Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-12-25 / 52. szám
Evangélikus Élet 1994. december 25. „Él Isten az égben, légy jó reménységben...” Hálaadás Sopronban a megújult templomért Kilenc évi munka után hálaadásra gyűlhetett össze Sopron és környéke evangélikussága. Megújult a templom kivűl-belül, kijavították a torony málladozó köveit. A „hűség városa" most Isten és az ő háza iránti hűségéről tett bizonyságot. Egykor is innen sugárzott ki a reformáció, ide tekintett Dunántúl népe, és ma is sugárzik az evangélium fénye, templomból, gyülekezetből, gimnáziumából és kollégiumából, újra ide néznek Dunántúl evangélikusai, ide jönnek megerősödni. bői tudtuk meg, hogy 1984 őszén, amikor 200 éves volt a templom, még nem gondolták, mi áll előttük. Másfél év múlva csúszott meg a tető. A háború végén találat érte, és akkor csak gyorsan állították helyre. Közben a gyülekezet 2/3-át kitelepítették és meggyöngült a gyülekezet teherhordó képessége. 1986-ban újították meg a teljes tetőzetet, és renoválták a templom külsejét. Ez 15 millió forintot emésztett fel. Alapítványok és gyűjtések „takarták be” ezt a két munkaütemet. A templom tornya 80 évvel később épült a templomhoz. Margit- bányai kőből faragták és építették fel. A kő elöregedett és nagy darabokban kezdett lehullani. Feltétlenül tenni kellett valamit. A munkálatokhoz 20 millió forint kellett. Itt már nagyobb belföldi és külföldi segítségre volt szükség és egy ingatlan eladása is hozzájárult a fedezethez. Felügyelők és presbiterek, önkéntes segitők álltak a renoválás hátterében és buzgó munkájuk November 26-án, szombaton délután volt az ünnepi hálaadó istentisztelet, melyen Szebik Imre püspök prédikált. A környék lelkészei nagy számban vettek részt, sőt Alsó-Ausztria szuperintendense, Helmuth Santner is eljött, hogy a szomszéd ország evangélikusainak köszöntését elhozza. Mindebből meglátszott, hogy Sopron régtől fogva ennek a régiónak szellemi és lelki központja volt és ma újra az lehet. A püspök igehirdetése elején a templom megújulására mutatott rá. Emlékeztet szépségével Isten szépségére, Isten örök otthonára, ahová hív bennünket, de porszem voltunkra is. Nagyobb az Isten gondjainknál és mulasztásainknál. Idézte Sántha Károlynak a század- fordulón írt énekét: „El Isten az égben, légy jó reménységben...” Salamon templomszentelési imádságának egy részlete volt a textusa (1 Kir 8,56-60), a gyülekezetei megáldó szakasz. Megszólalt benne a könyörgés. Legyen velünk Isten, mint volt őseinkkel. Sopron a békesség és nyugalom helye volt, ahol összegyűlhettek az evangélikusok Isten imádására - ha nem lehetett templomban, úgy - az Eggenberg ház udvarán. Megszólalt a kérés is. Isten a biztos pont életünkben, hajlítsa szívünket magához. Ma a csalódottság és a jólét világában sugározza a hitet és meggyőződést nekünk. Küldés is van ebben az áldásban. Tudja meg a föld minden népe : az Úr az Isten, nincs más. Küldetésünk, hogy róla szóljunk! Az ünnepi közgyűlésen Kebelei Ferenc felügyelő arról számolt be, hogy e templomért megmozdult az ország evangélikussága, adományaival segítette ezt a megújulást. Ezért mondott köszönetét a gyülekezet nevében mindazoknak, akik segítségükre siettek, itthon vagy a határon túl, Burgenlandban is. Szimon János lelkész foglalta össze röviden a 9 év történetét. Eberedménye, hogy ma ünnepelhetünk és hálát adhatunk. Adja Isten, hogy „kicsiny kövek” menjenek ki e templomból, mint „élő kövek” a mindennapi életbe. Bárány Gyula esperes köszönte meg a gyülekezetnek, hogy a haza iránti hűséghez most a hitükhöz való hőségük is csatlakozott. Redly Elemér katolikus plébános kívánta, hogy Istenhez és egymáshoz is legyenek mindig közel. Dr. Vladár Gábor református lelkész pedig azt kérte, legyen igazi otthona a gyülekezetnek ez a templom. Az istentisztelet zenei részét többen gazdagították szolgálatukkal. Fúvószenekar és orgona kísérte felváltva a gyülekezet éneklését, dr. Friedrich András vezényletével, az orgonánál a kántor Csizmadia Béla volt. Koszorúné Cséry Ágnes szólót énekelt, Stirmer Agnes fuvo- lázott. A líceum kórusát Takács Andrea, a gyülekezeti énekkart Wagner Szilárd vezényelte, Ger- gácz Erzsébet pedig szavalt. A lel- készi szolgálatot a püspök mellett az esperes, Szimon János, Weltler Sándor és Jakob Kruse soproni lelkészek végezték. A hálaadás reményünk szerint nem csupán egynapos alkalom volt, de a gyülekezet hálából tovább fog tanúskodni arról, hogy 0 egyedül az Isten! tszm Így Ígérték a próféták... „Örökkévaló Atya... „Atyátlan világ” 99 Gyakran nevezik korunkat „atyátlan világnak”, melyben elveszítettük életünk forrását, táplálóját, irányítóját. Az „apátián árva” nő a vakvilágba, megy a maga feje után, rohan a pusztulásba, másokat is magával rántva. De nem hiszem, hogy ez csupán huszadik századi kórtünet lenne. A címünkben is idézett Ézsaiás próféta könyvének első soraiban már így fakad ki örökkévaló Atyánk: „Az ökör ismeri gazdáját, a szamár, is urának jászlát, de Izrael nem ismer, népem nem ért engem...” Talán többen kaptunk az idén is olyan karácsonyi képeslapot, melyen a betlehemi jászolbölcső mögött szerényen meghúzódnak a jámbor jószágok. Nem egyszerűen csak az istálló „hitelesítői” ők, hanem figyelmeztető jelképek, akik az előbb idézett prófécia kemény kérdését szegezik nekünk: Vigyázz, ember, a teremtés koronájá! Lehet, hogy ostobább vagy a lenézett ökörnél és kicsúfolt szamárnál? Tudod, hogy hol a Gazdád?! Tudod, hogy ki a Gazdád?! Elfelejtett „atyanyelv” De mi lehetsz oka az elszakadásnak? Generációs feszültség, ami sokszor a mai családok életét is szétszakítja,? Kosztolányi „Apa” című versével mi is megkérdezhetjük : „.. .miért nem érti gyümölcs a törzsét?” Nyilvánvaló, hogy Isten és ember viszonylatában nem beszélhetünk „nemzedéki” konfliktusról. Az itt fellépő kommunikációs zavarnak mélyebb okai vannak. A legmélyebb, legsötétebb „Ok”, az a sátáni hang, amely elrabolja gyermeki bizalmunkat, amely elhinti bennünk a bizalmatlanság konkolyát: „Csakugyan azt mondta az Isten?!” S a tragikusan fogékony talajban hihetetlenül gyorsan nő föl a bizalmatlanság fája, bőséggel teremve keserű gyümölcseit. A „gyermek” felnőttnek véli magát, már nem kérdez semmit Teremtő Atyjától, hanem úgy hiszi, önállóan, függetlenül cselekszik. Úgy hiszi: maga döntött, pedig valójában éppen ezzel vált rabszolgává... Valami összetört, elszakadt és megkezdődik a tragikomikus „bújócska”. Isten keres, kérdez, az ember fedezéket keres, mellébeszél, majd elhallgat. Ennek a hallgatásnak keserű következményeit éppen karácsonykor kell sokszor felfedeznünk az életünkben. Végre együtt a család a karácsonyfa fénye körül. Visszasejlenek a gyermekkori emlékek: hogyan is volt akkor? A rendszerváltozást megelőző hónapokban, az emlékezetes társadalmi pezsgés idején kapott lendületet az egyházak, mint meghatározó jelentőségű intézmény- rendszerek visszatérése a társadalomba. Ekkortájt kértek meg egy előadás megtartására, melyben arra kellett válaszolnom, hogyan vehetnek részt az egyházak - együttműködve állami és társadalmi szervekkel - az egészségvédelemben. A kérdés a teljes egészségfogalomra, a testi, a lelki és a szociális egészségre, tehát a testi bajokon túl a mentálhigiénére és a szociális helyzetre, a társadalmi jólétre is irányult. A múlt és a jelen gondjai mellett foglalkoznom kellett a jövővel, az előttünk álló társadalmi átalakulásból adódó gondokkal. Azzal is, hogy a születő demokráciához fűződő nagy örömünk és várakozásunk mellett a veszélyeket is látnunk kell ahhoz, hogy megelőzhessük, leküzdhessük őket. Ilyen sajátságos gond a demokrácia lényegéből, a többségi döntésekből fakadó veszély. Érett, humánus demokráciákban meghatározó szempont a különböző kisebbségek érdekének a figyelembevétele, védelme. Formálódó demokráciákban, ahol a többség is sok gonddal küzd, hamar veszélybe kerülhet az etnikai, a vallási, a politikai kiHITBŐL ÉLÜNK? sebbségek és - témám szempontjából lényeges - az egészségileg hátrányos helyzetű emberek, a különböző fogyatékosságban szenvedők érdeke. A közelmúltban, egy külföldi segítséggel felújított, kibővített konferenciaközpont átadásakor, az intézmény igazgatótanácsának ülésén szóvá tették, kár, hogy nem épült néhány rámpa annak érdekében, hogy a mozgássérültek is könnyen bejuthassanak a templomba, az épületbe. A felszólaló azt várta, köszönetét kap és ígéretet arra nézve, hogy gyorsán pótolják a hiányosságot. Kritikát kapott, miért kell mindig akadékoskodni, miért nem lehet felhőtlenül örülni a szép központnak. És valakinek kiszaladt a száján, egyébként is a gond csak néhány embert érint, a nagy többséget nem. Ne legyen félreértés. Az igazgatótanácsban, mint általában ezekben a testületekben, felelős, tehervállaló, mélyen hivő egyháztagok ültek. Ezért is érdemel szót és kap éppen ma, karácsonykor hangsúlyt az eset. Ami önmagában bizonyosan hamar elrendeződik, megépítik a rámpákat, talán nem is tájékoztattak egész pontosan, a jelenség az, ami szót érdemel. A minket is fenyegető többségi szeretetlenség, ami a társadalomban egyre erőteljesebb, ahogy növekednek a hétköznapi, a megélhetési gondok. A gyógyító egészségügynek is több egyházi intézményre lenne szüksége, ahol a hitből fakadó energiák növelik a tevékenység hatékonyságát. De különösen érződik a hivő emberek meghatározó szerepének a hiánya a lelki egészségvédelemben és a szociális szférában. A közgondolkodás megváltozása, az értékrend helyreállása nélkül kevés a remény a valódi társadalmi megújulásra. Az elmúlt fél évszázad ránkerőltetett materialista ideológiája után új gyilkos kór mutatkozik, a csak az anyagi értékeket becsülő vad, gyakorlati materializmus. Fenyegeti a társadalomban még meglévő, megmaradt egészséges csírákat. Azt az érdekes, természetes szolidaritást, amit az idegen hatalom jelenléte váltott ki, ami eufórikus volt a függetlenség visszanyerésekor, de mára alig maradt jele. Mert nem állt helyre a humánus értékrend, mert hiába vallja magát egyházhoz kötődőnek a társadalom többsége, ez nem jelenti a keresztény értékrend, a szeretet, az áldozatvállalás, a tisztesség érvényesülését. A legkiválóbb állami szociálpolitika sem hozhat soha tökéletes megoldást a szociális gondokra. Anyagilag sem, mert a leggazdagabb ország sem képes minden nyomoron enyhíteni, minden szenvedéshez elérni. Különösen hiányosak a hivatalos lehetőségek a testi-lelki nyomorúságok orvoslásakor. Itt van döntő szerepe a civil szerveződéseknek, többek között a gyülekezeteknek, az egyházaknak. Ők tehetik sűrűn szövötté a szociális hálót, ők segíthetnek személyes szeretettel minden rászorulón, tudva, hogy mindnyájan rászorulunk a testvéri szerétéire. Vártuk-e, várjuk-e. Jézust? Van-e ádventünk, van-e karácsonyunk? Szíveinket az Úristen vizsgálja, az életünk az, ami látható. Az egyház élete is. Hitből élünk? Többek között azon mérhető le, hogyan vesszük körül, körülvesz- szük-e szeretettel fogyatékos testvéreinket. Lehet, hogy túlértékelem a tényt. De egyelőre az örvendetesen épülő, szépülő templomok, egyházi épületek tervezésekor ritkán gondolnak a fogyatékosokra. Az említett eset nem kivételes. A tény elhárítható, a jelenség cselekvésre kell késztessen. Ha van Karácsonyunk, ha Jézuséi vagyunk. Frenkl Róbert Mit is énekeltünk? Mit imádkoztak szüléink? De vajon fog-e szólni az ének, ha egy éven át. máskor soha nem énekeltünk? Vajon hiteles lesz-e ajkunkon az imádság, ha különben hónapok óta nem imádkoztunk együtt? Vajon gyermekeink nem fogják-e az egészet hamis színjátéknak, hazug képmutatásnak látni? Bármennyire is sivár „konzerv”, de lehet, hogy őszintébb, ha egy kazetta vagy hanglemez „énekel” helyettünk?! „Népem nem ért meg.- fakad ki keserűen az örökkévaló Atya az első karácsony előtt jó hétszáz évvel. De mi változott azóta? Mi jobban értjük az Atya nyelvét? Menynyit hallgatjuk szavát, és mennyit szólunk hozzá?! Pedig karácsony óta ez is megváltozhatott volna, sőt az idei karácsonnyal is megváltozhat, ha végre felfedezzük, megismerjük, milyen Atyánk van nekünk valójában! „Tékozló” Atya Talán kicsit szokatlan ez a jelzős szerkezet, hiszen inkább „tékozló fiúról” szoktunk hallani, de Luther Márton éneksorai segíthetnek megérteni a furcsa kifejezés mély értelmét: „Szivét felém kitárta, jó Atyaként fordult hozzám, Egyszülöttét feláldozván, ki néki legdrágább volt. És ő engedelmeskedett: eljött a földre értem. Szép tiszta szűztől született - ember lett és testvérem." Csak az emberré lett Istenfiú vezethet vissza az „örökkévaló Atyához”, amint ezt félreérthetetlenül ki is jelenti János evangéliumában: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki se mehet az Atyához, csakis énáltalam." Magunkat elárvult egykének vélt fóbiánkból csak Ő gyógyíthat ki. önző magányunkból testvéri közösségbe hív, Isten családjába, az Ő evilági testének, az egyháznak tagjává, ahová már keresztségünk pillanatában név szerint elhívott. Karácsonykor megtelnek a máskor oly üres templompadok. Igazi „tömegélményünk” lehet. De vajon csupán arctalan tömeg. vagy. vamjában igazi gyülekezet, elő közösség ünnepel-e együtt ezekben a t napokban? Vajon mi közünk van egymáshoz? Csupán annyi köt össze, hogy egy adott templom- épület közelében lakunk?! Vagy végre felismerjük karácsony egyik fő örömüzenetét: örökkévaló Atyánk van, aki „nem nőhető ki”? A kisgyermeknek éppúgy szüksége van rá, mint az életerős középkorúnak, vagy a hajlott hátú aggastyánnak. Igazán karácsony óta, igazán Jézustól tudjuk: milyen Istenünk van. Őtőle tudjuk, hogy Atyánkként szólíthatjuk meg a világmindenség Urát. Ez a boldog felismerés tehet minket újra Isten gyermekeivé, egymás testvéreivé! Nemcsak december 24-től 26-ig... Gáncs Péter Meditativ ima 1944. december 6-án először érte Sopron városát hatalmas bombatámadás. A kedves kis város egyszerre letarolt erdőre hasonlított. A félelem mellett a könyörgés szava tört fel a szívekből. Most erre emlékeztek a soproniak az ötvenéves évfordulón. * Istenem! Nem lázadónak teremtettél, szolgádnak hívtál el, negyven éve megtartottál nyomodban, a legnehezebb szakaszokban is. Mégis most, amikor a tolerancia készségével megajándékozott követed a háború borzalmaira visszagondol, melyeket mint serdülő ifjú élt át, feltámad a kérdések egész sora. Talán a második gyermekkor tünetei ezek, amikor ismét jönnek a miértek, és nem szeretnék úgy nyugdíjba menni és majd a földi életből eltávozni, hogy ne kapjak választ Tőled, meny- nyei Atyám, mint egykor totyogó kicsiként vártam és kaptam választ földi édesapámtól. Felszakadnak már begyógyult sebek. Nem azért, mert nem jól gyógyítottad, Uram. A hiba az én „készülékemben" van, mert szívemben a , feszültség" ingadozik, és amikor embertársaim saját veszteségeikre még az 50 év alatt sem találtak gyógyírt, és sokan várnak választ tőlem, nő bennem a feszültség és szivárogni kezd nemcsak a könnyem, hanem kérdőjelet rajzol elém a saját megnyílt sebem is. Te tudod, úgy temettük el az elmúlt évben édesapánkat a soproni temetőben, hogy mindvégig benne maradt a fájó kérdés: miért gyilkolták meg a délvidéki Bácskában édesapját 50 éve? Miért került tömegsírba a gyűlölet tüzében és miért nem lehet még ma sem megálljt parancsolni ennek az átkos folyamatnak odalent? Uram, irgalmazz! Csak Te tudsz választ adni. Eszem az áldozatokért megáll: összegabalyodtak gondolataim. Szívem dobogja: nincsen megoldás, csak sírni lehet. Teológiám egyet lát: a bűn mérhetetlen súlyát. Mögöttem gúnyosan sugdolóznak: mire jutott, és mit ért el optimista hitével? Te hatalmasabb vagy mindezeknél: Kyrie eleison! Megjelentek Uram, ötven éve Sopron egén a gépmadarak. Nem fészket rakni ereszek alá kicsinyeknek, mint fecskemadár, hanem szétrombolni családi otthonokat, kiirtani egész családokat, csecsemőtől aggastyánig. Bűnösebb volt minden más városnál, hogy így látogattad meg? A civitas fidelissima-nak kihunyt életekkel és romba dőlt családi otthonokkal azért kellett talán mementóként állnia a nyugati határszélen, hogy még inkább Feléd forduljanak az élők?! Te indítottad a mentési munkálatokra, sebesültek ápolására azt a diakonisszát is, szolgálóleányodat, aki nem ért célba, mert áldozattá lett mentés közben. Elnémul „miért" kérdésem, mert Neked számtalan továbbvezető utad van, ahol én egyet sem látok vaksi szememmel és tapogatózó hitemmel! Látod, hogy még mindig romok eltakarításán fáradozunk. Szolgálati lakásom falán Kolbenheyer Mór lelkészelődöm emléktáblája sérüléseket szenvedett, bombaszilánkoktól, vagy lövésektől. Felemelő volt látnunk, hogy szabadságszerető fiatalok művészi érzékkel és szakmai tudással helyreállították a sérült betűket. Mert nekik a szabadságért az ige fegyverével küzdő lelkész példakép volt, aki hazaszeretetből irodalmunk több jeles képviselőjének munkásságát németre ültette át. Urunk, áldd meg ifjainkat, hogy ma is jól vizsgázzanak „honszerelemből” a munkás és átforrósodott hétköznapokban! Száztíz éve elhunyt elődöm idején épült templomunk hatalmas tornya, melyet ő „der fromme Riese"-nek, a kegyes óriásnak nevezett el. A tornyunk aranykeresztje _____ 4 al atti gömböt a második világháborúban számos lövéssel átlyukasztották, és most a renoválás során ezek a sebek is „begyógyultak". Uram! Te látod, hogy milyen nehéz eltüntetni a háborús sérüléseket, mennyi anyagi áldozatot igényel. Adj erőt, hogy a lelki sebek is gyógyuljanak, amikor a torony alatti tágas templomtérben gyülekeznek a hívek. Fiatalok, akik csak hírből ismerik a háborús tényeket, és idősek, akik lelkűkben és testükben megsérültek. Gyógyíts mindnyájunkat kereszten hozott áldozatoddal és győzelmes feltámadásoddal! Közel tíz éve, hogy evangélikus templomunk előterében elkészült a második világháború áldozatainak két emléktáblája. Szemben az első világháborús emlékművel. Hazánkban az elsők között tettük, amikor ez még nem volt dicséretes cselekedet, sőt... Kétnyelvű felirata: Béke a földön - Friede auf Erden - jelzi, hogy kétnyelvű gyülekezet hozzátartozói pihennek valahol egy jeltelen sírban itthon vagy külföldön, vagy ott, ahová nem tudnak eljutni a visszamar adottak. A táblákon rajta vannak családok, melyek az 50 évvel ezelőtti bombatámadások nyomán haltak meg otthonukban. - Istenem! Amikor ma annyi a szétszórt család hazánkban és a nagyvilágban, és a háborús események miatt a hozzánk menekültek áradatában újra felszakadnak a már rég elmúlt háború sebei is - adj erőt a háborús emléktáblák mementójának jó megértésére: keressük békességedet, mivel „boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek" (Mt 5,9). Mit tudunk tenni az áldozatokért? Ők pihennek oltalmad alatt ama napig. Irgalmadra bízzuk őket. Emléktáblákat állíthatunk azoknak neveivel, akiknek sírjához nem tudunk elmenni. Haláluk miértjére és hogyanjára Tőled csak részbeni választ kapunk. Minden fájó kérdésre nem kaphatunk feleletet, csak ha eljön a teljesség. De Rád bízhatjuk, akiket a háború borzalmai között hívtál el, és kérhetjük, hogy óvj meg egy újabb világháborútól! Amen. Szimon János A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Közgyűlése 1994. december másodikén tartott rendkívüli közgyűlésén megválasztotta az Országos Bíróságot. DÉLI EGYHÁZKERÜLET Dr. Fabiny Tibor Dr. Horváth Attila Dr. Kovács Zsuzsanna Dr. Sutyinszky Ilona Szabó István Dr. Szeberényi Andor Dr. Szabó Lajos Dr. Cserháti Sándor Tagjai: ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLET Bozorády Zoltánná Bencze András Dr. Horváth József Ittzés István Jánosa Attila Dr. Madarász István Dr. Nagyné dr. Stieber Tünde Dr. Üveges István Jegyzők: Jankó Katalin és Sós Gáborné Az Országos Közgyűlés határozata Az Országos Presbitérium ajánlása alánján az Országos Közgyűlés felhívja az egyházközségek figyelmét gyülekezetükkel szembeni egyházfenntartói kötelességük lelkiismeret szerinti felülvizsgálására. A közgyűlés egyhangúlag megállapította, hogy gyülekezeteink anyagi áldozatkészsége nem elegendő a szükséges kiadások fedezésére. Ezért felhívja egyházközségeink presbitériumait, hogy híveinket a nehéz anyagi helyzetről rendszeres időközönként tájékoztassák. Ugyanakkor kérjük a gyülekezetek tagjait, hogy a méltányos közteherviselés alapján általában jövedelmük 1 %-át, az aktív keresők minimálisan havi 200,- forintot, nyugdíjasok havi 100,- forintot egyházfenntartói járulék címén az egyházközségüknek juttassanak. Az Országos Közgyűlés biztosra veszi, hogy egyetlen evangélikus testvérünket sem állítja teljesíthetetlen kérés elé, másrészt meg van győződve arról, hogy az evangéliumért érzett felelősségűk és az egyház iránt érzett szerete- tük jeleként áldozatkészségükre a gyülekezetek fennmaradása érdekében feltétlen számíthat. Isten áldja meg gyülekezeteink életét és felelős döntését. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Közgyűlése
