Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-06-13 / 24. szám

VIRUL! „Az igaz virul, mint a pálmafa” '& Ivassuk a 92. zsoltár 13. verséből. 0f lem rossz életprogram! Csak ép­en: nem költői túlzás ez? Mert elyenként (netalán bennünk?) r. íintha inkább satnya volna a hit­let, vagy mesterkélten felpumpált, i' úlfűtött, fellegjáró, egy-egy „farize­­isklubnak” vagy más effélének kö- I zönhetően. A virulás ugyanis ter­­nészeies dolog, nem lehet valami :egyes ügyeskedés, rámenősség ’ :redménye - ha valódi. Ahol „koz­­‘ netikáznak”, rafinált vallási fogá- 1 okát, lelki nyomást, tömeghatást tb. vetnek be, az áldatlanul visszaüt lőbb-utóbb. (Mint a doppingolás.) „A sápadt Názáreti" - így neve­­ete Nietzsche Jézust, akit aligha­­tem összetévesztett kora keresz­­yénségének nem okvetlen hitelké­jes oldalával. Maga Jézus azon­­jan olyan eleven mindmáig, hogy íz ő erőterében, hatására gyógyu­­ásnak indulnak megviselt, útjukat évesztett életek. Kivirul belőlük a jennük lakozó s növekedő Krisz­­us, akitől „igaz" voltukat nyerték, gaztalanságuk ellenére, „csak­­igy”, ingyen, hitből, merő kegye­­emből. Hát ennek kell, hogy Je­gyen egy s más eredménye! Ősi :éppel megint fához hasonlítja ^oltárunk az embert: „Magasra lő, mint a libánoni cédrus.” Nyil­án nem karrierről van itt szó, ha­­íem arról, hogy az Isten szereteté­­>e gyökerező élet egyre inkább fel­lő általános és egyedi rendeltetésé­­íez. Igazán virulni csak küldetésünk letöltésével lehet. Ehhez a táptalaj, nint zsoltárunk utal rá: „Az Úr lázában vannak elültetve, ott vi­­ulnak Istenünk udvarain.” Nem ívó homokon vagy szikes földön engődnek. A Mester azt mondta: Én azért jöttem, hogy életük lé­én, sőt bőségben éljenek” (Jn 0,10). Gondatlanság ez? Hiszen naga a Biblia ismételten szól az gazak megpróbáltatásairól, ami nár csak azért sem tréfadolog, nert ők a keskeny úton járnak, s lem olyan balgák, hogy bármi os­­:obaságot megengedjenek maguk­­íak, csak azért, mert pillanatnyi cényüknek-kedvüknek az felelne neg. Más az iránytűjük: „Akik Is­­ent szeretik, azoknak minden ja­nikra szolgál” (Róm 8,28). Aki :rre a hullámhosszra hangolódik it naponta, annak vezérlő gondja, 'erdezö szenvedélye az, hogy - mondhatni - óránként rá/gazodjék arra az ösvényre, amelyet szemé­lyesen egyéni adottságaira szabot­tan neki szánt életének Ura. „Istenünk udvarai” - sokat­mondó kép - tágasak. „Légtér" kell a viruláshoz-növekedéshez, és a fák különben is sokfélék. Elkép­zelni is hátborzongató, mi volna, ha egy fafajta kikiáltaná magát igazi fának, s a többit csak annyira tartaná valamire, amennyire ha­sonlít őrá, az „igazira”. Ilyes „fafe­­jűség” csak önmagukat túlértékelő vallási-kegyességi csoportokból te­lik ki. Egy-egy ilyen (sok jót nem ígérő) közösségi felfuvalkodottság esetleg hű tükre vezetőik titkos becsvágyának. Isten egyháza soha­sem üvegházszerüen behatárolt, le­vegőtlen és túlfűtött. Tartósan vi­.rulni csak szabad levegőn lehet. Főként, ha a Lélek szele fúj. Az öreg kor sem vet gátat ennek az istenáldotta virágzásnak, mely­nek kősziklája az egyedül igazán megbízható Úr. Persze az évek múlása senkit sem tesz automati­kusan bölccsé, sőt: könnyen elme­revít, s beszorozza gyengéinket. Ez utóbbi megy magától. Amit vi­szont kikönyöröghetünk: „Mu­tasd meg nekem a te utadat!” (Több helyütt találhatunk a Bib­liában ilyen értelmű fohászt.) Nem biztos, hogy rám mindenben pon­tosan az érvényes, ami egyik vagy másik hittestvéremre, és viszont. Egyetlen lelki vezetőtől se várjam el, hogy helyettem találja meg ne­kem esetenként a jó utat. Ilyenben segíteni általában olyanok tudnak, akik erre nem pályáznak, nem akarnak gyámkodni fölöttünk, de örömest próbálnak hozzájárulni ahhoz, hogy megtanuljunk a ma­gunk „lelki lábán” járni. A saját legszemélyesebb rendeltetésünk megtalálása - évről évre mind job­ban - az érlelődés, belső gazdago­dás és hiteles szolgálat útja. Öreg vagyok? Esetleg elörege­dett az egyház? Nézzünk fel a ga­rantáltan „fiatal” Krisztusra, aki tegnap, ma s mindörökké ugyan­az. Ez nem azt jelenti, hogy róla alkotott múltbeli képekbe szorít­ható, mert ő „a régi”. A mi Meg­váltónk maga a jövő, s mindig olyan csodálatosan új, hogy abból sajnos inkább túl keveset, semmint túl sokat tudunk felfogni, merünk megérteni. Caracasban sok a pálmafa. Li­banonba aligha fogok elkerülni „cédrusnézőbe”. Az Elet Fájára vi­szont bármikor fölnézhetek: ez a kereszt. Mert aki rajta volt, feltá­madott. Dr. Bodrog Miklós A IV. HITOKTATÓI NYÁRI TANFOLYAMOT a Budai és a Pesti Egyházmegye rendezésében július 27-én délután­tól, augusztus 3-án délutánig tartjuk az Evangélikus Teológiai Aka­démián (1147 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.). Szállás és étkezés a Teológus Otthonban napi 400,-Ft-ért. Akik szállást kérnek, lehető­leg hozzanak magukkal ágynemű huzatot. Jelentkezés: Bolla Árpád esperesnél, július 10-ig (1152 Budapest Juhos u. 28. Telefon: 189- 0758). Kezdőket és aktív hitoktatókat is várunk. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat sajtóközleménye EGYHÁZI VEZETŐK A MENEKÜLTTÁBORBAN Az EKD (Evangelische Kirche in Deutschland) 6 fős küldöttsége 1993. május 11-én útban Horvátország felé meglátogatta a Magyar ökumenikus Szeretetszolgálat Nagyharsányban működő két menekülttáborát. A küldöttség - melynek tagjai voltak Jepsen asszony püspök, Hamburg; Lehmann Staecker asszony, EKD; Hensle asszony, Diakonisches Werk, Stuttgart; dr. Held püspök, EKD; dr. Demke püspök, Magdeburg; dr. Ep­­ting, a Gustav Adolf Werk elnöke - találkozott boszniai és baranyai mene­kültekkel, tájékozódott a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 1991. augusztusában indított menekültügyi programjairól. A delegáció résztvevői támogatásukról biztosították a Ma­gyar Ökumenikus Szeretetszolgálat menekültügyi munkáját. A küldöttség tagjai visszautazás előtt Budapesten találkoztak az evan­gélikus és református egyház vezetőivel valamint megbeszélést folytattak a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat igazgatójával. KORMÁNYBIZTOS A SZOCIÁLIS KÖZPONTBAN 1993. május 10-én Lackner Zoltán kormánybiztos látogatta meg a Ma­gyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Turbina utcai szociális központját. Megtekintette a központ szociális ét­kezdéjét, tanácsadó szolgálatát, a mun­kaközvetítőt, valamint az idegenjogi és menekültügyi tanácsadó szolgálatot. Találkozott a Szeretetszolgálat munka­társaival és önkénteseivel. A megbeszélésen Lackner kormány­­biztos tájékozódott a Magyar Ökume­nikus Szeretetszolgálat eddigi tevé­kenységéről és jövőbeni elképzelései­ről, különös tekintette a XIII. kerületi programokra. Lackner Zoltán kormánybiztos lá­togatása során elismerően szólt a Szeretetszolgálat karitatív tevékeny­ségéről. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS vezető óvónői állások betöltésére A zsinat által elfogadott egyházi közoktatási törvény előírásainak meg­felelően pályázatot írunk ki a vezető óvónői, két óvónői és két dajkai állásokra. Az óvónői pályázat tartalmazzon: részletes önéletrajzot (max. 1,5-2 gé­pelt oldal), lelkészi ajánlást; oklevél hitelesített fénymásoltát; a keresztyén neveléssel kapcsolatos elképzeléseit, terveit. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a német nyelv ismerete és valamely zenei előképzetettség. Munkába állás időpontja: 1993. szept. 1. Mindenfajta juttatás, bérezés megegyezés szerint. Dajkai pályázat tartalmazzon: részletes önéletrajzot; lelkészi ajánlást. Középiskolai végzettség előnyt jelent. Munkába állás időpontja: 1993. szept. 1. Mindkét munkakörhöz szükséges pályázatot 1993. június 30-ig lehet benyújtani a következő címre: Evangélikus Lelkészi Hivatal, 8100. Várpa­lota Jókai u. 10. Evangélikus Élet 1993. június 13. Evangélikusok Dunaújvárosban A ma 60 év körüli hazánkfiai közül négy évtizeddel ezelőtt so­kan, mint ifjúmunkások vagy diá­kok dolgoztak az ország legna­gyobb „szocialista” városának szánt település és vasmű építésén. A készülő skatulyaházak egyhan­gúsága és a szürke munkászubbo­nyok egyformasága akkor Ma­dách „Az ember tragédiája” fa­lanszter-jelenetére emlékeztetett. Ám azóta ott is nagy változás tör­tént. Az épületek változatos festé­se, virágdíszes erkélyek, gondozott terek, művészi szobrok és reklá­mok sokasága kulturált, emberkö­zeli hangulatot áraszt. Az emberek is ugyanolyan jólöltözöttek, mü­veitek, mint bárhol az országban. A város belső közlekedését autó­buszhálózat, a forgalmát közleke­dési jelzőlámpák sokasága bizto­sítja. Épült itt majdnem minden, ami egy 60 000 lakosú városban kell, csak templom nem. A város lakói valamiben mégis különböznek az ország más táján élőktől. Ők jobban érzik azt a bib­liai igazságot, hogy „nemcsak ke­nyérrel él az ember...” Érzik a templomok, a lelki gondozás hiá­nyát és ezen magyaros daccal, ne­mes elhatározással változtatni akarnak. Néhány éve a reformátu­sok fogtak össze és korszerű temp-A legutóbbi társadalombiztosítási ön­­kormányzati választással kapcsolatosan néhány levél érkezett szerkesztőségünkbe. Ismeretessé vált, hogy dr. Frenkl Róbert orvosprofesszor, országos felügyelőnk is beválasztatott ebbe a testületbe. Megkér­deztük őt ezzel kapcsolatosan a követke­zőkről :- Milyen tevékenységet jelent az önkor­mányzatban való részvétel? F. R.: Egyértelműen szakmai, egészség­­ügyi tevékenységet jelent. Magam is kap­tam viszonylag sok személyes és telefonos megkeresést a választások előtt és után is. Ezek háromnegyede pozitív volt, a többi kritikát tartalmazott. Mindig ez az izgal­masabb, érdekesebb.- Hogyan tudja felügyelő úr összeegyez­tetni ezt a tevékenységet hitével, meggyőző­désével? F. R.: Jogos a kérdés, hogyan tudom összeegyeztetni hitemet, meggyőződése­met, korábbi és jelenlegi tevékenysége­met? Éppen az kérdőjelezné meg hitünk őszinteségét, ha nem vállalnánk feladatot. Ez volna ugyan a könnyebb, de akkor mi­ért mondjuk azt, hogy hitünkből követke­zik a társadalmi felelősségvállalás. Megér­téssel vagyok az iránt, akiknek ez őszintén gondot okozott. Volt nekem is fenntartá­som, de meg kell mondanom, hogy a ko­rábbi rendszerben az uralkodó párttal és segédcsapatával, a szakszervezettel semmi­féle kapcsolatom nem volt. Számomra tisz­ta lapot jelentett és nem egy korábbi rend­szerből itt maradt képződmény felkérésé­nek tettem eleget.- Éppen itt adódik a következő kérdés, miért éppen a MSZOSZ felkérését fogadta el? F. R.: Ez a szervezet kért fel először, hogy vállaljam a jelöltséget. Egy olyan érdekvédelmi szervezet ez, amelyik ugyan­azt mondja, amit az egyházban is hangoz­lomot emeltek. Most az evangéli­kusokon a sor. Noha az evangéli­kus egyház egykor olyan történel­mi nagyságokat adott a hazának, mint Thököly Imre, Kossuth La­jos, Petőfi Sándor, Bajcsy-Zsilinsz­­ky Endre és mások, ez az egyház az országban és a városban ma is egyik legkisebb a történelmi egy­házak közül. Régen a szép templo­mok építését gyakran gazdag főu­rak bőséges adományai segítették, de ilyen pártfogók ma nincsenek. Márpedig a dunaújvárosi evangéli­kusok egyház- és hazaszeretetét példázza az a megmásithatatlan elhatározásuk, hogy a honfogla­lás 1100. évfordulójára fölépítik saját templomukat maguk és az utókor számára, a város díszére, a haza javára, az Isten dicsősé­gére! Elhatározásukat tettek követ­ték. Gyűjtést rendeztek. Áldozat­­készségüket sokan erejüket meg­haladó áldozatvállalás útján gya­korolják. Bár az 50-60 °C-os ko­hók egészségtelen környezetében és másutt dolgozók nemes szándé­kában és adakozó kedvében nincs hiány, mégis nehezen gyűlik össze az ötszáz fős gyülekezetben a templom építéséhez szükséges 50 millió Ft. Amikor a fizetéseket is csak ezresekben mérik. A munka MEGKÉRDEZTÜK... tatunk, ahhoz, hogy el tudja látni felada­tát, meg kell újulnia. Nincs lehetőségem kétségbevonni ha azt mondom, meg kell adni mindenkinek az esélyt a megújulásra, megváltozásra és arra, hogy ezt tettekkel is bizonyítsa. Különben nagyon jól esett, hogy három tömörülés is megkeresett - éppen az a három, amelyik a legjobban végzett. Akik ismerik közelebbről a jelen­legi szakszervezeti tömörüléseket, tudják, hogy valamennyiben szükségszerűen elő­fordulnak korábbi szakszervezetben mű­ködő személyek. Engem olyan feladatra hívtak, mely összhangban van orvosi hiva­tásommal.- Nem jelent ez a vállalás mégis olya­nokkal való közösségvállalást, akik koráb­ban a rendszer kiszolgálói voltak? F. R.: A lejáróban lévő politikai-törté­neti keresztyénség és az örökké aktuális - és ma nagyon aktuális - evangéliumi­missziói keresztyénség feszültsége adja a kérdés mélyebb üzenetét. A politikai ke­resztyénség diktálhatja azt, hogy csak azokkal vagyunk hajlandók közösséget vállalni, akik ugyanazon politikai platt­­formon állnak. Azt mondják, ez a keresz­tyén plattform. Ez történetileg is téves volt és sok borzalmat okozott az emberisépek, ma bűnbánattal emlékezünk ezekre a ke­resztyénnek nevezett akciókra. Az evangé­liumi-missziói keresztyénségből pontosan következik, hogy válogatás nélkül, tág ha­tárok között, az ügyekre, feladatokra kon­centrálva vállalja a részvételt. A keresztyén ember lelkiismeretszabadsága az, hogy melyik parlamenti párttal rokonszenvezik. A katolikus püspöki kar is felszólította híveit, hogy menjenek el szavazni és ha elmentek, csak az adott szakszervezeti tö­mörülésekre szavazhattak. Befejezésül szeretnék hivatkozni Ordass Lajos püspök egy gondolatára: „Ha két út között kell választani és mindkettőben 1992-ben a nehézségek ellenére el­kezdődött. Ne engedjük, hogy e lelkes építő csapat kedvét szegje a pénztelen­ség. Segítsük őket abban, hogy föl­építhessék ők is az Isten házát ab­ban a városban, ahol az uralkodó rendszer évtizedeken át ezt megta­gadta tőlük. Leendő templomukat fölajánlották a város számára, hogy ott felekezeti különbségre va­ló tekintet nélkül évente többször is egyházzenei hangversenyeket rendezhetnének. Ezért a városi ön­­kormányzat milliókat érő telket díjmentesen bocsátott a rendelke­zésükre, de még további bőséges támogatásra van szükségük. Bár­milyen vallású jóérzésü ember ado­mánya, vagy vállalatok hozzájáru­lása segítse és bátorítsa őket: „Ne csüggedj el kicsiny sereg”. Segítsük őket abban, hogy nemzetünk dicső jubileumát ők is saját harangzúgá­sukkal köszönthessék. Az adomá­nyok összege az adóalapból levon­ható. A „Dunaújvárosi Evangéli­kus Centrumért” Alapítvány szá­ma: 292-88883, MHB RT Duna­újvárosi Igazgatóság. Devizaszám­la számuk: 292-300 000 MHB RT Dunaújváros Ne feledjük: A jókedvű adako­zót szereti, segíti és megáldja az Isten! Dr. Ádám Sándor vannak kérdőjelek, válasszuk azt, ami szubjektíve nehezebb, mert biztosan az a tisztességesebb.” A vállalás nem volt prob­­lémátlan, de az elutasítás szubjektíve könnyebb lett volna. Az egészségbiztosítási önkormányzat­ban vagyok. Itt elsősorban szakmai, egész­ségügyi feladatokat kell megoldani. Opti­málisan kell működtetni egy feltételrend­szert az emberek egészsége, biztonsága, bé­kés garantált időskora érdekében. A többi listákon is kollegák oszlottak el, remélem, hogy lesz szakmai súlya a testületnek. * A beszélgetést egy, a miniszterelnöki hivatal által rendezett konferencia szüne­tében folytattuk. Itt az egyházak vezetői is részt vettek. Megkérdeztük közülük dr. Bodnár Ákos sebészprofesszort, a Refor­mátus Zsinat világi elnökét, ő miképpen vélekedik. Összefoglalva a következőket mondta: Ha engem megkérdeznének ilyen ügyben, megtiszteltetésnek venném, nem mondanék nemet. A felkérést úgy fogad­nám el, hogy hitelveimet, Krisztushoz tar­tozásomat, a feleségemhez, családomhoz és népemhez tartozást nem tudom feladni. Jobb, ha ilyen pozícióba szakképzett egye­temi tanár kerül, aki egyébként hívő em­ber és szakképzettsége is van. Hogy volt kommunistákkal lehet-e együtt dolgozni? - ilyen diszkriminációt Jézustól nem hal­lottam. A porosz típusú konzervatív vallá­sosság szemében támadható a dolog, de ebben én nem tudok egyetérteni. A mi fel­adatunk nem az, hogy kiszolgáljunk egy testületet, hanem az, hogy megüssük egyé­ni hangunkat, a hitben járó ember hang­ját. Az egészségügy mai válsághelyzetében Frenkl Róbert elhatározta, hogy segít ki­emelkedni a gödörből. Köszönöm a beszélgetést. Szerkesztő Utak, lépések Becsukom a Könyvet. Megakadt a lábam a kü­szöbön. A nyitott kapu küszöbén, melyen át két ember készül kilépni, lehorgasztott fejjel, osonva, két, villogó pallost tartó őr kíséretében, hogy ide többé soha be ne léphessenek, még lopva se vethesse­nek egy vágyó pillantást a kerítés résén át. Bűnösök. Ettek a tudás fájának terméséből, és ezál­tal méltatlanok lettek Isten szeretetére. Istenére, aki minden bölcsesség kezdete és vége... Ha ugyan van vége annak a tudománynak, melynek még ábc-jét sem ismeri annyi évmillió elteltével senki ember fia. De ami keveset megismertünk, azt az ő örömére és a magunk hasznára eszközül vetjük be lelkünk táplálása és mun­kánk hatékonyabbá tétele érdekében. Egy kis dicsek­véssel még azt is mondhatnánk, hogy egy úton járunk Vele. Még ha megbotlunk, vagy irányt is tévesztünk néha. Vajon ő nem váltott irányt csak az öröklét azon rövid pillanatában is, melyet emberi történetünkből ismerünk? És az utak irányának összege mégis állan­dóan egy cél felé mutat! Áz övé, és botladozva bár, de párhuzamosan, a mienk is. Hiszen az ő vezérlő tüzének fényét és füstjét követjük. Másképp nem tehe­tünk. Hát ennek az útnak az első lépéseit veti szemére az ötestamentum szerzője azoknak az embereknek, akik most léptek ki az Édenkert tápláló és védő bölcsőjéből a nagykorúság munkás világába, és a tudásszomj út­kereső szemlélődésére? Hiszen Isten munkát - álta­lunk felmérhetetlent - és tudást - általunk beláthatat­­•ant - fektetett bele a Világ teremtésébe! Ezt látja ő büntetésnek az egész eljövendő emberiség számára? Zizzen a Könyv... Lecsúszik a többiről, és kinyílik odább, jóval a felén túl. És a kép is változik. Eltűnik a kapu, a pallosok, a csüggedt emberek, és előttem áll egy ember, egyedül. Rajta a fellahok hosszú ruhája, kezében bot, lábán poros saru, szemében a szeretet lángja. Gondolom, mindnyájan felismerjük benne Jé­zust, a soha nem pihenőt, az Atyától kapott tudással éhezőket táplálót, a vakokat látóvá tevőt, a sánták botját eldobót, az életet visszaadót. így írtam: ember, így is érzem, magam mellett. Hitünk teológiai dialek­tikája is így jellemzi: valóságos ember. Egyike az eddig élt sok milliárd testvérünknek, akiben Isten lelke és tudása nyilvánvalóan megmutatkozott, míg bennünk csak mint sejtelem dereng. De az utat, mely az övé felé vezet, megmutatta nekünk. És ez az út, bármely fordulójában látjuk is kitárulni a perspektíváját, akárhányadik sarokkövénél veszünk mély lélegzetet, nem egyezik az ótestamentumi lélek görcsös győzni akarásának, minden mást letiporni, elpusztítani vágyó törekvésének önmarcangoló, ká­tyúkba ragadó, sziklákba ütköző nyomvonalával. Azért áll a mi utunk mellett minden irányváltásnál egy-egy feszület, mely kitárt két karjával az örök élet útjának ránk eső szakaszát mutatja, függőleges oszlo­pa pedig a lélek végtelenségének mindent meghatáro­zó iránya, az Origó felé mutat. Rajta pedig a végső gyötrelmeit megadással viselő test, melynek minden egyes molekulája feloldódott az élő világban. Oltáraink is, mint sarokkövei utunknak, ezt a jelet viselik. És a hang, mely innen száll útjára, sok ezernyi visszhangja annak az elhaló hangnak, mely közölte a világgal, hogy: elvégeztetett. A megváltás. Az út itt elágazott. Bár meghallanák azok is, akik még a hatalomkere­sés kátyújába ragadva, sziklák ütötte sebekkel bajlód­va, keresik a maguk Messiását. Mi magyarok, sok keserű tapasztalat után, talán ráirányíthatnánk őket erre a másik, szeretettel kikövezett, a legtudósabb mérnök által kitűzött útra. Molnár Barna Azok szolgáljanak, kiknek szivében Krisztus el... Beszámoló a KIÉ I. Országos Színjátszó Fesztiváljáról A nagymultú és mindmáig kedves Kiskőrösi Evangélikus Egy­házközség volt a vendéglátója az április 23-25 között megtartott keresztyén ifjúsági fesztiválnak. Tágas, színpaddal és karzattal ellátott, 400 személyes gyülekezeti ház várta az ország különböző részeiből érkező ifjakat. Péntek délután egymásután érkeztek cso­portok Veszprémből, Budapestről, Dunavarsányból, Debrecen­ből, Nyíregyházáról, Szarvasról, Békéscsabáról, Orosházáról. A felsorolást Csengerújfalu 15 fos csoportjával illett volna kezde­nem, hiszen ők hajnali 2 órakor keltek fel, hogy fáradságos út után a színhelyre érkezzenek. Dehát őket is megelőzhették a hely­beli kiskőrösi ifjak, kik a színpadi szereplés mellett vállalták a szíves vendéglátás szép szolgálatát is, és hogy még teljesebb legyen a kép, ott voltak az Erdélyi Népfőiskola lelkes szereplői is. Nem szeretnék a bibliai Dávid atyánk esetébe esni a kényszerű számlá­lással, de talán nem tűnik túlzásnak, ha 130-150 résztvevővel szólhatunk az érdeklődőkön kívül. Mindig örvendezésre ad okot, amikor régebbi ismerősök talál­kozhatnak, amit megtetéz az, hogy újabb barátságok köttetnek a régiek mellé. A verőfényes tavaszi napsugár melege csak azt erősí­tette szívünkben: Egy nagy családhoz tartozunk, evangélikus, református, katolikus, metodista vagy bármely háttérrel is Krisz­tusban egyek vagyunk. Ilyen érzésekkel várt minket Kiskőrös gyülekezete élükön a lelkészekkel: Lupták György, Szabó Vilmos, Kecskeméti Pál, ezeknek feleségük és egész családjuk. Ide írhatjuk a név szerint megismerteket, a készséges segítőt, Körmendi Lacit, a régi KIÉ-st, Suba Sanyit stb., de felek, hogy felsorolni nem tudom név szerint a finom ebédet készítő, süteménnyel, rétessel, üdítő itallal szolgáló, vagy a kollégiumi szálláson fáradozó keze­ket és szíveket. En nem tudom, az Úr tudja, áldott legyen érte! Mi került bemutatásra a fesztiválon? Talán a szivárvány színei­hez lehetne hasonlítani azt a széles skálát, mi bemutatásra került. Fábry Szabolcs színjátszóbizottsági elnököt dicsérem most, hogy mindet be tudta sorolni, még negyedórás szünetekre is futotta. Színpadra került Podmaniczky: Uj zsoltárja. Fricz: Wéber árja, Arany: Fülemüléje, Tamási: Székely fása, Túrmezei: Peti rabsága. Valaki járt itt - (Krisztusra gondoltunk), Ecsedy: Akik a jobb részt választották - bibliai emberek elevenedtek meg előttünk. A. de S-Exupéry: Kis hercege is színpadra került komoly gondolatai­val, Kis emberek világa c. játék a boldogság szomorúságba tor­­kollását mutatta meg, Örkény István Írását Gyarmati Éva vitte sikerrel színpadra, páros jelenet szólt halálbaugrásra készülő em­ber megállításáról. Ernst Lange: Kilenc kője szólalt meg egy holland cselédlány hitharcáról, haláláról. Erdélyi fiataljaink a „Kezek"-el mutatták be, melyekkel áldani, ölni lehet. Hol nevet­tünk, hol sírtunk, hol megdöbbent áhítattal figyeltünk, hol dörgő tapsba kezdtünk és vastapssal nyilvánítottunk egyetértést, tet­szést. íme a széles skála. Kimaradt volna talán valami? Énektaní­tás, játék, tánc? Széles a skála. Melyik az igazi út? Erdő-erdő, kerek erdő különféle fákkal. Van közte öreg fa, van közte fiatal, árnyas bokor és tisztás is. Pihenésre, üdülésre szolgál, lehet gondolatnak, imád­ságnak is helye. Jószándék a más ferdítésére, a másság megértése, a tanulási készség. Nem egymás másolása, nem egyformaság, nem kaptafa rendje, hanem testvéri szeretet megélése. De egy szabályo­zó mégis van és ez a KIÉ-hez tartozik. Azok szolgáljanak, kiknek szívében Krisztus él és arra törekszenek, hogy Krisztusnak nyerje­nek meg fiatalokat és mindeneket. A színpad is legyen a bizonyság­­tétel helye. Az egymás befogadását, a testvéri szeretet gyakorlását, Krisz­tus követését szolgálta a megnyitó áhítat, a reggeli és esti áhítatok Lupták György, Szeverényi János és Kőhegyi István szolgálatával. Vasárnap délelőtt pedig résztvettünk a kiskőrösi evangélikus templomban tartott gyülekezeti istentiszteleten, melyen Szabó Vilmos lelkipásztor hirdette az Igét és a fesztivál ifjúsága énekek­kel, gitárkísérettel dicsérte Istent. A búcsúebéd után a színjátszóbizottság tagjai mégegyszer ösz­­szeülnek: Hogyan tovább? - vetődik fel a kérdés. Mindenki hálás szívvel gondol az együtt töltött napokra, órákra, a szépen sikerült bemutatókra. Meg is fogalmazódik a szivbeli döntés: Nem ülhet senki valós vagy képzelt babérjain, mégha oly kellemes is azon pihenni. További tervek, állomások, célok helyét, idejét próbál­juk egyeztetni, szemünk az Úrra néz, akié az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké. Kőhegyi István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents