Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-03-20 / 12. szám

Evangélikus Elet 1994. március 20.

Kossuth Lajos kapcsolatai a Pesti Evangélikus Egyházzal Pest-budai lelkészeink - Kossuth oldalán

Valószínűleg sokan tudják, hogy Kossuth Lajos a Pesti Evangélikus Egyház Deák téri templomában kereszteltette két fiát, az 1841. november 16-án született Ferenc Lajos Ákost és az 1844. május 26-án született Tivadar Károly Lajost. Talán ezt le sem kellett volna írni, hiszen ez annyira közismert, annál is inkább, mivel a tényt a templom homlokzati falán elhelyezett emléktábla is hírül adja a járókelőknek. Esetleg a pontos adatoknak emlékezetünkbe idézése miatt szükséges mégis ennek megemlítése. Az anyakönyvet, amelybe a két Kossuth-fiú születésének és keresztelésének megtörténtét bejegyezték, természetesen a Pesti Egyház Deák téri gyülekezete őrzi. Van azonban egy értékes levéltári forrás, amely az Evangélikus Országos Levéltár őrizetében van, és amely ugyancsak tanúskodik erről az eseményről. Ez Székács Józsefnek., az akkori Deák-téri lelkésznek a magán-anyakönyve. Ebben szintén megtalálhatók az említett adatok. Ez a magán-anyakönyv úgy tekinthető, mint az egyes egyházi funkciók megtörténte előtt felvett adatok gyűjteménye. Mindenesetre nagyon tanulságos, hogy annak idején az ilyen feljegyzéseket nem holmi köny- nyen elkallódó papírdarabkákra írták lelkész elődeink, hanem egy bekötött könyvbe, amely még az anyakönyvezés megtörténte után is megmaradt, s - még az anyakönyv esetleges elvesztése idején is - megtörtént események bizonyító erejű dokumentuma maradt.

Kossuth fiainak keresztelésével kapcsolatban még egy érdekes adatot őriz az Evangélikus Országos Levéltár. 1880. február 6-án Torinóból küldött levelében a száműzetésében élő Kossuth arra kéri Győry Vilmost, az akkori Deák téri lelkészt, hogy küldje el számára két fia keresztlevelét. Azt nem írja meg, hogy milyen célra szükségesek ezek az iratok, de azt közli, hogy a kiállítási díjat Helfy Ignác fogja kiegyenlíteni. Rendkívül érdekes Győry Vilmosnak - ugyancsak Levéltárunkban őrzött - válaszlevele, pontosabban annak fogalmazványa, amely a nagy hazafi iránt érzett végtelen tiszteletének tanúbizonysága. Méltó, hogy ezt az írást lapunkban e helyen közismertté tegyük. íme, a levél szóról szóra:

„Mélyen tisztelt Uram!

A még f.h. ó.dikán kelt nagybecsű levél csak a nun napon jutott kezeimhez. Legkedvesebb kötelességem nek ismerem haladéktalanul teljesíteni minden pontját, azon egynek kivételével, hogy a keresztlevelekért Helfy Ignác úrtól bármit is elfogadjak. Drágább jutalomban ilynemű szolgálatért egész papi pályámon soha nem részesültem, sem részesülni nem fogok, mint ezen kivonatokért: egyik az a drága levél melyet holtomig én, holtom után családom, szent ereklye gyanánt fog őrizni, másik az az egész életen át boldogító tudat, hogy én is lehettem oly szerencsés valami csekély szolgálatot tehetni annak kinek maradtam

a legmélyebb tisztelettel kész szolgája

Gy. V."

Próbáltam kutatni, hogy a két fiú keresztelésén kívül volt-e valami egyéb kapcsolata is Kossuthnak a Pesti Evangélikus Egyházzal. Egyesek szerint Kos' Jc A-* <T* rgtte

. "Yri/. /í \J *' / £ ^

í ni 4 *. ij>í cÍImí yj

iax fi* * tn */> ii /« pepii. a /»**<*;

/*k' 'WZÍlr/k /wiVciluí a AX

Af •ULi+i*.***., Ií g(J.

4/* « iSt »I ^ oQ-ni; / < / £ jgí tt 4% rttt"

»Jm fii /tdy^/fi

/a,f p* 4. ,, V

>i-c . /j ,

rí , • /34/ d /¥¥?.

4;

./■Le

V<.

/'A—

luft c'. Ilrft/’U,

*

Ai/v/ — 00

ZS’rx-nnX ..

S.yVsJC

*'<■&. Á-yz/sty -Óí, e'r.

hjJ .. ~9Z—ii—

tp^yt/*/;Z?U W

4«:vr\.\

/

/Uh.

«VÉT/«*

.'y.YÍf

iW/>

\

X

y?v

/

•/r’i i/uf

tikjSf CJ Ujf'*'*

kZ(lü ftr/zu~jt * __________

3.

(L

.V/Zy iivr/cL

suth tagja volt a Pesti Egyház presbitériumának, sőt abban esetleg jegyzői tisztséget is viselt. Ennek a Pesti Egyház nálunk őrzött levéltári anyagában nem akadtam nyomára. Doleschall, aki a gyülekezet lelkésze volt, és annak száz esztendőre terjedő történetét 1887- ben megírta és könyvalakban megjelentette, nem említi. Ha csak a fenti Írásban említett keresztelések és az 1880-ban történt levélváltás jelentik is a kapcsolatot, méltó, hogy a nagy magyar emlékét hiven megőrizzük.

Vető Béla

Kossuth szabadságharca magyar hazafiakká forrasztotta német és szlovák nemzetiségeink számos kiváló egyéniségét. Ezt a tényt igazolja a Pesti és Budai Egyházak élete is. A soproni származású Bauhofer György német nyelvű hetilapot szerkesztett 1848-ban. Bár elsődleges célja az evangélium terjesztése volt, március 25-én a vezércikke mégis bátran foglal állást a szabadság kivívása mellett és hálát ad a cenzúra megszűnéséért. Amikor pedig úgy látta, hogy - amint írta - „most a haza megvédéséről, a szabadságról és az életről van szó” - megszüntette a lapot és a pénzt Kossuth ügyének a támogatására szánta.

Amikor Jellasich hadai közeledtek, Székács Józsefnéval, Kánya Pál tanár leányával saját leánykája - a későbbi Czékus püspökné - kiment a Gellérthegy mögötti mezőségre sáncot ásni. Egyik fia Károly, pedig önként jelentkezett nemzetőrnek. Ő maga Windisch- grátz kopói elől a budavári templom orgonájába rejtette el addig sűrűn teleírt naplóját. Amikor hírét vette a debreceni trónfosztásnak, elsőként olvasta fel Budán Kossuth Függetlenségi Nyilatkozó-i tát. Ám nem sokáig késett a császáriak bosszúja, s Hentzi tábornok ágyúval lövette a várból a fővárost. Görgey csapatainak közeledtével Bauhoferék somorjai szobalánya tüstént kitűzte a piros- fehér-zöld nemezti zászlót. Feljegyezték a családban, hogy kora? volt az öröm, az osztrák csapatok számos lövést adtak a parókia ablakára és falára.

Egyértelműen bátor hazafi volt az orosházi születésű Székács József pesti magyar lelkészünk, a későbbi híres bányakerületi püspök. Ő is írt naplót - eredetije a Salacz család birtokában, másolata a Tudományos Akadémia kéziratában van -, ám ő is abbahagyta az írást a szabadságharc bukása után. Ekkor ugyanis neki is, Bauhofernek is el kellett a fővárosból menekülni. Czékusné későbbi személyes elbeszéléséből tudjuk a regényes körülményeket.

Mindketten Szarvas, Orosháza és Szentes vidékén bujdostak álru- . hában, álszakállal, felragasztott bajus'szal. Ait hitték, így ném ismeri fel őket senki. Bauhofert

azonban egy ízben reggeli mosdás közben felismerte egy budai fuvaros. Nem akart hinni a szemének, de amikor meggyőződött, hogy nem téved, odahajolt hozzá és ezt súgta a fülébe: „Kétszer hallottam prédikálni Nagytiszteletű urat, de soha sem fogom elfelejteni!”

E bujdosásuk idején másik alkalommal egy szlovák asszony útján küldtek haza szeretteiknek életjelt. Bauhofer levelét az asszony a kenyerébe sütötte bele, így vitte fel Budára, Székács pedig egy tót Bibliába ragasztotta bele sorait aggódó pesti családja megnyugtatására.

Később névtelen feljelentések alapján a Helytartótanács is foglalkozott Bauhofer ügyével. Azzal vádolták, hogy prédikációiban „az udvar ellen tüzelte a népet, s az ország felfegyverezése és az Uralkodó elleni keresztes hadjárat mellett lázított.” A Magyar Országos Levéltárban található „Geringer- iratok” között található a Rendőri Osztály elé történt idézésének jegyzőkönyve is. Azzal vádolta őt egy Mazura Ludovika nevű asszony, hogy 1849 Szentháromság vasárnapján szenvedélyes hangon beszélt a Habsburg-ház ellen, amelynek fennállásából „soha semmi hasznunk nem volt. kivéve Mária Dorottya nádornét”. Újabb öt „tanú” szerint azt is mondta volna, hogy Habsburg-házi királyaink egytől-egyig zsarnokok voltak. A Hadbíróság elé terjesztett ügy végül a polgári bíróság elé került azzal a javaslattal, hogy „igen rossz politikai nézetei miatt” függesszék fel a budai lelkészt igehirdetői hivatalától.

A felmentő ítélet csak Mária Dorottya nádorné közbenjárásának volt köszönhető.

F. T.

Kossuth, a sámsonházi főinspector

1871 tavaszán a „tudni remete” levelet kapott: a levél Magyarországról jött. A sámsonházi evangélikus gyülekezet arra kérte őt, hogy vállalja el a tiszteletbeli felügyelői tisztséget. „Egy akarattal s lelkes éljenzés közepette Excellentiádat egyházunk főfelügyelőjévé megválasztottuk” - írta Wladár János lelkész, annak a Wladár Sámuelnek a fia, akit a 48-as szabadságharc után hazafiasságáért meghurcoltak.

A gyülekezet az előző esztendőben avatta fel újonnan felépített templomát sok készülődés, áldozatos munka, nehézség után. Kossuth személye ez idő tájt a magyar szabadságtörekvések markáns szimbólumává nőtte ki magát, az őt főfelügyelővé választó közgyűlés részben hazafias megnyilvánulásnak szánta ezt a választást, részben bizonyos előnyöket remélhe- tétt ezzel. Olaszországi címét csak hetek elmúltával sikerült megszerezni, míg végül elküldhették levelüket. „Kossuth Apánk” elvállalta a megbízatást, és egészen haláláig a sámsonházi gyülekezet tiszteletbeli főfelügyelője, főinspectora volt. Ez volt az egyedüli magyar tisztség, amelyet emigrációjában elfogadott.

„ Van szerencsém az irántam mutatott bizalomért őszinte hálámat jelenteni. E választást megtiszteltetésnek tekintem és teljes készséggel elfogadom, csak azt sajnálva, hogy a számkivetés, melyre Hazánk political viszonyai által kárhoztatva vagyok, meg nem engedi, hogy az Egyház javának előmozdításához oly hatályosan hozzájárulhassak, mint azt tehetni óhajtnám. De a mit és mennyit a körülményekhez képest tennem lehetni, azt teljes készséggel felajánlom, amiért is lekötelezve érteném magamat Tisztelendő Uújságodnak, ha engem híveinek egyházi és iskolai ügyei és szükségei felől időnkint felvilágosítani méltóztat- nék. Hálás köszönetem megújítása

Az igazság szent ügyéért

A szabadságharc lelkész-vértanúja

Kossuth Lajos és a többi reformpolitikus törekvéseit, valamint a kivívott jogokért és nemzetünk függetlenségéért 1848-49-ben vívott szabadságharcot a protestáns egyházak, közöttük a mi egyházunk is odaadóan támogatták. Hogy ez a támogatás milyen forrásból táplákozott és hogyan valósult meg, az híven tükröződik Haubner Máté győri evangélikus püspök életében és szolgálatában, akinek születése 200 éves évfordulójára ebben az esztendőben emlékezik egyházunk.

Haubner Máté 1794-ben született Veszprémben, egy iparos családban. Tanulmányait Sopronban, Pozsonyban, Bécsben és Jénában végezte. Rövid ideig Pozsonyban, az evangélikus gimnáziumban tanárként működött. Lelkésszé avatása után 1821-ben a burgenlandi Szólónak német nyelvű evangélikus gyülekezete hívta meg lelkészéül. A kis falusi gyülekezetben végzett példás és hűséges lelkipásztori szolgálatának messze vidékre híre ment. így hívta meg őt lelkészéül 1829-ben a győri evangélikus gyülekezet. Új szolgálati helyén nemcsak hűséges lelkipásztori szolgálatát folytatta, hanem kiemelkedő teológiai munkát is végzett, amelyről elsősorban az 1842- ben megindított Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban megjelent tanulmányai tanúskodnak. így nem csodálkozhatunk azon, hogy a dunántúli egyházkerület előbb főjegyzőjévé, majd 1846-ban püspökévé (abban az időben szuperintendensnek nevezték) választotta őt.

Püspöki szolgálatában - hitbeni és teológiai meggyőződésének megfelelően - nemcsak gyülekezeteiért és egyházáért érzett felelősséget, hanem népe és hazája iránti szeretet és elkötelezettség is vezette őt. A hit és cselekedetek összefüggéséről szóló lutheri tanítás mellett e magatartásban segítette őt az a 300 éves hagyomány is, hogy a magyarországi protestáns egyházakban a vallásszabadságért vívott küzdelmek egyet jelentettek a haza szabadságáért és függetlenségért vívott harccal és küzdelemmel. Ezért érthető, hogy az 1848. március 15-i forradalmi események után szinte azonnal (március 19- én) körlevélben fordult espereseihez, amelyben kérte őket, hogy támogassák a forradalom ügyét. Körlevelének lényegét így lehetne summázni: Az evangélius ember nem tanúsíthat közönyt és nemtörődömséget a nemzeti élet nagy eseményeivel kapcsolatban, hanem Isten iránti hálával kell fogadnia az örvendetes eseményeket, s azok előmenetelét kell munkálnia. Ugyanebben a szellemben szólt az egész ország protestáns híveihez „Békeszózatában” Székács József pesti evangélikus és két református lelkész. Ugyanilyen módon foglaltak állást az egyházmegyei és egyházkerületi közgyűlések, valamint az egyetemes közgyűlés is. Ez állás- foglalás mellett ezek a közgyűlések nagy lendülettel kezdték meg egyházunk szervezetének és életének újjáformálását, hogy egyházunk a megváltozott új körülmények között a leghatékonyabban eleget tudjon tenni Istentől rábízott szolgálatának.

Amikor pedig a bécsi forradalom leverése után, 1848. november végén a magyar forradalom megsemmisítésére Windischgrätz serege országunkra tört, egyházunk a forradalom vívmányainak és hazánk függetlenségének megvédését ugyanilyen következetességgel támogatta. Haubner Máté püspök 1848. december 3- án kiadott híres körlevelében felhívta a lelkészeket, hogy „az igazság szent ügyének" megvédésére biztassák híveiket. „Micsoda eszközöket használjunk erre?” - teszi fel a kérdést Haubner püspök. „Hirdessük híven Krisztus evangéliumát és mondjuk ki, hogy nincs jobb hazafiság, mint az evangéliumi kegyesség - és nincs evangéliumi kegyesség jó

hazafiság nélkül." Nem is hiányzott az evangélikus hívekből sem a lelkesedés és az áldozatvállalás ebben a harcban. Csak az orosz cár segítségével kialakított hatalmas túlerővel szemben bukott el népünk dicsőséges szabadság- harca.

Sok igaz hazafinak kellett ennek következtében börtönbüntetést, vagy bujdosást vállalnia. Haubner Máté püspököt hatévi börtönre ítélték. Ennek letöltése után 1856- ban Nagygeresden vállalhatott szolgálatot. Csak 1861-ben térhetett vissza Győrbe és vehette át újra főpásztori szolgálatát. Megrendült egészségi állapota miatt 1865-ben lemondott püspöki tisztségéről és Sopronban visszavonultan élt 1880-ban bekövetkezett haláláig. Temetésén utóda, Karsay Sándor püspök gyászbeszédében méltóan foglalta össze Haubner Máté püspök szolgálatát, amikor beszédét így fejezte be: „Kövessük hitét, erényeit és honszeretetét!”

Selmeczi János

Hosszú évtizedek alatt alakult ki, s erősödött meg a pesti evangélikusok egyháza, mely a múlt évszázad közepére tagjainak anyanyelve szerint három ágra szakadt: magyar, német és szlovák ajkú gyülekezetre. A magyarok csak 1837-ben kaptak lelkészt Székács József személyében, aki országos hírre tett szert és püspök is lett. A szlovákok között már régebben szolgált Kollár János. 0 szláv eszméket hirdetett, s emiatt szembekerült a magyar szabadságharccal. A forradalmi időben elmenekült és Bécsben egyetemi katedrát nyert.

A német gyülekezet lelkésze a magyarul egyáltalán nem tudó Lang Mihály volt, aki a bécsi teológiai fakultáson szerzett képeAz 1848-as pozsonyi országgyűlésen Kossuth Lajos felrázta a nemzetet. Március 3-án az alsótáblán indítványt terjesztett elő az uralkodóhoz intézendő feliratról. Ez a polgári átalakulás és az ország valódi önkormányzata megteremtésének alapkövetelményeit foglalta magában.

Rázga Pál evangélikus lelkész, akit 1846-ban a pozsonyi lelkészként iktattak be, már beiktatásakor hitet tett Kossuth ügye mellett. Beköszöntő beszédéből való ez az idézet: „Erőm, szeretetem a tied, szeretett gyülekezet, életem a hazámé.”

Nemzetőrséget szervezett 48 márciusában, amely Szenicnél szétverte a Hurbán vezette fosztogató csapatokat. A pozsonyi nemzetőrök között tábori lelkészként működött, kitartásra buzdítva honfitársait és híveit.

Ezalatt Pozsonyban a forrongás a tetőfokára hágott. Kossuth a Zöldfa fogadó erkélyéről gyújtó és buzdító beszédet mondott, amit Rázga németül tolmácsolt. Ennek eredményeképpen önkéntes honvédsereg indulhatott el azért, hogy segítsen a felkelőknek. A honvédség és a népfelkelők átkeltek a Lajtán, de október

sitést. Megnyerő külsejével, pompás orgánumával az első pillanatban megnyerte a hívek tetszését. Nyílt szívű, önzetlen lelkű ember, aki oly közvetlen volt a hívekhez, hogy szinte barátként, apjukként fordultak hozzá és bizalommal kérték tanácsait. Nemcsak ragyogó szónok, de ami ennél fontosabb, jó teológus hírében állott. A politikába nem ártotta bele magát és hűségesen kitartott a legnehezebb, legkritikusabb időkben is. A szabadság- harc bukásakor egyetlen evangélikus lelkészként maradt Pesten.

Az emigrációba menekült Kossuth Lajos kiskorú gyermekeit az osztrák hatóságok a pozsonyi várparancsnokságon helyezték el (Folytatás a 4. oldalon)

30-án vereséget szenvedtek Schwe- chátnál a Windisch-Grätz vezette császári seregtől.

A magyar hadakat változó szerencse kísérte. A császári sereg decemberben átlépte a magyar határt, és a hónap végén már Pozsony felé közeledett. A városból sokan elmenekültek. Rázga előtt is nyitva állt az út Komárom felé. Számára azonban gyávaság lett volna elhagyni azokat a polgártársakat, akik az ő buzdítására siettek a hazát védeni. A bevonuló császáriak letartóztatták. A Városházára vitték, ahonnan többórai vallatás után a Vizi ka szárnyába kísérték. Nyirkos börtöne adott otthont néhány hónapos síny- lődésének. Időközben pere a bécsi kormány által kiküldött hírhedt Ha- ynau elé került. A báró kimondta rá a halálos ítéletet. A pozsonyi gyülekezet mindent megpróbált lelkésze megmentésére, mindhiába. Még Windisch-Grätz is azon fáradozott, hogy öt megmentse. Megpóbálta Rázgának elmagyarázni, hogy őt mások kényszeritették a Zöldfafogadónál a felség elleni izgatásra. Rázga Pál azonban nem akart papi lelkiismeretén foltot ejteni...

Június 17-éről 18-ára virradó éjszaka a Vizikaszárnyából a várba kísérték. A fogházban utolsó óráit hű barátjával, Simkó Vilmos evangélikus lelkésszel töltötte, akit a fogoly vigasztalására rendeltek ki. Mégis Rázga volt a vigasztaló, csupán egy dologért aggódott: szerettei sorsáért.

Reggel a közeli Szamárhegyre kísérték, ahol bitófát állítottak fel számára. Megáldotta a körülötte levőket, letérdelt a bitófa tövébe és így imádkozott:

„Áldom szegény, drága hazámat, kívánva, hogy nemsokára szabaddá legyen és boldoggá."

Ott a Szamárhegyen, 1849. június 18-án mártírhalált halt a szabadság- harc ügyéért.

Mai gondolkodásunkban talán fel sem tudjuk igazán fogni annak a korszaknak az eseményeit, azoknak az embereknek az önfeláldozását, akik nemcsak a saját, hanem gyermekeik jövőjét is kockára tették.

Fel sem tudjuk igazán fogni mit jelent:

„Élni, halni a haza szabadságáért."

T. Sz.

mellett van szerencsém hitrokoni részvéniességgel tiszteletemet jelenteni és magamat Tisztelt Uraságod és az Egyházi gyűlés jóindulatiba ajánlani.

Kelt Túr inban Olaszországban April 6-kán 1871" - írta tisztán olvasható gyöngybetűivel az akkor már hetvenhez közeli „remete”. Ez a tisztség haláláig megmaradt, bár volt idő, amikor le akart mondani róla. Wladár János lelkész kérésére mégsem tette meg. „Ami nagyrabecsült hozzám intézett levelének azon részét illeti, hogy a sámsonházai egyház főfelügyeletéről lemondani s minket árvákul hagyni méltóztatandik, ez reám leverőleg hatott - egyházam előtt nem is tudattam még - s nem is fogom tenni, míg vigasztaló megnyugtató újabb nagyrabecsült sorait nem veszem, a miért teljes tisztelettel esedezem. ...Ezen nem érdemelt megtiszteléstől mely szegény, de becsületes-munkás, erkölcsös híveinket érte megválni halálunkig - Excellentiád haláláig nem akarunk. Kérjük szeretetében minket továbbra is megtartani” - írta Wladár 1879 nyarán.

így hát Kossuth felügyelő maradt. 1894-ben halt meg; a sám- sonháziak babérral és pálmaágakkal díszített koszorút vittek a temetésre. Már ekkor felmerült a gondolat, hogy a csaknem 24 éves felügyelői szolgálat, s a haza nagy halottjainak emlékére a templomban emléktáblát helyezzenek el. Egy évvel később, 1895-ben leplezték le a fekete márványból készült emléktáblát. Egy korabeli világi újság megemlékezett róla, hogy az ünnepi istentisztelet utolsó „ámen”-je előtt megkondult a vészharang, tüzet jelezve. Több ház leégett, s a megzavart, ijedt közönség nem várta meg az ünnepély végét...

De a sámsonháziak ma is büszkék a Kossuth-örökségnek erre a kis darabjára. A lelkészi hivatal falán ott található a bekeretezett Kossuth-levél fénymásolata (amelynek eredetije is a gyülekezet birtokában van, szépen restaurált állapotban), mellette egy időskori képmása, körülötte néhány levélke abból a bizonyos pálmaág-babérlevél koszorúból...

Aklanné Balogh Éva

A Kossuth-gyermekek „gyámja": Lang Mihály?

A