Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-10-30 / 44. szám
Evangélikus Élet 1994. október 30 AZ UR AZ EN PÁSZTOROM... Beszélgetés dr. Szentágothai János professzor feleségével A reformáció Svédországban más volt... Néhány héttel a temetés után leültünk budai otthonukban, hogy beszél- essünk a családról, életéről, munkásságáról és arról a kegyelemről, ahogy Imént. a kórház vezetője. A hírt levél formájában egy rongyos ruhájú kis- katona hozta, s ez egybeesett kislányunk halálos kimenetelű agyhártyagyulladásával . Kinevezésének közvetlen kiváltója az volt, hogy fejsérüléssel hoztak be egy amerikai katonát a kórházba. Az orvosok tanácstalanul álltak körül, koponyájából ömlött a vér. A sebész az anatómust tolta előre, mosakodjon be, végezze el Ő a műtétet. Az Uram felvágta a koponyát és elkötötte a vérző eret. Egy más alkalommal egy súlyos fertőzésben elhalálozott katonát boncolt. Valahogy munka közben megvágta a kezét és rögtön tudta, hogy nincs már 24 órája hátra. Amputálni akarták a karját, de nem egyezett bele. Ekkor, mint utolsó lehetőséget, vérátömlesztést rendeltek el. Megindult a transfu- zió, de a sokkos állapot rögtön fellépett. Olyan súlyosan, hogy többen is alig tudták lefogni. A tévedés, mely más vércsoportot juttatott neki, mentette meg az életét. A halál árnyékának völgyéből hozta vissza Pásztora. Ez megismétlődött nemrég. Úgy érezte hirtelen, hogy rosszul van, bevitette magát a kardiológiára. A kapunál szembetalálkozott azzal a már nyugalmazott főorvos barátjával, aki évekkel azelőtt a pace-maker beültetést végezte. Pillanatok alatt kicserélte a leállt készüléket, 0 vidáman jöhetett haza. Korábban, még MTA-elnöksé- gének idejében, egy éjszaka maga diagnosztizált egy infarktust. Hogy ne legyen terhére orvosának, csak hajnalban indultunk el a kardiológiára. Tudta, hogy minden perc számít ilyen esetben, de bízott, hogy megmenti az Úr, aki vele van. Kitűnő emlékezőtehetsége volt. . í^íofú'szöf őlvasta el egymás után a Bibliát, és ezután mindig tudott idézni a helyzetnek megfelelő igét. Szívesen tanulmányozta a különböző bibliafordításokat. Legjobban a Károli fordítást szerette. Érdekelte, hogy az Ótestamentumot Együtt olvastuk a 23. zsoltárt, wároli Gáspár fordításában: Azúr az én pásztorom: nem szűkölködöm. ?üves legelőkön nyugtat engem, ... íég ha a halál árnyékának völgyében Írok is, em félek a gonosztól, mert Te velem agy"- Ez a zsoltár kisérte egész ékünket - mondja Szentágothai Já- losné. Mindketten istenfélő csa- ádban nőttünk fel. Együtt jártunk Pro Christo-ba is, ahol bibliaórá- :at tartottunk egyetemisták szánára. Házasságunk után lakásun- :on tartottunk összejöveteleket nedikusoknak. Füves legelők vol- ak lelkünk számára ezek a szolgáitok. A háború nehéz éveket, a halál rnyékát hozta. 44 őszén behívták z Úramat katonának. Én itt maadtam három kislányunkkal. V két idősebbet rokonaim kivitték nagukhoz Svájcba. Az Uram tize- lesként vonult be, pedig tiszti rang llette volna. Csapatában sok erdé- yi származású ember volt, szere- í^ö'ttfdöítTtaffóS'ölatot téréinteiV íi berekké!, beszélt franciául^, .ngolul és németül. Égy teljes évig nem tudtunk egymásról. Nem tudtam, hogy kór- lázvonattal amerikai fogságba ke- ült, hogy nyelvtudása révén Ő lett hogyan olvassák zsidó testvéreink. Szerinte igen fontos a zsidó-keresztény párbeszéd. Pécsett, ahol a lakásnak kinevezett laborszobába behallatszott a szembelévő templom orgonája: Egyedüli reményem csak Te vagy... neveltük gyermekeinket, akik bibliaórákra jártak, növekedtek hitben, értelemben. Szabad idejében szeretett feste- getni. Most is elnézegetem akva- relljeit, alig fél óra alatt vetette ezeket papírra. Innen az ablakból a budai vár részlete, egy másikon a leilei nyaralóból a Balaton. Külföldi útjain is sokat festett. Tudományos‘munkáját sokan méltatták, kollégák, tanítványok. Volt egy anatómia sorozata az egyetemen, amelyet a televízió is közvetített. Világhírű szaktekintélye volt az anatómiának, Atlasza 72 kiadást ért meg, 50 nyelvre fordították le. Tagja volt a Pápai Tudományos Akadémiának és sok más hazai és külföldi tudományos testületnek. Pártolta a nemrég ismét egyházi intézménnyé lett Bet- hesda kórházat. Számunkra a legtöbbet azonban mégis az jelenti, hogy a Biblia tanításán alapuló hívő orvos és professzor volt. Bizonyságtétele elhangzott nemrég Billy Graham TV-ben tartott evangélizációjának kísérőműsorában. Ekkor az örökéletbe vetett hitéről szólt egyszerű, meggyőző szavakkal. Isten előkészítette Őt mielőtt hazahívta. Az utolsó héten naplóit rendezgette, olvasás közben többször felnevetett. Elrendezett, ösz- szerakott mindent. Egy könyvön is dolgozott, melyben az anatómia, fiziológia és fizika szabályait vonatkoztatta az agy működésére. Az utolsó reggelen is fél ötkor kelt. Leült íróasztalához és dolgozott. Fél hétkor bejött hozzám a reggeli kávémmal, mosolygott velem szemben... és egy pillanat alatt befejezte. Isten mindvégig megőrizte szel- lemi frissességét, az utolsó időkig tartott még angolul, németül előadásokat. Most elment, de hisz- szük, hogy van örök élet. Találkozunk! Viszon t látásra! Tóth-Szöllös Mihály 1593-ban evangélikusnak nyilvánították az államegyházat. Évszázadokig minden Svédországban született az államegyház tagjának számított, amíg ki nem lépett az egyházból, még ha esetleg meg sem keresztelték. Svéd állampolgárként hivatalból evangélikus lett. A reformáció teljes végrehajtása egyháztörténészek szerint csak 1632-vel zárult le. 1518-1632. Az első évszám Olavus Petri Wittenbergből hazatérésének dátuma, a második II. Gusztáv Adolf halálának éve (Lützen, a harmincéves háború döntő ütközetében elesett a király). Olvasóimat nem akarom kiábrándítani - mivel nagyon közel állnak a szívemhez svéd evangélikus testvéreim, deheroizálni sem kívánok: hősöket lerántani történelmi magaslatból, de meg kell írnom, hogy a reformáció más volt Svédországban, mint sokak képzeletében él. Mást tanultam én is gimnáziumban és egyetemen. Akit ez a téma valóban érdekel, az tanulja meg Luthertől, hogy a történelem Isten álarca (larva dei), ami mögé elrejti igazi arcát. Vagyis a történelem eseményeiből közvetlenül nem tudjuk meg ki, és milyen a cselekvő Isten. Csak Jézus Krisztus az, akiben nyilvánvalóvá tette, ki Ő. Ha ez idegen nem teológusoknak, annyit fogadjon el az olvasó, hogy a reformáció Svédországban nem Isten népének diadalmenete volt. Ma békés, nyugodt népnek ismerjük a svédeket, akkor szinte minden szomszéddal állandóan hadban álltak, csak a dánokkal 11 háborút vívtak 1814-ig. Más volt a térkép: az ország déli része Dániához tartozott, a dán érseki székhely Lund volt, Finnország svéd keleti területnek számított (Östmarkt), Észtország szigetei és a Baltikum egy része éppúgy svédnek számított, mint ahogy az akkor dán sziget Gotland fővárosa Hansa városnak. Ma gazdagság és jólét, gazdasági válság ellenére is, akkor hallatlan szegénység, robotoló emberek, köves, rossz földön dolgozó parasztok, erdőt irtó favágók, szegényesen lakó, egyszerű ételeket fogyasztók. Egészen a múlt század utolsó harmadáig ez volt a helyzet. Aki Vaxsjöben a kivándorlók múzeumát látta, vagy Moberg híres könyvéből készült filmet a Kivándorlókat, igazat ad nekem. Akkor minden uralkodó pénzhiánnyal küzdött s Vasa Gusztáv amikor államosította az egyházi javakat, nem teológiai megfontolásból tette azt. Amikor 25 éve először álltam Stockholm óvárosának főterén, alig akartam hinni lelkész testvéremnek: azt magyarázta, hogy három évvel Luther fellépése után, 1520-ban 80 ellenfelét végezte itt ki II. Krisztián (Keresztény) a svéd trónon ülő dán király. Stockholmi vérfürdőnek hívják azt a napot azóta is. Ma kiegyensúlyozott demokrácia a jellemző, a 16. században kegyetlenség és zsarnokság uralkodott. A jobbágyokat rabszolga módra vették, gyerekeket, szolgákat vertek büntetlenül. A béres a szűkös élelem mellett évente egy ruhát és egy pár harisnyát kapott urától. Járta még a korbácsolás és a munkakerülő fülét levágták. Ahol ma a bőséges svédasztal jellemző, ott rendszeresen éhség söpört végig az országon az egyszerű nép között. Moberg nem a nagy nevek történetét írta meg Népem történetében című világhírű és hiteles könyvében, hanem a névtelen szegény svédekét. Csüg- gesztő kép. És mi volt az egyházban? Nem voltak irigylésre méltó viszonyok. Érdemes a német reformációval ösz- szehasonlítani a svédet. A reformáció hazájában a teológusok játszották a főszerepet, Svédországban az uralkodó, a politikusok, az államháztartás. Németíöl- dön egy fordulattal egyszerre változott meg minden (akár 1517, akár 1521 a fordulat éve), a svédeknél több mint egy évszázadig tartott az átalakulás, fejlő- désszerűen. A kontinensen kettévált az egykori nyugati kereszténység, Svédországban az egész ország átállt a reformáció oldalára. A rekatolizáció, de még az újat Ígérő kálvinista kisérletek is csak egyszer fordultak elő. Amíg Németországban az istentiszteleti renden, egyházi liturgikus öltözeten, templomberendezésen mindent változtatni akartak, addig itt ragaszkodtak a középkori szokásokhoz, viselethez. Az upp- salai új érsek neve, elődje, a Rómához hű érsek neve mellé került a dóm belső párkányán. Még egy elválasztó jel sem mutatja a különbséget, ugyanígy a püspökszentelésben megtartották a kézrátételes formát, s ez apostoli successiót, folytonosságot jelentett. Olavus Petri öccsét, az első evangélikus érseket Petrus Magni szentelte fel, őt még Rómában ordinálták. Az első svéd evangélikus király 1523-ban még római formula szerint tette az esküt Strängnäsben és a Wittenbergből Luther tanítványaként, hazatért Olavus Petri még évekig nem tudta eldönteni, hova is áll. Az általa, de névtelenül írt első svéd imakönyv inkább római és humanista, mint reformátori jellegű. Még 1526-ban a Rómához hű Brask püspök Luthert gyalázó iratot szerkeszt és terjeszt 1526-ban, később menekülnie kellett Lengyelországba. Az igazi nagy fordulat 1526: megjelenik svédül az Újszövetség és 1531- ben megválasztják az első svéd érseket, Laurentius Petrit. Aztán belülről kezdődhetett a reformáció, sok igehirdető ajkán megszólalt a megtisztított evangélium. Viharos a mi magyar protestáns egyháztörténetünk is. Kívülállók meg sem érthetik - szoktuk mondani, így vagyunk Észak reformációjával is. Középkelet európai evangélikusok vagy nem ismerik, vagy idealizálják a svéd reformációt. Most már néhány évtizede közelebbről ismerve Svédországot - nem vagyok ugyan szakértő - de sok mindent máshogyan látok, mint azelőtt és Istent még nagyobbnak látom, mint valaha: Az emberi zűrzavaron is Úr Ő. S megértem, miért hangsúlyozzák a svéd testvéreink az egyedül kegyelemből tanítását... Dr. Hafenscher Károly Az egyházak feladata a biztonságért és a békéért iszfsllj Isten patakja tele van vízzel < p n|anagB|» a h I JL w ■%'lhbühL?*/ uj/ Diakóniai konferencia Nyíregyházán Egyházunk Diakóniai Osztálya ebben az évben Nyíregyházán, az Emmaus Szeretetotthonban tartot- a szokásos konferenciáját, amelyre hivatalosak vol- ak a különböző szeretetintézmények vezetői, dolgo- :ói, igazgató-lelkészei, esperesek, egyházmegyei dia- cóniai előadók, tehát mindazok, akik az intézményes liakónia munkájáért felelősek egyházunkban. A konferencia október 3-án, egy szép nyárvégi na- )on este, a templomban tartott istentiszteleten Szebik 'mre püspök igehirdetésével kezdődött. Ezen az álcáimon a konferenciára hivatalosakon kívül szép izámmal voltak jelen a nyíregyházi gyülekezet tag- ai is, akik a mintegy 60 vendéget otthonaikban ogadták, és szállást nyújtottak a messziről érke- :etteknek. A tanácskozás másnap reggel kezdődött Bozorády Zoltán esperes áhítatával, aki a címben idézett zsoltár- /ers alapján arról szólt, hogy a szeretetotthon építése :s mindennapi élete hatalmas bizonyság Isten kegyelnének gazdagságáról. Ez az ige a konferencia további ölyamán is visszacsengett az előadásokban és az or- izágban működő szeretetintézményeink szolgálatáról izóló beszámolókban. Szebik Imre püspök előadásában az egyháznak a iérült emberek között végzett szolgálatáról beszélt. Megállapította, hogy nem szabad a kérdést úgy felenni, hogy szüksége van-e a társadalomnak a sérült ;mberekre. A sérültek közöttünk élnek, sőt életünk folyamán végeredményben minden ember többé- Icevésbé sérültté válik testi, lelki vagy szellemi vonathozásban. így az egyháznak fokozott érzékenységgel kell segítenie a sérült emberek közötti szolgálatot, és törekednie kell az örökletes adottságok megelőzésére. Gadó Pál az előadáshoz kapcsolódóan beszélt a sérültek különböző típusairól. Elmondta, hogy menynyire fontos a különféle sérültek, szellemi sérült, vagy bármilyen egészségkárosodással élő embertársunk smancipálódásának segítése, a sérültnek emberként való elfogadása, a társadalomba való beilleszkedést illetően az esélyegyenlőség biztosítása. Harmati Béla püspök a betegségről és a halálról, mint tabu témákról beszélt. Általában nem szoktunk ezekről a kérdésekről beszélni, holott a betegnek joga van tudni betegségéről, az élet esélyeiről. Az igazság megismertetésefontos, de mindennélfontosabb az, hogy ez hogyan történik. A szükséges információk helyes módon történő megadása olyan, mint aranyalma ezüst tányéron. Az emberi méltóság megkívánja, hogy a tabu témákban is igazmondás legyen. A püspök ezután tájékoztatást adott az állam és egyház viszonyában előadódó fontos kérdésekről. Az 1948-ban kötött egyezmény érvénye 1990-ben megszűnt. Az állam ettől függetlenül továbbra is támogatja az oktatást és a szeretetotthonok működését. Erre nézve az államnak az egyházzal korábban megkötött érvényes szerződése van. Jelenleg az egyházi iskolák számaránya országos viszonylatban nem haladja meg a 3%-ot. Ezeknek a támogatása az államnak nem jelent megoldhatatlan feladatot. Ugyanígy adja az állam szeretetintézményeinknek a normatív támogatást, és segíti az egyházakat a nyugdíjasok ellátásának kérdésében. Külföldi egyházak támogatása nagyban segíti a szórványlelkészek gépkocsival való ellátását, valamint új templomok építésének és egyházi épületek tatarozásának gondját. Ebben a vonatkozásban jelentős a bajor evangélikus egyház testvéri segítsége. Sokfelé a helyi önkormányzatok is segítik az egyházakat templomépítési terveik megvalósításában. A konferencián előadást tartott a Népjóléti Minisztérium képviselője, Zichy László, valamint Bodnár Ákos sebészfőorvos, református egyházi főgondnok, akik a sérült embereknek a társadalomba való beilleszkedését részint a pszichológus, részint az orvos szemével vizsgálták. Egyértelműen a sérült testvéreinknek a közösségünkbe való bevonását igyekeztek erősíteni. Minden diakóniai konferenciának egyik legérdekesebb része az otthonokról szóló beszámolók sora. Öröm volt hallani, hogy a sok gondozási, ápolási gond, munkaerőhiány ellenére a legtöbb helyen építés, fejlesztés jellemezte az utóbbi évek történetét. Új intézmények is alakultak. Ezek is a kezdeti nehézségek után megtalálják szolgálati területüket, végzik a rájuk bízott és tőlük várt feladatokat. Anyagi tekintetben sok segítséget jelent az állami normatív támogatás. így több jut a fejlesztésre, bővítésre. Az otthonokban az ellátási, gondozási díjakat általában a nyugdíjak mértékéhez szabják. Ez mindenütt kb. a nyugdíj 80%-ának felel meg. Akinél ez az összeg nem fedezi a minimális gondozási díjat, ott a családtagok kiegészítő hozzájárulását kérik. Van olyan otthon, ahol belépési díj fizetését is kérik. Ilyen pl. a nyíregyházi Emmaus is. A legtöbb helyen egy-, vagy kétágyas a szeretetotthoni elhelyezés, jó az ellátás, megfelelő a gondozás. Erről a konferencia részvevői maguk is meggyőződhettek az intézményben való látogatás során, és abból az ellátásból, amiben az otthon lakóival együtt részesülhettek. A konferenciai programot a város és a környék intézményeinek megtekintése egészítette ki. Megnéztük az épülő nagycserkeszi templomot és az Élim gyermekotthont is. Örömmel láttuk az épülő, szépülő szolgálati helyeket. Köszönjük a nyíregyházi gyülekezetnek és a konferencia szervezőinek sokféle szolgálatát, közöttünk végzett diakóniáját, s Isten gazdag áldását kérjük további szolgálatukra. Isten patakjának bő vize adjon mindig frissítő erőt hazai diakó- niánknak! Vető Béla A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa meghívására Budapesten tartózkodott Eeva Kompi (EK), finn evangélikus lelkésznő, az Egyházak Emberjogi Bizottságának tagja. Látogatásának célja az volt, hogy megossza velünk a két évvel ezelőtt szerzett tapasztalatait arról, hogyan lehetnek minél hatékonyabban jelen az egyházak az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) Felülvizsgálati Konferenciáján: Az idén oki. 10. és dec. 2. között Budapesten lesz. A MEŐT elnöksége Kovách Attila ny. püspököt kérte fel ennek a munkának a koordinálására, evangélikus részről dr. Szentpétery Péter adjunktust, a református Bállá Péter lelkészt, és Kiss Emil baptista lelkészt. E sorok írója szintén tagja a munkacsoportnak.- Magyarországon sokan gondolják, hogy a hívő emberek tiltott határ- átlépést követnek el, amikor bemerészkednek a nagypolitika, az államközi értekezések színterére. Be kell vallanom, hogy amikor beválasztottak az Egyházak Emberjogi Programjába, mely együtt dolgozik az EBEÉvel, kezembe vettem az 1975-ös un. Helsinki Tízparancsolatot, ami a magyar kiadványban Kádár János bevezetőjével kezdődik, némi ellenérzéssel lapoztam tovább. EK:- Számunkra a Helsinki folyamat nem a politikusok mozgalma, hanem a polgároké. Sokkal inkább része a finnek életének, mint talán más országban. Bizonyára azért is, mert a mi elnökünk kezdeményezte ezt a hetvenes évek hideg- háborús időszakában. Az egyszerű emberek félelme szorgalmazta egy olyan közös európai fórum létrehozását, ami az ő számukra jogi védelmet vagy legalábbis hivatkozási alapot jelenthet. Fontos programja a béke. Különösen egy olyan kis országban, mint a mienk, amelynek 1000 km-es határa van a szuperhatalommal, de talán még ennél is fontosabb alaptétel, hogy a kormányok a saját embereik iránt legyenek felelősséggel. Tartsák be a közösen kidolgozott normákat, különösen az emberijogok terén és a vallásszabadság kérdésében. Egy állam hitelét mindig az adja, hogyan bánik a saját polgáraival. Bizonyos vagyok abban, hogy az egyházak hozzájárulása nélkül nem születhettek volna meg a Helsinki alapelvek és nem lenne már a múltté (remélem véglegesen) az olyan ökumenikus találkozó, amit a nyílt tengeren egy hajóban kellett megtartani vízumengedélyek híján.- Két évvel ezelőtt Helsinkiben téged bíztak meg a nemzetközi és a hazai egyházi megfigyelők koordinálásával. Mennyiben volt számodra új missziós terep a diplomaták világa? EK:- Egyházi újságíróként évek során át a külföldi hírek szerkesztésével bíztak meg. A hetvenes években a lelkésznőket még nem avatták fel, ezért is maradtam az újságírásnál. Soha nem hittem egy olyan kü-1 lönválasztható világban, ahol létezik a szent gyülekezeti munka, és a másik oldalon a „politika piszkos világa”. Meglepően sok mélyhitü diplomatával találkoztam. Akik valóban szolgálni akarják népüket, és megérdemlik, hogy értük imádkozzunk, munkájukhoz használható teológiát közvetítsünk. Két évvel ezelőtt nagyon szép számmal jöttek el különösen a volt szocialista országokból az istentiszteletekre, amit a számukra szerveztünk. A munkánk célja nemcsak az volt, hogy a templomban szóljon az isteni üzenet, hanem hogy a tárgyalóteremben is. Ahhoz viszont, hogy ott hallani tudjuk a szavakat, szükség van az odahallgatás alázatára, a tényfeltárás fáradságos, olykor népszerűtlen munkájára, az áron megvett alkalmak, beszélgetések nem elszalasztására. Ebben kell az egyházi megfigyelőket, segíteni, és tartani a kapcsolatot a többi ún. NGO-val, nem kormányszintű szervezetekkel, és lobbizni az egyházi értékek megjelenítéséért. Bűn az, ha csak kritizálunk, szidjuk a politikusokat, és nem munkálkodunk konstruktív javaslatokon.- Tudsz-e példát mondani arra, amikor Helsinkiben valóban azt érezted, hogy a munkád nem hiábavaló az Úrban, hogy nem csak egyházi szemlélőként vagy jelen, hanem képes vagy hatni az események alakulására? EK:- Akkoriban nagyon aggasztott a menekültek helyzete, és az a kirekesztő viszonyulás, ahogyan mindehhez a kormányok viszonyultak. Elkezdtem lobbizni ez ügyben, hiszen ki képviselje a Jövevény voltam és befogadtatok” elvet, ha nem az egyház? Próbáltam szövetkezni a hazai nem kormányszintű szervezetekkel és a saját kormány-delegációmmal - sikertelenül. Aztán szerveztünk ún. párhuzamos aktivitást a skandináv delegátusok számára, de itt sem jártam eredménnyel. Más országok delegátusaival is próbálkoztam, akik nyitottak voltak a téma iránt, kérve őket, hogy tűzzék azt napirendre. A sok munka végül is célt ért, mert a javaslatainkat viszontláttuk a dokumentumokban. Igaz, hosszú utat kell még megtennünk ahhoz, hogy minden ország aláírásával támogassa ezt, de mégis már elkezdődött a folyamat.- Kínál-e a gyülekezetek számára az EBEÉ konferencia valamilyen bekapcsolódási lehetőséget? EK:- Az a tény, hogy nyolc héten át Magyarország fővárosában lesznek Európa politikusai, hogy mindnyájunk jövőjét itt tárgyalják, nem mindennapi lehetőséget kínál a fogadó országnak. Teológiailag Budapest számára ez ún. kairosz, megismételhetetlen alkalom. Az egyházaknak fel kell ismernie az ige aktualitását, hogy a világ fiai ezen a vajúdó térségben különösen is sóvárogva várják az Isten gyermekének hatékony jelenlétét, a Lélek által ihletett megnyilatkozásait, látomásait. Ezért is szervezik az Egyházak Emberjogi Programját a magyar egyházak képviselőivel együtt az egyházi megfigyelőket, akik Európa, USA és Kanada tagegyházaiból érkezve hetente váltják egymást. Lesznek köztük Különböző témák szakértői (emberjogi, biztonsági, kisebbségi, nőkérdés, stb), akik nemesek a diplomácia világában akarnak jelen lenni, de nagyon szívesen ellátogatnak gyülekezetekbe, hogy beszámolókat tartsanak. Azonkívül lehetősége van a magyar egyházaknak különböző párhuzamos aktivitások szervezésére, amire a delegátusok meghívhatok. Hiszek abban, hogy az egyszerű emberek is befolyásolhatják a politikát. Sőt, ők azok, akik megváltoztatják a világot. Örülök annak, hogy az EBEÉ a budapesti konferencián még nagyobb teret ad a nem kormányszintű szervezeteknek, amiben az egyházak is beletartoznak. Erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy az adott lehetőséggel jól tudjunk élni. A munkán túl nagyon sok örömet ad, ha az ember a híd szerepét tudja betölteni. Fontos az, hogy ne kerüljenek az ún. egyházi és világi emberek egymástól hallótávolságon kívülre. Vörös Éva református lelkész
