Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-05-01 / 18. szám

Evangélikus Elet 1994. május 1. NAGYHÉT A LÍCEUMBAN Kik osztják el az egyház pénzét? Ezekben a hetekben üléseznek az egyházkerületek presbitériumai és tárgyalják az 1993. évi zárszámadá­sokat és az idei költségvetéseket. Ugyancsak foglalkozik egyházunk anyagi kérdéseivel Országos Presbi­tériumunk. Az évente visszatérő anyagi megbeszélések nem jelente­nek rendkívüli eseményeket, hiszen rutinszerű napirendi pontok ezek. Most mégis kérdéssé vált a zár­számadások és költségvetések dol­ga, mert az Ordass Baráti Kör már­ciusi memoranduma azzal vádolta meg egyházunkat, hogy „...egyhá­zunk pénzügyi helyzete a lelkészek és egyháztagok számára átláthatat­lan, mert a pártállami viszonyok folytatódnak ezen a téren is. Az egy­házvezetés ma sem hozza nyilvános­ságra évenkénti pénzgazdálkodását, összes bevételének és kiadásának részletes kimutatását. Pedig ez is nélkülözhetetlen feltétele a bizalmi légkör helyreállításának és egyhá­zunk gazdálkodásának." Az első alapvető dolog az egy­házi pénzkezelésben, hogy az ön- kormányzattal rendelkező egyház- községek, egyházmegyék és kerü­letek presbitériumai a felelősök anyagi kérdésekben. Az egyes te­rületeken egyházi ellenőrzés, számvevőszékek működnek min­den fokon. Bizonyos tehát, hogy a gyülekezeti pénzügyek átláthatók a lelkészek és gyülekezeti tagok számára, hiszen ők készítik elő a számadásokat és a gyülekezeti közgyűléseken bejelentésre kerül­nek az adatok. Lényeges megjegyezni, hogy bár az egyes gyülekezetek járulékokat fizetnek a felsőbb testületeknek, a pénzáramlás az egyházban nem alulról fölfelé, gyülekezetektől az országos egyház irányába, hanem fordítva, az országos egyháztól a gyülekezetek irányába történik. Azaz sokkal többet ad az országos egyház a gyülekezeteknek, mint azok a felsőbb egyházi szerveknek. Kik osztják el és hogyan az egy­ház pénzét, ami elsősorban állami támogatás és külföldi segély? A rend a következő: A gyülekeze­tek minden év november végéig elkészítik a következő évre szóló kéréseiket tatarozásra, építésre, in­tézmények indítására vonatkozó­lag. Ezt fölterjesztik az egyházme­gyéknek, ahol az esperesi hivata­lok összesítik a kéréseket és tovább terjesztik az egyházkerületeknek. A püspöki hivatalok összesítik a kéréseket és ezek a kérések az or­szágos egyházi nagy beruházások­kal együtt odakerülnek a kerületi és országos elnökségek valamint az országos szakbizottságok elnö­keinek hozzászólásai után az espe­resi értekezlet elé, ahol tizenhat es­peres, a két püspök és az országos egyházi pénzügyi főosztályvezető, tehát tizenkilenc fő elkészíti a vég­leges javaslatot az elosztásról. Ez a javaslat kerül az Országos Presbi­térium elé döntéshozatalra. A különböző területekről érke­ző igények háromszor-négyszer meghaladják a lehetőségeket, tehát nem juthat minden egyházközség­nek, minden tervezett beruházás­nak annyi, amennyit kértek. Az országos elosztás éppen azért szükséges, hogy területi-egyház­megyei vagy munkaágak közti aránytalanságok ne jöjjenek létre. A megfelelő egyházi presbitériu­mok megkapják a részletes és ellen­őrzött zárszámadásokat, vagyon­mérlegeket és költségvetéseket. Ezek az adatok nem széles nyilvá­nosságra valók, nem szoktuk az új­ságokban közzétenni azokat. Az Ordass Kör vádjai mögött a demokrácia téves felfogása rejlik. Ez a tévedés pedig az, hogy a de­mokrácia azt jelenti, hogy mindig, mindenhol, minden szinten, min­denkinek bele lehet szólni a dönté­sekbe. Ezzel ellentétben az egyház­ban a társadalomhoz képest sok­kal előbb már, a presbiteri rend­szer bevezetése óta gyakorolt de­mokrácia azt jelenti, hogy alulról történő választással képviseleti de­mokrácia működik, ahol a képvi­selők hat évre kapnak megbízást. Korábban már kifejtett kijelen­tésemet kell megismételnem: igen­is, az az egyház rendje, hogy min­denkinek van hozzászólása a dol­gokhoz, beleszólása, döntési joga viszont csak annak van, akit az megillet, tehát a megválasztott presbitériumoknak. Az Országos Presbitérium kéz­hez kapja a részletes költségvetési adatokat, ők az illetékesek. Az Or­dass Kör memoranduma vádjait visszautasítva, az a reménységem, hogy egyházunk népe, gyülekeze­teinek döntő többsége bizalmát él­vezheti ez a presbitérium. Dr. Harmati Béla Véget ért a kántorképzősök 5 hónapos téli tanfolyama Foton. Az ünnepélyes vizsgára március 26-án került sor. A többi tárgyból már előzőleg vizsgáztak, és most a 16 harmóniumos, valamint ugyan­csak 16 orgonista növendék mu­tatta be tudását, felkészültségét. A harmóniumosok egy külön te­remben, az orgonisták pedig a nagyteremben játszottak a szakér­tő bizottság és az érdeklődők előtt. A zsűri egyöntetű véleménye szerint az idei vizsgázók a tavalyi­nál magasabb színvonalat értek el. Orgonát és orgonaismeretet Trajt- ler Gábor tanított. A harmóniu- mosokat Kertész Botond oktatta, szolfézst és összhangzattant Cser­nyik Réka, míg a partitúraolvasást és kargyakorlatot Füke, Veronika tanította. Az énekoktatást Makán Hargitta teológiai hallgató végezte. A növendékek szorgalmasan dolgoztak. Érdekességként emlí­tem meg, hogy egyikük, Szőcs Ta­más minden alkalommal Brassó­ból utazott Fótra (800 km). De ugyancsak komoly távolsá­got kellett legyőzniük azoknak, akik pl. Mezőberény, Nagykani­Kántorvizsga Foton zsa, Sopron, Nyíregyháza, Szeged vagy Paks gyülekezeteiből jöttek. Az orgonisták már nagy műveket is játszottak. Elmondhatjuk, hogy egészen érett darabok hangzottak, hol az impozáns, virtuóz készség, hol a koncentrálóképesség, sőt nemegyszer a kifejezett muzikali­tás tűnt fel a vizsgabizottságnak. Megemlítjük, hogy idén új tan­tárgyként jelent meg a „Kargya­korlat” és az „Orgonaismeret”. A vizsga végén, a jutalmak ki­osztása után a vizsgabizottság el­nöke, Sulyok Imre Liszt-díjas kar­nagy zárszavában további munká­ra biztatta a fiatalokat. A záróáhí­tatot Trajtler Gábor tartotta az az­napi Útmutató ige alapján (Zsol­tár 105,1). Az idősebb egyházze­nész szemével nézve, örömmel ál­lapíthatjuk meg: van utánpótlás. Vannak tanulni vágyó, tehetséges fiatalok. Az a csendes reménysé­günk, hogy a sok jól képzett kán­torjelölt később hűséges lesz majd a gyülekezeti szolgálatban is, és örömöt találnak a vasámáponkén- ti szolgálatban akkor is, ha az ál­dozatot, talán egy-egy más prog­ram feláldozását jelenti. BACH-HÉTVÉGE A Magyar Bach Társaság 1994. május 1-jén (vasárnap) tartja délelőtt 11 órakor a Deák téri evangélikus templomban. Az istentisztelet keretében elhangzik a „Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen” kantáta (BWV 12.) Közreműködnek: Újvárosi Andrea (alt), Marosvári Péter (tenor), Feny­vesi Zsolt (basszus), Trajtler Gábor (continuo). A Lutheránia ének- és zenekart Kamp Salamon vezényli. Este 19.30 órakor a Zeneakadémia kistermében KENNETH GILBERT csembaló hangversenyt ad, melyen d'Anglebert, Froberger, Couperin, J. S. Bach és Rameau művek hangzanak el. E hangversenyre a Filharmónia jegypénztárában és a helyszínen lehet jegyet váltani. Volt ugyan még nagycsütörtö- kön is tanítás rövidített órákkal, de délben a tornateremben két kis­diák nagy fakeresztet tartott egyensúlyban, miközben böjti éne­keket énekeltünk, versek hangzot­tak Krisztus szenvedéséről és a lábmosás textusából elénk állt az övéit mindvégig szerető Krisztus. Aznap még a tanári kar is értekez­letet tartott délután a Diákotthon­ban, de este a kápolnában az úrva­csorái közösség mély kapcsolatot jelenthetett nekik Urunkkal és egy­mással, amint előző nap estéjén az Otthon diákjainak is. Kérdezhetnénk, hogy mit jelen­tett a nagyhét a diákok számára a tanítás idején? Megelégedhetünk-e azzal a magától értetődőnek tűnő véleménnyel, hogy ők már ráhan­golódtak az ünnepi szünetre, amely a húsvét utáni hetet is szü­netté „varázsolta”? A felmérések, dolgozat, sőt bizonyságtétel for­májában is elénk állíthatják, hogy mit jelent számukra Krisztus szen­vedése, halála és feltámadása eddigi bibliai és egyháztörténeti tanulmá­nyaik tükrében. Legtöbben utaltak az Ószövet­ségben Ézs 53-ra és a 22. Zsoltárra, melyekben a Krisztusra mutató szenvedések találhatók, aki a fáj­dalmak férfia és az Istentől elha­gyott. Amit Jézus az egész világért tett az evangélisták szerint, szemé­lyes örömforrássá vált sok fiatal számára, ami a hitoktatókat is örömmel töltheti el. „Nagy öröm számomra, hogy Jézus a kereszten az én személyes bűneimért halt meg és harmadna­pon feltámadt. Számomra ez a leg­fontosabb a húsvétból, nem az, amit a nép kitalált: a ’locsolkodás, hímestojás napja’.” (L.Cs. 2b.) - „Húsvét idején többet gondolok Jézusra, aki értünk meghalt a ke­reszten, mindannyiunknak meg­szerezte a bűnbocsánatot. Minden embernek - nekem is - szükségem van erre, mert bűnös emberek va­gyunk.” (E.É. le.) „Nekem Jézus halála azt jelenti, hogy 0 értem halt meg a kereszten, az én bűneimért. Pedig Jézust sen­ki nem kényszerítette...” (T.Sz. le.) Önként vállalt halála többek­ben lelkiismeret-furdalást vált ki, hogy „Jézus én miattam halt meg, én mondtam ki a halálos ítéletet. De ha nem halt volna meg bűnei­mért, nem lenne bűnbocsánatunk” (G.E. le). A bűnbánat hangja mellett ki­domborodik a bűnbocsánat öröme, ami már eddig is kitűnt. „Az evan­géliumok azt az örömhírt hirdetik, hogy eljött a Megváltó, magára vet­te bűneinket és meghalt értünk.” (D.Zs. ld.) Van, aki csupa nagybe­tűkkel írja a 2. Hitágazat lutheri magyarázatából: „nem arannyal, sem ezüsttel, hanem szent és drága vérével” (B.B. ld.) Áldás hordozó­ja fiatalságuk, ha ez a „krisztusi vérátömlesztés” hitük csatornáján át naponkénti erőforrás! Krisztus áldozata és győzelme sokaknak életük értelmét jelenti az útkeresésben. „Húsvét óta Jézus velünk van, azt ígérte, hogy ő ér­telmet ad az életnek. Jézus feltáma­dását hirdetik mindazok, akik az ő erejéből élnek. Amikor a Bibliát olvassuk, szavára figyelünk, mi is találkozhatunk vele.” (F.L. ld.) „Jézus feltámadásával óriási erő árad a világba. O értelmet ad éle­tünknek. Minekünk is találkozni kell vele” (Bibliára, igére utalás) (Sz.N. ld.) - Értelmet ad az élet­nek, ha nem is tudjuk értelmünk­kel felfogni Jézus „halálos szerete- tét” és „győzelmes feltámadását”. „Igaz, hogy értelmünkkel felfog­hatatlan a feltámadás fogalma, ugyanakkor szívünkben és lel­kűnkben világosság árad és re­mény, hogy Isten magához ölel, megbocsátja bűneinket és segít ne­KÖSZÖNTÉS FARKASHÁZI FERENC, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője 75 éves. Ebből az alkalomból tatai ott­honában köszöntötte őt Szebik Imre püspök, dr. Sólyom Jenő, a Déli Egyházkerület felügyelője és Szemerei Zoltán, az Országos Egy­házi Iroda főosztályvezetője. Isten áldását kérjük további éle­tére és egyházi szolgálatára. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Dr. Seregély István egri érsek az Ökumenikus Tanulmányi Központba a Magyar Római Katolikus egyház hivatalos képviselőjévé kinevezte dr. Brück­ner Ákos Előd ciszter szerzetest, a Budapesti Szent Imre Egyházköz­ség plébánosát, aki eddig megfigyelőként vett részt a Központ munká­jában. Ez a lépés újabb jele a hazai Római Katolikus Egyház ökumeni­kus érdeklődésének. kém megkeresni azt az utat, ami elvezet hozzá” (B.K. le.) Jézus fel­támadását értelmünkkel nehezen tudjuk elfogadni. Jézus feltámadá­sakor olyan erő áradt a világba, ami felülmúlja az emberi gondol­kodást. (P.G. ld.) És ezt a gondolkodásunkat fe­lülmúló és mégis foglyul ejtő győ­zelmét, mint a kereszt titkának tündöklését, elvégezte „ártatlan szenvedésével és halálával, hogy egészen az övé legyek, az ő orszá­gában őalatta éljek” - idézi a Kis Kátéból S.E. ld. licista. Mit jelent az egyháztörténet tük­rében, hogy Jézus „halálával és fel­támadásával megváltott, mint el­veszett és megítélt embert”? (A.E. 2b.) „Jézus szenvedései benne van­nak Luther, Dévai és a többi refor­mátor szenvedésében.” (S.Zs.2b.) Egyik tanítványom ezt írja és kér­dezi : „Az egyháztörténelemben sok ember a szenvedéseivel tehetett bizonyságot hitéről. Én csak azzal, hogy részt veszek a vasárnapi is­tentiszteleten? Nekem is szól a missziói parancs?” (Cs.E. 2c.) Bi­zony neked is, melyben az isten­tiszteleten is megerősödhetsz, in­dulási „rajt”-ra készen! „A tömlőében sínylődőknek, gá­lyákon szenvedő elítélt kereszté­nyeknek, vagy az ártatlanul eretnek­nek nyilvánított és máglyán elége­tett embereknek a hite végig kitar­tott, mert tudták, hogy Jézus értük halt meg, feltámadt és most is velük van. És ez ad erőt nekem is.” (G.G. 2b.) Húsvét a „kiút” ünnepe. „Ezen a napon emlékezzenek az emberek, hogy igenis van kiút. Mindenből van kiút, csak hinni kell. Örömünnep, mert ezen a napon Isten és Jézus bebizonyította és értésünkre adta, hogy szeret minket, és megbocsát nekünk.” (B.Zs. 2c.) Akkor is szeret, ha koporsó mel­lett kell megállni. Ilyenkor érez­zük, hogy milyen kicsi a hitünk. Nem ér semmit a péteri fogadko­zás, amikor jönnek a megpróbálta­tások. „Jézus halálát talán akkor gondoltam át először, amikor Édesapám sírjánál álltam. Akkor azt gondoltam, miért pönt az én apukámat vette el. Azt gondoltam magamban, nincs Jézus. Nagyon borzasztó volt a sír előtt. Aztán most már tudom, hogy Jézus anyu­kámnak ad erőt, hogy minket fel­neveljen.” (R.P. 2b.) Köszönjük, licista tanítvá­nyaink és gyermekeink, bizonyság- tételeteket az értünk meghalt és feltámadt Úr Jézus Krisztusról. Örülünk, hogy sokaknak szemé­lyes, bűnből szabadító Megváltó­ja. Hitemet erősíti negyven évi szolgálatom után, hogy Őbenne találjátok meg életetek értelmét, a kiutat, mert számotokra is Ő az út, igazság és élet! Ő adjon erőt to­vábbra is nektek, tanáraitoknak, szülőiteknek, az özvegy édesanyá­nak is, hogy együtt tudjuk énekelni és megélni húsvét után is Krisztus bűn és halál feletti diadalának himnuszát: Győzelmét vettél, Ó Feltámadott! Szimon János A „beszélő filctoll” Isten szolgálatában A napokban rendeztem régi pedagó­giai könyveimet, amikor kezembe ke­rült gyakorlóiskolai tanárom - Gergely Ferencnek A BESZÉLŐ KRÉTA IS­TEN SZOLGÁLATÁBAN c. könyve, amit 1939-ben írt. Ez a könyv juttatta eszembe, hogy az elmúlt nyáron én is felhasználtam bol­dogult tanárom ötletét, amit az aláb­biakban leírok: Soha nem tudtam, hogy június 27-én kívül augusztus 8-án is nevem napja van. De erről később szólok. A múlt év augusztus 8-án a 10 órás istentisztelet előtt feleségemmel az ol­tár melletti padba ültünk. És amikor feltekintettünk, az oltár túloldalán levő pádból mosolyogva 8 évvel ezelőtt lá­tott finnországi testvérek kézfelemelés­sel köszöhtöttek... Nyúl Józsefék ven­dégei jöttek a suomi-i PERNIÖ-ből. Aznap esperesünk más gyülekezet­ben végzett szolgálatot, azért Lupták György kiskőrösi lelkész végezte a szolgálatot, akinek alapigéje volt: „ÉN VAGYOK AZ IGAZI SZŐLŐTŐ...” Az igehirdetés igen szemléletes volt, de nekem - látva a finn testvéreket - az motoszkált a fejemben, hogy de jó len­ne, ha TUOVI JA JOUKA LOIMA- LAKKI-ék is értenék a prédikációt. Istentisztelet után találkoztunk. Be­mutatták leányukat is, aki először volt Magyarországon, angolul és svédül is tudott. Sajnos, mi csak németül tud­tunk volna beszélgetni. De azért szere­tettel öleltük meg egymást és pár finn köszöntéssel búcsúztunk el, amire még emlékeztünk. Nemzetközi mutogatás­sal tudatták, hogy délután meglátogat­nak bennünket. Ekkor történt a meglepetés... a ven­dégünk felesége, TUOVI 10 szál gyö­nyörű piros rózsát hozott, amit a mi finnországi házigazdánk, MARJA ja ALPO MARKANNEN-ék küldtek László napra. (Valószínűleg a finn-ma­gyar szótárból kikeresték a keresztne­vem megfelelőjét.) Közben leányuk, JOHANNA, feleségemnek az ő nevük­ben rózsacsokrot adott. László fiam­nak meg Nyúlné adott egy harmadik rózsacsokrot. Tőle tudtam meg, hogy Marja és Alpo finnországi árban pénzt adtak a rózsákért, ami Magyarorszá­gon az összeg tizedrésze sem volt. Azt is megtudtam, hogy a különbözet az istentisztelet után a perselybe került. Közben titokban naptárunkat meg­néztem és csodálkozva láttam, hogy augusztus 8-án is nevem napja van. Vendéglátás után - szótárak segítsé­gével - a délelőtti prédikációról beszél­tek, hogy sajnos nem tudták, miről volt szó. Ekkor jutott eszembe Gergely Fe­renc tanítóképző-intézeti tanítóm könyve „A BESZÉLŐ KRÉTA IS­TEN SZOLGÁLATÁBAN.” Elővettem a finnektől kapott énekes­könyvet és azt a 408. éneket kerestem meg, amire ESKO ROUTASALO finn lelkésztestvérünk tanított bennünket Pemiö-ben. „Herraa hyvää kiittäkää”. Elénekeltük. Közben a finn Bibliámból (mert azt is kaptam tőlük) kikerestem a délelőtti igét: Jn 15,1-17 verseket. Tuovival felolvastattam és utána egy rajzlapon filctollal rajzolni kezdtem... szőlőtőke = Herra Jeesus... majd vesz- szőket rajzoltam pár levéllel minä - sinä — hän — me - te-he (én, te ő, mi, ti, ők) Ezután szőlőfürtöket rajzoltam és valódi szőlőfürtöt tettem melléje és felírtam RAK AUS = Szeretet... és mutattam minä, sinä, hän... Befejezésül az asztalra tett finn zász­ló mellett elénekeltük a finn himnuszt: „Oi maamme, SUOMI, synnyimää-t Tanulság lett... nem kell szó... csak szeretet, ami nyelv nélkül is érthető. „Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek!” Bárcsak nemcsak á testvérnépek, ha­nem a FÖLD minden lakója megérte­né, hogy testvérek vagyunk a Földön! A testvéreknek pedig nem szóval, ha­nem cselekedettel kell tanúsítani a sze- retetet. < Tanárom könyvéből a képeket 55 év­vel ezelőtt lerajzoltam és iskolám falán elhelyeztem és hittanórán és a vasárnapi iskolások óráin felhasználtam. A gyer­mekek csendesfoglalkozás alatt lerajzol­ták... úgy tudom, Vámos József felesé­ge, Emiké ezt a füzetét még őrzi. Szakács László ny. igazgató-tanító OLVASÓI LEVÉL Kinek az iskolája? Az Evangélikus Élet is beszámolt az egyházi iskolákról március 23-án tartott ökumenikus tanácskozásról. Mint két kisiskolás gyermek édesanyja, érdeklődéssel hallgattam az­nap este a rádió Ráadás c. műsorában a riportalanyok, dr. P. Csikai Miklós, a Református Zsinati Iroda oktatási vezetője és dr. Korzenszky Richárd miniszteri biztos nyilatkozatait. Néhány gondolatot ezekből kiemelnék:- törvény van a lelkiismereti és vallásszabadsággal egybe­hangzóan a szabad iskolaválasztásról;- a korábbi évek pedagógiai munkájában elsősorban a szakismeretek átadására helyezték a fő hangsúlyt, a nevelés elmaradt;- az egyházi iskola az önkormányzati iskolával szemben körülhatárolható, konkrét világnézeti nevelést ad, amely összhangban van a családi körben felállított értékrenddel;- nem erőszakkal, de sokoldalú ismeretek által kíván az egyházi iskola választási lehetőséget adni a jó és rossz, az igaz és hamis között; egy emberségesebb magatartásforma kialakítására, kitartásra kívánják a gyermekeket nevelni;- olyan iskolatípust szeretnének kialakítani, ahová a gye­rekek nem kényszerből, hanem örömmel járnak. Mindezek szép, nemes gondolatok, amelyek alapján csak örülhetnénk, hogy színesedik hazánkban a választható isko­lák köre, megnő az esélye annak, hogy a következő generá­ciók tudatosabban, határozott erkölcsi értékrendet vállalva fognak élni. Nagy segítség lenne ez azoknak a szülőknek, akik a mind- annyiunkra zúduló reklámözönben, a fogyasztói társadalom harsány, sokszor igencsak kétes kultúrájával, sajátos erköl­csével szemben egy hagyományokra épülő, szilárdabb érték­rendet kívánnak gyermekeiknek átadni. Az idézett rádióműsort azonban egy másik adás előzte meg, valamikor február elején, amelyben két evangélikus iskola képviselői arról beszéltek, hogy milyen feltételekkel lehet „bejutni” ezekbe az iskolákba. Büszkén állították, hogy hozzájuk csak a jeles, illetve kitűnő eredményt elérő kisdiá­kok kerülnek. A többszörös túljelentkezés miatt a gyerekek magyar-matematika írásbeli vizsgán és felvételi beszélgeté­sen vesznek részt, ennek alapján, illetve az előző három év tanulmányi eredményeit figyelembe véve, döntenek a felvéte­lükről. Szempont az is, hogy a gyerek milyen vallású, de csak annyiban, hogy azonosan magas pontszám esetén az evangé­likusok előnyt élveznek. Mit jelent ez a gyakorlatban? Következetes szigorral kialakítanak újabb iskolákat (a már meglevő olyan önkormányzati iskolák mellett, mint a jövő matematikusait képző Fazekas vagy az Eötvös Gimná­zium), ahová a nagyjából azonos képességű, kicsi korban kiválóan tanuló, jól kezelhető, konfliktusmentes gyermekek kerülnek. Ezekből a tapasztalat szerint többségükben való­ban jó orvosok, mérnökök, miniszterek válnak, hírnevet szerezve iskolájuknak. De ehhez miért kell egyházinak lenni az iskolának? Táltosképzés, elitnevelés - hol van ez a rádióadásban elhangzottakkal összhangban? Az a most kialakuló egyházi iskolák feladata, hogy biztosítsák a tudós utánképzést? Egészséges-e, ha nincs bevallottan speciális képzés egy isko­lában, hogy ennyire homogén gyermekanyagot válogatnak össze? Nem lehet más eszközökkel is hasonlóan színvonalas iskolákat működtetni? Vagy megfordítva a problémát: kérhet-e pl. a gyermekeit egyedül nevelő szülő támogatást az egyházától ahhoz, hogy gyerekei színvonalas és szilárd erkölcsi nevelést adó iskolába járhassanak? Ez utóbbi kérdést tavaly ősszel személyesen tettem fel, még jóval a felvételik előtt két egyházi iskola képviselőjének. A választ az idei felvételi rendszer, illetve a februárban el­hangzott rádióadás egyértelműen megadta.- Savanyú a szőlő - mondhatnák sokan -, rosszul tanul a gyermeked. Kit érdekel, hogy azért-e, mert nincs mellette apa, nagy­szülő, aki segíthetne a tanításában, mert négy év alatt több mint egy évet betegeskedett, mert gátlásos, vagy egyszerűen csak egy későn érő típus, mint Einstein volt, vagy egyik jeles professzorunk, aki annak idején még az érettségin is megbu­kott? És kit érdekel, hogy a gyerek sohase hazudik, életkorát messze túlhaladva gondolkozik az élet lényeges dolgairól, hogy kiváló műszaki érzéke van, hogy iskolában és ismerősei körében annyian szeretik, vagy egyszerűen csak evangélikus volt már a szépapja is, és karnyújtásnyira lakik egyháza iskolájától? Szeretném, ha többen is elmondanák a véleményüket - mégis, kiért vannak az egyházi iskolák? Beliczay Erzsébet (A cikk nem minden állításával értünk egyet, de vitacikk­nek szánjuk. Szerkesztő.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents