Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-05-03 / 18. szám

EGY MAGYAR ESTE BÉCSBEN I A második világháború, de még inkább az 1956-os forradalom után százak és százak lépték át hazánk nyugati határát és lettek „menekül­tekké” a szomszédos Ausztriában. A menekültügyi probléma állami feladatot jelentett, de volt a dolog­nak spirituális, lelkigondozói vetü- lete is. Szépfalusi István Bécsben élő magyar lelkész lelkiismereti kérdés­ként fogadta ezt a kihívást és neki­látott „Krisztus népének” össze­gyűjtéséhez. Természetesen nem nézte szigorúan a felekezeti határo­kat, de gyűjtögette az evangéliku­sokat. 1962-ben a Magyar Lelki­gondozó Szolgálat jogi elismerést kapott és szervezetileg is megala­kult az Ausztriai Evangélikus Egy­házon belül. Ekkor iktatta be az első egyháztanácsot és kezdték meg együtt egész Ausztria területén a hívek gyülekezetbe gyűjtését. A megalakulás 30. évfordulóját kétnapos ünnepséggel ülték meg Bécsben április 4-5-én, és a közel­jövőben nyugdíjba készülő Szépfa­Szépfalusi István lelkész és D. Dieter Knall püspök lusi István ez alkalommal utoljára iktatta be a Lelkigondozó Szolgá­lat újonnan választott egyháztaná­csát. Az első napon - szombaton - az új egyháztanács tagjai „csen­des napra” gyűltek össze, megbe­szélendő jövendő feladataikat és közösen járultak az Úr asztalához. Vasárnapra a Deák téri testvér­gyülekezet küldöttségét fogadták. Zászkaliczky Péter lelkész és Gryl- lus Vilmos képviselték a gyüleke­zet presbitériumát. Nézzük ezután az ünnepi esemé­nyek sorozatát. A bécsi 'Feltámadás templomban (Lindengásse 44.) délután 4 órakor kezdődött a magyar istentisztelet, melyen az osztrák evangélikus egy­ház bécsi püspöke, D. Dieter Knall püspök prédikált Mt 20,28 alap­ján. Az Európai Protestáns Egyhá­zak budapesti konferenciájának eredményéről számolt be. A jövő Európa emberképének látásában egységesek voltak. A protestantiz­mus az embert elsősorban Isten teremtményének tartja, és nem a siker és sikertelenség, nem a telje­sítmények után kérdez, hanem a „sola gratia” elvet fogadja el. Az ember Krisztusban lehet újjá, új teremtés lesz és Krisztus erejéből akar szolgálni a világban. Ezért igenli a protestantizmus a demok­Hollós József gyülekezeti lektor ratikus szabadságot és felelősséget, a jogállamiságot és a szociális piac- gazdaságot minden problematiká­jával együtt. A jövő Európájában Isten szeretetét kell hirdetnünk, mert minden népnek - bármilyen nyelven beszél is - erre van szüksé­ge. Ez a feladata a Magyar Lelki­gondozó Szogálatnak is! Az iktatás szolgálatát Szépfalusi István igehirdetése vezette be, Jn 2,13-22 alapján. Két történelmi tény folytatója a most induló egy­háztanács : a harminc évvel ezelőtt beiktatott első egyháztanács örök­ségét éppúgy magáévá kell tennie, mint a 435 évvel ezelőtti magyar történelmi örökséget. Ekkor - 1557-ben - tartotta első magyar prédikációját Bécs városában Bor­nemisza Péter. Azzal a szolgálat­tal, melyet Isten az övéitől elvár, nem fér össze az egyén önös érde­ke. Az egyháztanács jól tudja, ál­dozathozatal vár reá, nem nyerész­kedés. „Induljatok el a Jézust kö­vetők útján. Ebben az országban megszégyenítő szolidaritás vesz körül titeket, sokan szívesen segí­tenek nektek munkátokban. Nem bízhattok önmagatokban, legye­tek készen a napi válaszokért ví­vott harcra... A Magyar Lelkigon­dozó Szolgálat jövőjének biztosí­tását, a további munka felelős ter­vezését és végrehajtását jó remény­séggel adom át nektek.” - fejezte be igehirdetését. A presbitérium és tisztikarának beiktatása mellett gyülekezeti lek­tort is iktattak be Hollós József személyében. (Nálunk a lelkészi 'munkatársi beosztásnak felel meg.) Hollós József á felsőlövői evangéli­kus tanítóképzőben tanult, polgári iskolai hitoktatói képesítést szer­zett, 24 éves pedagógiai múltja van. Jelenleg a bécsi ifjúsági Info-iroda igazgatója. Eddig is végzett kisegítő szolgálatokat, most elhívott és be­iktatott igehirdetője lett a magyar gyülekezetnek. Ünnepi közgyűlés volt a folyta­tás, melyet dr. Magyari Kossá Ist­ván felügyelő nyitott meg. Ezen a közgyűlésen szólalt fel dr. András- falvy Bertalan művelődésügyi és közoktatási miniszter, aki átadta Szépfalusi Istvánnak a Magyar Kormány PRO CULTURA HUNGARICA kitüntetését, a ma­gyar művelődés ügyében végzett több évtizedes munkásságáért. Be­szédében arról szólt, hogy az ember fellázad, ha élete útjába kő kerül, ez megkeseríti életünket. Ilyen kő itt a magyarság. Nincs más megol­dás, fel kell venni a követ. Ajándék a magyarság, el kell azt fogadni. Szépfalusi István lehajolt, felvette a követ, amit ajándékként kapott és ajándékként adta tovább. Megha- tottan mondott köszönetét Szépfa­lusi István a kitüntetésért, vissza­emlékezve a több évtizedes munká­ra, melyet a Krisztus-követés mel­lett a magyar műveltségért és kultú­ráért végezhetett. Ünnepi nyilatkozatot tett a köz­gyűlés a jubileum alkalmából. Eb­ben elsőként a Lelkigondozó Szol­gálat célkitűzéseit vázolták fel ki­emelve, hogy fellépnek a faji, nem­zetiségi, anyanyelvi, vallási és párt- politikai hátrányos megkülönböz­tetés, valamint az idegen- és mene­kültgyűlölet ellen, hozzájárulnak a Kárpát-medencei magyarság egy­másrautaltság- és összetartozástu­Dr. Andrásfalvy Bertalan miniszter datának erősítéséhez és segítik a „nyitás Európára és a világra” gondolatának valóraváltását. Az osztrák kormányhoz azzal a kérés­sel fordultak, hogy „segítse az erő­szakos assszimilációs törekvések megakadályozását... támogassa kettős kötődésünk szoros tartozé­kaként magyar nemzeti identitá­sunk megőrzése érdekében az ausztriai összmagyar érdekképvi­selet elvének elismerését és - az 1976. évi népcsoporttörvény mó­dosításával - annak szervezeti ki­építését.” Az osztrák evangélikus egyházat az Európai Protestáns Nagygyűlés záróokmányának szellemében kérték: „ausztriai ket­tős kötődésünkből fakadó magyar identitásunkat is ismeije el s „lét- és közreműködési jogát” kettős egyházi tehervállalásunk alapján biztosítsa.” Végül meleg szavakkal köszöntötték testvérgyülekezetü­ket, a Deák téri Egyházközség Egyháztanácsát és megköszönték a Lutheránia bécsi vendégszereplé­sét. A Lutheránia Énekkara már az istentiszteleti szolgálatból is kivet­te részét. Szokolay- és Kodály- műveket énekeltek. Az est koroná­ja pedig J. S. Bach János passiójá­nak előadása volt. A Magyar Álla­mi Operaház szólistái: Fers Márta, Németh Judit, Marosvári Péter, 250 ÉVE SZÜLETETT TESSEDIK SÁMUEL (3.) Mezőgazdaság-fejlesztő munkássága éssedik az egész életet betöltő munkának valósá­gos fanatikusa volt. A feudalizmus és a kapitaliz­mus határán átérezte a korszakváltás lendületét, azt, hogy csak minden erőnek az egyirányú és egyértelmű latbavetése teremti meg a régi helyén az újat. Mintha egyszerre kellene jóvátenni évszázadok mulasztásait - olyan lázas, egy pillanatra sem szűnő lendülettel ragad­ta meg a kínálkozó lehetőséget, és ilyen magatartást követelt másoktól - elsősorban lelkésztársaitól — is. Hazai földön talán Tessedik a felvilágosodás józan racionalizmusának, és mindent az egyszerű, dolgozó ember javára gyümölcsöztetni akaró utilitarizmusának legjellegzetesebb képviselője. Az 1722 - Szarvas újratelepítése - óta még sok helyen ősi, vadon állapotban lévő, vagy rosszul és terv- szerűtlenül megművelt vidékből kultúrterületet akart létesíteni, mert enélkül nem kezdhette el gazdasági, termelésfejlesztő munkáját. A mocsarak lecsapolását részben gazdasági, részben pedig egészségügyi kérdés­nek tekintette. Aránylag rövid idő alatt sikerült Szarvas környékén eltüntetnie a bűzös, egészségtelen, ragályos betegségeket terjesztő mocsarak nagy részét. A falut homok és sár miatt nehezen lehetett megkö­zelíteni. Ezért szívügyének tekintette jó utak építését. Észrevette a víziutak felhasználásának jelentőségét. A folyószabályozás kérdésével is foglalkozott. Elsősor­ban természetesen a Körös szabályozása és hajózhatóvá tétele érdekelte. Tessedik apósának és elődjének, Markovitz Mátyás­nak a munkásságában ragyogó példát látott arra, amire ö is törekedett: hogy egy emberszerető, lelkes, tevékeny pap rá tudja venni híveit azoknak az erőforrásoknak és eszközöknek a felhasználására, amelyekkel saját bol­dogulásukat, és így a társadalom és a nemzet javát előmozdíthatják. „.. .Az életnek lehető haszonra fordí­tása Isten akarata és parancsolata szerint: csakis ez az igazi istentisztelet...’’. Viszont: gyakran találkozott, és küzdenie kellett a meg-nem-értéssel. Legfontosabb műve (Der Landmann in Ungarn, was er ist, und er seyn könnte) 1784-ben jelent meg a szerző költségén, hely és nyomda megjelölése nélkül. Jellemző, hogy nem talált Magyarországon kiadót, aki a munká­ért felelt, és a költségeket vállalta volna. A magyar jobbágyparaszt problémáit, részben a felvilágosodás külföldi úttörőire támaszkodva, részben pedig saját ta­pasztalatai és elgondolásai alapján tárta fel. Az okokat kutatta, amelyek miatt a magyar jobbágyparasztnak rosszul alakult az élete és a megélhetése. Ez a műve 1786-ban magyarra fordítva is megjelent. Másik, na­gyobb munkája 1798-ból, híres szarvasi mintaiskolájá­nak eredményeit és tragikus sorsát mutatja, a meg- nem-értettek keserűségével. Kisebb iratai között is van­nak mezőgazdaság-fejlesztési tárgyúak. Ha magunk elé képzeljük a 18. századi fátlan alföldi pusztaságot, akkor alkothatunk magunknak fogalmat Tessediknek az Alföldfásítása terén szerzett elévülhetet­len érdemeiről. Már németországi benyomásai arra ösz­tönözték, hogy itthon a fában szegény Tiszántúl képének átformálásán munkálkodjék. Nemcsak a fűzfa, és más, gyorsan növő fák ültetéséről szóló rendeletek végrehajtá­sáért tette meg azt, ami tőle telt. Nem fáradt bele abba sem, hogy más fák . juhar, szil, gesztenye stb. meghonosí­tásával bajlódjék, sőt - szikes talajon is sikerrel próbál­kozott velük. Három évtizeden át, több, mint 300fajta, mintegy 12 000 darab facsemetét nevelt a sziken. Gon­doskodását a tölgy, az eperfa (szederfa), de különösen az akác hálálta meg leginkább. Amikor Szarvasra ke­rült, egyetlen akácfát talált a paróchia udvarán. Megfi­gyeltehogy nem pusztult el, kitűnően bírta a szárazsá­got. Élete végén mintegy 100 000 akácfa díszlett a falu­ban és környékén, a tanyákon. Nincs fa, amely jobban a környékére illett volna: homokot köt, tikkadt ember­nek, állatnak árnyékot, enyhülést ad, a tűzveszélyt csök­kenti, lombja a jószágnak, virágja a méheknek szolgál táplálékul, fája nemcsak tüzelőnek, hanem ács és bognár számára feldolgozásra is kiválóan alkalmas. Evangélikus Élet 1992. május 3. Weltler Jenőtől búcsúzik egy munkatárs Kezedre bízom telkemet, Te vál­tasz meg, Te váltasz meg, oh Uram, hűséges Istenem! - hány­szor énekelte temetési énekkara élén Budapest legkülönbözőbb te­metőjében ezt a zsoltárföldolgo­zást! Most, amikor itt Németor­szágban Frankfurt közelében, a Taunus-hegység egy kicsiny konfe­renciaépületében telefonon meg­hallottam halálhírét - ez a zsoltár­vers jutott eszembe (Zsolt 31,6). Meghalt Jenő bácsi! - hallottam feleségem, kedves-szomorú hang­ját, már egész nap nagypéntekre készültünk, s Arról beszéltünk, Aki a kereszten ezt a zsoltárverset imádkozta „Atyám kezedre bízom lelkemet...” s kilehelte lelkét. - Meghalt Jenő bácsi, hangzott az egyszerű hír közlése s nekem emlé­kek sora tolult az agyamba, őszin­tén megsirattam, 35 éven át volt munkatársam - hány emlék, közös szolgálat kötött hozzá?! S most a volt munkatársak nevében vallók. Nem emberdicséretre készülök, in­kább imádkozom Ahhoz, Akinek a kezébe ajánlom Őt, s Akiben biz­tos vagyok, hogy kezéből még a halál sem ragadta ki, hiszen Tőle semmi és senki el nem választ. Ki volt Jenő bácsi? és Kié volt Jenő bácsi? ez a két kérdés foglal­koztat. Az első kérdésre valójában nem életrajzi adatok, fennmaradt emléktárgyak felelnek, hanem az a sok-sok jelző, ami neve elé illik. Sokoldalú, sokdolgú, sokat szol­gáló, nyolc évtizedet élt ember hány és hány jellemző jelzője. Biz­tosan mást mondanak a család­Berczelly István, Kuncz László, kontinuo: Trajtler Gábor és a Ma­gyar Filharmónia Kamarazeneka­ra (Módrián József) szólaltatta meg a nagy művet Kamp Salamon karnagy vezényletével. Ä Lutherá­nia ismét bizonyította, hogy nem­csak itthon, de külföldön is felzár­kózott Bach csodálatos zenéjének avatott interpretálói közé. Miként itthon is szokták, a passió közben megszólalt az igehirdetés is. Zász­kaliczky Péter Jézus kereszten el­hangzott első felkiáltása alapján arról a Jézusról szólt, aki gyilkosa­it szeretve halt meg, imádkozva értük. Ebben a szeretetében ott volt a körülötte széthulló tanítvá- nyi csapat, egyháza is. Közbenjáró imádsága azóta tartja a világot, bennünket is: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ezzel minket is megbocsátásra tanít. A nagyhét küszöbén, ezen az es­tén, ott Bécs városában minden esemény, igehirdetés, ének és zene Isten nagy szeretetéről szólt, arról a szeretetről, mely a Golgotán, a kereszten valóság lett az egész vi­lág számára. Tóth-Szöllős Mihály ban, a Lutherániában, a zenészek között, baráti társaságban. Saját nevemben nyilatkozom csupán: Munkatársam volt. Hűséges, pon­tos, szolgálataira készülő, egyhá­zát halálosan-életesen szerető jó munkatársam. Lehet, hogy még él­nek, akik régebbről ismerték öt, de legtovább, 35 évet én szolgáltam vele együtt. Talán ezért is esett rám a választás e sorok írására. Kántor volt - a szó régi, evangé-. likus egyházunkban megbecsült értelmében. Kántor a kelenföldi gyülekezetben, a Deák téri gyüle­kezetben és a kistarcsai szeretetott­hon gyülekezetében... öntudatos evangélikus volt. Szolgálatunk első éveiben gyakran megvallotta nekem, számára gya­nús volt minden közösködés más felekezetekkel, mert „az igazság nálunk van Károlykám!”. Időbe tellett, amíg az ökumenéről más felfogást kezdett vallani. Temetők papi öltözőjében más felekezetű- ekkel is barátkozott, elkísért test­véregyházakhoz szolgálni. Karmester volt. Ő, akinek ab­szolút hallása volt, a szolgálat ér­dekében elviselte azokat is, akikről nem lehetett elmondani ugyanezt. Ő érezte az egyházi zenét és vezé­nyelt intuitív módon. Lehet, hogy voltak s vannak nála képzettebb karmesterek, de azt, hogy a kar­mesteri pálca számára mit jelentett Isten szolgálatában, csak kevesen mondhatják el. Kitűnő szervező volt, mert az énekkar és a zenekar nem magától állt össze. Hány csütörtök délelőtti telefon fültanúja voltam: hívta kedvesen, alázatosan, túlságosan is dicsérve egy-egy hiányzót, aki a mindig pontosan vezetett névsora szerint nem volt jelen kedden, vagy az előző vasárnap. S ha nem volt elég a telefon, ment a lap, vagy ment taxin maga a karnagy... Tanár volt. Tanár úr! A Deák téri lánygimnáziumban, majd Rá- kosszentmihályon. Tanítványai rajongtak érte, sokat tréfált velük s mindig a diákok oldalán állt. Ut­cán, villamoson, buszon, metrón alig tudtam úgy menni vele, hogy rá ne köszönt volna valaki. „Tanár úr - nem ismer meg?” Ilyenkor elmondta, melyik osztályba járt, kik voltak a társak, kinek mikor adott nyaklevest, hogy ne kelljen a naplóba írni. Néha a tanári karon belül is segített egy-egy osztályzat feljavításában. Élvezet volt vele menni egy-egy érettségi találkozó­ra. Sok kedves történet, diákcsíny, közös emlék emlegetése és Jenő bácsi elemében volt... Igehallgató volt. Évekre vissza­menően tudta, ki, mikor, mit pré­dikált. A prédikáció alatt a karzat párkányára könyökölt és figyelt. A biblikus prédikációt szerette. Raffay, Ordass, Kékén, Kemény, Turóczy igehirdetéseit éppenúgy tudta idézni, mint valamennyi ve­lem együtt szolgáló munkatársam szavát. „Paptisztelő volt” nemcsak két paptestvére miatt, akiket na- gyon-nagyon szeretett, hanem az „igehirdetői tiszt” miatt. Nagyon kívánom, hogy ilyen igehallgató és igét ismerő kántoraink legyenek a jövőben minden gyülekezetben. Jó barát volt. Asztalunk gyakori vendége. Aki nem ismerte őt fehér asztal mellett, az egyáltalán nem ismerte. Mindig mindenkit ke­resztnevén emlegetett. Tegnap La­josnál voltam (Ordass), András aranyos volt (Kékén), Aladár bá­csi ezt így, meg így mondta, tette (Zalánfy) - különben Zalánfy Ala­dár volt a maradandó értékmérő számára, zenei igazodási pont, vé­leménykülönbségeket eldöntő mérték évtizedeken keresztül. Ist­ván meglátogatott (Berczelly), Gyula ezt így mondta, s utánozta hangját, arcmimikáját (Ruttkay egykor püspöki titkár), csak Raf­fay püspök urat hívta Atyánknak. Hány budapesti papot ismert, hány nem budapesti papcsaládot és milyen összefüggéseket, azt csak bámultam! Számára az egész ma­gyar evangélikus egyház egy nagy család volt, amint sok dunántúli ember ugyanígy gondolkodik. Weltler Jenővel egy egész nemze­dék tűnik el közülünk. „Majd, fea tgár nem leszejc, jtt” - szokta volt mondani „akkor tudjá­tok meg, hogy ki volt Weltler Je­nő.” Úgy érzem igaza volt. S kié volt Weltler Jenő? Család­jáé? Igen. A gyülekezeteké? Igen. Egész evangélikus egyházunké? Igen. A Lutherániáé és a Bach- muzsikáé? Igen. - De mindegyik igen csak töredékes, nem teljes vá­lasz. Hisszük, Weltler Jenő Istené volt. Nem volt hibátlan, glóriás szent, nem volt angyal, mindig Is­tent dicsérő makulátlan lény­ember volt, mint mi. Isten embere. Isten eszköze, drága munkatársam az Úr egyházában. Hafenscher Károly A különböző erdei és kerti fák elterjesztése céljá­ból saját földjén - de a községben külön is - faisko­lát létesített. A tanyáján lévő faiskoláját azonban ellenségei a falu bikájával letapostatták, úgy, hogy az teljesen tönkrement. Védelmet, igazságot viszont nem kapott. Tessedik panaszát azzal utasították el, hogy v...ha nem létesített volna faiskolát, akkor nem lett volna mit letaposnia a falu bikájának...’’. Tehát Szarvason nemcsak a kártevő állatok pusztí­tásaival, hanem az emberek gonoszságával is meg kellett küzdenie. A helyes szőlőtermelésre, a szakszerű borkezelésre is kioktatta a gazdákat. Pozsonyból jó szőlőfajtákat ho­zatott; aszúbor előállításával kísérletezett. A tervszerű füves vetésforgó bevezetése és a mezővé- dö erdősávok létesítése is Tessedik nevéhez fűződik. Felkarolta a méhészetet: 1794-ben honosította meg a méznyerésnek azt a módját, hogy - a hagyományossal ellentétben - ilyenkor ne kelljen a méheket elpusztítani. Maradandó érdeme, hogy hazánkban ö állított elő először - már 1796-ban, tehát 10 évvel a répacukor­gyártásra ösztönzést adó Napóleon-féle kontinentális zárlat előtt - répából cukorszirupot. Gertinger eperjesi gyógyszerész tőle kapta a répamagot, amelynek feldol­gozására létrejöhetett az első magyarországi cukor­gyár. Az olajosmagvak feldolgozása sem kerülte el a fi­gyelmét: örömmel üdvözölte Szarvas és egyúttal a kör­nyék első olajütőjét. Valóságos manufaktúrává fejlesz­tette a fonást és a gyapjúfeldolgozást. Dinnye- és do­hánytermelési kísérleteket folytatott. Tessedik elsőként alkalmazta a meszes-márgás ta­lajterítést ( „digózást"). Természetes, hogy a fentiekhez kapcsolódott az ál­lattenyésztés fellendülése, amely már Tessedik életé­ben, de még inkább a halála után következett be. Részt vett a keszthelyi Georgikon megszervezésében, és 1817-től elnöke volt. Emlékére a Magyar Agrártudományi Egyesület 1961-ben, évenként kiosztásra kerülő Tessedik Sá- muel-emlékérmet alapított. Agrárprogramjának lényege jelenünkben is időszerű. Barcza Béla A MAGYAR ÖKUMENIKUS SZERETETSZOLGÁLAT HÍREI Az ENSZ Zágrábi Menekültügyi Főbiztossága megkere­séssel fordult a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálathoz. A Főbiztosság a Szeretetszolgálaton keresztül kíván eljuttatni élelmiszert a horvátországi rászorulók részére. Az ENSZ Zágrábi Menekültügyi Főbiztossága felkérte a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatot az élelmiszerek be­szerzésére és Zágrábba történő eljuttatására. A 3100 kg, 6617,- USD értékű, Magyarországon vásárolt élelmiszer előreláthatólag 1992. április első heteiben kerül kiszállításra. Elsőízben kerül sor arra, hogy az ENSZ Zágrábi Menekült- ügyi Főbiztossága és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat között ilyen együttműködés alakul ki. * 1991. december 21.-1992. március 26. között a Luteránus Világszövetség támogatásával 7 alkalommal szállított a Ma­gyar ökumenikus Szeretetszolgálat Zágrábba és Eszékre 7 797 917,- Ft értékű segélyszállítmányt. Ez közel 51 756 kg élelmiszert, egészségügyi cikket, gyermekpelenkát és tápszert jelentett. Az áruk kizárólag magyarországi vásárlással kerül­tek beszerzésre. Eszéken a segély átvételénél és szétosztásánál a helyi krízisstáb és a Vöröskereszt volt jelen, a szállításról értesítést kaptak a helyi protestáns egyházközségek is. Zágrábban a szétosztást a helyi Protestáns Humanitárius Segélyszervezet végzi folyamatosan. Az Evangélikus Lelki Segély Szolgálat legközelebbi csendeshetét Tápiószelén az evangélikus paró­kián (Rákóczi út 7.) tartja május 17-től 23-ig. Erre az alkalomra szeretettel hiyjuk mindazokat a testvéreket, akik különféle megkötözöttségekből (alkohol- és drogfüg­gőség) szabadulni vágynak, de szabadulásukhoz segítséget szeretnének kapni. Készséggel igyekszünk segíteni a meg­térés és az új élet útjának megtalálásában. Az együttlét vasárnap délután kezdődik, és a zárónap délelőttjén feje­ződik be. A csendeshetet a részvevőknek mindenképpen költségmentessé kívánjuk tenni, ezért kérjük a szolgálatért felelősséget érző testvéreink adomáyait. Hálásan köszön­jük a szolgálat céljára eddig küldött adományokat, s kér­jük továbbra -is testvéreink áldozatkészségét. Adományo­kat az Evangélikus Országos Egyház csekkszámlájára (512-034725-1) vagy címére (1085 Budapest, Üllői út 24.) postautalványon a „Lelki Segély Szolgálat céljára” megje­löléssel lehet küldeni. Csendeshetünket egyházi szervek is támogatják, de szükségünk van testvéreink adományaira is. A minden kegyelem Ura áldásának reményében kérjük testvéreink áldozatkészségét és imádságát.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents