Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-05-09 / 19. szám

K Iskolából emléktemplom Edvén Evangélikus Élet 1993. május 9. Valami hiányzik... Valami nem jó ÍJil; (Folytatás az 1. oldalról) iíeljt is szolgáló tanterem lassan romlani-bomlani kez­­t, úgyhogy a benne való tartózkodás az 1980-as ;kben már életveszélyessé vált. Valószínűleg ez T iztette Nagy Dénesi arra, hogy kiköltözzék a roz­­/aTt tanítói lakásból és újat építtessen magának. Is­­itiszteletek tartására sem volt megnyugtató módon ír alkalmas sem a tanterem, sem az elhagyott taní­­di. lakás. Szükségszerűvé vált mielőbbi lebontása és •et.y új épület ugyancsak mielőbbi megépítése. A leg­újszerűbbnek a szép és erős harangtorony mögé való ^.ítkezés látszott. Az iskola falai 120 esztendeig állták , ' időjárás és a történelmi idők viharait. Lebontásuk­­la 1992 tavaszán került sor. Néhány hónappal később dig már meg is kezdődött a most már kizárólag '«entiszteleti célt szolgáló épület alapozása, a jöven­­??.i, kecses kis templom építése. Lelkes vezetője és ü/ ínyítója a most már a berendezési munkálatoknál fertő építkezésnek - Görög Sándor, Horváth Imréné, lfl| orváth Gabriella, Pálfy Miklós, Székely István mel­­(tt - a finnországi tanulmányútjáról hazatért s a ‘ :ledi lelkészi állásba beiktatott fiatal lelkész, Béres f íszló. Az evangélikusok száma jelenleg 40 körül van. • mindig kicsiny nyájból még kisebb lett. Nagyon esi. Egyháztörténelmünk „fintora”, hogy amikor • szőr ennyien voltak az edveiek, akkor „csak” isko­­' juk volt, s most hogy annyian vannak, mint valami­ír iskolás gyermekeik, most templom építésébe fog­­k. Persze az építkezésben segítséget kaptak a velük yütt örülő beledi és vásárosfalusi hittestvéreiktöl is. ^ z önkormányzat 150 ezer forintos adománya mellett ' tetemes egyházunk is tekintélyes összeggel járult >zzá az építkezés költségeihez. Példamutató az Ed­­:ről elszármazottak és a helyben lakó gyülekezeti ! gok adománya is. Jelenleg a berendezési munkák ■ lynak. Remény szerint a nyáron sor kerülhet a . mplom felszentelésére és használatbavételére. Isten különös szeretete és ajándékozó jókedve az ( 'századok során kis „kincsesdobozzá” tette egyhá- 1 ink számára ezt a reformáció idejében keletkezett iális gyülekezetét. A községet körülölelő kitűnő föl­­' :k, a szorgalmas és értelmes gazdálkodás meglehetős • létet hozott az itt élők számára. Képzett papok, ■ váló tanítók keze alól kikerült fiatalok közül sokan • lytatták a tanulást soproni Líceumunkban, Kősze­­, ;n, de másutt lévő magasabb iskolákban, egyeteme­in is. A hithűség, egyházszeretet, a tudomány és üvészet iránti érdeklődés hasznos kincsei kerültek ' 5 ebből a „kincsesdobozból”, amelyek azután ném­ák evangélikus egyházunk, de egész magyar népünk ’ ámára váltak hasznos, gazdagító értékké. Edvy, Pu­­i, Szekeres, Sztrókai, Zongor, Zsirai stb. családok ! gjai közül nemcsak papok és tanítók, de neves müvé- i ek, orvosok, jogászok, irodalmárok kerültek ki s •egbítették a község és evangélikus gyülekezete nevét. Neves történészünk Payr Sándor szerint Edve, amely 1653-ból származó adatok alapján a rábakecöli gyülekezet filiája volt: „az Edvi Illések származási helye”. Az itteni Illés család edvei birtokai után II. Ferdinándtól 1643-ban kapta az „edvi” elönevet, amely egy hatalmas, elterebélyesedett családfa tagjai­nak máig is használt előnevévé vált. Az Edvi Illések közül az edvei gyülekezet most az itt Edvén született Edvi Illés Gergelyre emlékezik Isten iránti nagy hálá­val, akit a pozsonyi vésztörvényszék 1674-ben 70 éve­sen, mint malomsoki lelkészt idézett maga elé. Mivel hite és lelkészi esküje megtagadására sem ígéretekkel, sem fenyegetésekkel rávenni nem tudták, gályarab­sággal sújtották. A kínzások miatt elgyötört teste nem birta a hosszú gyalogút fáradalmait. Nápoly felé hajt­va, 1675. április 29-én érte a gyötrelmeinek véget vető halál. Hite, szenvedése, a kopár sziklákra kiömlő vére az edvei gyülekezet „kincsesdobozának” legszentebb ékei. Az iskolából lett templom ünnepélyes felszente­lése egyúttal jó alkalmat kínál a község nagy szülöttjé­ről, egyházunk vértanújáról s mártírjáról való hálás megemlékezésre is. Márványtáblába vésett név pedig láthatóvá is tenné a minden időben érvényes figyel­meztetést: „Emlékezzetek meg a te elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyclmez­­vén az ő életök végére, kövessétek hitöket” (Zsid 13,7). Zoltán László Magyarul nem lehetne? Egy halk kérdés és kérés egyházzenészeinkhez Ha egyházzenei alkalmon veszek szt, többnyire büszke vagyok, hogy angélikus vagyok... így volt ez Finta ergo nívós diplomahangversenyén a jneakadémián, de ezt érzem, ha clju­­k a Lutheránia egy-egy zenés áhítatá­­is. De van valami, ami újra meg újra egrontja örömöm, s tudom, nem csak >lam van szó... Büszke voltam, hogy •mek orgonistánk koncertjét a fóti ántorképzö Énekkarának korálbcté- i gazdagították. Csak azt nem értet­ni, miért kell evangélikus kántorkép­­isöknek németül énekelni legismer­­bb koráljaink szövegét?! Zsúfolásig egtelt a Zeneakadémia (talán még­­m vagyunk annyira kicsiny egyház?), licsoda missziói alkalom! Mennyivel íbb lett volna a „Miatyánk”, mint a Vater unser”, a „Mélységes mélyből iáitok”, mint az „Aus tiefer Not”?! De ugyanezt érzem a passió és kan­tátaelőadásokon is: hiába teszik elém lelkiismeretes kezek a magyar fordí­tást, nem értem, miért énekel németül az evangélista, mikor az én lutherániás koromban még „tudott” magyarul... Természetesen tisztában vagyok az ere­deti szöveg „többletével”, tudom mi­lyen probléma a megfelelő fordítás, és a jó prozódia... Ennél csak egy na­gyobb problémát ismerek: ha a „zene­barát” belefeledkezik a barokk muzsi­ka gyönyöreibe, és már nem hallja, nem hallhatja anyanyelvén már evan­gélikus templomban sem, hogy „Fe­szítsd meg...”, „Betelt immár” és „Nyugodj...” Tudom, szakmai, művészi szem­pontból az eredeti szöveg a „tökéletes”. De meggyőződésem és tapasztalatom, hogy közös szolgálatunk szempontjá­ból az a tökéletes, ami betölti célját, küldetését. S az evangélikus egyházi zene célja, küldetése - gondolom c kér­désben nincsen vita köztünk az evan­gélium érthető és befogadható tovább­adása a legszélesebb tömegeknek. Ez a mi sajátosan rcformátori, lutheri hit­vallásunk: az evangélikus egyházzene prédikáló szolgálatra küldetett! Halk kérdésem: lehet-e ennél fonto­sabb, magasabb helyről érkező szem­pont?! Hiszem, ha a legnagyobb Mes­ter legnagyobb zenész tanítványát, az „ötödik Evangélistát” megkérdezhet­nénk, milyen nyelven akar ma Magyar­­országon prédikálni, válasza egyértel­mű lenne: „természetesen magyarul, hiszen mindezek azért írattak meg, hogy hitetek legyen...” Gáncs Péter A rendező ezen szavai élesen, türelmetlenül és felháborodottan hasítottak bele a templom várako­zással teli csendjébe. Kapernaum idős, minden különleges esemény­re éhes lakóitól kezdve, a modern vonalú új siófoki templom hallga­tóságáig 17 alkalommal hangzott el, Jézus szenvedéstörténetét elénk idézve ez a két megállapítás a So­­mogy-^ala-i nagyvárosok és kis falvak templomaiban. Talán elő­ször annak a 7-7 II. éves teológus lánynak és fiúnak szólt, akik vál­lalkoztak ez év böjtjében, nagyhe­tében is arra, hogy valamiképp kö­zel hozzák a gyülekezeti tagok ál­tal már oly jól ismert történetet a szívekhez. A kísérlet sikerült. Biz­tos vagyok benne, hogy sok gyüle­kezeti tag és mi lelkészek is meg­hallottuk: ez nem a „színészek­nek”, hanem nekünk szól. S amint peregnek a jelenetek, a szereplők közül egyre többen, végül mind­nyájan belátják: Valami hiány­zik... Valami nem jó! Az esemé­nyek gyors folyama ezen a ponton megtörik, lelassul, lehullanak a jel­mezek, előkerül az „Igazi forgató­­könyv”: Ézsaiás 53 prófétai jöven­dölése az Úr szenvedő Szolgájáról, a 22. zsoltár Golgotán beteljesedő szavai. Közeljön egy-egy teológus hallgató és az otthonigazgató ta-’ núságtétele nyomán az, Aki hiány­zik, az Aki egyedül jóvá, igazzá tehet bennünket. A prózai monda­nivalót szolgálva és követve épít­kezik a zenei rész is. A szenvedés­történet tetőpontján több szólam­ban, tisztán csendül fel a 200-as énekünk: „Ó Krisztusfő sok seb­bel...”, aláhúzva az eddig elhang­zottak lényegét és még összefogot­­tabban irányítja figyelmünket, az értünk életét adó Jézusra. Az ének hangjai már régen el­csendesedtek, a jelenetsorok képei már csak emlékképek, a szenvedő Jézusról szóló igehirdetéseket templomainkban már a Feltáma­dott Úrról szóló tanúságtételek követték. De vajon akiknek szólt, akiknek egyházias magatartását, azaz: megszokott vallásos gondol­kodásmódunkat, keresztyén éle­tünket célba vette a Passió, mi ész­revettük, észrevesszük-e, hogy gyü­lekezeti és egyéni életünkben valami vagy inkább Valaki hiányzik, vala­mi vagy inkább valami, nem jó. Hajlandók voltunk, hajlandók va­­gyunk-e mi is ledobni, levetni a jel­mezt, az álarcokat, amelyek távol­tartanak bennünket egymástól és attól. Aki előtt egykor leplezetlenül kell megjelennie mindnyájunknak. Vallomásra nyílik-e ajkunk, felis­merve a magunk arcát és látva Őt a megfeszítettet úgy, amint a prófé­ciában hallhattuk: „A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az O sebei árán gyógyultunk meg”. A „Nagy Rendező” ezeken a délelőttökön, délütánokon és esté­ken hiszen - végezte áldott mun­káját bennünk és közöttünk. Kö­szönet és hálaadás Őnéki érte és azoknak, akik kezében engedelmes eszközök voltak. Smidéliusz Zoltán A fává növő mustármag Csömörön Alig húsz kilométer távolságra fekszik Budapesttől Csömör, amelynek lakosai zömmel a kétszáz évvel ezelőtt idetelepített szlovákok leszármazottai. Az ide telepített szlovákok (akkor a pejoratív jelző nélküli tótok) a Felvidéknek nevezett Magyaror­szág állam- és magyarhű lakosai voltak, akik boldogan vállalták szlovák anyanyel­vűk ellenére a magyar jelzőt és költöztek erre a vidékre. Boldogulásukat itt megta­lálták, gyarapodtak. Nyelvükben, szoká­saikban senki nem korlátozta őket és soha nem érezték, hogy Magyarország másod­rendű polgárai lennének. Nem igényeltek kisebbségi törvényt, mert minden magyar jog megillette őket, minden magyar közhi­vatal nyitva állott előttük. Amikor 1946- ban Rákosi rendszere úgynevezett „lakos­ságcsere" egyezményt írt alá, innen Csö­mörről bizony egy ujján megszámolhatta a kérdező, hány csömöri szlovák család jelentkezett áttelepülésre. ők a magyar haza hű polgárainak tekintették magu­kat. A község lakosainak a többsége az evangélikus vallás híve, ezt hozták maguk­kal annak idején őseik földjéről és az el­múlt évszázadok alatt is megmaradtak őseik hiténél. A magyarországi evangéli­kus egyház egyik legerősebb, leghűbb evangélikus közössége a csömöri, amely ellenállt a kommunista rendszer minden vallástalanig törekvésének. Most a csömöriek Jézus példabeszédei egyikének a nyomán indultak el. Máté evangéliuma 13. részének 31-32-ik versé­ben így szól: „...Hasonlatos a mennyek­nek országa a mustármaghoz, melyet vé­­vén az ember, elvet az ő kertjében. Amely kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb a veteményeknél és fává lesz annyira*, hogy reá szállnak az égi ma­darak és fészket raknak az ágain." „Ennek a Krisztusi példázatnak a nyomán indítot­ták meg a csömöri evangélikus gyülekezet-A Keresztyén Ifjúságért Alapítvány ben a MUSTÁRMAG című egyházi-vallási jellegű lapjukat. De mivel Csömörön a la­kosság csaknem teljesen az evangélikus egyház tagja, igy az egyházi események is összefonódnak a polgári eseményekkel s némileg hatással vannak az Önkormányzat életére, határozataira. A MUSTÁRMAG két megjelent száma van előttem, a kará­csonyi és a húsvéti. Különösen ez az idei húsvéti szám nyolc oldalával nyújt gazdag tájékoztatást a csömöri evangélikus egy­házközség terveiről, céljairól. Természete­sen bőséges lelki táplálékhoz is jut az olva­só és ez különösen azok számára értékes, akik betegség, vagy más ok miatt nem tud­ták felkeresni az Isten házát. Az a csömöri templom mindig zsúfolt, a lelkész által széthintett mustármag hívő lelkek befoga­dó barázdáiba kerül. Ebben a húsvéti számban Solymár Péter, az egyházközség lelkésze drámai erővel győzi meg az olva­sót, hogy a tizenkét krisztusi tanítvány, a tizenkét egyszerű ember, miként tudta Jé­zus Krisztus mögé sorakoztatni szinte az egész világot. Krisztus a halálból feltáma­dott és ez a csendes bizonyság befutotta az akkor ismert világot. Ennek a dinamikus sugárzása indította el hódító útjára a meg­váltás evangéliumát - írja a lelkész húsvéti cikkében. Ennek a szellemnek az ereje, a Szentlélek sugárzásával ad lendületet, el­­szánást, akaratot a csömörieknek, hogy ebben a mai vajúdó, ellentétekkel terhes világban, az egyedül helyes útra, a krisztu­si példázatú keskeny útra tereljék, leg­alább az ő közösségüket. Azután az a krisztusi példázatú mustármag kikel, majd megerősödik, Iává terebélyesedik és a reá szálló égi madarak majd viszik tovább, szerteszét a fa magvait. Ám a csömöriek az ige meggyőző erején kívül, konkréten is tesznek érte. Létesítet­ték a „CSÖMÖRI EVANGÉLIKUSOK A KERESZTYÉN IFJÚSÁGÉRT ALA­PÍTVÁNY”-!. Az Alapító okirat bevezető szövege így szól: „Jelen okiratban a Csö­möri Evangélikus Egyházközség Alapít­ványt hoz létre, amelynek a célja a község­ben élő gyermekek és fiatalok kulturális tevékenységének, egészséges életmódjá­nak, sportolásának, táboroztatásának, nyaraltatásának, szabad idős tevékenysé­gének keresztyén szellemben történő nevel­tetésének támogatása.” Az Alapítvány céljai között, konkréten még a hitélet terjesztésén kívül, a rászoru­ló családoknak segély; a gyermekek tanu­lásához ösztöndíj járul. A cserkészet támo­gatása, továbbá a romániai (erdélyi) Sze­­celeváros-Türkös, valamint a Finnországi Loviisa testvérgyülekezetekkel a kapcsola­tok ápolása, szorosabbá tétele. Ez utóbbi téren Csömör már eddig is jelentős tevé­kenységet fejtett ki, a kölcsönös látogatá­sok, vendéglátások által. Ez utóbbi külö­nösen hasznos a magyar-finn kapcsolatok szorosabbá tételével. A mustármag szerepe itt is jelentkezik, s talán a nemzetközi kap­csolatok erősödésének is jó szolgálatokat tesz................w.oov Az Alapítvány első adakozója Bátovsz­­ky György, Csömör polgármestere, aki 100 000 Ft-os adománnyal járult hozzá az Alapítvány vagyonához. Szellemi vezére Solymár Péter, az egyházközség lelkésze. Segítőtársai Gubek Mária felügyelő, Boda Zsuzsanna, továbbá a lelkész felesége, Márta asszony és Eszter leánya, aki a va­sárnapi iskola munkájában tűnt ki. Külön meg kell emlékezni a MUSTÁR­MAG húsvéti számában Túrmezei Erzsébet „Húsvéti híradás” c. verséről. Túrmezei Erzsébet hitvalló költészetét már régen is­merjük és gyönyörködünk benne. írói, költői tehetségével lemondott a világi si­kerekről és Írásaival, verseivel csak a hitet, az Urat szolgálja. A csömöriek pedig csak öntözzék a MUSTÁRMAG-ot, hadd nőjön fává. Kelcnváry J. László RÁK Ez a három betűből álló szó korunk egyik legfélelmetesebb szava lett. „A rák nem fáj, de ha megállapítják - özei kerül a halál” -, mondta az Országos Onkológiai Intézet aulájában tartott beszélgetés megnyitójában V. Vasváry Artúrné, a Magyar Rák Liga titkára. Az I. Nemzeti Rákellenes Napok programjában zervezett kerekasztal-beszélgetés témája: „Daganatos beteg és világképe. Hogyan tovább?” volt és a kerekasztal örül négy felekezet lelkipásztora foglalt helyet. Dr. V. Jeleníts István piarista rendfönök, Kajos éti Jenő a HN Adventista Egyház elnöke. Sok probléma kerül elő a betegség megállapításával •folytatta tovább a Liga titkára. Problémává válik a zenvedés, a bűn és a szenvedés összefüggése és nehéz esz a családban az életközösség. Hogyan találkozik zekkel a kérdésekkel a lelkész? A beszélgetést Ránky Miklós vezette. Az egyik té­­na, amit körüljárt a beszélgetés, az volt, hogyan segít­­let a lelkész a betegségükről tudomást szerző betegek­­lek? Gyökössy Endre szerint amíg életcélja van a tetegnek - valaki rá van bízva, gyermekét kell felne­­'elni — ez döbbenetes erőt ad neki. Ugyanakkor rá kell 'ezetni, hogy a halált bele kell építeni az életbe. Egy ákos gyermek esetére emlékezve mondta Jeleníts Ist­­'án, hogy a család volt a riadtabb, a gyermek vigasz­ait. Jó lenne a gyermekek módjára fogadni a betegsé­get. Kajos Annamária a beteg iránti empátiáról szólt, )eszélgetni kell, vagy inkább hallgatni öt. Ha odafi­gyelünk, nem ismétlődik meg a bethesdai beteg kérdé­se, hanem ez fogalmazódik meg: van emberem! Szige­ti Jenő is a beszélgetés fontosságára irányította a agyelmet. Nem szabad gettóba zárni a rákos beteget, :rezze, hogy ott vagyok mellette. Nem elterelő beszél­getést kell folytatni, többet kell foglalkozni a halál kérdésével. A betegség meghívó a számadásra. A rákbetegséget valóban a halállal tartják egyenlö­­aek. Sokan érzik így: halálra ítélt ember vagyok. De i halálomban benne van az élet, a feltámadás és az :!et. Vagy hazamegyek (földi otthonomba) - vagy hazamegyek (ahol Atyám lakik). Mindkettő ottho­nom. A betegség, szenvedés és a bűn összefüggésében )o arra emlékezni, amit Jézus mond: nála bocsánat van. Isten különben sem hagy befejezetlen életet, min­őig befejezéshez visz. A félelmet pedig kiűzi a teljes Gyökössy Endre református lelkész-pszichológus, Annamária evangélikus kórházlelkész és dr.' Szi­szeretet. A keresztyénség különben sem csupán bűn­tudat, hanem szeretettudat és kegyelemtudat. Nem az a szenvedés fáj, amit csillapítani lehet, hanem az, hogy nem vagyok ember a betegség következtében és ma­gamra maradtam. A hit azt is jelenti, hogy felelősek vagyunk egymásért. Ezért is fontos a betegágy mellett a lelkész szolgálata. Az utolsó ítélet jézusi képe is (Mt 25!) arra figyelmeztet, hogy felelősek vagyunk. Nem azért küzdünk, hogy megszűnjön a betegség, a rák, hanem hogy olyan életet éljünk, mely méltóságra, örömre, a bajokkal együttélésre vezet. Orvosok vallják, hogy nem szabad megmondani a betegnek, hogy rákos, nem szabad elvenni a reményt. Szigeti Jenő mondta erre, hogy az ember sok mindent kibír, csak azt nem, ha elveszti reménységét. Nekünk azt kell hirdetnünk, hogy a jövő biztos, mert Jézus jön! Nem a halálnak adjuk meg magunkat, hanem Jézusnak. Jó volna már az életben találkozni Jézussal és nem csak a halálban. De jó volna ezt nemcsak a betegágyon elkezdeni, hanem korábban az életünk folyamán. Mi nem valamiben, hanem valakiben hi­szünk. Jeleníts István is igy összegezett: nem a gyó­gyulás reménye a remény, hanem a „nagyobb” re­ményt kell segíteni és ezt már előbb fel kell ébreszteni. Az egész beszélgetés alkalmas volt arra, hogy a na­gyobb felelősséget ébressze. Megszólaltak orvosok is. Hívő orvos, aki együtt imádkozik betegével. Amikor közli a betegséget, mindjárt mondja azt is, hogyan tovább. Nagyon fon­tos „fogni a kezet” és nem elengedni. Ez nemcsak az orvosokra érvényes, de különösen a családtagokra. Egyikük megemlítette, hogy ritka az az eset, de van ilyen, hogy férj és feleség együtt jönnek a rendelésre és együtt vívják a harcot. Általában nem helyes a mindentudó orvos képzete, de helyébe nem léphet a mindentudó lelkész sem. Együtt kell élni, tusakodni, szegényes érzelmi világunkat az ilyen betegekkeí együtt erősíteni és „fogni a kezet”! Kaptunk egy könyvecskét is, melyet a rákellenes alapítvány és a HN Adventista Egyház közösen adott ki. Dr. George Jávor magyar származású, Ameriká­ban élő biológiaprofesszor írta: „Szemtől szemben a rákkal”. A könyv nem csupán az orvosi, biológiai, tudományos ismereteket tartalmazza, de a hívő ember magatartását is felmutatja. (Szívesen közreműködünk a könyv beszerzésében, amennyiben erre igény tá­mad.) Tóth-Szöllős Mihály AZ EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA IGAZGATÓJA MAGYARORSZÁGON 1993. április 1-jén rövid látogatást tett a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatnál az Egyházak Világ­tanácsának közelmúltban megválasztott igazgatója, Myra Blyth. Erőspusztán megtekintette a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat újonnan létrehozandó menekült- és szociális központját. Budapestről Növi Sadra (Újvi­dékre) látogatott, ahol találkozott az Ökumenikus Segélyszervezet elnökségével, majd Boszniába és Belgrádba látogatott, ahol fogadta a Szerb Ortodox Egyház patriarchája. Myra Blythot útjára elkísérte Lehel László lelkész, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat vezetője is. Ha tíz jegyet vennének... Ha minden budapesti protestáns gyülekezet csak tíz jegyet vásárolna az Evangélium Színház előadására, A két Bolyai-ra, akkor az előadások továbbra is meg­tarthatók lennének - mondta Udvaros Béla, a színház alapítója, rendezője, vagy inkább „egyszerűen” csak úgy mondom, hogy a színház szíve-lelke. Csak tíz jegyet...- Nem látszott rajta az a letargia, ami az oly könnyen kétségbeeső emberre jellemző, nem siránko­zott, mint ahogyan esetleg sokan tennének, nem mondta azt sem, hogy nem érdemes csinálni. Csak azt mondta csendben, hogy csodálkozik azoknak az ér­dektelenségén, akiknek tulajdonképpen létrehozták a színházat. Félreértés ne essék: ezek az előadások eddig telt házzal mentek. Jelen volt estéről estére a magyar kul­turális élet derékhada, Németh László lányai levélben köszönték meg Udvaros Bélának az előadást, csak hát a gyülekezetek... Érdemes elgondolkodni ezen. Nem számonkérés, csak kérdés: Vajon hány budapesti gyülekezet szószé­kén hirdették a lelkészek a gyülekezeti tagok figyelmé­be ajánlva ezt az előadást? Vajon hányán érzik magu­kénak mindazt, ami értük, értünk történik? Vajon hányán ismerik fel azt a lehetőséget, ami a jó hír, örömhír továbbadásának egy másfajta formája? Ahogy az előző előadás, Tamási Arori Hegyi patak című színmüve, úgy ez az új, A két Bolyai is felejthe­tetlen élmény marad mindazoknak, akik megnézik. Ha tíz jegyet vennének... Nem egy közönségszervező gondolatai ezek, csupán aki sajnálja, hogy nem nézik meg legalább tízen egy-egy budapesti gyülekezetünk­ből ezt az elgondolkodtató előadást. Nagy László Olvasói levél (Kedves levél érkezett Finnországból egyik korábbi cik­künkkel kapcsolatban. D. Voipio Márton testvérünk észrevé­telét olvasóinknak továbbítjuk. Szerkesztő.) A lapjuk 13. számában van egy nagyon kedves emlékezés dr. Reményi Mihálytól. De egy félreértés van benne: 1937- ben Nyíregyházán járt finn-észt csoportban nem volt finn érsek, hanem észt: Dr. Rahamägi Hugo, Episcopus per to­­tam Éstoniam. Igaz, hogy egy finn püspök is jelen volt, az oului püspök Mannermaa, J. A. Koren Emil könyvében „Testvéreink északon” van egy kép, ahol Raffay Sándor magyar püspök ül Mannermaa és Rahamägi között. Őneki is kereszt van a mellén. Negyedik kereszt is látható a képen, de ez ezüstös és azt egy észt parókus lelkész viseli. Én is ott voltam mint harmadéves teológus és tolmács a magyar nyelvből a finnre. Tisztelettel és szeretettel: D. Voipio Márton

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents