Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-10-04 / 40. szám
EMLÉKEZÉS KOSSUTHRA kl EVANGÉLIUM FÉNYÉNÉL (Folytatás az 1. oldalról) A függetlenségért folytatott harca mindig a környéken élő népek figyelembevételével folyt. Egyik beszédében a józan magyar külpolitika alapjait vázolta, figyelembe véve az akkori Európa valamennyi hatalmasságát és népét, hogy mindegyikkel kölcsöhös egyességben és szövetségben éljen a nemzet. A térség valamennyi politikusa között túllépett a veszekedő és nagyhatalmi támogatást kereső kis állami politikán és ugyanakkor nagyvonalú megegyezést kínált a magyarországi kisebbségeknek. Ez a kisebbségi gondolat ma is aktuális és mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt a programot valljuk és törvényjavaslatban az országgyűlés elé is visszük. Kossuth a kisebbségi kérdés megoldására az egyházak példáját hozza fel. Ahogy a felekezetek egymás mellett párhuzamosan élnek és autonómiájuk lehet, ugyanúgy élhetnek egymás mellett békében a saját szervezetük alatt a kisebbségek. Kossuth nem értett egyet a kiegyezéssel, féltette nemzetét, hogy „máglya lesz, melyen az osztrák sas elég.” Vitázott Deákkal, de megakadályozni nem tudta. Emigrációjában sem a kétségbeesést választotta, hanem a fent jelzett tanulságokat vonta le és hirdette. Az előadások között énekszámok és szavalatok egészítették ki a programot. Régi magyar istenes énekeket énekelt a miskolci Bartók Kórus, Kossuth-nótákat a Tállyai Általános Iskola énekkara. Vörösmarty Mihály Szózatát meggyőzően szavalta el Rohács Andrea az iskola növendéke. A templomban és a templomon kívül ünneplő gyülekezet méltóan emlékezett Kossuth Lajosra és az evangéliumból erősítést nyerve hitben erősödve térhetett haza ki-ki otthonába. Tóth-Szöllős Mihály Rohács Andrea szaval Bizonyára sokan megértik, hogy ebben a templomban, ezekben az ünnepi és történelmi percekben nem lehet meghatódas nélkül bejelenteni a tényt: a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium új tanévét megnyitom. Nem lehet, hiszen ebben a mondatban most múlt-jelen és jövő sűrűsödik össze. Benne van a Gondviselés különös kegyelme, amely visszaadta ennek a gyülekezetnek az iskoláját. Benne van templom- és iskolaépítő őseink hite: íme az Úr nem hagyta kárba veszni az örökségét. Munkájuk és áldozatuk nem volt hiábavaló. És benne van ebben a mondatban a mi reménységünk is, hogy teljesíteni tudjuk a ránk bízott feladatokat, amelyeket az ősi iskola szellemisége és a mai kor igénye állít elénk. Mi is ez az örökölt feladat? Tudjuk, hogy városalapító őseink a templom és a városháza után iskolát is teremtettek, Nyíregyházán. A templom, a városháza és az iskola hármas pillérére alapozták életüket. S amikor az akkori gyülekezet 1806-ban meghívta az iskola első professzorát, ezt a nagy bölcsességről tanúskodó hármas követelményt állította elé: ' „... óhajtjuk, hogy oskolai ifjúságunk az igaz keresztyén erkölcsre mind parancsolatok, mind szép példaadás által úgy vezettessék, hogy igaz vallásismerete és erkölcsi szép serénysége mindenekben kitűnjék. A többi tanulmányokra pedig akként fordíttassék gond, amint azt az Idő szelleme fogja javallani, de a honi nyelv tanítását mindenek felett kívánjuk.” Világos, bölcs beszéd! A legmodernebb pedagógia sem tud többet mondani. A tanulókat Újra megnyílt az évszázados evangélikus iskola Győrött (Folytatás az 1. oldalról) Iával szólt arról, hogy az elmúlt évtizedek nem ölték ki az egyházhűséget a szívekből, s az a győri gyülekezet - amely már a XVI. században is iskolát mondhatott a magáénak - újra megnyithatja saját intézményét. Az igehirdetés négy gondolatot emelt ki. Az első a cél, amelyet nem szabad szem elől téveszteni. A gyerekek célja lehet a jobb, eredményesebb tanulás, az új iskolához méltóbb magatartás, a nevelőké a felelősségteljes, a nagy elődökhöz méltó munka, a szülőké pedig az, hogy mindent megtesznek a gyermekükért. Isten is ad azonban célt: „van üdvösségetek” - hallottuk az igében. Ennek az iskolának az üdvösséget kell szolgálnia. A célt a feladatok segítik megvalósulni. Ezek gyermeknél és nevelőnél a pontos kötelességteljesítésben jelentkeznek. Az ige szerint Is-, ten is ad feladatot, cselekedjük a jót. A nevelő nemcsak oktat, hanem nevel, szeret, megért, megbocsát. A gyermek pedig szót fogad és szolgálatkész lesz. A feladat így lesz könnyű, mert együtt és egymás örömére, épülésére végezzük. Az iskola a közösségi élet színtere. Ezért különösen fontos a magatartás. A gyermeknek tudnia kell, hogy magatartását osztályozzák, nem feledkezhet meg arról, hogy evangélikus iskolába jár. A nevelőnek is tudnia kell, hogy nemcsak magánember, életének alakulását sokan figyelik. Példát kell mutatnia. Az Isten szerinti magatartás pedig így fogalmazható meg: „senki se dicsekedjék”. Az Isten előtti alázatosság megbecsült az emberek között is. A munkához pedig erőforrás szükséges. így valósulnak meg a célok és a feladatok, így lesz magatartásunk is megfelelő. Ez az erőforrás gyermeknek és nevelőnek egyaránt lehet a tudás és a szorgalom. Isten is ad erőforrást, a kegyelem és a hit ajándékát. Ezért indulhatunk bátran és örömmel. Isten akarja iskolánkat áldott eszközzé tenni, ő ajándékozza a hitet is, hogy munkálkodásunk jó gyümölcsöt teremjen. Az ünnepi tanévnyitó istentisztelet után - amelyen a gyülekezet hat lelkésze szolgált - folytatódott az ünnepi program. Benkő Imre gyülekezeti felügyelő köszöntötte a gyülekezet tagjait, az egyes felekezetek lelkészeit, az állami és társadalmi szervezetek képviselőit, a korábbi evangélikus iskola még élő nevelőit, akik egy-egy gyönyörű virágcsokrot vehettek át a gyülekezet ajándékaként. A most tanítók pedig ugyancsak virág kíséretében Turóczy Zoltán néhai győri evangélikus püspök Posztillás könyv c. kötetét kapták. Ittzés Gábor igazgató lelkész rövid ismertetést adott az iskola múltjáról. Jó tudni, hogy a győri evangélikus iskola diákja volt többek között Szenczi Molnár Albert, s olyan egyéniségek is tanítottak itt, mint a Berzsenyi Dánielt felfedező és támogató Kis János, a későbbi püspök. Elmondta továbbá, hogy tulajdonképpen Veni Sancte-t tartunk, de Te Deum-ot mondunk, mert a Szentlélek Úristen kegyelméből dicsérhetjük a gyülekezetei segítő, hitében megtartó Istent. A visszatekintés után felolvasta a kuopiói finn testvérgyülekezettől és a püspökségtől érkezett táviratokat, illetve részleteket olvasott fel Zacher Lajos, az iskola egykori tanítójának leveléből, aki 65 évvel ezelőtt kezdte iskolánkban áldásos tevékenységét, úgy vall pályafutásáról: „A megtalált szeretet igazi nevelővé tett, és egész nevelői pályámon ez a szeretet vezetett.” Jancsó Kálmánná igazgató méltatta az iskola - mint szellemi műhely-jelentőségét. Külön kiemelte Péterfy Sándort, aki közösségi munkájával kiérdemelte a „Tanítók atyja” kitüntető címet. Az előtte és az iskola előtt álló feladatokról elmondta, hogy igyekeznek az elődökhöz méltóan élni és dolgozni, s ehhez kérte a gyülekezet támogatását. Győr várost a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sport Osztályának vezetője, Olaszi Imre képviselte, aki közvetlen meleg szavakkal köszöntötte az induló isküiát és működéséhez további segítséget Ígért. A tanévnyitó istentiszteleten Oravecz András orgonajátékában gyönyörködhettünk. Az ünnepélyen Benkő Dóra mély átérzéssel adta elő fuvolán Händel G-moll szonátájának két tételét, orgonakísérettel. Közreműködött az újtemplom énekkara Ferenczy Judit vezetésével, Benkő Márta pedig az első korinthusi levélből felolvasta a szeretet himnuszát. Az ünnepély a Himnusz közös éneklésével zárult. Isten gazdag áldása kísérje az újra útra bocsátott Evangélikus Óvoda és Általános Iskola munkáját. Pónya László erkölcsn és tudományokra és az édes anyanyelvre kell oktatni. Ez a pedagógia alfája és ómegája, a nevelés filozófiája, amely a szeletet módszertana által valósul meg. Feladatunk tehát világos, bár a megvalósítás ma sem könnyebb, mint 1806-ban volt. Valamennyien tudjuk, milyen károkat okoztak az elmúlt évtizedek lelkiekben és szellemiekben egyaránt. Számos nemzedéktől nemcsak a hitet, az egymás iránti bizalmat, a teljesítményhez szükséges ambíciót, a jobb életre való törekvés igényét vették el, de megfosztották őket a hovatartozás tudatától is. Így: ifjúságunk egy része, olykor akarata ellenére is, a sehova-sem-tarto- zás, az önmagának-élés, és a lelki üresség állapotába került. Ezért kell ma ismét - az alapító-levél szavaival - „az erkölcsiség szép serénységére” szoktatni az új nemzedékeket. És ahogy elődeink a múlt század elején le tudták győzni az akkori anyagi nehézségeket, az akkori idegen szellemi és nyelvi befolyásokat, példájuk nyomán mi is reménységgel kezdjük el az iskola új, történelmi korsókat. Bízunk tehát abban, hogy 1992 az iskola életében nem csak tulajdonos-, hanem szemlélet és magatartásváltozás kezdete is lesz. Ebben a szellemben kívánunk megfelelni a kor igényeinek: az érvényes állami tantervek alapján, a jelenlegi tankönyvek segítségével fogjuk tanulóinkat új életszemléletre és korszerű tudományokra oktatni. Most tehát ennek a legtermészetesebb pedagógiai programnak: vagyis a keresztyén élet- szemlélet és a korszerű tudományos műveltség találkozásának szellemiségében köszöntöm mindenekelőtt igen tisztelt vendégeinket, akik országos, regionális és városi tisztségviselőiként, a magyar oktatásügy képviselőiként, a nyíregyházi egyházak vezetőiként megtisztelték jelenlétükkel tanévnyitó ünnepségünket. Itt-létük egyben biztatás is számunkra: figyeld és bátorító szemük előtt fogunk dolgozni, számítva tanácsaikra és segítségükre. Köszöntöm továbbá legközvetlenebb érdektársainkat: a szülőket, akik eljöttek ide, az eddig szokatlan helyre: a templomba, tanévnyitóra. Ők már bizonyára megtapasztalták, milyen csodálatos dolog szülőnek lenni: részesévé válni az isteni teremtő munkának. Látni azt, hogy gyermekük immár testi és lelki egészségben megérte ezt a kort: gimnazista lett. Ezek a szülők nyilván nem felejtették el, Kinek köszönhetik mindezt! Bizonyos, hogy ahány Szülő, annyi meggondolás alapján adta most gyermekét kifejezetten keresztyén szellemű iskolába. Bizonyára vannak olyanok, akik őrzik szép emlékeiket, tudják, mert átélték, vagy hallották, hogy ennek a gimnáziumnak milyen szép közösség- és emberformáló hagyományai voltak. A jelenlévő öregdiákok serege az élő tanú erre. Ez tehát egy igen tiszteletre méltó szempont. Más szülők talán azért adták ide gyermekeiket, mert úgy vélik: itt tudják őket leginkább bekapcsolni az európai-keresztyén kultúrkörbe, hiszen:Európa lényegében a. keresztyén kultúra' megteremtője és fenntartója mindmáig. Az egyházi iskola pedig nyilván ezt a 2000 éves, ám ma is érvényes eletszemléletet és értékrendet közvetíti a tanulóknak, akiket úgy kívánunk európaivá tenni, hogy annál inkább magyarok maradjanak. S végül bizonyára vannak olyan szülők is, akik egész egyszerűen azért hozták gyermekeiket hozzánk, mert tudják: ez a gimnázium a múltban olyan iskola volt, amely fontosnak tartotta a tisztességes, az etikus-ember kinevelését. S ezt is példák sorával lehetne bizonyítani. Nos, kinek a szempontjai az igazak? Úgy vélem, mindhárom szándék helyes. Iskolánk valóban hagyománytiszteletre, magyarság- tudatra, keresztyén és európai szemléletre, és emberi tisztességre kívánja nevelni tanítványait. Ám mindezeken túl, illetve ezek által még valami mást, egyfajta lelki többletet is kíván adni, felkészítve őket arra, hogy életük minden helyzetében tiszta szívű és tiszta kezű, Teremtőjükkel és önmagukkal békességben élő emberek maradjanak. Kedves Szülők! Kérem, ne feledjék, hogy az iskola csak lehetőség arra, hogy gyermekeikből érett és boldog felnőttek legyenek. Ezért Önöknek is nagyon sokat kell tenni. Az iskola ugyanis nem tudja őket elzárni az élettől, a valóságtól. Diákjaink nem a világtól elszigetelten, nem eszményi kolostori nyugalomban, hanem benne élnek ebben a világban. Minden mozdulatukkal, minden gondolatukkal. Ki vannak tehát téve minden társadalmi és családi rezdülésnek. És ők - életkoruk miatt is - nagyon jól érzékelik a világot. Ismerik a szülők otthoni hangulatát, a családi asztal körül folyó beszélgetések - vagy eSfetleg fájó hallgatások - minden formáját, békés vagy ingerült stílusát. Az iskola tehát nem tudja kivenni őket a világból, de szeretné, ha mérsékelni tudná a világ gonosz hatásait. Arra tanítjuk majd őket, hogy tanuljanak meg különbséget tenni jó és rossz, értékes és értéktelen között. És próbáljanak meg saját maguk különbséget tenni: szavak és szavak között! Ezért is szeretnénk nekik megtanítani az elfelejtődött szép magyar szavakat. Gazdag nyelvünk sokezer szép szavából á legszebbeket, a legfontosabbakat! Hogy ne szégyelljék és őszinte szívvel tudják kimondani azt a csodálatos szót: ÉDESANYÁM, még ilyen formában is: „köszönöm, Édesanyám.” Hogy a mai korban divatos, mások rovására történő önmegvalósítás helyett ismerjék meg azt a kifejezést és azt az állapotot, amely ezekkel a szavakkal foglalható össze: TISZTA LELKIISMERETŰ EMBER. Hogy a mindent elárasztó „anyagi érdek” kifejezés mellé tanulják meg az ERKÖLCSI, SZELLEMI ÉRTÉK szavakat is. Hogy a visszavágás és a bosszúállás szavak helyett ismerjék meg az IRGALMASSÁG és a NEMESLELKŰ- SÉG fogalmát. Hogy a kétségbeesés és a minden-mindegy cinizmusa helyett ismerjék meg a REMÉNYSÉG és az ÖRÖMÜZENET, vagyis az EVANGÉLIUM szavait is. Mert ha ezek a szavak: édesanyám, tiszta lelkiismeret, erkölcsi érték, nemeslelkűség és örömüzenet a sajátjukká válnak, akkor reméljük - mint Vejnemöjnen bűv-igéi - magatartássá nemesednek. Bízunk tehát abban, hogy tanítványaink jobbik része valóban más, új szemléletű emberré válik. Olyanná, aki benne él a világban, de tiszta ember marad. Ilyen új, jellemes nemzedékeket szeretnénk nevelni, akiknek magatartása kedvező hatásai lehet majd az egész társadalomra. Hiszen ez a világ sóvárogva várja a tisztaságot, a tisztességet, a felebaráti magatartást. Kedves Szülők! Segítsenek tehát saját példájukkal : szavaikkal, viselkedésükkel, el nem fogyó türelmükkel az iskolának, vagyis gyermeke- iknek. Mi majd megtanítunk nekik sok szép verset, sok okos képletet. Elolvastatunk velük sok értékes könyvet. Ösztönözzük őket az anyanyelv és az idegen nyelvek magas szintű megtanulására. Tanulmányi és sport-versenyeken való részvételre késztetjük őket, s megtanítjuk nekik az elfelejtett szép szavainkat. Ám mindezeken keresztül elsősorban arra szeretnénk megtanítani őket, hogy felismerjék: MI A LÉNYEGES ÉS MI A LÉNYEGTELEN ebben az életben. Vagyis: hogy felismerjék: mi a különbség a világ sok-sok fontos és az EGY SZÜKSÉGES dolga között! Hogy egyszer rádöbbenjenek: mit ér, ha az ember az egész világot megnyeri, de lelkében kárt vall! Mit ér: ha angyaloknak nyelvén tud szólni és minden tudományt ismer, de szeretet nincs benne, mit ér? Bizony akkor semmik vagyunk! Mert a világot nem a ráció, a hideg számítás, hanem az érzelem melege: a szeretet tartja össze. A társadalmat nem az önzés, a magunknak élés ridegsége, hanem a részvét, az egymás terhének hordozása tartja meg emberi közösségnek. 2000 év után sincs és nem is lehet más életelv az ember számára, mint a Tízparancsolatot egyetlen lényeggé sűrítő Krisztus-i biztatás: „ Uj parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek ! Hogy minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” Kedves Szülők! Ezaszeretet-parancsolat irányítja a tantestület munkáját. És ha ezt a parancsolatot a családi otthonokban is meg lehetne valósítani - és miért ne lehetne?! - ezzel, az otthoni szeretet-háttérrel segíthetik legjobban az iskola munkáját, a gyermekek életét. Vendégeink és a szülők köszöntése után őszinte tisztelettel köszöntöm a gimnázium tanári karát, amelynek tagjai - megmaradva és megújulva - vállalták ezt a nem könnyű, ám nagyon szép feladatot. Sok-sok minden múlik rajtuk! Hogyan tudják személyiségükön keresztül megszerettetni tantárgyaikat. Hogyan tudnak példát mutatni tudásból, emberségből, sze- retetből?! Az iskola korábbi tantestületéből ezen a nyáron 8 tanár változtatott munkahelyet, családi, anyagi vagy egyéb okokból. Helyükre az iskola Igazagtótanácsa megfelelő szakképesítésű és keresztyén életszemléletű tanárokat vett fel. Így a tantestület készen áll a munkára. Valamennyinket élteti a hivatástudat és az a szándék, hogy munkájukat tiszta lelkiismerettel fogják végezni. A legmodernebb tudományos ismereteket fogják tanítani az erkölcs tükrében, tudva azt, hogy a tudás csak az erkölcs ellenőrzése alatt maradhat világépítő erő, e nélkül világ-pusztító erővé válna. A Teremtő parancsa szerint az embernek uralkodnia kell ezen a Földön, ám ezt az uralmát csak úgy tarthatja meg, ha uralkodni tud önmagán. A tantestület munkájával kapcsolatban külön kell szólnom az iskola-alapító nyíregyházi gyülekezet mai tagjaihoz és az iskola legjobb hagyományait hűséggel őrző öregdiákjaihoz. Köszönöm, hogy sokan eljöttek, hogy tanúi, részesei legyenek az új történelmi korszak első mozdulatának. Kérem azonban, hogy ne feledjék: az ember- nevelés olyan magvetés, amelynek termése, virága csak bizonyos idő eltelte után válik láthatóvá. Ahogy a bölcs természetben, úgy a nevelésben is van érési idő. Legyenek tehát bizalommal és türelemmel a tantestület munkája iránt. Ne várjon senki azonnali és látványos eredményeket, hiszen a mai megnyitó után a munka még csak elkezdődik. A tanári kar és az iskola vezetése nevében tehát azt kérem: a gyülekezet tagjai és az iskola hűséges öregdiákjai szeretettel figyeljék és minden tőlük telhető eszközzel segítsék az iskola munkáját. Hiszen az iskola hivatásszerű működtetése csak az egyház és a gyülekezet, a szülők és az öregdiákok, a tantestület és a tanulók együttes munkája révén válik lehetségessé. Befejezésül és éppen ezért megkülönböztetett szeretettel fordulok az iskola jelenlegi 7 évfolyamának 22 osztályába járó 688 diákjához. Ennek az iskolának voltam én is 8 éven át tanulója, ettől az iskolától kaptam én is egy életre szóló ösztönzéseket. Különös kegyelem, hogy tanári pályám utolsó szakaszában újra idejárhatok! Ebben az érzésben köszöntöm most a kezdő kis elsősöket, és tanulmányaikat már itt folytató diákokat. Tudniuk és majd érezniük kell, hogy valamennyien: mind a 688-an, felekezetre, származásra és hovatartozásra vaíó tekintet nélkül egyformán megbecsült tanulói lesznek az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumnak. Az elsősök - az egyházi iskola szellemiségének megfelelően - már órarend szerint fognak hit- es erkölcstant tanulni, ám a már korábban is itt tanulókra ez nem vonatkozik. Csak ha külön kérik, akkor teremtünk számukra fakultatív lehetőséget. Iskolánk szellemiségét kezdetektől fogva a türelmesség és a szeretet parancsolata határozta meg. Éppen ezért itt minden diáknak tudnia kell, hogy ő fontos személyiség, akit számontar- tanak. A teremtőjüktől kapott tehetségüket tehát tisztességgel kell fejleszteniük, a kapott tá- lentumokkal jól kell gazdálkodniuk. Minden Kossuth-diáknak meg kell érteni a lutheri intelmet, mely szerint: „Isten szorgalmat és hűséget vár el minden hivatásban.” És szem előtt kell tartania Kálvin figyelmeztetését, mely szerint: „Soha nincs olyan időszak az ember életében, hogy tisztességes ne lehetne!” Eben a szellemiségben: az erkölcs és a tudomány, a szeretet, a hűség és a tisztesség jegyében nyitom meg az új tanévet, nyugodt es derűs, békés és áldott tanévet kívánva mindannyiunknak! Dr. Bánszki István Egyházunk a magyarság életében Előadás a Magyarok UI. Világkongresszusán |Folytatás) 2. Második aspektusom: a ma öröksége. Az egyik neves írónk által „átokszázadnak” nevezett saeculu- munkban a magyarságon belül vallási szempontból az evangélikusságot sújtotta a legnagyobb csapás. Trianon vétkes és igaztalan döntése folytán a század első éveinek 1 300 000 hazai evangélikusából mindössze félmillió maradt, s mára az is lecsökkent 300 000-re. A század derekán is megtépázta egyházunkat 1944/45, 1948/49, majd 1956/57. Valóságos és jelképes sárga csillagot hordoztunk sokan. „Osztályidegen”, „reakciós” és másfajta jelzőket illesztettek többünkre. Különösen is fájdalmas volt az 1948-ig hűségesen helytálló idősebb világi tisztségviselők kíméletlen félreállítása, Ordass Lajos püspök állami és egyházi elítélése, Kékén András Deák téri lelkész börtön- büntetése, Kendeh György kelenföldi lelkész deportálása. Meg kell vallanunk, hogy az egyre bénítóbb diktatúra következtében nem fejlődött ki az egyházban olyan mértékű ellenállás, amely a mai fiatalabb nemzedék jogos vagy jogtalan kritikáját elnémítaná. A jelen és főként a jövő egyháztörténészeire váró feladat ennek okait és körülményeit történeti távlatból felmérni. Volt-e és ha igen, milyen „harmadik út” létezett az „ellenállás" és a „megalkuvás” között e mögöttünk eltelt 40 év folyamán? Egyesek és csoportok igazságát vagy hamisságát igazán sem a hazai, sem a külföldi közvélemény, hanem egyedül az Igaz Bíró tudja és fogja megítélni. Annyi bizonyos, hogy 1949-től kerek negyven éven át a magyar evangélikusság egyetlen általános (elemi) és középiskolával sem rendelkezett, bár az 1948-as egyezmény a két budapesti iskola megmaradását garantálta. Feloszlatták szeretetintézményeink egy részét, szélnek eresztették diakonisszáinkat, megszüntették ifjúsági és kulturális egyesületeinket. Mégis megmaradt számunkra az egyház igazi kincse, a thesaurus ecclesiae: Isten evangéliuma. Ez az örömhír tartotta a lelket a gyülekezetekben. De hát végül is milyen örökséget vett át és fogadott el a magyar lutheranizmus e 40 év után? Befogadja és továbbviszi az evangélium örökségét, de megtanulta, hogy a templom és az iskola elválaszthatatlan! Oktatás és nevelés nélkül légüres térben hangzik az Ige - csak kivételes kiváltság, ha valaki ezek nélkül ébred élő Krisztus-hitre. De éppen az ilyen ember igényli azután az: oktatást, ahogy Pál apostol is int: a hit mellé tudományt is ragasszatok! Ezért is adunk hálát Istennek, hogy oly sok évi szünet után ma már evangéhkus középiskolával rendelkezhetünk : a két budapestin kívül Sopron, Bony- hád, Nyíregyháza és Orosháza gimnáziumaival. Több gyülekezet 8 osztályos képzést tervez, néhányban már egyházi óvoda is működik, éspedig magyar és német nyelven. Teológiai Akadémiánk is egyetemi rangot kapott: immár Evangélikus Hittudományi egyetemként működünk, ahol folyamatban van egy második szak, a hit tan tanári tagozat kiépítése is.* Egyházi sajtónk között megemlítem a hetenként megjelenő Evangélikus Élet című néplapot, a havonként megjelenő Lelkipásztor című szakfolyóiratot és a negyedévenként publikált Evangélikus Szemlét, az értelmiség Diakonia című periodikáját. Végül még egy mozzanat: amint egyházunkban a hit és a tudomány szorosan összekapcsolódik, úgy elválaszthatatlan örökségként tartjuk számon az ige* Kulturális értékeink közül meg kell még említenem az 1979-ben megnyílt Evangélikus Országos Múzeumot, amely a belváros szívében, a Deák téren mutatja be naponta - hétfő kivételével - a magyar evangélikusság fél évezredes egyház-művelődés és művészettörténeti emlékeit, köztük Luther 1543-ban írt saját kezű végrendeletét. hirdetés és a szeretetszolgálat közös elkötelezését. Hiszen a törvény és az evangélium tolmácsolása mellett maga Jézus Krisztus Urunk bízta meg tanítványait a gyógyító szeretet cselekedeteinek szüntelen végzésére betegek, öregek, rászorultak, üldözöttek között. Ezért is vesz részt egyházunk az ökumenikus és a Johannita szeretetszolgálatban, s ezért épített ki hazánkban tizenkét evangélikus szeretetotthont. így működik fővárosunkban három ilyen diakóniai intézmény, egy- egy pedig Pécsett, Győrött, Börcsön, Kerepestarcsán, Balassagyarmaton, Albertiben, Nyíregyházán, Békéscsabán és Kiskőrösön. Befejezem annak a kérdésnek a felvetésével, hogy milyen sajátos szerepe lehet ma és a jövőben a magyarországi evangélikusságnak? Az egyházon belül mindenekelőtt a hitélet erősítése és a régen várt demokratikus megújulás elősegítése. Művelődés terén: újra felvenni tudós prédikátoraink és művelt elődeink elvesztett vagy elherdált örökségét. A közélet területén pedig az a törekvésünk, hogy újra erkölcsi tekintéllyé váljunk és így vehessünk részt drága magyar hazánk lelki és szellemi felemelkedésében. Ehhez kérem a Magyarok Világszövetségének és a Magyarok III. Világkongresszusának erkölcsi és szellemi támogatását! Dr. Fabiny Tibor Evangélikus Ifjúsági Találkozó New Orleans-ban (Folytatás) A Convention Centre-ben egésznapos programok várták a látogatókat. A többezer négyzetméteres földszinti helyiség számtalan sport- kulturális és szórakozási lehetőséget kínált. Egyszerre folyt ott kosár- és röplabdameccs, szappanbuborék-fújás és sziklamászás, barkácsolás és videózás. Kipróbálhattuk azt is, milyen érzés mozgássérültként tolókocsiban közlekedni. Az emeleten ezzel egyidejűleg különböző előadások hangzottak el pl. a születésszabályozásról, a sátánizmusról, a rockzene és a mai életmód kapcsolatáról, vagy hitünk egy barátunkkal való megosztásáról. A szállodában került sor a bibliaórákra és a vasárnapi istentiszteletre. Ezek mind oldott légkörben zajlottak, így sok személyes kapcsolat is szövődhetett. Csoportunk esténként összegyűlt a hotelben az aznapi események megbeszélésére és közös imádságra. Benyomásainkat összegezve így foglalhatjuk össze: vegyes érzelmekkel kísértük végig ezt az Ifjúsági Találkozót. Eleinte kissé idegenkedve figyeltük az életbő amerikai viselkedésformát, mely természetesen a fiatalok között mutatkozik meg a legjellemzőbben, ám az összejövetel végére eljutottunk odáig, hogy ezt is helyi kulturális vonásnak fogtuk föl. Egyikünk, akit különösen izgatott az LCMS konzervativizmusa és a találkozó populáris jellege közt feszülő ellentét, érdekes esetet hallott egy amerikai lelkésztől. 0 elmondta, hogy a Superdome takarítónője az egyik összejövetel után lenyűgözve fedezte föl a különbséget a keresztyén ifjúság és a rock-koncertek rendszeres látogatói között, s e tény őt is Krisztus felé fordította. Igen, ez Amerika másik oldala, melynek megváltoztatásában talán az efféle találkozóknak is nagy szerepük lehet. Az Ifjúsági Találkozó végeztével Dusán Tóth és a Szt. Lukács egyházközség jóvoltából tíz napot tölthettünk Torontóban. Családoknál szállásoltak el bennünket, közös programokat szerveztek részünkre, többen vacsorára is meghívtak. Köszönetünket szeretnénk kifejezni Anne és Gordon Belinek, akik megismertettek bennünket Kanada szépségeivel és kitartóan kalauzoltak minket Torontóban, valamint mindenkinek, akinél szállást, ellátást és meleg vendégszeretetet kaphattunk. Nagyon hálásak vagyunk az öt amerikai szlovák egyháznak, melyek anyagi áldozata lehetővé tette csoportunk részvételét az 1992-es New Orleans-i Ifjúsági Találkozón. Őszinte s mély hálával mondunk köszönetét Dusán Tóth tiszteletesnek utazásunkért, az együtt töltött csodálatos napokért, és a mindenható Isten áldását kérjük őreá, családjára, vendéglátóinkra és az egész amerikai ifjúságra. Urbán Eszter és Rihmer Zoltán Evangélikus Élet 1992. október 4. Tanévnyitó Nyíregyházán - 1992. augusztus 30-án
