Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-04-17 / 16. szám
Az Ür érkezése Előadás a Magyarországi Történelmi Iskolafenntartó Egyházak ökumenikus Tanácskozásán Tisztelt Tanácskozás! Hazánk történelmének legújabb korszakában az egyházi iskolák első, országos szavalóversenyét 1993 májusában tartottuk Nyíregyházán, az Evangélikus Gimnáziumban. A szavalóverseny az új szellemiséget kifejező elnevezést kapta: Az Úr érkezése. A címválasztásra az Ady-vers első strófája ad magyarázatot: „Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csendesen és váratlanul átölelt az Isten." Ez volt az Úr érkezése. Ekkor vette újra tenyerébe Isten az 1806- ban alapított nyíregyházi evangélikus gimnáziumot, mivel - a 44 évig tartó kényszerszünet után - az iskola visszakerült alapítója: a nyíregyházi evangélikus gyülekezet tulajdonába. Ez a csendes és váratlan kegyelem : az újrakezdés lehetősége hálával és örömmel töltött el, s ezt az örömöt másokkal is meg akartuk osztani. Ezért hirdettük meg az új témájú és új szellemiségű szavalóversenyt : „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett” mottóval. Versenykiírásunkban ez olvasható : „a szavalóverseny témája kifejezetten a magyar líra vallásos- istenes vonulata, vagyis olyan versek, amelyeket a hitért, a kegyelemért való könyörgés, a felebarátért érzett felelősségvállalás, vagyis a szeretet, az együttérzés és a remény érzése ihletett.” Ilyen verseket választhattak diákjaink Az Úr érkezése című, a klasszikus költőink istenes verseit tartalmazó kötetből, illetve a legjelentősebb magyar vallásos költők, többek között: Mécs László, Re- ményik Sándor, Sík Sándor és Túrmezei Erzsébet versei közül. A kezdeményezés szükségességét és a jó szándék megértését bizonyítja, hogy a felkért egyházi iskolák: református, katolikus és az evangélikus gimnáziumok valamennyien elfogadták meghívásunkat, igy a nyíregyházi diákok és tanárok otthonukban láthatták vendégül a versmondó diákokat és tanáraikat. S jóllehet a versenyt - anyagi lehetőségeink miatt - meghívásos alapon rendeztük, mégis országosnak tekinthető, hiszen Soprontól és Bonyhádtól kezdve Budapesten és Debrecenen át Kisvár dáig és Sárospatakig neves történelmi hagyományú egyházi iskolák képviseltették magukat. A rendezvény fölött a kultuszminisztérium, az Evangélikus Egyház és Nyíregyháza város evangélikus alpolgármestere - erkölcsi támogatóként vállalt védnökséget. A helyi történelmi gyülekezetek, valamint a megyében működő Bessenyei Irodalmi Társaság, és a rendező iskola diáklapja: a nyíregyházi Kossuth-diák szerkesztősége pedig értékes díjakkal, könyvekkel segítették a jutalmazást. Mi volt, mi lehetett a célja ennek a közös, versmondásnak, együtt örülésnek? A versenykiírásban még csak reménykedve fogalmaztuk: „Célunk, hogy az erkölcsi és esztétikai élmények mellett... egymás megismerését, megértését és erősítését is elősegítsük.” És ismét bebizonyosodott: emberé a munka, Istené az áldás. A verseny a diákok és a közösség körében jó benyomást tett. A kis- várdai Szent László Gimnázium ihletett tollú tanára egy cikkben így összegezte akkori élményeit: „Ebben a májusi örömű egy- másra-találásban friss barátságok köttettek, több évtizedes szövetségek erősíttettek meg. Verstermő tájra és versszerető iskolába érkeztünk, ahol ünneppé varázsolódott ez a két nap.” A verseny után hozzánk érkező levelek, vélemények megerősítették hitünket: érdemes és szükséges dolog, hogy a most zsendülő egyházi iskolák ezen a téren is közeledjenek egymáshoz, egyesítsék a szépre és jóra való igyekezetüket. Az idén április 23-24-én rendezzük meg Az Úr érkezése szavalóversenyt. Ennek anyagát most az Új aranyhárfa c. gyűjteményes kötet, a Református Sajtóosztály kiadványa adja. A kötelező versek között szerepel többek között: Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm; Sík Sándor: Te Deum és Remény ik Sándor: Kegyelem c. verse is. S a nyíregyházi evangélikus gimnázium diákjai változatlan figyelmességgel és vendégszeretettel várják a meghívott katolikus, református és evangélikus gimnáziumok diákjait, akik a versmondás felemelő és megtisztító örömében is bizonyára egyetértenek a költő felismerésével: „.. .megértettem én, Szabadságharcunk vezéregyénisége 1802. szeptember 19-én született a Zemplén megyei Monokon és Tállyán az evangélikus templomban keresztelték meg. 92 éves korában, 1894. március 20-án halt meg Turinban, a mai olaszországi Torinóban. Halála 100. évfordulóján az 1994. évet Kossuth Emlékévnek nyilvánitották. Nyíregyházán városunk főterét, egyik főutcáját nevezték el róla. A főtéren áll a felújított szobra. Megyénk és városunk első gimnáziumát 1921-ben nevezték el Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumnak. Ennek az iskolának személyes kapcsolata volt Kossuth Lajossal. Saját kezével írott levelét, mint ereklyét őrzi a gimnázium. Az 1861-ben létesült gimnáziumban híven ápolták a márciusi eszméket. Bencs László városi tanácsnok, a későbbi polgármester 1889. március 15- én azt javasolta, hogy hozzanak létre egy alapítványt, amellyel a történelemben legkiválóbb növendéket jutalmazzák. Azon nyomban gyűjtést kezdeményezett, és több mint 300 korona gyűlt össze, amelyet 1000 koronára tudtak majd kiegészíteni. Levelet intéztek Kossuth Lajoshoz Turinba, hogy az alapítványt az ő nevéről nevezhessék el. Kossuth Lajos 1890. szeptember 30- án saját kezével írt levelében hozzájárult, hogy az alapítványt az ő nevéről nevezzék el. Levelében az első név, amit a megszólitásban leírt BENCS LÁSZLÓ neve volt. Az alapítványi díjat először 1891- ben adták ki. A későbbiekben történelhogy mégis több az Evangélium, mint a leggyönyörűbb költemény.” Befejezésül hadd fogalmazzam meg reménységemet, mely szerint a jelenlegi parányi kisebbségben lévő egyházi iskolának - mint a bibliai mustármagnak, mint a kovásznak - történelmi, erkölcsi küldetése van: olyan társadalom alapjait kell leraknia, amelyben új viszony alakult ki Isten és ember, ember és ember között. Hadd hihessük - itt ebben a történelmi környezetben - mint az iskolafenntartó egyházak tanácskozásának felelős résztvevői - hogy ezek a mai versmondó diákok már olyan tiszta lelkiismeretű felnőttekké válhatnak, akikben lesz képesség a lelki békességben, a szereiéiben élésre. Hadd higgyük, hogy iskoláinkban - kisdiákjaink köréből - már formálódik az az új nemzedék, amelynek tagjai alázattal tudnak leborulni Istenük előtt, és jóakarattal fognak viseltetni embertársaik iránt. Akikben lesz IGÉNY a szépség befogadására és a tudomány megújítására. És akik bizton vigyázzák majd a szépség tisztaságát és a tudomány erkölcsösségét. Ezért az új szellemiségű országépítésért érdemes dolgozni, s szeretném hinni, hogy ennek a nagy munkának egyik parányi építőkockája az Úr érkezése szavalóver- seny. Tisztelt Tanácskozás! CETERUM CENSEO: Az Úr érkezésére nagyon nagy szükségünk van. Dr. Bánszki István mi tárgyú dolgozatokkal lehetett pályázni előre meghirdetett kérdésekről. A pályamunkákat bíráló bizottság értékelte. A győztes jutalmát, az 50 koronát mindig március 15-én, ünnepélyes keretek közt adták át. 50 évvel ezelőtt, 1944; március 15-i ünnepélyünket az Evangélikus Elemi Iskola dísztermében tartottuk meg, mert iskolánk akkor hadikórház volt. Az ünnepség szónoka az a Dr. Gacsályi Sándor történelem-francia szakos tanárunk volt, aki a francia forradalom eszméin nevelkedett, szóban és írásban a demokrácia elkötelezett híve volt. 50 évvel ezelőtt, 1944 március 20-án volt Kossuth Lajos halálának 50. évfordulója. Mi, Kossuth-gimnazisták, mint legilletékesebbek, a város főterén, a Kossuth téren álló szobránál akartunk nyilvánosan megemlékezni halálának 50. évfordulójáról. Egy nappal korábban olyan éles politikai fordulat következett be hazánk életében, hogy a nyilvános megemlékezést nem engedélyezték. Az ünneplést ezért az Evangélikus Geduly Henrik Leánygimnázium udvarán tartottuk meg, ahová délután jártunk iskolába. Kossuth Lajos halálának 100. évfordulóján az ország egész népe a Kos- suth-emlékhelyeket keresi fel. Mi, nyíregyháziak, a Kossuth Gimnáziumba zarándokolhatunk el, ahol saját kezével írott levelét láthatjuk. Diákkoromban mindig kegyelettel néztem meg, amikor Zsolnai Vilmos igazgatónál jártam az igazgatói irodában, ahol bekeretezve volt látható. Dr. Reményi Mihály Kossuth Lajos és a Kossuth Gimnázium Evangélikus Élet 1994. április 17. Gyülekezeti ház épül Szepetneken Lassan háromnegyed éve már, hogy ezzel a címmel felhívás jelent meg az Evangélikus Élet egyik számában. Akkor arról is beszámoltunk, hogy az építkezés lebonyolítására a helyi presbitérium kezdeményezésére megalakult a „Luther Márton Alapítvány". Mi történt azóta? Erről kérdeztük Horváth Ferenc lelkészt, az Alapítvány Kuratóriumának elnökét.- Sok is, kevés is - kezdi a lelkész. - Kevés, mert mindössze ott tartunk, hogy elkészült a gyülekezeti háznak egyfajta építési terve, amit jóváhagyásra benyújtottunk a helyi Polgármesteri Hivatalhoz, de korántsem biztos, hogy ez lesz az utolsó... A szükséges egyházi jóváhagyások ugyanis még nincsenek meg hozzá. Ugyanakkor sok is, mert sok minden, harc és küzdelem van a hátunk mögött. És ha nem éreznénk Isten segítő kegyelmének az erejét, az Országos egyház vezetésének, mindenekelőtt személy szerint Harmati Béla püspöknek a jóindulatú támogatását magunk mögött, talán már abbahagytunk volna mindent. Decemberig úgy tűnt, rendben megy minden, tavasszal kezdhetjük az építkezést. Még tavaly július 1-jére, a lapban megjelent felhívásunkat megelőzően elkészült a gyülekezeti ház akkor véglegesnek hitt terve, gyülekezetünk egy tagjának, az általunk felkért Dobos Béla molnári polgármesternek a terve. Mind a tervet, mind az azt megelőző tanulmányterveket, a presbitérium megtekintette és megvalósításra alkalmasnak találta. A tervet személyesen vittem fel püspök úrnak, aki támogatásáról biztosított. November 10-én tartott presbiteri ülésünkre Dobos Béla a gyülekezet javaslatait figyelembe véve, az időközben felmerült észrevételekre reagálva finomította a tervet. Ezután került sor a helyi polgármesteri hivatalba történő benyújtásra, az építési engedély kérvényezésére. Meg kell még közbevetőleg jegyeznem, hogy október folyamán Pusztaszentlászlón, a templomszentelési ünnep alkalmából még egyszer megmutattuk püspökünknek a már finomított változatot. A november 10-i presbiteri ülést követően Dobos Béla személyesen vitte be a terveket a szepetneki polgármesteri hivatalba és még egy tiszteletpéldányt is átnyújtott a , polgármester .asszonynak,?. / - /Egy/hónapigsemmi választ nem kaptunk. Egy hónap után, pontosan december 9-én a polgármester asszony összehívta az evangélikusokat az építkezéssel kapcsolatos megbeszélésre a polgármesteri hivatalba. Majdnem minden presbiter kapott meghívót a megbeszélésre - én nem! Az indoklás szerint, mert nem vagyok szepetneki polgár (Nagykanizsáról kijárva gondozom a gyülekezetét) és az építkezés a szepetnekiek ügye, nekem ahhoz tehát semmi közöm nincs... A megbeszélésen elhangzott, a terv nem elfogadható; s anélkül, hogy beiktatták volna, véleményezésre elküldték a nagykanizsai székhelyű KANIZSÁT ÉRV nevű cégnek. Mint a vitában kiderült, nem is annyira a terv, mint a készítő személye nem volt elfogadható. A benyújtott tervről néhány korrigálandó észrevételt tartalmazó szakvéleményt január második felében kapta kézhez a gyülekezet. Időközben, látva a gyülekezet és az önkormányzat vezetője között a terv ügyében kialakult feszült viszonyt, Dobos Béla visszavonta a tervét és visszalépett a munkákban való további részvételtől. A keletkezett űrt áthidalandó, úgy döntöttem, az új terv készítésére meghivásos alapon pályázatot írunk ki, és hogy elkerüljük a helyi önkormányzat vezetőjével való újabb konfrontációt, a pályázaton való részvételre felkérjük az ön- kormányzatot is. A szóbeli megállapodás alapján a gyülekezet két tervezőt kért fel, az önkormányzat legalább egyet. A terveknek viszonylag rövid határidőn belül, a február 13-ra kitűzött közgyűlésre el kell készülniük. A tervek közül a minden szempontból legmegfelelőbbet a közgyűlés hivatott kiválasztani. így esett az egyhangú választás az egyik általunk felkért tervező, Plander László építész- mérnök alkotására, amelyet kisebb módosításokkal most benyújtottunk az Önkormányzati Hivatalba, várva a kedvező elbírálást. Ami az építkezés költségeit illeti... Az első terv, Dobos Béla alkotása 7-8 millióval számolt, a mostani, a kompromisszumok eredményét is figyelembe vevő terv költségvetése 11,5 miihó forint. A gyülekezet Szepetneken 131 tagú, ebben mindenki benne van. Ezt az összeget a gyülekezet adományokból biztosítani nem tudja, már csak azért sem, mert gyülekezeti tagjaink jó része időskorú. A helyi önkormányzattól kaptunk 400 000 Ft támogatást, többre nemigen számíthatunk. Igaz, volt egy elvett iskolánk, de azt még az előd, a községi tanács 1976-ban magántulajdonba adta, így érte kárpótlást a jelen pillanatban nemigen várhatunk. A megyei közgyűléstől kaptunk még tavaly 200 000 Ft-ot. Mindezek az összegek együttesen sem elegendőek, ezért hoztuk létre a Luther Márton Alapítványt, amelynek Ft számlaszáma 493- 12429 és az MHB nagykanizsai fiókja vezeti. Olyan jó .szándékú adományozók segítségére számítunk, közületekére, vállalatokéra és magánszemélyekére egyaránt, akik szívügyüknek érzik az egyház helyi szintű konkrét tettekben is megnyilvánuló támogatását. Az országos egyháztól is kaptunk már 300 000 Ft-ot, és reményünk van a németországi testvéregyházak támogatására is. Annál is inkább, mert maga a szepetneki gyülekezet is németajkú. Igaz, a gyülekezet jó része még a világháború vége felé, a megtorlásoktól félve, visszatelepült Németországba, de az itt maradottak szinte a faluban egyedüliként még őrzik német eredetüket. Ezért is vezettük be ádvent első vasárnapjától kezdődően az igehirdetési alapigék német nyelven is történő felolvasását. — És mi van a volt parókia épületével?- Azt még a múlt évben lebontottuk. így most a gyülekezetnek valóban nincs helye. Abban a reményben tettük ezt, hogy az első terv alapján, már az idén felépíthetjük az újat. Az akkori 7-8 milliós költségvetés jó részét letudtuk a régi épületből kikerülő bontási anyag, az összefogás alapján, társadalmi munkában elvégzett szakipari munkák alapján. Akkor még nem láttuk előre az időközben felmerült nehézségeket.- Volt-e értelme egy ilyen építkezésbe belekezdeni, ha kicsi a gyülekezet ?- Igen, volt. A szepetneki gyülekezet még nem halott gyülekezet. Kár volna „leírni”. Emberi segítséggel, Isten kegyelméből még megerősödhet. Evangélikus egyházunkban sok ilyen kis gyülekezet van, amelyeket ugyancsak nem szabad „leírni”, mert akkor nagyon megfogyatkozik egyházunk. Szepetnek ma nem tud eltartani egy főállású kikészt. De egy nyugdíjast igen! És ilyen egyre több lesz egyházunkban. Rájuk is gondolnunk kell. Szepetnek olyan hely, amelyik egy ilyen nyugdíjba vonult, de még aktív szolgálatra képes lelkésznek otthont nyújtva kiváló. És egy jó lelkész alatt megerősödhet a gyülekezet! De most nagy testvéri segítségre van szüksége. Ezért várjuk mindazok segítő adományát, akik tenni tudnak és akarnak azért, hogy ennek a ma még kicsiny gyülekezetnek mihamarabb otthona legyen, ahol tisztán és igazán hangzik körében Isten igéje. Levél külföldi magyaroktól A nyugat-európai szórvány magyar evangélikus-református gyülekezeteinek egyike vagyunk. Két_ tartományi egyházkerület területén, Eszak-Rajna és Vesztfália államokban él gyülekezetünk immáron 37 éve. Nyolc városban tartunk istentiszteletet, a legészakibb és legdélibb állomáshelyeink csaknem 400 km távolságra vannak egymástól. A lelkészi szolgálat a súlypontot képező lelkigondozói tevékenységgel bizony lelkészünktől nagy erőfeszítést követel. Az elmúlt években nehézségeink voltak. Egyrészt a gyülekezetünkön belüli problémák, másrészt az ismert politikai változások következtében történő leépítése az úgynevezett exil-lelkészi állásoknak, komoly feladat elé állította a Presbitériumot. Hála a bennünket támogató két tartományi egyháznak, gyülekezetünk ellátottsága, és 1994. január 1-jétől a lelkészi állás biztosítva van. Nem győzzük eléggé értékelni azt a tényt, hogy az ország keleti részének problémáival terhelt német egyházak bennünket továbbra is egyházi szervezetükben megtartanak és támogatnak. A lelkészi állásra Gábry Sándor erdélyi lelkészt hívtuk meg, aki lelkészi szolgálatával másfél éve mindannyiunk megelégedésére kisegített. Az Evangélikus és Református Anyaegyházainkkal a jövőben jobban kívánjuk ápolni kapcsolatainkat. Istentiszteleteinkre szeretettel fogadunk minden honfitárs hittestvérünket a világ minden tájáról, akik a vidékünkön megfordulnak és egy magyar imádságra hozzánk betérnek. A lelkészi iroda címe: Gábry Sándor lelkész, Von Sandt Platz 1 Telefon: 221/817410. Benedek Gábor gondnok Koszorúztunk a Kerepesi Sírkertben Egy „hídépítő” halálára - D. Dr. Glen G. Williams 1923-1994 „Ó ne sirasd meg annak végzetét, Ki a hazáért adta életét! Édesen alszik anyja kebelén, S áldások őrzik csendes nyughelyén. Mely a hazáért élt, a hű kebel. Földjét termékenyítve hamvad el; És szelleme a sír körül marad, Tettekre intvén az utódokat." Eötvös József Egy temetőben van a három kimagasló egyéniségű „hős” halotti emlékműve, Kossuth Lajosé, Görgey Artúré és a nagy költő, Petőfi családjáé, tán így egymáshoz közel. Ebben az évben emlékeztünk meg Kossuth Lajos halálának századik évfordulójáról. Azt akarta, vesszen az önkényuralom! Független, alkotmányos kormánya legyen Magyarországnak, de az „örökös tartományok” népeinek is. Annyit tett, küzdött, harcolt másfél év alatt a magyar nép szabadságáért, amennyi küzdés nem jut osztályrészül más embernek egy egész élet alatt sem. Kiváló hazafi, szónok, politikus, européer volt. Petőfi Sándor, a költő, egy éjszaka dolgozta ki a pesti forradalom tervét, s tudta, hogy a forradalom: roham a hatalom ellen, s megnyerni nehéz, de elveszteni szörnyű csapás. Mikor úgy döntött: „Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot!”, akkor azt meg is tették. Görgey Artúr, a magyar hadak fővezére, mint nagy tehetségű tudós, egyetemi katedra várományosa, ugyanúgy üstökösként lobbant fel az égre, mint az előbbiek tették... Élete és működése a történészeket ma is vitára készteti. A Budapesti Evangélikus Gimnáziumot képviselve koszorút helyeztünk el, Koren Pálné osztályfőnök vezetésével, a Márciusi Ünnep alkalmából az emlékműveknél. Az osztály elénekelte a Himnusz, s az Erős vár a mi Istenünk - ilyen alkalomkor különösen - lélekbe markoló sorait. Máskor oly zsivajgó osztályunk egyre csendesebben, egyre megilletődöttebben vonult egyik sírtól a másikhoz. Mindannyian magunkba mélyedve hallgattuk Fabiny Tibor egyháztör- ténész-professzor rövidedé számunkra annál emlékezetesebb gondolatait. Úgy érzem, ez a koszorúzás mindannyiunk lelkében mély nyomot hagyott, hiszen olyan emberek sírjánál róhattuk le tiszteletünket, akik döntő szerepet játszottak hazánk, egyházunk életében, példát mutatva tetteikkel az utókornak. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei, a vezérek a névtelenekkel együtt örökséget hagytak ránk, amelyet minden nemzedéknek, így nekünk is oltalmazni és ápolni becsületbéli kötelességünk. Gaál Orsolya a Fasori Gimnázium IV. b. osztályos tanulója Vannak kivételesen emberek, akiknek az élete nem egy népé vagy egyházé. Szolgálatuk átnyúlik országok, népek, egyházak határain. Ilyen igazi „hídépítő”, pontifex, tért haza Urához, genfi otthonában, a Nagyhét első óráiban. Glen Garfield Williams, az egyházak európai ökumenikus szervezőiének alapító főtitkára, a he- gyes-völgyes Wales szülöttje volt. A II. világháborút fiatal tisztként egy brit tankezredben harcolta végig a Szaharában és Itália véres csataterein. A háború borzalmai indították arra, hogy a lelkészi pályát válassza élethivatásául. Teológiai éveit Nagy-Britanniában és a híres Tübingen egyetemén végezte. A fiatal teológiai doktort, aki walesi anyanyelvén kívül tökéletesen beszélt angolul, németül, franciául és olaszul, az ötvenes évek közepén az Egyházak Világtanácsa hívta meg Genfbe európai titkárának. A „hidegháború" legsötétebb időszakában azt a súlyos föladatot választotta ezzel élethivatásául, hogy a szétszakított Európában ökumenikus kapcsolatokat építsen ki a nyugati és a „vasfüggöny" mögé zárt egyházak között. És a fiatal baptista lelkésznek oroszlánrésze volt abban, hogy 35 évvel ezelőtt (1959) a dániai Nyborgban létrejöhetett 40 nyugati és keleteurópai egyház részvételével - reformációi (evangélikus és református), anglikán és szabadegyházak összefogásával - az Európai Egyházak Konferenciája, amelyhez később a keleti ortodox egyházak nagyrésze is csatlakozott. Tíz évvel később megalakult élén G. G. Williams főtitkárral az egyházszervezet genfi központja. Teológiai konferenciáit, segélyakcióit, sokoldalú gyakorlati és jó kapcsolatok épültek a Vatikánnal és Európa római katolikus püspöki konferenciáival is. Igaz, volt olyan európai egyházi naggyűlés is, amelyet vízum-akadályok miatt a dán „Bomholm” hajón, nemzetközi vizeken kellett megtartani (1964). De ez a legnagyobb regionális-ökumenikus szervezet - ma 123 tagegyházzal és 250 millió hívővel - mérhetetlenül sokat tett Európa új, ökumenikus légkörének kialakulásáért, a népeket elválasztó ideológiai és politikai ellentétek legyőzéséért. Hazánkhoz és hazai egyházainkhoz különösen meleg baráti szálak kötötték a „hídépítő” főtitkárt. Sokat mondott el személyes beszélgetéseinkben szolgálata súlyos akadályairól, mind a kelet-európai, mind a nyugati egyházakban. „De - vallotta meg - a saját hazámban és egyházamban sem kaptam annyi szeretetet és bizalmat, mit éppen a ti nehéz körülmények között élő közép- és kelet-európai egyházaitokban”. Egyházunk a hetvenes években tiszteletbeli teológiai doktorává fogadta az egyházak egységéért és Európa békéjéért fáradhata- lanul munkálkodó főtitkárt. Nyugalma éveiben is kevés nyugalom jutott osztályrészéül. Tovább járta Európa egyházait: hirdette Isten igéjét protestáns, katolikus és ortodox templomokban, egyházi tanácskozásokon. Előadásokat tartott gyülekezetekben, egyetemeken a keresztyén egység ügyéről. De különösen is a szívén viselte a szegény, kisebbségi egyházak sorsát, és a legutóbbi három évben elsősorban Európa legszegényebb, legelhagyottabb egyházainak szenvedéseit Albániában, az egykori „ateista államban”. Nagyhét első reggelén, rövid szenvedés után, alázatos, hívő szíve végleg megfáradt és megszűnt dobogni. Á „nagy hídépítő” hazatért mennyei Urához, akinek mélységes hittel szolgált földi élete utolsó percéig. Március 30-án, a genfi központi temetőben, kísértük utolsó útjára. A genfi egyházi világszervezetek főtitkárai, a Vatikán küldöttje, számos külföldi egyház képviselői, volt munkatársai búcsúztak tőle. Akik ismerték őt közelebbről, nem fogják elfelejteni szálfaegyenes, alakját, szelíd tekintetét és halálig hűséges szogálatát Európa, a Kelet és a Nyugat, egyházaiért. Szolgálata, emlékezete legyen áldott közöttünk! Dr. Nagy Gyula
