Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-06-19 / 25. szám

Evangélikus Elet 1994. június 19. „AZ EGYHÁZ MINT DIAKÓNIA” GYÜLEKEZETEKBŐL JELENTIK A KONFIRMÁCIÓRÓL- Teológiai ünnep - Neuendettebau 1994 - „Szeresd az Urat a te Istenedet...” A Jó Pásztor szobra a ncuendettelsaui Szt. Lörinc-templom főbejárata előtt 1. Sokféleképpen lehet ünnepelni az egyházban. Neuendettelsau, a Bajor Evangélikus Egyház világhí­rű diakóniai központja, igazán kö­vetendő példát adott a 140 éves évforduló méltó megünneplésére. Május napfényes, virágdíszbe öltözött első vasárnapján a gyüle­kezet és a diakóniai intézmények ünnepeltek. Ezrek gyülekeztek össze egész Németországból és külföldről is istentiszteleti hála­adásra a kéttornyú nagytemplom­ban és a diakónia intézményeiben. Az ünneplés második fele május 6-8. között viszont a teológiai munka jegyében állott. Wilhelm Löhe, az evangélikus diakónia egyik legnagyobb személyisége, jól megtanította egyházát arra, hogy a teológia, a misszió és a diakónia az egyházban elválaszthatatlanok egymástól. Löhe mai utódai azzal ünnepeltek, hogy Isten igéjének kritikája alá álltak. Jól látjuk-e és igazán gyakoroljuk-e egyházunk diakóniai küldetését a gyülekeze­tekben és a mai világban, a harma­dik keresztyén évezred küszöbén? 2. „A diakónia, mint az egyház di­menziója" - az egyház mint diakó­nia: ez volt a jubileumi teológiai tanácskozás, teológiai szimpózium' központi témája. Csaknem száz meghívott résztvevő vett részt a háromnapos tanácskozáson: teo­lógiai professzorok, a diakónia ve­zetői és munkásai, lelkészék és püspökök egész Németországból, néhány meghívott résztvevő kül­földről is. Hazai egyházunkat iß. Kendeh György diakóniai lelkész­szel képviseltük a bajor testvéregy­ház teológiai ünnepén. A nemrég megválasztott új ba­jor püspök, Hermann von Loewe- nich, nyitotta meg és Maria Jepsen, az első evangélikus püspöknő (Hamburg) istentiszteleti szolgála­ta zárta a teológiai konferenciát. Az előadók közt volt Claus-Jörgen Roepke müncheni egyházfőtaná­csos, a bajor diakónia egyik veze­tője és dr. Paolo Ricca római val- dens teológiai professzor. A kon­ferenciát Hermann Schoenauer lel­kész, a neuendettelsaui diakóniai intézmények rektora vezette. A tanácskozás színhelye a nem­rég fölavatott hatalmas Luther- terem volt, diakonisszák és gyüle­kezeti tagok százainak a karzatok­ról figyelő koszorújában (Neuen­dettelsau diakóniai intézményei­nek 4 ezer munkása van). Előadá­sok, vjta-tézisek, plenáris vitaülé­sek, pódium-diszkussziók és ki­sebb munkacsoportok keretéi kö­zött folyt a konferencia munkája, az egész egyház és az intézmények, a gyülekezetek és az egyes keresz­tyén hívők mai szeretetszolgálatá­nak tartalmáról, különféle formái­ról és egyes vitatott kérdéseiről. 3. A háromnapos szimpózium tel­jes anyagának könyvalakban való kiadása előkészületben van. A kö­vetkezőkben megpróbáljuk a szin­te lehetetlent: néhány rövid tétel­ben összesűríteni a tanácskozás igen gazdag tartalmát, gyülekeze­teink és a magunk javára. 1. Krisztus egyházában a gyüle­kezeti igehirdetéstől és a szentségek vételétől, a világban való missziói küldetéstől és az Igére épülő teoló­giától elválaszthatatlan, lényegsze­rű és szüntelen föladat az egyház diakóniája, a keresztyén szeretet szolgálata az egyházi élet minden szintjén: személyes életünkben, gyülekezeteinkben, egyházi éle­tünkben és a társadalomban. Ezért súlyos veszély, az egyház teljes kül­detésétől való eltávolodás, ha az egyházi diakónia leszűkülne a dia­kóniai intézményekre és a diakó­nia elhívott munkásaira, az egyház minden tagja helyett. 2. Az egyház diakóniája része Krisztus evangéliumának: jó hír Isten újjáteremtő szeretetéröl, amely az igehirdetésben, a szentségekben és a segítő keresztyén szeretetben, embe­Hermann von Loewenich, a Bajor Evan­gélikus Egyház új püspöke, megnyitja a jubileumi teológiai konferenciát reken keresztül odafordul, kiárad a bűnösökre, a gyengékre, az elhagyot­takra, a szenvedőkre. Az egyház dia­kóniája a Krisztus-hit hálás válasza Isten kegyelmére, a keresztáldozat­ra az emberek között. 3. Az egyház diakóniája is rászo­rul az „állandó újjászületésre"': az intézményes diakónia segítése, ter­heinek közös hordozása mellett minden gyülekezetnek és minden egyes keresztyén hívőnek napon­ként meg kell találnia a saját diakó­niai föladatait a családban, a gyüle­kezet körén belül, de annak hatá­rain túl is a társadalomban, a „ki­csinyek”, a szenvedők, az eleset­tek, a segítő szeretetünkre rászoru­lók között. 4. Ezért a diakónia gazdag, sok­ágú szolgálatának méltó helyet kell kapnia az egyházalkotmányban, az egyházi törvényekben, a teológiai nevelésben, a gyülekezetek saját életében és személyes keresztyén életünkben. 4. A három nap során sokszor el­hangzott Löhe híres mondása: „Die Diakonie geht vom Altar aus - A diakónia az oltártól indul el”. Tehát az evangélium hirdetéséből, keresztségünk tényéből és az úrva­csora közösségéből él. De az oltár­hoz is kell visszaérkeznie: az egy­ház diakóniáját csak Isten színe előtt, imádságban lehet igazán, he­lyesen végezni! A neuendettelsaui teológiai ün­nepnek ez az üzenete indítson min­ket hazai egyházunkban is hála­adásra bővülő, gazdagodó diakó­niai szolgálatunkért. Es vállaljuk abban a magunk részét: személyes életünkben, gyülekezetünkben és a szeretet után némán is annyira ki­áltó, mai világban! ­Dr. Nagy Gyula Az idén is megtörtént a konfirmá­ció a Kemeneshögyész-Magyargencs-i Társgyülekezetben. A zsúfolásig meg­telt közös templomban szülők, roko­nok és a közös gyülekezet várta a 13 megilletődött gyermeket, akik a gyü­lekezeti teremből való elinduláskor egészen mások voltak, mint az előké­szítő órákon. Érthető, hiszen ünne­pélyesen feldíszített oltár, zúgó ha­rangok, zengő orgonaszó és helyéről felálló gyülekezet fogadta őket. A zsúfolásig megtelt ózdi evangéli­kus templomban a lelkésznővel együtt vonult be az a 6 fehérruhás fiatal (2 fiú, 4 leány), akik számára életre szóló emlék marad e Pünkösd vasárnapja. Már szombaton délután bizonysá­got tettek felkészülésükről, hitük szere- tetéről, Biblia-szeretetükről a presbite­rek előtt és arról, hogy igen nagy el­szántsággal tanultak, készültek a kon­firmációra, első úrvacsoravételükre. Tíz éve halt meg Kutas Kálmán. Matuzsálemi kort ért meg, 96 éve­sen temették hamvait a Farkasréti temetőben. Ökumenikus lelkére jel­lemzőn három lelkész szólt ravata­lánál: Ribár János evangélikus, Kovács Bálint református és dr. Székely János római katolikus apátplébános. Kortársai között egyik legismer­tebb költő-papunk volt. Ősei dunai hajósok és Bakonyt járó szekerezők voltak. A vándorösztönt örökölte. Fiatal korában gyalog bejárta az or­szágot, sőt Európa felét. Szerette a tájakat, embereket, mégis magános gondolkodó volt. A költészettel már fiatal korában eljegyezte magát. Győ­Ezzel a lélekkel tettek bizonyságot hitükről a konfirmációi vallástétel­ben, miután igazolták, hogy megis­merték egyházunk tanítását. Az első úrvacsoravételben kapott bűnbocsá­natot és kegyelmet Isten ezután is kínálja nekik minden alkalommal. A gyermekek szolgáltak is a gyüleke­zetnek az istentiszteleten: szintetizá­torok hangjával és énekszóval tettek bizonyságot arról, hogy valóban „Erős vár a mi Istenünk...” Azzal a Életre szóló emlék Szülők, nagyszülők, keresztszülők és családjuk tagjails eljöttek. A hoz­zátartozók is könnyes szemmel ün­nepelték gyermekeik fogadalomtéte­lét. A gyülekezet nevében a felügyelő megköszönte a szülőknek az eddigi vallásos nevelést, hogy gyermekeiket imádkozni megtanították. A fiatalo­kat kérte, hogy legyenek egyházuk életének továbSvivői, hitük lámpása soha ne aludjon ki. Életükben mu­tatkozzék meg a hit, remény, szere­rött született 1888-ban, s egy életen át, bárhová vitt az útja, megmaradt dunántúlinak. A teológiát Sopronban, Jénában és Bécsben végezte. Debrecenben, majd Bp. Fasorban töltötte segédlelkészi idejét. Zalaegerszegen választották parókus lelkésszé, ahol az első világ­háború alatt parókiát épített. Igen jó kapcsolata volt más felekezetű lel­késztársaival is, köztük Pehm József­fel, a későbbi Mindszentyvel is, bár vele később reverzális-kérdések miatt éles ellentétbe került. Tizenhárom évi áldásos egerszegi működés után Szegedre hívták meg, a híres árvízi lelkésznek, Thomay Jó­zsefnek örökébe. Bár itt csupán négy évig működött, de maradandó nyomot hagyott az egész város életében. Iro­dalmi tevékenysége nyomán a Dugo­nics Társaságnak is rendes tagjává választották Móra Ferenc és Juhász Gyula mellé. A gyülekezetnek új isko­lát építtetett. A Tisza-parti metropolisból Du­nántúl haza hívta. 1931 óta Szombat­helyen szolgált .több mint húsz évig. A Kapi Béla által kezdeményezett belmissziói munkatempó szerint vé­gezte igen termékeny lelkészi munká­ját, jelentős nyomot hagyva hívei lel­kében. A kiterjedt munka otthonául megépíttette a templom és parókia mellé a tágas gyülekezeti termet, ahol télen az istentiszteleteket is tartották. Békességet árasztó tevékenysége mellett Ura a szenvedésektől sem kí­mélte meg. Az évek során három fele­ségét is eltemette. Különösen a máso­dik mélyen megrázta életét. Egy autó­szerencsétlenség következtében fele­sége szinte a szeme láttára a kiáradt Gyöngyös patakba fulladt Kőszeg kö­zelében. Méltánytalan zaklatásokban is bőven volt része. A hiányzó és meg nem jelenhető külföldi teológiai iroda­reménységgel fejeződött be az isten- tisztelet, hogy valóság lesz a gyerme­kek életében az az áldás, amelyet az egyik konfirmandus kapott Istentől az oltár előtt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lel- kedből és teljes elmédből.” (Mt 22,37) E néhány sor megjelenését a kon­firmandusok szülei kérték. Szakái Árpád tét, szerénység, alázatosság. Négy kisgyermek énekkel köszöntötte a már „nagy, konfirmáló” társait és az ünneplő gyülekezetét. Ünnepi is­tentiszteletünk után a presbiterek szeretetvendégséggel kedveskedtek az „új, felnőtt egyháztagoknak” és hozzátartozóiknak, itt ismerked­tek, beszélgettek. Az ózdi gyüleke­zetnél nagyon szép pünkösdi ün­nep volt. Burghardt Eta lom pótlására munkaközösséget szer­vezett. Evek során mintegy száz stan­dard müvet fordítottak le, ebből mint­egy harmincat ö maga, s kezdetleges, írógépen sokszorosított formában ter­jesztették az ezeket igénylő lelkészek között. Ezért a pártállam részéről sú­lyos zaklatásnak volt kitéve. Egymást érték a kihallgatások, házkutatások annyira, hogy az akkor már 75 éves nyugdíjas lelkésznek a keze remegett idegkimerültségében. Élete irodalmi termése bővebb, mint kortársai gondolták. Már diák­korában kitűnő szavaló volt, s verse­ket irt. A reformáció 400 éves jubileu­mára irt Ódájával országosan első dí­jat nyert. Életében négy verseskötete jelent meg. Az ötödik, gyűjteményes kötetet is ö rendezte sajtó alá, ez Saj­tóosztályunk kiadásában már csak posztumusz jelent meg. Számos kéz­iratát őrzi Evangélikus Levéltárunk, köztük számos szépirodalmi próza, s két regény is. Az egyik önéletrajz­természetű mű, amit - akik olvasták - megrendültén méltatták. Kéziratai­nak jelentékeny részét Debrecenben helyezte levéltárba. Megjelent, és kéziratban maradt munkáit olyan költők, Irodalomtörténészek, egyházi véiető'egyéniségek'méltatták ék'érté­kelték, mint Keresztúry Dezső, Áprily Lajos, Falu Tamás, Horváth János, Szalatnai Rezső, id. Prőhle Károly, Káldy Zoltán, Bárdosi Németh János, Szabó József püspök, Székely László apát stb. Arany és Petőfi voltak irodalmi kedvelt területén a csúcs. Keresztúry Dezső így értékelte költészetét: „Kutas Kálmán kitűnt gazdag, ízes nyelvével, virtuóz formakészségével és bölcselkedő hajlamával. Fő mondani­valói a vallásos, erősen humánus él­ményvilágból fakadnak. Légkörét a szellem fénye hatja át." Méltó, hogy halála tíz éves forduló­ján emlékezzünk rá! Koren Emil Szeretetszolgálat - jó munkaalkalom - szép elhivatás A SAREPTA BUDAI SZERETETOTTHON ezt kínálja egyházunk ifjúságá­nak -, elsősorban a pályakezdőknek, de gyakorlott szakemberek segítségére is nagy szükségünk volna. S Beszéljünk erről most egy kicsit részletesebben: A SAREPTA szolgálata elsősorban 90 testileg'szelltmiltg sérült gyermek gon­dozására, ápolására vállalkozik. Ez a munkánknak azonban csak az alapja. Erre épül a gyógypedagógusok, gyógytornászok, foglalkoztató szakemberek (szövődé, kerámiaműhely stb.) szolgálata. Ehhez a hivatáshoz alázat kell és odaszánás, de ennek az életáldozatnak a nyomán „csodák születnek”: „... a bénák járnak, a némák beszélnek” — az ágyhozkötött talpra áll, és ha a száj nem beszél, a szem mosolya beszédesebb minden szónál. Az a testvéri kapcsolat, ami a „család­közösség” kialakítását szeretné megvalósítani, sok áldást, sok örömöt ad mind­azoknak, akik Eü. Gyermekotthonunkban élnek: gyermekeinknek, de munkatár­sainknak is. Szolgálatunk második - nagyon fontos területe — 60 idős testvérünk gondjának felvétele - egészen a sírig. Mintha édesanyánk, édesapánk kezét fognánk meg - olyan tiszteletet és szeretetet adhatunk otthonunk idős lakóinak. Ezt ők természe­tesen, mint egyházi szolgálattevőktől el is várják tőlünk. - Az ápolónői-gondozó- női szakértelem itt is elengedhetetlen. De ha valaki pályakezdőként érkezik hoz­zánk - és hivatást érez ehhez a szolgálathoz - szakképzéséről a SAREPTA OTTHON gondoskodik. A Hűvösvölgy erdős dombjai között fekvő SAREPTA OTTHONUNK hív most szolgálatra. A Szentlélek Isten mutassa meg, hogy ez Urunk hívása felénk! Csizmazia Sándor Pro memóriám Kutas Kálmán Magyar nyelvű oktatásügy Kolozsvárott Interjú Kovács Nemerével, a kolozsvári Brassai Líceum igazgatóhelyettesével 1994 tavaszi szünetében nyolcadmagammal erdélyi körutat tettem, melynek első állomása Kolozsvár volt. Az a „kincses Kolozsvár”, mely az utóbbi években erőszakos román polgármestere, Gheorghe Funar révén vált hírhedtté. Meglátogattunk több intézményt is, így a neves Brassai Líceumot is, mely hajdan az unitárius egyházé volt és nevét az „utolsó polihisztorról”, Brassai Sámuelről kapta. Itt találkoztam régi ismerősömmel, Kovács Nemerével, aki készségesen válaszolt néhány kérdésemre.- Első kérdésem hadd legyen az, ami Magyarorszá­gon a legtöbb emberben fölvetődik: 4 évvel a forrada­lom után, ebben a' légkörben hogy áll Kolozsváron a magyar oktatásügy helyzete, mennyire vagytok „meg­nyugodva", s milyen lehetőségek kínálkoznak a tovább­lépésre ? K. N.: Mindenek előtt ami megnyugtató, az az, hogy ami a magam diákkorában megvolt - én 1959- ben érettségiztem - az most is megvan, sőt még egy picit meg is tetézve... Mire gondolok? Az én időmben létezett a Brassai mellett az Ady, az akkor 11. Számú Középiskola és a Lánylíceum, tehát négy nagy iskola. Ebben a pillanatban is négy nagy iskolája van a ko­lozsvári magyarságnak: a Brassai Sámuel Líceum, a Báthori István Líceum, az Apáczai Csere János Líce­um és a reformátusok alig három évvel ezelőtt alapí­tott új kollégiuma. (A kollégium Erdélyben mindig bentlakásos iskolát jelent, tehát nem csupán diákszál­lót, mint Magyarországon - a szerző.) Ezenkívül ma­gyar tagozata van a természettudományi líceumnak, az egyik monostori szaklíceumnak, a zeneiskolának és úgy tudom, hogy néhány magyar nyelvű osztály van a szakközépiskolában is, úgyhogy alapjában véve nem az iskola, vagy az iskolai helyek száma aggaszt, hanem megmondom őszintén, sokkal jobban aggaszt, hogy lesz-e gyerek, akivel megtöltsük ezeket az iskolá­kat. Osztályt ugyanis annyit adtak a tanfelügyelősé­gen, amennyit kértünk. Ha több osztályt kértünk volna, valószínűleg többet adnak. Mi a Brassaiban ebben az évben például négy 9. osztály indítását kér­tük, ebből egy számítástechnikai, egy matematika­fizika, egy kémia-biológia, tehát gyakorlatilag termé­szetismereti tárgyakra előkészítő és egy humán osz­tály. Hasonlóképpen tudtommal három illetve négy osztályt kért a többi kolozsvári magyar iskola is. Bennünket elsősorban az foglalkoztat, hogy megfele­lő minőségű gyerekanyaggal tudjuk ezeket az osztá­lyokat megtölteni.- Mennyiben vidéki a kolozsvári magyar diákság? K. N.: Vidéki diákokat csak a református kollégi­um képes fogadni. Mi is fogadnánk vidékről, ha volna kit. Most a Báthori Líceum megcsinálta a saját bent­lakását azzal a szándékkal, hogy majd szórványból fog diákokat fogadni. Nem tudom, a szórványban van-e ennyi igény, hogy bejárjon ide Kolozsvárra, bentlakást fizessen, innen iskolázzon, amikor szinte minden nagyobb vonzáskörzetben működik valósá­gosan magyar iskola. Ezalatt azt értem, hogy Désen van magyar tannyelven működő tagozata az iskolá­nak. Besztercén van, Szamosújváron van, Tordán van, Bánffyhunyadon van. Ezek azok a nagyobb von­záskörzetek, ahol a Kolozs megyei magyarság kon­centrálódik. Mindenütt megvan a megfelelő szintű és színvonalú iskola. A tanári anyag is jó ezekben az iskolákban. Például a kolozsvári egyetem tnagyar iro­dalom karának több fiatal oktatója Tordán végzett. Ilyen szempontból Kolozsvár és a „vidék” között nagy különbség nincs.- Tudtommal sok értelmiségi foglalkozású kivándo­rolt. Mennyire érezhető a tanárhiány Kolozsvár isko­láiban ? K. N.: Minden iskolában látszik a tanárhiány. Ál­talában alulképzés folyt az egész román tanárképzés­ben. Nálunk tudni kell, hogy a román egyetemi okta­tás nem különbözteti meg a tanárképzést és az általá­nos egyetemi képzést, tehát aki tanár is*akar lenni, az ugyanazt teljesíti, mint minden egyetemi végzett. (Magyarországon a tanárszakosok külön módszertani képzést kapnak - a szerző.) Mivel azonban annak idején a Ceausescu-korszakban bizonyos karokat, mindenek előtt a humán jellegű karokat visszafejlesz­tették, katasztrofális helyzet van nemcsak a magyar oktatás viszonylatában, hanem a román oktatás vi­szonylatában is. Mindenekelőtt nyelv- és irodalom­szakos tanárokból és a társadalomtudományok terü­letén. Ami nekünk, magyar iskoláknak gondot jelen­tett az elmúlt tanévben, az ilyesmi, mint hogy például nem voltak román szakos tanárok. Annak ellenére, hogy a román nyelv és irodalmat tanítjuk az oktatás minden szintjén, 34-36 óránk fedetlen volt, mert nem kaptunk román szakos kollégát, aki megfelelt volna és be tudta volna tölteni ezeket a helyeket. Mert érett­ségizettel nem lehet középiskolai szinten, de még elemi iskolai szinten sem tanítani. Vagy egy másik példa: mivel alulképzés volt a történelemoktatás területén, ebben a pillanatban is csak ketten vagyunk az iskolá­ban végleges kinevezett okleveles történelemtanárok. A többiek helyettesek. A helyettes pedig idén jön, és jövőre, ha nem akar, vagy nyugdíjas, nem jön. És akkor ott maradnak az óráink fedetlenül.- Van-e olyan lehetőség itt, hogy aki magyar iskolá­ban tanít, valamilyen plusz juttatást kapjon akármilyen alapból? K. N.: Nem értem a kérdést. Aki nálunk tanárként dolgozik, megkapja az adott szintű fizetést. Az, hogy nemzetiségi iskolában tanít, az semmi néven nevezen­dő előnnyel nem jár, mivel a romániai magyar nemze­tiség nem vendégként van az országban, hanem itt él és az anyanyelvén tanul. És ez nem érdem és nem hátrány! Ez egy jog, amelyet érvényesíteni lehet. Kü­lön juttatás ezért nem jár. Külön juttatás jár a külön munkáért.- Alapítványi iskolák? K. N.: Nálunk alapítványi iskolák gyakorlatilag még nincsenek, felekezeti iskoláink most alakulnak vissza. Kolozsváron három magyar iskola egyházi iskola volt az államosításig, és több száz éve működik. Most, amikor az egyházaknak megengedték azt, hogy ismét saját iskolákat alapítsanak, ezek természetesen ezeknek az iskoláknak a talaján jöttek létre, így a Báthori mellett római katolikus iskola működik, melynek most végzett az első évfolyama. Nálunk ta­valy létesült az első unitárius osztály, az idén újabb 9. osztály kezdi meg és a tavalyi kilencedikesek mennek tizedikbe, úgyhogy gyakorlatilag egy ötödik osztály­sorunk lesz a líceumi, azaz a magyar gimnáziumi oktatásnak megfelelő szinten: 4 osztály a világi, s 1 osztály az unitárius iskolában.- Itt, a Brassaiban? K. N. | Itt a Brassaiban. Ok külön státusszal rendel­keznek, önálló, saját igazgatójuk van. Tanári karuk úgy jött össze, hogy a mi legjobb tanáraink közül az unitárius egyház felkért néhányat, hogy legyenek az ő tanáraik is. Ok a saját állami iskolai óráikon túl, vállalják ezeknek az óráknak a megtartását, természe­tesen külön díjazásért, mint óraadó tanárok.- Van-e súrlódás az állami és az egyházi iskola kö­zött? K. ÉL: Lévén ugyanazok a tanárok, ugyanaz a közeg, miért lenne? Mi itt nagyon jól tudjuk, hogy az unitárius egyház kis egyház, a tőlük államosított épü­letben vagyunk, ahol jelenleg is működik az épület egyik szárnyában az unitárius püspökség, ahol tud­juk, hogy a kártérítési folyamat, illetve az egyházi javak visszaszolgáltatása esetén minden visszakerül az unitárius egyház tulajdonába. Tehát nekünk érde­künk az, hogy minél normálisabb munkakapcsola­tunk legyen az egyház képviselőivel. Függetlenül at­tól, hogy az épület a mienk marad, vagy az övék lesz. A magunk módján segítünk egymásnak. Az unitárius osztály tanulói beilleszkednek az isko­la életébe, persze sajátos színfoltként. Például kará­csonykor ők hívták meg az iskolát a saját karácsonyi ünnepségükre, de amikor az iskolai farsang volt, ak­kor mi az unitárius diákoknak is biztosítottuk a kellő számú meghívót. Egy iskolában vagyunk, egy folyo­són járnak a gyerekeink, ugyanazon a kapun jönnek be és mennek ki. Egyszerűen csak annyi a különbség, hogy ők a saját igazgatóságuk hatáskörébe tartoznak, de mikor az iskolai igazolványokat adjuk ki, ők is éppen olyan belépőt fognak kapni, mint az iskola bármelyik más tanulója.- Köszönöm a vendéglátást és a beszélgetést! Ifj. Káposzta Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents