Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-12-19 / 51. szám
Gecsétől Mosonmagyaróvárig Hat évtized a kántori szolgálatban Fotó: Végh Béla Zámolyi Gyuláné, a mosonmagyaróvári evangélikus gyülekezet kántora 1936-ban, édesapja gyülekezetében, Gecsén kezdte szolgálatát. Hamarosan lelkész férjével Surdra került. Ez az első időszak ma is kedves emlékeket ébreszt benne.- A surdi gyülekezet hagyományosan lassan, nyújtva énekelt. Nem ismerték a ritmikus éneklést. Igazi mély vízbe dobást jelentett, hogy megtanítsam őket helyesen énekelni. Kezdettől fogva arra törekedtem, hogy ne csak játsszam, hanem szép kiejtéssel énekeljek is. Ezért az evangélikus énekek szövegeit is megtanultam elejétől végéig. Ma is hasznát veszem ennek, mert új énekeskönyvünkben is sok szép régi ének található.- Hol és mikor végezte el a kántorképzőt?- 1935-ben végeztem Pápán a református nőnevelő intézet tanítóképzőjében. Ott végeztem el a kántori tanfolyamot is. Bizonyos előképzettségem már volt. Hétéves koromban cimbalmozni tanultam, utána a képzőben a hegedű következett. Harmadévtől kezdték az orgonát tanítani. Nekem szerencsém volt, mert általában a szokás az volt, hogy az evangélikus hallgatóknak a soproni tanítóképző kántortanfolyamát kellett elvégezni. De zenetanárom, Ritoókh István, nekem külön tanította az evangélikus korálokat. így egyike lehettem azon keveseknek, akik református bizottság előtt tettek evangélikus szakból képesítőt. Ennek az az előnye is megvolt, hogy a református zsoltárokat is megismertem és játszani tudtam. Sőt, amikor a háború alatt két évig Németországban egy kórházban dolgoztam, katolikus misét is végigorgonáltam.- 1953-ban került férjével együtt Óvárra. Milyen szolgálatok várták ?- Három évig csak helyettes kántorként szolgáltam, ám amikor 1956-ban a gyülekezet kántora elhagyta az országot, betöltöttem ezt a státust. Hétfon férfi bibliaórát tartottunk, kedden lány bibliaórát, szerda az esti istentiszteleteké volt, amit imaközösség követett a lelkészi hivatalban. Csütörtökön asszonybibliaóra, pénteken pedig közös ifjúsági óra volt, ahol az énekkart tanítottam. Egyedül a szombat este volt szabad, mert vasárnap már jött reggel a gyermekistentisztelet, utána a főistentisztelet, délután pedig a filiákat jártam a férjemmel.- Az ötvenes években állami munkahelye is volt. Nem nézték rossz szemmel kántori szolgálatát?- A gyülekezet anyagi helyzete nem engedte meg, hogy komolyabb fizetést kapjak munkámért, ezért a kórház sebészetén vállaltam állást. Onnan mentem nyugdíjba is. Szerencsére a munkaidőm lehetővé tette az esti alkalmakon való részvételt és kántorizálást. Igaz, a kórházból egyenesen a templomba, vagy a gyülekezeti terembe mentem. A kórház vezetői nem kérdeztek rá erre a szolgálatra, én pedig nem beszéltem róla. Más kérdés volt a temetések ügye. A temetések időpontja általában munkaidőre esett. Hogy mégis ott tudtam lenni a temetéseken, annak az volt az oka, hogy a főnököm, egy áldott lelkű, jóindulatú ember volt. Dr. Jancsó Györgyről van szó, aki temetések előtt mindig azt mondta: „Maga csak menjen el nyugodtan. Ha valaki kérdezi, azt mondom, hogy a feje fájt és én hazaküldtem”. Kimentem a temetőbe, elvégeztem a szolgálatomat, utána pedig visszamentem a kórházba.- A kántori munkához hozzátartozik a temetéseken való éneklés. Meg tudja-e mondani, hány embert kísért utolsó útjára?- Ezt megbecsülni sem tudom, olyan sokat. Az első temetésemre viszont emlékszem. 1938-ban, Gecsén énekeltem először koporsó mellett. Sokszor gondolok arra egy-egy koporsó mellett állva: Hány embert kísértem el, engem vajon hányán fognak elkísérni?- Melyik volt a kántori szolgálat legnehezebb része?- Számomra egyértelműen a temetési szolgálat. Egy ismeretlen ember koporsója mellett sem tudok érzelmek nélkül megállni. A koporsó látványa mindig megdöbbenti az embert. Nem közömbös számomra mások szomorúsága, mert én is sokszor álltam valamelyik szerettem koporsója mellett, hasonlóan szomorúan. Lelkileg minden temetés megvisel. Nehéz a kántori szolgálat egy kis gyülekezetben is, ahol kevesen énekelnek a templomban. Még pontosabban, még jobban odafigyelve kell játszani, mert vezetni kell a gyülekezet énekét.- Milyen érzésekkel gondol vissza kántori szolgálatának majdnem hat évtizedére?- Sok örömmel és Isten iránti hálával. Az a félelem volt mindig bennem, hogy Uram, meddig végezhetem még? Sokszor kértek már, hagyjam abba, pihenjek. Nincs lelki erőm abbahagyni, mert úgy gondolom, ez a szolgálat ad nekem erőt, amíg élek. A minap egy régi ismerősöm mondta nekem: „Ugye, Eta néni, azért nem hagyja abba, mert ez élteti”. És valóban, csupán ez éltet. Kiss Miklós A HIT MÉRTÉKE SZERINT Hogyan nézek saját betegségemre? (Folytatás az 1. oldalról) nek a betegsége szintén meg tud botránkoztatni.- Hogyan engedheti meg Isten, hogy az illető ennyit szenvedjen -, ha egyáltalán van Isten... Hányszor halljuk ezt a kifakadást. Mindannyiunk életében be kellene következni, amit Zsoltár 46,11 mond: Csendesedjetek és ismerjétek be, hogy én vagyok az Isten. Ha ez a csend megszületik a lelkűnkben, akkor abbamarad az Isten feletti bíráskodás és számonkérés. A földi bajokért, betegségért Isten számonkérése képmutatás. Számolni kell azzal, hogy a bűnesetben valami végzetes dolog történt, az ember utat engedett a sátánnak, bűnnek, halálnak. Okolni csak magunkat lehet. - Jézus megváltása nem jelenti azt, hogy itt a múlandó életben minden baj, betegség megszűnik. Az ember „boldogulni” akar, és minden bajt elkerülni. Jézus az övéinek üdvösséget ad, de ez nem valami ember elképzelte állapot. Minél jobban ismerjük az igét, annál jobban le tudunk csendesedni és el tudjuk fogadni a sok jó és áldás mellett, ha olykor Isten bajokkal, terhekkel próbál meg. - Ezek előrebocsátása után mondom el pár mondatban, hogy mi a célja Istennek a betegséggel. Istennek számtalan célja lehet, amiből csak párat sorolok fel. A gőg letörése. Az ige szerint a szerencse, a siker az embereket szinte törvényszerűen elbizakodottá teszi. Az ember „nyerő” akar lenni. A mai ember nyíltan vallja, hogy sikerközpontú. Ezzel a divatos gondolkodással szemben ma is érvényes Jézus szava, mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, a lelkében pedig kárt vall. Ez a lelki kár, a gőg. A betegség eszköz lehet abban, hogy az ember lecsendesedjen és kiábránduljon a saját vélt nagyságából, önhittségéből. Isten a testi betegséggel emlékeztet a múlandóságra. A betegágy csendjében jönnek a keserű kérdések: mi lesz velem... mi lesz, ha nem gyógyulok meg... mi jön a halál után? Csakugyan biztos, hogy nincs túlvilág? Es hátha mégis van Isten, és van ítélet... A betegágy akaratunk ellenére is emlékeztet a bűneinkre. Bekövetkezhet a 40. Zsoltár igéje: utolérnek bűneim és a szívem is elhagy engem... Megszólal egy benső önvád, amit kívülről senki nem csillapíthat le, csak Jézus. Végül még egyet. A betegség feltárja az élet nagy céltalanságát. Lázasan fekszel, nincs mit csinálni. Minden olyan távoli lesz és érdektelen - mert gyötör a testi fájdalom. Rájössz, hogy család, tervek, pénz, luxuslakás mit sem ér, ha egyszer nincs erő, egészség. Feltárja, hogy ami igazán fontos, nem tőlem függ! Feltárul, hogy mi fontos és mi nem. És főleg feltárul a sokszor letagadott függés Istentől. Bizony a betegség megállít a rohanásban - de ebben a keserves megállásban ott van egy drága lehetőség. .. Ez pedig az, hogy Isten szólni akar hozzád a betegágyon. Eddig nem tudott. „Nem értél rá.” Talán még vasárnap sem volt egy órád sem az Ő számára. Gyermekedet is Isten nélkül nevelted. Imádság nélkül éltél, most a bajban talán emlegeted Öt, várod, hogy elvegye a testi bajt - de Ő mást is akar: új irányt akar adni életednek. Ne elégedj meg az emberi bölcsességgel: „a betegséggel együtt kell élni”. Ez igaz. De ennél több kell. Jézus János evangéliuma 5. részében azt kérdi a 38 éve beteg embertől: ,,Akarsz-e meggyógyulni”? Mert 0 meg tud és meg akar gyógyítani. Nem tüneti kezeléssel, hanem úgy, hogy megtanulj mindenekelőtt Vele együtt élni, és ha kell, csendben hordozni a testi bajt abban a biztos tudatban, azzal a bizalommal, hogy Ő soha sem ejt hibát, soha nem téved - csak annyi terhet rak rád, amennyi szükséges ahhoz, hogy a Hazafelé vivő úton vezethessen. Gáncs Aladár Miért az új templom? Jézus példázata igazát (Mt 7,24-27), vagyis azt, hogy a megfelelő alap nélkül épített ház összedől, a Budapest-Farkasrét kápolnáján jól lehet szemlélni. Hiába kísérelték meg szakemberek az elmúlt években megmenteni, az épület sarka a deréknyi gerendák ellenére megindult. De ez nem csoda! Amikor az Érdi úti állami iskolából ki kellett jönnie az évtizedek óta ott működő evangélikus-református istentiszteleteknek, nem volt templom, ahová menjenek. Végül megengedték 1964-ben - amikor nem adtak templomépítési engedélyt -, hogy egy használaton kívüli építőanyag-raktárt templomnak átalakítsunk. Az alapokat ne változtassuk, az utcára ne legyen feltűnő - hangzott az utasítás. A maroknyi gyülekezet nagy örömmel vette hasz-V^TTTTr,',......................tttt nálatba 1964. október 31-én a kis templomot. Azóta minden vasárnap hangzik itt 9 órakor evangélikus, 1/211 órakor református lelkész igehirdetése. A környék gyerekei itt jártak vasárnapi iskolába, s később, amikor lehetett, hittanra. Sokan megszerették ezt a meleg kis lelki otthont. Még egy ökumenikus, taizé-i közösség is idegyökerezett. De megbosszulta magát az, hogy nem lehetett új alapokat építeni. A 6 sor tégla a duzzadó, majd kiszáradó agyagban bizony mozog és ezért a fal reped, a sarok kidőléssel fenyeget. Ezért határozta el a református és evangélikus gyülekezet közösen, hogy új templomot épít. A tervet Benczúr László Ybl-djas mérnök készítette, ami mindnyájunk tetszését megnyerte. A Farkasréti temetőbe jövők most már észre fogják venni, hogy itt egy templom áll, ahová be tudnak térni. Temetőlátogatásukat így össze tudják kapcsolni egy-egy istentisztelettel is. A templom 12 millió forintba kerül. Szeretnénk 1994. október 31-én az új templomot felszentelni, mert akkor lesz 30 éve, hogy a korábbi kápolnánkat használatba vettük. Létrehoztunk egy Kelenföldi Evangélikus Templomépítő Alapítványt. Aki támogatja ennek a templomnak az építését, adóalapjából leírhatja azt (OTP. Budapest XI., Szent Gellért tér 3. Számlaszám: 529-044187-2.) Kérjük Testvéreink imádságát és anyagi áldozatát, hogy mind a kettő beépülhessen Istennek ebbe a házába. „Evangélikus identitás nemzeti identitás előtt”!? A Találkozás Házában - Eisenstadt (Kismarton) Evangélikus Élet 1993. december 19. A címben rejlő témával foglalkozott az osztrák evangélikus lelkészegyesület, határain túlról meghívott vendéglelkészek bevonásával. Hangsúlyos volt a kelet-európaiakkal történő beszélgetés. így került hazai evangélikus egyházunkból a meghívottak sorába három lelkész. Mi volt a találkozás célja? Különböző protestáns egyházak különböző országokban élő lelkészeit egymással beszélgetésbe hozni. Hogy közösen figyeljenek a problémákra és keressenek ezekre megoldási lehetőségeket. A találkozó hozzá akart járulni a békéhez Európában: a közös cselekvés lehetőségei szerint egy mindenki által elfogadható tárgyalási alapot akart keresni és lefektetni. A résztvettek egyházi hovatartozása: evangélikus, református, uniált, cseh testvérek. Nemzeti hovatartozás : osztrák, magyar, német, svájci, szlovákiai magyar, szlovák, cseh, erdélyi magyar, vajdasági magyar, lengyel stb. Az elhelyezés egy valamikori ferences kolostorban volt, amit II. József feloszlatott, utána különböző egyházi célokat szolgált. Amikor az Eszterházyak feladták kegyúri jogaikat, a burgenlandi katolikus püspökség vette át az épületet és „Haus der Begegnung" néven konferenciák részére felekezetkülönbség nélkül rendelkezésre bocsátja, megfelelő használati díjért. Hazai evangélikusságunkról Kiss János lelkész (Kapolcs) számolt be tájékoztatásszerüen. E sorok íróját az osztrák rádió riportere kérte rövid beszámolóra, melyben az új helyzetben jelentkező gondjainkról érdeklődött, de nem hallgathattam el az örömünket, az újra megnyílt egyházi iskoláinkban hitben érlelődő, „ajándékba kapott” evangélikus ifjúságunkat. - A bemutatkozásokból sok minden feltárult. Csak egy pár vonás vázolására figyeljünk: a kelet-német egyházakat átszervezik a nyugatiak mintájára. A szlovákiai református egyház kb. 100 000 lélek, ennek 10%-a szlovák, a többi magyar. A szlovák evangélikusok egyházilag nyilvántartott száma 300 000, de a népszámláláskor 500 000 vallotta magát evangélikusnak. Ugyancsak a cseh testvéreknél is több vallotta magát annak, mint a 140 000 nyilvántartott. Erdélyben 1 millió magyar református él két egyházkerületben. Öröm, hogy lehetővé vált az iskolai hitoktatás. Tanulságos előadás hangzott el az első napon az osztrák diakóniai munka igazgatójától Ernst Gläser lelkésztől: „Diakónia, mint lehetséges híd nemzetiségek, hitvallások és ideológiák között”. A bevezetésben hangsúlyozta: Az egyháznak az a feladata, hogy Istennek világ iránti szeretetéről Jézus Krisztusban minden embernek bizonyságot tegyen. A diakónia ennek a bizonyságtételnek egyik formája és különösen felkarolja a testi ínségben, lelki nyomorúságban és igazságtalan szociális viszonyok között élő embert. Zárómondata: Istennek napszámosokra és nem nézelődőkre van szüksége! Az első nap délutánján a csoportokban történő megbeszélések a „gondtornyot" (Sorgenturm) kezdték építeni. Ennek a továbbépítése folyt a második napon is, amikor a csoportvezetők egy Sorgenturm feliratú lepedőre feltűzték a cédulácskákat, amikre a csoportban elhangzott főbb gondokat felírták. Ilyenek voltak többek között: a háború utáni és a mostani népvándorlások a menekültek és a befogadók számára egyaránt gondot jelentenek. Tudja-e a diakónia a szektákat megfékezni? Megbékélés kérdése. A megigazulás kegyelemből. Minden népnek anyanyelvén kell hirdetni az igét. Felelősségünk: a jövő nemzedék. A nemzetközi egyházi szervezetek segítségét kérjük, hogy minden gyermeket anyanyelvén lehessen hitoktatásban részesíteni (magyar csoport). A soknyelvű és tradíciójú Európában találjuk meg és értsük meg egymást. Ifjúsági táborok legyenek határközeiben pl. magyar és szlovák között. Hogyan vagyunk a társadalomban láthatók? Egy szabadkai lelkész azt mondta az összegezésnél: inkább reménységekről szóljunk, ne a gondokat hangsú-A kőszegi Gyurátz Ferenc Evangélikus Leánygimnázium volt növendékei 1993. szeptember 18-án találkoztak a Deák téri gyülekezeti teremben. Az iskolák államosítása után egy alkalommal, 1978-ban volt hasonló lehetőségük. A Volt Növendékek Egyesülete 1992-ben alakult meg és most tartotta első évi közgyűlését. A gyülekezeti terem megtelt a kőszegiekkel, tagokkal és pártoló tagokkal, örömmel üdvözöltük volt tanárainkat. A kitűzött névjegyek megkönnyítették egymás felismerését és hamarosan úgy érezte mindenki, még mindig összeköt bennünket szeretett egykori iskolánk: Sréterné Polster Márta énektanámőnk vezetésével énekeltük el az „Erős vár a mi Istenünk”-et, majd dr. Fabiny Tibor rövid igehirdetése indította el az összejövetelt. Fabinyné Saródy Valéria, az Egyesület elnöke üdvözölte a megjelenteket és fellobbant a gyertya lángja, amely azokra emlékeztetett, akik már nincsenek köztünk. Az általános megilletődöttséget feloldották a derűs visszaemlékezések tanárainkra, iskolai eseményekre, köztük az 1944-es viharos tavasz érettségi vizsgájára, kedves levelekkel szólaltak meg lyozzuk. Reménységben végzik a segélyszervezetek munkájukat, ahol fellép a létaggodalom (Existenzangst). Az ENSZ-től féléves tárgyalás után kaptak engedélyt a vajdasági segélyezésre, de van helyi segélyszervezet is, ahol a felekezetek együttműködnek. Miközben a „gondtornyot” körülvettük, az első estén az Eszterházyak pompás kastélyában, pazar fogadásban részesültünk. Dieter Knall osztrák evangélikus püspök meleg szavakkal köszönte meg a kormányzatnak ezt a nemes gesztusát. Miközben Jakob Kruse, gyülekezetünkben német szolgálatokkal megbízott lelkésszel hazafelé tartva, az autóutakon veszélyesen száguldó autósokkal is találkoztunk, a „gondtorony” újabb vonással szaporodott. Szolgálatunknak egy része az „elgázoltakat” vigasztalni. De ez nem elég! A „száguldót” meg kell állítani! A konferencia fő témája, mely e cikk címe, most már nem is az, hogy az evangélikus identitás a nemzeti identitás előtt van. Nem az, hogy egyiknek mindenáron meg kell előznie a másikat, mert „egy kocsiban” ülünk, ami eleve kizárja az előzést. És egyszemélyben vagyunk elválaszthatatlanul evangélikus és magyar, vagy református és szlovák. Testvérek a Krisztusban, akik akkor is azok maradnak, ha más anyanyelven hallgatják az igét templomban és iskolában! Szimon János azok, akik személyesen nem lehettek jelen. Ezután következett a közgyűlés hivatalos része, beszámoló az Egyesület eddigi munkájáról és anyagi helyzetéről. Megvitattuk az iskola jövőjével kapcsolatos elképzeléseket, amelyek között oktatási, nevelési feladatok mellett felmerült az evangélikus iskolaszanatórium gondolata is a lelkes hozzászólásokban. Az egyhangúlag elfogadott határozatot levélben küldtük el Szebik Imre püspöknek, aki november 10-én fogadta a vezetőséget és biztosított bennünket terveink támogatásáról. A hivatalos részt a büfé melletti felszabadult, igen jó hangulatú beszélgetés követte, amelyben, a 60, 70 évvel ezelőtt végzettek mellett az államosítás évének tanulói egyaránt részt vettek. Osztálytársnőket, barátnőket kötött össze a visszaemlékezés a felejthetetlen iskolára, igazgatóira, Arató Istvánra és dr. Bukovszky Ferencit, tanárainkra és a jövőbe, az egykori Evangélikus Leánygimnázium életrehívásába vetett hit, amelyet a bevezető áhítat igéje fogalmazott meg: Talitha kúmi, leányka, neked mondom, ébredj fel! Kelemen Béláné Kretschmann Éva Kőszegiek találkozója Bemutatjuk Herbert Wulf orgonaművészt Herbert Wulf evangélikus zenei körökben már nem ismeretlen. Tartott kurzust a zuglói orgonánknál, több ízben tanított Fóton, októberben a szekszárdi Buxtehude-Bach orgonaversenyen zsűrizett, reformáció napján pedig a Deák téren adott orgonahangversenyt. Most, hogy Németországból Magyarországra települt, felkerestük, hogy interjú keretében lapunk olvasói is hadd ismerkedjenek meg vele.- Hogyan tudná összefoglalni tanulmányait, eddigi életútját?- A hamburgi Zeneművészeti Főiskolán végeztem orgonaszakon. Más jellegű tanulmányokat is folytattam Hamburgban, Detmoldban és Göttingenben. Hallgattam teológiát, zenetudományt, történelmet is. Mesterkurzusokon Marie-Claire Alain-nél régi francia orgonazenét, Tagliavininél régi olasz muzsikátjátszottam. Végzésem után egy hamburgi gyülekezetbe, majd a Ruhrvidéki Mülheimbe kerültem főfoglalkozású kántornak. Ez utóbbi gyülekezet híres arról, hogy a modem orgonazenét különösképpen is szereti és műveli. Itt egy nyolcvan tagú énekkart szerveztem. Ezután a bielefeldi Nikolai templom kántori állását töltöttem be, ahol hetente kellett orgonamatinén játszanom. Ebben a feladatkörben nagyon sok orgonaművei ismerkedtem meg. Emellett kaptam felkérést a herfordi egyházzenei főiskola orgonatanári állására. Itt ismerkedtem meg több magyar orgonanövendékkel, akik felhívták a figyelmemet erre az országra. Egy magyar származású oboistával is sokat muzsikáltam együtt. Egyre többet tudtam meg az országról, és egyre sűrűbben utaztam ide. Személyi kapcsolatom is ide vonzott. Most pedig ezért idetelepültem, és megpróbálom hasznosítani az evangélikus egyházzene számára mindazt a gyülekezeti és pedagógiai tapasztalatot, amit magammal hoztam Németországból.- Említette, hogy zenetudománynyal is foglalkozott. A zenetudomány igen sokágú. Melyik az a részterület, amelyik érdekelte Önt?- Elsősorban történeti kutatással foglalkoztam, de rendszerező munkát is végeztem. Érdekelt az akusztika, a különböző népek zenekultúrája. A történeti korszakokból a középkor és a legújabb kor zenéjével foglalkoztam. A Kaminski Társaságnak zenei tanácsadója vagyok, és jelenleg egy Kaminski-müjegyzéken dolgozom. Ezekről a részterületekről tanulmányaim is jelennek meg. Tehát nemcsak muzsikálok, hanem kutatok is.- Ez a történeti kutatás bizonyára hatással van muzsikálására is.- A tudományos munka a játék hátterét jelenti számomra. Nemcsak orgonálok, hanem csembalón és klavikordon is gyakoriok és koncertezem. Ezeken a hangszereken sokkal több közös irodalmat játszottak régen, mint ma pl. az orgonisták és a zongoristák. A régi zenében ezek a hangszerek összefüggnek, még Bachnál is. Zongorázok is: elsősorban kamarazenei darabokat. Nemsokára lesz egy CD-lemez felvételem, énekest kísérek. Kutatásaim során felfedeztem, hogy minden egy nagy egységet alkot. így a régi zene és a legeslegújabb avantgarde is mutatnak hasonlóságot, csak a technikai kivitelezésük más.- Úgy értem szavaiból, Ön nemcsak a zene, hanem az emberek és országok felé is nyitott. Ezzel a nyitottsággal jött Magyarországra. Széles ismereteiből vajon mit lehet gyümölcsöztetni a mi szerény körülményeink között?- Ha nagy csomaggal érkeztem is, ebből annyit veszek elő, amennyi szükséges. A szekszárdi orgonaverseny megmutatta, hogy a muzsikusok Magyarországon nyitottak az új ismeretek befogadására. Jelenleg Szombathelyen, a Tanárképző Főiskola egyházzenei tagozatán a protestáns növendékeknek orgonát tanítok. Sokan kezdők ott ezen a hangszeren. Számukra úgy kell az alapokat lerakni, hogy a kitűzött célt elérhessük. Ehhez sok türelem kell. Számos orgonatanítási metódust ismerek, s úgy gondolom, nagy kerülőt el lehet hagyni, és célratörően kell felhasználni a rendelkezésre álló kevés időt. Szombathelyen módom van egészen újat építeni. Segít a fóti oktatási tapasztalatom, hogy három hét alatt is lehet szép eredményeket elérni. Azt tartom nagyon fontosnak, hogy az egyházzene területén Budapesten kívül is legyen előrelépés.- Utolsó kérdésem: a jövőben két hazája lesz. Hiszen nem hagyja el teljes mértékben Németországot. De a németek és a magyarok különböző beállítottságú emberek. Hogyan érzi, könnyen kapcsolódik majd a mi mentalitásunkhoz?- A múltam, a nyelvem német. De annyit utaztam a világon, hogy nem tudom egy országra sem rámondani, ez az én hazám. Angliában ugyanúgy otthon éreztem magam, mint Hollandiában. Engem az európaiság köt. Ez köt Lengyelországhoz, Svájchoz is, és most ez köt Magyarországhoz. A különbségek természetesen megvannak. Az úgynevezett keleti országok a közelmúlt hasonló rendszerei miatt valamennyire hasonlítanak egymáshoz. Amit itt szomorúan tapasztalok: kihalt az optimizmus az emberekből. Minden lassan megy előre. Sokmindent megkérdőjeleznek, amit pedig meg lehetne valósítani. Nagyon hiányzik a bátor tettrekészség, amely örömtelivé tehetné az életet. Helyette rezignáltság ül a lelkeken. Az egyházban a konzervativizmus gátol. Most azt látom feladatomnak, hogy ebben segítsek a rámbízottak körében. Az emberek különben nagyon kedvesek és közvetlenek. Könnyebben lehet velük kapcsolatot teremteni, mint Németországban. Jelenleg Cinkotán élek, ahol nagyon jól érzem magam az emberek között. A magyarok szabadságszerető nép, én is az vagyok. Talán ez a megértés alapja.- Köszönöm a beszélgetést. Trajtler Gábor Missura Tibor
