Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-02-13 / 7. szám
R 11 : Új toronyóra Ostffyasszonyfán Evangélikus Élet 1994. február 13. FÉLREÉRTÉSEK A ZSINAT SZEREPÉRŐL Az ostffyasszonyfai evangélikus templom büszkén emelkedik a falu közepén egy dombtetőn. A század elején építtette az Ostffy család. Tulajdonképpen ekkor alakult meg az evangélikus gyülekezet, hiszen addig Csöngére jártak át istentiszteletre a hívek. Ennek az épületnek is az az érdekessége - sok más templomhoz hasonlóan hogy eredetileg egy mechanikus, felhúzható toronyórát is beépítettek. Ezeknek a szerkezeteknek évszázados hagyománya van. Régen - amikor még a hordozható karórák ismeretlenek voltak -, a templomtorony számlapján volt leolvasható a pontos idő, illetve távolább a hangjelzéseken keresztül figyelmeztetett a múló időre. A templomok órájának van még teológiai jelentősége is. Az embereket a kegyelmi időre akarja rádöbbenteni. Senki nem tudja, meddig tart éledének ideje, meddig tart a ma. Életünk a kegyelmi idő. Minden negyedórában azt a harangot üti meg a jelzőkalapács, amelynek zúgása kíséri el halottainkat is a temetőbe. Ostffyasszonyfán ez kétszeresen is igaz, mert minden temetésen - felekezetre való tekintet nélkül - szólalnak meg a katolikus és az evangélikus templom harangjai is. Az elmúlt karácsonykor szép ajándéka volt a falunak, hogy több mint negyedszázados hallgatás után sikerült közös összefogással egy új és modern óraszerkezetet felszereltetni. A falu lakóin kívül segített az önkormányzat, a Sárvári Állami Gazdaság, a Celídö- mölki ÁFÉSZ, a Répcelaki Takarékszövetkezet, az Országos Egyház, a Műemlékfelügyelőség és a beszereléshez az Ostffyasszonyfai Szövetkezet. Huszonöt év után legyen ismét ékessége a falunak az óra, amely magasan a falu felett kiemelkedve mutassa minden ember számára a múló időt. Menyes Gyula Méreg a marcipánban Anyai szeretet címmel négyrészes filmet láttam a Tv 1-ben. Akár rémdrámának is nevezhetnénk, mert az örvénylésének közepét képező anya „szeretete” úgyszólván burjánzásnak indul, önzése egyre kevésbé ismer határt, egyetlen fiát mind vadabbul akarja birtokolni, avégett is, hogy volt férjén bosszút álljon. Ennek érdekében még gyermekgyilkosságtól sem riad vissza (mérgezett marcipánnal). Amikor pedig kiderül, hogy hőn szeretett fia titkon mégis el-eljár az apjához, mindent elsöprően kitör rajta az őrültség, hogy kiszolgáltatottan kórházi ágyon fekvő „egyetlen gyermekét” ölje meg, hiszen „áruló”. Szélsőséges eset, lélektani horror, hatásvadászat - intézhetnénk el a témát egy kézlegyeintéssel. Némi igazság volna is ebben. Ám a kalsszikus tragédiák is kirívó, kiéleződött helyzeteket jelenítenek meg, melyek éppen azért hatnak megrendítően, mert alapvető emberi szörnyűségeket tárnak elénk. Ezeknek' a fele1 sem tréfa, mert ha nem j$.pant0£an<úgy, de rejtettebben, többé-kevésbé hasonló rom- lásmodell alapján megismétlődhetnek, sőt talán sokkal gyakrabban, mint gondolnánk, újra meg is történnek, főként ott, ahol kizártnak tartják őket. Márpedig ha egy katasztrófatípusnak csupán a negyede következik be, az olyan, mintha a közelünkben nem repülőbomba, „csak” egy kézigránát robbanna. Az anya hatása a legnagyobb az emberek túlnyomó többségére, ezért is van anyák napja. Tisztesség, hála illeti meg őket. Annál áldatlanabbak viszont a következményei annak, ha egy lényeges tekintetben sorozatosan hibáznak, sőt: ezt egyre kevésbé képesek észrevenni. Ilyen a gyerek „túlszereté- se", elkényeztetése, agyonvédelme- zése, szűnni nem akaró babusgatá- sa: a bálványnevelés. (Nem mintha az ellenkező véglet, a rideg, parancsuralmi irányítás volna kívánatos!) Ajnározásra rögzülve, a gyermekben amúgy is meglévő zsarnoki hajlamot táplálják, egyre többnek képzeli magát, többet is enged meg magának, mind hiúbb és sértődékenyebb lehet, s mivel túlzottan kiszolgálják óhajait, megszaporodnak igényei. Ám minél szélesebb fronton kell aztán találkoznia a külvilág követelményeivel, annál keservesebben kiderülhet, hogy őt nem a való életre, s nem is tiszteletreméltó embertársi alapállásra és kötelességtudásra nevelték, sőt talán szüleit is inkább használja, mint szereti. Anyjához nőtt nagy, túlkoros gyerek lehet belőle „felnőttként”, aki ha egyáltalán párra lel, sem házastársnak, sem szülőnek nem valami alkalmas. (Hogy ebből mekkora baj lesz, az más körülményektől is függ.) A „gubanc” szinte mindig az anyánál kezdődik. Ki lehet erre hajlamos? Főként az, aki annak idején maga sem kapott kiegyensúlyozott nevelést, vagy saját kemény sorsától veszedelmesen túlzó puhasággal szeretné megkímélni csemetéjét. Az, aki hitéből sem óhajt valami jobbat megtanulni. Igen nagy szerepe lehet annak, ha az anya egyedül érzi magát, és szinte minden energiáját- szeretetét a gyerekére zúdítja - még ha ezt nem is veszi észre, sőt: -ő a v,tökéletes anya”. Ez már veszeA frankfurti evangéliumi sajtószolgálat 1993 októberi 191. száma hírt ad arról a stuttgarti egyháztanács elé terjesztett jelentésről, amely beszámol a keresztyén kisebbségek diszkriminálásáról és üldözéséről az iszlám országokban. Nemcsak hogy a társadalom perifériájára szorítják őket, de egzisz- tenciájükat is veszélyeztetik. A hatóságok visszafogottabban viselkednek, de a napjainkban egyre erősödő iszlám ébnedési mozgalom hatására erőszakos fundamentalisták ragadják magukhoz a kezdeményezést: keresztyén templomokat gyújtanak fel, keresztyének üzleteit szétrombolják, a nem-muzulmán állampolgárokat zaklatják és fenyegetik, úgy, hogy a Közel-kelet iszlám országaiból a keresztyén lakosság zöme elmenekült. Egyiptomban pl., ahol a vallásszabadságot törvény garantálja, s ahol eddig muzulmánok és keresztyének békében és harmonikusan éltek együtt, a vallási erőszak nyomására évenként 12 000-20 000 keresztyén tér át az iszlám vallásra, különben gyermekeik taníttatásában és saját munkalehetőségeiket tekintve is hátrányos helyzetbe kerülnek. Malajziában a kersztyén iskolákban delmes illúzió. Magam is ismertem olyan anyát, aki csaknem sikeres öngyilkossági kísérlettel próbálta „visszaláncolni” magához lánykérőbe induló fiát. Egy másik a betegségével zsarolta két fiát, akik - mondhatni - felváltva alkoholizáltak, illetve látogatták a valóban szükségesnél sokkal gyakrabban a mamát. A harmadik menye temetése után azt mondta a papnak: „Most tudom, mi az imameghallgatás! Isten visszaadta nekem a fiamat!” - Hogy ez az egész mi? Rémfilm marcipánban! Mert „édes” szeretetbe burkolják, s a „csomagoló” még hiszi is - nem egyszer vallási mázzal - hogy mélységesen tiszteletreméltó a tartalma. Holott benne a méreg is. Rákszerű ez: ha kezdetben nem veszik észre, nehéz segíteni. Pedig segíthetne például a normális házasság előfeltétele: „A férfi elhagyja apját és anyját” (lMóz 2,24). Meg az első parancsolat: Ne legyen más istened! el kellett tüntetni a keresztyén vallásszimbólumokat. Nigériában keresztyén templomokat romboltak le, és a súlyos zavargások sok keresztyén életébe kerültek. Szudánban egyre szélesedik az „iszlá- mosítás” folyamata: keresztyén lelkészeket, testvéreket és munkatársaikat zaklatják, és ha börtönbe kerülnek, onnan csak áttérés révén szabadulhatnak. Törökországban, Afganisztánban, Iránban és a többi közép-ázsiai köztársaságban is egyre aggasztóbb a keresztyének helyzete - olvasható egy a Wit- tembergi Tartományi Zsinat elé terjesztett jelentésben. AZ EZ ÉVI ORSZÁGOS PAPNÉ CSENDESNAP 1994, március 19-én, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel kerül megrendezésre a Budapest Deák téri gyülekezet termében (Budapest V. Deák tér 4. I. cm.). Az aktív, a nyugdíjas és özvegy papnék jelentkezését szeretettel várja az Északi Püspöki Hivatal (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24, tel.: 176-2448, 176-2335) március 4-ig. Dr. Bodrog Miklós KÜLFÖLDI HÍREK Ez év június 8-án lesz három éve, hogy törvényhozó új zsinatunk elkezdődött. A mögöttünk álló idő és az eredmények lehetőséget adnak arra, hogy néhány félreértést megemlítsünk. Azzal a megjegyzéssel kell kezdenem, hogy a jelenlegi zsinat tagjai között alig-alig vannak korábbi zsinatok gyakorlati tapasztalataival rendelkezők. Nagy többségében a tagoknak először meg kellett tanulniuk az együttmunkálkodást, a zsinati munka szabályait és sokat kellett tanulni arról is, milyen most az egyházunk. Hiszen egy-egy zsinati tag ismeri a maga gyülekezetét, egyházmegyéjét, de aligha ismeri hazánk sokféle hagyományú és helyi-területi problémákkal küzdő gyülekezeteit a maguk összeségében. A meghozandó törvényeknek viszont egyházunk egészére kell alkalmasnak lenniük. Két félreértés A zsinat egyházi szerepére vonatkozólag két félreértésről lehet beszámolnom és ezek a félreértések nemcsak a zsinaton kívül, hanem azon belül is megtalálhatók. Az elsőt nevezhetjük „római katolikus” félreértésnek. Az ismert katolikus egyházi zsinatok nyomán mint például a Tridenti zsinat, az I. vagy II. Vatikáni Zsinat, sokan úgy vélik, most ülésező zsinatunk feladata, hogy az egyházi tanítás és erkölcs dolgában is nyilatkozzon az egyházi élet és intézmények törvényi szabályozása mellett. Tehát dogmatikai és etikai kérdésekben hozzon döntést, hirdesse meg a mai pluralista világban, milyen tanítások mellett és milyenek ellenében élhetjük meg kereszténységünket. Akik így vélik, bizonyára örömmel fogadták a korábban már elfogadott és közölt zsinati hitvallást és most a közelmúltban a gyülekezetek elé került szociáletikai összefoglaló tervezetet. Jó azonban arra figyelnünk, hogy a katolikus egyház sem zsinatok segítségével fogalmazza meg részletes dogmatikáját vagy etikáját, hanem a pápa tanítói hivatalán keresztül. A pápai és zsinati dokumentumok részletes és mindenki számára elérhető összefoglalása azután az a katekizmus, amit a korábbi holland katolikus vagy a német protestáns katekizmusok példája alapján most katolikus világkatekizmusként jelentettek meg. Mindazoknak, akik egyházunkban a most folyó zsinat munkája eredményeként tanbeli és etikai vagy szociáletikai „törvények” vagy rendszerek, katekizmusok megjelenését várják, azt kell válaszolnunk, hogy ez a zsinatnak nem feladata. Az egyházi rendre, a struktúrára vonatkozó szabályrendeletek megalkotása annak a másodlagos, az egyház lényege, az evengéliumi hirdetése után következő feladatnak a szolgálata, amelyik medret és keretet ad az egyházban a sajátos egyházi feladatnak, a „propriumnak” a végzésére. A második félreértést nevezhetjük „református” félreértésnek. Hazánkban ugyanis a református egyház gyakorlatából látjuk, hogy számukra a zsinat a végrehajtás szerve is a törvényalkotás mellett. Tehát az egyház adminisztratív feladatai is állandó, gyakorta összehívandó zsinat ellenőrzése alatt állnak. A jelenlegi egyházi rendünkben viszont ez a feladat az országos presbitérium és országos közgyűlés jogkörébe tartozik. Tévedtek tehát és tévednek ma is azok a gyülekezeti'tagok, akik napi ügyekre, adminisztratív kérdésekre vonatkozólag keresik meg a zsinatot leveleikkel, hogy ez a testület intézkedjen. Jellemző eset volt a legutóbbi ülésszakon a katonai lelkigondozás bevezetésének kérdése. Még a zsinat tagjai között is akadtak olyanok, akik elvitatták az országos presbitérium és az elnökség jogát az intézkedéshez, mert azok elhatározták a korábbi példák és gyakorlat alapján a katonai lelkigondozási szolgálat bevezetését és az erre vonatkozó szerződés aláírását. Pedig erre is van egyházi párhuzam! Hiszen úgy alapítottuk újra iskoláink egy részét, úgy szerveztük meg gimnáziumainkat, hogy nem volt iskolai törvényünk. A Zsinat és a különböző szintű presbitériumok Lássuk tehát helyesen: evangélikus értelemben zsinatunk törvényhozó zsinat, ezért feladatai közé tartozik, hogy az egyházi élet legfőbb kérdéseiben döntsön, például egy állam és egyház közötti egyezményről, a mindennapi adminisztrációs kérdések felelős gazdája azonban gyülekezettől, egyházmegyétől kezdve a kerületek és az országos egyház számára a presbitérium. A zsinat majd törvényt fog hozni a katonai lelkigondozási szolgálatról, ha annak kialakulnak a protestáns katonai püspökség, evangélikus és református együtt- működésű országos keretei. Hol és mikor kaphatunk akkor választ a tanításbeli és etikai kérdéseinkre? - kérdezhetjük. Egyéni és napi lebontásban ezek a problémák a gyülekezeti-lelki- pásztori szolgálat feladatai. Amikor azonban ma egy-egy dogmatikai vagy etikai kérdés megválaszolása annak összefüggései miatt túlhaladja az egyházközösségi szintet, föltétlenür az egyház egészének kell lépnie. Ilyen kérdések például a környezetvédelem, a terhességmegszakítás (abortusz) vagy a keresztyén hitoktatás ügye az isko- t Iákban stb. Az egyházak sokszor úgy oldják meg ezt a feladatot, hogy külön teológiai bizottságot hívnak össze és bíznak meg ezekkel a munkákkal. A zsinati létszám ugyanis túl nagy ahhoz, hogy ezeket a problémákat meg lehessen vitatni és együttes útmutatást tudjanak kialakítani. Valószínű, hogy törvényhozó zsinatunk úgy alakítja majd az országos egyházi szervezetet, hogy helyet talál egy ilyen teológiai bizottság számára, amelyik folyamatosan választ adhat a kérdésekre, amint ezt a német evangélikus egyházak gyakorlata mutatja (Denkschrift, azaz emlékirat, memorandum készül az egyes problémakörökről). Mikor tudja majd befejezni munkáját a zsinat? - kérdezik sokan. Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy a teljesen új egyházi struktúrák kialakításához több idő és megbeszélés kell, mint azt a zsinat megindulásakor gondolták sokan. Tíz-tizenöt szakértő már régen kész lett volna a törvénytervezetekkel, ha rájuk bízzák! A demokratikus, képviseleti alapon felépülő zsinat munkája azonban lassú, hasonlít az ország- gyűlés törvényhozásához. Beletartozik ugyanis a munkába az a tanulási folyamat is, aminek a zsinat katolikus vagy református félreértésével kapcsolatban most mindnyájan részesei lehetünk. Dr. Harmati Béla TÖRŐDJÜNK JOBBAN JÉpf* A EGYMÁSSAL Szokásos év eleji értekezletünkön számoltak be az esperesek egyházmegyéjükről, arról is, ami örvendetes, de arról is, ami gondot, nehézséget jelent. A spirituális élet általában jó, de nem kielégítő. Az istentiszteletek látogatottsága növekszik - néhol stagnál -, az érdeklődés azonban nem megy végtelenségig. A keresztelések száma a felnőtteknél lassan fogyóban van. A pártállami rendszerből kijőve akik vágyódtak az egyházba, már megtették ezt az utat, újabbak már nem nagyon vannak. A misszió lendülete azonban nem hagyhat alább. Az evangélizációnak újabb rétegeket kellene megcélozni. örvendetes hang volt a jelentésekben, hogy a hitoktatás mindenütt folyik, hol könnyebb, hol nehezebb körülmények között. Még mindig szükség van újabb hitoktatói gárda képzésére és alkalmazására. Személyi problémák, munkaerőhiány még mindig fennáll. Ugyanakkor a meglévőkkel is jobban kell törődnünk, inkább így hangzik ez lelkészek és gyülekezetek felé: jobban törődjünk egymással. Az ifjúsági munka izmosodik. MEVISZ és KIÉ egyre jobban illeszkednek ebbe a feladatba. Nyári táborok, konferenciák száma sokasodik, mert szaporodnak az egyházmegyei táborhelyek, belmissziós házak. Még mindig sok munka nehezedik a gazdasági és adminisztrációs feladatoknál a lelkészekre, ezt jó lenne gyülekezeti tagoknak átvenni tőlük. Adóügyekkel, ingatlankérdésekkel komolyan kell foglalkozni, mert most van ideje ennek. Összképben azért adott hálát, az esperesek gyülekezete, hogy Isten őrzi egyházunk egységét és erejét. T. Feltöltődni szeretettel Illetlenség? Hazugság? Vallásgyalázás? Nem akartam elhinni, hogy igaz. Minden alkalommal külön imádságban köszöntem meg az Úrnak, hogy együtt lehettünk. Szívem rejtekén féltve őriztem az óra minden pillanatát, aggódva gondoltam arra, hátha ez az álom végetér, hátha e felém áradó szeretet elapad. Eljön talán az a szerda is, amikor más lesz az iskola programja és elmarad a hittanóra úgy, hogy arról én nem is tudok. Nem várnak egyik alkalommal sem előkészített magnóval, sem bábokkal. Lesz talán olyan „elejtett" megjegyzése az egyik pedagógusnak amely lelkes kis csoportom gyermekeinek kedvét szegi. De nem. A szerdai hittanórákra szabad terem, előkészített magnó, odakébzített bábok és paraván, valamint - a legfontosabb - mosolygó gyermekarcok és pedagógusok vártak. Persze ez nem véletlen! -jutottam végülis a félelmet elűző gondolatra. Már első jelentkezésünket (a hittanórák szervezésének idején) örömmel fogadta az iskola vezetője, Panus- ka Mária. így mi sem volt természetesebb, mint hogy a hittanórák megkezdése előtt tanulás közben megismerhettem a gyermekeket, képet kaptam foglalkoztatásuk jellegéről. Majd az első hittanórára már úgy érkeztem, fiogy a gyermekek a teremben ültek, a tagozatvezető által pontosan felkészítve a délutáni óra formájáról. A mosolygó szemek, a türelmesen várakozó szemek felém - ki akkor még számukra ismeretlen voltam - áradó szeretete pontos tükre volt az iskola szellemének. Istenem! Segíts, hogy ez mindig így legyen! - gondoltam, s összeszorult a torkom. Már az első alkalommal olyan élményben volt részem, hogy bizton állíthatom: elhivatottságot érez minden olyan pedagógus, akinek az életében legalább egyszer megadatik, hogy ilyen szeretetteljes légkörben dolgozzék. Az ilyen csoport óráira az oktató is másként készül, így persze én is. Kisegítő iskola lévén, valamint hogy elsőtől a hatodik osztályig a gyermekek egy teremben tanulnak, külön tananyagot állítottam össze a számukra sok-sok bábbal, játékkal és dallal. Az, hogy a tanitónéniknek eléneklik a gyerkek a hittanórán tanult dalokat, hogy bemutatják a tanult játékokat, s hogy ezt az iskola összes dolgozója értő figyelemmel fogadja, az ebben az iskolában természetes. Köszönöm Uram, hogy olyan segítőket találtam általad a Budaörsi Árpád utcai általános iskolában, akik értik szavadat, a veled élni kívánó gyermekeket segítik útjukon, s alázatuk hozzád emeli szivüket. Kérlek, őrizd meg őket békében, egészségben, adj erőt munkájukban, hogy kitartásuk legyen a nehéz napokban. Áldott Uram a Te akaratod és a Te szereteted. Amen. Kérem az iskola összes dolgozójára Isten áldását és szeretetét. Abafli Zsuzsanna Nem tudom, miként minősítsem, de nekem nagyon rosszulesik. A Tele Magazin 1993 évi utolsó (szilveszteri) számának belső borítóján van egy színes reklám. Különféle whiskyspalackok mögül bamba mosolyú férfi néz velünk szembe. A kép alatt ez olvasható: „Whisky- vel a mennybe!" Minden keresztyén és kersztény egyház legfőbb tanítása arról szól, miként jutunk a mennybe, Isten színe elé. A Krisztus Urunktól tanult imádság úgy kezdődik, hogy mennyei Atyánkat szólítjuk meg. Ezt a tanítást érzem és látom meggyalázottnak a hazug reklám szemtelen felszólításával. Lehet, hogy akad, aki jó viccnek tekinti, de Isten szent ígéretéből nem lehet viccet csinálni! Minden embernek van a lelke mélyén olyan titka, vágya, érzése, melynek kicsúfolása nagyon fájdalmas. Hát hogyne lenne fájó minden Krisztusban hívő számára a legszentebb reménynek ilyen módon való kigúnyolása! De lássuk csak, milyen is a whisky által ígért „meny- nyei" jövendő! Szülőfalumban, az Édesapám vezette iskolában egy képsorozat függött a falon, mely két ember sorsát mutatta be: Józan Pistáét és Részeges Miskáét. A vidám tekintetű fiatal Józan Pista derűs felnőttkor után megelégedett, bölcs öregember lett, míg Részeges Miska kuszáit vonású, zavaros tekintetű ifjú- bői züllött, lerongyolódott felnőtté, majd hülye tekintetű vénemberré vált. Hogy miként zajlik a részegesek élete, arról akár az újságok híreiből is tájékozódhat bárki: hogyan fojtogatja feleségét a részeg férj, kést döf férjébe az alkoholista asszony, tömegszerencsétlenséget okoz az ittas autóvezető stb. Millió változata van a részeg fejjel elkövetett bűnöknek. Gyakori szólás, hogy az italtól állattá válik az ember. 0, nem! Egy idős parasztembertől hallottam, hogy legénykorában, amikor első báljára indult, az apja öt pengőt adott neki azzal az intelemmel, hogy csak annyi esze legyen, mint az ökörnek, amelyik csak annyit iszik, ameny- nyi a szomját oltja. Bölcs mondás: az állat tudja, mennyi az elég. Elismerem, lehet a szesz - kellő mértékben fogyasztva - kellemes ital, mámort is ad- ezt senki sem tagadja -, noha már ez a mámor is könnyedebbé, felelőtlenebbé teszi az embert. Sokan azonban mértékletesen megállnak itt az alkohol élvezetében, ámde - sajnos - igen sokan nem ismernek határt, és a szesz rabjai lesznek. Nagy igazság, hogy a jó italnak nem kell cégér, sőt, a törvény egyenesen tiltja az alkoholos italok reklámozását. Ámde a humoristák, ha fogytán az ötletük, gyakran karikirozzák a részegek hülyeségeit, és ezzel próbálják kicsikarni a nevetést. Az eszeveszett hülyévé vált részeg ember valóban mond és tesz nevetésre ingerlő dolgokat. Ehhez hasonlítani a mennyet, káromlás és vallásgyalázás! Mátis István
