Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-11-27 / 48. szám

Evangélikus Élet 1994. november 27 A Kiskőrösi Evangélikus Gyüle­kezet is azok közé tartozik, akik a Türelmi Rendelet után építhettek templomot. A szűkös lehetőségek és az építésre kijelölt mocsaras hely miatt a templomot 80 év múl­va alaposan fel kellett újítani. Er­ről Leska István, a gyülekezet ak­kori lelkésze így emlékezik meg: „1875. november 1-jén szentelte Sárkány Sámuel nagytiszteletű úr, Isten igéjének pilisi hirdetője, és a pesti testvériség esperese. Ezen új- raszentelésen kívül a megszentelt templom emléke minden esztendő­Kápolnaszentelő istentisztelet ben felújítassék, az egyházban az utolsó vasárnapon november 1-je előtt, ami rendszerint egyszerre megy végbe a reformáció emléké­nek a felújításával.” Ezen rendel­kezésnek engedelmeskedve, októ­ber 23-31-ig ünnepi héten emlé­keztünk meg arról, hogy 200 éve fejeződött be templomunk építése. Az első napon dr. Harmati Béla püspök szolgált közöttünk. Dél­után az épülő „Jó Pásztor Otthon” kápolnájának a felszentelésére ke­rült sor (erről külön cikkben emlé­keztünk meg). A nyitányt követően minden es­te hívogattak templomunk ha­rangjai, amelyekről így ír az emlé­kező: „1794-ben elkészült a torony is, van benne 3 szépen hangzó, összhangban lévő harang és óra.” Ezeken az alkalmakon barangol­tunk a múltban, körülnéztünk a jelenben, s fürkésztük a jövendőt is. Trajtler Gábor a Tranoscius éne­keskönyv titkáról szólt. Egy éne­keskönyv, amely 300 év alatt 150 kiadást élt meg. Egy énekeskönyv, amely az üldöztetések alatt Biblia, hittankönyv, liturgikus könyv, egyháztörténeti könyvként szol­gált a családokban. Káposzta Lajos esperes Bács- Kiskun egyházmegyét mutatta be. Körülnéztünk a gyülekezetekben. ORSZÁGOS PROTESTÁNS NAPOK KISKŐRÖS MEZŐBERÉNY-BÉKÉSCSABA-GYULA ♦ őszintén szólt örömökről és gon­dokról. Dr. Frenkl Róbert országos fel­ügyelő tekintetünket előre irányí­totta. Néha elszorult a szívünk, amikor arról hallottunk: ha így folytatódik, akkor az ezredfordu­lón milyen feladatok várnak ránk. Nem kecsegtető egyházunk anyagi helyzete sem. A jelenből kiinduló jövőképünkből azonban nem felej­tettük ezen az estén sem a mi Urunkat, aki eddig hordozott ben­nünket. Keveházi László pilisi lelkész az­zal kezdte előadását, hogy a Du- na-Tisza közén már a honfoglalás előtt éltek szláv törzsek, akik az ide érkező magyarokat tanították a keresztyén hitre. Majd megható képekkel tárta elénk, hogy a török kiűzése után ide került szlovákság milyen sok szenvedésen ment át. Péntek este a város zeneiskolájá­nak a tanárai, egykori és mai nö­vendékei, a gyülekezet kántora és zenészei szolgáltak közöttünk. Csodálatos korálfeldolgozások- ban gyönyörködhettünk. Sokáig zenélt a szívünkben a befejező szám, a fúvósok tolmácsolásában: Vigyázzatok, azt kiáltják... dalla­ma. Istenes József tanár meghatóan szólt évtizedek távlatából is: „Amikor Kiskőrösre érkeztem, másnap felkerestem Petőfi szülő­házát, s a következő vasárnap áhí­tattal léptem be az evangélikus templomba, ahol Petőfit megke­resztelték.” Az évtizedek alatt Pe- tőfi-kutató lett. A Magyar Tudo­mányos Akadémia által rendezett Petőfi születési helye vitában ő képviselte a várost. Kutatási ered­ményeit örömmel tárta elénk. Vasárnap este a templom és gyülekezet történetét foglaltuk össze. Ebből álljon itt most egy esemény: „1785-ben lakosainak a száma eléri az ötezret. Vásárjogot kap/mézőVátós jelleggel. PéCÍétjö: méhkas, amelynek szája alatt -6-os szám van. Csengőd, Szűcsi, Tabdi, A kiállítás megnyitása Kaskantyú, Kisbócsa, Tázlár puszták számát jelenti. A méhkas a lakosság szorgalmát és a méhte­nyésztési jelképezi. Mellette két kőrisfa Szűcsi és Tabdi erdőket, míg a méhkas tetején lévő nyíllal átlőtt nyakú szarvas az erdőkben lévő szarvasokról tesz tanúságot. Egyik oldalon telt búzakalász, a másikon vékonyabb rozskalász méltó keretet képez az ízléses pe­csétnek.” Minden alkalmunk igehirdetés­sel ért véget, amelyek illeszkedtek a nap témájához. A reformáció napján fiatalok szolgáltak közöt­tünk, A kilenc kő cimű hangjáték­kal. Ünnepi hetünkön nem feledkez­tünk meg a gyermekekről sem. A KALÁKA együttes szép, a hall­gatóságot megmozgató zenéjének örvendezhettünk egy órán át. Egy délután pedig KIÉ- és Ten Sing- találkozót rendeztünk. Az ország több gyülekezetéből is érkeztek fia­talok, a késő estig tartott alkalom­ra. Október 30-án gyülekezetünk hagyományait újítottuk fel. Lá­nyok népviseletbe öltöztek, szlo­vák nyelvű verseket szavaltak, és az igehirdetés is az ősök nyelvén hangzott el Kecskeméti Pál tolmá­csolásában. Ezen a napon cserké­szek fogadalomtételére is sor ke­rült. Ünnepi hetünk szép alkalma volt Polgár Rózsa textilművész ki­állítása. Sokan megcsodálták, és vendégkönyvben megköszönték ezt a lehetőséget, hogy a fonalmű­vészetnek ezzel a formájával is ta­lálkozhattak. A kereszt címen a Nemzeti Ga­léria adott egy válogatást részünk­re. Közöttük Kondor Béla képei, és egy meditációs fényképsor a stá­ciókról. A gyülekezeti teremben az előt­tünk járók hitéleti emlékeiből ren­deztünk egy bemutatót. Egy éne­keskönyvet az ajándékozó a követ­kező szavakkal ajánlott: „Ved Mariskám szívesen, olvasd 1 W-] észt a Könyvet kegyel- PP^fci mesen, Én is tisz­ta jó szívből adom..." * " Még nem ért vé­get az ünnep, de már elhatároztuk, hogy jövőre újra megrendezzük a Protestáns Napo­kat Kiskőrösön. Szabó Vilmos E három város evangélikus gyü­lekezeteinek emlékezetes lesz az utolsó októberi vasárnap. Mindhárom városban ezen a na­pon emlékeztek meg a reformáció­ról. Mindhárom helyen messziről jött kedves vendégeket fogadtunk. Kiss Béla püspökhelyettes és Ko­vács Attila teológiai tanár, orgona­művész Kolozsvárról érkeztek hozzánk. Vasárnap délelőtt a Mezöberény TI. kerületi gyülekezet templomá­ban Kiss Béla igehirdetéssel, Ko­vács Attila pedig orgonamuzsiká­val szolgált. Az ünnepi istentisztelet után Tá- borszky László esperes, püspökhe­lyettes felszentelte a gyülekezet újonnan létesített öregek Napközi Otthonát, melyet egy volt egyházi elemi iskolából alakítottak ki. Az új létesítmény nagyon rövid idő alatt készült el. Benne 50 idős em­ber találhat békés napközi elfog­laltságot, meleg otthont. Vasárnap délután a békéscsa­bai Nagytemplomban, az öku­menikus reformációi ünnepélyen Kiss Béla a kolozsvári reformá­cióról tartott előadást. Kovács Attila orgonaművész Bach- és Mendelssohn-műveket adott elő. Verset mondott Zsíros Andrásné és a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium egyik tanulója, Zsí­ros András. Közreműködött a baptista gyülekezet énekkara. Szolgált még Pető András bap­tista lelkész és Táborszky László esperes. Gyulán vasárnap este az evangé­likus templomban emlékeztek meg a reformációról a helyi protestáns gyülekezetek. A kolozsvári vendé­geken kívül szolgáltak még Mészá­ros Kornél baptista lelkész, Nagy László református esperes, vala­mint a református és a baptista énekkar. RÉGIÓ-DALLAMOK Isten iránti hálával szeretnénk megemlékezni arról, hogy idén a Protestáns Napok keretében, re­gionális énekkari találkozót szer­vezhettünk. Ez alkalommal a váci gyülekezet vendéglátását élveztük. Az 50. számú ének eléneklése után iß. Detre János lelkésztestvé­rünk, mint házigazda, nyitotta meg az alkalmat, majd Mekis Adám egyházmegyei zenei előadó ismertette az előttünk álló szolgá­latokat. Először a váci gyülekezeti, utána a váci ißüsägi énekkar szol­gálatát hallhattuk. Külön öröm volt látni, hogy egy gyülekezetben két énekkar is működhet, a külön­böző korosztályok számára, s ezek békességben és szeretetben tudnak egymás mellett szolgálni. Ezután a vanyarci énekkar következett. Elő­adásukon keresztül ízelítőt kap­tunk a sajátos nógrádi kegyesség­ből is. Az énekkari fellépések első részét az acsai kórus szolgálata zár­ta le, kiforrott, határozott, négy­szólamú szerzeményekkel. A találkozó keretében nemcsak a „musica sacra” gazdagított ben­nünket. A család éve kapcsán vilá­gos és egyértelmű előadást hallhat­tunk .Detre János esperestől, a ke­resztyén családról.' Ä téljefeség igé­nye nélkül hadd idézzek néhány gondolatot. Korunkban szinte már megszokottá vált a család vál­ságáról beszélni, holott a család isteni intézmény, s mint ilyen, nem kerülhet válságba. Ugyanakkor a család emberekből áll, ezért sokkal inkább emberek válságáról kell be­szélnünk. Az előadás az ifjúság fi­gyelmét is igyekezett felhívni arra, hogy a párválasztás során milyen döntő szerepet játszik a hit. Végül azt a biztatást kaptuk, hogy a csa­lád Jézus Krisztus közelében ha­ladhat együtt a hit útján. A tarta­lomhoz harmonikusan illeszkedett közösen énekelt 481. sz. énekünk: „Mily boldog ház, hol befogadtak Téged...” Az énekkarok szereplése a cső­vári és a penci kórusok előadásával folytatódott. Megszívlelendő ta­nulság volt látni, hogy az anyagyü­lekezet és a filia énekkara külön- külön, de együtt is tudja szolgála­tával Istent dicsőíteni és mindnyá­junk épülését elősegíteni. Ezután az aszódi énekkar műsorában gyö­nyörködhettünk, amelyben az énekkari számokon kívül elhang­zott egy részlet fuvolán J. S. Bach művei közül. Végül a hét énekkar, egyetlen nagy kórussá alakulva, magasztalta az Urat, az ismert ká­nonnal: „Magnificat anima mea Dominum!” 1994 ádventjén hitbeli meggyőződé­sünk alapján indítjuk ezt a külmissziói sorozatot, melyben terveink szerint rendszeresen adunk híreket a világban folyó külmissziói szolgálatokról. So­kak meggyőződése, hogy az európai keresztyénség jövőjét sem a befelé for­dulás, sem az intenzivebb közéleti-poli­tikai szerepvállalás nem újítja megyés nem állítja ineg abban a nálunk is egyre erősebben érezhető fdhígutási folya­matban, melyben Jézus kemény üzene­tei irodalmi értékű anekdotákká vál­nak. A megújulás, az ébredés, az egész egyház újjászületésének kulcskérdése a misszió. Misszió - a családon belül- a gyülekezeten belül- az óvodákban, iskolákban, egyete­meken- a börtönben, a társadalom perifé­riájára szorultak között- a kórházakban, öregotthonokban, gyermekotthonokban- országunk határain kívül- a fejlett világ határain kívül. Sokszor szegezik nekünk a kérdést: „Miért törődjünk más világrészek ba­jaival, mikor saját házunk tája körül is annyi a teendő? Miért ne erősödjünk meg először mi magunk?” Válaszom A találkozót Isten igéjével zár­tuk. János Zsuzsanna aszódi se­gédlelkész Róm 12,21 alapján hirdette, hogy Isten szeretetéből fakad a bűnbocsánat és a hála­adás. 120. sz. esti énekünk után a házigazda terített asztalok köré hívta a megjelenteket, hogy ott folytatódjanak a testvéri beszél­getések. Előtte azonban örömmel hallottuk esperesünktől, hogy a re­gionális találkozóból igyekszünk hagyományt teremteni. A tavalyi acsai és az idei váci alkalom után, ha Isten engedi, jövőre Aszódon rendezzük meg a térség kórusai­nak együttlétét. kettős. Egyrészt úgy gondolom, hogy a kérdés csak kibújás a tényleges felelős­ségvállalás alól. (Keresztelő János ta­lán nem fogalmazza ilyen diplomatiku­san, hanem azt mondaná: képmutatók, viperák fajzatai...) Ugyanis a fent fel­sorolt missziói területek nagy része há­zunk tája körül van, talán családunkon Jbelül. Es^vajon^z^kßem jut en^giáfljc a kiiimissziora, mert a többi missziói területre fórditjük erőinket? Másrészt hadd hasonlítsam az egyház növekedé­sét a gyermek növekedéséhez. Ugye senki nem lenne olyan balga közülünk, hogy a gyenge lábacskákon botladozó gyermekét a kiságyból nem akarná ki­venni addig, amíg meg nem erősödik a lába, mondván, hogy majd ha már elég erős lesz, akkor nem esik el, nem üti meg magát? Ugye mindannyian tud­juk, hogy így soha nem erősödne meg? Esések nélkül még senki sem tanult megjárni! Vajon a mi egyházunk, a mi gyüleke­zetünk, mi magunk merünk-e kimászni a „kiságyból”? A Külmissziói Körkép híreit külön­böző forrásokból, döntően azonban az amerikai kiadású „World Pulse” misz- sziói folyóiratból szerezzük. Bálint Zoltán Tamásy Zoltán KÜLMISSZIÓI KÖRKÉP Bevezető egy sorozathoz Egy hét a bajor testvéreknél Nagykövet-feleségek látogatása a Szeretetszolgálatnál Gazdag program várta Szebik Imre püspököt október második felében Dél-Németországban. Egyhetes szolgálati kőrútjának két fókusza volt. Elsőként részt vett a Német Evangélikus Egyház (EKD) országos diakóniai konferenciáján, Nürn- bergben. A szokott programok mellett (aktuális problémák, gazdasági ügyek, szervezeti és egyéb kérdések) ez egy különleges ünnepet is jelentett. Nyugdíjazása miatt elbúcsúzott munkatársaitól dr. Karl-Heinz Neukam, aki az elmúlt években az egész német szeretetszolgálatot fogta össze és irányította. A Magyarországon is jól ismert egyházi vezetőt érdekes emlékezésekkel, meleg szavakkal, és han­gulatos bajor esttel búcsúztatták a közelből, távol­ból egyaránt érkező kollégák, barátok, vezető­társak. A konferencia ünnepi istentisztelettel zá­rult, melyet a St. Sebaldus templomban tartottak. Egyszerre volt ez búcsúztató és beiktatás: hiszen a szolgálatban már jól ismert és nagyrabecsült új vezetőt, Jürgen Gohde-t ekkor iktatta hivatalába az EKD vezető püspöke. Szebik Imre püspök mind a konferencián tartott köszöntő beszédében, mind pedig a személyes találkozások alkalmával kifejez­te: az új igazgató - úgy, mint elődje - szívesen látott vendég hazánkban. A beiktatás liturgiáját ökumenikus közösség végezte - hiszen a szeretet­szolgálat nem ismer felekezeti határokat. Külön élmény volt e sorok írójának (aki elkísérte a püspö­köt szolgálati útjára) a fogyatékosok ének- és zene­kara. Megrendítő igyekezettel szolgáltak, a maguk nyelvén bemutatva az irgalmas szamaritánus pél­dázatát. A bajor út másik fókusza a Castelli esperesség- ben (Würzburgtól délkeletre) megrendezett „szór­vány nap” volt. Minden évben más környéken jönnek össze mindazok, akik az apró gyülekezete­kért, s a külföldi testvéregyházak szórványaiért felelősséget éreznek. A péntek este kezdődő ünnepséget közös áhítat, majd igazi, fejedelmi fogadás nyitotta. A 25 nemze- déknyi evangélikus ősre hivatkozó Albrecht fejede­lem (aki maga is aktívan részt vett egyházi mun­kákban) meleg szeretettel fogadta a bajor ország sokféle területéről, valamint Brazíliából, Ausztriá­ból, Budapestről és Zágrábból érkező vendégeket. A szombati nap „tanulmányi kirándulással”, este pedig gyülekezetekben tartott előadásokkal telt el. Szebik püspök a Wiesbronni gyülekezetben szol­gált, a magyar egyház múltját, jelenét bemutató előadással, amely természetesen megszólaltatta a közeli, s távolabbi jövő reménységét is. Vasárnap a környék összes gyülekezetében vendég igehirdető szolgált. A délutáni záróünnepségen, amelyet a zeilizheimi kastélyban tartottak, színes program­ban kaptunk körképet a szórványélet mai jelensé­geiről. Az utazásnak jó néhány „apróbb” programja is volt. (Megbeszélés a magyar lelkészeket is érintő továbbképzési kurzusokkal kapcsolatban Neudet- telsauban, ott tanuló magyar teológushallgatók meglátogatása, látogatás a bajor diakóniai hivatal­ban, s egy különösen is kedves alkalom: jelen lehet­tünk a magyar ügyekkel foglalkozó egyháztaná­csos, Friderich Nägelsbach esküvőjén.) A nem egyedi, s talán nem is különleges „munka- út”, úgy hiszem, ismét egy újabb (erősítő, összekö­tő) szálat jelentett a bajor-magyar testvéregyházak között. Ifj. Hafenscher Károly A szokásosnál is népesebb volt a Magyar Ökumeni­kus Szeretetszolgálat Erőspusztai Menekülteket Befo­gadó Átmeneti Otthona. 1994. október 29-én, és az azt követő napokban a „Protestáns Napok” sorozatához kapcsolódva, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat ezúttal bemutatta az Erőspusztai Átmeneti Otthonát a gyülekezeti tagoknak és az érdeklődőknek. Most nem­csak Dunaharasztiból, Dunavarsányból, Majosházárót és a környékről érkeztek érdeklődők Erőspusztára, hanem olyan jeles vendégeket is fogadhatott az Átme­neti Otthon, mint az Egyesült Államok és Nagy-Britan- nia magyarországi nagyköveteinek feleségeit is. Két illusztris vendég, két, a szociális munka iránt elkötelezett hölgy látogatott el a Magyar ökumenikus Szeretetszolgálat XIII. kerületi Szociális Központjá­ba, és a szolgálat erőspusztai Menekülteket Befogadó Átmeneti Otthonába. Vera Blinken asszony, az amerikai, és Lady Birch, az angol nagykövet hitvese nemcsak a szociális mun­ka tiszteletében hasonlítanak egymásra, de mindket­ten kitűnnek a diplomáciai karból kitűnő magyartu­Vera Blinken asszony, az USA nagykövetének felesége és Lady Birch, az angol nagykövet felesége dúsukkal is. így nem is meglepő, hogy szociális mun­kások, szeretetszolgálati vezetők, segélyezettek és me­nekültek örömmel fogadták őket a félnapos program során, Budapesten is, Erőspusztán is. A nagykövet-feleségek gondoskodtak arról is, hogy demonstratív megjelenésük kellő visszhangot kapjon, ráirányítsa a figyelmet a szociális és karitatív munka társadalmi hasznosságára ebben a térségben is, ahol az ilyesfajta feladatokat negyven-ötven évig az állam kizárólagosan magának tartotta fenn - csak éppen sokszor elhanyagolta azt. Ennek a társadalmi vissz­hangnak az érdekében meghívták a látogatásra a Du­na Televízió forgatóstábját, az MTI tudósítóját és a Magyar Hírlap újságíróit is. A népes látogató küldöttséget Orbókné Szent- Iványi Ilona, a MÖSZ Igazgató Tanácsának tagja fogadta a Turbina Utcai Szociális Központ előtt, majd Lehel László lelkész, a MÖSZ igazgatója bemu­tatta a központ ruharaktárát, a századagos ebéd ki­szállító központot, a szociálisan nehéz helyzetben lé­vők különleges munkaközvetítőjét - ahol például haj­léktalanok munkaközvetítésével is foglalkoznak - és a központban működő ingyenes szociális- és mene- kült-jogsegélyirodát. A két nagykövet-feleség és az újságírók ezután ellá­togattak a Szeretetszolgálat dunavarsány-erőspusztai átmeneti menekültotthonába, ahol találkoztak az ott­honban élő boszniai menekültekkel, s megállapíthat­ták: az állami menekülttáboroknál összehasonlítha­tatlanul jobb körülmények között élő - és dolgozó! - bosnyákok a körülményekhez képest elégedettek sor­sukkal, s a körülményekhez képest jól érzik magukat. A látogatás után Vera Blinken asszony és Lady Birch nyilatkoztak a Duna Televíziónak és a Magyar Hírlapnak: részben elégedettségüket fejezték ki a lá­tottak felett, részben pedig arra biztatták az újságíró­kat, hogy irányítsák rá a társadalom figyelmét a me­nekültek súlyos gondjaira, amelyeken csak széles ösz- szefogás alapján lehet valamelyest enyhíteni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents