Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-12-27 / 52. szám

A KARÁCSONY ESTE IGÉJE A MEGÍGÉRT megváltó Evangélikus Élet 1992. december 27. ÉNEKESKÖNYV 161. ÉNEKE „Eljöttél értein vérzeni. Jel 22,16-17.20 Elcsendesült a világ zaja, leállt a for­galom, az emberek templomba igye­keznek. Ma este Jézus Krisztus születé­sének örömhíre tölti be a Földet. Ma este Máté, Lukács és János karácsonyi visszaemlékezései után olvassuk el a Jelenések Könyvének utolsó fejezetét is. Ha megtesszük, akkor megtudjuk, hogy karácsony Gyermeke így vall szü­letése titkáról: „Én vagyok Dávid gyökere és új haj­tása, a fényes hajnalcsillag. Aki szom­jazik, jöjjön! Aki akaija, vegye az élet vizét ingyen!" A világ Megváltója, aki magára vette a világ bűneit, egy ősi család saljaként született meg Dávid király kései leszármazottjaként. Ez a család apáról fiúra hagyományozta a prófétai ígéretet, és biztos hittel várták a beteljesedését még akkor is, amikor teljesen elszegényedtek. Jézus az Isten Fia, egyértelműen vállalja emberi szár­mazását, szereti és tiszteli szüleit. En­nek legszivbemarkolóbb példája, ami­kor a kereszten, haláltusája közben is gondoskodik édesanyjáról. Karácsony a Menny és a Föld közös ünnepe, a megajándékozottak ünnepe. Karácsony csillaga Jézus felé indítja és vezeti az igazságra szomjazókat, a bé­kére vágyódókat, a tisztaszívű szegé­nyeket. Jézusban az üdvösség született meg a Földön. Az ö védtelennek tűnő kicsinysége igazi Dávidként győzte le az ördögi erők Góliátját. M^ este ő is velünk akar ünnepelni. Mi hívjuk: , jöjj, Uram Jézus!”—és ő így válaszol : „Bizony, hamar eljövök.” De mi ké­szen vagyunk a fogadására? Van a ka­rácsonyfánk alatt olyan ajándékcso­mag amire az van írva hogy JÉZUS? Mi mit adunk ma este neki? ha hívá­sunkat hallva valóban közénk jön? Le­het, hogy egy olyan ember képében kopog az ajtónkon, aki már nem bírta tovább a magányát elviselni; és hogy megőrizhesse az életét, emberek közé kell mennie. Hány gyermek keresi ma is a családját? Mennyi otthontalan, vagy otthonában egyedül élő embertár­sunk szive keseredik meg ma este? Há­nyán keresik karácsony békéjét a me­nekülttáborokban, idegen emberekkel összezárva; és hány családi otthonban jelzi csupán egy letörött fenyőgallyacs­ka az asztalon hogy karácsony van, mert egész fát már nem tudtak megvá­sárolni, még a legkisebbet sem? Mielőtt elkeserednénk és mások örö­mét is elvennénk, nézzünk Jézusra! Az ö születését milyen környezetben „ün­nepelték” szülei? Egy idegen ház istál­lójába szorulva, a legteljesebb szegény­ségben. Az újszülött gyermeknek még kiságya sem volt ahová édesanyja le­fektethette volna. Jobb híján a jászolba tette, hogy ne a földön feküdjön mellet­te. Ki az, aki ilyen karácsonyt kívánna magának? Jézus karácsonya mégis ilyen volt. A fény nem a karácsonyi díszekből sugárzott, hanem belőle, az Új Emberből. Nekünk is erre a hajnal­csillagfényre van szükségünk, mely be­lül, a szívünkben világít. Ezzel ajándé­kozzuk meg egymást! Ma a Megváltó emberré születésére emlékezünk. De ne feledkezzünk meg arról, hogy amikor elénk ment a jövőbe, egy újabb ígéretet hagyott ránk: „Bi­zony, hamar eljövök.” Ma erre a máso­dik karácsonyi érkezésére is gondolva mondjuk: „marana thai”, jöjj, Uram Jézus! Előkészületként a holnapi úrva­csorái istentiszteletre Túrmezei Erzsé­bet : „Betlehemi beszélgetés” című versé­nek utolsó soraival így imádkozzunk: „Kis Jézusom, szememben most hálakönny ragyog. Nem kérsz tőlem semmi szépet, nemeset, na­gyot, Csak a rosszat! Fogadd hét el bűnös szivemet, És cserébe add a tisztét, add a tiedet! Még az örök életre is elég lesz nekem, Ott is téged dicsér érte hélaénekem.” Ámen Rezessy Miklós ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1992. december 24. I-, Bécsikapu tér du. 4. Madocsai Miklós. Pesthidegkút, I., Báthory u. 7. du. 5. Csizma- zia Sándor. Csillaghegy, III., Métyés lür. út 31. du. 2. Donáth László. Óbuda, III., Dévai Biró M. tér du. 3. dr. Nagy István. V., Deák tér 4. du. 4. Pintér Károly, du. 6. Zászkalicz- ky Péter. VII., Városligeti fasor 17. du. 4. Szirmai Zoltán. VIII., Üllői út 24. du. S. Kertész Géza. Vm., Vajda Péter u. 33. du. 3. Fabiny Tamás. IX., Thaly Kálmán u. 28. du. 3. dr. Rédey Pál. Kőbánya, X., Kápolna u. 14. du. 4. Fabiny Tamás. Kelenföld, XI., Bocskai út 10. du. 1/2 5 Karácsonyi éneklés, du. S. Csepregi András-Missura Tibor. Bu- dahegyvidék, XII., Tartsay V. u. 11. du. 3. Kőszeghy Tamás. XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György. XIV., Lőcsei út 32. du. fél 4. orgonazene: Finta Gergely, du. 4. dr. Szabó Lajos. Pestújhely, XV., Temp­lom tér du. 3. gyermekek karácsonya Bízik László. Újpalota, XV., Hártyán köz du. 3. Rákospalota, Kistemplom, Juhos u. 28. du. 4. Bolla Árpád. Rákosszentmihály, XVI., Hő­sök tere du. 4. dr. Kamer Ágoston. Cinkota, XVI., Batthyány I. u. éjjel 23. Szalay Tamás. Rákosbegy, XVII., Tessedik S. tér du. 3. Fe- renczy Zoltán. Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. du. 3. Detre János. Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. gyermekek karácsonya: Havasi Kálmán. Kispest, XIX., Templom tér 1. du. 3. Széli Bulcsú. Pestszeut- erzsébet, XX., Ady E. u. 89. du. 3. Győri János Sámuel, éjjel fél 12. Győri János Sá­muel. Csepel, XXI., Katona J. u. du. Mezősi György. Budafok, XXII., Játék u. 16. du. fél 4. Rőzse István. KARÁCSONY ESTE az oltárterítő színe: fehér. Az istentisztelet oltár előtti igéje: Jn 7,28-29; az igehirdetés alapigéje: Jel 22.16-1.20 Karácsony a fény ünnepe is. S ez még nem sajátosan keresztyén üze­net, hiszen a karácsony helyén nagy pogány ünnep állott: a le­győzhetetlen Nap ünnepe. De a zsidók decemberi templomszente­lési ünnepe, a hanukah is többek között a fény, az égő gyertyák ün­nepe. Ez természetesen nem azt je­lenti, hogy a keresztyén karácsony fénye csupán valamiféle pogány és zsidó gyökerekből táplálkozó „utánérzés”. Az első karácsony alapvető örömüzenete, hogy a bet­lehemi mező sötétjében „az Úr an­gyala megjelent nekik, körülra­gyogta őket az Úr dicsősége...” - olvassuk Lukács tudósításában. Vagy ahogy a kissé elvontabb teo­lógus, János evangélista fogalmaz a testté lett Igéről: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötét­ségben világít, de a sötétség nem fogadta be...” Nem véletlen hát, hogy az igazi karácsonyi ünnepléshez hozzátar­toznak a sajátos ünnepi fények a gyertyától, a csillagszóróig. De ha most Gerhardt Pál gyönyörű éne­ke negyedik-ötödik versének üze­netéről akarunk komolyan medi­tálni, akkor az ünnep fénye he­lyett, annak sötét árnyékával kell szembesülnünk. Gerhardt Pál ugyanis mint vérbeli lutheránus énekszerző jól tudja, hogy kará­csony ünnepének valódi, hamisí­tatlan, isteni fénye kirajzolja, elő­revetíti már a kereszt árnyékát. Betlehemben nem egy érzelgős gyermekmese vette kezdetét, ha­nem az emberiség történelmének legnagyszerűbb drámája, a meg­váltás drámája, ami nem nélkülözi a sötét, véres fordulatokat sem. A hatalmas ellentétet egy tömör, drámai kérdéssel érzékelteti az énekszerző: „De jászolágy a fekhe­lyed, Te fényes égi Csillag?” S jól tudjuk, hogy ez még csak a ke- resztút igen csöndes kezdete. Hi­szen hamarosan megmozdul a zsarnok Heródes hatalmas gyil­koló gépezete, hogy már a csecse­mő Jézussal végezzen. A jászlat még szalma béleli, bár a szerző fél­tő szeretettel jelzi: „széna hozzád nem való...”, de mi már tudjuk, néhány évtized, s törékeny testét durva gerendákra szögezik föl. S mindez nem tragikus tévedés, nem egy „álruhás királyfi” félreis­merése, félreértése, hanem isteni küldetésének betöltése, ő nem azért jött, hogy megajándékozzon egy szép ünneppel, amikor néhány órára letesszük a fegyvereket és el- játszuk a szeretet szirupos ünne­pét. Ő nem azért jött, hogy születé­se ünnepének ürügyén ügyes keres­kedők mindent eladhassanak és mi mindent megvegyünk, ami életünk valódi szegénységét, ürességét talán ideig-óráig eltakarja. 0 azért szüle­tett, hogy meghaljon, hogy mi vi­99 szont ne csupán azért szülessünk, hogy egyszer végleg meghaljunk. „Eljöttél értem vérzeni, hogy vál­lalj terhet, vétket. Te szenvedsz szí­vesen, hogy üdvöt adhass énne­kem. Nem tilthatom meg néked!” - hangzik Gerhardt Pál gyönyörű hitvallása. Mi többnyire csak arra gondolunk, néha kesernyés meg­adással: Isten ítéletének, haragjá­nak úgy sem lehet gátat vetni. Énekszerzőnk ennél sokkal többet, nagyobbat fedezett föl, az evangé­lium szive közepét: nem tilthatjuk meg, hogy Isten a Legdrágábbat is odaáldozza értűnk, s vajon meddig lehet ellene állni még Isten határta­lan, magával ragadó szereteté- nek?! Nem ünneprontás hát kará­csony fénye mellett bátran szólni az ünnep „árnyékáról”, legmé­lyebb értelméről: a keresztről, hi­szen egy másik énekidézettel élve a „keresztfa titka tündököl”... Ahogy ezt nagytarcsai oltárké­pünk is hirdeti, ahol a betlehemi csillagról keresztalakban árad szét a fény, ahol a betlehemi istálló ké­pe mögött ott sötétlik, vagy in­kább ott fénylik a Golgota. Legyünk mi is hasonlóvá a le­gendabeli negyedik bölcshöz, s lel­ki rokonához Gerhardt Pálhoz, akik a jászolbölcső felé indultak el, de végül odatalálnak, megérkez­nek a kereszthez. Gáncs Péter KARÁCSONY ÜNNEPÉNEK IGÉJE SZABADlTÓNK SZÜLETETT Rom 5,18-21 Hiába keressük ebben az igében Bet­lehem városát, a juhokat őrző pászto­rokat, vagy az égen világító csillagokat, egyiket sem találjuk. Lehet akkor ezt a bibliai részt karácsonykor igehirdetés alapjául kiválasztani? Tegyünk különbséget karácsony hangulati elemei és karácsony lényege közt. A betlehemi istálló, a pásztorok kicsiny csapata vagy az égen világitó csillagok azért fontosak, mert túl mu­tatnak önmagukon. Betlehem azt akar­ja hirdetni nekünk, hogy Isten szavát megtartó, mert korábban így ígérte meg Isten a prófétán keresztül (Mik 5,1-3). Az istálló arról beszél, hogy Is­ten szeretete milyen mélyre hajlik, még a szegény embert is felöleli. A pászto­rokat lebecsülték Jézus korában, mégis nekik jelent meg az angyalok serege. A csillag meg azt hirdeti, hogy Jézus születése kozmikus, az egész világnak szóló esemény. Karácsony lényege: „egynek igazsá­ga minden ember számára az élet meg- igazulásává lett” Ez a karácsonyi örömhír! Ez érvényes a szegény betle­hemi emberre és a lenézett pásztorra, sőt reánk is, akik sokszor csak kará­csony hangulatát keressük és nem a Szabaditót. Miért keresnénk a Szabadítót, hisz nem érezzük magunkat fogolynak? - szólal meg bennünk egy hang. De néz­zünk csak a határainktól délre, azok a népek sem érezték magukat foglyok­nak, s most milyen megdöbbentő mó­don tudják egymást irtani, mennyire a gyűlölet foglyai és hamis elképzelések rabjai. Az ilyen gondolkodásmód és indulat csiráit nem találjuk meg saját életünkben? Talán a cigányok ellen- érzünk hasonlóan, vagy a másként gondolkodókra gondolunk indulattal - mutatja, hogy mi is rabjai vagyunk az érzéseinknek és indulatainknak, tehát szükségünk van a Szabadítóra. Új gondolatkört érint a törvény kér­dése, ami „közbejött”. Mit akar ez ne­ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1992. december 25. I., Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván, de. 10. német Friedrich Albrecht, de. 11. (úrv.) Szebik Imre, du. 6. Szitás Attila. II., Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Pest­hidegkút, L, Báthory u. 7. de. fél 11. Takács József. Csillaghegy, III., Mátyás kir. út 31. de. 10. Donáth László. Óbuda, ül., Dévái! Bíró M. tér de. 10. dr. Nagy István. Újpest, IV., Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. (úrv.) Blázy Lajos. V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Pintér Károly; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. Zászkaliczky Péter. VII., Város­ligeti fasor 17. de. fél 10. (úrv.) Szirmai Zol­tán, de. 11. (úsv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Fodor Viktor. VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák Cselovszky Ferenc, déli 12. magyar Kertész Géza. VIII., Vajda Péter o. 33. de. fél 10. (úrv.) Fabiny Tamás. IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Fabiny Tamás. X., Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) dr. Szabó Lajos. Kelenföld, XI., Bocs­kai út 10. de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Csepregi And­rás. XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Csepregi András. Bodahegyvidék, XII., Tar- tsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Kőszeghy Tamás, de. 11. (úrv.) Kőszeghy Tamás, du. fél 7. Takács József. XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) ifj. Kendeh György. XIII., Frange­künk mondani? Talán a közlekedési törvények segítenek el a megértéshez. Azok igen szükséges, hogy elkerüljük a baleseteket. Rajtuk keresztül vesszük észre, hogy mennyiszer hibázunk az életben és vétünk a közlekedési rend ellen. De megőrizni nem tudnak attól, hogy ne hibázzunk és ne okozzunk bal­esetet. Semmilyen törvény, legyen az egyházi vagy világi, világnézeti vagy politikai,'úém tud bennünket megsza­badítani vagy megakadályozni, hogy ne vétkezzünk. Csak felmutatja azt az állapotot, megmutatja azt a helyet, ahová jutottunk. Ezért kiált fel az apostol: Óh én nyomorult ember, ki­csoda szabadit meg... Erre a kétségbeesett felkiáltásra felel a karácsonyi örömhír: megszületett a Szabadító, a mi Szabadítónk, aki ben­nünket is meg akar és meg tud szabadí­tani. Sőt Ö uralkodik is, mert le tudja győzni a szívek indulatát. - Hányszor hallottuk már, hogy fegyvemyugvásba egyeztek meg a gyűlölködő felek a ka­rácsonyi ünnepekre. A magunk szívé­ben is észrevettük, hogy egy-egy jó jé- zusi gondolat, hogyan szabadított meg különböző indulatoktól és haragtól. Neki erre is van hatalma, mert övé a hatalom mennyen és földön. Sőt hatal­ma olyan, hogy az örök életbe is be­visz! Ezért legyen hát boldog karácsonyi ünnepünk, mert az a Szabadító szüle­tett meg, aki uralkodik bűnön és halá­lon, életkörülményeinken és indula­tainkon, bevisz az örök életbe, de már most is adja mennyei örömének elöízét a karácsonyi ünneplésünkben, hogy erősödjön hitünk és reménységünk. Missura Tibor IMÁDKOZZUNK Mindenható Atyánk, aki Fiadat testbe öltöz­tetted, hogy szereteted nagyságát bemutas­sad, kérünk Téged formáld szívünket a hit által olyan otthonná, ahová Fiad is szívesen betér és a karácsony fénye kiárad a környe­zetre is. Ámen. pán u. 43. de. 8. (úrv.) ifj. Kendeh György. XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) dr. Szabó Lajos. XIV., Gyarmat n. 14. de. fél 10. (úrv.) dr. Szabó Lajos. Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Bízik László. Rákospalota, Kistemplom, XV., Juhos u. 28. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere de. 10. (úrv.) dr. Kamer Ágoston. Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11! (úrv.) Szalay Tamás. Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Szalay Tamás. Rákoshegy, XVII., Tessedik S. tér de. 9. (úrv.) Detre János. Rákoscsaba, XVII., PéceÚ út 146. de. 9. (úrv.) dr. Vámos József. Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Detre János. Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) dr. Vámos József. Pestszentlörinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Havasi Kálmán. Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. (úrv.) Havasi Kálmán. Kispest, XIX., Templom tér I. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú. XIX., Kispest, Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú. Pestszenterzsé- bet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel. Csepel, XXI., Katona J. u. de. fél 11. Mezősi György. Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. (úrv.) Rőzse István. Budaörs, Ref. Ima­ház de. 9. (úrv.) Rőzse István. Törökbálint, Szent István út du. fél 3. (úrv.) Rőzse István. Budakeszi de. 8. (úrv.) Takács József. KARÁCSONY ÜNNEPÉN az oltár- terítő színe: fehér. A délelőtti istentisz­telet oltár előtti igéje: Jn 1,14-18; az igehirdetés alapigéje: Rm 5,18-21. Ötven évvel ezelőtt, 1942. november 4-én indultunk el Kőszegről a máso­dik világháborúban a Don-kanyar- ba. Zubbonyom bal felső zsebében, a szívem fölött az édeseanyámtól kapott Újtestamentum volt. Tizenegy napig utaztunk háborús körülmények között vonattal, míg az ezer km-re lévő Kurszk környé­kére érkeztünk. Innen az orosz tél­ben gyalog indultunk a 150 km-re lévő téli állásúnkba, 60 krti-Wctz " orosz fronttól. Ezek a súlyos túrák azt a célt szolgálták, hogy hozzászoktassa­nak bennünket az orosz téli viszo­nyokhoz. Többnyire térdig érő hóban - 30 °C körüli fagyban meneteltünk. Kimondhatatlanul sokat szenved­tünk. Volt olyan bajtárs, aki ököllel mutatott az ég felé „Te vén szakál­las, ha vagy, miért engeded ezt!?” Számtalan alkalmam volt a bi­zonyságtevésre, bár magam is sokat szenvedtem. Azt dudorásztam ma­gamban: „Súlyos napokban csak Jézusra nézz!” Erőt kértem az Úr­tól a teher elhordozásához. Közben esténként egy-egy orosz faluban szálltunk meg. Hétnapi gyaloglás után érkeztünk téli szálláshelyünk­re. Itt kilakoltatott házakban lak­tunk. Advent előtti napok egyikén na­piparancsban az alábbiak hangzot­tak el: Hálát adunk az Istennek, hogy az úton és eddig semmi bajunk nem történt. Remélem mindenki pa­rancs nélkül is imádkozik. Most imaórákat fogunk tartani. Mivel nincs tábori lelkészünk, a protes­tánsoknak Istenes karpaszományos fogja végezni, aki már otthon is vég­zett hasonló szolgálatot. Ennek előzménye az volt, hogy a Kőszeg melletti szülőfalumban vol­tam evangélikus lévitatanitó. Ott vasárnaponként istentiszteleteket tartottam. Parancsnokom régeb­ben, egy vasárnapon édesanyámék- nál járt. így részt vett a délutáni istentiszteletemen. Ezért bízhatta rám a fronton is ezt a szolgálatot. ÁDVENT Adventi vasárnapokon istentisz­teletet tartottam. Advent első va­sárnapján jöttünk össze először a szobámban 30-an. Előre lemásol­tam több példányban a Jöjj népek Megváltója c. éneket. Kiosztottam. Ének után imádkoztam. Máté 3. rész 1-12 verse alapján beszéltem a megtérésről az ádventi gondolat je­gyében. Imával fejeztük be, majd elénekeltük az Erős vár a mi Iste­nünk című éneket és a Himnuszt. Meghatódott szívvel, alázatos lé­lekkelálltam bajtársaim elé. Éreztem, hogy rajtam keresztül szól az Űr. Áhítatos figyelemmel, könnyező szemmel hallgatták bajtársaim. Hi­szen mindannyian tudtuk, nem ez-e az utolsó alkalom. Eddigi életem legszebb élménye és áldása volt 1942. november 29-e, advent első vasárnapja. így hálás szívvel hajtottam álom­ra a fejemet. A többi ádventi isten­tiszteletet nem a szobámban, hanem falvakban, az egymástól távoli egy­ségeknél tartottam. Partizánve­szélytől, sőt farkasoktól is tartani kellett. Kísérőt kaptam mellém. A szülőfalumból való egykori tanít­ványomat, Pbnder Palit Választot­tam, aki távoli rokonom isivaU* A következő ádventi istentiszte­letemen húszán voltunk protestán­sok. A már említett ádventi éneket énekeltük. Ima után Máté 11,2—18 ige alapján beszéltem. Itt is csodá­latosan megáldott az Úr az igehir­detésben. Megható volt itt is látni áhitatosan hallgató bajtársaimat. Csakúgy csillogtak a szemek. A következő vasárnapon tizen­nyolcon jöttek össze istentiszteletre. Boldogan tettem bizonyságot az Úrról. Éreztem áldását, örömteli szívvel szóltam az Úrban való örömtől. KARÁCSONY 1942. december 24. Hajnal 3-kor éjjeli gyakorlat. Nem jó jelnek veszik a bajtársak. Bár mi nem akarunk támadni. In­kább az orosztól félünk. Elég közel vannak. A napiparancs szerint: „Istenes karpaszományos ne vonuljon ki. Hadd készüljön karácsonyra”. A holnapi prédikációmon elmélkedtem. Ebéd után örömteli szívvel men- . tem el az egymástól elég távoli fal­vakban lévő egységekhez a kará­csonyi istentisztelet ügyében. Az úton megköszöntem az Urnák, hogy szolgálhatok itt „a halálvölgye ár­nyékában". Minden helyen sikerrel jártam. Bajtársaim közben krumplipogá­csát sütöttek. Ezzel leptek meg. Úgy látszik, hogy eddigi vacsora­készítéseimet akarták meghálálni karácsonyi ajndékképpen. Jó érzés volt! A szeretet és az egymásra­utaltság összeköt. Karácsonyfát és díszeket szerez­tem. Közösen feldíszítettük a szo­bánkban. Estefelé az irodában gyü­lekeztünk karácsonyi ünnepélyre. Elénekeltük a Mennyből az angyal című éneket, majd a hadnagy úr beszélt, de nagyon sírt. Mi is köny- nyeztünk. „A hazát, a családot véd­jük ma itt. Gondolatban találkoz­zunk otthoni szeretteinkkel" - mon­dotta. Ezután az őrmester cigaret­tát osztott. Az ostffy-asszonyfai evangélikus nőegylet csomagját osztották szét. Az egyikben egy szép Krisztus-képecske volt. Azt nekem adta a hadnagy úr. Nagyon örültem neki. A mi karácsonyfán­kon helyeztem el. Vacsora után a szobánkban lévő karácsonyfa gyertyáit gyújtottuk meg. Elénekeltük a Mennyből az angyal című éneket. Ezután én áll­tam a karácsonyfa elé, és szóltam a szobatársaimhoz: „A hadnagy úr azt mondta, a hazáért, a családért harcolunk. Nem hagyhatom szó nélkül: keresztyén hitünkért, a ka­rácsony eszméjéért, az istentelenség ellen is. Hát azért vagyunk itt. Azért áldozta fel már sok honfitár­sunk az életét. Amikor befelé vonul­tunk üfalvakban'láttuk az ateizmus YEyQtiQQilttimo rrtif nf»«» wi •«» i*. ?*.• Ki tudja mi vár ránk? Mi lesz velünk ? Mindezek ellenére ma még­is karácsony van: Csüggedésünk, kétségeskedésünk ellenére mégis karácsony van. Ez az eszme ítéletet fog mondani nemcsak az itt tapasz­taltakon, nemcsak szovjet földön, hanem a mi keresztyén Európánk­ban is. Most pedig befejezésül hadd han­gozzék el a betlehemi mezők angya­li seregek szózata (Lukács 8, 10-14). A többiek még sokáig elbeszél­gettek. Én több példányban lemá­soltam a karácsonyi istentiszteletre a Mennyből jövök most hozzátok című éneket. Elmélkedtem a holna­pi prédikációmon. A szenteste vará­zsára elálmosodtam. Lelkem az ég Urához szállt hálaimával, ajándé­káért. Otthoni szeretteimre gondol­va elaludtam, miután rámborult a „csendes éj". 1942. december 25. Karácsony szent ünnepére ébred­tem, távol otthoni szeretteimtől. Jól, édesen aludtam. Azt álmodtam, hogy otthon tanítok. Karácsonyi dalt dudorászva, imát rebegve kel­tem fel. Kilenc órára a 11-es házba men­tem karácsonyi istentiszteletet tar­tani. Örültem, hogy szolgálhatok az Úrnak itt a „Kínok földjén". Amint elindultam, láttam, hogy László Je­nő alezredes úr, zászlóaljparancs­nok is jön. Találkoztunk. Kezet fo­gott velem. Bementünk a szobába. Vigyázzt vezényeltem. Jelentettem: Alezredes úr, alázatosan jelen­tem, 30 fő evangélikus bajtárs kará­csonyi istentiszteletre jelen van. Ké­rek engedélyt annak megtartására.- Pihenj! Leülni!- volt a vezény­szó. Ezután a már előre kiosztott énekpéldányokból elénekeltük a Mennyből jövök most hozzátok éneket. Rövid fohász után felolvas­tam a karácsonyi evangéliumot, amit állva hallgattak meg. Majd , elmondtam az igehirdetésemet. Ima és áldás után elénekeltük az Erős vár a mi Istenünk éneket és a Him­nuszt. Olyan csodálatosan még soha sem áldott meg az Úr. Hangsúllyal, alázattal beszéltem. Éreztem, hogy velem van az Úrnak lelke. 0 szól általam. Nagy öröm töltött el. A szemek csillogtak. Itt-ott könny szökött elő. Az alezredes úr is áhí­tattal hallgatta. Köztünk volt az Is­ten. Olyan jó volt együtt lenni a kis csapattal. Istentisztelet után az alezredes melegen és hosszan meg­szorította a kezemet: „Köszönöm önnek, hogy olyan szépen és áhítat­tal végezte ezt a szolgálatot”. Mi még egy ideig együtt marad­tunk. Szóltam a hit csodálatos ere­jéről. Imádkozásra buzdítottam. Utána elmentem a géppuskások­hoz. Ott 40-ből 18-an voltak evan­gélikusok. Itt egy romházban^, szinr te a szabad ég alatt tartottam meg az istentiszteletet. A hideg ellenére áldott összejövetel volt. Ebéd után a szűk egyórányi tá­volságra levő 9. századhoz mentünk Palival. Az úton farkasok fenyeget­tek. Lőni csak végveszélyben volt szabad. Hála Istennek mégis meg­érkeztünk. Itt 40 katolikus és 9 evangélikus bajtárs volt. A szom­széd szobában a katolikusok is hall­gatták az istentiszteletet. Ez is ál­dott összejövetel volt. Utána Palival visszatértünk ott­honunkba a mély hóban, nagy hi­degben. Mikor elváltunk, kitartó imádkozásra és igeolvasásra buzdí­tottam. Neki is volt Újtestamentu­ma, amit ő is a zubbonyának bal, felső zsebében hordott. Ezután egyedül tértem haza a szállásomra. Az úton hálát adtam az Úrnak, hogy olyan gazdagon megáldott ma a szolgálatban. Örömmel számoltam be szobatár­saimnak a mai nap eseményeiről. Megvacsoráztunk. Meggyújtottuk a karácsonyfánk gyertyáit. Elcsen­desedtünk otthoni szeretteinkre gondolva. Különösebb fáradtság nélkül elaludtam életem eddigi leg- áldottabb napja után. Befejezésül beszámolok az eddig elmondottakkal kapcsolatos leg­újabb történetéről. Zarándokút a Don-kanyarba. Egykor a Donnál harcolt, .még élő bajtársakkal és az ott elesettek özvegyeinek egy csoportjával a múlt év júniusában zarándokúton jártunk a Don-kanyarban, hogy leróhassuk kegyeletünket a közel 120 ezer jel­telen tömegsírokban nyugvó honfi­társunknak. Sikerült eljutnom arra a helyre, ahol 1942 ádventjén és karácsonyán istentiszteleteket tarthattam baj­társaimnak. Persze semmit sem ismertem fel, csak felsóhajtottam: Köszönöm Uram, hogy ezt megengedted él­nem. Sőt Novo-Uszpenkán, ahol kétezer honfitársunk nyugszik jelte­len tömegsírokban, ökumenikus áhítatot tartottam. Egykor, élő bajtársaimnak hir­dettem az igét, és velük imádkoz­tam. Itt elhunyt honfitársainkért, örök nyugalmukért imádkoztam. Keresztet állítottunk. Elmondtuk a Miatyánkot, és elénekeltük a Himnuszt. Istenes József Advent - karácsony a don-kanyarban- Harctéri naplóm alapján -

Next

/
Thumbnails
Contents