Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-03-21 / 12. szám

Evangélikus Elet 1993. márc

Egymás hite által épültünk

„...hogy életük legyen.

Isten iránti hálával gondolok arra a néhány napra, amelyet egyházunk Lelki Segély Szolgálata keretében töltöttem Piliscsabán február 1-töl 5-ig. Főként olyanokkal találkoztunk itt - az ország minden részéből, akik az alkoholtól való függőségben szenvednek évek vagy már évtizedek óta. A bemutatkozás, illetve a hétvégi „kimutatkozás" során ki-ki elmondta, miért jött, illetve mit jelentett számára ez a hét.

'tlöo *€Ít, |

idrás Beszámolómat a nap záró úrvasorai istentiszteletével kezdem. Ielyszűke miatt kézről kézre járt paténa. Ki-ki vett az ostyából s továbbadta szomszédjának. Jgyanúgy a kehely is kézről kézre árt. A velem szemben ülő presbier testvér szemében könny csillogott, az enyémben is. A nap ajánlékaként átéltük: Isten Szentlelke nunkálkodott közöttünk.

Közel kétszázan jöttünk össze, 13 gyülekezetből, hogy tanuljunk, togy egymás hite által épüljünk.

A reggeli áhítatot Nagy Veronika tartotta Róm 13,8 alapján. Minden cselekedetünk alapja legyen Jézus szeretető. Életünk akkor lesz hiteles, vonzó, ha Jézus szeretetéből táplálkozik.

Duclla Imre egyházmegyei felügyelő köszöntő és a csendesnapot megnyitó beszédében lelkiismeretünkhöz szólt. Kihívásoknak kell megfelelnünk, mert a szekták, az újra éledő ateizmus, a keresztyénséget támadók nap mint nap megkérdőjelezik hitünket.

Délelőtt Káposzta Lajos esperes, „Szekták vadászterülete lett hazánk?” címmel tartott előadást. .. Mindig'is együtt éltek a szekták a keresztyénséggel. így volt ez az a apostoli kortól, napjainkig. Az eleműit évtizedekben viszont elburjánzottak, mint a rákos sejtek a beteg emberi testben. Megyénkben 15, országosan közel ötven szekta tevékenykedik.

3 Délután Szabó Vilmos kiskőrösi lelkész szólt hitvallási iratainkról, álhitünk megvallásáról. Ma is meg ni kell tudnunk fogalmazni hitünket, a ma embere számára, a- Közel ötven hozzászólás volt. Ez '■ mutatja, hogy akik eljöttek, való!' ban figyeltek és aktívan vettek j’ részt a presbiteri csendesnapon.

Ízelítőül álljon itt néhány mondat íi a felszólalásokból:

:. -- Mire figyelmeztetnek bennün-i két a szekták?

• - Nagy a tájékozatlanság hírt veink körében a bibliaismeret doln gában.

; - Jobban oda kellene figyelnünk

j gyermekeinkre, fiataljainkra a , szektaveszély miatt, lásd a duna, földvári $zekta , ténykedését, akik i fiatalokat szakítanak el családjaik- 1 tÓl. ■ I ..............- A szeretetben kell megerősöd• nünk, hogy ne oda, hanem közénk kívánjanak jönni az emberek.- Imádkozó életet élünk-e?- Szektásokkal csak komoly bibliaismerettel lehet vitatkozni.- Meg kell fogalmazni hitünket mai nyelven.- Kellene tartani 1994-ben, az LVSZ Bp-i nagygyűlése 10 éves évfordulóján egy országos összejövetelt, ahol gyülekezetek találkozhatnának egymással.- Kellene egy egyházmegyei lap, amelyben értesítenénk egymást dolgainkról, örömeinkről, gondjainkról, - hogy többet tegyünk egymásért.

A hozzászólások mutatták, hogy nem volt üresjárat. Egyházunkért, egyházmegyénkért, gyülekezeteinkért, családjainkért érzett felelősség érzése hatott át bennünket. A záróistentisztelet szolgálatát Szabó Vilmos Béla hartai lelkész végezte ÍJn 4,1-7 alapján. Az igazi hit soha nem hiszékenység, - az igazi hit hitvallás: tudom kinek hiszek. S a hitemet kész vagyok mindig és mindenki előtt megvallani.

Presbiteri csendesnap Soltvadkerten

Kedves soltvadkertiek! Köszönjük a vendégszeretetüket. Öröm volt látni, hogy a felszolgálásban fiatal fiúk és leányok is segítkeztek.

Ez is jelzés értékű volt. Senki nem sietett haza, nem néztük az óránkat, jó volt együtt lenni, együtt tanulni, egymás hite által épülni.

Szükségünk van az ilyen napokra, - csendesnapokra - melyekben

Az Európai Protestáns Nagygyűlés, amely 1992. tavaszán ülésezett Budapesten, megkérte a Nagygyűlés Előkészítő Bizottságát. hogy még egy évig, azaz 1993. április l-ig maradjon hivatalában. Megbízta azzal, hogy tegye közzé és hozza az egyházak tudomására a Nagygyűlés eredményeit, értékelje ki az állásfoglalásokat és a Nagygyűlés kiváltotta reakciókat, európai szinten folytasson megbeszéléseket a különböző szervezetekkel és egy összefoglaló zárójelentésben terjessze a résztvevő egyházak és szervezetek elé a további munkára vonatkozó javaslatait.

Az Előkészítő Bizottság 1993. február

5—7-ig Berlinben tanácskozott, hogy megállapodjanak a jelentés tartalmában. Ezzel a Bizottság feladatát befejezettnek tekinti. Amiként ehhez kezdettől fogva ragaszkodtunk, az Európai Protestáns Nagygyűlés nem eredményezheti azt, hogy európai szinten egy újabb protestáns egyházi összefogás létesüljön. Miként majd még rámutatunk, a Nagygyűlés ösztönzéseit más módon kell és lehet felfogni és folytatni. Azzal a reménységgel fordulunk a résztvevő egyházakhoz és szervezetekhez, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy külön-külön és közösen is elősegítsék a közös evangéliumi bizonyságtételt Európában.

A Nagygyűlés megítélése egészében véve pozitív volt.

Egyes kritikai hangok is elhangzottak a Nagygyűlés megszervezését illetően. Túl rövid ideig tartott ahhoz, hogy kiérlelt eredmények születhessenek belőle; ezenkívül a tárgyalásokon túlságosan uralkodó volt a német nyelv és a német kérdésfeltevés. Ahhoz, hogy valóban átfogó közös véleményre jussunk, sokkal mélyrehatóbb véleménycsere lett volna szükséges. De ugyanakkor a Nagygyűlés eredményeiben jtíjpak a jelét látják', íiogy az evangéliumi egyházak közös alapja eléggé teherbíró ahhoz, hogy ma közös állásfoglalásra juthassunk.

Nem nagy azoknak az egyházaknak a száma, amelyek részletes hivatalos állásfoglalást juttattak el hozzánk. Megjegyzéseiket megfontolásainkban és javaslatainkban figyelembe vettük.

Mind az előkészitő irat, mind a Nagygyűlés Üzenete „a bűnösnek egyedül kegyelemből való megigazulásá”-ra hivatkozott, mint az evangéliumi üzenet középpontjára. Újból és újból megmutatkozott az előkészítésben is, meg a Nagygyűlésen is, hogy a protestáns keresztyének számára a megigazulásról szóló üzenetben magától értetődő kiindulási pont van. Sokkal többről van itt szó, mint pusztán formális véleményazonosságról. A megigazulásról szóló üzenet alapul szolgált olyan időszerű problémákra való válaszadáshoz, mint amilyen pl. a múlt bűnével vagy a mai életstílussal szemben tanúsítandó magatartás kérdése. De ugyanakkor felvetődött számos nyitott kérdés is. A megigazulásról szóló üzenet más és más formában fogalmazódott meg és nem azonos fontossággal a különböző evangéliumi hagyományokban. Mit kezdjünk ezekkel a különböző megfogalmazásokkal és hangsúlyokkal? Milyen jelentőségük van az evangélium olyan aspektusainak, amelyek azzal a veemberi, földi, anyagi dolgaink háttérbe szorulnak és első helyre kerül Isten és az Ő ügye, benne a mi munkánk, életünk, szolgálatunk, - Uram köszönjük Néked ezt a napot, az erőt, - hogy helyt álljunk, - mint evangélikus emberek, hazában és gyülekezetben.

széllyel fenyegetnek, hogy háttérbe szorítják e megigazulás kizárólagos hangsúlyozását? A budapesti tapasztalatok azt mutatják, hogy az evangéliumi egyházak közös alapját nem szabad csupán előfeltételezni, hanem mindig újból ki is kell dolgozni.

Az Európai Protestáns Nagygyűlés főként a belső evangéliumi párbeszédre adott újabb ösztönzést. A résztvevők előtt világossá vált, hogy a mai európai helyzet láttán a protestantizmus megosztottsága az evangéliumi bizonyságtétel kárára van, tehát minden erőfeszítést meg kell tenni az evangéliumi egyházak közötti közösség előmozdítása érdekében.

A protestáns egyházak közötti közösség elmélyítésének semmi köze sincs valamilyen tömbképzódéshez. Ez a telelem olykor elhangzott a Nagygyűlésen, de alaptalannak bizonyult. A közösségre a közös bizonyságtétel miatt van szükség, s ehhez mindenek előtt a gyülekezetek közötti érintkezést kell elősegíteni. Jó szolgálatot tesz az ortodox és a római katolikus egyházzal való viszony ápolásának is és előfeltétele az ökumenikus mozgalomban való konstruktív részvételnek.

Örülünk annak, hogy az Európai Nagygyűléshez kapcsolódva többen is kezdeményezik, hogy új mozgást hozzanak az evangéliumi egyházak közötti kölcsönös kapcsolatokba.

A protestáns egyházak közötti közösség az által ölthet alakot, ha az evangélium és a szentségek egybehangzó értelmezése alapján kölcsönösen Jézus Krisztus egyházaiként ismerjük el egymást. Ez felel meg a Leuenbergi Kondordia modelljének. Bizonyos, hogy az európai lutheránus, református és uniált egyházak között kialakult eme modell nem vihető át minden további nélkül a reformációs hagyomány többi egyházaiba is..,^pzzájárulnak ehhez még újabb kérdések is, különösen a lelkészi hivatal kölcsönös elismerésével kapcsolatban.

Nyilvánvaló az egész európai reformátori keresztyénség közös bizonyságtételének a szüksége. Budapest után az egyházaknak küldött kérdéseinkre az általuk adott válaszokban a következő témák közös megfontolását kívánják: Evangelizáció - Reformáció és felvilágosodás - ökonómia és ökológia (közgazdaság és környezetvédelem)- Nacionalizmus. Az európai fejlemények igen gyorsan követik egymást és újabb meg újabb kérdéseket vetnek fel: pl. a háborús konfliktus az egykori Jugoszláviában, az új szegénység Európában, főként a keleti országokban. Közben bonyolultabbá vált az ökumenikus helyzet is. Ha ma tartanók a budapesti Nagygyűlést, már más lenne a napirendje. Ezért a reformáció egyházainak minden alkalmat meg kell ragadniok, hogy világosabbá tegyék a közös problématudatot, hogy kialakítsák a közös bizonyságtétel formáit és egymást kölcsönösen a szeretet cselekedeteire buzdítsák. Az evangélium iránti

közös felelősségünkben így fogunk egygyé válni.

Hol és hogyan tárgyalhatok meg az említett új témák?

a) Az európai lutheránus, református és uniált egyházak közötti Leuenbergi Kon-A résztvevők száma a szolgálattevőkkel együtt 28 fő volt. Férfiak, nők; ifjak és öregek 5 napon át ültünk az Úr Jézus lábainál, hallgatva a mentő és szabadító evangéliumot. Mint egy nagy család tagjai őszintén megnyílkordia keretében. Ennek szövege arról szól, hogy a résztvevő egyházak kijelentik hajlandóságukat, hogy a bizonyságtételben és a szolgálatban közösséget alkossanak. Ilyen közösségre eddig csak korlátozott mértékben jutottunk el.

b) Az Európai Egyházak Konferenciájában. AzEEK 1992 szeptemberében Prágában tartott nagygyűlésén nyilatkozatot adott ki a Budapesten lefolyt Európai Protestáns Nagygyűlésről. Ebben örömmel üdvözli a közösség elmélyítése céljából folyó belső evangéliumi megbeszéléseket s arról szól, hogy az EEK-ban a protestáns egyházaknak rendelkezésükre áll egy fórum, hogy ott egymás között egyetértésre juthassanak bizonyos, különösen sürgető kérdésekben. Az EEK-nak a következő évekre összeállított programjában számos olyan kérdés szerepel, amelyek az evangéliumi egyházak számára fontosak, pl. a közös evangélizáció, az emberi jogok, a nők évtizede, az ökonómia és ökológia viszonya.

Kívánatos lenne, ha az evangéliumi egyházak egyetértenének az ortodox egyházakkal folytatandó különféle párbeszédek szükségességében. A leuenbergi dogmai megbeszélések fontos feladatot végezhetnének e tekintetben.

c) Európai és regionális szintű szervezetek. A közös evangéliumi bizonyságtételben fontos szerepet játszanak az európai egyházak összefogásai Európa bizonyos területein, mint pl. az Egyház és Társadalom Európai ökumenikus Bizottsága, az Evangéliumi Egyházak Konferenciája Európa latin országaiban, a Rajna-menti Egyházak Konferenciája, az Északnémet Egyházi Konvent és mások. Reméljük, hogy ezek átveszik és továbbviszik a maguk területén az Európai Protestáns Nagygyűlés törekvéseit. Ugyanakkor úgy véljük, hogy munkájuk eredményét közölniük is kellene valamennyi európái evangéliumi egyházzal.

Az európai egyházi közösség kiépítésében fontos szerepet.játszanak a felekezeti világszövetségek is. Főként ezek európai osztályainak (az LVSz Európai Osztályának, a RVSz Éurópai Területi Bizottságának, a Methodista Európa-Tanácsnak) kellene résztvenniök mind az egyházközi megbeszéléseken, mind a közös bizonyságtételben és szolgálatban.

Hálát adunk Istennek, hogy összehozott bennünket és kérjük, hogy tartson együtt továbbra is. Istenben együttmaradni annyit jelent, mint az Ő igéjére hallgatni, szentségeivel élni, egymásért imádkozni, egymást meglátogatni, egymásnak segíteni a terhek hordozásában, mert közösségünk csak így marad meg és növekedik tovább.

Köszönetét mondunk mindazoknak az egyházaknak is, amelyek különféle módon lehetővé tették a budapesti Nagygyűlést.

„Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket" (Róm

15,7).

Berlin 1993. február 6.

Csiha Kálmán Martin Kruse püspök püspök

Jan Szarek Heinrich Rustelholtz püspök elnök

Fordította: Fükő Dezső

tunk a mi Urunk és egymás előtt. Az életünk rákfekélyét okozó bűn személyes bűnné lett az áhítatok és beszélgetések során éppúgy; mint az az érthetetlen szeretet, amely úgymond téged és engem a halál állapotából az életbe mentett át. Csodálatos tömörséggel fejezték ezt ki az Úr Jézus szavai: „A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek." Ján. 10,10.

Döbbenetes volt látni és hallani, milyen lelki-testi pusztítást végzett a nagy Tolvaj eddig életünkben, és hogy mennyire lehetetlen a szabadulás saját erőnkből a sötétség hatalmából. De még erőteljesebben zendült az evangéliumi üzenet: a lelki szegények, a bűnbánó szívek boldogok, mert meg vannak bocsátva a bűneik. Többen indultak el erről a konferenciáról egészen újat kezdve, vagy megerősödve abban a szabadságban, amelyre már korábban vezette őket szabadító Urunk.

„67 éves vagyok" - kezdte egyik testvérünk a csendeshét végén a bizonyságtételt. „Étvágytalan kisgyermek voltam.- Haddpendiiljön ez a gyerek! - mondták szüleim, és étkezéskor 1-2 korty vörösbort itattak velem. Az-eredmény?- nem maradt el. 10-12 éves lehettem, amikor már magamtól is hozzányúltam a pohárhoz. Függőségbe kerültem az alkohollal..., életemet egyre inkább meghatározta. Megnősültem, de családi életünk boldogságát is ez a bűnös szenvedély aláásta. Feltartóztathatatlanul süllyedtem a válás felé. Ebben az időben volt a munkahelyemen egy hivő kollégám. Többször szólt nekem arról a Jézus Krisztusról, akinek van hatalma - ma is - megmenteni elveszett, tönkrement életeket. Itt kezdődött a gyógyulásom. Krisztus szeretetének a vonzásába kerültem..., megtértem. Jézus valósággal szabaddá tette életemet! Jó néhány éve már ennek. Még meg kell jegyeznem. hogy elveszett egészségem is helyreállt, visszatért. Romokban hevert családi életünk felépült. Előbb feleségem, majd kisebbik leányunk, sőt egyik unokánk is élő hitre jutott Jézus Krisztusban."

A KERESZTÉNY-ZSIDÓ TÁRSASÁG

február 25-i közgyűlésén alapszabályban rögzítették, hogy a Társaság vallási jellegű társadalmi szervezet. Megválasztották az új elnökséget. Társelnökök: Landeszman György vezető főrabbi, dr. Dankó László kalocsai érsek, dr. Hegedűs Lóránt református püspök és dr. Harmati Béla evangélikus püspök. Főtitkár: dr. Szécsi József. Az elnökség további tagjai: Bakos Lajos, a Zsidó Világkongresszus kelet-európai alelnöke, Bencze Márton, az unitárius egyház elnöke, dr. Berki Feriz a magyar ortodox egyház vezetője, ifj. Fasang Árpád zongoraművész, dr. Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, dr. Hecker Frigyes, a metodista egyház elnöke, Iványi Tibor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke, dr. Korányi László, a B’nai B’rith elnöke, dr. Neumark Tamás, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének alelnöke, Raj Tamás főrabbi országgyűlési képviselő, a Zsidó- Keresztény Párbeszéd Kör elnöke, Révész Árpád_, a baptista egyház elnöke, dr. Singer Ödön főrabbi, dr. Szcntágothai János akadémikus, országgyűlési képviselő, dr. Szigeti Jenő, az adventista egyház elnöke, Tóth Sándor katolikus újságíró, országgyűlési képviselő, dr. Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát és dr. Zala Tamás történész, valamint a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület soros elnöke.

Szabó István

EURÓPAI PROTESTÁNS NAGYGYŰLÉS BUDAPESTEN

(1992. március 24-30)

Az Előkészítő Bizottság zárójelentése a résztvevő egyházaknak és szervezeteknek

9?

Jó volt látni ennek a testvérünknek örömtől sugárzó arcát. Jóska bácsi nemcsak új, szabad életet kapott Urától, hanem küldetést is. Erre a konferenciára sem egyedül jött, hanem unokaöccsével, aki életében először vett részt ilyen alkalmon. Őt is hadd idézzük:

„38 éves vagyok... Azért jöttem erre a hétre, mert hitre akarok jutni" - mondta H. Z. a bemutatkozáskor. Egész héten nagy érdeklődéssel és nyitott szívvel hallgatta az igehirdetést. Megvallotta, hogy ő is az ital áldozata volt. „Most azonban - mondta a hét végén - olyan változás állt be életembe, hogy semmi sem érdekel már, ami eddig nagyon fontos volt a számomra." Együtt örülünk Zolival, akiben valóban életet kezdett munkálni az ÉLET maga.

Egy nőtestvérünket nem az alkohol lökte padlóra, őt más rabságból hozta ki Urunk. „38 éves koromig ateista voltam, súlyos, igen súlyos kötözöttséggel terhelten." Elmondta, hogy olyan ördögi praktikákat gyakorolt, amelyek a mai ember szemében legfeljebb babonás érdekességek, különös szórakozások. Részt vett asztaltáncoltatáson. kártyából jósolt..., és eközben az ördög igézetébe került. Ki gondol ma arra, hogy a jóslás, a mágia (varázslás) vagy a szellemidézés követlen kapcsolatba hozza az etnbert a sötétség urával, aki embergyilkos volt kezdettől fogva (Jn 8,44).

„Nagy félelem között éltem. Az idegeim felmondták a szolgálatot... az elmeosztályra kerültem. Segítséget itt sem kaptam. Már, már a sír szélén álltam. Férjem 22 évi házasság után elhagyott, gyermekeimet elvették... Ilyen reménytelen helyzetben valaki elsegitett egy csendeshétre. Isten ekkor kezelésbe vett. Leleplezte és lerombolta a sálán munkáját életemben. Szeretete minden tablettánál többet ért: gyógyított, szabadit ott..., aztán ismét munkába állított. Azóta egyházunk egyik szeretetotthonában szolgálom az én Uramat, Aki nek mindent, fizikai életemet és új. boldog, megkötözöttségektől, félelmektől szabad életemet köszönhetem."

E sorok írója mint segítő vett részt a konferencián. Senki sem kért engem e cikk megírására, de úgy érzem, mulasztás lenne hallgatnom arról, amit ezen a héten láttunk és tapasztaltunk: Jézus Krisztus életmentő, szabaditó hatalmát és minden ismeretet felülmúló szeretetét.

Farkas Géza

SZOCIÁLIS SEGÍTŐKÖZPONT BUDAPESTEN

A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 1992. décémber 17'-én megnyitotta új szociális központját Budapest. XIII. kerület, Turbina u. 2-4. szám alatt.

A rászorulók részére a kÖKtkező segítségeket tudjuk biztosítani:- szociális konyha (egytál meleg étel) naponta 11.30-13.30 óráig, naponta kb. 100-110 fő részére,- ruha ill. élelmiszersegély.- szociális ruhaakciók (előre meghatározott időpontban),- munkalehetőségek felkutatása,- jogi tanácsadás,- orvosi elsősegély (tervek szerint 1993 áprilisától ingyenes fogászati kezelést biztosítunk),- idegenjogi és menekültügyi tanácsadás.

Lelkészi ajánlás szükséges.

* * *

Menekültügyi továbbképző tanfolyamol indított a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat közösen az Interjustice Emberi Jogi Alapítvánnyal. A 8 héten át, hétvégeken megrendezésre kerülő tanfolyamon a menekültügyi és migrációs alapismeretekről tartatlak neves hazai és nemzetközi szakértők előadásokat.

A tanfolyam résztvevői főként joghallgatók, jelenlegi és leendő önkéntesek, valamint a menekültügyben aktívan dolgozó szervezetek munkatársai.

A költségmentes tanfolyam helyszíne a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat XIII. kerületi szociális központja (1138 Budapest. Turbina u. 2-4.).

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Magyarökumenikus Szeretetszolgálat várhatóan megismétli a tanfolyamot.

Iskolaszolga, majd egyetemi tanár

üntetésböl lett iskolaszolga, tudománya tette egyetemi tanárrá. Neve Martin Lajos, szülőháza a Várban, a Táncsics utca elején van, ott, ahol a kis autóbuszok megállnak. A templomból kijövök közül vajon hányán olvassák el a boltajló melletti emléktáblán lévő írást? Elöljáróban csak annyit, hogy dr. Mészáros Vince; Martin Lajos, a repülés magyar úttörője, címmel adta közre az életét és munkásságát ismertető tanulmányt. Amikor Martin Lajos szülőházára nézünk, azt is jegyezzük meg, hogy evangélikus szülök: Martin Lajos és Lauter Anna 12 gyermeke közül a hetedikként született 1827. augusztus 30-án. Apja foglalkozása szatócs vagy szőlősgazda. Én azt hiszem, hogy mind a kettő volt. A Deák téri gyülekezet anyakönyvébe fia keresztelésekor szatócsnak mondta magát. Ennyi gyermek nevelése mellett a szülőknek arra is jutott, hogy gyermekeiket iskoláztassák.

Martin Lajos Budáit, a katolikus főgimnáziumban tanult, és különösen matematikából jeleskedett. 1848- ban a pesti egyetem Mérnökképző Intézetében már minden vizsgáljál letelte, amikor elkezdődött a szabadságharc. Ennek szele felkapta a budai német család fiát is, hogy magyar hazája szabadságáért harcoljon. Mint műszaki, Nagyváradon a röppentyűi rakéta)-gyártást vezette. Itt érte a világosi fegyverletétel. Menekülni igyekezett a büntetés elöl, de több heti bujdosás után mégiscsak elfogták az osztrákok. Rangjától megfosztották, és közlegényként Fiume környékén egy árkátsztisztképző intézetbe küldték iskolaszolgáinak. Itt talált rá a szerencse! A tanárok igen gyengének találták a növendékek matematikai tudását, azok viszont fölfedezték, hogy az iskola pedellusa nagyszerű matematikus, sőt kiváló pedagógus is, aki boldogan magyarázta a tisztjelölteknek a számukra érthetetlen, magasabb matematikáit. Hirtelen javulni kezdett a tisztjelöltek tudásszintje. A tanári kar, főként az iskola parancsnoka kutatta az okát, mígnem egy alkalommal tetten érte a közlegény-pedellust, amint éppen a matematikát magyarázza a tisztjelölteknek. A parancsnok botrányosnak tartotta, hogy egy közlegény oktat tisztjelölteket, ezért a növendékeket megfenyítette, a pedellusi pedig letartóztatták, és Bécsnek jelentették a botrányt. Martint a fővárosba rendelték, ámde büntetés helyett királyi kegyelmet kapott, és tovább kellett tanulnia abban az iskolában, ahol valamikor Bolyai János is tanult. Az akadémia utolsó évfolyamába iratkozott be, az iskola elvégzése után ott mérés- és géptant tanított. Hamarosan hadnagyi, majd főhadnagyi rangot kapott.

Bár szinte élvezettel tanított, mégis kilépett a katonaságból, és Budán magánmérnöki irodáit nyitott. Ingyei megtámadták, és mivel diplomája nem volt - a Mérnökképző Intézet közben megszűnt - két tanára, Petzvál Ottó és Jedlik Ányos diploma-pótló levelet adott neki. Selmecbányán tanárkodon pár évig, itt meg is nősült. Matematikatankönyvet írt és adott ki.

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, és minden szellemi erejét a repülés kérdésére összpontosította. Közben a pesti távírda gondnoka, majd a debreceni távírda helyettes igazgatója, végül a kolozsvári

távírda igazgatója lett. 1872-ben a kolozsvári egyetem meghívta a matematikai tanszék vezetőjének. Örömmel tanított, és közben szenvedélyének, a repülés megvalósításának tervén dolgozott. Hozzáfogott a lebegő kerék építéséhez, s 1896 nyarán felszállásra készen állt a gép, ki is próbálták. Megfelelő gépi erő nem volt, így hát az emberi izomerőt kellett ehhez igénybe vennie. Erre vállalkozott - mint jó kerékpáros - Bariba Gergely tűzoltófőparancsnok. Megmozdult a gép, sőt a nagy csoda is megvalósult, mert kb. 3 méterre felemelkedett. A leszállással sem volt baj, de Bart ha úrnak hatalmas erőfeszítésébe került ez a próba. Azaz talán nem is első volt ez a próba, mert amikor készen lett a gép, a professzor munkatársai titokban kipróbálták. Amikor ezt elmondták, a professzor úr megrémült, mert könnyebb egy ilyen géppel felszállni, mint leereszkedni, de amikor látta, hogy az embereknek és a gépnek semmi baja sem esett, megnyugodott. Egy egész évet sem örülhetett sikerének, hogy gépe emberi erő-meghajlással felemelkedett a földről, mert 1897. március 4-én meghalt.

Még száz éve sincs, hogy Martin Lajos lebegő kereke helyből 3 méter magasra emelkedett a földről, de találmányának utódai, a helikopterek ma már Földünk minden pontján embereket szállítanak, betegeket mentenek, s a hasznos teher elképzelhetetlenül sok tonnáját továbbítják, köztük sajnos fegyvereket is. s maga a gép is az egyik legveszedelmesebb harci eszközzé váill. Énnek azonban nem a helikopter az oka, hanem vezetője,

az ember, akinek kezében az áldott eszközből nagyon hamar átkozott éleipusztitó fegyver lett.

Eddig nagyon röviden ismertettem Martin életét és munkásságát, most nézzük magánéletét (ahogy manapság a vallást „magánügynek" tekintik). Mint már említettem, Budán született. A Deák téri templomban keresztelték meg, és életét Kolozsvárott fejezte be. Budai evangélikus családifim nőtt föl. Bár Pesten volt már evangélikus gimnázium, de akkor még nem volt más alkalmatosság, mint a csónak, amivel Pestre átjárhatott volna iskolába, így a budai katolikus főgimnáziumban tanult. Nyilván otthona evangélikus szelleme nevelte hűséges evangélikussá. A Luther Könyvtárban találtam adatokat, melyek arról tanúskodnak, hogy a kolozsvári gyülekezet is felnézett a nagy tudósra, és nem hiszem, hogy pusztán tiszteletből választotta gondnokává. Nagy gyászában is az Evangélium vigaszára hallgatott, mert amikor konfirmációs korú lánykájuk meghalt, emlékére alapítványi tett. azzal a célkitűzéssel, hogy kamataiból a konfirmáló szegény gyermekeket ruházzák fel az ünnepélyre.

Jókai, a nagy regényíró nagyon jól ismerhette, mert „A jövő század regénye" főhősét, Tatrangi Dávidot róla mintázta. Életrajzírója, dr. Mészáros Vince szerint „Halálán a kolozsvári Újság így adja hírül: Jókai Jövő század regényének öreg Tatrangi Dávidja a rava talon fekszik, mielőtt nagy művét befejezhette volna...'". Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben temették el. Unokájától, Martin Magdolnától tudom, hogy a gyülekezel gondoztatta sírját.

Mátis István