Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-05-23 / 21. szám

Evangélikus Élet 1993 májú­( Miért optimista Koppenhága püspöke? i Csak féléve múlt, hogy Koppen­­ä, hága püspökévé - s ezzel a dániai evangélikus egyház „prímásává” választották az 51 éves Erik Nor- 1- man Svensen lelkészt, az új dán l, egyházi énekeskönyv szerkesztő- 1 jét. Földrajzi szempontból a világ • egyik legnagyobb egyházkerületé- 3 nek püspöke, mert fennhatósága “ alá tartozik a nagyrészt jéggel bor- 1 ított Bornholm és Grönland szige- 1 te is. 1 Az új püspökkel hosszabb inter­­' jút közöl egy németországi tekinté­lyes folyóirat - a Lutherische Mo­natshefte - ez év áprilisi száma. Az interjú végén feltett kérdésre, hogy miként tekint egyháza jövőjére, , következőképpen válaszolt a püs­pök : „Remélem, hogy a dán egyhá­zat, mint a dán nép egyházát a kö­­, vetkező évezredben sem fogjuk nél­külözni és remélem, hogy ez az egy­ház a jövőben is az egész társada­lom életét integráló erőnek bizo­nyul." A püspöknek nem áll szán­dékában érvekkel igazolni, hogy miért nem alaptalan reménysége. Válaszaiból inkább optimizmusá­nak hátterét ismerhetjük meg. Ez a háttér az a szabadság és egyben felelősség, amely a dán nép, a dán állam és a dán evangélikus népegy­ház sajátos kapcsolatát jellemzi. A beszélgetésből tulajdonképpen a dán népegyház - számunkra sok­szor furcsának tűnő - szervezetét, sajátos formában megőrzött luthe­ri hagyományait, jelen életének né­hány jellegzetes vonását ismerhet­jük meg. Ebből a háttérből lép elénk reménységével Svensen püs­pök. „Amikor még fiatal voltam, a dán lakosság 95-96 százaléka az evangélikus népegyház tagja volt. Az egyháztagok száma még ma is 89 százalék - mondja a püspök. „Csak 1 százalék római katolikus és 1 százalék tartozik más egyház­hoz. 9 százalék él az egyházon kí­vül.” „Az egyházból való tömeges kilépés ellen nem kellett küzde­­nünk. A létszámcsökkenés oka in­kább a?, hogy az elmúlt évtizedek­ben többen nem kereszteltették meg.gyermeküket.” Az egyháztag­ság feltétele a keresztség. A gyer­­mekkeresztség viszont élő hagyo­mány, szinte népszokás a dánok körében. A püspök nem említi, azonban közismert, hogy a temp­lomlátogatók száma más nyugati egyházakhoz képest is alacsony, mindössze 2 százalék. Egyházfenn­tartó járulékát az állami adókkal együtt azonban mindenki megfize­ti. Az egyházból kilépőknek nem kell egyházi adót fizetniük. Egy­háztagnak tekintik azt is, aki mel­lőzi az egyházi esküvőt (55%) és azt is, aki nem keresztelteti meg gyermekét (20%), vagy akik nem konfirmálnak (20%). Svensen püspök is érzékeli a népegyházi berendezkedés problé­máit, mégis inkább előnyeit értéke­li. Biztató jelenségekre hívja fel fi­gyelmünket. „A technika és a tudo­mány áldásaiba vetett vakhit el­burjánzásának ideje után az embe­reket mind jobban érdeklik az élet alapvető kérdései. Mindezt előse­gíti, hogy szüntelen szembesülnek a fogyasztói társadalom problé­máival, a környezetszennyeződés­sel, a géntechnológia és atomtech­nika veszélyeivel. Kétségtelen, hogy sok ember érdeklődéssel for­dul a szekták és különféle idegen vallások felé. Ennek ellenére ígére­tes jelenségek örvendeztetik meg népegyházunkat.” A következőket sorolja fel: emelkedik a keresztelé­sek száma, növekvőben a konfir­máció jelentőségének felismerése, az új bibliafordítás megjelenése széles körben ébresztett figyelmet, az új ágenda megjelenése óta nö­vekszik a templomlátogatók szá­ma - különösen az ifjúság köré­ben. Figyelemre méltatja, hogy akik a divatos önmegvalósító és önmegváltó vallásos irányzatok (New Age) hatása alá kerültek, nem szakadnak ki az egyházból, mert az egyház fegyelmi eljárás he­lyett testvéri, pedagógiai magatar­tást tanúsít irántuk. „Természete­sen nem engedhető meg minden egy evangéliumi alapon álló lutheri egyházban, a keretek azonban ha­gyományosan jelenleg is meglehe­tősen tágak.” „A lutheri hitvallások alapján kialakult élő hagyomány azért olyan eleven, mert sohasem szakadt meg a társadalom és a kor kihívásaival folytatott párbe­széd." Évszázados fejlődés eredménye Dániában az egyház és az állam viszonyának alakulása. Úgy tűnik, mintha államegyház lenne a dán egyház, hiszen külön egyházügyi minisztérium foglalkozik az egy­házi ügyekkel. Valójában mégsem az állami kormányzattól függ az egyház. „A püspök hozzájárulása nélkül egyetlen lelkészt sem mente­nék fel állásából, noha jogom len­ne rá” ■•-•■mondta az illetékes mi­niszter. A nép felelőssége hordozza az egyház ügyét. Az egyház pedig gyülekezeteiben él. Az állam részé­ről a liberális, az egyház részéről a lojális magatartás jellemző a püs­pök megítélése szerint. A konflik­tusokat kompromisszumok oldják meg. Számunkra különösnek tűnik az is, hogy a dán egyháznak nincsen olyan tisztségviselője, vagy testüle­té, amely hivatalosan nyilatkozhat­na az egész egyház nevében. Maga a prímás-püspök se rendelkezik ilyen felhatalmazással, s ezt a ma­ga részéről helyesli is. Mindenki a saját nevében nyilatkozik. Viszont mindenki részt vehet az egész tár­sadalmat érintő kérdések vitájá­ban. Az Egyesült Európa tervével foglalkozó Mastrich-i döntéssel kapcsolatban pl. ezt mondta a püs­pök: „Be kell ismernem, hogy no­ha igennel szavaztam, mégsem tel­jes szívemből. És azt hiszem, hogy aki nemmel szavazott, az se teljes szívvel tette... Meglehetős kétség­gel tekintünk minden túl nagy in­tézményre és az ilyenekkel kapcso­latos bürokráciára.” Még az Ökuménikus Tanács is privát szervezet Dániában. Nincs olyan szerve a dán egyháznak, amely aláírhatta volna belépését az Egyházak Világtanácsába. Az ökumenikus munkában természe­tesen résztvesznek, s azt segíti a tanács. „A koppenhágai dómban nem régen ökumenikus istentiszte­letet tartottunk a menekültek szá­mára. Én prédikáltam. A dán nép­egyház két lelkésze, egy baptista, egy methodista és egy római kato­likus lelkész állt mellettem az oltár­nál. Ismerjük egymást, találko­zunk, viszonyunk nem kompli­kált.” Az interjú végén ezt mondta a püspök: „Igehirdetése hitelességé­nek érdekében meg kell találnia az egyháznak kapcsolatát a kor nagy kérdéseivel s ez mindig a diakónia munkájában válik konkréttá.” Olykor úgy tűnik, túl szép, túl problémamentes, amit a koppen­hágai püspök a dán népegyházról elmond. Mégis elgondolkoztató op­timizmusa, mert reménységgel foglalkozik olyan jelenségekkel, aminőkkel - ha más formában és más feltételek között - ha­zánkban is találkozunk és bo­nyolultsága miatt nem egyszer megtorpanunk. Benczúr László DIAKÓNIAI EVANGÉLIZÁCIÓS KONFERENCIA lesz Gyenesdiáson 1993. június 27-30-ig. (Érkezés 27-én a délutáni órákban, befejezés szerda délben) Részvételi díj 900,- Ft (a helyszínen fizetendő) Jelentkezés június 10-ig ifj. Kendeh Györgynél 1134 Budapest, Kassák u. 22. Elsősorban a segítő szolgálatban állók és az iránt érdeklődők jelentkezését várjuk. - Progamot a jelentkezés után küldünk. „Csontjaimba rekesztett tűz” (Jer 20,9)- Foltin Brúnó lelkész halála -„A háromnegyede hol van...?” Új presbiterek beiktatása Putnokon sót dobbant. „A drót, melyen üze­net futott végig, elszakadt.” Foltin Brúnó már a hatalmas Isten előtt hajtja meg térdét. „Sok lélek alatt volt ő a tutaj” ezt a Reményik­­verset adta utolsó ajándékul a dia­konisszáknak. S ők is meghajtják térdeiket a Jézus Krisztus Atyja előtt és áldják Őt azért a kegyelmi örömhírért, amit utolsó szolgála­taként számukra hirdetett. Az utolsó szolgálat tanúi: a győri diakonisszák hallották a hívó szót, mint Sá­muel (lSám 3,10). 1989-ben a záródolgozat témája „Misszió és evangélizáció” címen adva volt. Hiszem, hogy a missziói és evangélizációs munkát mindig Isten végezte, végzi ma is embere­ken keresztül, amelyben mi eszkö­zök lehetünk. A szolgálat és bi­zonyságtétel útján legyőzi a hitval­lásbeli, nemzeti, kulturális és társa­dalmi határokat, így munkálva a teremtett világ egységét Jézus Krisztusban. Isten iránti hálával köszönöm teológiai professzorainknak, és azoknak, akik a szolgálatban pél­damutató hitüket, tudásukat, sze­­retetüket fáradhatatlan türelem­mel adták - adják - át, így biztatva bennünket, hogy bátran lépjünk tovább a szolgálat útján. Pál apostolnak Rómaiakhoz írt levele 11,29 alapján vallom: „Hi­szen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.” Bácskai Magdolna a Kerespestarcsai Szeretetotthon vezetője Március 23-26. diakonissza­­csendesnapok voltak Győrött. Foltin Brúnó prédikált Ef 3,14-19 alapján. Március 23., kedd. „Meghajtom térdemet az Atya előtt”... (14. v.) Ajkán ez az ige nem üres szó. A nővérek megrendültén érzik, hogy Istennek előttük álló szolgája milyen mélységes alázattal borul le az Isten nagysága előtt. „A térden imádkozás a legmegfelelőbb imád­kozó testtartás, mert alázattal is­merem el, micsoda végtelen nagy­ság elé járulok. Nem féltérdre ereszkedem, mintegy takarékos­kodva a hódolattal és imádattal, hanem egész térdre én, parány, a nagy Isten előtt.” „Hogy hatalmasan megerő­södjék bennetek a belső ember” (15). A világban látszólag a kül­ső emberek, a sikeremberek bol­dogulnak. Sok időt áldozunk a külső emberre, sokat költünk rá. Mennyit áldozunk a belső em­berre? Könyörögjünk, hogy a Lélek által megerősödjék a belső emberünk. Március 24., szerda. Reggel tele­fon: Az éjjel Foltin Brúnó rosszul lett, kórházba vitték. A diakonisz­­szák döbbenettel értesülnek erről, imádkoznak érte. Délután felvidul a közösség. Foltin Brúnó újra itt van közöttünk. Kikönyörögte ma­gát a kórházból. Az orvosok meg­vizsgálták. Szenvedélyesen követe­li : neki dolga van, várják a diako­nisszák. Neki el kell mondani, amit Isten rábízott. Ég a tűz csontjai­ban. (Jer. 20,9) Kiengedik. És to­vább prédikálja Ef. 3-at: „Krisztus lakjék a szivetekben hit által.” Mert mi lakik a szívünkben? Hűt­lenség, gonosz gondolatok. Ezeket nem elég kiseperni, ne maradjon üresen, gazdátlanul a szív! Ne úgy imádkozzunk: Jövel Jézus, légy vendégünk..., hanem jövel Jézus, lakjál köztünk! így ismerjük meg az Isten szeretetének az egész vilá­got átölelő szélességét, bűnösök iránt való /i o.wz út ű rését, a mélység­be lehajló szeretetét. Este diaképeket vetít. Passiói képeket, német diakonisszák szol­gálatát. A képeket kommentálja. Felesége hűségesen vele tart egész nap, este érte jön a leánya is, viszik éjszakára vissza a kórházba. Március 25., csütörtök. Délelőtt azon kapják az orvosai, hogy öl­tözködik : „Folytatnom kell a szol­gálatomat.” Megvizsgálják. EKG. „Mit csinált ezzel a szervezettel, hogy ilyen jót mutat az EKG-ja?” - kérdik. „Nyilván azért, mert ne­kem el kell mennem!” - hangzik a válasz. Az orvosok tanakodnak: ha nem engedik el, az lesz a végze­te, annyira el akar menni. Elenge­dik. „Köszönöm Uram, Krisztusom, hogy az elmúlt éjjel még nem hívtál haza” - ezzel az imádsággal kezdi szolgálatát a diakonisszák között. Morzsák az igehirdetéséből: „Uram, Téged elhagyni a halált jelenti, Hozzád hazatérni, Benned megmaradni, maga az élet.” „Aka­rom, fontos ne legyek magam­nak.” „A végtelen falban legyek tégla... legyek a drót, min üzenet fut végig, s cseréljenek ki, ha elsza­kadtam.” S a szívét szorongató üzenetet az utolsó szóig végig mondta. Családja ismét visszavitte a kór­házba. Éjjel megfáradt szíve utol-Régi iratokat rendezve, kezem­be akadt az Evangélikus Élet 1989. július 9-i száma. Az első oldalon nagybetűs tudósítás adta hírül: „TANÉVZÁRÓ A TEOLÓGIAI AKADÉMIÁN”. A közlemény egyik alcíme: „A háromnegyede hol van?”, ebben kaptunk tájékoz­tatást arról, hogy csaknem százan végezték már el a Levelező Teoló­giai Tanfolyamot. Megtudtuk, csupán negyedrészük áll valahol gyülekezeti szolgálatban. „A há­romnegyede pedig hol van??” is­métlődött a kérdés. Végigolvasva a kedves volt évfo­lyamtársak névsorát, örömmel mondhatjuk - az eltelt négy év alatt - közülünk is többeket szol­gálatba hivott az aratás Ura (Mt 9,37-38). Tudjuk, hogy a három év alatt szerzett tudás nem egyenértékű az öt év alatt, nappali hallgatóként végzettekével. De abban biztos vagyok, akiket diakónus lelké­szekké szenteltek, nem a Luther­­kabát varázsa miatt vállalták a szolgálatot, hanem hallva, meg-Április 25-én délután 3 órakor ünnepi istentiszteletre gyülekezett Putnok evangélikus templomában a város lakossága. Minden feleke­­zetből eljöttek, hogy közösen ün­nepeljünk. A zsúfolásig megtelt kis temp­lomban 4 új presbitert iktatott be lelkésznönk. Az ünnepi istentisztelet Rusz­­nyák Dezső sajógömöri lelkész ige­hirdetésével kezdődött. Nagy sze­retettel beszélt az Isten szolgálatá­ba állás gyönyörűségéről, örömé­ről, de felelősségéről is. A gondok terhét közösen könnyebb elhorda­ni, mint egyedül a lelkésznek. A jóindulat, szeretet vezérelje a ma beiktatott presbiterek munkáját. Ezen az istentiszteleten megke­resztelték Démut Péter 17 éves test­vérünket. Jézus háromszor kérdez­te meg tanítványát, mond Péter szeretsz-e engem? Te tudod Uram - volt a tanítvány harmadik vála­sza. - Csodálatos útravalót kapott az ifjú, és az egész gyülekezet. Ezután az ózdi gyülekezet ének­kara, kántorának Engter Istvánnak vezetésével „A Golgotán” című éneket adták elő. Ezután állt az oltár elé a négy beiktatandó pres­biter: Iván Arpádné pénztáros, Horváth Jánosné gondnok, Placs­­kó Lajos és Jankó Lajos presbiter. Az igehirdetés Jn 10,11.27-28 ver­se alapján hangzott. Nem emberekre, hanem mindig Isten szavára hallgatva, közösen munkálkodjunk, s akkor ez a társ­gyülekezet megerősödik, hitben, reménységben, szeretetben. Ezért imádkozzunk, közösen, összefo­gással kérjünk Istentől áldást to­vábbi munkánkra. Az istentisztelet „Az Úr csodá­sán működik" énekünkkel ért vé­get, s aztán még a ragyogó napsü­téses időben sokáig beszélgettünk az udvaron. Feledhetetlen élményekkel meg­gazdagodva, meleg kézszorítással köszöntünk el egymástól, mint lé­lekben igazi testvérek. Burghardt Eta a nemzet fogalma? „Hogy mitől vérzik és gyengül Ma­gyarország, azt később hazatérve, itt a magyar földön ismertem meg. De hogy a magyarság mi, hányféle szín és erő, milyen pezsgés és feszülés, arról ott kaptam ízelítőt, ahol.. .legjobb képviselőivel csonkitatlanul együtt volt az egész, nemcsak a Kárpátoktól az Adriáig, hanem még Moldvából, Bukovinából, sőt Dobrudzsából is." Az itthoni irodalmi életben Füst Milán hívta fel a Nyugat szerkesztőinek figyelmét Illyésre, az itt közölt versek közül kiemelkedik a Szülőföldem c. hatrészes versciklusa, az ars poetica értékű Énekelj költő! c. ódája, valamint a bátyja halálára írt Búcsúztató. Fenyő Miksa így nyilatkozott róla: „az első sorától kezdve igaz költő­nek ismertem és az első kézszorítástól kezdve igaz em­bernek". 1931-ben Baumgarten-díjjal tüntették ki, s az egész összeget apjának vitte el. „Egy elhagyott pusztán fetrengett a szörnyű kórban s aggodalomban, hogy még meddig győzi pénzzel az orvost, aki átvergődve a feneket­len őszi sáron, öt pengőért ojtotta bele a vigasztaló kábí­tószert. Nem nyugtatta meg az irodalmi díj tekintélyes összegéről szóló okirat sem, amelyet a fiúi szeretet első és elkésett jeleképp kezébe adott." Illyés és József Attila barátsága 1927-ben történt meg, játékosan szonetteket alkotva, egymással versengve, s a másik barátság is nem sokkal ezután érlelődött meg Fülep Lajossal, aki lelkészként ekkor hívta fel a figyel­met a Pesti Naplóban az egyke, az alacsony népszaporu­lat nemzetromboló hatására. Nála írta 1933-ban Ma­gyarok c. versét. A magyarság pusztulása és fennmara­dása örök kérdés maradt Illyés számára, éber figyelem­mel és bátor, bölcs szívvel szólalt meg mindenkor a hazai és határainkon túlra sodródottakért, s fékevesztett idők­ben a dunai kis népek összefogásáért „harangozik". Másik, életadó programjává a társadalmi igazságta­lanságok elleni küzdelem vált (Puszták népe, 1936). „Úgy kell néznünk a nemzetet, mintha kívülről néz­nénk, úgy kel! magunkba tekintenünk, mintha idegen szemmel tekintenénk." Húsz fejezetben adott képet a dunántúli puszták éle­téről, s az „arcul csapásban a pusztai 30-35 éves koráig részesült. Azután rendszerint csak hátulról kap a tarkó­ra vagy a nyakba, de leginkább csak egyet". Illyésnél a puszta mítoszi fényben ragyog, művében kiérlelt tör­ténelem- és társadalomszemlélet található meg. Vissz­hangja óriási volt, Móricz a magyar paraszti élet nagy feltárójának nevezte, a másik vélemény Babitsé, aki rádöbbent a magyar valóság „dantei bugyraira". Petőfiről készült alkotása néhány hónap alatt szüle­tett meg, ismételten a gyermekkori élmények emléke­ként. A költő életét Kozmutza Flóra változtatta meg. Fele­ségével kialakított harmónikus élete feloldást nyújtott a magány ellen, oltalmat adott a meglelt öröm a külvi­lággal szemben. „ Tőled jön a fény rám. Kellene több is még. Meg-megringatlak; megtöröm arcod. Behomálylik ismét, mint ősszel az ablak." Érzékenyen reagált a politikai kérdésekre is. Ma amikor Európát gyakran jelöljük meg célként felemel­kedésünk útján, micsoda időszerűség szól soraiból: „A magyarság talán most éli várakozásának legsú­lyosabb esztendejét. Ágazhatnak remények erre és ar­ra, de a magyar ma igazán arról ismerszik meg, hogy bizalma magában van. Aki túl sokat vár a külső erők­től, az a magyar képességeket gyöngélli, egy kicsit a saját sorsát adja fel. Meg kell találnunk helyünket nagyon is Európában, de a magunk erejéből."(1942) A háború után a nemzeti kérdés került előtérbe esz­merendszerében, s ezt fejlesztette tovább. A kitelepíté­seket elszörnyedve figyelte és a Beatrice apródjaiban fogalmazta meg emlékeit. „Negyedszázad múlva a te­rületek minden magyarjára mondatott ki kormányfőtől olyan apartheid, majd genocid határozat, amely nem egy pontjában elérte az afrikánus fajmegsemmisitő tör­vény pontjait." Lírájában is előnyömül a múlt, a törté­nelem, verseiből összeállítható egy lírai história. A szörnyűséges, „légritka" ötvenes éveket taktiku­san, megőrző gondossággal, gúnnyal, derűvel élte túl. Ekkor született néhány jelentős drámája (Fáklyaláng, Dózsa György). Bartókról szóló versében egy egész korszak kérdésköre sűrűsödik össze. Ezekben a nehéz években Szabó Lőrinc és Németh László barátsága erősítette. A hatvanas években megjelent írásaiban egyszerre megugrik az idő, a múlandóság élménye szólal meg, a létezés kérdéseire keresi a választ. Az életet szerető ember küzdelme ez, érzelmes, sejtelmes hangulattal. Erőteljes kérdések, bizonytalan válaszok. Miben keresi a gyógyulást? Vörösmarty, Vajda, Ady gyötrelméhez hasonlóan három fontosat lát az életben: az ifjúságot, a munkát és a közösség formáló erejét. Remény és hit a megújulás záloga. A hatvanas évek végétől és a hetvenes években nem­zetközi elismerése mellett a hazai irodalmi élet fő szer­vezője lett, félti a magyarságot és aggódik érte. Egyre gyakrabban foglalkoztatta az elmúlás gondolata, s az öregségre éltető választ kíván nyújtani. A Kháron la­dikjában c. alkotásában az öregedés testi-lelki folya­matait vizsgálja, szembesülve önmagával, a néha konok és torz szokásokkal is. A hetvenes évek költői szemléletét egy Camus idézet­tel szemléltette: „Tolni fel a követ a hegyre, hátha egyszer fent marad." Tihanyi magányában is a nemzeti sorskérdések foglalkoztatták, s haláláig ennek maradt következetes képviselője: „Nem szabad szégyellni azt, hogy magyarul beszé­lünk, de abba sem szabad belenyugodni, hogy bárhol a világon szégyellni kelljen azt, ha valaki magyar anya­nyelvű, s emiatt hátrányos megkülönböztetésben része­süljön." Kliment Zsuzsanna A Budapest XII. kér. Szilágyi E. fasor 24. szám alatti IMAHÁZ FELSZENTELÉSÉT 1993. május 30-án, pünkösd vasárnap du. 4 órakor végzi Szebik Imre püspök. Minden érdeklődő testvérünket szetetettel várja az Északi Evangélikus Egyházkerület Elnöksége és a Budavári Evangélikus Egyházközség Elnöksége 4. BUDAPESTI BACH-HÉT május 31-től június 6-ig esténként 6 órai kezdettel a Deák téri templomban hétfő: csembalóest Dobozy Borbála és Geoffrey Thomas kedd: szonátaest Zsigmondy Dénes és Alföldi-Boruss Csilla szerda: orgonaest Ella István csütörtök: zongoraest Kemenes András (Wohltemperiertes Klavier) péntek: kamarazenekari est Concerto Armonico (Musikalisches Opfer) szombat: orgonaest Christoph Krummacher vasárnap: H-moll mise Lutheránia, vezényel Kamp Salamon Minden este a gyülekezet lelkészei igehirdetéssel szolgálnak. A belépés díjtalan.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents