Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-12-04 / 49. szám

Evangélikus Élet 1994. december 4. Templom zsoltára (Folytatás az 1. oldalról) esperes olvasta fel. Szebik Imre püs­pök „Áldjad én lelkem” énekünkkel indult a szószék felé. Ünnepünkre választott igéjében ugyanez a hála­adás fogalmazódott meg. Zsolt 103,1-4 verse alapján. Gazdag üze­netével, tartalmával nyílt meg előt­tünk a igehirdetés igéje. Áldjad - így kezdődik a zsoltár. Évezredek távo­lából a mába üzen ez az ige. Életünk­ben mindig van áldás, mindig lehet köszönettel fordulni Isten felé. Ezen a vasárnapon különösen is fordulhat a sobori gyülekezet kívülről megszé­pült, belülről újjáfestett templomá­val Isten felé. Ne feledd - hangzik a zsoltárban. A gyülekezet tagjai, a falu lakosai a múltban sokszor át- érezhették Isten óvó kezét, amikor a szeszélyes Rába folyó a falu létét és a község lakóinak életét veszélyeztet­te. Ne feledd - volt időszak a császá­ri önkény alatt, amikor a gyülekezet­től elvették templomát. Ezekre gon­dolva, szívünkben nem lehet más, csak köszönet és hála. A záró szolgá­latot Hülvely Sándor ny. lelkész és Szűcs Kálmán, a gyülekezet volt he- lyettei-lelkésze végezte. Ezután Kovács László gondnok tájékoztatott bennünket a tatatozási munkák menetéről és a renoválást biztosító anyagi háttérről. Köszöne­tét mondott a gyülekezet nevében egyházunk anyagi segítségéért, az ön- kormányzat pénzbeli támogatásáért, a gyülekezeti tagok jelentős anyagi adományaiért és megszámlálhatatlan kétkezi munkájáért. Először Szebik Imre püspök kö­szöntötte a gyülekezetét. Kiemelte a gyülekezet anyagiakkal való jó sá- fárságát, hogy a rendelkezésre álló csekély anyagi eszköz ellenére ilyen nagy munkát tudtak elvégezni. Bárány Gyula esperes adta át az egyházmegye köszöntését. Köszö­nettel gondolt a gyülekezet lelké­szeket hordozó szeretetére. A sort Hülvely Sándor ny. lelkész folytat­ta : „Sok szállal kötődöm ide, sokat köszönhetek ennek a gyülekezet­nek." A háború alatt teológusként szolgált a gyülekezetben, a szerete- tet azzal köszönte meg, hogy ké­sőbb a falu lelkésze lett. Szűcs Kál­mán farádi lelkész a renoválás kez­dő lépéseit segítette elindítani a gyülekezetben, most ő is boldog és együtt örül velünk. Böröcz Sándor ny. lelkész Isten igéjének komo­lyan vételére tette a hangsúlyt, a keresztyén élet felelősségének fon- tósságát helyezte a szívünkre. Pó- cza Zoltán egyházmegyei felügyelő öröméről és boldogságáról beszélt, hogy Isten megsegítette a gyüleke­zetét. A katolikus egyház részéről Kapui Jenő szanyi esperes köszön­tött. A köszöntések sorát Béres László helyettes lelkész zárta. Ünnepségünk után vendéglátás volt, ahol beszélgetéseinkben újra és újra felcsendült a zsoltár gondo­lata, „áldjad”. Köszönettel gondo­lunk mindazokra, akik segítettek bennünket, hogy templomunk megszépült. Isten áldása kísérje életüket! Béres László Ó Uram, segíts most! Emlékezzünk halottainkra! Az esztendő végén különösen is gondolunk sírban pihenő családtag­jainkra és mintha „ama napon” meg­nyíló sírok közelében szívünk is nyi­tottabbá válna az ige nyomán a re- ménységes emlékezésre. Engem most mégsem azoknak a sírja késztet írás­ra, akik temetőinkben pihennek, ha­nem azokra gondolok, akik távol szülőföldjüktől, sokan jeltelen sírban nyugodnak. Hogy nevük és emlékük az utódok számára fennmaradjon, emléket állí­tottak az elmúlt év nyarán Balf köz­pontjában, az evangélikus templom közelében. A község evangélikusai­ból a kitelepítés után alig maradtak ötvenen, ezért az emlékmű anyagi ál­dozatát a külföldre került sokszoros többségű felelős testvérek vállalták: Ökumenikus szolgálattal történt az emlékmű avatása. Megható volt, amikor Pöltl Róbert németországi lelkész az igehirdetés keretében be­számolt a kitelepítés fájó sebeiről, melyekben ő is részesült, mint kis­gyermek, mert itt kellett hagynia szü­lőföldjét. Amint felolvasta az el­hunytak neveit, érezni lehetett hang­ján, hogy egy-egy név mögött isme­rős arcok rajzolódnak eléje. Lelkész­testvéremmel együtt végzett avatási szolgálatunk az életsors több közös vonását tükrözte. Csakhogy én hazámban marad­hattam, és így lehettem együtt ez év nyarán szülőfalumban mindazok­kal, akik megálltak egy háborús em­Emlékműavatások lékmű avatásán. Kezdődött a csikós- töttősi evangélikus templomban tar­tott német nyelvű istentisztelettel, melyen az igehirdetést végezhettem. Majd a templom bejárati oldalfalán elhelyezett emléktábla avatását vé­geztük két nyelven Vértesy Rudolf lelkésszel. A templomépítő ősök iránti hálás emlékezés sugárzott a fel­iratból. Folytatódott a falu szívében felál­lított emlékmű mellett végzett öku­menikus szolgálattal. Kitelepített volt falubeliek, a falu jelenlegi lako­sai, társadalmi szervek képviselői, egyházak lelkészei, katonaság veze­tői vették körül az emlékművet, amelynek felállítása érdekében a leg­többet egykori iskola- és konfirman- dús-társam Reitinger Henrik fárado­zott tervezéssel és kivitelezéssel, aki a kitelepítés során Németországba ke­rült. Hármas tagozódással olyan az emlékmű, mint egy szárnyas oltár. Azoknak a nevei vannak rajta, akik a világháborúban haltak meg, akiket elhurcoltak a szibériai bányákba és ott hunytak el. És név nélkül szerepel akitelepítettek száma, akik 1948-ban kényszerültek elhagyni hazájukat. — Tárgyilagos beszédek hangzottak el az akkori történelmi helyzetet is ele­mezve. De nekem az emlékmű nevei „beszélni” kezdtek. S amikor meg­szólaltam nem messze a szülőházam melletti emlékműnél, arcok jelentek meg a nevek mögött. Azoké, akik nem tértek haza a háborúból és nem Az osztódással szaporodó nagy Nyíregyházi Evan­gélikus Gyüleke­zetből a kicsi nagy- cserkeszi gyüleke­zet is megtette a hit „vakugrását” az önállóság jogi for­májában történő Krisztus-követés­be. A gyülekezetnek akkor még nem volt se lelkésze, se temploma. De az szükségszerűen megálmodott és később már meg is tervezett temp­lom udvarán már ott állt egy egy­szerű fakereszt és mellette már be­tonból ki volt öntve a templom alagsori része, amely a terheket hi­vatott hordozni és mégis befogad­ni. Közben az Úr csodásán műkö­dött, és megajándékozta a gyüle­kezetét és a lelkészcsaládot is egy szép új parókiával, amelyen a vég­ső kialakításhoz már csak az utol­só simítások hiányzanak. Az isten­parókiája, se elődök által tiszteleti életnek a helyi (volt evan­gélikus) iskola egyik tanterme és a kinyílt szívek által megnyitott la­kások adnak mind ez idáig helyet. Az iskola az gyakorta szűknek bi­zonyult mutatván: Nem ok nélkül építi és építteti az Úr a szép új missziói templomot - emberi szíve­ket, különböző intézményeket és szerető testvéri gyülekezeteket egy­aránt adakozásra indítva. Feléjük mondott hálával ezúton is megkö­szönöm a cserkesziek nevében és a presbitérium nevében mindazok­nak a szeretettel teljes adakozását, akik a templom építésére eddig rá­Magyar VB-tag a Menekültek Európai Tanácsában bírták az orosz bányák mélyén a gyötrelmeket. Megjelent előttem azoknak az arca is, akik hazajöttek és most ott voltak könnyes szemmel. Rokonaim, tanítóm, barátaim, fa- lumbeliek, akik már nem éltek, isme­rős vagy jeltelen sírban pihentek ama napig, legyen áldott emléketek. Jézus Krisztus érdeméért könyörüljön raj­tatok Urunk! Akik, mint élők, meg­áldhattuk az emlékművet, letehettük az emlékezés és hála virágait, kérjük Istent kitartóan, hogy adjon békét a szívekbe, szűnjön a gyűlöletes fe­szültség népek, fajok, nemzetek és egyházak között. Ha valamiért, akkor ezért buzgón imádkozzunk! Sóimon János A londoni székhelyű Menekül­tek és Üldözöttek Európai Taná­csa (ECRE), amely fennállása óta, húsz éve szorosan együttmű­ködik az ENSZ genfi Menekült- ügyi Főbiztosságával, nemrégi­ben kiterjesztette tevékenységét a volt szocialista országok területé­re is- nem utolsósorban a balkáni háborúk következtében ezekben az országokban megjelent mene­kültekre való tekintettel. A térségből elsőként egy me­nekültekkel is foglalkozó ma­gyar segélyszervezetet, a Ma­gyar Ökumenikus Szeretetszol­gálatot vették fel tagjaik közé, mintegy fél évvel ezelőtt. Azóta már számos programban működ­tek együtt a szolgálattal, s terve­zik, hogy szakemberképzéssel és más módon is hangsúlyosan tá­mogatni fogják a kelet-európai országokban nemrég kezdődött szociális és segélyszervezeti mun­kát. A hat havi együttműködés si­kerét talán jól jelzi, hogy nemré­giben, szintén elsőként a volt szo­cialista országokban dolgozó szakemberek közül, a Szeretet­szolgálat igazgatóját, Lehel László lelkészt választották be a londoni menekültügyi szervezet végrehajtóbizottságába. (Zsolt 118,25a) költött mintegy tízmillió forintot tiszta szívvel és áldozatkészen ado­mányozták!. A templom áll. A tornya Istenre mutat és már hirdeti szerte a kör­nyéken annak dicsőségét. A temp­lom kívülről is szépen fel van öl­töztetve és az alagsori rész, amely már hordozza a terheket, közel ke­rült ahhoz az állapothoz, hogy be­fogadja az ünneplő gyülekezetét. Tudom, tudjuk, mindenki és minden gyülekezet hordozza a ma­ga súlyos terheit. Az ige pedig megvilágítja, hogy a Krisztus tör­vényét csak egymás terhét hordoz­va tölthetjük be és még így is csak általa. Tudom, hogy a nagy tenge­rek és a hatalmas óceánok is sok­sok apró vízcseppből állnak össze, amelyek sokfelől, sokféle módon és sokféle úton kerültek beléjük. Hasonló ehhez kicsiny gyülekeze­tünk missziós temploma is, amely testvéri és baráti szívek harmóniá­jából eredően azok adományaiból áll össze úgy, hogy a karácsonyi ünnepi istentiszteleten már az alag­sori részben imádhatjuk és dicsér­hetjük az Urat. Bár már nagyon sok helyről kaptunk segítséget, mégis a hit bol­dog reménységével és bizalmával kérek mindenkit és minden gyüle­kezetét, akiket erre indít az Isten Lelke, hogy a mustármagnyi hit­ből adott szeretetadományával se­gítse át most kicsiny gyülekezetün­ket a temploma küszöbén; hogy a missziós templomban a hála és a missziói küldetéstudat ismét áthas­sa Krisztus itt elhívott népét! „Ó, Uram, adj most jó előmene­telt!” (Zsolt 118 ;25b), hogy való­ban úgy legyen! Boncsérné Pecsenya Anna, a gyülekezet lelkésze KÜLMISSZIÓI KÖRKÉP Az Élet szava egy haldokló világnak Ha most feltenném a kérdést, hogy Földünk mintegy 5 milliárd lakosa összesen hány nyelvet be­szél, nagyon eltérő válaszok szület­nének. Mielőtt tovább olvasunk, kíséreljünk meg választ adni rá, s A világon beszélt nyelvek száma: a következő kérdésre is: hány nyelvre van lefordítva a Biblia? Hadd álljon itt néhány tény az Egyesült Biblia Társaság adatai alapján, melyek a fenti kérdésekre is választ adnak. 6 ezer RENDKÍVÜLI ORSZÁGOS EGYHÁZI KÖZGYŰLÉS 1994. december 2-án, pénteken du. 3 órakor rendkívüli országos köz­gyűlés lesz az Üllői út 24. székház imatermében (II. emelet). Sorrend: 1. Megnyitás 2. Az Országos Bíróság megválasztása az új Zsinati Törvény alapján. 3. Egyházkerületek felterjesztése az egyháztagsági hozzájárulásról és a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat támogatásáról. 4. Egyéb ügyek 5. A közgyűlés berekesztése. Szebik Imre sk. dr. Frenkl Róbert sk. dr. Harmati Béla sk. püspök országos felügyelő. püspök-elnök Erre az alkalomra minden érdeklődő egyháztagot szeretettel várunk. Teljes bibliafordítás készült: Újtestamentum fordítás: Bibliarészletek: Mintegy 4000 nyelvre még részle­tek sincsenek lefordítva a Bibliából. Felmerül a kérdés, hogy vajon szükséges lenne-e minden kis - alig néhány száz ember által beszélt — törzsi nyelvre lefordítani a Szent- írást, hiszen a gyarmatosítás során meghonosított, „hivatalos” nyelvet egyre többen tanulják és beszélik a bennszülöttek közűi is. Természete­sen először a nagyobb népek nyelvén kell fordításokat készíteni. De ha el­337 nyelven 800 nyelven 925 nyelven 2062 nyelv töprengünk, mit is jelent számunkra az anyanyelvűnk, megértjük, hogy az emberek leikéhez elérni, az evan­géliumot hirdetni csakis anyanyel­vükön lehet igazán. Hiszen ez az a nyelv, melyen mély érzelmeinket a legőszintébben tudjuk kifejezni, me­lyen szívből tudunk imádkozni. Kérjük hát Istenünket, hogy mi­nél több ember olvashassa, vagy hall­gathassa anyanyelvén a Szentírást! BKB Euroetika: európai bioetikai egyezmény Adventi gyertyák Vannak szomorú gyertyák. Ravatalok fekete lepleit bevilá­gítok. Temetők sírjait megszentelők. Elhunyt szeretteink em­lékére szobánkban csonkig égők. És vannak örömöt hozók. Ilyenek az ádventi gyertyák. Ezek a karácsonyi megváltás hírnökei. Jelképek. Világítottak már az őskeresztyén katakombák mélyén, égő szemű, elszánt Krisztus-hívőknek. Az üldöztetést, kínhalált vállalók, a Megváltóért halni készek vigasztalójaként. Lobog­tak az évszázadok során pusztító háborúk keserveiben föld alá búvók, a pincékben rettegők bátorítójaként. Égnek ma is, a béke napjaiban. Szeretetet és jóságot esde- kelve. Kiáltva a költővel: „Adj emberséget az embernek!" Az ádventi gyertyák többfélék. Vannak hosszúak, fehérek, szép oltárokon ragyogók. Csodálatos oltárképeket megvilágí­tók. Remekművű, ősi gyertyatartókban dísz lök. Ég felé törők, áhítatot sugárzók. Vannak az otthonokban is. Asztalok fölé függesztett, fenyő­ágakból font ádventi koszorúkon büszkélkedök. Sárgák, piro­sak, lilák. Vagy fehérek. Talán tarkák. Mind a négy vasárna­pon más színben égők. Vannak magányos öregek éjjeliszekré­nyein erőtlen fénnyel pislogók. Idős, fáradt szemek szomorú­ságát befogadók. S vannak gyermekszemekben visszatükröző, derűt adók. Apró lángnyelvekkel csillogók. Adventi gyertyák! Mindannyian I Lobogjatok! „Készítsétek meg az Úrnak: útját!" Segítsetek tisztán várni az Adventus Domini-t, az Úr érkezését. Meghitt fényetekkel irányítsátok felénk Hóseás próféta kérdését: „Mit cselekesztek majd az ünnepek napján ?" Ádventi gyertyák! Lobogjatok! Világítsatok be a lelkek mélyébe! Halk sercegéstek tompítsa le a gépek vad zaját! Gyér világotok homályosítsa el tanácstalan, ijedt tekintetünk elől a képernyőről gyakran ránk zúduló embertelenséget! Irá­nyítsátok el gyermekeink szemét róluk! Állítsátok meg a go­noszt, a durvaságot! Hacsak egy percre, egy pillanatra is. Csak addig, amíg megérint bennünket a szeretet! Ádventi gyertyák! Lobogjatok! Töltsétek be fényetekkel a templomok csarnokait! Illatotokkal az emberi szíveket! Hozzatok örömöt az otthonokba. Hozzatok meleget min­denkinek! Készítsétek elő a Világ Világosságának útját! Ragyogjatok, ti embergyújtotta, földi csillagok! Lobogjatok! Lenhardtné Bertalan Emma egykori kőszegi diák Még mindig egyre több kérdés megoldási javaslata­ként halljuk a bosszantó egyoldalúsággal megfogalma­zott véleményt, amely szerint a többi posztkommunista országhoz hasonlóan mi is akkor cselekszünk a leghe­lyesebben, ha a tőlünk földrajzilag nyugatra eső orszá­gok kipróbált és bevált modelljeinek maradéktalan meghonosítására törekszünk. Találkozunk ezzel erköl­csi kérdésekben is, az utcai szemeteléstől a génsebésze­tig. Most az utóbbiról lesz szó, mint az Európai Közös­ség tagországainak legújabb etikai jellegű megállapo­dásáról. Mint látni fogjuk, a megállapodás tartalmaz néhány látszatmegoldást, és fontos szempontokat nyit­va hagy. A kiragadott néhány kérdés továbbgondolást kíván és érdemel. A nyilvánosság kizárásával, két éven át tartó előké­szület után született meg egy egyezmény „Az emberi jogok és az ember méltóságának tiszteletben tartásá­ról a biológia és orvostudomány felhasználása szem­pontjából”. Júniusban hozták nyilvánosságra a terve­zetet, és lehetőség szerint még ebben az évben kell jóváhagynia az Európai Közösség Minisztertanácsá­nak, miután az egyes tagállamok képviselői már meg­vitatták. A tagállamok az egyezmény megszavazása ellen már nem emelhetnek kifogást, legfeljebb egyes cikkelyekkel szemben lehet fenntartásuk. Az előkészítők láthatóan nem bíztak szélesebb egyetértésben: az egyezmény már három tagállam elfogadása esetén életbe lép. Az elfogadott rendelke­zések betartását ezen felül nem egy független szerv, mint pl. az Emberi Jogok Európai Bírósága ellenőrzi majd, hanem egy, a Bioetikai Közösség tagjaiból álló tanács, amely nem elfogulatlan az ügyben. A tervezett megegyezés bevezető meghatározása szerint „az ember kiemelt jelentőségű a tudomány és társadalom egyedüli érdekeivel szemben”. Ez a kije­lentés viszont azonnal korlátozódik is a „nemzetközi biztonság (!), a közegészség és közrend védelme (!)” által, amelyhez hozzáteszik, hogy itt is „a nemzeti és közbiztonság érdekében hozott szabályozásról van szó, amelyeknek a belső nyugtalanságot és bűntette­ket kell megelőzniük”. Ez a megállapítás nyugtalaní­tóan alkalmasnak látszik arra, hogy segítségével eti­kailag igazolhatók legyenek pl. az amerikai kormány túlkapásairól szóló legendás történetek és filmek alap­motívumai (1. Ev. Élet 1994. aug. 21-i számában meg­jelent „Egy újabb gyümölcs a tudás fájáról?” c. cikk bevezető sorai), vagy pl. azok a hidegháborús években Amerikában történt kísérletek, amelyeket beleegyezé­süket nem adó személyeken végeztek a B-fegyverek tökéletesítése közben. Esetleg a néhány évvel ezelőtti Öbölháborúban részt vett amerikai katonákon alkal­mazott teszt, a „koktéloltás”. A tudományos célt szolgáló kísérleti személyek biz­tonságáról a 6. és 14. fejezetben esik szó: „a biológiá­nak és orvostudománynak (általában).. .szabadon és akadálytalanul, az ember méltóságára, individualitá­sára és integritására figyelemmel ... és a törvényi rendelkezéseket betartva kell kutatnia.” önmaga fö­lött rendelkezni nem tudó személyt csak akkor szabad kutatási célokra használni, ha ez az ő .közvetlen hasz­nára’ van. Kivételt képeznek azok a beavatkozások, amelyek .terápiailag jelentéktelenek’, amikor az érin­tett személy számára a megterhelés és kockázat .mini­mális’, amikor .magasabb célokról’ (!) van szó, ami­kor a .kísérleti személy elégséges védelme’ garantált (!), amikor ,más személy ... vagy helyettesítő eljárás’ nem áll rendelkezésre. A genetikai betegségek előrejelzésére szolgáló gén­tesztek orvostudományi okokból és kutatási célokra megengedettek, az ebből adódó eredmények ismerete a „bizalmasságról és információs hozzáférésről” szóló passzus szerint az érintett rendelkezésére áll, de az egészségügyön kívüli szervezetek számára is, ha ez jogilag megengedett és „magasabb célokat szolgál”. Az emberi genetikai állományon végzett beavatkozá­sok megengedettek, míg az emberi öröklődésért fele­lős sejteken végzett kísérleteket a tervezet most nem engedi meg. Ezt a pontot azonban néhány év múlva felülvizsgálják és megújítják a kutatás akkori állása szerint. Az embriókutatást, amely nemcsak a nemrég nyil­vánosságra hozott emberi klón előállítása óta vált ki különböző véleményeket, a szakértők szerint úgy kell szabályózni, hogy az embrión 14 napos koráig legyen szabad kutatásokat végezni: „előállításuk ... kizáró­lag kutatási célokra” tiltott kell hogy legyen. Azzal viszont a kutatók is tisztában vannak, hogy ma már „fölösleges” mennyiségű mesterségesen megterméke­nyített embrióval rendelkezhetnek. A szabályozások mellett a bizottság széles játékte­ret enged a szervátültetésekhez, amikor különleges korlátozásokat nem említ. Az élet-halál határ tisztá­zása volna e szempontból lényeges, mert itt már régen nem valamiféle eredeti isteni vagy „természeti” tör­vényről van szó, hanem egy, az ipari társadalmak által elfogadott egészségügyi szabványról. Ennél tehát a szervfelhasználás (kizsákmányolás?) szempontjából, az emberi halál feltétele a nagyagyi tevékenység kiesé­sére korlátozódik. A szervek ugyanis csak akkor érté­kesíthetők, ha a leépülési folyamatok még nem kez­dődtek el. Az etika alapfeladata az ember értékének állandó keresése és érvényre juttatása. A klasszikus általános etikai megállapítások azonban a mindig időszerű részletes etikai tárgyalás során sokszor átalakulnak, megváltoznak. Az élet feltétlen tiszteletéből így lesz szükségszerű mérlegelési kényszerből hozott döntés, amely részleges vagy viszonylagos tiszteletet eredmé­nyezhet. Ennek egy példáját mutatja befejezésül egy dán etikus szerzőpáros véleménye, amely az ember értékét számunkra túlságosan is jól ismert kifejezések­kel írja le: „Az ember szervei életfontosságú termelőerők, mint minden ilyet, igazságosan kell elosztani. Adód­hat olyan eset, amikor idős emberek élete feláldozása árán kell szerveiket fiatalabb, kritikus állapotú bete­gek között elosztani, akiknek ezek nélkül nemsokára meg kellene halniuk...” Ä kérdés: mi az emberi érték mértéke, ha az, őt megalkotó véleményét figyelmen kívül hagyjuk? Úgy tűnik, hogy ebben az esetben egyedül a „kisebbről a nagyobbra való következtetés” logikai-irodalmi esz­köze áll rendelkezésre, amely jellegénél fogva nem számol a-véleményét önmagáról megalkotó ember másságával. Béres Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents