Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-01-03 / 1. szám

Evangélikus Élet 1993. január 3. ORSZÁGOS EGYHÁZI KÖZGYŰLÉS ÚJÉV ÜNNEPÉNEK IGÉJE BÍZZAD ÚJRA ÉLETEDET KRISZTUSRA! Ef 2,8-10 Ismét magunk mögött hagytunk egy évet. A szilveszteri petárdák szétrobbantak, az öröm, vidámság helyét ismét átvette a megfontolás. Be kell zárni az előző évi naptárat, újat kell kezdeni. Új lapot kell nyit­ni életünkben is. Talán az Óév est csöndjében sokan fogadták meg, hogy mától minden másként lesz. Új hittel, új erővel, lendülettel kez­denek neki elrontott dolgaik rend­berakásához, az elmaradt levelek megírásához, rég esedékes beszél­getésekhez. De a szándék mellé szo­rongás társul. Képesek leszünk-e véghezvinni terveinket? Le tudjuk­­e győzni a nehézségeket? Megvan-e még az a biztos alap, amire életün­ket ráépítettük? A változások, új idők új szelei nem döntik-e romba életünk házát? Át tudjuk-e hozni a tegnapból a mába régi hitünket, vagy az a veszély fenyeget minket, hogy azt is újra akarjuk cserélni? Változó, rohanó korunkban igénk arra figyelmeztet, hogy van ami nem évül el, örök és változat­lan és ez az Isten kegyelme. Továbbra is kegyelemből van üd­vösségünk. Isten nem bontott szer­ződést a világgal, nem emelt árat. A régi ígéret igaz: nekem, bűnösnek van, lehet reménységem, jövőm Jé­zus Krisztus által, kegyelemből, hit által. Továbbra is élhetünk a na­ponkénti kegyelemből, bünbocsá­­natból, erőből. Isten ebben az év­ben sem zárja el erőforrásait elő­lünk. Naponta örülhetünk neki. Ez az, ami mélységes nyugalmat és biztonságot adhat nekünk a ránk váró megpróbáltatásokban. Isten hűséges a kimondott szavá­hoz. Nem kiszámíthatatlan kény­úr, hanem szerető mennyei Atya, aki szívén viseli sorsunkat. Nem vár mást tőlünk, csak azt, hogy bízzunk benne. Ez a „hit” által a dolgok nyitja, hit, amely komo­lyan veszi Istent. Ez a hit Isten Jézusban hozzánk érkező szerete­tében új felismerésre jut el cseleke­deteinket illetően is. Mivel szaba­dulásunk, új életünk Isten ajándé­ka, ezért nem kell aggódnunk érte. Nem kell agyonfárasztanunk ma­gunkat azzal, hogy kiérdemeljük a mennyet, vagy Isten jóindulatát. Nem kell érdekből jót tennünk. Tetteinket az új évben a hála és az önzetlen szeretet irányíthatja. Hi­szen nem ezekért üdvözít Isten, ha­nem egyedül Krisztusért. Ebből ta­lán az következne, hogy hitünk le­gyen passzív, hogy óvakodjunk a jó cselekedetektől? Igénk befejező mondata szól az előre elkészített jó cselekedetekről. Alkalmakat ad elénk Isten az előttünk álló évben a jó cselekvésé­re. Általa megteremtett alkalmak ezek, amiket felismerünk, vagy el­­szalasztunk. Isten tehát munkát bíz a hitre. Gyümölcsöt kell hoz­nia. Nem maradhat gyümölcstelen sem az életünk, sem a gondolkodá­sunk. így foglalhatnánk össze az apostoli tanácsot, hogy továbbra is tegyük a jót, hiszen erre rendel­tettünk, akkor élünk Isten gyerme­keihez méltó életet, ha nem fára­dunk meg a jó cselekvésében. Isten tehát nemcsak elveszi bű­neinket, de új életprogramot is ad a benne bízóknak. Szabad a lehe­tőség számunkra, hogy általunk is formálódjék a világ. Új év, új kezdet - mégis jó tudni, hogy Istennél nem változott sem­mi. Jöhetünk hozzá félelmeink­kel, terheinkkel, a kegyelem ma is ugyanaz. Ezért BUEK - Bíz­zad újra életed Krisztusra! Brebovszky Éva IMÁDKOZZUNK! Istenünk, körülöttünk minden válto­zik, de Te ugyanaz maradsz. Hála néked minden megtapasztalt jóért, az örömö­kért, az előre elkészített jócselekedete­kért. Maradj velünk, hogy mi is veled maradhassunk és tetszésedre éljünk a nekünk rendelt időben. Ámen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1993. január 1. I., Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Szilas Attila, de. 11. (úrv.) Balicza Iván, du. 6. dr. Széchey Béla. Torockó tér de. fél 9. Balicza Iván. Pesthidegkút, I., Báthory u. 7. de. fél 11 Kő­­szeghy Tamás. Csillaghegy, III., Mátyás kir. út 31. de. 10. Donáth László. Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. dr. Nagy István. Újpest, IV, Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos. V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter, de. 11. (úrv.) Pintér Ká­roly, du. 6. Zászkaliczky Péter. VII., Városli­geti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Muntag Andorné. VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák Cselovszky Ferenc, déli 12. magyar Kertész Géza. VIII., Vajda Péter u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás. IX. Thaly Kálmán u. 28. de. 11 dr. Rédey Pál. Kőbánya, X. Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Tamás. Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Csepregi András. XI., Német­völgyi út 138. de. 9. Csepregi András. Buda­­hegyvidék, XII., Tartsay V., u. 11. de. 9. (úrv.) Takács József, de. 11. (úrv.) Takács József, du. fél 7 Kőszeghy Tamás. XIII., Kas­sák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György. XIII., Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György. XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) dr. Szabó Lajos. Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Bízik László. Újpalota, XV., Hárty án köz du. 5. ökumenikus. Rákospalota, Nagy­templom, XV., Régifóti út 73. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere de. 10. dr. Karner Ágoston. Cinkota, XVI., Battyány I., u. de. fél 11. Szalay Tamás. Má­tyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákoshegy, XVII., Tessedik S. tér de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Marschalkó Gyula. Rá­koskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Ferenczy Zoltán. Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Marschalkó Gyula. Pestszent­­lőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán. Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Hava­si Kálmán. Kispest, XIX. Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú. Pestszenterzsébet, XX. Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel. Csepel, XXI., Katona J. u. de. fél 11 Mezősi György. Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Rozsé István. Budaörs, Ref. Imaház de. 9. Budake­szi de. 8. Kőszeghy Tamás. Újévkor az oltárterítő színe: fehér. Az istentisztelet oltár előtti igéje: Mt 24-27; az igehirdetés alapigéje: Ef 2,8-10. ÚJÉV napján evangélikus istentiszte­letet közvetít a Kossuth Rádió középhul­lámon, 10.05-kor a Budapest-pestszent­­erzsébeti templomból. Igét hirdet Győri János Sámuel lelkész. Kettős ünnep Hegyeshalmon (Folytatás az 1. oldalról) meggyőződés nélkül nincs humán élet. De hitem engem kötelez... Nem kétséges, hogy az egyház identitását a spiritualitás jelenti, illetve abban valósul meg, de a jó rend, ehhez megfe­lelő adminisztrációt kíván. Vállaltam, vállalom a részvételt ebben, de számomra is a lelkiség az, ami a vonzást jelenti. Ezért is köszönöm meg azon gyülkezetek szeretetét, ame­lyekben az elmúlt években megfordultam, épültem, és ame­lyek szolgálatra kértek, hogy egymás hite által épüljünk. Köszönöm az Úristennek, hogy elhívott erre a szolgálatra, tűrte alkalmatlanságomat, adott erőt a tehervállaláshoz. A felügyelői jelentés után dr. Harmati Béla püspök olvasta fel a három évről szóló jelentését: Korábbi évek megszokott egyházi tevékenysége, évtizedes megmerevedés után a társadalmi változások adta új légkör­ben gyökeresen megváltoztak az egyházi munka és életlehe­tőség körülményei. A teljesség igénye nélkül a prioritások sorrendjében sorolom föl a fontos tényezőket... Az egyházak Magyarországon olyan új helyzetbe kerül­tek, hogy elmondhatjuk, Nagy Konstantinusz óta nem volt még hasonló lehetőség arra, hogy ilyen szabadon és Függetle­nül rendezzék saját ügyeiket. Tehát a zsinat úgy ülhetett neki törvényalkotó, alkotmányozó munkájának, hogy semmiféle állami befolyás vagy külső szempont nem befolyásolta a törvényalkotást és a létrehozandó új egyházi törvények nem kapnak majd semmiféle állami „hitelesítést”; mert nem kell engedélyeztetni semmiféle állami vagy kormányhatósággal. Ezzel azonban nemcsak a szabadságunk, hanem a felelőssé­günk mértéke is igen naggyá lett. A jelentés további részében adminisztratív és szemé­lyi változásokról, a szükség hozta számos presbiteri és közgyűlés munkájáról számolt be a püspök, majd így folytatta: Adminisztrációnk egyik legfontosabb kérdése a lelkész­hiány. A világháború utáni évtizedekben még sohasem volt ennyire kevés lelkészünk és még soha sem álltak előttünk ennyire széles, nagy feladatok. Igaz, hogy az utóbbi két évben a diakónuslelkészek beállí­tása segített a hiányon, amikor azonban a besegítő nyugdíja­sokkal egyetemben kereken háromszáz lekészünk végez gyü­lekezeti szolgálatot és mindkét kerületben még legalább 20-25 lelkész kellene, akkor aggódva számolgatjuk az átlag­­életkort és a Teológiai Akadémián tanulók számát. A számí­tások szerint 2000 és 2005 között lesz elegendő lelkészünk, de csak akkor, ha a jelenlegi magas hallgatói létszámok megmaradnak az Akadémián. Az egyházi működőképesség tehát szorosan függvénye az ún. „káderkérdésnek” és itt nem­csak egyszerűen létszámról, hanem minőségről is szó van... Az ekkleziológia, az egyházról szóló tanítás a működőké­pességet a külső rend kategóriájába sorolja, ami nem tarto­zik az egyház belső feltételrendszerébe, az ige és a szentségek közé. Ugyanakkor megfelelő külső keret nélkül lehetetlen lesz egy idő után a prédikáció és az egyházi munka. Hangsú­lyozom, hogy az ún. „rendszerváltás” egyik jele az, hogy minden szinten megtörténtek a tisztújítások, utoljára az or­szágos presbiteri választás. A rend kialakításával nem lehet várni a zsinat végéig, hiszen például az iskolák igazgatótaná­csai összetételéről ma kell döntenünk, nem várhatjuk meg a zsinati iskolatörvény kihirdetését. Abban a reményben intéz­kedünk, hogy a zsinati törvények adta keret majd hamaro­san elkészül és a mostani rend ideiglenes, de szükséges. A missziói .spiritualitásról szólt a jelentés a továb­biakban: Gyülekezeti, egyházmegyei és országos-általános szinten ez a követelmény nem azért kerül a harmadik helyre, mert nem annyira fontos, hanem azért, mert a gyülekezetekben korábban is megtalálható volt, ha nem is mindenütt és min­denkor a missziói spiritualitás, azaz más szóval a megtérésre hívó, evangélizáló lelkiség. Nem osztom ugyanis az olyan sommás véleményeket, hogy a korábbi évtizedekben minden rossz volt, nem volt igazi igehirdetés, nem volt evangélizáció, nem voltak egyházi eredmények. Ma ugyanis azért tartunk ott, ahol hála Istennek, ma mindenek dacára tarthatunk, mert Isten Szentlelke munkálkodott közöttünk. Beszámolva a három esztendő munkájáról, hatalmas föl­lendülést tapasztalhatunk gyermek- és ifjúsági munkaágaink területén, hitoktatásban, ifjúsági konferenciák, cvangélizáci­­ók tartásában, a különböző szakágakban (kórház, börtön­misszió). A lelkészhiány miatt a gyülekezetekben az a kulcs­kérdés, mennyire tudja bevonni egyházunk a munkába a gyülekezeti tagokat. Az is bizonyos, hogy a korábbi diktató­rikus egyházi vezetés alól fölszabadulva sok gyülekezetünk az ún. „szabadságsokk” állapotát mutatja. Ázaz egyesek egyszerre akarnak mindent behozni az elmúlt negyven év után és ez az állapot elhamarkodott döntéseket eredményez (iskolaindítás meg nem gondolt formában, épületek vissza­vétele funkció nélkül stb.), vagy pedig mások szinte lebénul­va, semmit sem tesznek, mert várják még mindig a felülről jövő utasításokat. Az egyházmegyék szerepe és jelentősége óriását nőtt az elmúlt három évben. Hittanoktatók vagy kántorok, ifjúsági munkások vagy presbiterek tapasztalatcseréjét elsősorban egy-egy egyházmegyén belül lehet megszervezni. A belátha­tó, egymást még jól ismerő gyülekezeti nagyobb közösségek az egyházmegyék, amelyek a tervek szerint a jövőben minde­nütt kell, hogy egy-egy kisebb gyülekezeti konferenciai köz­pontot, hittantábomak való helyet alakítsanak ki, mint aho­gyan ilyenek vannak Keszőhidcgkúton (Tolna), Csákvárott (Fejér-Komárom), Tápiószelén (Pest m.), Szentetornyán (Békés m.), Őrimagyarósdon (Vas m.). A nyári ifjúsági tábo­rok megszokott helye, Gyenesdiás lassan kilép majd az ifjú­sági munkából nyáron és helyette belép a kiépítés ütemébe Piliscsaba. A gyülekezetek és egyházmegyék munkáját segíthetik a különböző egyházi egyesületek és társaságok, amennyiben hajlandók céljaik és munkamódszereik dolgában az együtt­működést elősegíteni a helyi gyülekezetekkel (MEV1SZ, KIÉ, Evangélikus Külmissziói Egyesület, EKE, Testvéri Szó, Cserkészek, FÉBÉ stb.)... A fentiekből bizonyos, hogy hazánk ma nem sorolható be az ún. „keresztyén” országok közé, hanem missziói terület. Vajon egy-egy keresztyén család, egyházközség, gyülekezet mennyire sugározza magából azt a hívogató fényt, amelyik hatására mások is csatlakoznak kívülről Krisztus népéhez? A jövőben új lehetőségeinket kihasználva, sokkal nagyobb területen kell megpróbálnunk a missziói spiritualitás gyakor­lását, így elsősorban a média, a tömegkommunikációs esz­közök területén. Az ökumenikus Tanács elnöksége és legközelebbi köz­gyűlése foglalkozik majd azzal, hogy 1993-ban újítsuk föl az idősebbek által ismert Országos Protestáns Napok rendezvé­nyeit. 1993. október utolsó hetében legyenek a német Kir­­chentaghoz hasonló rendezvények Budapesten és egyes vá­rosokban. Itt ökumenikus előadássorozatokra, evangélizá­­ciókra, ifjúsági találkozókra, testvérgyülekezeti rendezvé­nyekre, filmvetítésekre, színházi előadásokra (pl. az Evangé­lium Színház bemutatója több városban és Budapesten) és a napokat többfelé és központilag Budapesten ökumenikus re­formációi ünnepéllyel lehetne zárni, hiszen október 31. most vasárnapra esik majd legközelebb. Ezekéi a rendezvényeket meg lehetne sokszorozni a rádió és televízió segítségével. A szervezést nagyon hamar,'már januárban cl kell kezdenünk. > A jelentés ezután az építkezésekről és renoválások­ról szólt, megemlítve, hogy külön jelentés lesz az épít­kezéseket irányító és az anyagiakról beszámoló felelő­söktől. Ezután így folytatta a püspök: Missziói spiritualitásunk kérdései átvezetnek abba a mai magyar társadalomba, amelyikben élve, néhány problémát meg kell említenem. Az 1990. évi IV. törvény egyik hiányossága, hogy nem tesz különbséget a történeti, egész országunkra kiterjedően mű­ködő egyházak és egy faluban megalakult, mindössze száz személyt tömörítő, egyetlen helyen megalakult vallási társa­ság vagy a nagy világvallások (mohamedánok, buddhisták stb.) között... Nehezebb kérdés azután, amikor az egyes egyházak és az állam viszonya dolgában az az érzésünk, hogy a protestánso­kat sok állami szerv és állami vezető is másodrendű egyház­nak tartja, sokszor nem is tudatosan, a római katolikus egyház mellett... Nehézséget jelentettek sokszor az ún. ökumenikus isten­tiszteletek, amelyeket nem az egyházak, hanem politikai csoportosulások vagy pártok rendeznek, sokszor egymással rivalizálva. Ezekben a kérdésekben, az állam-egyház proto­kolláris kérdéseit tisztázandó, szintén jövő év elején kerül sor beszélgetésre... Állam- és egyházközi kérdéseket érintenek a rádió és tele­vízió keretében kapott műsoridők a közszolgálati média területén. Azt reméljük, hogy a valamikor megszülető mé­diatörvény majd ezeket a dolgokat is rendezi. így most éven­te vitázunk, melyik egyházat mennyi műsoridő illeti meg és itt a rövidebbet mindig a kisebb egyházak húzzák... A különböző politikai pártokkal külön-külön kell tárgyal­ni az egyházunkhoz általában fűződő viszonyukról. Egyhá­zunk egyik párt mellett sem kötelezheti el magát, ugyanak­kor tudnunk kell, hogy mindegyik pártban lehetnek evangé­likusok és más keresztyének... A krisztusi parancs szerinti igehirdetés és tanítás mellett egyházunk az elmúlt három évben fokozott felelősséggel és régi hagyományainak megfelelően részt vállalt a nevelés­­oktatás területén új oktatási intézmények indításával, részt vállalt a szociális-diakóniai intézetek segítségével az idősek és betegek gondozásában és többféle módon kapcsolódik a kulturális élet különböző részterületeihez (énekkarok. Evan­gélium Színház, Pax Rádió, egyházi televíziós és rádiós adá­sok stb.). A mai magyar társadalom sokféle problémája között fel­erősödő politikai harc, gyűlölet és egymás elleni intolerancia, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus, egymás kiátkozása tényei fokozottan arra kényszerítik egyházunkat is, hogy Krisztus nevében éljük és gyakoroljuk a békességet, a megér­tést, a szerctetet mindenki iránt. Bár nem veszünk részt, mint egyház, a pártpolitikában, telist nem támogatunk hivatalo­san és kifejezetten egyetlen pártot sem, támogatunk viszont minden jószándékú törekvést, a nemzeti hagyományokat, népünk előrehaladását, a demokrácia, az emberi jogok és nemzetiségi kisebbségi jogok megvalósítását. Itt különösen nagy a felelősségünk szlovák és német ajkú gyülekezeti tag­jaink irányába... A jelentés befejező részében ökumenikus helyze­tünkkel foglalkozott, majd annak bejelentésével, hogy az Országos Presbitérium szeptemberi ülésén részünk­ről elfogadta a Bajor Evangélikus Egyházzal kötött testvéregyházi szerződést. November 22-27. között Echweinfurlban a bajor egyház zsinata is elfogadta. így azt ünnepélyesen aláírták. így az november 29-én. ád­­vent 1. vasárnapján életbe lépett a kővetkező három évre. (A szerződés szövegét és az aláírás pillanatát megörökítő fényképet már közöltük.) Mindkét jelentéshez többen szóltak hozzá, kiemel­ve egy-egy részét vagy megvilágítva az eseményeket. A közgyűlés mindkét jelentést elfogadta, majd egy nyilatkozatot tett, melyet előző számunkban már kö­zöltünk. Az országos egyházi munkaterületek felelősei egy­más után tettek jelentést a három év munkájáról. Ezek a jelentések, valamint a most kivonatosan ismer­tetett felügyelői és püspöki jelentés a jövő év elején külön füzetben kiadásra kerülnek. Fontos tárgysorozati pontja volt a közgyűlésnek az országos bizottságok megválasztása. Általános elv volt a jelöléseknél, hogy egy személy legfeljebb két bizottságban végezhet munkát és minél több nem lelkészi személy kerüljön a bizottságokba. A megvá­lasztottak névsorát következő számunkban fogjuk ismertetni. összeállította: Tóth-Szöllős Mihály Kékén András életregénye III. Egy lelkész az ÁVO pincéjében- Részletek egy most megjelent könyvből -Éjjel vitték el. Az utcáról leshették, mikor fekszenek le. mert alighogy eloltották a lakásban a villanyt, csen­gettek. Közben az egész házat körülvették. Hét ávós özönlötte el a lakást, erős lámpájukkal rávilágítottak az ott-tartózkodókra. Szegény kis Karola, a testi fo­gyatékos háztartási alkalmazott úgy megrémült, hogy felkelni is alig tudott. Kekenné gyorsan fogta a holmi­ját, hogy a fürdőszobába menjen, de rárivalltak:- Maga nem megy sehova! Ha nagyon akar, itt előttünk átöltözhet. Talán csak nem szégyenlős a nagy­­tiszteletű assszony... Durva, otromba módon beszéltek a vendégszobában lakó négy nagylánnyal is.- Kékén úr, öltözzön! Parancsunk van rá, hogy ma­gunkkal vigyük kihallgatásra. Igyekezzék! Sebtében kellett hogy felöltözzön, gyakorlatilag semmilyen holmit nem tudott magához venni.- Kihallgatásra visszük, reggel hazaengedjük mondták az ávósok, de szavuk nagyon gúnyosan csen­gett.- Bözsikém, szívem... Ne aggódj... Meglátod, nem leszr semmi baj... Nagyon vigyázz magadra... Ne félj... Éppen csak néhány szót tudtak váltani, hogy elbú­csúzzanak, s két ávós máris vitte magával a Deák téri gyülekezet igazgató-lelkészét. A lépcsőház küszöbéről még visszatekintett, s elkap­hatta felesége tekintetét, amely egyszerre fejezett ki rémületet és bátorítást. Bözsike csak azt követően kez­dett el sírni, hogy a fekete autót elnyelte az éjszaka sötétje. Öt ávós olt maradt a lakásban, felügyelve a rémült lakókra. Körülülték az ebédlőasztalt, és istenkáromló, gúnyolódó mondatokkal szórakoztatták a papnét és a lányokat. Amikor egy óra múltán visszajött a két de­tektív, nekiláttak a házkutatásnak. A szekrényekből és a fiókokból mindent a szoba közepére szórtak. Hegyek­ben álltak a ruhák, használati tárgyak, könyvek. Eze­ket szétnyitogatták, úgy dobták bele a kupacba. Az iratokat különös figyelemmel nézegették, szétszórták a levelezést, a prédikációk és előadások vázlatait. Amit Örök élet vasár­napja, a mostoha időjárás ellenére sokan vették az irányt a templom felé. Kettős ünne­pe volt a gyüleke­zetnek. Egyrészt hálaadó istentisz­teletet tartott ab­ból az alkalomból, hogy sikerrel tudta befejezni a temp­lom tetőfelújítási munkáit. Az 1850-ben ké­szült klasszicista fontosnak tartottak, azt külön rakták, hogy magukkal vigyék. Időközben felhívták a házmesternél és Piri Jó­zsefet azzal, hogy segítsenek összepakplni a külön válo­gatott holmikat. Reggel öt órakor mentek el. A Kekent szállító fekete autó csak néhány száz mé­tert haladj, majd megállt egy nagy épület oldalsó bejá­ratánál. Ő csak feltekintett a házra, s tudta, hogy az Andrássy út 60-ba, az A VO hírhedt központjába értek. Két markos legény a pincébe vitte s betuszkolta egy zárkába. Körülnézett. A gyér világításban észrevette a helyiség egyetlen bútordarabját, a priccset. Fent a falon apró szellőzőnyílás volt. Hosszú ideig szótlanul állt, nézte és olvasgatta a falra firkált jeleket és szavakat. Megborzongott. Végigfeküdt az ócska priccsen, kezét összefonta tarkója mögött, s halk suttogással ezt mond­ta:- Istenem... Adj erőt ehhez. Ne engedd, hogy meg­törjenek... Vigyázz Bözsikémre. Éber alvásából a zár durva csikordulása riasztotta. Napközben ez néhányszor megismétlődött, háromszor egyszerű ételt adlak be neki, egyszer kikísérték a fVC- re, amúgy senki nem szólt hozzá. Délután lehetett, amikor ifjú őr jelent meg az ajtóban, s durván rárivallt, hogy álljon vigyázzba.- Amíg nem szólok, hogy pihenj, így marad! - üvöl­tötte dagadó nyaki erekkel. Félóránként be is nézett a kémlelőn. Kékén nyugodtan állt. Időérzéke szerint már éjszaka lehetett, amikor kihallgatásra vitték. Egy ko­pasz százados ült az asztalnál, kezében gumibottal ját­szott.- Na, Kékén, sok bajt okoznak nekünk, maguk pa­pok! De majd itt minden kiderül. Ma éjjel behozták a barátját, Kendeh Györgyöt is. Összeesküvésüket hama­rosan felgyöngyölítjük.- Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben, szá­zados úr.- Egyelőre még én beszélek! Maga csak gondolkoz­zon. Van ideje, s ha majd eszébe jut valami, úgyis közli velünk. Mi meg szépen véget vetünk a klerikális reakció üzelmeinek. Később bevitték az úgynevezett kínzókamrába. Ijesz­tő hely volt ez. Kivilágított, szinte fényes fal elé állítot­ták, majd ott hagyták. Közben mögötte rettenetes, kín­zásra utaló zajok, sikolyok, hörgések hallatszottak. Fogalma sem volt arról, mennyi ideig kellett a falnál állnia. De semmit nem írt alá ezután sem. Fabiny Tamás stílusú templom zárt templomkerttel pvezett. A XX. század elején került a templom kisebb átépítésre, fel­újításra. Ez időben készülhetett a neobarokk stílusje­­gyü toronysisak is. Az 1950-es években homlokzati felújítás készült kőporos vakolatokkal. A templom tetőfedése az idők folyamán elavult állagúvá vált olyannyira, hogy szükségessé vált a teljes tetőfelületen a régi fedés lebontása és helyette új, sötétbarna színű müpalafedés készítése. A költségvetés összege 1 millió Ft-ra rúgott. Az Országos Műemléki Felügyelőség támogatást szava­zott meg a munkára, hasonlóképpen a hegyeshalmi önkormányzat képviselő-testülete is, akik vállalták, hogy a költségek 10%-át, de legalább 100 000Ft-ot fizetnek. A fennmaradó összeget a gyülekezet gyűjtés­ből fedezte. Isten kegyelméből a munkát sikerrel fejezte be a gyülekezet. A hálaadó istentiszteleten részt vett Vin­­cze Zoltán polgármester és az önkormányzat tagjai is. A hegyeshalmi vegyeskar pedig szolgálatával gazdagí­totta az ünnepi istentiszteletet. Az ünnepi alkalomhoz kapcsolódott és annak ki­egészítése volt a presbitérium beiktatása a következő hat esztendőre érvényes szolgálatba. A gyülekezet lelkésze iktató beszédét lKor 15,58 alapján mondta el: „Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkod­­jatok mindenkor az Úr dolgában, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” A gyülekezet közgyűlésének bizalmát élvezve, a kővetkező tisztségviselők tették le esküjüket az élő Isten és a gyülekezet színe előtt: Felügyelő: Mollner András, másodfelügyelő: Rei­­singer Pál, gondnok: Szabó Lajos, pénztáros: Dalkó Nándorné, jegyző: Reisinger Teréz. Presbiterek: Id. Horváth Béla, ifj. Horváth Béla, Kalmár Lajos, Kalmár Sándor, Gáncs János, Nagy Gábor, Szabó Dezső. Kiss Miklós A protestáns teológiai intézmények közös II. NYÁRI INTENZÍV POSTGRADUÁLIS TEOLÓGIAI TANFOLYAMÁT 1993. július 5-16-ig rendezzük meg Isten segítségével az Evangélikus Teológiai Akadémia épületeiben (H-l 141. Bu­dapest, Rózsavölgyi-köz 3.). Elsősorban a teológia tudományos művelésére elkö­telezett, teológiát végzett testvéreinket várjuk, de más komolyan érdeklődő jelentkezését is elfogadjuk. Az előadások és szemináriumok két héten át párhu­zamosan fognak folyni a hat teológiai szakterületen (ószövetségi, újszövetségi, egyháztörténeti, rendszeres, gyakorlati teológia, valamint vallásszociológia), az egyik héten külföldi, a másik héten belföldi előadókkal. Alkalmat kívánunk adná a bibliai és kívánságra a mo­dern nyelvek gyakorlására is. Vidékieknek szállást, ellátást, budapestieknek ebédet biztosítunk. Kérjük, nyári tervei kialakításánál már most vegye figyelembe a tanfolyam időpontját. A részletes progra­mot és tájékoztatást, amint lehet, közöljük. A rendező tanári karok nevében Dr. Cserháti Sándor professzor (Evangélikus Teológiai Akadémia)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents