Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-08-14 / 33. szám

Evangélikus Élet 1994. augusztus 14. E0 jftS GYERMEKEKNEK Szeretnék repülni, Istenem! Elszakadni a föld ragadós sarától, a portól, a ragacsos, olvadt bitumentől. Szabadon szeretnék szállni, mint a szél. De magamtól erre képtelen vagyok. Kell valami, ami felemel. Egy gép, vagy erős kezek, mert az embert a földön járásra teremtetted. Szeretnék felülemelkedni az önzés, a bántás, az irigykedés, a szomorkodás, a veszekedés sáros, poros, ragacsos világából is! Ez sem megy magamtól. Uram, Te taníts repülni engem! BARANGOLÁS BIBLIAI TÁJAKON A Golgota Jézus életének fontos helyszíneivel ismerkedve Jeru­zsálemben, nem mehetünk el említés nélkül a hely mellett, ahol megfeszítették. Az evangéliumok „Ko­ponyahelynek”, héberül Golgotának nevezik azt a dombocskát, amelyen Jézus keresztje állt. Az idők folyamán sok találgatás kapcsolódott ehhez a névhez. Vajon miért éppen.,,Koponyahely”? Egyesek elképze­lése szerint itt van eltemetve Ádám koponyája. Mások szerint ez lehetett az a hely, ahol Ábrahám kis híján feláldozta egyszülött fiát, Izsákot. Mégis a legvalószí­nűbb, hogy az elnevezés a domb alakjára utal. Minde­nesetre a jeruzsálemieknek a Golgota név a kivégző- helyet jelentette. Számunkra Jézus szenvedéstörténetéből vált is­mertté: Miután a katonák kigúnyolták Jézust, elvitték, hogy megfeszítsék az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveztek. Megfeszitették őt és vele együtt két gonosztevőt. Megosztoztak ru­háin és köntösére sorsot vetettek. Jézus pedig így imádkozott: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” Akik arra jártak, csúfolták őt. Hasonlóképpen a főpapok és az írástudók is ezt mondták: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.” Hat órától kezdve sötétség lett az egész földön kilenc óráig. Kilenc óra tájban felkiáltott Jézus: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ekkor pedig tudva, hogy minden elvégeztetett, hogy betelje­sedjék az írás, így szólt: „Szomjúhozom!” Ekkor a körülállók közül egy odafutott, szivacsot töltött meg ecettel, nádszálra tűzte és inni adott neki. És hangos szóval felkiáltott: „Atyám, kezedbe teszem lelkemet!” És lehajtotta fejét és kilehelte lelkét. FERI BÁCSI JÁTÉKAI „Hol van megírva?” ' □□□□□ U£MÜ □HDD DÜDEIDÜ 0 D0 □□□□□!□ _________ __í Eg y ismert mondatot kell megtalálnod az Ószövetségben. A mellékelt ábrán minden téglalap a keresett mondat egy-egy betűjét jelöli. Hétről hétre megadok egy-egy magánhangzót, amely a keresett igében szerepel. A játék négy héten keresztül tart majd. Segítségként elárulom, hogy a hetente közölt magánhang­zókat ábécé sorrendben ismertetem. A múlt héten az „a” és az „á” betűk helyét árultam el. Most az „e” van soron. Azok, akik hamar rábukkannak a helyes megfejtésre, hétről hétre plusz kérdésekre is válaszolhatnak, s így gyarapíthatják pontjaikat. Beküldendő a keresett mondat és az, hogy hol van megírva! A plusz kérdés a következő: Hogy hívták annak a személynek az édesanyját, aki a feladványban szereplő mondatot mondja? Kérlek Benneteket, hogy megfejtéseiteket a lap dátumát követő keddig adjátok postára! ígéretemhez híven most közlöm az előző rejtvény megfejtőinek neveit és pontszámát: 7 pontos: Bánki Renáta (Inota); Donáth Ferkó (Ózd); Illés Adél (Egyházasdengeleg); Németh Anita (Jánosháza); Tóth Kál­mán és Katalin (Budapest); Világi Dávid (Győr); Zalán Péter (Budapest); Fancsali ifjúsági kör. 6 pontos: Benke Zsuzsanna (Ajka); Gyimesi András (Buda­pest); Kollár Gábor és Tamás (Dunaegyháza); Mersva Ildikó (Vácegres). 4 pontos: Csillag Gábor (Molnaszecsőd); Fricska Zsuzsanna (Kecskemét); Németh Csilla (Somlószőlős); Szabó Barbara (Bu­dapest); Szilágyi Melinda (Várpalota). 2 pontos: Molnár Berta (Farmos); Ruga Eszter (Egyházas­dengeleg). Jutalmat most csak a maximális 7 pontot elért játékosoknak tudok küldeni, de kicsit fáj a szívem, mert az összes megfejtő megérdemelné! Mindnyájatoknak gratulálok! Megoldások A lapunk legutóbbi három számában közölt kép­illetve betűrejtvények megoldása a következő: Július 24-i szám - „Ékes kapu” Július 31-i szám - „Hegyibeszéd” Augusztus 7-i szám - „Szentírás” A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. FIATALO KNA K TALÁLKOZÁSAINK Jó napol! - mondta a róka.- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg - csinosnak csinos vagy...- Én vagyok a róka - mondta a róka.- Gyere, játsszál velem -javasolta a kis herceg -, olyan szomorú vagyok...- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy „megszelídíteni"? (...)- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.- Kapcsolatokat teremteni?- Úgy bizony - mondta a róka. — Te pillanatnyijag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs rám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz meg százezer. De ha megszeliditesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. Es én is egyetlen leszek a te számodra..." Jó napot! - mondjuk olyan sokszor na­ponta. Felszínesen, csak úgy odavetve a másiknak, nem is várva a köszöntés viszon­zását. Jó napot! Hogy van? - és ezzel el is van intézve a dolog részünkről. Megyünk tovább - gépiesen, közömbösen, választ sem várva. Hogy vagy? Jól. És te? Én is, kösz! Ennyi a találkozás. Találkozás? Valaki egyszer ezt irta: „Csak ha jelen vagyunk, akkor van lehetőségünk a talál­kozásra. A tervezés kevés. Az elképzelt ta­lálkozások csak önbecsapások. Jelen kell lenni. Minden előzetes tervezés nélkül, csak éppen a lehetőséget megadva a talál­kozásra.” Azt hiszem ez a baj: nem adunk lehető­séget magunknak és másoknak sem. Nem vagyunk jelen: mindig előbb vagy később a mánál, így kicsúszik kezünk közül a most, az adott pillanat. Nem találkozunk. Legföljebb elmegyünk egymás mellett, üveges szemmel keresztül nézünk a mási­kon. Esetleg színleljük néha az örömöt, a meglepetést: „Nahát ilyesmit! Ezer éve nem találkoztunk! De jó, hogy látlak!” Közben talán észre sem vesszük, de agyunkban egyre az elintézendő dolgok, gondok kavarognak. Versenyt futunk az idővel, az életünkkel, mindennapos apró ügyeinkre hivatkozunk és közben kiégünk, elfelejtjük milyen emberek között ember­nek lenni. Egyre szegényedünk kapcsola­tainkban, elkopnak barátságok, meglazul­nak, aztán szétszakadnak szeretetszálak, amelyek arra lennének hivatva, hogy ösz­szekössének minket másikkal. Otthon sem jut idő arra, hogy megbeszéljünk valamit, ki-ki elmondja gondjait, örömeit. Ma már csak kevés olyan család van, ahol hetente leülnek együtt beszélgetni, játszani, vagy egyszerűen csak egymás kedvében járni. Pedig milyen jók a „családi napok”, a kö­zös kikapcsolódás, kirándulás alkalmai... Ehelyett eltelnek napok anélkül, hogy né­hány értelmes mondatot válthatnánk egy­mással, marad az üzenőtábla „vívmánya”: Ma későn jövök, vacsora a hűtőben; öcsi, vásárolj be - itt a lista, pénz mellékelve; Nagyi kérdezi, hogy mikor látogatjuk meg, hívjátok fel! Csók: Anyu. Aput ne várjátok, csak holnapután jön haza!; üdv., csók, légy jó stb. Eredmény? (Ha lehet ezt eredménynek nevezni!) Talán most felesleges folytatni... (A témához egy kis filmajánlat: Csók, Anyu) Ott van előt­tünk a figyelmeztető és elgondolkodtató kérdés: meddig rabolhatjuk el egymás elől az időt, a szeretetet, a figyelmet, a találko­zás örömét és lehetőségét? Míg egyszer minden késő lesz? Tanulnunk kellene a rókától! Tanul­nunk kellene jelen lenni, figyelni a Másik rezdüléseire, kitárni előtte magunkat, hogy megszelídítsen a maga számára. Ta­nulnunk kellene lelkesedni, felkészült, díszbe öltözött szívvel várni annak köze­ledtét, akit szeretünk, akit megszelídítet­tünk, aki az egyetleneggyé lett számunkra a világon... Az egyetlenegy édesanyává, édesapává, nagyszülővé, testvérré, jóba­rátból életen át rendelt társsá és a sok-sok, de mégis külön-külön „egyetlenegy” ba­ráttá, jó ismerőssé. Jó lenne megszelídülve szelídíteni, sze- retetszálakat kötözgetni, időt egymástól sohasem lopni és találkozni, találkozni... De ahhoz, hogy találkozzunk, el is kell indulni. Talán egy régen elkerült ház felé, vagy csak ki az utcára, át a szomszédba, ahol betegen fekszik valaki. Talán csak ki kellene nyitnunk az ajtót, már jelen lehet­nénk, már lehetőség lennénk a Másik szá­mára a találkozáshoz. Talán csak meg kel­lene állnunk egy pillanatra, csak elhallgat­ni egy rövid időre, hogy elmondhassa ne­künk valaki örömét-bánatát... Mert ilyen egyszerűek a találkozások. És csak ha jelen vagyunk, akkor van lehetőségünk a Meg- foghatatlannal való találkozásra is. VE­LE, aki az igazi, az Egyetlenegy, aki elénk jön, megelőz, mert találkozni akar velünk. Mert fontosak vagyunk neki. És mert sze­ret. Kétezer éve azért hagyta ott láthatatlan otthonát, hogy találkozzon az emberrel, jelen legyen, közel legyen, egészen közel, karnyújtásnyira. Azóta járja a világ or­szágútjait, hogy találkozzon velünk, ma­gához szelídítsen konok, közömbös, hideg emberszíveket, felénk nyújtsa a kezét... Találkozásaink - mindegyik külön- külön egy ünnep is önmagában. Azt hi­szem nincs ünnep találkozás nélkül és for­dítva is igaz ez. Ünnep volt a róka számá­ra, amikor tudta, hogy eljön hozzá a ba­rátja, aki az egyetlenegy a világon, akinek szüksége van rá és neki is a kis hercegre. Ünnep megannyi elhagyatott, síró szemű ember számára, akikhez vigasztalni indu­lunk, szeretetet viszünk. Ünnep minden alkalom, amikor jelen vagyunk egymás számára, amikor megcsendülhet a csönd és megszelídülünk. így lesz minden találko­zás öröm. A legnagyobb öröm mégis a Nagy Ta­lálkozás Vele. A pillanat, amikor csak ket­ten vagyunk: ő és én. Amikor szól hoz­zám, lehajol és magához ölel. Eltűnik a világ - ebben az ölelésben csak ketten va­gyunk egyedül: ő és én. Amikor megértem a nagy titkot: Ő én, és én Ö. Mindörökké. Közel van, közel vagyok és összeér a szív­dobbanásunk. Akkor jelenlétének fényé­ben teljessé lesz az öröm, a találkozás bol­dogsága. VGY Bőhm András: HAJÓK, HA KERÜLIK EGYMÁST Egy-egy találkozás margójára Az árbockosárból hajót kiáltanak. Hullámként csap át az öröm, várakozás izgalma, társakra lelve a végtelen vizeken, hol oly esendően bolyonganak e magány szigetei. Felsorako­zik a legénység, feszes vigyázzál köszönteni egymást. Tán át is kiáltoznak különböző bohókás dolgot. A kormányosok tartják a távolságot, biztosítva hajójuk és a másik sértetlensé­gét. Van, aki átkiáltani képtelen, mert túl rég járja a parttalan vizeket, s beszédje pusztán eszköz lett, a napi munkát segítő célszerszám, mint a tájoló vagy a mélységmérő. Nézi a távo­zót, míg nem kezd fájni, káprázni a szeme. S horgonnyá nehezült szíve horzsolódik a percek vonszolásában. Bóják, szavak merülnek fel, melyekkel szólni lehetett volna a másik­hoz, aki talán ugyanúgy erőlteti a szemét, egyik ponttól a másikig. Egy ködsziréna még visszabúg valami üdvözletfélét, utolsó jeleként, hogy hajó, másik hajó járt erre. Sokáig áll a semmibe meredve, s tudja, hogy mindig így fog nézni a hajók után. Táncszemináriumi hétvégét rendez a KIÉ 1994. szeptember 9-11-ig Csömörön. Várjuk azokat a fiatalokat, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy ifjúsági csoportjuk programjait táncházas alkalmakkal színesítsék. Itt lehetőség nyílik könnyen tanulható közösségi táncok és elméleti ismeretek elsajátítására. Részvételi díj max. 1800,- Ft. Jelentkezés névvel és címmel a KIÉ irodában: 1085 Bp. Horánszky u. 26. Tatay Sándor bakonybeli pátriája Bakony tamá­si, Zugor Ferencé pedig Tés. Ebből a „kötődésből” is takaros könyv született, hogy a tésiek még job­ban szeressék falujukat, ragaszkodjanak hozzá, azok pedig, akik nem ismerik (eléggé), azok (még alaposabban) megismerjék és felfedezzék a falu és a környék szépségét. (Zugor Ferenc: „Tés története - 1086-1986.” Jó Szerencsét Mgtsz, Várpalota, é. n.) 1. Ez a könyv: érző szívvel és a lokálpatrióta ragaszkodásával megírt könyv! Zugor Ferenc tős­gyökeres tési volt. Jobbágy ősei - anyakönyvi és jegyzőkönyvi bejegyzések szerint is - mint a falu egyik legrégebbi családja, az evangélikus gyüleke­zet hűséges, áldozatos, buzgó tagjai voltak. Kerül­tek ki közülük tisztségviselők a gyülekezetben is, a faluban is. „Génjeikben” hordozták a gyülekezet és a falu sorsát, ott éltek és ott vannak eltemetve. Kölcsönös volt ez a hatás: a Zugorok nélkül régen sem lehetett elképzelni Tést és jelenünkben sem lehet!; de: a Zugorok munkája, szívóssága, hűsége, becsületessége, jó kedélye hatott a község belső­külső életére! Velük együtt lehetett ez a kedves kis bakonyi falu egy „nagy családdá”, ahol most is sokaké az egyesek öröme és bánata - de: a falu sikere és gondjai is mindenkié! Ebben volt évszáza­dokon keresztül és most is ebben van a gyülekezet és a falu összetartó ereje! Az emberséget a hit, a munka és az összetartozás motiválja! Ez a könyv segít, hogy az összetartozás, az egy­más sorsával való törődés nemcsak a múlt értéke, hanem a jelen haszna és a jövendő reménysége is legyen Tésen! Ehhez pedig ismerni kell a falu törté­netének „hossz- és keresztmetszetét”! Zugor Ferenc könyvének minden során átizzik SZÜLŐFÖLDJÜK, A BAKONY- Zugor Ferenc könyvéről ­a féltő ragaszkodás ősei hagyatékához, szülőföldjé­hez, annak népéhez, a keményen dolgozó és meleg­szívű tésiekhez. Nem „kívülállóként”, nem „érzé­ketlen toliforgatóként” és nem „szenzációt hajszo­ló, botcsinálta riporterként” írta meg könyvét, ha­nem érző szívvel! Ez külön értéke! ízig-vérig azo­nosulva a faluval és annak népével! 2. Ez a könyv: alapos hozzáértéssel és komoly kutatómunkával megírt könyv! Aktív dolgozó korá­ban az idegtépő napi munka után, majd pedig „nyugalomban”, súlyos betegségekkel küszködve, a karosszékben és a betegágyon öntötte formába gazdag ismeretanyagát, amelyben nagyszerűen öt­vözi a tudományos tényanyagot, a helyi hagyomá­nyok sokszínűségét és a gazdag, személyes életta­pasztalatot, a sokirányú információt. Szerzőnk - rövidebb időszakoktól eltekintve - egész életét Tésen élte le. Ezt a nagyszerű helyzeti előnyét is jól felhasználta könyvében. „Belülről” írta meg azt. Külön említjük meg, hogy nagyon szépen rögzíti a tési evangélikus gyülekezet történetének legfon­tosabb összetevőit, eseményeit. Ezt sem „kívülről” teszi! Itt 3, rövid, kiigazító megjegyzést kell tennünk. a) Kissé erősnek találom a „helyi ökumenikus hely­zetről” leírtakat; kisebbségi helyzetünkből faka­dóan, Tésen, hosszú évszázadokon keresztül min­dig védekezésre (!) kényszerültünk (173. old.). b) Barcza Béla nem 1980-ig, hanem 1981-ig volt tési lelkész (173. old.), c) Zászkalitki Péter neve helyesen: Zászkaliczky Péter (174. old.). 3. Ez a könyv: hiányt pótló és az ismereteket rend­szerező könyv! Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy legalább egy-egy példányban, szinte minden tési családi otthonban megtalálható. A köz­ségből elszármazottak, elköltözöttek pedig szintén otthonaikban forgatják. Sajnos, könyvesbolti árusí­tásra nem került. Ezen és a könyvben található jó néhány, de nem értelemzavaró sajtóhiba kijavításán a könyv 2. kiadásával lehetne segíteni. Zugor Ferenc könyve: nagy nyereség a falu la­kosságának és mindazoknak, akik valamilyen for­mában kötődnek a községhez, az érdeklődőknek, a helytörténet kutatóinak, a honismertetés munká­sainak, a történelemtudománynak! * Tiszteletpéldányomat ezzel a bejegyzéssel kap­tam: „Tiszteletteljes emlékezéssel dr. Barcza Béla tisztelendő Úrnak - Tés, 1989. szeptember 16. Zu­gor Ferenc”. Isten kegyelméből 18 évig lehettem tési lelkész. Zugor Ferenccel - aki akkor különböző vezető tisztségeket töltött be a községben - kapcsolatom mindvégig korrekt, szívélyes, szinte baráti volt. Sokszor érezhettem önzetlen segítségét akkor, ami­kor vezető embereknek nem jelentett különösen nagy dicsőséget és elismerést a „pap istápolása” ... Holtában is megköszönöm Néki - könyve mellett -emberségét, szíves segítőkészségét, jóindulatát!... Könyve felett - íróasztalomon - csak egy könyv van: személyes használatú Bibliám. Mindkettő mindennapos olvasmányom - mert lelkész vagyok és mindhalálig „tésinek” tartom magamat. B. B. Palotay Gyöngyvér Időtlenül Egy angyal suhant át az égen ártatlan-tisztán hófehéren. Halk suhogással libbent a szárnya Csak fény vonta körbe. Nem volt árnya. Tiszta égi fény a lélek fénye Öröm-zene szólt szférák zenéje Angyalok zümmögő-kórusa tán mint színezüst porhón ha suhan a szán Útmenti fenyvesben zúg így a csend A Mindenség nyugalma, nagy égi rend. Siklik, suhan fut veled a szán öröktől fogva, vagy egy perce tán? Idő és Tér már semmit sem jelent Mióta láttad, s hallottad odafent az Angyalt suhanni át az égen ártatlan tisztán, hófehéren. v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents