Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-02-27 / 9. szám
Evangélikus Elet 59. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 1994. FEBRUÁR 27. BÖJT MÁSODIK VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 25 Ft Isten megfordítja a dolgot. Akinek nem volt bűne, Annak átokká kellett lennie, büntetést kellett szenvednie, mi pedig általa Isten gyermekei vagyunk. Ragadjuk meg hát e vigasztalást! Luther A TARTALOMBÓL EGYHÁZI DIAKÖNIA 1994 AZ EGYÜTTÉRZÉS JEGYÉBEN AZ ÁLLAM ÉS AZ EGYHÁZAK KAPCSOLATRENDSZERE EGY KÜLÖNÖS APA KÉT TÉKOZLÓ FIA 2. Önmagára ítélten Lk 15,13/b-16 Isten nem ver bottal. Nem is óhajt verni. Mi verjük magunkat azzal, hogy saját kezelésbe vesz- szük életünket, Urunkat pedig beosztjuk amolyan mentősnek, alkalmi kisegítőnek - de a magánéletünkbe ne Jöjjön utánunk, mert az neki sem lesz kellemes. O csak „segítsen”, ha szólunk. Egy mindenható segédmunkás, az elkél. Különben viszont úgy teszünk, mint tréfás önvallomásában Mark Twain: „Én minden évben megvizsgáltatom magam, ha nincs is bajom, mert az orvos is élni akar. A felírt gyógyszert megveszem, mert a patikus is élni akar. Hazafelé viszont beledobom az első csatornába, mert én is élni akarok.” Nem hasonlóképpen vagyunk mi a „vallásunkkal”? ■Vagy nyíltabb az esetünk, akár tékozló kollégánké, aki egyértelműen bevágta maga mögött az atyai ház kapuját, mert végre „élni” akart kényé-kedve szerint? Ha így, ha úgy, ilyenkor Isten kegyelmi észretérítő akciót indítva önmagunkra ítélhet: Főzted? Egyed! Tőle elszakított önmagunkkal, vétkeink keserű gyümölcseivel leckéztet, hátha rádöbbenünk: indulatmegvalósító, önző döntéseinkkel mibe is döntöttük magunkat. Nem kellett az istenes keskeny út? Most meglátod, milyen nehéz lett a „köny- nyű” - akárcsak egy kemény kamatra könnyelműen fölvett nagyösszegű kölcsön. Középpont akarok lenni! Mit meg nem tesz ezért az ember kínzó hiányérzetében, mert lénye centrumában űr van, hiszen megürült az Isten trónja, s oda a vákuum „beszippant” valami pótlékot, ami bálványrendszerré növi ki magát. Fiatalemberünk rendkívül szívesen játszhatta a gavallért. (Anglia „elfoghatatlan” ördögfiókáját, Jack Sheppardot is a pénzszórás buktatta le 1724- ben.) Imponálni minden áron, hogy valakinek érez- hessem magamat! Esetenként változó kiterjedésben és színezettel ki milyen elemekből barkácsolja össze az önbizalmát, néha kétségbeesett erőlködéssel, minden energiáját ebbe ölve. Ez csak tünete a bajnak, ami az, hogy az életének csupán rövid és középtávú céljai vannak, de végső értelmét nem leli. Ennek az elfedésére „jó” a lármás cimborák s a „kapcsolt” hölgyek hálás társasága, megfelelő zajszint közepette, nehogy közben hallható legyen a belső hang. (Vö.: Ady, Jó Csönd-herceg előtt.) Urat az játszik a legszívesebben, aki önmaga helyett is másokon szeretne uralkodni, mert saját életének egyáltalán nincs méltó Ura. S itt a bajok forrása! És jön a csőd Az elgazdátlanulás lépcsőfokai: 1. otthonról elhozta mindenét, 2. ezt „jó” messze eldorbézolta, 3. és „pont” ekkor sújtja éhínség azt a vidéket... Micsoda pech! Nem különös? Ámbár: farsang után böjt következik. Hanem azért tisztázzuk: Isten színe előtt tékozolni lehet emberileg „szolid” keretek között is, ha életünket magántulajdonunknak tekintjük s nem céladománynak, melyet Alkotónktól kaptunk. „Nem a magatokéi vagytok” - olvashatjuk Bibliánkban. Nem ám! Sőt, mi több: „Az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten” (Ef 2,10). Ezt a szédületesen jó programot felrúgni, ez a tékozlás! Legbensőbb önmagunkat szórjuk szét, akkor is, ha nincs 80 fon erősségű ihaj-csuhaj, csak síri csendben roskadnak értelmetlenségbe életek. Csömörnél több: krízis, és vele valami sokatmondó éhség légköre uralkodik itt. „Még a disznóknak is jobb dolguk van,' mint nekem.” Ennek a helyzetnek a képies, szimbolikus értelme mélyebb, mint a szó szerinti, hiszen a lelki, benső „lerongyolódottsá- gon” nehezebb segítem, mint a fizikain. Ennek csak egy, mai költői megfogalmazása: „A gőg fogai rágnak.” S lehet vagyonhalmaz tetején is boldogtalannak lenni. Pusztaság az ilyen élet. Hóseás prófétánál (2,16) azonban éppen a puszta a legalkalmasabb hely Isten szavának a meghallására. S ha ez megtörténik, akkor a sötét éjfél után új nap virrad. Dr. Bodrog Miklós NEMZETKÖZI CSALÁDÉY 1994 Az ENSZ 1994. évet a Család évének nyilvánította. Szerte a világon igyekeznek a tagállamok magukévá tenni az ENSZ ajánlását. Hazánkban a Nemzetközi Családév megnyitóját Debrecenben rendezték meg, gazdag programmal. A családév védnökei között minisztereket, művészeket találhattunk, de ott voltak az egyházak képviselői is. A katolikus egyházat Gyulai Endre szeged-csanádi püspök, egyházunkat Harmati Béla püspök, a református egyházat Hegedűs Lóránt püspök képviselte. A debreceni programban széles körű kulturális, sport és szórakoztató műsor várta nemcsak a városból, de az országból összesereglett családokat. A családév és rendezvényei elképzelhetetlenek természetesen a gyermekek nélkül. A gyermekekkel együtt család a család. Ezért alakították úgy a sportcsarnokbeli műsorokat, hogy azokban szülők gyermekeikkel együtt vetélkedtek, játszottak, szórakoztak. Ezzel egyidőben az ősi Református Kollégium tanácstermében folyt tanácskozás Az istenhívő ember családképe címmel. Katolikus, református, evangélikus előadók és a zsidó felekezet képviselője vallott a család helyzetéről és perspektíváiról. Ezen a tanácskozáson az is kitűnt, hogy a résztvevők nem csupán a határon belüli családokból toborzódtak, de ott voltak családosok és a kérdés tudományos vagy egyházi szakértői Szlovákiából, Kárpát- aljáról, Romániából, a Vajdaságból, sőt Horvátországból is. Kocsis Attila, a Kollégium főigazgatója nyitotta meg a tanácskozást és foglalta össze eredményeit. Bibliai alapon nézünk a családra, melyben csodálatos a harmónia, mert cementáló anyaga a szeretet. Szarka Miklós református lelkész a családgondozás feladatairól szólt és a család evangélizálását tartotta fontos feladatnak, mert minden párkapcsolati válság mélyén létválság feszül. Szükség van tehát az Istennel való megbékélésre. Kozma Imre plébános, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője a családról úgy beszélt, hogy az fészek. Minden család kis társadalom és egyház kicsiben. A keresztény család hívő evangéliumi közösség, melynek Jézus Krisztusról kell vallania. Akik a családban vannak, a szeretet hálójában élnek. Figyelemre méltó volt Gergely Judit, az orvostudományi egyetem professzorának előadása, aki a zsidó házassági és családi életről, szokásokról vallott. A házasság teszi teljessé az embert. A közösségi ünnepeken a család a gyermekekkel ünnepel együtt, gyermeknek és szülőnek fontos rituális szerepe van, hogy eleget tegyenek az ótes- tamentumi törvénynek és tovább adják az igét. Sajnos, a holocaust nagyon megzavarta ezt a családi közösségi ünneplést, hiszen sokáig csonka családok ünnepelhettek csupán. A család összefor- rottsága erős, Debrecenben az elmúlt évtizedekben egy öngyilkosság fordult elő zsidó családokban és válásról nincs tudomásuk. Evangélikus hozzájárulásként Lábossá Lajos esperes-püspök- helyettes előadását hallgatta meg a tanácskozás közönsége. Előadását lapunkban folytatólagosan közöljük. A családévhez való hozzájárulásunk alapjait rakta le benne. A Nemzetközi Családév ünnepélyes megnyitása szombaton délután a debreceni Csokonai Színházban volt. Ezen megjelent Göncz Árpád köztársasági elnökünk és felesége, levélbeli üdvözletét küldött Boross Péter miniszterelnök. Az ünnepi megnyitó beszédet Surján László népjóléti miniszter mondta, a város nevében köszöntötte a megjelenteket Hevessy József polgármester. Valamennyien hangsúlyozták, hogy szükség van a családok tekintélyének helyreállítására, működőképességük fokozására. Üdvözlő szavakat mondott a németországi szociális minisztérium államtitkára, Roswitha Verülsdomh, aki arról is szólt, hogy milyen sok lemondással és áldozatvállalással jár a gyermekek vállalása, éppen ezért nagy szükség van a társadalom szolidaritására. Nívós műsor egészítette ki a megnyitó programját, melyben a színház művészei jeleskedtek szavalatokkal, énekszámokkal és a Debreceni Filharmonikusok és a színház zenekarának együttese zenei számokkal. Este a Református Nagytemplomban ünnepi hangversennyel zárult a nap, ahol a Kodály Kórus az 50. genfi zsoltárt, az Öregek c. darabot és Jézus és a kufárokat adta elő Kamp Salamon vezényletével. A Filharmonikus Zenekar Mozart g-moll szimfóniáját és Beethoven IX. szimfóniájának zárótételét játszotta. Ünnepélyes, gazdag programú megnyitó volt Debrecenben. Most már csupán arra kell vigyázni, hogy ne maradjon a családév rendezvények sorozata, hanem valóban segítséget kapjanak a családok problémáik oldódására, a családi élet fészek voltának megélésére, a válások számának csökkenésével minél több legyen a teljes család, melyben harmonikusan élnek együtt generációk is. Ebben segíthetnek sokat a keresztyén családok, ha - éljenek bármelyik egyház közösségében is - az Istenhívő ember családképét igyekeznek megvalósítani. Szükség van a családi élet védelmére, ezt fejezi ki a családév emblémája is: tető alatt találnak oltalmat és forrnak egybe a szívek. És erre figyelmeztet a mottó is: „ Család- ra mindenkinek szüksége van, a család mindenkire számit." ■ Tóth-Szöllős Mihály Az istenhívő ember családképe Az összefoglaló címből az következik, hogy mindegyikünk a maga egyháza aspektusából járuljon hozzá a Nemzetközi Családév által meghirdetett téma gazdagításához, illetve a tanácskozás elősegítéséhez. Mivel nagy általánosságban a mára felkért előadók egy közös TO-ről szakasztottak vagyunk és előzetes konzultációra nem került sor, ezért óhatatlan, hogy ne legyenek átfedések. De talán ez nem okoz különösebb nehézséget, legfeljebb egy kicsivel több türelmet kíván. Az evangélikus-lutheránus teológia egyik sarkalatos tétele a SOLA SCRIPTURA elve, ezért magam részéről ezt kívánom egy kicsit körüljárni és az ebből következendő néhány dolgot aláhúzni. Még annyit elöljáróban, hogy „családképről” való beszélgetésnél érinteni kell magát a házasságot is, hiszen döntően meghatározza magát a családi életet. Együtt beteg napjainkban mind a kettő. Gibson Edward, híres brit történetíró (1734—94) vaskos könyvet írt a Római Birodalom bukásáról. Szerinte a birodalom a következő öt ok miatt omlott össze: 1. Megrendült a családi otthonok alapja a válások számának rohamos emelkedésével. 2. Az adók egyre magasabbak lettek, mivel a közpénzek nagy részét „társadalmi biztosításra”, a tömegek kenyérrel és cirkuszi játékokkal való ellátására fordították. 3. Elharapódzott az élvezetvágy. 4. Roppant méretűvé vált a fegyverkezés, noha az igazi ellenség a nép belső, erkölcsi romlása volt. 5. Megromlott a vallás, a hit üres formasággá «rőtlenedett, elveszítette az élettel való kapcsolatát és nem maradt ereje az élet irányítására. Az istenhívő ember családképe címet egy kicsit átfogalmazom. Teszem azért, hogy azonnal a lényeges mondanivalómat tegyem az asztalra: Az istenhívő ember családképe a keresztyén gyülekezet képe, vagy egyszerűbben: a keresztyén család, mint gyülekezet. Klasszikus megfogalmazásban: congregatio sanctorum, a szentek, a hívők gyülekezete, közössége. Ugyanazt a kifejezést használtam, ahogy a Confessio Augustana az egyházat megfogalmazza. Sőt még ide kívánkozik a folytatás is: in qua evangélium pure docetur, amelyben az evangélium tisztán taníttatik. Ennél fogva mind a keresztyén család, mind a keresztyén gyülekezet meghatározása, lényeges specifikuma elválaszthatatlan az Isten beszédétől, evangéliumától, amit az ÍRÁSOK tartalmaznak. Először az írásokba, a kezdeti forrásba pillantsunk be, majd nagyot lépve, a reformátor Luther családi életébe tekintünk, azután: Luther teológiája miként értelmezi ezt a kérdést, majd a gyakorlatban foglalkozunk azzal, mi is a szerepe az Isten beszédének a keresztyén család életében, végül próbálunk némi diagnózist felállítani és valamit a terápiáról mondani. Csak villanások, messze a teljességtől, inkább bátorítás a beszélgetésre! A kezdetek' 1. Elsőben egészen áz evangéliumi tudósításból. Amikor Zákeus komolyan veszi Jézus követését, Jézus belépve otthonába, ezt mondja: ma lett üdvössége (Folytatás a 3. oldalon) LELKÉSZ LESZEK Iskola, amit nem lehet kikerülni Alapkérdés és feleletkeresés „Honnan tudhatnánk meg, hogy milyen lelkészre van szüksége az evangélikus egyháznak ma és a jövőben?” - valós a töprengés. Bevallom, személyesen is sokszor nagyon mélyen jár át ez a kérdés. Egyidejűleg azonban ott van a felelet a közelben, a mában, karnyújtásnyira. Nem sok időt kell rászánnunk, hogy Budapestet elhagyjuk, és szembesüljünk egy-egy vidéki gyülekezet vágyával és igényeivel: „olyan lelkészt szeretnénk, aki törődik velünk; aki összegyűjti az evangélikusokat a falunkban; aki meg tud szólítani minket; aki nyújtja az Ige kenyerét, mert nagyon kevés az igazi táplálék napjainkban. Lelki ember - praktikus érzékkel.” A hosszabb beszélgetésekben már így is megfogalmazódik: vonzó lelkipásztor legyen. Az indoklás pedig : nem az a gond, hogy nincsenek már evangélikusok, hanem az, hogy nincs, aki mozgósítsa őket. Ezen a ponton hallgatja a fiatalabb nemzedék az emlékezés-áradatot az elmúlt, történelminek tűnő idők nagy élményeiről. „Amikor XY nagytiszteletű úr színdarabot tanított; amikor még énekkar énekelt az istentiszteleteken... akkor megmozdult mindenki. Nosztalgia volna ez csupán vagy figyelmeztetés? Megnyugtatás vagy éppen ébresztés ez az emlékezés? Nehéz lenne tisztán és reálisan besorolni, egy azonban biztos: ez élő beszéd a múlt erejéről. Az sem vonható kétségbe, hogy napjaink élményszegény állapota teret ad ennek az emlékezésnek. Veszélyes tévedés azonban lekezelően legyinteni az idősek emlékező hangjára. Mert ők valóban ébreszteni szeretnének. Hogyne féltenék a sok szép templomot, gyülekezeti termet igazi jövő nélkül? Hogyne mozgatná őket az átélt belmissziós mozgás ereje és csodája? Kinek ne fájna az egykor mozgalmas templom körül növekedő gaz? Akik féltenek, azoknak van mit félteniük, ezt tudnunk kell, amikor hallgatjuk őket. Azt pedig tapasztalhatjuk, mekkora ereje van egy új templom alapozásának, egy újrainduló ifjúsági bibliaórának, egy megújuló gyülekezetnek. Talán itt fogalmazható meg kérdésünkre a felelet: olyan lelkészekre van és lesz szükség, akik ezt a kincset őrzik és forgatják Jézus Krisztustól elkért erejükkel és tehetségükkel. Gyülekezet és teológus a felkészülés ideje alatt Ahonnan sokat kaptam, oda nagyon jó időnként visszatérni. Akiktől indítást nyertem, azokkal nem célszerű megszakítani a kapcsolatot. Ahol az igehirdetés személyesen szíven ütött, oda újból és rendszeresen vissza kell térnem. Merítenem kell. A teológiai hallgatók egyik nagy kísértése a semlegesség. Elszakadtam egy gyülekezettől, elkerültem a megszokott környezetből, és nem érkeztem meg igazán egy újba. Nem tartozom sehova. A gyülekezet nem egy rövid időre szóló kapcsolat, amely a lelkészi ajánlás postázásával megszakad, hanem igazi élettér a szolgálatra. A közelmúltban mondta egy lelkész: hívom a teológusunkat, felajánlom az alkalmakat, hogy szolgáljon közöttünk, de mindig elhárítja. Pedig örülnénk neki mindnyájan. De van ennél keményebb mondat is: amióta elment, azóta nem is igen láttuk... Nem vádat szeretnék ezzel megfogalmazni, hanem egy jelenségre szeretném felhívni a figyelmet. Nagyon kevés idő elegendő ahhoz, hogy kötődések megszakadjanak. Kötődések, amelyek nélkül nem igazán jó az élet és semmiképp sem egészséges a fejlődés. Szálak, amelyek borzasztó módon hiányoznak, ha kételkedés vagy bizonytalanság tör ránk. Hiábavaló minden erőfeszítés egy intézmény falain belül, ha nincs eleven kapcsolat a külső térrel, izolálódik és elerőtlenedik a lelkészképzés. Ez a veszély a legnagyobbak között van napjainkban. Nem jó példa számunkra ilyen ösz- szefüggésben az európai nagy egyetemek lelkészképzési programja, amely ráépül egy hatalmas egyházi gépezetre. Külső példákat ismerve, belőlük okulva, saját helyzetünkhöz kell alkalmazkodnunk. Szép a gondolat, hogy a csupán érdeklődők számára is nyújtson képzést a Teológia. Egyházunk jelenlegi állapota azonban kiált az elszánt, küzdelemre bátor, egy gyülekezet életét vállaló fiatal lelkészek után. Lehet szép gondolatokkal vagy különleges kérdésekkel éveket eltölteni, de ha hiányzik az üzenet ereje, a személyes kapcsolatfelvételek energiája, nem tudjuk betölteni küldetésünket. Nehezen érthető az enerváltság, a fáradtság és a vállalkozó lelkűiét hiánya teológus hallgatóink egy részénél. Ennek pedig nincs más gyógymódja, mint az, ha a felkészülő és a befogadó gyülekezet közelebb kerül egymáshoz. A legegyszerűbb gyülekezeti közösség is lendítő erő, tartás és ébresztő alkalom a jövő lelkészei számára. A pedagógiai szakirodalomban egyre többször lehet olvasni, hogy a tanító személye a döntő és alapjaiban meghatározó, felülmúlja az eszközöket és a módszereket. Pontosan igaz ez a megállapítás a lelki- pásztori hivatásra is. Energiát, meggyőződést és hitelességet igényel hivatásunk! Helyette de sok a gyengeség, a bizonytalanság, az erőtlen és szürke hang! Bátor kiállás nélkül, a „kincs” birtoklásának ragyogása nélkül nem szólítható meg a mai ember. Hajszolt és kimerült kortársainknak szüksége van a megtapasztalt szabadulás igazi erejére. A hamis visszafogottság, a féltett energia, a megspórolt idő nagy ellensége szolgálatunk hatékonyságának. Isten országát nem lehet töredék energiával vagy félodaadással hirdetni és képviselni. Ha minden képességünk és erőnk odaszánjuk, akkor is csak azt érezhetjük: talán kevesebbet rontottam... Aki a lelkészi hivatást választja, annak éreznie kell az istenközelség csodáját és elkötelezé- sét. Nem egy kötelező lelkesedés állandósítására van szükség. Szerepjátszásra semmiképp. Am a másokat boldogító üzenet hordozója nem lehet önmaga boldogtalanságának foglya. Csak gyülekezetben lehet megtanulni azt a titkot is, hogy sohasem magam megyek, Krisztus jár velem. Sohasem magam prédikálok, hanem Krisztus szól nekem és rajtam keresztül a többieknek. Sok összefüggésben igaz az osztott teherviselés és felelősség. Lelkészként azonban személyesen kell odaállnunk Krisztus elé, és tőle átvenni mindazt, ami erőt, hitelességet és értéket jelent az emberek számára. A lelkészi szolgálat gyakorlati kérdéseinek egy nagy részét sem könyvből lehet igazán elsajátítani, hanem az oltár előtti térdeplés alkalmával, a gyakorolt gyónásban és az evangélikus gyülekezet mindennapi közösségében 1 már a hallgatói évek alatt is. A visszahúzódás nem lehet a jövő útja számunkra. A dinamikus mozgást nélkülöző jelenlét legjobb esetben túlélést eredményez, de nem megújulást. Vagy talán éppen a jóléti vagy ,jobban-léti” állapot tesz puhává és erőtlenné? A kényelem és a külső biztonság rossz tanácsadók a hit fejlődésében? A túl egyszerű szolgálatkezdés és „szolgává válás” vajon nem teszi túl könnyűvé a szolgálót magát? Azt a közelmúlt sok eseménye is igazolja, hogy a keményen megpróbált szolgatársak lelki mélysége messzire hatott és hat még ma is. Milyen lesz a következő nemzedék? Dr. Szabó Lajos
