Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-04-17 / 16. szám

Evangélikus Elet 59. ÉVFOLYAM 16. SZÁM 1994. ÁPRILIS 17. HÚSVÉT UTÁNI MÁSODIK VASÁRNAP Jó pásztor Ő, aki megkeresi elveszett juhocskáját.. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Maga száll le hozzám, vállára vesz s nekem csak engednem kell, hogy hordozzon. Luther ÁRA: 25 Ft A TARTALOMBÓL AZ ÚR ÉRKEZÉSE GYÜLEKEZETI HÁZ ÉPÜL SZEPETNEKEN EGY „HÍDÉPÍTŐ” HALÁLÁRA ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELET 1994. április 30-án, de. 11 órakor Nagygerezs- den, az evangélikus templomban A NAGYGEREZSDI EGYEZMÉNY ÉVFORDULÓJÁN ünnepi istentisztelet lesz. Igét hirdet: dr. Márkus Mihály református püspök és Szebik Imre evan­gélikus püspök. Előadást tart: dr. Tőkéczki László egyetemi docens Az egyezmény aktualitá­sa és üzenete címmel. Szeretettel várja a gyüleke­zet az érdeklődőket! KONFIRMÁCIÓ BÓDÁS JÁNOS KONFIRMÁCIÓRA Meghallgattuk ajkatok szent fogadásait. Bár Lélek szólt volna benne, s igaz, tiszta hit! Zúgtátok a harci dalt, mely gyújt és elragad: „Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt!” Most még érte lelkesültök, s holnap a világ táncdalára hajladoztok, mint a gyenge láng. Holnap már egy másik útra csábít tán a test? Ködbe vész előttetek a megváltó kereszt. Zsenge ifjak, gyenge lányok, bárcsak lelkesen Krisztus útján járhatnátok mindig győztesen! Út, Igazság, Élet Ő s nincs benne tévedés, nélküle a boldogsághoz kincs, tudás kevés. Véle járva nem kísérhet szégyen és kudarc. Általa lesz szép az élet, lelkesült az arc. Tettetekből ne teremjen könny, szitok, se vád, szolgáljátok Istent, embert és a nép javát. Tartsatok ki, mert a Sátán támadásra kész. Eszköze ezer ígéret, vagy gaz cselvetés. Csak tovább is Jézus tiszta zászlaja alatt, van hatalma! Megsegít és győzedelmet ad! „Először lépek oltárodhoz, ki ér­tem haltál, Jézusom...” éneklik a húsvét utáni vasárnapok egyikén minden gyülekezetünkben. Konfir­mandusaink állnak a gyülekezet előtt, hogy részesei legyen Urunk tes­tének és vérének, hogy megismerve Jézus legnagyobb ajándékát, a bűn­bocsánatot, Istennel megbékélve kezdjenek új életet egy „keskeny úton”, mely már földi életükben örök üdvösségre vezet. Mit ad a konfirmációban Isten a fiataloknak? Mire vagy miben erősít meg, amikor megkonfirmál? Elsősorban megerősít a közösség­ben. Az úrvacsora asztalánál szem­mel látható az a közösség, amelyben együtt vesszük Jézus testét és vérét és ebben a közösségben először vesznek részt konfirmandusaink. Jézusból élünk, vele vagyunk egyek, teste és vére átjárja testünket és vérünket, ez igen szoros kapcsolat, eggyé forrás Jézus népe tagjai között. Közösség mindazokkal, akikkel együtt vesszük az úrvacsorát. Közös­ség a gyülekezettel, mely most már úgy vesz tudomásul minden meg­konfirmált fiatalt, mint hozzá tarto­zó tagot, a Krisztus testének tagját. De az úrvacsorázó gyülekezetben ott vannak a szülők, keresztszülők, nagyszülők, - a család is. A Nemzet­közi Családév idei eseményei között nem hallgathajuk el, hogy a legmele­gebben. legszorosabban összetarto­zó kapocs lehet a családban a kölcsö­nös megbocsátás, bűneink elfedezé- se, a tiszta lappal való indulás. Ve­gyük komolyan - ne csupán szép szokásnak, - hogy gyermekeink vár­ják megbocsátó szavunkat, de ne res­tesünk mi felnőttek is bocsánatot kérni gyermekeinktől! Kölcsönös megbocsátásról szóltam az előbb! Elkövetkező családi életünknek, a család bensőséges, őszinte légköré­nek, a családtagok életenergiája fel­szabadításának kiapadhatatlan for­rása lehet, ha most a kezdetnél, ke­resztyén életük indulásánál megfog­juk a kezüket és velük együtt állunk meg Urunk előtt, akinél valamennyi­en megbocsátásra szoruló bűnösök vagyunk! A konfirmáció megerősít a tanú­ságtételre is. Ezért jó a gyülekezet közösségben élni. Ott gyakorolni tudjuk hitünket azok segítségével, akik már tapasztaltabbak, már előbbre jutottak a hitnek útján. Nem szégyen tanulni másoktól, akik már imádkoznak önállóan, olvassák, is­merik a szentírást, segítenek megér­tésében. Testvéreink, akiknek az a célja, hogy velünk együtt mind köze­lebb jussunk Jézushoz és miközben ők tanúskodnak arról, mit jelent ne­kik a jézusi élet, mi is eltanuljuk, elsajátítjuk ezt a tanúságtételt és las­san bizányságtevőkké leszünk. Erre pedig Jézus szava küld bennünket: „tegyetek tanítvánnyá minden né­pet. ..” És ez a tanúságtétel életté for­málódik, mi is élhetünk jézusi életet. A konfirmáció erre az életre, má­soknak való szolgálatra erősít meg. Jézus ereje kell ahhoz, hogy ne ma­gamat lássam elsőnek és legfőbbnek, hanem észrevegyék másokat. Máso­kért élni, ez volt Jézus példája is, ezt erősíti bennünk is. Családban és gyülekezetben, de a mindennapi élet­ben minden embertásunk iránt is gyakorlhatjuk ezt a szeretettel szol­gáló életmódot. Amikor ezt a szót kimondjuk: konfirmáció - leginkább a gyerme­kekre gondolunk, nekik szól a meg- . erősítés, tőlük várunk valamit. Lás­suk be, nekünk felnőtteknek, idősek­nek, szülőknek, nagyszülőknek és keresztszülőknek is konfirmálód- nunk kell újra, hogy példáik, veze­tőik és nem parancsolóik legyünk. Konfirmáljon bennünket a mi Urunk, a családban és a gyülekezet­ben, kicsinyeket és nagyokat, hogy mi életünkben, világunkban lehes­sünk Jézus tanítványai, bizonyságte­vői, szolgálatának továbbadói földi életünkben és örök üdvösségünk­ben! T. SAJTÓVASÁRNAPON az idén köszöntünk és köszönünk. D. Veöreös Imre, a magyar evangé­likus sajtó szogálatának doyenje ünnepli e napokban 80. születés­napját. Őt köszöntjük és neki kö­szönjük azt a szolgálatot, melyet hosszú - és egyáltalában nem köny- nyű - évtizedeken át végzett egyhá­zunkban a betű igehirdető szolgála­tával. Köszönjük őt Istennek, aki életének megőrzője, szolgálatának kiteljesítője volt e nyolc évtizeden át. 1947-től volt egyházunk sajtó­szolgálatának igényes, tudós, értő és pontos munkása. A Lelkipásztor szerkesztőjeként jegyezte el magába betűvel, nyomtatással, majd az Új Harangszó című országos hetilapot szerkesztette, 1979-ben pedig meg­bízást kapott a Diakonia című evangélikus szemle szerkesztésére. Nem csupán szerkesztette ezeket a lapokat, de maga is irányt szabott azokban véretes, teológiailag át­gondolt, tudományosan megalapo­zott, precíz cikkeivel, cikksoroza­taival. Az idősebb lelkésznemzedék emlékezik még a Lelkipásztorban közölt sorozatára, melyet Isten né­pe pusztai vándorlásáról írt, mely­nek prófétai látása, aktualitása újra meg újra elénk állott a négy évtize­des viharos úton. Több mint öt évtizeden keresztül valamennyi egyházi lapunkban irta cikkeit, miközben volt dunántúli egyházkerületi lelkész, Diakonisz- sza-anyaház igazgatója (Győrben), a Lelkésznevelő Intézet igazgatója (Budapesten) és szórványlelkész Kecskeméten, majd a kőbányai gyülekezet lelkésze a fővárosi nagy „szórványban”. Fáradhatatlan munkássága a sajtó területén ez idő alatt is folytatódott. A kőbányai lelkészi szolgálata idején fordult fi­gyelme az irodalom és művészet ke­resztyén vonatkozásaira. Ez a kész­sége kamatozott a Diakonia szer­kesztésében. Számos cikke mellett három könyve is kiadásra került. János le­veleinek magyarázata (kommen­tár), „A középpont felől” c. tanul­mánygyűjtemény és „A harmadik egyházi út” című dokumentum- gyűjtemény. írói munkássága átfogja a máso­dik világháború utáni korszakot és annak elismerése és értékeléseként Teológiai Akadémiánk 1991-ben tiszteletbeli teológiai doktori címet adományozott neki. Nyugdíjas éveiben is aktív munkása az egyházi sajtónak. Nyolcvanadik szüíetése napján köszönettel és szeretettel né­zünk fel reá és köszöntjük egyhá­zunk nevében. Áldott az Isten, aki mindig ad elegendő erőt és bölcses­séget övéinek, hogy szolgálatukat híven betöltsék. Éltesse Isten közöt­tünk továbbra is jó egészségben, szellemi frissességben és adjon erőt ahhoz, hogy a betű igehirdetését végezhesse közöttünk, örömünkre és egyházunk erősítésére. Tóth-Szöllős Mihály A Magyarországi Egyházak Vezetőinek LELKIPÁSZTORI ÜZENETE Tisztségünkkel járó kötelességünk, hogy a hazánk és nemzetünk sorsát meghatározó országgyűlési választá­sok alkalmával felhívjuk a figyelmet a hívő ember kü­lönleges felelősségére. A Krisztust követő embernek nemcsak állampolgári joga, hanem evangéliumi küldetéséből fakadó lelkiis­mereti kötelessége, hogy részt vegyen a választásokon. Nem menekülhetünk a templom és az otthon csendjébe a közéleti felelősség elől. Döntésünkben legyen útmutatás Jézus Krisztus sza­va : ,fía jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát.” (Mt 12,33.) Ez számunkra azt jelenti, hogy hívő tudattal kell megvizsgálnunk azokat, akikre szavaza­tainkat adjuk. Vajon jó gyümölcsöt teremnek-e majd? Mennyire szolgálják a közerkölcs jobbulását, az ifjú­ság lelki nevelésének, az egyházak működésének és a hazaszeretet ápolásának ügyét? Hogyan segítik elő az anyagiak tiszta kezelésével népünk jólétét, szentnek tartják-e az élet védelmének és a család megőrzésének kötelességét? Tegyük az evangélium mérlegére az elmúlt négy évben az egyházi iskolák megnyitásának és támogatá­sának, a fakultatív iskolai hitoktatás elősegítésének vagy akadályozásának tapasztalatait Tudjuk, hogy az élet egyetlen pillanatában sem va­gyunk egyedül, Isten kegyelme és szeretete kíséri min­den lépésünket Hogy ez a kegyelem és szeretet haté­kony legyen bennünk és közöttünk, az Apostol szavával buzdítjuk hívő testvéreinket és közösségeinket: „...tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezése- ket és hálaadásokat minden emberért, ...és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.” (lTim 2,1-2). Budapest, 1994. április A Magyar A Magyarországi A Magyarországi Katolikus Egyház Evangélikus Református Dr. Seeagéfenistván Egyház nevében: Egyház nevében: egri érsek, Dr. Harmati Béla Dr. Hegedűs a Püspöki Kar püspök-elnök Lóránt püspök. elnöke a MEÖT elnöke a Zsinat elnöke A Magyarországi A Magyarországi A Magyar Ortodox Baptista Egyház Metodista Egyház Egyház nevében: nevében: nevében: Dr. Berki Feriz Révész Árpád egyházelnök Dr. Hecker Frigyes szuperintendens protoierej A Magyarországi A Budai Szerb A Magyarországi Bolgár Ortodox Ortodox Román Orthodox Egyház nevében: Egyházmegye Egyház nevében: Simeon Dimitrov nevében: Ardeleán Pál metropolita Dr. Daniló Krstic püspök A Magyarországi Unitárius Egyház nevében: Bencze Márton püspökhelyettes püspöki vikárius A HIT MÉRTÉKE SZERINT Valamit a nyugdíjasokról Azért írok csak „valamit” most a nyugdíjasokról, mert elég szűk kör­ben mozgok. így is találkozom elég sok példával és szomorú esettel. Szo­morúval különösen a nagyon öregek és megrokkantak körében. Akik nél­külözik a legfontosabb „szociális há­ló” - a család - tartó erejét, többnyire a legelesettebbek. Boldogok, akik igazolni tudják a közismert szóla­mot: öreg ember nem vén ember. Ennek feltétele, hogy tisztázzam szüntelen: mit vár még tőlem és mit nem vár, sőt tilt tőlem öregségem Teremtője. Nagyjából három csoportba oszt­hatók a nyugdíjba vonulók. Egyesek alig várják, hogy nyugállományba kerüljenek, mert már belefáradtak a munkába. Mások úgy érzik, méltat­lanság történt velük nyugdíjazásuk­kor. Vannak, akik azért várják, mert még valami vállalkozásba szeretné­nek kezdeni; vagy azért, mert most olyasmival foglalkozhatnak majd, amire eddig nem volt idejük. A part­raszállás, a vitorlák bevonása, külö­nösen annál a nemzedéknél, amelyik „a szelek mérgét kiállta”, mindenkit megrendít kissé. Neves állatorvos-professzor teme­tése alkalmával mesélték hozzátarto­zói : háború után nyugdíjazták. Szűk utcában tejet szállító kocsi mellett ment el. A kocsi előtt lehajtott fejjel, szomorúan álldogált a ló. A profesz- szor néhány lépés után visszafordult. Elmosolyodott. Odament a lóhoz, és megveregette a nyakát. Telivér ver­senyló volt egykor. Megismerte. Ki- szuperálták. Kiszuperálták... hány ember számára vált ez a szó a háború után, olykor még ma is, azonos értel­művé a nyugdíjba vonulással. Nem hallgatható el, hogy általában anya­gi beszűkülést is jelent a nyugállo­mányba kerülés, nem egy esetben el­lehetetlenülést is. A szomorú esetek közismertek. Elemzésük helyett most inkább né­hány biztatót veszek sorra. Nagyapámmal kezdem. Könyv­kötő volt Szarvason. Az első világ­háború után nem tudott lépést tarta­ni a korral. Az infláció teljesen meg­zavarta. Energikus leánya vette át a műhely vezetését. Nehezen törődött bele. Únokái számára mégis termé­kennyé vált ez a korszaka. Gyermek­korom nyarait nála töltöttük. Sokat mesélt. Miként találkozott négyéves korában Petőfivel Mezöberényben. Vándorlegény korában miként adott tüzet szivarjáról Cusa hercegnek Brassóban. Békéscsabán miként ba­rátkozott össze egy asztalossegéddel, aki később Munkácsi Mihály néven vált ismertté. A szabadságharc kato­nadalaira tanítgatott. Tőle hallottam először Lutherről. Anekdotáit most én mesélem el hét unokámnak. Segít­ségével közel 200 év távolába tudok visszanyúlni. Édesapámat a háború után hat­vanévesen nyugdíjazták. Utána még évekig aktívan és eredményesen szol­gált gondnpkként a kelenföldi gyüle­kezetben. Édesanyám halála után a budai evangélikus szeretetotthonba költözött a Modori útra. Egykori minisztere a földművelésügyi minisz­tériumból, Purgly Emil, szintén az otthon lakója voít. 0 és Markó Ár­pád, a neves hadtörténész, mindig szívesen tért be szobájába diskurálni. Sztehló Gábor, majd Ruzicska László vette gondjaiba őket. Szeme, lába rohamosan gyengült. Sohase panaszkodott. Már nem tudott ki­menni az utcára, amikor egyik uno­kája autóját akarta megmutatni nagyapjának. Szobája ajtajából né­zett kifelé. Lelkes szavakkal gratu­lált. Mellette álltam. Amikor ma­gunkra maradtunk, nevetve mond­ta: nem láttam semmit. Sok hívünk nyugdíjazása után tud aktívan be­kapcsolódni egyháza életébe. A nyugdíjas kor ott közös nevezőre tudja hozni az öregeket. De humor is kell elviseléséhez. Magam 70 éves koromban kértem nyugállományba helyezésemet. Ba­rátaim számára „Mindnyájunknak el kell menni” címen „öninterjút” ír­tam. Vagy 20 kérdést tettem fel ma­gam számára. Közülük most kettőt említek. „Vannak még álmaid, ter­veid?” Válasz: „Mint Plátó a fa­lanszterjelenetben, hetven évem bor­sóin térdelve is szépeket álmodok. Rendezni szeretném irataimat, kü­lönválogatni az egyháztörténeti szempontból dokumentumnak szá­mítókat. Valamelyest áttekinthetővé tenni a nagy halmazt. Selejtezni is. Hátha sikerül könnyítenem az utá­nam maradók gondján. Kevés a re­ményem, mégis hozzáfogok. Amennyire erőm engedi, ápolni sze­retném a kapcsolatot barátaimmal és mindazokkal, akikkel valamiképp Isten összekötötte életemet. - „Idő­milliomosnak érzed magad?” Vá­lasz:. „A nyugdíjasok tiltakozni szoktak az ilyen feltételezés ellen. Egyetértek velük. Nem unatkozom. Több mindenre van most időm, mint aktív koromban. Pl. arra, hogy vé­giggondoljak, megemésszek dolgo­kat. - Búcsúbeszédeiben gyakran emlegetett Jézus három szót: egy ke­vés idő. Sokat gondolok erre a há­rom szóra. Márcsak ezért se mond­hatom magam időmilliomosnak.” Mély kút a múlt. Legalább olyan titok, mint a jövő. Ezért állított be lelkészi szakfolyóiratunk „Pályám emlékezete” címen rovatot. Milyen jó, hogy Győri János Sámuel tervsze­rűen készít videó-interjúkat egyhá­zunk „utolsó mohikánjaival”. Má- lyusz Elemér professzor, aki több évig központi levéltárunk igazgatója volt, gyakran mondta: Higgyetek az egyház jövőjében és abban, hogy a jövő történészeit érdekelni fogja, mit csináltatok ezekben az években. Néha érdekes dolgok derülnek ki. A rádió­ban hosszan faggatták a lóverseny­vállalat kitüntetések és magas elisme­rések után nyugdíjba vonult igazgató­ját. Egyszer, ebéd közben, megkér­dezte tőle az angol királynő: hol ta­nult meg ilyen jól angolul? A békés­csabai evangélikus gimnáziumban - felelte. Még állatorvostan-hallgató korában ismerkedtem meg vele 1948- ban az evangélikus főiskolások nem­zetközi konferenciáján, Gyenesdiá- son. Fehér Dezső. Guoth professzor tanitványa. 0 veregette meg a kiszu- perált versenyló nyakát. „Mindnyájunknak el kell menni”- ennél többet is mondtam öninter­júmban. Podmaniczky Pál profesz- szorom soproni házának feliratára emlékeztettem: „Nincs itt maradan­dó lakásunk. Odafönt örök hajlék vár ránk.” Nem régen egy prédiká­ciómban a nyugdíjasok felé fordulva Arany Jánost idéztem. „Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja.” Ne felejt­sük azonban - mondtam -, nyitott ajtó előtti helyzetet ír le Arany. „Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hívogatólag süt ki a sövényre.”- Ébben a „hívogató fényben” mos­tanában - többek között - nagy­apám késői inasaként könyvet kö­tök. Központi könyvtárunk múlt­századi „salabaktereit”. Legutóbb Czékus László Kossuth halála alkal­mából mondott beszédét és Payr Sándor egyháztörténeti tanulmá­nyait. Mennyi elfelejtett név... Mit mondjak a fiataloknak? Talán ezt: aligha pótolható nyugdíjas ko­runkban, amit fiatalon elmulasztot­tunk. Ez se egészen igaz. Kari Károly bácsi, aki 100 éves korát betöltve térhetett haza, 90 éves korában tette le a felsőfokú állami német nyelvi vizsgát, hogy példát mutasson ezzel unokáinak. - És mit szólnak majd ehhez az írásomhoz az asszonyok, a nyugdíjas nők? Biztosan kifogásol­ják, hogy őket nem említem. Igazuk van. De az ő gondjaikról írjanak ők maguk. Benczúr László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents