Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-12-26 / 52. szám
Evangélikus Élet 58. ÉVFOLYAM 52. SZÁM 1993. DECEMBER 26. KARÁCSONY ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 25 Ft Istentől gazdagon megáldott, Jézus szeretetét megtapasztaló boldog karácsonyt kívánunk Olvasóinknak Szerkesztőség X. A TARTALOMBÓL A JÓBA VETETT HITEM NEM RENDÜLT MEG ISKOLÁK AZ EGYHÁZ KARÁCSONYFÁJA ALATT MEGJELENT AZ ISTEN ÜDVÖZÍTŐ KEGYELME MINDEN EMBERNEK Titusz. 2,11 Ezekben a napokban Betlehem húszezres, többségében arab lakossága több százezer látogatót fogad. Mindnyájuknak jut hely a vendégfogadó házban. A nagyrészt keresztyén európaiak részesei kívánnak lenni Jézus születési helye áhítatának, a születéstemplomban tartott egymást követő istentiszteletek meghitt hangulatának, kórusok angyalszép énekének, s az egybegyűltek imádatának. Jézus megszületett, a történelem idői közepén, Őt imádja ez ünnepen a pásztorok és napkeleti bölcsek példáján felbuzdulva az egész keresztyén világ. Amióra Jézus e világra érkezett, közöttünk van. Otthona lett a látható teremtettség, mégha oly nehezen is akadt számára hely a barlang istálló mélyén. Mária és József szállást kereső, feszültségteli élménye azóta is ismétlődik az otthontalanok fedélnélküliségében, a több százezres hajléktalanok számkivetettségében. Együttérző szívvel gondolunk rájuk, mily sötét árnyék vetítődik karácsonyi ünnepélésükre! De Jézus ott van közöttük is. Jézus, az alig pár napos csecsemő . - születése hírének felrebbentésével - félelmet ébreszt Heródes király szívében. A vetélytárs-utódot véli felfedezni benne. Máriának és Józsefnek nincs más választása, mint menekülés a távoli Egyiptomba, hogy Heródes király halálba küldő, gyilkos parancsa elől elrejtsék a védtelen gyermeket. - Menekültek tízezrei szerte a világon - életüket mentve - útközben vagy átmeneti szálláshelyükön ünnepük Jézus születését. Bizonytalanság feszíti szét a botorkás karácsonyi éjszakát számukra, nem ismerik útjuk további szakaszát, de bizonyos, hogy Jézus ott van közöttük... Jézus otthonra talált szülei názáreti hajlékában. Előnevét is e városról kapta. Látta az apa, József munkás hétköznapjait, megtanulta becsülni a szorgos í fáradsággal járó életet. Jézus itt van köztünk mindennapjaink verítékes hivatásteljesítése közben, de együttérez változó világunk munkahelyet vesztett százezreivel. Jézus édesanyjával részt vesz Kánában a menyegzőn. A vidám lakodalmi sereg örömében osztozik. Jézus ott van örömeinkben, mert nem siralomvölgyként értelmezi a földi világot, hanem boldog életre elhívottak kedves helyének tartja. Jézus gyakori kapemaumi tartózkodása idején a leleményes körülmények között hozzáérkezett betegen segít. A betegek otthonában is ott van Jézus. A kórházak olykor áporodott levegőjű kórtermeibe kopogtat, hogy a fájdalmak gyötrelmei között türelmet és reményt öntsön a tört szívekbe. Sokszor időzött Jézus Mária és Márta otthonában, Betániában. Baráti kötelék fűzte testvérükhöz, Lázárhoz. Hatalmát és szeretetét jelzi egyszerre, ami e kedves hajlékban Lázárral történt. Jézus köztünk van, ha őszinte baráti kapcsolatok kötik egybe a hozzátartozókat. Mintha kiveszőben lenne napjaink érdekellentétektől túlfűtött világában az igaziJézusi” barátság. Jézus közöttünk volt a városfalon kívül Jeruzsálemben és a számkivetettség kiszolgáltatottságában. S azóta is köztünk van, ahol ártatlanul ontanak életet vagy védtelenné válik emberi exisztenciánk. Jézus közöttünk van, Isten temploma érkezett közénk, hogy templomává tegye az egész világot. Caspar David Friedrich festőművész egyik alkotásában e mély teológiai gondolatot romos templom nyitott égboltozatú kárpitjába helyezett függő kereszttel ábrázolja. Oltártöredék, omladozó falak és megtört ívű gótika maradék oszlopai között két ember felnéz a köztünk levő Krisztusra. Ha van az Újszövetségnek megindító leírása, akkor az emmausi úton történt beszélgetés az. De kételkedő értelmük szertefoszlott reményeire bizonyosságot ébresztő az élő Jézus őszinte közösségvállalása és asztalhoz telepedése. Jézus közöttünk van, nem tudjuk és nem is akarjuk feledni. Jelen van-e a karácsonykor született Jézus köztünk ténylegesen? Észreveszi-e környezetünk, a kívülállók közömbös tábora, jézusi a gondolkodá-JÉZUS KÖZÖTTÜNK sunk, igéje szerinti beszédünk, s krisztusi mérce alá helyezett döntéseink többsége? - Sebeket okozunk, ahelyett, hogy gyógyítanánk. Vádaskodunk, ahelyett, hogy a kiszolgáltatott védelmére kelnénk. A magunk igazát állítjuk, ahelyett, hogy keresnénk az igazságot. Szeretetet kérünk számon, ahelyett, hogy mi kezdeményeznénk a szeretetet. Rombolunk, ahelyett, hogy építenénk. Bomlasztunk, ahelyett, hogy erősítenénk a közösséget. Harcolunk, ahelyett, hogy letennénk a fegyvert. Pedig Isten angyalai a betlehemi éjszakában nem csatazajra, hanem békességre bíztattak. Ezért időszerű a felszólítás: legyen jelen Jézus közöttünk ! Karácsony üzenetét a művészet a maga sajátos nyelvén szólaltatja meg. A 16. században élt id. Jan Brueghel Királyok imádása c. festménye (a londoni nemzeti galériában látható) hatalmas sátrat ábrázol J. Brueghel: Királyok imádása INKARNÁCIÓ - az új közösség forrása „Az Ige testté lett, közöttünk lakott...” (Jn 1,14) A megrendítő Titok Karácsony közelében intonálja most gondolatainkat Reményik Sándor ismert versrészlete: „.. János messze él és egyedül. Nem tud gyermekről és nem tud anyáról, Nem születésről, nem fogantatásról, Csillag, csecsemő, angyalok kara, Jászol, jászol-szag, - József, Mária, Rongy és pólya, királyok, pásztorok, Induló végtelen karácsonyok: Nem érdeklik - vagy mint rostán a szem Kihull mindez, és mindez idegen, Apró, földízü, emberi dolog. Nagyobb, nagyobb, ó nagyobb a Titok! János evangélista, negyedik, Külön áll, világvégén valahol, Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben S a fénytelen örvény fölé hajol. És megfeszül a lénye, mint az íj, Feszül némán a mélység fölé, Míg lényéből a szikla-szó kipattan S körülrobajlik a zord katlanokban Visszhangosan, eget-földet- verőn, Hogy megrendül a Mindenség szíve: Kezdetben vala az Ige. S az Ige testté lön." (János evangéliuma) Bárcsak mi is, a Mindenség részeként, újra meg tudnánk rendülni a „kipattanó szikla-szó” hallatán: „Az Ige testté lett, közöttünk lakozott...” Az evangélium páratlanul tömör koncentrátuma ez a jánosi hitvallás, olyan tömény esszencia, melyet oldani, de nem felhígítani kell, hogy átjárva minket, felüdítsen és elvezessen az új közösség ajándékának elfogadásához. Isten vallomása... Az inkarnáció ugyanis nem elméleti teológiai tétel, hanem Isten leggyakorlatibb, minden embert érintő akciójának nyitánya. János 1,14 nem elvont dogmatikai képlet, hanem Isten egyik legforróbb szerelmi vallomása, mely szerint nem tud és nem is akar az ember nélkül élni. Mi újra meg újra megkíséreljük Nélküle berendezni világunkat, felépíteni közösségeinket, de az így összetákolt mikro- és makrokozmosz újra meg újra mikro- és makrokáosszá torzul. Mi újra meg újra eljátszunk az Isten nélküli világ és élet sátáni víziójával, de Isten fantáziája ezen a ponton „szegényesebb”: Ő nem tudja nélkülünk elképzelni a világot, melyet értünk, nekünk teremtett a Vele való szabad, szeretetközösség harmonikus megvalósításának örök életre szóló programjával. S ezt a programot nem hajlandó feladni, Istent nem lehet az emberből „kiábrándítani”... Ezért kész utánunk jönni nemcsak a földi, emberi létig, a „hústestig”, de a halál és pokol mélységéig is. „...akit porig aláztak, porig kell azért lehajolni...” - vallja a kortárs költő. Isten Jézus Krisztusban nem egyszerűen csak kegyesen lehajol a porszem-emberhez, hanem az inkarnációban teljesen vállalja a porszemléletet. Nem koldus-álruhás Királyként, inkognitóban „rejtőzik” közöttünk, hanem vállalja földi létünk ezernyi próbatételét. Fedezzük föl mindezt már az evangéliumok karácsonyi tudósításában, melyek összetörnek minden hamis, giccses „Csendes éj...” - idillt. Helyette megtaláljuk mindazt, ami huszadik századi létünket is sötéten beárnyékolja: otthontalanság, zsarnokság, tömegmészárlás, menekülés... / istálló - Heródes - gyermekgyilkosság - menekülés Egyiptomba... / De ezen a sötét, ijesztően ismerős, valós háttéren mégis kirajzolódik valami ÚJ! Vele, Benne, Általa VAN új közösség! Az LVSZ 1977-es, tanzániai világgyűlésének mottója: „Krisztusban új közösség” nemcsak jólhangzó jelmondat, de az inkarnáció óta tapasztalható valóság. Ilyen szemmel is érdemes újra felfedezni az evangéliumok üzenetét: micsoda tarka közönség formálódik közösséggé a jászol körül. Szakadt pásztorok, előkelő idegenek borulnak a jászolhoz, átélve a nagy csodát: IMMÁNUEL, velünk az Isten, újra velünk az Isten! Mindezt a csodát azok élhetik át, akik meghallották a felszabadító, közösséget teremtő evangéliumot: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek...” Azok élhették át az Istennel és egymással való visszakapott közösség örömét, akik engedelmesen követték a betlehemi Csillag vezetését, majd a földi király parancsa helyett az égi irányt követve „más úton tértek vissza hazájukba” (Mt 2,1-12). A közösségépítés lépcsői... Lapozzuk kicsit tovább a negyedik evangéliumot, s fejezetről fejezetre újra rácsodálkozhatunk, hogyan vállal és hogyan teremt közösséget a „testté lett Ige” a legkülönbözőbb élethelyzetekben, a legkülönbözőbb emberekkel. Bizonnyal nem véletlen, hogy Jánosnál első helyre kerül a közös örömöt vállalló és megmentő Jézus csodája a kánai menyegzőn. A közösség egyik meghatározó eleme a közös öröm, a részesedés és a részesítés az öröm isteni ajándékaiban. Féloldalas torzó-közösség az, ahol mindenki csak kapni akar. Sajnos, számos gyülekezeti „közösségünk” elrettentő példa erre az önző, kényelmes, „inkasszáló” életstílusra. De ugyanez a kórkép szomorúan igaz egész társadalmunkra, ahol négy évtized „kényszerkollektivizmusa” után sokan a profitorientált modellt érzik csak igazán korszerű, európai modellnek. Nem lehet elég hangosan belekiabálni a vállalkozók pénzéhes világába: aki nem kész áldozatot hozni a másikért, a közösségért, az előbb-utóbb maga válik áldozattá! Hadd idézzek a kánai rhennyegző történetének groteszk ellenpontjaként egy tanulságos kínai anekdotát: a szegény jegyespár megkéri az esküvői lakomára hivatalos vendégeket, hogy mindenki járuljon hozzá egy kancsó borral a jó hangulathoz. A vendégek a hozott bort egy közös hordóba öntik bele, s hamarosan asztalra kerül az ajándékital. Mindenki döbbenetére tiszta vizet kell inniuk, mivel mindenki arra számított, hogy a többiek majd bort hoznak, s így nem fog kiderylni, hogy ő csak vizet öntött a közös „borba”... Jó lenne komolyan venni, hogy ehhez hasonló ügyeskedéseinkkel mi is összetörhetjük egész közösségek, de a magunk örömét is. János zseniális szerkesztéssel a kánai menyegző után hozza a templomtisztítás történetét. A menyegzőn Jézus menti meg a közösség örömét, a jeruzsálemi templomban viszont éppen Ő rontja el egy érdekkö(Folytatás a 3. oldalon) Jézus korabeli szegényességgel. A nyitott bejáratú sátor előterében Mária tartja ölében a kicsi gyermeket. A háttérben viszont 16. századi nagyváros épületei zsibongó sokasággal. Jézus köztünk lakik, köztünk sátorozik. Isten sátora, „szent temploma” köztünk épült fel. Észrevesszük-e? Betérünk-e Hozzá? Dicséri énekünk? Hangzik-e imádatunk? Vagy elsodor minket a modern élet programkínálata, leverő hideg lármája ajkunkra fagyasztja a karácsonyi dallamot, világsztárokat istenítő reklámáradata kilopja szívünkből Jézus imádatát? Jézus közöttünk akar lenni, mert eljött erre a fényes földgolyóra. Köztünk akar lenni családunkban, hogy meghitt hangulat élményénél többet adjon. Fényt, nem csak egy éjszakára, de egész életutunkra. Jézus köztünk akar lenni egyházunkban, hogy evangéliuma felelős jóakaratra szelídítse a haragos indulatú lelkeket. Jézus köztünk akar lenni társadalmunkban, hogy senki ne tekintsen ellenségként a másképp gondolkozóra. Jézus köztünk akar lenni 20. századvégi világunkban, hogy oltsa a gyűlölet tüzét, fékezze a gonosz szándékot, terjessze a megértést, hirdesse a türelmet, késztessen megbocsátásra, építse a bizalmat, növelje a szeretetet - általunk. Jézus köztünk akar lenni, de bennünk is. Gondolattartományunkban éppúgy, mint érzelmeink kusza szövevényeiben. Értelmünket éppúgy szolgálatába kívánja állítani, mint ahogy rest akaratunk erejét sokszorozza. Mert hiába született meg ezerszer Jézus Betlehemben, ha Benned nem született meg (Angelicus Silesius). Ne hagyjuk üresen személyiségünk közepét! Szebik Imre MURAKÖZY GYULA Karácsonyi legenda Egy angyal állt a jászol mellett, a hangja halk, mint a lehellet, s mosolygott az isteni Gyermek. S jött a pásztor, mint azelőtt, rég. Hozott bárányt, fehér gödölyét. Künn csendes volt a sötétlő ég. És szólt az angyal: „Mind, mind visszahordd! Szíved gonosz, az ajándék rabolt!” És a jászolra fájó csönd hajolt. Jött a király, hajlongva untalai^ Ragyogott a gyémánt és az arany. S az angyal szólt: „Mindnek vérfoltja van!” Vézna koldusok, rongyos, bús szegények jászol-böcsőhöz zsolozsmázva értek; az angyal intett: „Hazug ez az ének!” Jöttek sikoltva búsak, átokvertek. Szitkokat hoztak, bosszúért lihegtek. ... És szomorú lett az isteni Gyermek. Boldog szívek fehér csokrot, imát reszketve, hiún adtak mind tovább. S az angyal szólt: „Mind hervadó virág!” És jött a népek milliója. Égett karácsonyfájuk. És szólt az ítélet: „Másé ez a fa! Bitorolt! Vigyétek!” A jászolban nagy csönd lett, mély ború. Karácsonyi, szent, isteni Fiú, Jézus néma volt; néma s szomorú. ... S valaki jött még. Kicsi, önfeledt, ragyogó, csöppnyi, kétéves gyerek, s Jézusra tisztán, halkan ránevet... És nevetését az éjjel beissza, ezer sugárban, fényben küldi vissza, s Karácsony-est lett, fényes, zengő, tiszta. Az angyal mosolyg. A jászol körül glóriás titkok szent, nagy fénye ül. Angyalszó zendül távol, messziről. Mert a karácsony nem hagy el soha! Bűnben és ködben mégis visszahozza a kisgyermekek tiszta mosolya!
