Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-06-27 / 26. szám

Evangélikus Élet 1993. június 27. E0 JÄS . GYERMEKEKNEK T A Kirándultunk a múlt héten. Felmásztunk a nagy sziklákra, ittunk a forrásból, Kizavartuk az őzeket... Jó volt. Apa a húgomat vitte a hátán, anya engem vezetett kézenfogva. A bátyám és az öcsém mindig előrerohant. Jó volt. Aztán elkészültek a képek is. Az egyiken egy virág látszik, amint éppen megküzd az őt összezáró sziklatömbökkel. Ott nem is vettem észre, csak apa fotózta le. Meddig lesz még erejük a szikláknak, hogy sziklák maradjanak? A forrásoknak, hogy források maradjanak? Az őzeknek, hogy őzek maradjanak? A virágoknak, hogy virágok maradjanak? Lehet, hogy csak nekünk, embereknek kellene embereknek maradnunk? CSODÁK A kaszáspók A háziasszonyok nem annyira a csodát látják benne, hanem inkább az Isten átkát. Üldözik is mindennel, amit csak ki tudnak találni: tolisöprű­­vei, partvissal, olykor egy-egy elhajított fél pár papuccsal. Ennek ellenére a kaszáspókok tovább élnek és virulnak. A kaszáspóknak gömbölyű teste van és irtó hosszú nyolc lába. Ha fogságba esik, inkább vesz­ni hagyja a lábát, de elmenekül. Az ilyen kaszás­­pókoknak irtó hosszú, de csak hét vagy annál kevesebb lába van. Ha már nyolcszor akarták elfogni, akkor már nehezen nevezhető kaszáspók­nak. A nevét ugyanis arról kapta, hogy az elfoga­­tásakor elhagyott lába még akár fél órán keresz­tül is vad kaszáló mozdulatokat tesz. Ha ilyet még nem látott ellenfele, akkor arra koncentrál, mi­közben a pók a maradék lábain elrohan. Minél több marad, annál gyorsabban. Vannak, akik azt hiszik, hogy a kaszáspóknak tíz lába van. Ez tévedés. A két első, lábnak hitt nyúlvány, tapogatóláb, nem járóláb. Márpedig a biológusok csak a járólábakat szokták összeszá­molni akkor, amikor kijelentik, hogy ennek vagy annak az állatnak ennyi vagy annyi lába van. A kaszáspók éjjel vadászik főleg legyekre, her­nyókra, hangyákra és százlábúakra. így a házi­asszonyoknak - akik tudvalevőleg félnek a száz­lábúaktól nem annyira üldözni kéne őket, ha­nem inkább nevet adni nekik és dédelgetni szegé­nyeket. Ezt azonban nem teszik, mert félnek ba­rátnőik rosszindulatú pletykáitól. Én örülök, hogy Isten teremtett kaszáspókokat is. Barátkozzatok meg velük ti is! JÁTÉK Betűvadászat 3. Egy kicsit könnyebbé teszem az életeteket. A most kitalált betűk helyét meg is jelölöm. Ezzel talán a többit is el tudjátok helyezni a táblában. Ez a mondatot jelölő tábla: LLL J L m LLJ 1 M m r XD MII 1 1 A kérdés a következő: E. dl vwn KI JÁR A HALÁL ÁRNYÉKA VÖLGYÉ­BEN? I - Jeremiás a fogságban. Z - A 23. zsoltár juha. K - Nincs ilyen, völgy. L - Dávid, amikor Saul üldözte. S - Jákob, amikor Istennel küzdött. A megfejtett betű háromszor szerepel a mondat­ban! Készítették: Antal Tünde, Ilg Barbara, Krahulcsán Borbála, Sándor Éva, Koczor Tamás Címünk: 2370 Dabas-Gyón Luther u. 14. „Kazinczy Ferenc Pannonhalmán” Busa Margit, amióta felbecsülhetetlen értékű mun­kája a „Biblia Kazinczy Ferenc szavaival, elmélkedé­seivel és imádságaival” 1991-ben megjelent a műhöz méltó kiadásban ( Cserépfalvi), még fokozottabb erővel és hitte! folytatja kutatómunkáját. Évtizedek óta - sokszor igen nehéz körülmények közölt -, eléggé nem értékelhető és nem értékelt munkát végzett éppen Ka­zinczy életútjának és munkásságának részletekbe menő feltárásában. Kazinczy életéről és műveiről számtalan tanulmány, hosszabb, rövidebb cikk jelent meg, de ha­lálától napjainkig eltelt 161 év alatt sem jeleni meg nyomtatásban az egész életét részletesen bemutató, az irodalmi és nyelvújító munkásságának jelentőségét ér­tékelő, kötetben kiadott nagy monográfia. Egy ilyen leendő műhöz nyújthat jelentős segítséget Busa Margit két tanulmánya - a Kazinczy Ferenc Társaság évköny­vében megjelent - „Kazinczy Ferenc életrajzírói" és a „Kazinczy bibliográfia 1991-92." című összeállítása. A nagy gonddal összeállított füzetekkel egyidőben kaptam meg legújabb munkáját, a nagyon szép kiállítá­sú „Kazinczy Ferenc Pannonhalmán" című írását. A könvvben olvashatjuk élményeit az 1831-ben sajtó alá rendezett kötetből, majd 1839-ben Toldy Ferenc és Bajza József kiadásában megjelent szövegváltozatát „azon kézirat szerint, melyet kevéssel halála elölt ké­­szíte, toldásokkal, változtatásokkal”, A pannonhalmi út önállóan, külön kötetben most jelent meg először. „Kazinczy Ferenc kora ifjúságától kezdve bejárta a szülőföldjét, annak távolabbi tájait. Többször volt hetekig Pest-Budán, járt Erdélyben, de a legmesszebb útja csak Bécsig vezetett... az utolsó útja Pannonhalmára, onnan Esztergomba és Vácra 1831-ben, 72 éves korában. Vala­mennyi útjáról egy-egy rövid részlettel beszámolt a levelei­ben, az útleírásaiban egészen részletesen" - írja a szerző. „Pannonhalma mintegy trónon, lebeg az alatta ella­pult síkon, s hosszan elnyúlt a szőlőkertek végében. Szent Márton a monostor hegye alatt fekszik, kedves gyümölcsöseivel. Mindenfelé láttam nyomait az itt böl­csen és erővel munkálkodó kéznek...” áradozik Ka­zinczy. „Mely örömek várnak itt engem". Guzmics Izidor bencés tanár (majd bakonybéli apát) a Ka­zinczy család szereteti barátja itt élt. Megvolt az öröm már a fogadtatásban, a főapát szívélyessége, Guzmics szeretete, a rendtársak tisztelete. „Kazinczy itt van, s most könyvtárunkban" - értesíti közös jó barátjukat, Szemere Pált Guzmics. Visszatérve Pestre, rövi­desen Szemere péceli otthonából ment a levél Guzmics­­nak: „... nyomtatás alá dolgozom a pannonhalmi uta­mat, Szemerének szertelen örömére”. Rövidesen újabb levelet ír: „...Pannonhalmi utómnak első ívét ide zá­rom, addig is, míg az egészet veheted. - Fennmarad tehát emlékezete, hogy nálatok valék, s le lesz fizetve egy része tartozásomnak azon jóságért, mellyel engem te és minden társaid Pannonhalmán.. fogadtatok.” Ka­zinczy útleírását jól egészítik ki az eredetiben közölt levelek és a nagy gonddal összeállított Jegyzet. Kazinczy Ferenc pannonhalmi útleírását Eötvös Józsefnek ajánlotta! Eötvös József (1813-1871) 17 éves volt, amikor Kazinczy megismerte. Bölcseletet és jogot tanult a pesti egyetemen, Kazinczy mint akadé­miai tag, 1828-ban az üléseken vett részt. Az ismeret­ségből barátság lett, amit mint intelem és jó tanács, a pannonhalmi útikönyv ajánló sorai is erősítettek: „Báró Eötvös Józsefnek iskola éveinek utolsójában. Nevelkedjél kedves ifjú, s légy kit várunk. És ha majd felhágsz ahová érdemid ragadozni fognak, emlékezzél barátodra. De emlékezzél, hogy csak a tiszta ragyog." Schelkcn Pálma Kazinczy Ferenc HÍVEN SZERETNI... Híven szeretni a jót, Gyűlölni vesztig a gonoszt, Eszköze lenni az isteni kéznek, Egy nem haszontalan tagja az Egésznek. Férfiak! ez gyönyörű jifialom. F I A L Ó K N A K A tavasszal megjelent ifjúsági munkaprogram több beszélgetéstervezetet közöl. Remélem, használjátok is. Most nem konkurálni akarok evvel a füzettel - illetve mégis: ötleteket, gondolatokat vetek föl, hogy beszélgessetek tovább. Azt gondolom, a programfüzet szerkesztői nem haragszanak meg, hogy ilyenre adom fejemet. A témákhoz várom hozzászólásaitokat. Címünk kicsit változott: 8000 Székesfehérvár, Távirda u. 31-33. (bár a régi címen is megtalálnak még). Az ifjúság helye a gyülekezetben A témaválasztásról: én olyan időben és olyan gyülekezetben nőttem fel, ahol a felnőtt gyüleke­zet és az ifjúsági kör között szaka­dék tátongott. Nem hitvallási kü­lönbségek voltak, inkább szokás­beliek. Az előttünk járt nemzedé­kekben több volt a hagyomány­­tisztelet. Mi már a ’68-as diákláza­dások és a Nyugat felé nyitás után lettünk ifjak. A mi nemzedékünk­ben használták egyre elterjedteb­ben a gitárt a gyülekezetekben is, a mi nemzedékünkben válhatott megszokottá a diavetítés, a mi nemzedékünk érezte először sza­badnak magát (a KISZ-ben és az Úttörő mozgalomban kevesebb volt az ideológia, s talán kisebb az állami nyomás). Persze, lehet, hogy ezt csak én éreztem így, vagy csak a mi ifinkhez hasonló „ártal­matlan” körök. Mindenesetre az ifjúsági órák felszabadult légkör­ben folytak. Eközben a templomból - leg­alábbis arányaiban - még hiány­zott a közép-generáció, a fiatalok szülei. Az istentiszteletek hagyo­mányos módon folytak. Az ifiből sokan nem érezték magukénak a gyülekezetét: csak ifjúsági alkal­makra jártak. Ennek az lett az eredménye, hogy felnőve nem ta­lálták helyüket sem a gyülekezet­ben, sem az ifjúságban. Eltűntek - vagy a város forgatagában, vagy valamely új közösségben, ahol to­vább érezhették magukat fiatal­nak. Ennyit a témáról. Most pedig a címet járjuk körül: Az ifjúságnak a gyülekezetben van a helye. Voltak és vannak olyan csopor­tok, amelyek a gyülekezet helyisé­geit használják, a gyülekezet nevét viselik, de nem érzik magukat a gyülekezet részének. Megvannak magukban. Talán egy-egy felada­tot elvállalnak (ifjúsági istentiszte­let, színdarab), de nem közösköd­nek a gyülekezettel. Pedig nem lehet az ifjúság külön a gyülekezettől, kívül a gyülekeze­ten, hiszen szokásait, pozitív vagy negatív tapasztalatait, hitismeretét onnét vette. A gyülekezet jelenti az ifjúsági kör számára a folytonossá­got. (Protestáns körökben eléggé elhallgatjuk a tradíciót, a hagyo­mányt. Pedig mennyire meghatá­roz minket a hagyomány. Gondol­junk az énekeinkre! A gitárosak közül is nem egy több generációra visszatekintő hagyomány. De hi­szen az a Biblia is - nem Jézus írta le tanításait, s nem is mindig a köz­vetlen tanítványok. Úgy adták to­vább nemzedékről nemzedékre.) Az ifjúsági körnek a gyülekezet­ben van a helye, hiszen nem az ifjúság kezdi a keresztyén hitet, ha­nem úgy kapta. Ott a helye, még ha ez azt is jelenti, hogy a gyüleke­zet vezetőinek irányítására oda kell figyelnie. (Tiszteld apádat és anyádat!) Hallom is már a kérdést: és mi van akkor, ha a gyülekezet nem fogadja be az ifjúságot, ha minden kérését elutasítja, ötleteit elveti. CSENDES, NÉMA BÚCSÚ Gyónni jöttem, Nem kövezni. Bűnöm halálos, Nincs remény sem: Kiflin éltünk, Gyorsbüfén és süteményen. Jöttem vezekelni, bűnt bánni, Jöttem jönni, Jöttem, bocsáss, oh, bocsáss meg. Talán találtok a következőkben erre is választ, ám azt gondolom, nem jó ez a kérdésföltevés. Mert most nem azt kell megvizsgál­nunk: hogyan kell viselkednie a felnőtt gyülekezetnek, hanem azt, mi az ifjúság szerepe. Szóval, ott tartunk, hogy az ifjú­ság a gyülekezet része. Rész, nem önálló egység. Nem teljes a gyüle­kezet ifjúság nélkül, s nem egész az ifjúság gyülekezet nélkül. Most egyhetes szünetet tartunk. A legközelebb arról gondolko­dunk majd, hogy mi is a helye az ifjúságnak, és miként tölti ezt be. Köszönöm eddigi figyelmeteket! Bencze András Nekem ennyi maradt. S ha haragszol:- Neked van igazad. Tudom, vége a sulinak, mégis hadd erőltesselek benneteket egy kicsit: írjatok néhány sort erről a versről! Mire gondoltatok közben, tetszett - nem tetszett? Mit kérdez­nétek Balázstól? A címem a fenti. Köszönöm előre is leveleiteket. * Uram, holnap reggel indulok. Eltettem már mindent, ami kell: pizsama, fogkefe, Biblia... De vajon mit viszek a többieknek? Van-e valamim, amit adhatok? Viszek-e elegendő figyelmességet, humorérzéket? Magammal viszem-e az év közben összegyűlt gondolataimat, s azt, amivel hitem épült? Holnap reggel indulok. A tábor, ahová hívtak, már ismerős. Nem félek a társaságtól. A legtöbbel már találkoztam. Előre meg is beszéltük, hogy erre a táborra megyünk. És épp ezért, Uram, mégis félek egy kicsit. Mert amikor először mentem közéjük, én is sokáig olyan egyedül voltam. Ott voltak ők, a régi táborozok, az összeszokottak, a barátok - és én kirekeszt­ve éreztem magam. Nem szeretnék elmenni az „újak” mellett. Szeretném befogadni őket. Uram, holnap reggel indulok. Be jó, hogy Te ott is ott vagy! Ámen. A IV. HITOKTATÓI NYÁRI TANFOLYAMOT a Budai és a Pesti Egyházmegye rendezésében július 27-én délutántól, augusztus 3-án délutánig tartjuk az Evangélikus Teológiai Akadémián (1147 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.). Szállás és étkezés a Teológus Otthonban napi 400,- Ft-ért. Akik szállást kérnek, lehetőleg hozzanak magukkal ágynemühuzatot. Jelentkezés: Bolla Árpád esperesnél, július 10-ig (1152 Budapest, Juhos u. 28. Telefon: 189-0758). Kezdőket és aktív hitoktatókat is várunk. Július 31-én, szombaton óvodai napot tartunk, amelyre külön is várjuk az evangélikus óvónőket. Az elmúlt héten megjelent egyik írás - Gimesi Balázs Pilinszky János: Frankfurt c. verséről - elé elfelejtettem fölrajzolni az „egyetlen versem" emblémát. E mulasztásomat pótolni nem tudom, ám helyette fogadjatok el egy verset Gimesi Balázstól. „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom...”- Gondolatok egy regény margójára -Nemrégen újra megjelent Péterfia Karola Egyéves háború című családregénye. A szerző: tíz gyermek édesanyja. Férjével együtt - mindketten pedagógu­sok -, a fenti igét kapták útravalóul esküvőjük al­kalmával. Erre építve merték vállalni, fogadni az egymás után érkező gyermekeket. Az ö életükbe en­ged bepillantást a könyv: ebbe a vibráló, vidám nyüzsgésbe, ami csak egy ilyen nagy családot jelle­mezhet, ahol mindig mindenki egyszerre beszél, ahol mindig történik valami, ahol soha nem lehet unat­kozni -, különösen a szülőknek nem. Bárcsak a könyvet olvasva, sokakban felébredne a vágy: belül­ről megismerni ezt az életet! Vállalni nemcsak egy­két, hanem több gyermeket is! Tudom, ez nagy fele­lősség. De úgy érzem, ezen a téren káros hangsúly­­eltolódás következett be. Induljunk ki abból, amit a 127. Zsoltár mond: a gyermek Isten ajándéka, az Ő jutalma. (Természetesen nem az egyetlen ajándék a házastársak számára -, gondolok itt aZ önhibájukon kívül gyermektelen párokra.) Márpedig ki az, aki egy ajándékot visszautasítana? Hogy mégis sokszor ezt tesszük, annak gyakran az az oka, hogy egyre nagyobb tehernek, nyűgnek érezzük a gyermeket, pontosabban mindazt, amivel ellátásuk, a róluk való gondoskodás és nevelésük jár. Annál nagyobb értéke van a kényelemnek, jólétnek, saját életünk kiteljesí­tésének stb. Közben elfeledkezünk az Úr Jézus sza­vairól: „Aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt...” (Ml 16,25.) Ebben az esetben is igaz a megállapítás: áldo­zathozatal nélkül nincs élet. Tudpm, hogy azokra, akik több gyereket vállalnak, sokan furcsán néz­nek. Valami szánandó, túl nagy terhet hordozó em­bernek nézik az ilyen szülőket, akiket csak sajnálni lehel. Igaz, nekünk, akik nagy családban nőttünk fel, kevesebb jutott - anyagiakban. Viszont napról nap­ra csodálatosan megtapasztaltuk Isten gondoskodá­sát. Kaptunk olyan értékeket, ajándékot egymás­ban, amit nem lehet mással pótolni. Ugyanez igaz ránk nézve, ha nekünk is „nagy" családunk van. Valóban sok a gond de ezt a terhet nem muszáj egyedül cipelni. Hiszen van valaki, aki azt várja, hogy ezeket Rá vessük, hogy bízzunk az O gondos­kodásában. Hányszor gyönyörködtünk gyerme­keinkben: amikor picik voltak, aranyos mosolyuk­ban, vaskos lábacskáik csetlésében-botlásában! A nagyobbak nyiladozó értelmében, vidám hancúro­zásában! Hányszor gondoltunk arra: mennyivel unalmasabb, sivárabb lenne minden, ha nem lenné­nek ennyien, és milyen szokatlan lesz, ha már nem lesz pici a családban! Ma, amikor arról vitatko­zunk, hogy mi az értéke a magzati életnek, van-e joga az anyának dönteni arról, hogy az a csöppség megszülessen-e vagy sem; amikor minden bizonyta­lan körülöttünk: fenyegető munkanélküliség, emel­kedő árak stb. - akkor, úgy érzem, lehet Mennyei Atyánkba vetett hitünkről való bizonyságtétel, ha a Tőle kapott hit mértéke szerint merünk több kicsit befogadni az Ő nevében. Hiszen „Az Úr ajándéka a gyermek és az anyaméh gyümölcse jutalom..." Luptákné Hanvay Maria

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents