Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-03-21 / 12. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet 58. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 1993. MÁRCIUS 21. BÖJT NEGYEDIK VASÁRNAPJA 18 Ft Krisztus nem emberi rabságból, hanem az örök haragtól szabadított meg bennünket. Luther ■ fi lél 11 « 4 4 B •J) li­le VI í» b 4 <Ü 1» i »1 KI ill II 1 4 ii Q t á II ä ii P If I. Pl a I­I-l A TARTALOMBÓL EGYMÁS HITE ÁLTAL ÉPÜLTÜNK „...HOGY ÉLETÜK LEGYEN...” ISKOLASZOLGA, MAJD EGYETEMI TANÁR Az élet kenyere Minden vasárnap - de különösképpen a böj­tiek - húsvéthoz kapcsolódik. Onnan nyeri fé­nyét. A húsvéti eseményt, Jézus halálon vett diadalát, dicsőséges feltámadását hirdeti. Ezért van az, hogy a böjti vasárnapokon sem a szen­vedéstörténet egyes fázisait, mozzanatait szem­léltetik az oltári felolvasásra és a szószéki ige­hirdetésre kijelölt igék. így van ez a mai vasár­napon is, amikor Jézus azt mondja nekünk, hogy ö az élet Kenyere. A kenyér földi életünk hordozója, táplálója. Nélküle előbb vagy utóbb meghalunk. Érette - végszükségben - mindent odaadunk. Megszer­zése érdekében sokszor a lehetetlenre is vállal­kozunk. A nagyobb, biztonságosabb, jobb ke­nyérért olykor becstelen eszközökhöz is folya­modunk. A kenyérharcban egymásnak sebeket okozunk. Miközben küzdünk a mindennapi kenyérért, könnyen megfeledkezünk arról, amit Jézus mondott, amikor a sátán megkísértette a pusz­tában : „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából szárma­zik.” (Mt 4,4.) Minden kenyér, melyet mint földi életünk nélkülözhetetlen táplálékát magunkhoz ve­szünk és elfogyasztunk, csak ideig-óráig, legföl­jebb halálunkig táplál bennünket. Ezért ősidők óta vágyakozik az emberiség valamilyen halha­tatlanságot adó életre. Ilyennek képzelték a gö­rögök az „ambrosiát”, az „istenek eledelét”. Az ember bármennyire törekszik is valamiképpen megszerezni ezt az eledelt, nem tudja, mert ilyen nincs, nem létezik. Az előbb elmondottak ismeretében megdöb­bentő Jézus határozott kijelentése: „Én vagyok az élet kenyere.” (Jn 6,35.) Jézus nem hasonlat­képpen mondja, amit mond. Nem azt kívánja közölni, hogy ő olyan az ember számára, mint az életfenntartás számára nélkülözhetetlen „ke­nyér”, hanem, hogy ő az „igazi” kenyér, mely­hez képest minden más „kenyér” csak látszattá, vagy hasonlattá válik. Mert minden földi ke­nyér csak a sírig táplálja az embert, sőt tulaj­donképpen csak a múlandóság számára építi testünket! Viszont az „élet kenyere” éppen nem a múlandóság számára „táplál” bennünket, ha­nem az örök életre. Jézus az „élet kenyere”, mert Istenhez vezet és megtartja az Istennel való közösségben - tehát az élet közösségében - mindazokat, akiket ebbe a közösségbe bevon. (Karner K.) A fentebb elmondottak sokak számára érthe­tetlenek, felfoghatatlanok. Egyesek számára egyenesen bolondság, amint meg van írva: „A Krisztusról szóló beszéd bolondság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözölünk, Istennek ereje”. (lKor 1,18.) Isten vándorló népe, az egyház, nehéz ösvé­nyen, rögös úton jár. De szüntelen hazafelé tart. Vándorútján nincs egyedül, mert vele vándorol a világ országúján a világ Megváltója, Jézus. Ő táplálja, védi, oltalmazza igéjével és a szent­ségekkel véren megváltott nyáját. A vándorút végén ő nyitja meg a mennyei hajlékot, s része­síti az övéit mennyei eledelben, melyből ízelítőt kaphatunk, valahányszor úrvacsorát veszünk. Az Úr Jézus arra tanított, hogy imádkozzunk a mindennapi kenyérért. Pál apostol pedig arra int, hogy dolgozzunk is érte. Vegyük kezünkbe és fogyasszuk hálaadással a földi kenyeret és éljünk az élet kenyerével, az Úr Jézussal, aki örök életre táplál bennünket. Imadkozzuk, énekeljük: Jézus, életnek kenyere, Szeretetnek mély tengere, Táplálj, üdíts vacsoráddal, Vegyem méltó háladással! Érezzcm az eledelben, Hogy kegyelmed véghetetlcn! Mennyben is majd áldva téged, Lehessek a te vendéged! Táborszky László Gyenesdiási konferenciaközpont Krisztusban - egyek (Gál 3,28) Az Evangélikus Világszövetség női osztályának konferenciája Gyenesdiáson A krisztusi egység jegyében jöttek össze 10 ország asszonyai február végén a Balaton partján, hogy tapasztalatot cseréljenek az evangélikus női munkáról Közép-Kelet-Európában. A konferen­cia szervezője az Evangélikus Világszövetség női osztálya, köze­lebbről Musimbi Kanyoro volt. A meghívás előzménye a tavaly Bielsko-Bialában első ízben megrendezett találkozó, amelyről la­punkban is olvashattunk. Akkor történt meg a helyzet felmérése, s a beszámolóknak megfelelően most került sor a konkrét javasla­tok, feladatok kidolgozására. Megállapítottuk, hogy a legnagyobb gondot az információ hiánya okozza. Az elmúlt időszakban a nyugat-orientált kapcso­latrendszer sokszor figyelmen kívül hagyta az egymás mellett élő népek gondjait, örömeit. Keveset tudunk egymásról és sok az előítélet. Indulatoktól, hamis érzékenységektől fűtött térségünkben ismét az asszonyokon van a sor, hogy megbékélést hozzanak, felismerjék és elfogadják a másikban a testvért. A reggeli és esti áhitatok sorában jó példát mutatott erre a volt jugoszláviai asszonyok közös szolgálata. Meghatottan hallgattuk, ahogy Szlovénia, Horvátország és Szer­bia asszonyai közösen imádkoztak és hirdették nekünk a megbéké­lés evangéliumát. „Isten igéje legyőzi a gonosz hatalmát. A napnak sütnie kell, mégha nem is tudja beragyogni egyszerre az egész földet.'' Hall­hattuk az aktivitásra, a megbékélés munkálására való felhívást Daniela Horinková szlovák lelkésznő bibliatanulmányában. Pén­tek délelőtt meglátogatta a konferenciát a vendéglátó egyház egyik püspöke, Szebik Imre, aki beszélt a magyarországi nők és lelkésznők helyzetéről, gondjairól. A programból nem hiányozhatott a keszthelyi kastély megte­kintése és a téli Balaton-parton tett séta sem. A jó szervezésért Nagyné Szeker Éva lelkésznőt illeti a köszönet, aki egyben a záró istentiszteletet is tartotta. A konferencia megbízta végül Brebovszkyné Pintér Máriát, hogy a közép-kelet-európai terület képviselőjeként kapcsolatot tartson az Evangélikus Világszövetség női osztályával és közvetít­se kéréseinket. Reméljük, hogy további lehetőségeink nyílnak találkozók, szemináriumok tartására, a gyülekezeti asszonyok bekapcsolására és képzésére a további munkában. Hisszük, hogy feladatot bízott ránk nőkre Isten, hoznunk kell a mi sajátos szí­nünket, hogy általunk is gazdagodjon az egyház. Brebovszky Éva FOLYTATJA SEGÉLYAKCIÓIT A MAGYAR ÖKUMENIKUS SZERETETSZOLGÁLAT A DÉLSZLÁV ÁLLAMOKBAN 1200 tonna főként élelmiszersegélyt juttatott el nemzetközi együttműködés keretében a Magyar Öku­menikus Szeretetszolgálat az elmúlt esztendőben Hor­vátországba, Boszniába és Szerbiába. A segélyek szét­osztására főként Bijeljinában, Zupanjában, Slavonski Brodban, Zadarban és Belgrádban került sor. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat ezekben a hetekben is folytatja segélyakcióit mindegyik délszláv államban. A Szeretetszolgálat közlése szerint az idei Délszláv segélyakciójuk mértéke meg fogja haladni az elmúlt esztendeit. ÚJ SEGÉLYSZERVEZET ÚJVIDÉKEN Négy vallásfelekezet (evangélikus, metodista, orto­dox, református) humanitárius segélyszervezet létre­hozását határozta el. Megalakulására 1993. február 13-án került sor. Az ökumenikus összefogás célkitű­zései között elsősorban a menekültek megsegítése, - Vojvodinában és Bosznia Hercegovinában -, vala­mint a külföldről érkező segélyek szétosztásának ko­ordinálása szerepel. A szervezet létrehozásában, munkamódszerének ki­alakításában a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat (Budapest) számos nyugat-európai egyház, valamint az Egyházak Világtanácsa megbízása alapján nyújt hathatós támogatást. Az új segélyszervezet irodájának az Evangélikus Püs­pöki Hivatal adott helyet (2100. Növi Sad, ul. Kara­­dziceva 2.). A segélyszervezet elnöke H. Beredi püs­pök, koordinátora Béres Károly református mérnök. Miként Lehel László, a Magyar Ökumenkus Szeretet­szolgálat vezetője elmondta, példaértékű ebben a helyzetben a humanitárius célú összefogás. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat rendszeres kapcsolatot tart fenn az újvidéki segélyszervezettel. Hódító vallásosság? III. rész Ebben a részben rámutatunk az új val­lásosság legmélyebb gyökereire, hogy lás­suk, milyen mélyről, milyen szellemi álla­potról nőtt ki ez a divattá vált jelenség. Ez a rész elvontabb és nehezebben érthető lesz, mint az eddigiek, de ennek a megérté­se is szükséges a helyes tájékozódáshoz. Ennek az egész mozgalomnak a mély-hát­tere az újkori gondolkodásmód. Ennek a kiindulása viszont Descartes francia filo­zófus, valamint Newton a hires fizikus. So­kan idézik Descartes híres tételét: „cogito ergo sum - gondolkodom tehát vagyok!” Lényegében ez az első tétele az újkori em­bernek! Ugyanis ezzel az emberi gondol­kodás mindenek fölöttivé, abszolút tekin­téllyé és mértékké tevését figyelhetjük meg, hiszen így mindenkor és mindenben a „gondolkodó én” a döntő faktor. Az újko­ri világkép kialakításában pedig döntő szerepe volt a klasszikus fizika atyjának, a már említett Newtonnak. Csak a lényeget ragadjuk meg: e két gondolkodó hatására bekövetkezett az emberi tudatban egy óriási hasadás, persze az évszázadok során. Az ember, mint gon­dolkodó én szeparálta magát az ún. külvi­lágtól, kialakult az alanyi és a tárgyi való­ság, a szubjektum és az objektum elkülö­nülése. Az ember elidegenítette magát a világtól azzal, hogy azt tárgyiasította, vagyis kutatása területeként azt tárgyi, objektiv valósággá változtatta. Korábban az ember átélte az egységét a világgal, az új világkép azonban kiszakította az em­bert a nagy összefüggésekből, igy magá­nyossá; kiszolgáltatottá tette, hiszen az ún. anyaföld már nem „anya-föld,” amely védelmet nyújt, táplálékot ad, hanem csak föld, amit fel kell fedezni, ki lehet zsákmá­nyolni stb. A tudományos kutatás alkotó­elemeire igyekezett szétszedni a valóságot (analízis), hogy részben, a részecskékben érje tetten a valóság egészét, összefoglalva igy mondható: az újkori tudományok vi­lágképe racionalista kauzális - mecha­nisztikus, vagyis a feltételezés az, hogy minden ésszerű, okszerű, gépies. A Koz­mosz egy hatalmas lélektelen gépezet, ami­vel szemben áll a kutató és megismerni akaró ember. Vagyis van tárgyi (objektiv) valóság és az alanyi (szubjektív, emberi) valóság. Az ember alanyi módon kezébe veszi a tárgyi valóságot és tetszése szerint bánik vele. Ez a bajok gyökere! Ez magá­ban hordozza az ember uralkodni akará­sát: nem fogadta el Istent Úrnak, önmaga akar(t) ura lenni ennek a világnak, s ebben a szellemben kezdett beszélni a természet leigázásáról, valamint a történelem átala­kításáról - az emberi álmoknak megfele­lően. A döbbenetes eredmény a félelmetes mega-krízis (óriási válság): kiraboljuk a természetet, életveszélyes fegyverekkel fe­nyegetjük egymást, atombombával játsza­dozunk, Észak kizsákmányolja Déli, fér­fiak elnyomják a nőket, a gazdaság és a gazdagság lett az élet egyetlen mértékegy­sége. Jóléti, technikai társadalomban az ember elidegenedett a teremtett világtól, önmagától, Istentől semmivel sem érzi job­ban magát, mint a paradicsomból való ki­űzetés után. Az ember kettéosztotta a létet alanyi és tárgyi valóságra, s most döbben­ten látja, hogy ez a tárgyi valóság önálló életet élve, ellenségévé válik. Jelképe ennek a tudományos-fantasztikus irodalomban az ember-teremtette robotok lázadása a teremtő ember ellen. Az ember érzi a lét és a saját valóságának a szétszakitottságát és kezdi látni az ezzel járó veszélyeket. Mi legyen? Mindennek a kritikája érdekes mó­don - a modern fizika felől indult el! A klasszikus fizika teremtette meg a már leírt világképet, most pedig ezt a klasszi­kus fizikái felváltja az ún. modern fizika (quantummechanika, atomfizika stb), s en­nek az egyik jeles művelője lett az egyik atyja az újkori vallásosság szellemiségé­nek: Fritjof Capra! A „Fizika tao”-ja cí­mű könyvében a fizika tudományát egyesí­tette a keleti misztikával, s ezzel döntő módon hozzájárult az új vallásosság kiala­kulásához. Az 1980-as évek második felé­ben találkoztam a könyveivel a nyugatné­met könyvesboltokban, sót érdeklődéssel is forgattam a lapjait, akkor azonban egy­általán nem gondoltam arra, hogy alig pár évvel később az új vallásosság jelentős szel­lemi atyját tisztelhetjük benne. Fejtegeté­sei annyira egyedinek, különcködőnek tűntek, hogy nem ismertem fel benne a legújabb idők szellemi apostolát. Nyugat számára elsőként fogalmazta meg az új vallásosság legalapvetőbb elemeit: egység a Kozmosszal, a mindenséggel, vagyis az ember már nem szeparált, önmagában zárt lény a természet és a történelem színpadán, hanem bekövetkezhet újra a nagy egyesü­lés, a mindenség lényegével való kozmikus egység! „A mindenségben ott lakik az egy­ség” hangzott pár évvel ezelőtt egy rock­misében. Ehhez tették hozzá gúnyolódva a kritikusok, hogy „a fejemben meg a két­ség". Ennek az új vallásosságnak tehát ez a gyökere: ezt a „kétséget, kettőséget" akarja legyőzni, azaz az emberi gondolko­dás teremtette kettősséget, hogy megte­remtődjék az embernek a mindenség egysé­gébe való korlátlan visszatagolódása. Capra könyvének a címe a „Fizika tao"-ja. Tao: az ősi kínai filozófia fogalma, utat, rendet jelent, személytelen istenséget, itt azonban a lényege és szerepe, hogy érzékel­tesse a nyugati gondolkodásmódtól való radikális eltérést. Capra hivei ezt a fordu­latot úgy tartják számon, hogy ez a nagy kozmikus pünkösd, vagyis megint egy nyelvet beszél a mindenség az emberrel, így „szólalhatnak meg” újra a csillagok, az állatövek, lesz virágzása a hókusz­pókusz horoszkópnak. Ezt a misztikus eggyéválást, egyesülést szonban nemcsak elméleti tételként emle­getik. hanem megtapasztalható lehetőség­ként, azaz ezt a nagy egyesülést át lehet élni bárkinek, méghozzá a tudat kitágítá­sának a segítségével. A tudat kitágításához pedig csak eszközök kellenek (technikák, meditációk, jógák stb), s bekövetkezhet a nagy eksztatikus egyesülés a mindenség­gel, de legalábbis egy zárt szektás közös­séggel. Közben még az a mellékes csoda is lejátszódik, hogy az ember felfedezi saját lényegét, azt. hogy ő egzisztenciájában (lé­tében) egyedi, de esszenciájában (lényegé­ben) azonos a mindenséggel. Pontosab­ban: a kozmikus tudat része az ember, s feladata erre az azonosságra ráébrednie, s megtalálnia annak a módját, hogy újra beleolvadjon a mindenség kozmikus tuda­tába. Holisztikus, azaz totális egységet te­remtő világképnek, szellemi rendszernek nevezik ezt. Végső és szimpátiát kiváltó tétele az, hogy így az ember felfedezi a saját isteniségét, az anyagi világgal szembeni felsőbbrendűségét, s elindulhat a megiste­­nülés spirálján fölfelé. Ez természetesen nem egyik napról a másikra történik, ha­nem két dologra van szükség: egyrészt a válogatott technikára, másrészt a reinkar­nációra (újraszületésre). így lassan rítu­sok. technikák segítségével araszol az ember a kozmikus tudat felé, hogy majd egyszer a sokadik újraszületés után elér­ve a csúcsot, maga is beleolvadjon vég­legesen a nagy kozmikus tudatba. Egy­ség, béke. harmónia így teremtődik meg az ember (alany) és a világ (tárgy) között! Ez a szellemi rendszer áll a mai furcsa vallási jelenségek egy jelentős része mö­gött, akkor is, ha az odasodródok mindez­zel nincsenek tisztában! Itt persze csak a lényeget akartuk megragadni. Nagy mene­külési kísérlet ez, melynek összefoglaló ne­ve a „gnoszticizmus" (megváltó tudás). A következő részben ezzel a megváltó tu­dás-képlettel kell megismerkednünk. Nagyon röviden a keresztyén szemszö­günkről : nyilván nem tagadhatjuk annak igazságát, hogy az emberi gondolkodás­ban ketté szakadt az emberi és tárgyi való­ság, amitől tényleg szenved az ember, s retteghet a következményeitől. Csakhogy itt a röviden leirt rendszerben a nagy kí­sértés az emberi önistenitése, önmegváltá­sa, vagyis itt az ember akar felemelkedni, felkúszni a kozmikus tudatig! Még csak nem is Istenről beszélnek az új vallásosság képviselői, hanem szellemről, szellemiség­ről. kozmikus tudatról, istenségről, vagyis egy nagyon is homályos célról, amit ne­künk embereknek kellene elérnünk! Mind­ez pedig feleslegessé tenné Krisztus golgo­tái keresztjét és feltámadását, hiszen az em­ber mintegy kitartó Münchausen báró­ként, önmagát emelné ki és váltaná nieg a hajánál fogva. Ribár János Hírünk a szomszédoknál Múlt év végén adtuk a hírt arról, hogy Országos Közgyűlésünk után a Bajor Egyház Zsinata is jóvá­hagyta Schweinfurtban a társegy­házi kapcsolatokról szóló meg­egyezést. Korábban is voltak kap­csolatok, Bajorországból jöttek egyéni és csoportos látogatók, tő­lünk is jártak náluk. Ez a szerződés azonban szervezetté teszi a kap­csolatokat és szorgalmazza a két­oldalú tapasztalatcseréket. Első­sorban is fontos egymás pontos és hiteles megismerése. A megismerés céljából készült el az a füzet, melyet Friedrich Nägels­­hach lelkész, a bajor egyház zsinata által megbízott összekötő szer­kesztett és a bajor egyház Kelet- Európával foglalkozó szakbizott­sága adott ki. A hazai egyház tag­jainak akarják bemutatni a Ma­gyarországi Evangélikus Egyhá­zat. Az volt a véleményük, hogy az országot és az egyházat leghitele-Ungarti - Bayern: Nachbarn werden Partner Die lutherixhe Kirche Ungarns vor neuen Aulgaben sebben magyar szerzők tudják be­mutatni, ezért az ilyen cikkeket Szebik Imre püspök, dr Reuss András dékán, Bolla Árpád esperes írta, de írtak benne egyházunkat a korábbi kapcsolatokból már jól is­merő német szerzők is, mint Hel­mut Winter, Heinrich Reit inger, Gottfried Mireau, Mariin Eberts. A Németországban élő magyar evangélikusok lelkigondozó szol­gálatának elnöke, Gémes István számol be a német-magyar kap­csolatok korábbi nyomairól. A füzetet a két egyház püspöké­nek köszöntő szavai vezetik be. Dr. Harmati Béla püspök Isten ajándékának látja, hogy az évtize­des politikai ellentétek után bajo­rok, frankok és magyarok, mint egyházak, társas viszonyban mun­kálkodhatnak. Dr. Johannes Han­selmann bajor püspök annak a re­ménynek adott kifejezést, hogy Is­ten igéjén tájékozódva, egymást megismerve és egymásra hallgatva arra nyílik lehetőség, hogy a társak valamennyien megajándékozottak lehetnek. Egyházunk életéből vett fotók díszítik az ismertető füzetet. ts/in

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents