Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-03-07 / 10. szám

Evangélikus Elet 1993. március 7. K )ONI VESZTESÉGEINK 50 éve tűnt el Urbán Ernő (1908-1943) „...és felebarátodat mint tenmagad” 1943 januárja sokezer magyar családban fájdalmas ^emlékezésre szolgáltat okot. Felekezeti hovatartozás 'nélkül minden halott veszteség. Érthető mégis, ha • mindenkinek a sajátja fáj legjobban. Evangélikus egyházunk egyik vesztesége volt dr. Urbán Ernő, • akire sokan úgy tekintenek vissza, mint nagy re­ménységre. A húszas-harmincas évek belmissziói és evangélizá­­ciós mozgalmai és egyesületei, köztük a Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség, a Pro Chris- I. to, a Baráti Mozgalom voltak azok, melyek hitét L erősítették és szolgálatának korai lehetőségeit nyúj­tották. 1908-ban született, 1931-ben végezte el Sop­­t ronban a Teológiát és a Deák téri templomban lel­késszé avatta Raffay Sándor püspök. Egyéves bécsi és bázeli tanulmányút után segédlelkész Mezőberény­­ben, majd Budapesten. 1934-től katonalelkész, előbb Budapesten, majd 1941-től helyőrségi lelkészként és hitoktatóként Sopronban. Ideje ebben a szolgálatban kiszámíthatóbb is, talán több is volt, mint ha gyülekezetben lett volna. Minden felszabaduló idejét és maradék energiáját teológiai munkára fordította. 1934-ben jelent meg első cikke, 1943-ban az utolsó, teológiai munkássága tehát ez a kilenc év. A Keresztyén Igazság c. folyóiratban, mely­nek indulásától kezdve munkatársa, 38 tanulmánya, cikke, és 46 könyvismertetése jelenik meg. Valamivel később kezd írni a Lelkipásztornak, de egyre többet. Tehát nem a Keresztyén Igazság „rovására”, hanem azon felül, összesen 18 cikket, a jelentősebb részét Túróczy Zoltán szerkesztői idején. 1937-ben, még csak 29 évesen, Sztehlo Gáborral együtt konfirmációi kátét a4 ki, mely két különböző címen is megjelent („Istené vagyok!”, „Krisztus a királyunk!”). Ugyan­ebben az évben, 10 igehirdetése jelenik meg a Scholz Lászlóval együtt kiadott igehirdetési kötetben, mely­nek címe, „Krisztus hatalmában”; programot is kife­jezésre juttatott: újra felfedezni és újra megszólaltatni az evangéliumnak a reformáció óta ismét elfeledett üzenetét. S mindezt fiatalok lelkes öntudatával és türelmetlenségével, de mégis alázatosan, tanulásra ké­szen. 1941-ben, 33 évesen adja ki a 11. században élt canterbury érsek, Anselmus teológiájáról írott dokto­ri értekezését. Urbán Ernő úgy tárgyalja ennek a régi teológusnak a gondolatait, hogy először felragyogtat­­ja jelentőségét. Ezután a reformáció evangélium-értel­mezése felől rámutat gyengéire. Végül pedig mindezt felhasználva foglal állást a 19. századtól ható vallá­sossággal, idealizmussal és szabadelvűséggel szemben, mert ezek elferdítik és megcsonkítják Krisztus evan­géliumát. Katonalelkészként is megmaradt az evangélizáció elkötelezettjének és munkásának. Katonalelkészként tartott előadásának („A magyar katona nacionaliz­musa”) tanúsága szerint egyrészt ugyan korának gyermeke volt, másrészt azonban éppen Isten igéjére figyelve szükségesnek látta, hogy a szociális kérdésre felhívja a figyelmet, hogy a veszedelmet ne csak az oroszok, hanem a németek felől is láttassa, hogy a magyarság megváltozzék, hogy a tisztek ne léhaság­ban éljenek, hanem jó példát mutassanak, éppen a nemi erkölcs terén. Hivatkozva cukorbetegségére vagy rossz szemére, kihasználva, hogy vője Balikó Lajos tábori esperes­nek, elképzelhető, hogy felmentést kaphatott volna a frontszolgálat alól. Nem kért felmentést, ki tudja mi­ért? Az előmenetel kedvéért? Inkább azért, mert a nehéz időkben nem akarta elhagyni azokat, akik ta­nítványai voltak. 1943. január elsején kapta meg a behívót. Január 8-án indult el Sopronból Pestre, 10-én tovább a front­ra. A Magyar Honvédség veszteségi nyilvántartása szerint január 28-án tűnt el Kasztornoje térségében. Egyetlen hír sem érkezett tőle. Családját hűségesen és csodálatosan megoltalmaz­ta az Úr. Egy sors százezernyi tragikus sors között. Különö­sen fájó azoknak, akik szerették és reménységgel te­kintettek rá. Dr. Re üss András „Amikor az imádság véget ér a szolgálat megkezdődik” - buzdít mindannyiunkat az ismert szólás a keresztyén hit hétköznapi megélé­sére. Az idei Ökumenikus Imahét alkalmával estéről estére kértük a Szentlélek Úristent, hogy Általa megszentelt, embert szolgáló, fel­emelő és boldogító gyümölcsöket teremhessünk minden nyomorúsá­gunk ellenére. Az Imahét elmúltá­val, a böjt kezdetén nagy szeretet­tel ajánljuk a gyülekezetek és min­den Kedves Olvasó figyelmébe az „...és felebarátodat, mint tenma­gad” című füzetet, amely mintegy 60 oldalon, 7 tanulmányban szól arról, hogy „mit jelent cselekvő gyülekezetként élni”. A füzet az Egyházak Világtaná­csa kiadványa, melyet egy európai ökumenikus munkacsoport készí­tett, s a magyar kiadást a Magyar­­országi Egyházak Ökumenikus Tanácsa gondozta. A 7 tanulmány címe, illetve témája a következő.- Adni és kapni - közösségválla­lás és javak elosztásának kérdése.- Egyedül a tömegben - magány és elhagyatottság kérdése.- Otthon - kivetettség, hajlékta­lanság kérdése.- Szegényen a gazdag világban -társadalmi és környezeti kizsák­mányolás kérdése.- Válaszfalak ledöntése - feleke­zeti és etnikai feszültségek kérdése.- Jog az élethez - emberi jogok kérdése.- Szolgálatba indulás milyen lehetősége van a gyülekezetnek társadalmi feszültségek enyhítésé­ben való részvételre. Minden fejezet bibliai alapve­tést, statisztikai adatokat, életből vett illusztrációkat és módszertani javaslatokat tartalmaz. Sokat és sokféleképpen beszé­lünk az Európához való csatlako­zás kérdéséről. Szinte „össztársa­dalmi csalódottságként” jelentke­zik az a tény, hogy a nyugati de­mokrácia és piacorientált gazda­ság nehézségei (munkanélküliség, hajléktalanság, menekültügy, szo­ciális bizonytalanság, politikai ha­talmi harc stb.) sokkal gyorsabban és fájdalmasabban érzékelhetők, mint előnyei, ígéretei és áldásai. E füzet világossá teszi az egész Eu­rópát egyaránt terhelő feszültségek és nyomorúságok valós voltát. A keresztyén „hívő realizmus” egyik feladata, hogy az illuzórikus, hamis messiánizmust elutasítva, hirdesse a Krisztusban elvégzett és kijelentett megváltást. E szolgálat betöltésére a keresztyéneknek egyénileg és közösségileg, szóban és tettben egyaránt lehetőségük és elhivatásuk van. Ez a keresztyének társadalmi berendezkedéstől füg­getlen küldetése. Keleten és Nyu­gaton, Északon és Délen a feleba­rát iránti szeretetteljes, áldozatra kész felelősség minősíti a keresz­tyén egyént és közösséget. Az „.. .és felebarátodat mint ten­magad” füzet elősegítheti a diakó­­niai szolgálat új lehetőségeinek és módszereinek újragondolását és felekezeti, ökumenikus, illetve tár­sadalmi összefogásban való új megélését. Megrendelhető: Ma­gyarországi Egyházak Ökumeni­kus Tanácsa, Budapest, II. Bimbó u. 127. Tel: 176-4847. Nem titko­lom azt a reményemet, hogy az Imahét istentiszteletein együtt imádkozó egyházközségekben e füzet segítségével a helyi szolgálat lehetőségeit együtt vizsgáló és együtt betöltő ökumenikus, diakó­­niai közösségek alakulnak. Konrad Raisernek, az Egyhá­zak Világtanácsa új főtitkárának zárósoraival ajánlom e füzetet mindannyiunk figyelmes szerete­­tébe: „Európa történelmének izgal­mas idejét éljük. Tehát itt az ideje annak, hogy a gyülekezetek öku­menikus kezdeményezésre átgon­dolják a helyi diakóniát. Ezúton kérjük a gyülekezeteket, hogy kap­csolódjanak be ebbe a tanulási fo­lyamatba, amelyben cselekedete­ink közösek, hogy együtt fedezzük fel újra a diakóniai kihívásokat és lehetőségeket.” Dr. Bóna Zoltán Dr. Selmeczi János köszöntése Evangélikusok Szlovéniában Az egykori Jugoszlávia legnyu­gatibb tartományából alakult Szlo­vénia köztársasága. Ebben az alig kétmillió lakosú országban kicsiny, de élő evangélikus egyházat talá­lunk. Eredete visszamegy a refor­máció századára. Primos Trüber - Luther Márton tanítványa - tartott először szlovén nyelven istentiszte­letet. Ő fordította le anyanyelvűkre az Újszövetséget is. Büszkén emle­getik : a protestáns lelkészeknek kö­szönhetik, hogy saját anyanyelven beszélhetnek és írhatnak. Kicsiny voltuk ellenére a tizenkettedik nem­zet, mely a teljes Szentírást a saját nyelvére fordítva olvashatta. Ez 1584-ben történt, bár akkor az el­lenreformáció következtében a re­formáció hívei már csak az ország északi területein, a Felső-Muravi­déken élhettek gyülekezetben. Re­formátoruk Primus Trüber is kény­telen volt Németországba menekül­ni és Württembergben folytatta működését, ott is halt meg. Ötven éven át volt evangélikus egyházi szolgálat a kezdetkor, majd nehéz idők következtek -, lelkészek és tanítók nélkül. Csak a Türelmi Rendelet (1781) engedte meg újra evangélikus gyülekezetek szerveződését, épp úgy, mint ha­zánkban, hiszen akkor közös volt történelmünk a Habsburg uralom alatt. Ebben az időben a német egyház részeként működtek. A 2. világháború után lettek önálló egyházzá és 1952-ben vették fel a LVSZ tagegyházának. Ma kb. 20 ezer evangélikust számlálnak. Ti­zenhárom anya- és négy leány­gyülekezetben élnek. Csupán nyolc lelkész, egy lelkésznő és egy prédikátor látja el a gyülekezete­ket. Az istentiszteletek látogatott­sága 10-15%-os. Majdnem minden újszülöttet megkereszteltetnek a szülők, majdnem minden gyermek látogatja a hittanórákat és részt vesz a konfirmációi oktatásban. Az 1991-ben tartott népszámlálás­kor 85 ezren vallották, hogy nem hívők, semmiféle egyházhoz nem tartoznak. Egyházszervezetük élén az egyetemes konvent áll, melyet esperes (Senior) és felügyelő irá­nyít. Tagjai valamennyi lelkész és választott gyülekezeti tagok. Hat éves ciklusra választják őket. Új lehetőségek adatnak az isten­tiszteletek és a hitoktatás mellett, nőegyleti-, ifjúsági- és diákok kö­zött végzendő munkák, idősek gondozása rendszeres. Keresik külföldi testvérekkel a kapcsola­tot, tapasztalatcserét, tagjai lettek múlt évben az Európai Egyházak Konferenciájának is. Érdekes, hogy bár a lakosságnak csupán 1 %-a protestáns, a reformáció ün­nepét állami ünnepnappá tették. Sajtójuk erősödik. Havi folyó­iratuk az „Evangelisches Blatt” (Evangélikus Lap) mely 4000 pél­dányban jelenik meg és minden al­kalommal magyar nyelvű cikket is tartalmaz, mivel az egyház két nyelvű, istentiszteleteket is tarta­nak mindkét nyelven. Kiadnak évente Kalendáriumot, hittan- ék konfirmandus' könyveket is............... Az állami rádióban havonta egyszer - vasárnap - 15 perces adá­suk van, évente háromszor isten­tisztelet-közvetítés. A televízióban is háromszor közvetítenek evangé­likus istentiszteletet (nagypénte­ken, reformáció ünnepén és kará­csonykor), ezenkívül valamennyi felekezetnek időnként jut 10 perces adás. A kormányzat méltányolja a protestantizmus jelentőségét a szlovén irodalom területén. Közli: tszm Meleg hangulatú „házi ünnepségen" köszöntötték a Teológiai Akadémia hallgatói és tanárai születésnapja alkal­mából a 70 éves Selmeczi János pro- 1 fesszort, akit még mindig „igazgató úr"-nak szólítanak a felsőbb évfolya­mok hallgatói, hiszen ő évtizedekig volt a Teológus Otthon igazgatója, de hosszú tanító-munkássága elismeréséül címzetes teológiai tanárrá nevezte ki öt az Országos Presbitérium. Dr. Reuss András dékán közvetlen szavakkal köszöntötte őt, megköszön­ve eddigi hűséges munkáját és szolgála­tát, remélve, hogy a fiatalabb lelkész­nemzedék nem felejtette cl a héber, gö­rög és latin órákat, és amit ott tanultak, se pedig a Teológus Otthonban eltöl­tött éveket. Mindnyájan azt kívánjuk, hogy Isten adjon neki egészséget és erőt a további tanító munkához. Az ifjúság nevében Sefcsik Zoltán szenior mondta el köszöntését, kifejez­ve, hogy a teológus ifjúság is sok min­dent köszönhet Selmeczi professzor úr­nak, aki alapos tudásával és munkájá­val segíti őket az Újszövetség eredeti nyelvének és hitvallási irataink latin szövegének megértéséhez. Az ifjúság azzal is hozzásegített a kis ünnepség bensőséges hangulatához, hogy egy la­tin és egy magyar éneket adott elő kö­szöntésül. Dr. Selmeczi János köszönő szavai­ban elmondta, hogy nagyon igaz volt a dékán kifejezése, amikor azt mondta, hogy a 70 év egyik jellemzője az volt, hogy mindig a „mély víz”-be kerülve kellett végezni' szolgálatát: lelkész? szolgálatát is úgy, kezdtc^hqgy.uagypp,, hamar önállóan kellett gondoznia egy gyülekezetét, a bibliai nyelveket is máról holnapra kellett elkezdenie tanítani, az Otthon igazgatása is új helyzetben indult el, amikor ő lett az igazgató. E mellett, ezzel együtt sok időt fordí­tott a további tanulmányokra. így szerzett teológiai doktorátust is, és így lett az ökumenika szakértője is. Kérjük Istent, hogy továbbra is szol­gálhasson közöttünk Dr. Selmeczi Já­nos, és érezze tanártársainak és az ifjú­ságnak szeretetét. Dr. Muntag Andor A BONYHÁDI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM pályázatot hirdet magyar - történelem, német, angol, német - angol, történelem, földrajz szakos állásokra, valamint egy könyvtáros állásra (felsőfokú vég­zettségű). Bérezés megegyezés szerint. Az állás elfoglalásának ideje: 1993. au­gusztus 16. Szolgálati lakás, étkezé­si lehetőség van. Cím: 7150 Bonyhád, Kossuth L. u. 4. Tel.: (74) 51-719 A bban bizonyos vagyok, hogy a jCJL hazai evangélikusság jelentős része szeretettel, érdeklődéssel, örömmel várja azt a havonkénti va­sárnap délutáni tizenöt-húsz percet, amikor a televízióban az Örömhír, mint a mi egyházunk műsora jelent­kezik. Azt nem tudom, hogy más egyházakhoz, felekezetekhez tarto­zók, vagy a felekezeteken kívüliek közül mennyien nézik ilyenkor az adást, esetleg háttértelevíziózási formában, de vélem legalább száz­ezres nagyságrendű lehet a számuk. Adventben és januárban is - nem­csak az én véleményem ez, - egy­aránt magas színvonalat képviselt spirituálisán, kulturálisan, zeneileg a képi megvalósítást tekintve az Örömhír. A korábbi adásokkal kapcsolatban is több volt a pozitív visszajelzés, mint a kritikus észre­vétel. A februári Örömhír viszont némi vihart kavart, teljesen érthetően. Aki eltér a megszokottól, mindig számíthat szélsőséges megnyilvánu­lásokra, mind az egyetértést, mind a támadásokat tekintve. Márpedig a februári lutheránus Örömhír al­kotói erőteljesen eltértek a megszo­kottól. Etikus, ha ezen a ponton jelzem elfogultságomat, hiszen a műsor szereplőit hosszú évek óta közelről ismerem, de ezt inkább se­gítségnek érzem az elemzésben. A lényegre térve: Szekeres Pál világklasszis tőrvívó tragikus balesetével, annak következményei­vel - maradandó károsodás, toló­székhez kötöttség -, testi-lelki meg­erősödésével, tudatos új élet kezdé­sével, az egész folyamat üzenetével foglalkozott a műsor. SZEKERES Hibás leegyszerűsítő lenne az a megközelítés, hogy egyházon be­lül kedvezőtlen volt a visszhang, míg a külső visszajelzések pozití­vak voltak. Valójában az egyház­ban megoszlottak a vélemények és kétségkívül itt jelentkeztek ag­gályok, kételyek. - „Mitől volt evangélikus ez a műsor?” - „Mi­ért nem volt igemagyarázat?" - „Legalább megfogalmazódott vol­na a műsorkészítők mondanivaló­ja” - „Olyan kevés lehetőségünk van, a TV-ben, miért készítünk akkor sportműsort egyházi mű­sor helyett?" - sorolhatnám to­vább a kérdés vagy állítás for­májában megfogalmazott kriti­kákat. De sokan örültek az egyházban az adásnak. Véleményük szerint a műsor teljesen felhívta a figyel­met a mozgássérültek sajnos gyorsan növekvő táborának a gondjaira, a sok-sok egyéni tra­gédiára. Számukra egyértelmű volt, hogy ez üzenet az egyház népének, figyelmeztetés teen­dőinkre a különböző fogyatékos­ságokban szenvedők segítésében, másképpen nem hiteles szolgála­tunk. Többen hozzátették, hogy ily módon egyházunk törlesztett valamit abból az adósságból, ami e területen terheli. Az igazi meglepetés azonban az egyházon kívüli pozitív fogadtatás volt. Ebben kedvezően érvényesült a műsor meglepetést keltő hatása, ami az egyházban kritikához ve­zetett. „Az egyház készítette ezt az adást?” - „Nahát ezeket ez is érdekli?" -, de fontosabbak vol­tak a lényegre koncentráló érté­kelések, amelyek örömmel, némi resteikedéssel fogadták, hogy az egyházi műsor készítői irányítot­ták a figyelmet az ügyre és meg­sejtették ebből a szeretet evangé­liumát. Erőteljes volt a műsor felszólító jellege, gondolkodásra, állásfogla­lásra késztetett. Abban is biztos vagyok, hogy Szekeres Pál példája, szenvedése, újrakezdése, a sport konkrét és szimbolikus üzenete sok hasonló sorsú embernek és környezetüknek adott erőt sorsuk vállalására, érték­teremtő életvezetésére. Jól tudom, a lelkipásztori, de a testvéri gyakorlatban is az egyik legnehezebb helyzet a szembesülés a látszólag értelmetlen szenvedéssel. A tragédiák többnyire konkrét mu­lasztások, bűnök következményei. A tehervállalás, a talpraállás, a megújulás a hitből fakadó isteni ke­gyelem megtapasztalása. Számom­ra öröm volt, hogy egy szépszavú sportriporter szólt a műsorban a mustármagnyi hit erejéről. Azt hiszem, cseppet sem baj, hogy egy adás sokféle reakciót vált ki. A jó műsornak ez is a jellemzője. Az is jó, hogy el kell gondolkodnunk azon, mitől evangélikus és kiknek szól az Örömhír. Az első kérdésre talán úgy lehetne válaszolni, hogy többféle evangélikus műsor lehet, az egyértelműen egyháziastól a telje­sen közvetett üzenetet tolmácsolóig, amire példa a jelen vitatott adás üzenete. Mérlegelés kérdése, hogy a valóban szűkreszabott időben mi a legbölcsebb gazdálkodás lehetősé­geinkkel. Talán még lényegesebb kérdés, hogy kinek szól a műsor. Bizonyos, hogy szól az egyház né­pének. Nagyon meg kell becsüljük azt a jó érzést, azt a szeretetet, ami­vel a gyülekezetek, a hívek várják az adást, annak örömét, hogy mi is jelen vagyunk a legfontosabb mé­dium programjában. Ugyanakkor, ha komolyan vesszük a missziói pa­rancsot, el kell fogadjuk, hogy rendkívüli lehetőséget nyújt a televí­zió azok elérésére, akik másként bizonyosan nem találkoznak az egyházi mondanivalóval. További kérdés természetesen a „hogyan?" és erre fogalmazta az egyik lehetsé­ges választ Szekeres Pál bemuta­tása. Örülök, ha igét, igehirdetést hal­lok a TV-ben. Ezúttal hiba lett vol­na az adás üzenetét egyháziasan magyarázni. Főleg egy olyan kor­szak után, amikor még a tartalmas cikkek üzenetét is silánnyá tette a hozzátoldott „vörös farok", ami a szocializmusra hivatkozást jelentet­te. r Érdemes lenne egyházi alkalma­kon, gyülekezetekben többet foglal­kozni a sajtó, benne az Örömhír kérdésével. Főleg azzal, hogy túl az azonosulás örömén, hogyan szol­gálhatja legjobban sajtónk a misz­­sziót, hogyan élhetünk újra meg­nyílt és teljesen új (TV) lehetősé­geinkkel. Frenkl Róbert HÍREK Argentínából Még a múlt év végén kaptunk levelet Argen­tínából dr. Hefty László esperestől. Arról tudó­sít, hogy elfoglalta új állomáshelyét Bariloche­­ban. Ez a város Buenos Airestól 1700 km-re délre fekszik az Andok völgyében, a Nahuel Huapi nevű tó partján, festői környezetben. Körben 2000 m magas hegyek hófödte csúdai az év nagyobb részében állandóan fehéren csil­lognak a napfényben. Az időjárás hideg, száraz. A gyülekezet 50 család bevonásával alakult kb. egy évtizede, nagyrészt dán származású lakosok­ból. A szolgálat nyelve spanyol. Megérkezésük után a gyülekezet fellelkesült, növekvő számban látogatták az istentisztelete­ket. Hét csoportban tanítják a gyermekeket, akiknek száma hétről hétre növekedett. Ilefiy esperes közben műtéten is átesett. Kéthónapos távolléte alatt folyt az igehirdetés és hitoktatás, sokat imádkoztak teljes felgyógyulásáért. Gon­doljunk mi is imádságban szolgálatára! * Ugyancsak Argentínából érkezett kedves lá­togatónk, aki 36 év után jött újra haza. Gleim Raul Albert lelkész felesége, Leskó Irén volt az, aki 7 éves korában szüleivel 1956-ban hagyta el az országot. Előbb Ausztriában, majd Dél- Amerikában Buenos Aires-ben tcle[íedtek le. Apja Leskó Károly, aki időközben külföldön elvégezte a teológiai tanulmányokat és lelkész lett, keresztapja a néhány éve Svédországban elhunyt Leskó Béla, aki korábban Buenos Ai­res-ben a teológiai főiskola rektora volt. Irén is végzett 3 évet, de nem fejezte be tanulmányait. Buenos Airesben ismerte meg férjét, aki már lelkész volt. Éltek La Plataban, Tandilban, Co­­modoro Rivadariaban és most egy éve Posadas városában. Gyülekezetük kicsiny, javadalmuk sem túl nagy. Gazdálkodni is kell, de újabban „szépművészeti" tanárnőnek felvették (rajz­szak) és ez segítséget jelent. A gyülekezet össze­tart, most létesítenek óvodát a gyermekeknek. Harminchat év után újra itthon. A Deák-téri templom istentiszteletén boldogan adott hálát, hogy újra láthatja hazáját. Férjével együtt sze­retettel köszöntik a magyar egyházat és olva­sóinkat is.-s-y ÖKUMENÉ FONYÓDON 1992. december 10-én a fonyódi keresztény gyülekezetek lelkészei és világi vezetői megala­kították a Fonyódi Egyházak ökumenikus Ta­nácsát. 1993. évre soros elnöknek Ottófy Attila evangélikus presbitert, országos egyházi jegyzőt választották meg. Elhatározták, hogy március 14-én ökumenikus istentiszteletet tartanak, me­lyen megemlékeznek azokról a lelkészekről, akik hazánk idegen katonai erő által megszállt időszakában (1944. március 19-1991. június 30.) Fonyódon bármelyik felekezetben szolgál­tak, ide értve a zsidó hitközséget is. Magas egy­házi vezetőket kértek fel a szolgálatra. Várják az ünnepre dr. Harmati Béla evangélikus püspö­köt, dr. Márkus Mihály református püspököt, Balás Béla veszprémi katolikus segédpüspököt és dr. Schweitzer József főrabbit. Az istentiszte­let a protestáns templomban 15 órakor lesz, 17 órakor pedig városi ünnepséggel folytatódik a gimnázium aulájában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents