Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-09-05 / 36. szám
Evangélikus Élet 1993. szeptember 5. jfts GYERMEKEKNEK I 0 K N K Ez valami nagyszerű volt. A nővérem már régóta zongorázik. Én még csak másodikos vagyok, de már nekem is megy egy kicsit. A nővérem megmutatta a szólamomat, ő pedig az alját játszotta. Olyan volt, mintha én is tudnék zongorázni, pedig a lényeget ő játszotta. Már tudom azt, milyen lesz, ha egyszer az én kezem alól fognak megszólalni a gyönyörű darabok. Uram, te is ezt teszed velem. Magad mellé ültetsz, megmutatod, hogy mit kell játszanom. Aztán olyan, mintha én játszanék. Tudom, hogy lesz egy nap, amikor mosolyogva nézed majd, hogy az én kezem alól csengve-bongva, tisztán, harmonikusan és ritmikusan fakad fel az élet, amire Te tanítottál. CSODÁK JÁTÉK A lajhár Barkochba Biztos, mondták már rád is, hogy lassú vagy, mint egy lajhár. Nos, az igazság az, hogy helyesebb lenne egy ilyen szófordulat: titokzatos vagy, mint egy lajhár. Ezt a mondatot azonban még soha nem hallottam senkitől. Lehet, hogy csak azért, mert nem vagyok elég titokzatos. A lajhár azonban határozottan az. Mivel az életének mozgalmas részét éjjel éli, ezért nagyon nehéz megfigyelni őt. Régen egyszerűbb volt a dolog. A jégkorszaki vadászok még hatalmas, orrszarvúnyi lajhár okai ejtettek el. Ezek az ős lajhár ok még nem voltak fán élő állatok, hanem a pampákon kóboroltak és barlangokban laktak. Az ősemberek általában nagy tüzel raktak és így a lajhárok füstmérgezésben múltak ki. A mai lajhárok fán élnek. Sőt függeszkednek. Lábuk fölfelé, fejük lefelé. Ez kétségtelenül a gondolkodás egyik hasznos póza. Azt még nem sikerült kideríteni, hogy a lajhárok gondolkoznak-e ebben a hasznos pózban? Vagy várnak-e valamire? Szerintem ez az utóbbi valószínűbb. Majd kiderül talán, ha a kutatók több időt - elsősorban éjszakát - tudnak szentelni e nagy kérdésnek. Hosszú ideig nem törődtek azzal sem, hogy milyen hangot ad ki a lajhár. Ennek a mulasztásnak következtében azt gondolták, hogy csak sziszegni tud. Ez pedig nagy tévedés. A lajhár az emberi fül számára felfoghatatlan ultrahangokat bocsát ki, mint a denevér. Szerintem ez elképzelhetővé teszi, hogy a lajhárok és a denevérek már régen mindent megbeszéltek a hátunk mögött. A lajhár nem lassú. Ha megpiszkáljál\, hihetetlenül élénken tud mozdulni. Mégis igaz az, hogy alapjában nyugodt természet. Két éles - kerti metszőollóhoz hasonló - foga van. Táplálkozása során az ágakat a szájához hajlítja, aztán nyissz, beharapja a szájába. Ennek ellenére nagyon ritka az olyan, amelyik igazán ért a metszéshez, különben már régen meghonosították volna őket a gyümölcsösökben. Érdekes, hogy a lógás következtében a szőrzetük fordított irányú, a hasuktól a hátuk felé nő. Ez azonban csak azoknak érdekes, akik fésülni akarják, mert a lajhárok már megszokták. Mit üzen Isten a lajhár on keresztül az embereknek? Vannak, akik úgy vélik, hogy a türelmes várakozásra, elmélyedésre buzdít. Az biztos, hogy nem a lógásra biztat. Szerintem semmit sem üzen, csak azért teremtette, hogy gyönyörködhessünk benne. Nekem ez is elég. Ismét egy kísérlet. Ismeritek azt a játékot, amikor valamire gondoltam, és nektek úgy kell kitalálnotok, hogy én csak „igen-nem’'-mel válaszolhatok. Maga a játék közismert, de nem hiszem, hogy újságon keresztül bármikor is játszották volna már. Nekünk kell ezt kipróbálnunk. Valahogy úgy gondoltam a szabályokat, hogy én gondolok valamire, ti pedig levélben elkülditek a kérdéseiteket. Egyszerre mindig egy kérdést. Azokat a kérdéseket, amikre „igen” a válasz és előre haladnak, egy-egy ponttal jutalmazom. Az öszszes „igen”-nel válaszolt kérdést - illetve az állítást - közzé is teszem. Onnan indulunk tovább. A rákérdezés, illetve a gondolt dolog kitalálása újabb pontokat ér. Itt egy elfogyó jutalmat gondoltam ki. 20 pontot kapna az, aki az első alkalommal kitalálná. Minden héten fogynak ezek a pontok, tehát az, aki hamarabb találja ki, több pontot kaphat. Vigyázat! A hibás, rákérdezéssel ki lehet esni. A legnagyobb problémát a lap hosszú átfutási ideje okozza. Ez azt jelenti, hogy a leveleitek csak két hét múlva kerülnek a rovatba. Ez az első néhány kérdésnél kicsit nehézkessé teszi majd a játékunkat. Türelmeteket kérem ezért. Hogy valamennyit mégis nyerjünk, ezért azt már előre megmondom, hogy egy emberről van szó. Ehhez tartozik az is, hogy a leveleket rövid határidővel kell postára adnotok. Á lap dátuma utáni keddig kell elküldenetek. Mindent tudtok. Tehát: Gondoltam egy emberre. Kérdéseiteket a lap dátuma utáni keddig kell postára adnotok! PRÓBÁLD MEG ' Hogyan jutsz át a túlsó partra? Négy darab palló (2 hosszabb, 2 rövidebb) segítségével készíts hidat, hogy át tudj menni a túlsó partra. (Természetesen mindegyik palló rövidebb, mint a folyó szélessége.) Vigyázat! Semmilyen segédeszközt nem használhatsz! A helyes megoldást következő számunk■ - ■ — ban közöljük. ÍV ( H UW* KÉSZÍTETTÉK: Antal Tünde, llg Barbara, Krahulcsán Borbála, Sándor Éva, Koczor Tamás. Címünk: 2370 Dabas-Gyón, Luther u. 14. «■MII fft///// ////f/Ss/Ss/í"' foLyo Köszöntőm az olvasót - abban a reményben, hogy az előző számot olvasta, hiszen egyik cikkünk folytatás. Az előző részben Molnáráé Varró Mária felidézi a statisztikai adatokat a veszélyeztetett fiatalokról, s számba veszi a kiút lehetőségeit a gyógyításon túl (mert az elég nehéz): a felvilágosítást, a példamutatást és a befogadást. A folytatás a legutóbbinak kifejtése lesz. Ne feledjük, ennek prototípusa a tékozló fiú apjának viselkedése. A másik írás egy leszerelő katona tollából származik. Nekem ebben a beszámolóban az tetszik, hogy nem avval zárult: elveszett idő volt, hanem avval, amit értékesnek talált. Kívánom a mostani bevonulóknak, találják meg célját a seregben töltött időnek, hiszen ma már nem elkerülhetetlen rossz -: van lehetőség nagyon hasznos és nagyon fontos fegyvertelen szolgálatra bizonyára egyházi kereteken belül is. Veszélyeztetett és sérült fiatalok ii. Az a keresztyén, aki tapasztalta már Krisztus bűnt és bűntudatot eltörlő erejét, befogadó szeretetét, ugyanúgy fog közeledni embertársaihoz. Ezért mondja Pál apostol: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére” (Róm 15,7). A befogadó szeretet egyben bizalom is. Bíznunk kell abban, hogy a deviáns fiatal meg tud és meg akar változni. Gyógyulásához bizalomra van szüksége. Ha látja, hogy bíznak benne, megerősödik az önbizalma. Sok szenvedélybeteg azért nem gyógyul meg, azért nem tud szabadulni szenvedélyétől, mert a környezetében élők nem tanúsítanak bizalmat iránta. A gyógyító közösségek (legyenek ilyenek az ifi órák is) másik jellemzője, hogy a fiatalok elé tárják az életértékeket és a helyes értékrendet. A fiatalokban általában elevenen él az emberi élet értelmének kérdése. Lázadásuk mögött is sokszor ez a kérdés rejtőzik. A szürke hétköznapok „egydimenziós” létsíkján túl valami maradandó, biztos támpont után érdeklődnek. A napi élet egyformasága és egyhangúsága ehhez a kérdéshez vezeti el őket: „Csak ennyi lenne minden?” A keresztyén közösség feladata ilyenkor feltárni Isten szüntelen gondviselését, az emberi újrakezdés lehetőségét és az igazi barátság értékeit. Rá kell mutatni arra, hogyan lehet a fiatal boldogabb, mások felé nyitott. Akinek van kritikája és önkritikája, jobban tűri a csalódásokat és nem alkalmaz erőszakot. Jézus földi élete idején az evangélium hirdetése mellett gondoskodó, gyógyító szeretetével vette körül a betegeket, szenvedőket (Mt 4,23-25). Különös figyelmet fordított a gyermekekre, fiatalokra, nem engedte, hogy a felnőttek távol tartsák őket. Sőt a gyermekek őszinte érdeklődését és ragaszkodását példaként állította a felnőttek elé. Ezt az esetet Márk evangélista így örökítette meg: „Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus meglátta, megharagudott és így szólt hozzájuk: ,Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké Isten országa. Bizony mondom néktek, aki nem úgy fogadja Isten országát, mint ez a kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba. Ekkor átkarolta, és kezét rájuk téve megáldotta őket” (Mk 10,13-16). Fontos, hogy felelősséget érezzünk a fiatalokért, akik körülöttünk élnek. Talán éppen mellettünk, mellőlünk kallódik el valaki? Feltehetjük magunknak a kérdést: meg teszem-e a tőlem telhetőt a kallódó fiatalok védelmében, érdekében? Bizony, sok a mulasztás. Sok a pótolnivaló. Isten adjon nyitott szemeket, hogy vegyük észre tennivalóinkat. S végezzük el Isten dicsőségére és fiatal embertársaink javára. Talán éppen a te befogadó szereteted, felkarolásod hiányzik?Tégy valamit értük! Hiszen Isten nem akarja, hogy egy is elvesszen, hanem, hogy megtérjen és éljen. Molnárné Varró Mária Néhány megjegyzést hadd fűzzek ehhez az íráshoz azoknak, kik nemcsak elolvassák a cikkeket. 1. Az ifi körnek a feladatvállalás jelenti létjogosultságát. Különben „korosztályos jelenség" marad - azaz törvényszerűen kinöttök belőle. Egyféle feladat lehet az ilyen befogadás. 2. Az első részben arról is szó volt, hogy a megelőzés a járható út. Hogy egy egészséges közösség határtalanul befogadjon embereket, fiatalokat, azt én legfeljebb csak a veszélyeztetettekre értem, s nem a sérültekre. Fontos, hogy az ifi kör mindenkor őrizze meg és gyakorolja kincseit, azaz Krisztus-központú maradjon - ez nem tolerancia kérdése. 3. Ha sérülteket akartok magatok köré hívni, gondoljátok meg, mennyit bír el a közösség. Esetleg külön alkalmai tartsatok, amikor ti „táplálkoztok". Bencze András Leszereltünk Egyéves sorkatonai szolgálat eltelte után elérkezett a várva várt nap, a leszerelés napja. Egy ilyen év alatt sok mindenen megy keresztül egy hadköteles férfiú. Először is belepottyan egy olyan közösségbe, amiről elképzelése sincs. Egy teljesen más világba. Itt nincs kérés, nincs engedékenység, itt parancs van és fegyelem. Sokszor kaphatunk olyan parancsot is, ami az ember önérzetét bántja. Ilyenkor két lehetőség van: vagy megtagadja a parancsot, ami nem mindig ajánlatos, vagy Isten segítségét kérve alázatosan teljesíti. Az is előfordulhat, hogy az embert Istenbe vetett hite miatt kinézik, megszólják, kigúnyolják, kiközösítik, de ez ne legyen ok arra, hogy elveszítsük hitünket. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy rengeteg ember menynyivel többet szenvedett Jézus Krisztusért, de Isten megsegítette őket. Bátran valljuk meg hitünket, mert ezzel másokat is segíthetünk. Lehet, hogy sokan addig nem is hallottak Istenről, Jézusról és itt lesz lehetőségük megtapasztalni Isten szeretetét. Ezeken, és más pszichikai, lelki terheléseken kívül még fizikai terhelések is érik az embert pl. a kiképzés során, a gyakorlatozások és őrszolgálatok során. Ezeket a nehézségeket nem azért írtam le, hogy bárkit ijesztgessek, hanem, hogy mindenki felkészüljön, hogy ilyen hatások is érhetik a katonát, de Isten mindent jóra fordít. „Az ÚR is megad minden jót.” (Zsolt 85,13) Ezek a kellemetlen emlékek később kellemessé válnak és hasznossá, mert sok mindent megtapasztal és megtanul az ember. Rákényszerül arra, hogy megtanuljon meszelni, begyújtani, festeni, zárat csinálni, . vasalni, varrni, gépelni stb. Itt mindenki saját magára van utalva, itt lehet önállóságra szert tenni. Megtudja, mi az, másokkal együtt élni, alkalmazkodni. Eddig mindenki megszokta, hogy bizonyos döntésekben segített a szülő, a testvér, a barát, a tanár, a lelkész, itt megtanul dönteni is, képes lesz arra, hogy mérlegeljen és helyesen válasszon. Leszerelés után a felnőtté vált férfiú jobban becsüli a pénzt, a természet szépségét, a szüleit, a barátait, a világot. Szerintem a honvédség nemcsak fegyelmez, hanem nevel is. Aki nem a kísértésnek, a negatív hatásoknak, a szenvedélyeknek, az alkoholnak engedelmeskedik, hanem Istennek és becsülettel végzi a rábízott feladatokat, a katonaság , után boldogan és vidáman kiálthatja: leszereltünk! Kadlecsik Tibor vAO' HITBŐL, REMÉNYSÉGGEL ÉPÍTÜNK! Pár lapból álló füzetet találtam a szerkesztőségi asztalunkon. Címlapján egy épülő templom vázlat rajza és a község neve: ZOMBA. Érdeklődéssel vettem kézbe, mert erről a faluról már olvashattunk, amikor Orosházáról írtunk. Ezt olvasom az első oldalon: „Egykor állt már evangélikus templom a faluban. A történelem azonban furcsa dolgokat produkál. A templom eltűnt, a gyülekezet Mucsfára és Orosházára menekült. A második világháború utáni sofkéle esemény újra evangélikusokat hozott a községbe. Gyülekezet újra lett, de nem volt otthona. Vándorolt helyről helyre. így született meg a vágy s jött létre a döntés: templomot építünk, kicsit, de szépei, olyat, ami a miénk. Merész az álom, de már alapja van. - Gyermekeinknek építjük." A füzet egyik oldalán a zombai katolikus templom képét találjuk. Mi ez? Gesztus a testvérek felé? Nem! A segítségért való köszönet szava hangzik feléjük. A község vezetőinek segítségével az építési területet az evangélikus gyülekezetnek az Isteni Megváltóról Nevezeti Nővérek Kongregációja adományozta. De mse Péter esperes-plébános és a katolikus hívek áldozatkész szeretete az első perctől kezdve élmény volt a gyülekezet számára. A templomot Benczúr László Ybl-díjas építészmérnök tervezte. A gyülekezet kérése az volt, hogy a családias jelleget, belső összetartozásukat fejezze ki az épület. A feladatot úgy oldotta meg, hogy aki részt vesz az istentiszteleten, asztalközösségbe kerül. így lesznek testvérei egymásnak, vendégei Jézusnak. A sok ablak pedig azt jelzi, hogy „nyitni tudunk és akarunk mások felé" - írja a gyülekezet lelkésze Hafenscher Károly szekszárdi esperes. A templomban kb. 100 ember fér majd el kényelmesen. Karzat is lesz és idővel szeretnének orgonát is építtetni oda. Az egykori zombai evangélikus harangot a zombaiak akkor magukkal vitték Orosházára, ott áll ma is a templomban. Szerelnék a zombaiak visszakapni, hogy újra közöttük végezné szolgálatát: „az élőket hívogatja, a holtakat búcsúztatja." A zombaiak nagy összefogással építik templomukat és erejükön felüt adakoznak. Maguk erejéből nem tudnák befejezni az építést. Keresik a jó szívvel adakozó segítőket. Munkájuk az APEH-hel való megállapodás értelmében közérdekű kötelezettségvállalásnak minősül, így e célra fizetett adományt az adóalapbői le lehet vonni. Bármely postahivatalban vagy OTP fiókban lehet befizetni a Szekszárdi OTP-nél vezetett (469- 98004) 840-730-2 számú számlára. Egy léglányi adomány is nagy segítség - írták a füzet utolsó oldalára. tszm. És hol volt a cigány értelmiség? És mit tesz a cigány értelmiség? Ezekkel a gondolatokkal jöttem el a hatalmas munkát, felkészülést igénylő kiállításról, mely a Néprajzi Múzeumban látható. A magyarországi cigányság XX. századi történetéből villant fel részleteket „a világlétra, melyen az egyik fel, a másik lemegy” címmel rendezett kiállítás. A tematikusán összeállított sokoldalú bemutatáshoz, az egész kiállítás megértéséhez jó vezető a közel 400 oldalas, több mint 700 képpel illusztrált nagy alakú album - Szuhay Péter és Barati Antónia szerkesztésében. A valóságot tárja elénk, amelyet jól jellemez a szép kiállítású könyv előszavában Szuhay Péter: „... egyaránt jelen van, ami vonz minket és ami taszít, amit érzelmileg túlfűtött, vagy hűvös objektivitással szemlélhetünk, amit követni, vagy elkerülni szeretnénk, amit sajnálunk és szánunk, vagy amit távol akarunk magunktól tartani.” A néha szinte túlzsúfolt termek egyaránt bemutatják a foglalkozások'különbözőségét (teknővájók, sármunkások, fémművesek, koldusok, vándoriparosok, gyűjtögetők, napszámosok, piacozók, lóvásározók, muzsikusok életét), mint az ősi, családi hagyományok, ünnepek, búcsúk, életmódi szokások sokszínűségét, a mindennapi élet gondjait, örömeit, a társadalmi beilleszkedés, otthonteremtés, iskoláztatás lehetőségeit. Otthonok képei mutatják a keresztényi hit megjelenését, vallási szertartások elfogadását - de mint a rendezőtől hallottam -, a vallásfelekezetekhez való csatlakozást (protestáns, katolikus) a lakóhely, a környezet többségébe való beilleszkedés jelenti. A kiállításon jelentős helyet kapnak a cigány alkotóművészek is, kulturális területen elért eredményeikkel: képzőművészek, zeneművészek, írók - alkotásaikkal együtt. A november végéig nyitvatartó kiállítás célja nemcsak az volt - mint dr. Hofer Tamás, a Néprajzi Múzeum főigazgatója mondotta a sajtótájékoztatón és a kiállítást megnyitó beszédében - „hogy a legnagyobb Magyarországon élő kisebbséget hogyan látja a többség, hanem az is, hogy milyen ma kisebbségben élni, cigányként élni és mindent - a benne élőknek - belülről látni és érezni a több évszázados társadalmi viszonyok szenvedő örököseként.” Valóban óriási áttekintési, megismerési lehetőség nyílik a látogatók számára s ezt segíti a magyar és angol nyelvű album is. Alaposan végignéztem a gazdag kiállítást s talán ezért is kísért azóta is egy megválaszolatlan kérdés: hol vannak a cigányság köréből kikerült művészek, tudósok, világhírűvé lett művészek, akik tehetségükkel, törekvésükkel a legnagyobb tiszteletet érdemlik? Nem elsősorban nekik kellene irányt mutatni morális szempontból, segíteni az elmaradt cigányközösségeket éppen saját példájukkal. Mert sokan vannak, akik önerejükből vagy segítséggel kikerülnek régi közösségükből, megérdemelten „felkerülnek”. Felkerülnek és beilleszkednek egy más társadalmi rétegbe - aztán elfeledkeznek, sőt megtagadják az egykori oly népes közösséget. Kivételek természetesen vannak -de a megújuláshoz, az iránymutatáshoz a többség kell. Schelken Palma
