Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-02-20 / 8. szám
ti -ist m w nil i ii üeiíkí mm ni in apai ti ihíHHW ! inai Evangé likus Élet 1994. február 20. GYERMEKEKNEK A taloknak Volt, aki indiánnak, volt, aki macskának, volt, aki rókának öltözött. Az én jelmezem is tetszett mindenkinek. Mulatságos dolog egy délutánra mássá lenni. Olyan, mintha nem is én lennék. Ez a farsang. Csakhogy én néha akkor is jelmezt húzok, álarcot veszek, amikor nincs farsang. A jelmezem a képmutatás, az álarcom a hazugság. Senki nem ismer meg. Senki nem tudja, ki vagyok igazán. Csak Te, Istenem. Tudom, hogy. te megismersz a legrafináltabb álarc mögött is. Ismered már jelmezeimet. Előled nem takarhatok el semmit. Adj nekem olyan társakat, akik'keresnek engem, szeretnek engem álarcok és jelmezek nélkül is. KISISKOLÁSOK BIBLIÁJA A bolond gazdag FERI BÁCSI JÁTÉKAI Gondoltam egy bibliai történetre Jézus mondja ezt a példázatot. Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje. Mit csináljon most? Hova tegye? Elhatározta, hogy új csűröket, raktárakat épít. Amikor ezzel elkészült, megnyugodott. Most már minden rendben van. Isten azonban így szólt: Bolond, még az éjjel elkérik a lelkedet, kié lesz akkor az, amit felhalmoztál? így jár az, aki nem Isten szerint gazdag - mondja Jézus. Az elmúlt három héten feltett hat kérdésre a helyes válaszok a következők: BO-KOR és SÓ-GOR, BÁ-LÁM és PÁS-KA, TUBAL és GA-DA-RA. Tehát a keresett történet három szava: korsó, lámpás és balga. Amire gondoltam, az Mt 25,1-13, azaz a tíz szűz példázata. A jövő héten új játékot kezdünk. Készüljetek! PRÓBÁLD MEG Segíts a szegény hajótöröttnek a partra úszni! A gyerekrovat készítői stábjának címe: Koczor Tamás, 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14. A játékot a következő címre küldjétek: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyünk, Petőfi u. 359. Uram! Te vagy az én életmintám! Szavaidban hallom a Lelkedet, és egészen közel vagy bennük nekem. Nagy meghittségben, nagy egységben tartanak Veled, mert az egységnek forrása nem a tér és az idő, hanem a lélekközösség. Uram, úgy teremtettél, hogy kellesz nekem, Te pedig bennem lakni vágyói. Ügy teremtettél, hogy szomjazzalak Téged, Te pedig szomjazol engem. Úgy teremtettél, hogy keresve keressem a Te tüzedet, Te pedig meggyújtasz engem. Ügy teremtettél, hogy éhezlek Téged, Te pedig magadat adod nekem mennyei ételül. Jézusom, Megváltóm, Te, lelkemnek Lelke, Te, üram és Istenem, Te, aki közénk jöttél, aki hozzánk hasonló lettél, ki emberi nyelvünkön szóltál, ki elfogadtad értelmünk nehézkes, szegényes formáit, és természetfölötti kincseidet beöltöztetted a mi gyarlóságunk gyermekszavaiba! Ráadtad az igazságra az ember-szabta gondolatruhákat, hogy ráismerjünk isteni eredetünkre, eltompult lelkiségünk örök titkaira, melyeknek tiszta látásától megfosztott a bűn. És ajkaddal megszentelted az emberi beszédet, és igazságaiddal értelmet, célt adtál szavainknak. Hallgatom, lesem, őrzöm e szavakat; az enyémek, nekem szólnak, engem mintáznak, bennem virágzanak. Mindegyik egy-egy tündöklő mélység, mindegyik Lelkedre nyit egy-egy kaput, mindegyik szeretetednek oldja le zsilipjeit. „Akinek füle van, hallja meg! - zengted végig évezredek bolthajtásain, és szavadat erősítve visszhangozzák a századok. Kis országban, keveseknek súgtad őket* de a Te hangodat nem oltja kj, hanem hatalmasítja a köréje növő tér és idő. S ma, az ezredévek távolából is mintha arcunkhoz simuló ajkad suttogását hallanánk. Ó, mert Téged megifjít az idő, és növeszt a távolság, ez a Te végtelenséged törvénye, Uram, s e végtelenség egyre hangosodó, egyre tüzesedő szavakat hagyott itt nekünk, melynek élete öröklétből öröklétbe nyúl. ÁMEN Prohászka Ottokár írni szeretnék... MELEGSÉGET írni szeretnék. De kit érdekelnek egy fiatal lány gondolatai? Miről írhat? És mégis... Szeretném elmondani, hogy nincs szeretet. Az emberek kihűlnek. Hol az a nagy tűz? Már a kezdet kezdetén is a tűz tartotta össze az embereket. A villám belecsapott egy fába. Meggyújtotta. Az ősember félt tőle, majd lassan megtanulta használni. Egyre többen merészkedtek elő a barlangokból. Egyre többen gyűltek a tűz köré. Kommunikálni kezdtek egymással. Vigyázni kezdtek a tűzre, hogy összetartsa őket. Hogy fejlődjenek. De ma hol lehet tüzet rakni? A lakótelep közepén? „Esetleg egy erdőt kellene felgyújtani!” Elég lenne a lángja a melegítésre? Világégésre... írni szeretnék. Érdekel valakit? Pedig jó lenne érezni, hogy vannak, akik megértenek. Akik egy nyelven beszélnek velem, őszintén... írni szeretnék. Leirni, hogy van Isten. Hogy honnan tudom? Egy óvodás kisfiú és nagymamája párbeszédéből. Elmondom, mert írni szeretnék... Egy nap szóba került az oviban Isten. Valaki hallott valamit, ellesett félszót, a másik szintén. Volt, aki semmit sem hallott. A kisfiú hazament, és megkérdezte a pici, beteg nagymamájától (aki összesen 8 osztályt tanulhatott), hogy van-e Isten. Mire a válasz? Hogyne lenne, hisz ma is beszéltem vele!” Olyan jó, hogy így mondta. Bár sok ilyen nagymama volna! Unokája nyelvén szólt. Egy óvodásnak döntő érv volt ez. Lefordította neki az alapigazságot. Miért nincs mindenkinek nagymamája, aki a nyelvén beszélne? Miért nincs mindenkinek Istene, akivel beszélhetne? írni szeretnék. Miért? Hogy megértsem ezt a bonyolult egészet, amiben vagyunk, élünk, lélegzőnk. Amiért tanulunk, dolgozunk, várunk. Amit szeretnénk. Amit szeretnétek! Hogy tudjam, mit kell írnom. Hogy helyeseljetek, döntsetek, válasszatok, büntessetek, vitatkozzatok. Szeressetek. Már nem írni, sírni szeretnék. Hol van a Nagymamám? Ha Isten hív, hiába dugod be a füledet, ő a szívedben fog megszólalni. Elfordíthatod az arcodat, Isten belép a telkedbe. Jézus művét kell folytatnod. Csak akkor lehetsz boldog, ha teljesíted Isten akaratát. Izgalmas, nehéz, de tartalmas lesz az életed. Nemzeti Január 22-én reggeli áhítatomnak végére érve bekapcsoltam a televíziót. Tüstént megtudtam, a magyar kultúra napja van, egyúttal a Himnusz születésnapja. 1823. január 22-én vetette papírra Kölcsey Ferenc egyik költeményének - Hymnus a magyar nép zivataros századaiból - befejező sorait. E híradást követően ismert előadóművészünk jelent meg a képernyőn és elmondta a Himnuszt teljes átéléssel, elejétől végig. Úgyis mondhatnám: elimádkozta. Talán soha nem éreztem annyira nemzeti imádságunknak a Himnuszt, mint most, amikor egyéni áhítatom bensőséges folytatásaképpen közösségi könyörgésben hangzott el. Felcihelődtem, hogy stílszerűen könyvtárban ünnepelhessem meg a magyar kultúra napját. Az utcára érve, jeges levegő markolt arcomba. Sebaj. Mikor legyen hideg, ha nem januárban. Közel a városi könyvtár, közelebb mint a megyei; így aztán,a Herman Ottó u. 22. felé irányítottam a rövid távon is busszal elegyített lépteimet. Lépcsősorokon felhágva nem állhattam meg, hogy a magasból röpke pillantást ne vessek a kemény fagyban, tiszta fényben szikrázó városképre. Szépségtől megittasulva léptem be a könyvtárbaj ahol szintén a szép, valamint rend, tisztaság fogadott és testet-lelket megenyhítő, éltető melegség ölelt körül. Az olvasóteremben átfutottam egy-két napilapot, majd felnyúltam a legfelső polcra, hogy onnan a magasból beidegződön mozdulattal emeljem le szokott helyéről az Evangélikus Eletet. Lehúzom a vaktában kezembe akadt sajtóterméket és rápillantok: ez nem az Evangélikus Elet. Folytatom a tapoga- tódzást, tovább keresek, nyúlkálok jobbra-balra. Hiába. Mese nincs, Evangélikus Elet sincs. De mégcsak nyoma sincs, döbbenek rá, amikor szemügyre veszem a rekesz megjelölését, ahol egyházi újságunk jólismert neve helyén most a teljességgel ismeretlen 100 * SZÉP nevű lapot hirdeti hivalkodva'a címke. Állok, mint szamár a Sión hegyén. Elbutulás, emlékezetkiesés? Gyakori velejárója ez az öregségnek. Hervadton megyek a szomszédos nagyterembe. Érdeklődésemre egyik alkalmazott készséggel visszakisér az olvasóba - tényfelderités végett. Kisvártatva zavartan megjegyzi: kultúránk- Úgy látszik, tényleg nincs itt a keresett egyházi lap. g Majd hozzáteszi:- A megyei könyvtárban megvan.- Igen. Tudom. Megértve, miről van szó, felemeli hófehér hajkoronáját egy olvasásba temetkezett hölgy.- Én meg a Vigíliát hiányolom. Futtában végrehajtott vizsgálódás után az derül ki, hogy a történelmi egyházak lapjai eltűntek az olvasóterem polcairól.- Azért megkérdezhetnék az olvasóközönséget, mit akar olvasni - zsörtölődik az idős hölgy és találomra kiránt egyet a számára elérhető folyóiratok közül.- Tessék! Kutya van, Vigilia nincs!- A gyerekek szeretik nézegetni... Nem is csodálom, gondolom magamban. Két elbűvölően bumfordi kölyökkutya (Shiba inu kölykök) támaszkodik tap- pancsaira a lap címoldalán. Láttukra mosolyra húzódik az ember szája széle. A Kutya teljes joggal foglal tehát helyet az olvasóterem polcán, de - könyörgöm - nem lehetne itt jelen az Evangélikus Élet, a Reformátusok Lapja, a Vigilia stb. is ugyanilyen joggal, sőt - horribile dictu - valamicskével talán jogosabban ?!!! A magyar kultúra napján, városi könyvtárunkban fogalmazódik meg bennem az imént felvetett kérdés. Annak a városnak a könyvtárában, amelyik páratlan jelentőségű szellemtörténeti ténnyel büszkélkedhet: falai között jelent meg az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó. 1780. január 1-jén indította útjára az első magyar hírlapíró, Ráth Mátyás, akinek nevét terecske és gránit emlékkő is őrzi a Rába partján. A város szülötte, lakója, egyházi ember (lutheránus lelkész) volt ő, ami azonban szerintem egyáltalán nem indokolja az egyházi lapok kiselejtezését városának könyvtárából, jó kétszáz évvel későbben. Meg kell adni: tapintatosan történt a selejtezés. Demokrácia ide, demokrácia oda: nem borzolták fel az olvasótábor kedélyállapotát holmi kérdezősködéssel s nem nyújtották a dolgot, mint valami rétestésztát. Egyik napról a másikra tűntek el az egyházi lapok, egyúttal, hogy az olvasókat a hiábavaló keresgéléstplmegkíméljék, még a címkéket is kicserélték. Alapos munka. Nem tehetek róla, de képzettársítás folytán eszembe jutnak a régi „szép" idők. Amikor az ellenség elfoglalta az ostromlott várost, épületeit lerombolva, a szó betű szerinti értelmében földdel egyenlővé tette, majd - biztonság kedvéért - sóval hintette be a helyét... Újabb asszociáció révén megállapítom, hogy általában minden emberről, az ilyen „alapos" munkát végző emberekről is mondja a Szentírás: Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele (Ézs 40,6—7). E halotti beszéd végén vigasztalás szólal meg - nem mindenki, ám sokak számára: de Istenünk igéje örökre megmarad. Igen. Megmarad örökre, írotton is: a Bibliában és Isten egyházainak „sajtójában". Kölcsey Ferenc, amikor Himnuszát írta, a múltba tekintett, a magyar nép zivataros századaiba és ott főként a lezúduló halálos csapások sorozatát látta. A kép későbben sem változott. Évtizedekkel Kölcsey látomása után írja Arany János: Rossz időket érünk, Rossz csillagok járnak, Isten ója nagy csapástul Mi,magyar hazánkat! Napjainkban ugyanezt érzékelhetjük: rossz csillagok járnak felettünk. Isten óvjon minket attól, hogy megismétlődjék Kölcsey komor látomása: Hányszor támadt tenfiad, Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre! Szivünk vérzik, mert álcázott brutalitással akarják kitépni onnan a nemzettudatot. Halálos fenyegetettségünkben sodró erejű viharként szakad fel megmarcangolt bensőnkből a könyörgés. Szánd meg, Isten, a magyart, Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának! Sághy Jenő Benczúr Gyula és Nyíregyháza Százötven évvel ezelőtt 1844. január 28-án születt Nyíregyházán. Szülőháza a város főterén, a Kossuth tér és a Luther utca sarkán állt és városháza volt azelőtt, míg a mi ifjúkorunkban Kiskorona Vendéglőként volt ismeretes. 1944-ben háborús körülmények között elpusztult. Ma emléktábla hirdeti Nyíregyháza nagy festőművész fiának születési helyét. A nemes Benczúr család az árvamegyei Jeszenováról származik. Evangélikusok voltak. A dédapa Benczúr István a nódrád megyei Vanyarcon evangélikus lelkészként szolgált. Nagyapja Benczúr József magasrangú katonatiszt, édesapja Benczúr Vilmos gyógyszerész volt. O vásárolta meg a Nyíregyháza főterén álló gyógyszertárat. Itt született Benczúr Gyula. Csak 2 évet élt Nyíregyházán, mert anyai nagyszüleihez Kassára költöztek. Itt járt iskolába. Édesapja a gimnáziumból átíratta a reáliskolába, mert rajztehetségét mérnöki pályán szerette volna érvényesittetni. Kalchbrenner Károly evangélikus lelkész tanácsára 1861-ben Münchenben a Képzőművészeti Akadémiára került és Piloty tanítványa lett. „Hunyadi László búcsúja”, „II. Rákóczi Ferenc elfogatása”, „Vajk keresztelése” című történelmi tárgyú festményei meghozták a sikert. 1876-ban a müncheni Akadémia tanára lett. 1883-ban jött haza Magyarországra és a Mesteriskola igazgatója lett haláláig. Megbecsült művésze lett az országnak. A kolozsvári egyetem diszdoktora, a főrendiház és a Tudományos Akadémia tagja lett. Akadémikus stílusú történeti festészete sok alakot vonultatott fel, pompás kolorittal, festőies- séggel komponált. „Budavár bevétele”, „Miléneumi hódolat” című képei már a Habsburgok dicsőítését szolgálták. Szülővárosa, Nyíregyháza 1909. október 17-én díszpolgárságot adományozott neki. Ekkor az Evangélikus Gimnáziumot is meglátogatta. 1920. július 26-án halt meg Dolányban, amelyet Benczúr- falvának neveztek el. Ma Szécsényhez tartozik. Nyíregyházán 1935-ben elemi iskolát neveztek el róla. 1941-ben a Széchenyi utcában felállították Galántai Fekete Géza róla készült szobrát, a háború után teret neveztek el róla. A szobor közelében áll a Jósa András Múzeum, amely állandó képkiállítással adózik a nagy művésznek. Benczúr Gyula akadémikus történeti festészeti stílusán még életében túllépett az idő. Nemcsak a külhoni, de a hazai festők is új utakon jártak. Ennek ellenére 150 évvel ezelőtt született festőművész-fiát nagy becsben tartja szülővárosai Nyíregyháza. Dr. Reményi Mihály
