Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-03-27 / 13. szám

Zsinati Híradó 1994. március 27.

AZ EGYHÁZ MISSZIÓI MUNKÁJÁRÓL

Kell-e erről törvény? Nem a lel- készi szolgálat része-e? A törvényeknek az időtálló értékükön kívül meghozatalukkor időszerű jelentőségük is van. Egyházunk évtizedeken át a diakónia védjegye (védő jegye?) alatt működött. De Krisztus értünk való szolgálata és a mi küldetésünk a világban - több az „irgalmasság testi cselekedetei”, a felebaráti szeretet és a társadalmi, nemzeti kötelesség gyakorlásánál.

„Ahogy az Atya küldött engem, én is úgy küldelek titeket!” (küldetés = missio). Az Istennel és egymással megbékéltető, a bocsánatot meghirdető és szent, tehát Istennek tetsző életre elhívó evangélium (jó hír!) hordozói nemcsak a kiképzett és felelős főhivatású küldöttek (apostolok, evangélisták akkor - igehirdetők, lelki tanítók utóbb), hanem szavaival és életével az evangéliumot hordozza minden Krisztus-hívő (christianus-keresz- tyén), minden evangélikus - ha csakugyan az.

Épp ezért, mivel vannak névleges és elidegenedett evangélikusok, keresztyének - a misszió nemcsak azok felé szól, akik más vallásúak (még ha egyistenhívő mohamedánok vagy a Messiást váró, Mózest és a prófétákat valló zsidók is) vagy vallástalanok, hanem a gyülekezet egyszerre munkása és munkaterülete a missziónak. Lehet vitatkozni a misszió szakterületének hagyományos vagy új nevéről, de tapintatból lemondani róla Urunk iránti hűtlenség, embertársaink, az üdvösségben lehetséges örököstársaink iránt felelőtlenség. A társadalom peremére kerültek közti evangéliumhirdetés (a munkanélküliektől a drogosokig) természetesen együtt jár a diakóniával, de nem lehet vele helyettesíteni. A misszióban természetesen szükség van a modern technika sokakat elérő eszközeire (nyomtatás, rádió, hangszalag, tévé, video) is.

A törvényjavaslat előkészítésére az erre kiküldött bizottságon kívül az egyházmegyék missziói lelkészeit is meghívták. - A törvénytervezet eddigi általános vitája során számos felszólalás hangzott el, és ezek értékesítése várható a részletes vita és a szöveg végleges megfogalmazása során.

Mivel a misszió külső és belső ágait a múltban is különös felelősséget érzők egyesületeivel együttműködve gyakorolta az egyház, rendezni kell az ezzel kapcsolatos kérdéseket is. A magukat evangélikusnak nevező egyesületektől elvárjuk, hogy egyházunk tanításához és rendjéhez igazodjanak.

Mivel a missziónak egyszerre munkásai és munkatere is a gyülekezetek, s mivel a misszió sajátos feladatai sajátos kegyelmi ajándékot, rátermettséget és képzettséget kívánnak, a törvénytervezet miszsziói megbízottakat és bizottságokat kíván állítani az esperesek mellé és hasonlóképpen a felsőbb szinteken (az egyházkerületekben és az országos egyházban, régi nevén egyházegyetemben) is. A misszió munkásai kiképzésének kereteit is biztosítani kell.

Lényegtelen rövidítéssel itt közöljük a zsinati ülésen részvételében akadályozott Sztojanovics András lelkész, egyházunk Misz- sziói Bizottsága elnökének írásban megküldött hozzászólását.

... tekintettel egyházunk lelki értelemben vett elesettségére, szüksé- . gesnek találta a bizottság egy hatékony missziói törvény megszületését.

A misszió nagy feladatára tekintettel jó kijelölni azokat a kereteket, amelyek biztosítják a hitébresztés hangsúlyos végzését. Egyházunknak vállalnia kell, hogy függetlenített szolgálókat állítson munkába bizonyos szinteken, s azt is, hogy törvényben határozza meg azokat az anyagi eszközöket, amelyeket gyülekezetnek, egyházmegyének,

kerületnek, az Országos Egyháznak erre a célra fordítania kell. Az anyagi háttér biztosítása még kidolgozásra vár, mert a jelenlegi törvénytervezet ezt nem tárgyalja.

Ugyancsak kidolgozásra vár a jelenlegi törvénytervezetből még nem kellően kiemelt terület: az ifjúság körében végzett munka. Hála legyen az Úrnak, ezen a téren évtizedes jó tapasztalat van mögöttünk. Ez - túlzás nélkül-egyik sikerterü- letünk, köszönet érte sok áldozatos szolgálónak. Hogy ez a munka még erőteljesebben folytatódjon, hasznos lenne a missziói törvényben a jelenleginél részletesebben kaput nyitni ennek a fontos munkaterületnek. Biztosítsa a törvény az ifjúsági munkának, mint speciális területnek mind a szolgálókban, mind anyagi feltételekben megmutatkozó igényeit!

Személyes meggyőződésem, hogy sokat tehet a törvényalkotó zsinat egyházunk lelki megújulásáért és elevenedéséért, noha ez egyedül Isten Szendéikének munkája.

Dr. Zsigmondy Árpád

HITÜNK GYÜMÖLCSEI

Törvény a szeretetszolgálatról

Jézusnak az utolsó ítéletről szóló példázata szerint a másokon segítő szeretetszolgálatot úgy tekinti, mint amit Ővele cselekedtünk (Mt 25,34—46). Jakab apostol pedig a cselekedetek nélküli hitet halott hitnek nevezi (Jk 2,14-26). Készülő törvénykönyvünk VI. törvénye a szeretetszolgálatnak a kereteit igyekszik biztosítani. Szándékosan nem aprólékos, túlrészletezett törvényszöveget akar adni, hanem csak a kereteit, az irányvonalait, a „medrét” akarja kijelölni, amely lehetőséget biztosít a szeretet számtalan megnyilvánulásának.

Az alapelvek rögzítik, hogy ez nem csupán humanitárius cselekedet, hanem a Jézus Krisztusban való hitünk gyümölcse, amelyet az egyházközségekben, intézményeinkben, egyesületekben és nemzetközi szervezetekben is végzünk. Nem merül ki anyagi áldozatvállalásban, hanem egymás terhét hor1

Mégegyszer a zsinat szerepéről

Az „Evangélikus Élet” c. folyóirat 1994. január 27-i és február 13-i számaiban két cikk is érintette a zsinat szerepét.

Az egyik más egyházi felfogások tükrében, a másik pedig a katonai lel- készi szolgálattal összefüggésben.

Ezekről a kérdésekről szeretném kifejteni véleményemet, illetőleg a cikkel kapcsolatos észrevételeimet.

Mint ismeretes, a korábbi egyházi törvény a zsinatot a legfőbb törvényhozó és intézkedő szervnek tekintette. Zsinatunk ezzel a felfogással szakított, amikor feladatát a törvényhozásban jelölte meg. Következett ez a felfogás az állam és az egyház szétválásából, továbbá a világi állami berendezkedés demokratizálódásából. Összefüggött e felfogás azzal is, hogy az államtól való elválással megváltozott a zsinat „Törvényhozásának” lényege is, hiszen a zsinat most a világi értelemben nem törvényt alkot, hanem az egyház belső viszonyait szabályozhatja a törvények keretein belül: Nyilván ebből - a történelmi egyházak- számára is-új és-megváltozott helyzetből - indultak ki a testvéregyházak vagy a többi egyházak zsinatai is.

Megváltozott tehát az egyház és az állam viszonya, megváltoztak a világi törvények, ezért szükségszerűen változnia kellett a zsinat feladatának és működésének is.

Felmerült rögtön a kezdet kezdetén, hogy az elválással szuverénné vált-e egyházunk, vagy csak autonómiát élvez az állam adta törvényi kereteken belül. Ez utóbbi álláspont érvényesült zsinatunkban, amely - véleményem szerint - egyben helyes jogi felfogásnak is minősíthető. Autonóm módon határozhatják meg tehát az egyházak, illetőleg zsinatok, hogy az egyes egyházakon belül milyen belső rend érvényesül. Ezért nem tekinthető szereptévesztésnek vagy félreértésnek, ha egy másik protestáns egyház saját szervezeti és

egyéb hagyományait követve, a zsinat jogkörét és feladatait illetően más belátásra jut. (Ha ragaszkodunk a zsinat tevékenységével összefüggésben a „szerep” kifejezéshez, akkor - úgy gondolom - inkább más-más szerepfelfogásról beszélhetünk és nem feltétlenül szereptévesztésről vagy félreértésről).

Véleményem szerint nincs akadálya ugyanis annak, hogy a zsinat az egyház mindennapi életével kapcsolatos kérdésekben állást foglaljon vagy iránymutatással szolgáljon. Az más kérdés, hogy ezt zsinatunk felfogása ezidáig elvetette.

Felmerülnek azonban olyan gyakorlati kérdések az állam és az egyház szétválásával, amelyek merőben új helyzetet teremtenek.

A korábbi zsinati törvényeket beiktatták az állam törvényei közé, így azok a világi fogalmak szerint is törvénynek minősültek. A jelenlegi zsinati törvények azonban csak az egyház szempontjából törvények, míg a világi jog szerint szabályrendeletek, vágy belső szabályzatok. Ebből -is következik, hogy a korábbihoz képest másként működő és ülésező zsinatra van szükségünk. Úgy látom tehát, hogy amint ezt új törvényeink lehetővé teszik, meg kell választani az új képviseleti és szervezeti szabályok szerint az egyház új zsinatát, amelynek évente legalább egy ízben üléseznie kell. Következik ez abból, hogy a világi törvények napjainkban és várhatóan a következő években is olyan mértékben változnak, hogy egy hozzá igazodó egyházi jognak ezt feltétlenül követnie kell törvényességi és praktikus okokból egyaránt. Egy ilyen, évente ülésező zsinat a belső szabályozáshoz igény és szükség szerint hozzá nyúlhat, ezért a zsinati felfogás is módosulhat.

Érdekes vita bontakozott ki a zsinat és az egyházvezetés feladatairól a katonai lelkészi szolgálattal összefüggésben.

A kérdés egy napirend előtti felszólalással vetődött fel, annak a megállapodástervezetnek az ismertetésével, amelyet egyházunk a Honvédelmi Minisztériummal készült megkötni. A megállapodástervezetben olyan kérdések szerepeltek, melyek alapvetően zsinati feladatkörbe tartoznak (egyházszervezet, püspökök megválasztása vagy kinevezése stb.) és olyan időpontban, amikor még erről a zsinat nem határozott.

A zsinat végül is osztotta azt a felfogást, miszerint az országos presbitérium és elnökség köteles az egyházi törvényalkotást érintő minden olyan ügyben a zsinattal és bizottságaival együttműködni, amelyben még nincs elfogadott zsinati törvény, viszont az egyházat érintő fontos kérdésben kell dönteni.

Ebben a vitában fel sem merült tehát, hogy a zsinat el akarná vonni az egyházi végrehajtó szervek döntési jogosítványait, pusztán arról volt szó. hogy az elnökség, presbitérium stb. nem hozhat olyan döntést, amely meg- változtathatatlansága folytán fflegköt- - né a törvényhozás,1 tehát a-zsinat tevékenységét a jogalkotás szempontjából.

A túlnyomó többséggel elfogadott zsinati határozat felhívta továbbá a tárgyaló elnökséget a megállapodás „lehetőség szerinti” olyan módosítására, amelyben a Magyar Evangélikus Egyház jogfenntartással él szervezetének saját akarata szerinti kialakítását illetően.

A fentiek talán segítenek rávilágítani arra, hogy milyen kompetencia, kérdések és gondok merülnek fel a zsinat tevékenységével kapcsolatban.

Meggyőződésem azonban, hogy e kérdések és döntések ismerete erősítheti egyházunk egységét és alkalmas arra, hogy gazdagítsa egyházunk tagjai és az őket képviselők közti azon folyamatot, amely egyházunk rendjének megújulását kezdeményezi.

Dr. Horváth József zsinati tag

d&feuk lelki, Szellemi és anyagi téren egyaránt. Nemcsak az egyházban folyó belterjes szeretetmunka ez, hanem felajánljuk szolgálatunkat minden rászoruló embertársunknak. Bár szól a törvény a szeretetszolgálat munkásainak, a női és férfi diakónusok képzéséről és szolgálatba állításáról is, a benne való részvételt a gyülekezet minden tagjának hitéből eredő feladatának tekinti.

Utolsó zsinati ülésszakunk eddig még csak az alapelveket és az egyházközségekben folyó szeretetszolgálat kereteit foglalta törvénybe. A következő ülésszakon folytatjuk a törvény megszövegezését. Az egyes munkaágak működésének részleteit nem a törvény, hanem a hozzá csatlakozó, s később megállapítandó szabályrendeletek és működési szabályzatok írják elő.

Az általános vitában megszólalt olyan nézet is, hogy a gyülekezetek egymást kölcsönösen segítő szeretetszolgálatának, a Gusztáv Adolf Segélyszolgálatnak nem kellene-e önálló intézményként, mintegy egyesületként működnie, ahogyan az a múlt században volt. Kérdés azonban, hogy ez nem jelentené-e

a visszafejlődését ennek a fontos munkaágnak, amely a mögöttünk lévő nehéz évtizedekben is egyházunk szeretetszolgálatának egyik legátfogóbb és legeredményesebben szolgáló hajtása volt. Hiszen nemcsak anyagi segítséget ad a rászoruló gyülekezeteknek, hanem mivel szolgálatában minden gyülekezet részt vesz, ezzel kifejezi egyházunk egységét és összeatartozá- sát is. A múlt században alakult Gusztáv Adolf Gyámintézet önálló szervezetének szabályrendeletét is az egyetemes gyűlés (mai szó- használatunkkal : az országos közgyűlés) állapította meg, illetve hagyta jóvá. Erre most is lehetőségünk van. Kár lenne a gyülekezetek tetszésére bízni, hogy részt kívánnak-e venni ebben a szolgálatban vagy sem. Hiszen ennek a haszna nem csupán anyagi segítség, hanem az „adni és kapni” közösséget építő erejének és áldásának a kölcsönös megtapasztalása.

Ez a törvény akkor éri el célját, ha nem csupán paragrafusokat alkot, hanem a hitből fakadó szeretet minél gazdagabb kibontakozásának a medrévé válik.

Sárkány Tibor, a Diakóniai Bizottság vezetője

ÜJ ARCOK A ZSINATON

Benyomásaim a zsinat munkájáról

A törvénykező munka kellős közepén kerültem tanártársaim bizalmából a zsinat tagjainak sorába.

Egy évvel ezelőtt szakértőként vettem részt a közoktatási törvény előkészítésében, vitájában, a végleges szöveg kialakításában. így volt alkalmam betekinteni a zsinat belső életébe, munkarendjébe. Most azonban más a feladatom. Felelősen kell gondolkodnom és döntenem - a munkámhoz szorosan

nem kapcsolódó kérdésekben is -, tehát a törvények előkészítése, végleges formába szerkesztése már személyes ügyem is.

A jelenlegi ülésszak lényeges törvényszakaszokkal foglalkozik. A beterjesztett javasiátokat több oldalról közelítik meg a zsinat tagjai, minden szónak jelentősége van, néha forr a levegő. Az együttgondolkodás, a felparázsló vita, a megnyugtató megoldások keresése a felelősség tudata érződik az ülésszakon. Változó, forrongó világunkban a jövő számára kell élő, ható és az egyház szerteágazó szolgálatát meghatározó törvényt alkotnia a zsinatnak.

Egyházunk máig érvényes tradícióit kell hozzáigazítanunk a ma kihívásaihoz és a jövő feladataihoz.

Bocsássák meg, hogy óhatatlanul József Attila sorai jutnak eszembe:

„rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi dolgunk, és nem is kevés!”

Jancsó Kálmánná

Politika, misszió, diakónia

Zsinat februári ülésszaka után a címben írt fogalmak foglalkoztatnak.

A munka harmadik évében már látni az út végét, kirajzolódik az új törvénykönyv szerkezete és egyre inkább a tartalma is.

Különösen fontos az első törvény, amely általában foglalkozik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal, mintegy alapvetést nyújtva a további törvényekhez. E törvénytervezet általános vitája a korábbi ülésszakokon lezajlott, ezúttal a részletes vita folytatódott (néhány paragrafust már korábban jóváhagyott a Zsinat). Érdekes helyzettel találkoztunk itt. A januári ülésszakon módosító indítványt terjesztettek elő. A Zsinat akkor - vita nélkül - úgy döntött, hogy a törvényt előkészítő 1. sz. bizottság a módosító indítványt építse be a februári előterjesztésbe a részletes vita számára.

Februárban szembesülnünk kellett azzal, hogy a „módosító indítvány" meghatározás nem volt pontos, valójában a javaslat új elemeket tartalmazott a törvény számára. Nevezetesen a lelkészek és a világi tisztségviselők, felügyelők, politikai szerepvállalását kívánta szabályozni.

A kérdés rendkívül időszerű, erősen foglalkoztatja a gyülekezeteket is. Nyilván ezért is foglalt januárban és jelen ülésszakon is úgy állást a Zsinat, hogy tárgyalni kívánja az előterjesztést és dönteni akar. Olyan vélemény is elhangzott, hogy ezt a döntést, rendkívüli módon, azonnal életbe kellene léptetni.

A vitában azután kiderült, hogy nem véletlenül írja elő az ügyrend a törvénytervezetek általános vitáját, amelyek feladata a közös gondolkodás kialakítása, az elvi kérdések tisztázása. Ezek alapján az illetékes bizottság módosítja a szöveget, a különböző véleményeket szövegváltozatokban jeleníti meg, hogy a részletes vitában megszülethessenek a döntések.

Minthogy az új elemek általános vita nélkül kerültek

be mint módosító indítványok, a Zsinatnak - előzetes tisztázó vita hiányában - nem sikerült döntési helyzetbe kerülnie, mert a vélemények nagyon megoszlottak. Pedig a törekvés a kérdésnek a jelenleginél hatékonyabb rendezésére, egyértelmű volt.

így azután a különböző javaslatok közül végül az kapott többséget, amely ad hoc bizottság kiküldését javasolta - mintegy pótlandó az általános vitát -, konkrétan e kérdés megvitatására és megfelelő előterjesztés előkészítésére a júniusi ülésszak részére.

Ismereteim szerint egy kivételével (Fidesz) valamennyi jelenlegi parlamenti párt színeiben, vagy támogatásával indul evangélikus lelkész, vagy világi tisztség- viselő (felügyelő, országos presbiter, ügyész) a választásokon. Ha nem is jelentős a számuk, a szabályozás mégis lényeges. Jelenleg az Országos Presbitérium döntése szerint a lelkész, ha parlamenti képviselő lesz, mandátumának időtartamára szabadságoltatnia kell magát. Legutóbb az Országos Presbitériumban az a szigorítás nem kapott többséget, hogy a képviselőség idejére a lelkésznek le kell mondania állásáról, rendelkezési állományba kell kerülnie. A lelkészi jelleget természetesen egyik esetben sem veszíti el.

Vannak, akik a világi tisztségviselőkre hasonló szabályozást kívánnak érvényesíteni. Mások, ezt tükrözi a jelenlegi Országos Presbitériumi döntés is, csak a bejelentési kötelezettséget és a megfelelő magatartást kívánják meg.

Az elmúlt korszak egypártrendszere, talán a jelenlegi pártpolitikai küzdelmek néhány mozzanata is, érthetővé teszik, hogy a Zsinaton benyújtott javaslat az egyszerű párttagságot is tiltaná a lelkésznek, egyházi tisztségviselőknek. A társadalomban is érzékelhető az idegenkedés a párttagságtól. Sokak szerint viszont a polgári demokráciában, az európai integrációban a polgári - nem szélsőséges párthoz tartozás természetes jelenség, egyházi személyeket tekintve is. Talán érzékelhető, hogy nem könnyű feladat az érzelem - indulat - hangulatmentes, egyházhoz méltó előremutató szabályozás.

Napjaink realitása a politika, akár a napi politika megjelenése a Zsinaton, annál inkább örülhetünk annak, hogy szolgálatunkat meghatározó két törvénytervezet is helyt kapott az ülésszakon. Folytatódott a missziói törvény általános, és megkezdőtött a diakóniai törvény részletes vitája.

Az elmúlt negyven évben egyházunk sok mindent tehetett. Vasárnaponként elhangzottak az igehirdetések, kiszolgáltatták a szentségeket, működtek a szere- tetintézmények, fejlődtek a nemzetközi kapcsolatok. Volt teológusképzés, sajtó stb. „Csak" éppen az egyház identitását jelentő leglényegesebb tevékenysége, az evangelizáció, a misszió volt nemcsak korlátozva, hanem gyakorlatilag tiltva. A Zsinaton, de szerte az egyházban szolgáló ötvenes-hatvanas nemzedék az 1940-es évek ébredéséből indult el, a fiatalabbak az ő szolgálatuk révén lettek Jézus tanítványai.

Ezért is érintett rosszul, amikor a januári ülésszakon több hozzászóló - jó érvekkel-megkérdőjelezte a misz- sziói törvény szükségességét. A jó érvek lényegében arra utaltak, hogy az egyház minden szolgálata misz- sziói kell legyen, a misszió nem egyszerűen egy munkaág. Ez természetesen igaz, de ma, az elmúlt korszak után, a missziói törvény elvileg és gyakorlatilag is szükséges. Elvileg, mert üzenet társadalomnak és egyháznak arról, hogy helyreállt a normális értékrend, tisztában vagyunk teendőinkkel és gyakorlatilag, mert a

kiesett idő áthidalására a regenerációt serkentő intézkedések szükségesek. Nem is szólva arról, hogy nemcsak négy évtized ateista propagandájának következményeivel, hanem a nyugatról érkező szekularizmussal is meg kell küzdenünk. Ez ellen alig rendelkezünk tapasztalattal. És ekkor még nem szóltunk az erősödő hazai politikai kereszténységről, ami többnyire elég távol esik az evangéliumtól.

A jó törvény keretet ad, segíti a missziót, kifejezi vágyunkat, várakozásunkat Isten Szent Lelke megújító munkája iránt. Itt is nagy lecke-fogalmakban, szövegben is -, hogy nem ott kell folytatni, ahol abbahagytuk, hanem a mában kell hatékony törvényt alkotnunk.

Kevesebb vihart váltott ki a szeretetszolgálatról szóló törvény. Többek szerint azért, mert nem igazán súlyos, nehéz megfelelő szinten értékelni. Alkotói viszont vállalják, hogy tudatosan fogalmaztak meg részben keretjellegű, részben szervezeti kérdéseket érintő törvényt. Hiszen bár a szeretetintézmények folyamatosan működtek, de ez nem hasonlítható a mai helyzethez, amikor újra alakulnak a karitatív tevékenységet felvállaló régi egyesületek, megindult a diakonissza-képzés, jelentkeznek teljesen új törekvések a szociális munkában... Olyan törvényjavaslatot terjesztettek élők, amely keretet ad, de semmiképpen nem korlátozza a szertetmunka fejlődését, szükségszerűen nyitva hagy néhány kérdést, amelyet csak kellő tapasztalatok után később lehet rendezni.

A jó törvénnyel szabadulni kívánnak a diakóniai teológia árnyékától is. Hiszen hiba lenne, ha emiatt a ma és a holnap egyházi szociális tevékenysége háttérbe szorulna. Az ellenkezője szükséges. Egészséges gyökerek nélkül életképtelen, satnya a gyümölcs, az élő hit gyümölcsöket terem. Misszió és diakónia helyére kerül a megújuló ősi értékrendben.

Dr. Frenkl Róbert