Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-02-14 / 7. szám

Evangélikus Élet 1993. február 14. Evangélikus egyház Olaszországban Európa térképét vallási (feleke­zeti) szempontból úgy ismerjük, hogy délen inkább katolikus, észa­kon viszont evangélikus országok vannak. Ebből következtetve so­kan úgy gondolják, hogy a déli államokban nincsenek evangéliku­sok. Most az olaszországi evangé­likus egyházról tudunk meg né­hány adatot. 1948-49-ben ült össze az a zsinat, mely egy közösségbe gyűjtötte össze az ország területén létező gyülekezeteket. Ezek a gyü­lekezetek hosszabb-rövidebb múlt­ra tekintenek vissza. Bolzano (alapítva 1916) és Triest (1778) még a Habsburg múltat képviselik. Német külföldiek gyü­lekezetei Firenze (1899), Genova (1868) és San Remo (1899), luthe­ránus és kálvini hitvallást egyaránt valló gyülekezetek Milánó (1850) és Nápoly (1826). A tekintélyes ve­lencei gyülekezet múltját egészen a reformáció idejéig vezeti vissza. Róma gyülekezetét porosz követ­­ségi tisztviselők alapították 1819- ben. Livorno, Bergamo és Bari gyü­lekezetei az idők folyamán meg­szűntek. Messinában 1908-ban a földrengés vetett véget a gyüleke­zeti életnek. 1991 novemberében került ismét evangélikus lelkész Szicília szigetére, aki rendszeres lelki gondozást végez Cataniában, Taorminában, Messinában és Pa­­lermóban. Az ötvenes években a nápolyi öbölben három kis gyüle­kezet született Idelmo Poggioli lel­kész missziói munkája nyomán. Két iskolát is alapítottak, melyből az egyiket napjainkban szociális központtá alakítják át. Ez évben egyesül a három gyülekezet egy egyházközségbe. Érdemes megismerni az egyes gyülekezetek jellemző munkáit. Bolzanóban a turisták lelki gondo­zására teszik a hangsúlyt. Velence a reformáció idejével való konti­nuitást tartja feladatának, de Triesttel együtt a helyi ökumenét és főleg a zsidó-keresztény párbe­szédet gyakorolja. Firenzében és Milánóban az egyházi zene műve­lése, orgonakoncertek rendezése van előtérben. Róma előnyös hely­zete hozza magával, hogy az álla­mi, a katolikus és protestáns cent­rumokkal tudja tartani a kapcsola­tot. (Minisztériumok, Vatikán és a Valdens Teológiai Fakultás). Ná­polyban is erős az ökumenikus munka, különösen a teológiai fa­kultások irányában. Genova külö­nösen a német iskolával és testvér­egyházakkal ápolja a kapcsolatot. San Remóban és Turinban a kis körzetek, családi körök munkáját szorgalmazzák. A legtöbb gyüle­kezetben az asszonyok végeznek különösen értékes munkát. Az olaszországi evangélikus egyházat (Chiesa Evangelica Lute­­rana) zsinat és konzisztórium kor­mányozza. A zsinat elnöke világi személy: Hanna Brunow-Franzoi Velencéből, a konzisztórium elnö­ke (Dekan) Hans Gerch Philippi, a római gyülekezet lelkésze. Külföl­di kapcsolataik erősek a LVSZ- szel és a német evangélikus egyház­zal, ami természetes azért is, mert lelkészeket küldenek és több gyüle­kezetét anyagilag is segítenek német gyülekezetek. A Gusztáv Adolf Se­gélyszolgálat éppúgy segíti őket, mint a Luther Márton Szövetség. Belső életük nem könnyű. Alig van család, melyben a szülők egy hitben vannak. A vegyes házassá­gok mindig a lelki gondozói mun­ka próbakövei a lelkész és a gyüle­kezetek számára egyaránt. A lel­készek megkísérlik a hídépítést a katolikus családtagok felé. Szere­­tetvendégségeket rendeznek, ahol a más vallású családtagok szolgáló módon részt vesznek. Igyekeznek katolikus „szomszéd” gyülekeze­tekkel jó viszonyt kiépíteni. Hang­juk eljut a rádión és televízión ke­resztül az ország elé. Sajtójuk most lett egységes, és szépen fejlődik. Közli: tszm A bibliafordító Károli Gáspár „Az egész XVI. századon ke­resztülhúzódik a magyar bibliáért vívott küzdelem” - írta Szerb An­tal (Magyar irodalomtörténet, I. 1934.). Sylvester János, Benczédi Székely István és Heltai Gáspár nyomdokain negyedszázados elő­készület után a XVI. század végén végre realizálódik a teljes írás anyanyelvű tolmácsolásának igé­nye; megszületik Károli Gáspár Vi­­zsolyi Bibliája (1590). Interpretá­ciója közel negyedszázadnyi (1563-1586) előzményekre tekint vissza. Ilyen előzmény a huszita örökség, a Müncheni Kódex, vala­mint a Rotterdami Erasmus szelle­mében fogant részfordítások, s nem utolsósorban - világirodalmi szinten*- Luther fordítása.- Az „is­tenes vén ember”-ként emlékeze­tünkben élő gönci prédikátor bib­liafordítása csúcsteljesítménye a magyar széppróza születése száza­dának. Irodalomtörténészek hosz­­szú nemzedéke értékelte Károli ve­retes interpretációját, méltatva el­­sőrendűségét a magyar írásbeliség művészi színvonalra emelkedése szempontjából. Beöthy Zsolt (1848-1922) híres milleniumi iro­dalomtörténeti és eszmetörténeti portréválogatásában, „A magyar irodalom kis tükre” című könyvé­ben így írt Károli jelentőségéről: „Irodalmunknak egész élete folya­mában kétségtelenül a vizsolyi Bib­lia az a magyar könyv, mely legtá­gabb körre, legállandóbban és leg­mélyebben hatott." A már megszó­laltatott Szerb Antal (1901-1945) hasonló értelemben nyilatkozott: „Ez a XVI. század legnagyobb ha­tású, legmaradandóbb alkotása. Nyelvének komoly, nehéz méltósá­gát mindenki ismeri, a régi magyar nyelv Károli bibliája állal vált a nemzeti műveltség konstans, termé­keny és eleven részévé.” A Vizsolyi Biblia keletkezéstör­ténetéről, irodalmi impulzusairól, hitéleti kisugárzásairól íródott Öt­vös László kunmadarasi reformá­tus lelkész tanulmánykötete Károli Gáspár bibliafordítása a négyszáz éves népkönyv címmel. A kötet a „Jászkunság füzetek” sorozatának harmadik kiadványaként, a Ma­gyar Reformátusok II. Világtalál­kozójának emlékére jelent meg. Az irodalomtörténettel és helytörté­nettel is foglalkozó lelkipásztor sorra veszi a Vizsolyi Biblia kelet­kezésének előzményeit, külön fog­lalkozván Tamás és Bálint szerém­­ségi papok XV. századi Huszita Bibliájával, a Müncheni Kódex prehistorikus jelentőségével a ma­gyar bibliafordítások folyamatos fejlődésében. Tömör összefogla­lást ad Erasmus hazai híveinek bibliafordító munkájáról, s Károli Gáspár első bibliafordításáról. El­ső bibliafordítása az 1563-ban napvilágot látott „Két könyv”, pontos címén: „Két könyv minden országoknak és királyoknak jó és gonosz szerencséjeknek okairól". E fordítás természetesen nem azo­nos a Vizsolyi Biblia kivonatával; amint a szerző leszögezi, „a könyv bibliai idézetei más fordítás, mint amelyik 1590-ben megjelent.” Ká­roli első fordítása a XVI. századi magyar történelemszemléletnek, vagyis a korabeli Mohács-képnek részleges determinálódásáról is ta­núskodik. (Erről Nemeskürty Ist­ván tanulmányát ajánlom, amely „Olvasók és olvasmányok” című kötetében olvasható.) A szemel­­vényszerü fordításra és 1586 körül már elkészült új fordítására vonat­kozóan írja 1590-ben Gönc tudós papja: „Soha azért a fejedelmek nagyobb jót nem cselekedhetnek a községgel, mintha őket a nagy lelki rabságból kiszabadítván, az Isten­nek igéjét a próféták, Apostolok írásából prédikáltatják és nemcsak prédikáltatják, hanem arra is gond­juk lészen, hogy az Istennek könyve közönséges nyelven légyen, minde­neknek kezekben forogjon és min­denektől olvaslassék." (Incze Gá­bor: A Vizsolyi Biblia elöljáró be­széde. Budapest, 1940.) A könyv nagy értéke, hogy a XVI. századi magyarországi bib­liafordítások akkori prédikációs és katechetikai müvekben való lecsa­pódásáról is ír. Az egykorú prédi­kációkban - mint Ötvös László megjegyzi - „különféle bibliafordí­tásokkal találkozhatunk. Ezek kö­zül, mivel azok elhangoztak, bizo­nyára több bibliai mondás a hallga­tók szívébe íródott, szólássá lett, amit ajkára vett a nép”. Ugyanígy a kor históriás énekei és a zsoltárok parafrázisai is tanúskodnak az Ószövetség és Újszövetség hatás­­mechanizmusairól, különösen Ká­roli nemzedékétől Szenczi Molnár Albert átköltéséig. A Biblia nép­könyvvé válásában Tinódi Sebes­tyén és kortársai közreműködésé­nek döntő szerep jutott annak elle­nére, hogy a históriás énekek a XVII. században eltűntek. Ötvös László szerint „innentől kezdve népkönyv lett a Biblia". Károli Gáspár Vizsolyi Bibliája tehát nemzetünk legismertebb könyvei közé került, lírai hatása pedig Ba­­tizi Andrástól és Bornemisza Péter­től Weöres Sándor költészetéig ál­landó maradt. De olvashatunk ebben a népsze­rűsítő összefoglalásban arról is, hogy Károli Bibliája milyen szere­pet töltött be a gyülekezetek életé­ben. A szerző kimutatása alapján a Vizsolyi Biblia „dicsőséges kor­szak”-a 1590-től 1660-ig mutatha­tó ki. S hogy miért éppen ezen az intervallumon belül? „Ha ennek a 70 esztendőnek a nagy vállalkozá­sait - az első megjelenést, Szenczi átnézéseit, a fejedelmi kiadást te­kintjük, és ezekhez hozzávesszük a újszövetségek és a töredékek megje­lenéseit, ezek összesen 10 bibliaki­adást jelentenek, ezért mondhatjuk dicsőségesnek a megnevezett idő­szakot” - állapítja meg szerzőnk. A gyülekezeti életben alapve­tően fontossá váltak a XVII. szá­zad folyamán jórészt revideált Ká­­roli-fordítások kiadásai Szenczi át­nézésétől például Misztótfalusi Kis Miklós kiadásáig (Amsterdam, 1685, illetve 1687). A Vizsolyi Bib­lia jelentőségét szem előtt tartva hangsúlyozza a szerző lelkipász­tor, hogy „A bibliafordítás (Káro­lié) megjelenésének teológiai és egyháztörténeti jelentősége abban van, hogy a gyülekezetek hittudatát megerősítette." M üvelödéstörténe­­ti és irodalomtörténeti szerepe pe­dig az írásbeliség művésziességé­nek továbbításában, kontinuitásá­ban figyelhető meg. A Váradi Biblia megjelenéséig (1660) a Vizsolyi Biblia valami kü­lönleges elsőbbséget élvezhetett művelődéstörténetünkben és a ma­gyar nyelv történetiségében. A ka­tolikus ellenreformáció időszaká­ban is élénk maradt iránta az ér­deklődés, majd a XIX. század ele­jétől a Brit és Külföldi Bibliatársu­lat (1804-1948) ügyelt a bibliaha­gyomány ápolására' a Biblia ter­­jesztésére.'T948 után hazánkban - Wimmer Ágoston sikertelen kísér­letét közel egy évszázaddal köve­tően - a Magyar Bibliatanács látta el (1949-töl) a Biblia terjesztésével kapcsolatos feladatokat. A könyvecske érdekes fejezete­ket tartalmaz még a bibliakiadás eddigi munkálatairól, a Magyar Biblia Társulat működéséről. Rendkívüli olvasmány lehet sokak számára a régi családi bibliákban megörökített feljegyzésekről szóló tartalmas fejezet. S nem marad el a Károli Biblia népi kegyességtör­ténetben betöltött szerepének be­mutatása sem. A rendhagyó tudo­mányos összegzésnek tekinthető munkát angol és német tartalmi összefoglaló zárja. (Budapesti ol­vasók az Andrássy út 45. szám alatti írók Könyvesboltjában jut­hatnak hozzá a kiadványhoz.) Ifj. Tompó László HIRDETÉSI DÍJAINK 1993. JANUÁRTÓL APRÓHIRDETÉSEK Személyi jellegű apróhirdetések dija szavanként: 15 forint, a vastag betűs kezdőszó két szónak számít. Jeligés hir­detések kezelési és nyilvántartási költsé­ge 25 forint, a rájuk érkező válaszlevelek oortódija 75 forint. ' Üzleti jellegű és vállalati apróhirdeté­sek ára: 300 forint soronként (egy gépelt sor maximum 64 betűhely). Keretes apróhirdetés esetén ez az ár 50%-kal több az eredetinél. HASÁBHIRDETÉS (nem az apróhirdetések között) Intézmények, közületek, vállalatok, vállalkozók keretbe foglalt hirdetéseinek ára: 100 forint/mm (1 hasáb 52 mm szé­les), féloldalas hirdetés 100 000 forint, negyedoldalas hirdetés 50 000 forint, nyolcadoldal 25 000 forint. Gyülekezetek, egyházmegyék, egy­házkerületek, egyházi intézmények hir­detései : a fenti összes kategóriában 50%­­os kedvezményt élveznek. KÖZEGYHÁZI JELLEGŰ KÖZLEMÉNYEK Eseményeknek a HAZAI ESEMÉ­NYEK rovatban történő előzetes beje­lentései, egyházi alapítványi felhívások, az egyház által rendezett tanfolyamok meghirdetése, temetői közlemények, pá­lyázati kiírások (max. 20 gépelt sor) és iskolai felvételi hirdetmények (max. 40 gépelt sor), egyszeri alkalommal: ingye­nesek. Többszöri közlés esetén, minden további alkalommal, a fenti hirdetési ka­tegóriák (1. apróhirdetések, 2. üzleti jel­legű apróhirdetés, 3. üzleti jellegű, keret­be foglalt hasábhirdetés) ára vonatkozik rá. A szerkesztőség fenntartja a jogot - a hirdetés tartalmának változatlanul ha­gyása mellett - stilisztikai és nyelvtani módosításra. Kiadóhivatal „MARADJ HÜ A LILIOMHOZ!” Cserkészavatás Mendén Huszonnyolc mendei család ké­szülődött izgatottan azon a no­vember végi hideg szombat délutá­non arra a cserkészcsapat-avató ünnepélyre, amelyre persze számos érdeklődő, kíváncsiskodó is eljött a négyezres lélekszámú Pest me­gyei községből. Nem mindennapi, ám egyre gyakoribb esemény szer­te kis országunkban, hogy a tavaly decemberben nyolcvanesztendős hagyományokra visszatekintő Magyar Cserkész Szövetség újabb és újabb csapatokat hoz létre egy­­egy iskolában, gyülekezetben vagy községben. Pontosabban „öreg­jei”, tapasztalt vezetői „csak” se­gítségüket nyújtják egy-egy bim­bózó csapat kivirágoztatásához. így történt ez Mendén is, ahol majd két évvel ezelőtt három általános iskolás gyermek kérő szóval ment a helyi evangélikus gyülekezet nyug­díjas lelkészéhez, Simonfay Feren­chez: cserkészkedni szeretnének. A szót tett követte, és hála az Úr hívó szavának, no meg a lelkes gye-Arató László, a Magyar Cserkészszövetség országos társelnöke átadja a csapatzászlót Jámbor Gábor parancsnoknak Fogadalomtétel * rekeknek és az agilis tisztelendő úr­nak : először csak elméletben ismer­kedtek meg a cserkészek életével, gondolkodásmódjával, cselekede­teivel; hamarosan kirándulás ki­rándulást követett. Karácsony előtt és tavasszal kirándult az egyre nö­vekvő csapat, amely aztán nyáron Tápiószelén vert sátortábort, majd Egerbe látogatott, s 1992. szeptem­berében saját cserkészotthont avat­hattak Mendén, egy, az evangélikus egyház által visszaigényelt iskola tanítói lakásában. Sok-sok munka, akarat és segít­ség áll ezek mögött az események mögött, amíg az immár huszon­nyolc tagúra nőtt kis közösség ün­nepélyesen csapattá alakulhatott, s immár egyenruhába öltözhet. Ara­tó László, a Magyar Cserkész Szö­vetség országos társelnöke felol­vasta a szövetség levelét, amelyben hivatalosan engedélyt adnak az 1092-es számú Julianus Barát elne­vezésű cserkészcsapatnak a három évre szóló hivatalos működésre. A megható ünnepség fénypontja - az éneklésen, szavalaton, méltatá­son, üdvözléseken túl - maga a fogadalomtétel volt, amelyet a hu­szonnyolc taggal megalakult, im­már saját zászlóval rendelkező csa­pat öt tagja tehetett. A fogadalom­tétel előtt elhangzott tíz cserkész­­törvény örökérvényűsége remélhe­tőleg egy életen át elkíséri ezeket a fiatalokat csakúgy, mint az evan­gélikus és katolikus felekezetek lel­készei által megáldott nemzeti szí­nű csapatzászlóról mondottak: „a piros színről mindig jussanak esze­tekbe azok a mártír testvéreink, akik életüket'adták hitükért, hazá­jukért; a fehér színről mindig az jusson eszetekbe, amilyen tisztán szeretnétek élni ebben a világban; s a zöld pedig - amilyen a cserkész­nyakkendő is - a természet szerete­­téré emlékeztessen benneteket' . A zászlórúd végén lévő liliom pe­dig az ég felé mutat: Teremtönk felé, aki megteremtett eget és Föl­det, a gyönyörű természetet és ben­ne minket, embereket. Ő legyen a szívében mind a huszonötezer ma­gyarországi kis- és nagycserkész­nek, hogy tiszta szívvel adhassák tovább: „Maradj hű a liliomhoz!'’ Dr. Foltinné Antal Klára Soproni licistáink vallanak a szeretetről karácsony után... Egyházunknak egyik döntő feladata, hogy minőségi iskolákat létesítsen és tart­son fenn, melyekben az értelmi nevelés él­vonalban van. A hitismeret is erre utal, de ebben nem hiányozhat az érzelmi momen­tum sem, sőt dominál, mert Istent azáltal ismerhetem meg, hogy Ő szeret. Deis­táinkkal a „nagyapa korú" hitoktató íra­tott „tanítvány-unokáival" élménybeszá­molót, hogy a karácsonyi szünetben mi­ként szűrődött életükbe, családjukba és gyülekezetükbe a Krisztus szeretete. Fiataljaink közül többen Isten szerze­tének tényére, megtörtént voltára helyezik a hangsúlyt: „...mire is várok olyan na­gyon? Hiszen mi arra várunk, ami már réges-régen megtörtént, ami a mienk!... a világot megváltó Jézus születése közel 2000 éve valóság!" (W. Ildikó). Ennek a valóságnak kell beáradnia iljaink életébe, vagyis a Krisztusban megjelent isteni sze­retetnek. Ebben az összefüggésben vallja egyik elsős, aki több éve veszítette el édes­anyját : a szeretet nagysága határozza meg azt, hogy a másiknak mekkora örömöt okozunk. Nem az ajándék anyagiakban kifejezhető értéke: „Persze az ember már csak olyan, hogy figyeli az ajándék pénzbe­li értékét is és természetesen jobban örül egy televiziónak, mint egy új pulóvernek. Sok embernek viszont épp a szeretet kell, mert ez hiányzik életéből' (H. Róbert). Tudom, hogy sok diák azért jelentkezik a Líceumba, mert „minőségi múltja” van az oktatás vonalán. De sem az oktatás, sem a nevelés terén nem maradhat ki a „minőségi szeretet”, a krisztusi, mert ezután is ugyanúgy vágyódnak, mivel hiánycikk és hiányzik. A szeretet kapcsolata a szenvedéssel is ki­rajzolódik a vallomásokból. Azzal, hogy levágjuk a fenyőfát, halálra ítéltük, meg­öltük. Máris fájdalmat okoztunk a szeretet ünnepén. „Gondoltunk-e arra, hogy a fe­nyő agai a túlzott terheléstől, a fölösleges, felaggatott kincsektől letörhetnek?” (W. Ildikó). Jó a tanulság is: ne legyünk érték­telen kincsek gyűjtői, ne terheljük életünk „ágait” ilyen „díszekkel”, hanem önma­gunk vétkei és terhei hordozása közben tudjunk felfelé tekinteni. Milyen jó, hogy Jézus vállalta terheinket egy másik „fán”, amelyen meghalt, hogy az „önmagukat vállalók" tönk szélére jutva, Jézus „vállaló szeretetét" megtapasztalhassák. Lehet, hogy ebből ízelítőt kapott két licistánk, amikor egyik ezt írta: „Azt hiszem, most valóban megértettem, mit ünnepelünk ka­rácsonykor” (B. Klára). Az előzőkben ar­ról tájékoztat, hogy eddig karácsonyt azért várta, mert egy szép ünnep, együtt a család, mindenki örül az ajándékoknak és egymásnak. Most másféle várakozás töl­tötte el. A másik, ugyancsak másodikos tanítványom főként az igehirdetéshez kap­csolja hitélményét: „Azt hiszem, ebben az évben jött el az az idő, hogy valójában tudtam örülni a Megváltó születésének. Éva néni, a lelkésznőnk nagyon szépen be­szélt Szenteste a templomban. Szerencsére jutott helyünk és igy teljességével élveztük a hittanos gyerekek betlehemes játékát” (P. Nikolett). Egyik, vidékről idekerült elsős, akinek ne­héz volt beilleszkednie az új közösségekbe, a líceumiba és a kollégiumiba, az eddigi tanulási módszerénél fogva is, a szeretet erőforrását a Krisztussal és egymással való úrvacsorái közösségekben látja. Bár kará­csonykor is élt az áldásos lehetőséggel oda­haza, „most vízkeresztkor is vettem úrva­csorát. Megkönnyebbülés számomra, hogy az Úr megbocsátja bűneimet” (K. Nikolet­ta). A szeretet hiányát a magános ember érzi leginkább. Lehet, hogy ezt azért is emelték ki többen hangsúlyosabban, mert kisza­kadva az eddigi vér szerinti és iskolai kö­zösségből maguk is küzdenek a magános­ság érzésével és tényével. „Nagyon magá­nyosak lehetnek azok, akik még kará­csonykor is egyedül vannak" (Cs. Eszter). „Karácsony első-második napját mindig a nagycsaláddal töltjük. Szilveszterkor pe­dig a nagymamához megyünk, hogy ne legyen egyedül” (M. Ildikó). „Ha Krisztus szeretetét kaptuk, azt úgy adhatjuk to­vább, ha segítünk azoknak, akik ezen a szép ünnepen is egyedül vannak. Nagyon jó örömöt szerezni egymásnak" (M. Ju­dit). A szeretet áramlását az éneklésben is meg­tapasztalhatjuk. Az evangélikus egyház egyik döntő vonása, mely jellemezte egy­házunkat és benne Líceumunkat is, ismét kezd kibontakozni. Énekkara többször szolgált a soproni templomban, a hétfői áhítatokon kitűzött énekeket előző héten az iskolában gyakorolják. Az egyéni hit­élet erősítését is szolgálják szép énekeink, sót a vér szerinti szálak is így erősödhetnek a családban, de egészséges ifjúsági közös­ség kialakulásának döntő eszközévé is vál­hat. így vall erről egy elsős: „Az éneken keresztül érzem meg Isten szeretetét. És ezt a szeretetet az éneklésen keresztül adom tovább azoknak, akik együtt énekelnek ve­lem. Ez csendesnapokon és hasonló ifjúsá gi rendezvényeken érvényes" (I. Mihály). Lám, ennyi szálon át kötődik Krisztus sze­retete licistáink életéhez! De még itt sem állhatunk meg, mert a szeretet forrásából nem maradhat ki az a két közösség, mely döntően meghatározza fiataljaink életét: a családjuk és a gyülekezetük. Szimon János t DR. NAGY ISTVÁN 1933-1993 Alig három hónap múlva töltötte volna be hatvanadik életévét. Karácsonykor még a szószéken állt a karácsony örömhí­rével. Vajon felfigyelt-e arra, hogy a mélyben már halkan szívébe suttogta Ura a hazahívó szót? Alig öt hét iszonyatos szenvedés következett, amit csak övéinek mérhetetlen szeretete, családjának, gyü­lekezetének, s szeretetének barátaivá ko­vácsolt közössége, őt szorosan körülölelő imagyürüje enyhített. S a Feltámadott, akiből egykor doktorált, s akihez minden doktorátusnál mélyebb hittel kötődött. Január 30-án nem nyitotta fel többé na­pok óta lezárt szemét - hogy az örökké­valóság fényébe nézzen. Pályfutása derékba tört, mondjuk, de „nincs befejezett pálya, csakhogy ki mennyit bír a rászabott időben”. O sokat bírt és sűrűn élt a számára szabott idő ben. Budapesten végezte a teológiát, majd később a svájci Bossey-ben folytat­ta. Segédlclkészi évei után Tatán, s utóbb Óbudán volt gyülekezeti lelkész. Sokáig igen szeretett esperes, erről akkor mon­dott le, amikor meghívták teológiai tan­székvezető professzornak. Számos kö­zegyházi tisztséget töltött be. Igen jó diplomáciai érzékkel áldnf < meg Isten. A nehéz években egyhá'polilí kai hatókörében sokakat segítet ki ti - szültségeikből, mindenki tisztelte szere­tetteljesegyéniségét. Néinetoiszági össze­köttetései, kiépült baráti kapcsolatai re­vén igen sokat tett Teológiai Akadémiánk építésekor mind az építés továbbhaladása, mind a felszerelés pótlása érdekében. Fő­képpen a nyomdatechnikai továbbfejlesz­tésben buzgólkodott. Évekig a Lelkipász­tor folyóiratunk szerkesztője is volt. Mik az ambícióid? - kérdeztem egy­szer tőle, látva sokoldalúságát. - Nagyon szeretek prédikálni - volt rövid válasza, így történt, hogy az egyházban a Iegiga­­zabb és legmagasabb tisztséget töltötte be: lelkész volt a gyülekezetben, szívvel lélekkel. Itt érezte igazán otthon magát. De tudta, hogy ez nem pozíció, hanem szolgálat, ami nem is olyan könuyíi! Szenvedései nagyon súlyosak voltai.. De igazolva láttuk Babits Mihály sorait: -Szenvedni annyi, mint diadalt aratni: Oh hány éles vasnak kell rajtunk faragni, míg méltóak leszünk, hogy m i£g királya beállítson majdan szohros csarnokába. Krisztus Urunk segíts meg.” Koren Emil

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents