Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-04-05 / 14. szám

57. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 1992. ÁPRILIS 5. BÖJT 5. VASÁRNAPJA ÁRA: 12 Ft Krisztus egyszeri áldozata mindörökre érvényes s mi üdvözölünk, mert hiszünk benne. Aki valami egyebet is melléje állít ennek az áldozatnak, istenkáromlást cselekszik. Mert csak egyetlen áldozat van. Az, amelyet Krisztus mutatott be halálában bűntől való örök tisztulásunkra. Luther Az ősi hagyományok szerint ezen a napon kezdődött az áldozatok vá­logatása. Szakértők vizsgálták az áldozatra kijelölt állatokat. Nincs e valami rejtett hibájuk. Az Ür elé csak hibátlan ajándékkal állhatok. Így remélhetek irgalmat, bocsánatot bűneimre, gondolta az ótestamentu- mi ember. »Uram indulj irgalomra Sión iránt.” 14. vers. Ha őszintén állok Isten elé, csak az a lehetőségem, hogy irgalmas lesz hozzám. Cseleke­deteim tele vannak önzéssel, áhítato­mat is beárnyékolja az önelégültsé­gem, szeretetem is fogyatékos. „Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk.” Hallelu­jah: 332. ének. A szabadság, az új lehetőségek szinte az ölünkbe hullottak. Tanít­suk meg az utánunk jövő nemzedé­ket hálára, az Űr dicséretére. Külön­ben a szabadság szabadossággá vá­lik. Isten elé csak alázatosan, csak kegyelmében bízva mehetünk. „Meg kell ezt írni a jövö nemzedéknek, hogy dicsérje az Urat.” 19. vers. Meg kell tanítani a következő nem­zedéket is az Úr dicséretére. Ne pa­rancsra tegyék ezt, bizonyságtéte­lünkből döbbenjenek rá arra, hogy Isten az Ür, szívünkből csodálkozza­nak az Ür tettein, és csorduljon ki belőlük az Úr dicsérete. Balassi Bá­lint sok dicsőség, és megalázkodás közben istenes verseiben Istentől ké­ri a bátorságot is, neki köszöni meg a sikereket és versei végén mindig Isten dicséretére hív. „Teljes éltemben kiért dicsérjem, Üram, felségedet, Adj erőt arra, hogy segítségül hív­hassam nevedet, írasd be, kérlek, az te könyvedben én könyörgésimet. Emlékezetre kik mindenkoron le­f yenek előtted, Is ne bocsássák bosszúállásra szent istenségedet, Te szent fiadért kinek örökké legyen nagy dicséret.” Judica: Szolgáltass nekem igaz­ságot „Istenem”. Zsolt. 43,1. Urunk ezt örömmel megteszi Jézus Krisz­tusban. Mi nem tudnánk Isten elé hibátlan ajándékot vinni, amit felál­dozhatnánk megváltásunkért. A Mennyei Atya talált, egyetlen fiát Jézus Krisztust, aki Főpap és áldo­zat, kőzbeqjáró és ajándék, ő az ígéret beteljesítője. Vére az Újszö­vetség. Általa Isten kegyelme ra­gyog fel. Benne vaksi szemeink meg­láthatják a szerető Atya közeledé­sét. Így a felzaklatott szívünk nyu­galmat talál. Otthon vagyok. Látom Atyámat. Milyen nagy öröm a kis gyermeknek is, ha egy nehéz helyzet­ben meglátja szüleit. Az atyai ház­ban engem szeretnek. Itt már a teher is könnyebb. Atyánk Jézus Krisztus­ban bünbocsánattal vár. Ahol bűnök bocsánatát veszi egy szív, ott egymás között terjed a megbocsátás, a meg­békélés. Ott, ahol mindenki csak a saját igazságát kereste, most Isten tesz igazzá, alkalmassá egymás meghallgatására. Közeledik az ünnep. Az igazi ün­nep, ha az Atya tesz igazzá. Az igazi ünnep, ha gyermekeim is dicsérik az Urat, az átélt bűnbocsánatért és bé­kességért. Az igazi ünnep új látás Isten és ember kapcsolatáról. Atyámnak látom őt Jézus Krisztu­sért. Szabó Vilmos LELKÉSZEK KÖZÖSSÉGE Az év első napjaiban részt vehet­tem a Bács-Kiskun Egyházmegye Lelkészi Munkaközösségének ülé­sén Dunaegyházán. Nem „vendég­ségbe” készültem, hiszen 38 évet töltöttem el szolgálatom idejéből ebben az egyházmegyében. Úgy éreztem, haza megyek. így is volt! Nagy létszámú összejövetel volt. A lelkészeken kívül meghívást ka­pott az egyházmegye tisztikara és presbiterei és a gyülekezetek fel­ügyelői is. Mindenki, aki érdeklő­dik a lelkészek teológiai munkája iránt, vagy érdekli őket, hogy mi­ként viszonyulnak egymáshoz a fratemitás megélésében. A hívás eredményeképpen mintegy har­mincötén voltunk együtt azon a napon. Amolyan „kis egyházme­gyei közgyűlés” volt együtt. A szolgálatban legfiatalabb lel­kész, Kecskeméti Pál kiskőrösi dia­kónus-lelkész osztotta az úrvacso­rát, odairányítva figyelmünket a közösség erejére. Az ilyen év eleji találkozók programja mindig az elmúlt év teológiai munkájának át­tekintése szokott lenni. Káposzta Lajos esperes adott át­tekintést a végzett munkáról, oly­kor kibővítette az elhangzott dol­gozatok mondanivalóját vagy ösz- szegezést adott korábban elhang­zott problémák utóbb történt meg­oldásáról. Mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy ez nem csupán a felolvasóra vonatkozik. Mindenki magára ve­hette akár valamennyi igényét is. Az ilyen szavakra általában tilta­kozás, elhárítás, vitatkozás vagy sértődés szokott következni. Nem történt meg mindez. Ki-ki magára vette, ami reá tartozik. Volt ebben valami a megbánásból, a belátás­ból, a javítani akarásból. Minde­nesetre győzött „a legnagyobb do­log, az összetartozás!” A másik mozzanat egy nagysze­rű közös beszélgetésben nyilvánult meg ebéd után, amikor nem hiány­zott a humor, a vidámság, a csip­kelődés és a csendes bírálat sem. Minden vasárnap hangzik a lelké­szek ajkán, a karácsonyi evangé­liumból: „az emberekhez jóaka­rat...” Ez lenne az eredménye, ajándéka Jézusnak szolgái számá­ra?... Jó volt ebben a közösségben. Nem csupán a múlt emlékei miatt. Hiszen voltak „viharosabb” együttlétek is. De a közösség meg­maradt közösségnek, összecsiszo­lódott, emberségesebbek lettek egymáshoz és feszesség vagy feszé- lyezettség helyett tudtak vidámak lenni, noha a legkomolyabb dol­gaikról, szolgálatukról adtak szá­mot és vallomást. Jó volt újra kö­zöttetek lenni! Tóth-Szöllős Mihály Ha szabad ezt a szót használni egy ilyen összejövetelre, nekem az volt az élményem, hogy hangulata volt ennek az együttlétnek. Két mozzanattal is bizonyítani tudom ezt. Az esperes többek között így fordította a szót: „Igénylem a pon­tosságot! Ez vonatkozik rám. Az­után sorolta, hogy mi mindenben igényli a pontosságot. A kezdés­ben és a befejezésben gyermek- és felnőtt alkalmon egyaránt, - pon­tosságot a liturgiában; a pontos­ság nem taszít, hanem felkészít az igehallgatásra, - a szembenézést, mert aki nem néz az emberek sze­mébe, mellébeszél, - a pontos fo­galmazást - a pontos adminisztrá­ciót és tervkészítést. Nélküle nem tudom, hol tartok, - a rendezett külsőt, mert a megjelenés is prédi­káció és hozzátartozik az igehirde­tés hivatalához.” Keményen kop- pantak a szavak, a mondatok. Szeretni: nem puszta szó, a szeretet „élő való” - mondja 574-es énekünk. így készül a hartai gyülekezet 1992. június 21-re, temp­lomszentelési ünnepére, mely egyben a német nemzetiségi gyülekezetek országos találkozó­ja is lesz. Szeretni a templomot, a nagy család közös otthonát, amiben és ami által megajándéko­zottak vagyunk, őseink hitének, munkájá­nak, áldozatának áldott valóságában, az elő Isten életet megújító, üdvösséget hirdető, ajándékozó szeretetében, $ az egymással való új közösség örömében. Szeretni ezt a hazát, ahol élünk és szolgál­hatunk. Ezt is hirdeti nekünk a hartai temp­lom, a toronysisak piros színével, a szép fehér falakkal, s a zöldre festett ablakokkal. Szeretni az Isten igéjét, a bizonyságtételt, a tiszta, igaz emberi szót minden nyelven! A délelőtt 3/4 10 órakor kezdődő ünnepi is­tentiszteleten dr. Harmati Béla püspök végzi az igehirdetés szolgálatát német nyelven. A programban szerepel még szombat dél­Egyházi hetilapunkban ma Bács-Kiskun megye evangélikussága mutatkozik be. Bizonyára vannak olyan testvéreink, akik még nem jártak ebben a me­gyében. A Duna-Tisza közén, észak-déli irányban Kunszentmiklóstól-Hercegszántóig, kelet-nyugati irányban pedig Lakitelektől-Soltig terjedő terület a mi megyénk. Petőfi az Alföld című versében így vall e tájról: „Lenn az Alföld tengersík vidékén, ott vagyok honn, ott az én világom. Szép vagy Alföld, legalább nekem szép,"... Mindannyiunknak szép ez a táj, mert sokaknak szülőföldje, sokaknak, otthonává lett ez a megye. Itt vannak az ősök eltemetve, itt gyökereztek meg so­kan, építettek házat, eresztettek gyökeret. Itt küzdöt­tek meg a gyülekezetszervezés, templomépítés sok gonddal járó, de hitet edző, lelki örömöt adó valósá­gával. Sok vihart, történelmi vihart látott ez a vidék. Gyü­lekezeteink javarésze a török hódoltság utáni időkben keletkezett. Úgy születtek gyülekezetek, hogy az el­néptelenedett falvakba szlovák és német ajkú híveket telepítettek. A nagy kiterjedésű megyében csak 10 evangélikus gyülekezetünk van, kb. 20-25 ezer lelket tartunk nyilván. Van közel tízezer lelket számláló gyülekezetünk és van 2-300 lelkes egyházközségünk. Van, ahol a szolgálatok ellátása a gond, annyi az alkalom és van ahol a lelkésznek világi állást is kellett vállalnia, mert gyülekezete nem tudja eltartani. A feljegyzések értelmében kecskeméti gyülekeze­tünk a legrégebbi. Már a mohácsi vész utáni időkben 1560 táján van evangélikus gyülekezet. Anyakönyvei 1792-től őrzik a gyülekezet történetét. Híres és szép templomát Ybl Miklós tervezte. A kívül-belül rendbe- tett templom a város egyik ékessége. Kiskőrös Petőfi városa. Tízezer evangélikus, öt lel­kész és több gyülekezeti munkás gondozásában. Moz­galmas egyházi életet él. Egyházzenei élete is említésre méltó. Finnországi és erdélyi testvérgyülekezeti kap­csolata van. Külön számot lehetne írni az ősökről, egyszerű parasztemberekről, akik elüldözött papjaik helyett prédikáltak, tanítottak, pásztorolták a nyájat. Soltvadkert jelenleg esperesi székhely, a megye má­sodik legerősebb gyülekezetével. Minden épülete pél­damutatóan rendben van. Igen mozgalmas egyházi életet él. Néhány éve kétnyelvű egyházi óvodát indí­tottak. Egyházszeretetükre jellemző, hogy a gyüleke­zet sokszorosított történeti összefoglalóját minden konfirmandus kézhez kapja, megismeri, hogy a múlt bennük jövővé váljon. Harta. A megye legimpozánsabb egyházi épület- együttesét mondhatja magáénak. Templom, papiak, gyülekezeti ház egy összefüggő teret alkot. Körülötte sétáló park. Már hagyománya van a nyári egyházze­nei alkalmaknak a templom és a gyülekezeti ház kö­zötti téren. Csengőd-Páhi-Kaskantyú. A fiatalabb gyülekeze­tek közé tartozik. Története a múlt század végén, a XX. század elején kezdődött. Iskola-templom jellem­ző rá. Két temploma Páhiban és Kaskantyún hétköz­ben iskola volt, vasárnap templom. Néhány éve csak egyházi szolgálatokat töltenek be az épületek. A szép csengődi templom 1950-60 között épült. A nagy ki­terjedésű gyülekezetét fiatal szolgatársunk gondozza. Dunaegyháza. A gyülekezet születésének dátuma 1715. Ekkor jöttek a szlovák anyanyelvű telepesek, - első lelkészüket is magukkal hozván - Nógrád megye több gyülekezetéből. Műemlék jellegű, szép templo­mának egyik ékessége a Bp. Rákóczi úti szlovák gyü­lekezettől megvásárolt Than Mór festmény. A nagy­méretű oltárkép a gecsemánei kertben imádkozó Jé­zust ábrázolja. Ez a gyülekezet is az egyházmegye stabil gyülekezetei közé tartozik. Apostag. Története megegyezik Dunaegyházéval. Ide is felvidéki telepesek érkeztek, ők a gyülekezet alapítói. Nagyon szép temploma pár év eltéréssel, közel egyidős a dunaegyházi templommal. Néhány éve betöltetlen a gyülekezeti lelkészi állás. A kis gyüle­kezet élni akarását fejezi ki, hogy az elmúlt évek alatt a parókiát és templomát kívülről renoválta. Kisapostag. 1951 óta önálló gyülekezet. Azelőtt Dunaegyháza leányegyháza volt. Parókiát és templo­mot épített. Néhány éve Dunaújváros is hozzá tarto­zik. Most igen nagy feladat előtt állnak, gyülekezeti házat, templomot, lelkészlakást kell építeni Dunaúj­városban. Ez az ügy egész egyházunk ügyévé kell hogy legyen. Szép és csodálatos feladat lesz, minden evangélikus testvér szívére helyezzük ezt az építkezést. Baja. Végvár. Nagy, másvallású tengerben marok­nyi kicsi evangélikus nyáj. Temploma kívül-belül fel­újításra szorul. Ha magunkra nézünk azt mondjuk, lehetetlen, az ige tanít rá: Istennél semmi nem lehetet­len. Lelkésztestvér, bajai testvérek legyen hegyeket megmozgató hitetek. Végvári harcosnak lenni nem­csak a török időkben volt nehéz, ma sem könnyebb. Kiskunhalas. Bérelt helyiségekben volt az istentisz­teleti helyük. Templomra sohasem futotta. Ma a pa­rókia testéből erre a célra, egyházmegyei segítséggel, átalakított gyülekezeti terem az istentiszteleti hely. Szórványsors, ahol valóban hangsúlyos az egy léle­kért való fáradozás. Isten előtt semmivel sem keve­sebb, mint a tömbgyülekezetben való szolgálat. Itt élő testvérek, ezt ne feledjétek! Egyházmegyénk tíz gyülekezetének története köny­veket tenne ki, ez az írás csak a bemutatkozást kíván­ta szolgálni. Megbecsüljük a múltunkat, őseinket, gyülekezete­ket alapítókat, templomokat építőket. Ma sem kisebb a feladat. Gazdái vagyunk a reánk bízott telkeknek, épületeknek, azaz pásztorai. Isten legyen velünk ezután is. Szabó István NEMZETISÉGI GYÜLEKEZETEK AZ EGYHÁZMEGYÉBEN Szlovák kegyesség Dunaegyházán után németországi táncegyüttes műsora, va­sárnap kiállítás megnyitása a lakossági kéz­műipar, a gyülekezet tagjainak munkáiból, valamint erdélyi magyar festőművészek alko­tásainak bemutatása, árusítással egybekötve. Vasárnap du. 1/2 5-kor félórás orgonahang­versenyt tartunk a templomban, öt órakor kezdődik a Templom térén az óvodások és iskolások német nyelvű rövid műsora, a har­tai népitánc együttes szereplése, térzene füvó- segyüttes közreműködésével, valamint sport- bemutató és sakkverseny is lesz. A találkozóra való jelentkezéseket és az ebédet is igénylők létszámát szeretettel kérjük május 3l'ig a hartai lelkészi hivatal elmére elküldeni. A gyülekezet nevében az 574-es ének üze­netét és meghívását adom át kedves testvére­inknek: Mi Jézustól tudjuk: mi az igaz szeretet, az igaz szabadság, az igaz remény, akiben van ma is új közösségi Szabó Vilmos Béla bába és a keresztszülő. Ma hány gyermek él, hogy nincsen megke­resztelve. Hány szülő nem érzi hit­beli felelősségét gyermekéért. A család légköre más volt, mint a mai. A családfő imával, énekkel kezdte a napot. Vasárnaponként az istentisztelet után, otthoni áhí­tat volt, együtt énekelt a család, a Tranoscius sok-sok nemzedéknek volt a Biblia mellett lelki erőforrá­sa. Elszomorító, hogy a falu széli szeméttelepen régi egyházi köny­veket, Tranosciust is találni. Aid nem becsüli ősei hitét, nem becsüli a magáét sem. Minden nap volt reggeli könyör­gés a templomban. S az iskolában is imával kezdődött a nap. A föld­míves minden munkáját imával kezdte, s amikor egy-egy nagy munkát befejezett, Istennek mon­dott köszönetét. Testvér, aki e so­rokat olvasod, meghajtod-e fejed, hogy napi munkádhoz Isten áldá­sát kérd, s a nap végeztével van-e köszönet, hálaszó ajkadon? Az istentiszteletek több óráig tartottak, mert a Tranoscius éne­keskönyv énekei között nem rit­kák a 10-20 versszakosak, sokat énekeltünk, a lelkész is hosszabban prédikált. Ez volt a természetes. Ma sokaknak az egy óra is hosszú, de többen mondják, nem érek rá, rengeteg a dolgom. Az igazság az, hogy mindig arra érek rá, amire akarok. S ha valakiben nincs lelki szomjúság az ige után, az nem ér rá templomba menni. Szép színfoltja volt nemzetiségi életünknek, hogy a jegyesek há­romszor mentek a templomba ki­hirdetéskor, s a menyasszony már az esküvői, díszes ruhájában ment, csak koszorú nem volt a fején. Az istentisztelet után a koszorús lá­nyokkal körülvéve sétáltak az ut­cán, hogy a kapuknál ülő időseb­bek láthassák, ki lesz az új asz- szony. Nálunk a fiatal asszonyok népi ruháján az egyházi esztendő liturgikus színei hímzésekben, sza­lagokban kifejezésre jutottak. Szép összhangja volt ez az egyházi év­nek, az istentiszteletnek és népi öl- tözésnek. Mennyivel szegényebbek lettünk ma nemcsak az öltözésben, de a szokásainkban is. Régen a temetések háztól történ­tek. Az első szobában ravatalozták fel a halottat. Családtagok virrasz- tottak mellette. A gyászmenet a Fu- nebrálból énekelt. Sokat énekeltünk, hiszen az utcán a háztól a sírig szólt az ének. Az emberek kezében ott volt az énekeskönyv, a gyülekezet együtt mondta az Apostoli Hitvallást és a Miatyánkot. Mennyivel szegényeb­bek lettünk ezen a téren is, sok evan­gélikus felejti már otthon az énekes­könyvét, s az imádságnál is mennyi­vel halkabb már a hívek szava. Szlovák életünk néhány mozza­natát elevenítettem fel. Mi még eb­ben éltünk gyermekkorunkban. Szép volt és igaz. A mai modemnek mondott élet megszegényedett, lé­lekben kell ismét megújulnunk, hogy egyházi életünk szép szokásai ne csak múzeumi tárgyak, tények legyenek, hanem gazdagítsák éle­tünket ezek a szép szokások, melye­ket érdemes őrizni, s továbbadni gyermekeinknek, unokáinknak. Dudla Imre EVANGÉLIKUSOK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN Harta - nemzetiségiek találkozóra készülnek Őseink, akik Nógrád megye fal- vaiból jöttek, hogy itt letelepedve új otthont építsenek, vallási szoká­saikat is magukkal hozták. Az iga­zi szlovák kegyesség fő jellemzője, hogy átfogta az egész életet, szüle­téstől a halálig. A mi nemzedékünk még ebben a kegyességben nőtt fel. Mi még átéltük azt, amiről röviden szólni szeretnék. Ma már sok minden csak emlék. Bennünk idősebbek­ben él, de szeretnénk, ha szlovák kegyességünk értékeit átörökíthet­nénk a mába, unokáink, a most felnövő nemzedékek életébe. A megszületett csecsemővel az édesanya első útja a templomba vezetett. Az édesanyát elkísérte a

Next

/
Thumbnails
Contents