Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-12-13 / 50. szám

Evangélikus Elet 57. ÉVFOLYAM 50. SZÁM 1992. DECEMBER 13. Advent harmadik VASÁRNAPJA ORSZÁGOS evángMükus HETILAP ÁRA: 12 Ft ...csak egy örömhír van; az, hogy Krisztus megfizetett bűneinkért, s szenvedésével megváltott az örök haláltól. Luther Márton A TARTALOMBÓL A 250 ÉVES PÉTERI AZ EGYHÁZI VAGYON VISSZAADÁSÁNAK KÉRDÉSE ÁRVAHÁZ HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN Őrhely a dombtetőn Hálaadó istentisztelet Pusztaszentlászlón Ha valaki végigautózta Zala megye csodálatos, erdőkkel szegélyezett, kacskaringós útjait, észrevehette, hogy a domboldalakon kicsiny, égre mutató ujjak ágaskodnak. Parányi kápolnák, kicsiny templomok hirdetik: „Istenünk, szeretjük a te házadban lakozást!” A számunkra legkedvesebbet, otthonunkat emberfeletti anyagi áldozattal és példamutató összefo­gással megújítottuk. Akik eddig szomorúan és sajnálkozva csóvál­ták fejüket a hámló vakolatot látva, az ünnepségen földbe gyö­kerezett lábbal szemlélték a „csodát”. Ha november 8-a, akkor dr. Harmati Béla püspök valamelyik kicsi, de újjávarázsolt templomun­kat szenteli. Mindig úgy tapaszta­lom, Isten a legjobb szervező, min­denre kiterjedő figyelmességgel il­leszti egymásba a láncszemeket. Pontosan napra 5 évvel ezelőtt - a valamivel több, mint 50 lelkes bar- lahidai szórványban - gyűlt össze a tömeg, s szorult ki a templomból. Az akkor „friss és újonnan megvá­lasztott” püspök első zalai látoga­tására érkezett hozzánk. A tömeg most sem volt kisebb. Alig fértek el a „kívülrekedtek” a hangszórók alá, a dombra. Isten verőfényes napsütéssel ölelt körül bennünket. Szívünk örömét koro­názta a természet mosolyával. 1814-ben mintegy 35-40 család teljes templomot épített! Elgon­dolkodtató, hogy a mostani ma­roknyi gyülekezet 2 100 000 Ft-ért mindössze csak kívülről tudta megújítani templomát. Istennek ezt a kicsiny, de igen barátságos házát a hosszú évtizedek megté­pázták. Átlagban 35 évente kellett renoválni. Kerek évfordulóra ter­veztük az ünnepséget - a 175-re -, de a pénzromlás, a tető teljes pusz­tulása miatti újabb kiadások eltol­ták az időpontot. Mégis boldogok vagyunk, hogy templomunk felölt- hette ötödik és leggyönyörűbb köntösét. Nem nyitok gazdasági vitát és nem rágódom azon, hogyan épít­hetett pár család annak idején tel­jes templomot, s miért kell ma ilyen hatalmas anyagi és fizikai ál­dozatot hozni híveinknek? Sokkal inkább hála tör fel szívünkben! Legelső helyen Istennek adunk há­lát, aki gazdája, irányítója minden lépésünknek. Hálát adunk a szét­szórtan élő mintegy 250 hívünkért, akik a megye határán is átsugárzó- an áldoztak otthonukért, a temp­lomért. Isten egy évvel ezelőtt megen­gedte, hogy új, tettre kész, lelkes vezetőséget iktathattunk be. A régi vezetőink - megfáradva, megrok­kanva de bölcs tanácsaikkal, imádságaikkal tanácsolják az „újakat”. Pályázat útján olyan vállalko­zók nyerték el a mamut-munkát, akiket Smidéliusz Zoltán espere­sünk bizalommal ajánl a megye egész területére. Munkájuk annyi­ra gyönyörű és precíz, hogy az ün­nepségen többen könnyezve simo­gatták az öreg, de megújult temp­lomfalakat. Hálát adunk Istennek a falunk­ból elszármazottakért, s a más val- lásúakért, akik jelentős összeggel segítették a munkálatokat. Az ünnepségen egyházi és állami vezetők örültek együtt velünk. Amikor édesapám lelkészi jelenté­sében a templombelső, az orgona, a falak víztelenítése és a „faluóra” milliókra rúgó munkálatairól be­szélt, konkrét ígéretekkel bátorí­tották a kis nyájat. Jó érzés volt hallani, hogy a megyei közgyűlés, az egyházmegye és országos egy­házunk is mellénk állt, hiszen ki- éreztük belőle Isten biztatását: „Nem hagylak titeket árván!” Lélekben újra felpillantok a dombon őrt álló és híveinknek ott­hont adó templomunkra. Feltör szívemből - minden jelenlévő ne­vében - a köszönet. Köszönjük a bátorító igehirdetést, melyben a kegyelmi időre és lehetőségeinkre irányította a fénycsóvát. A meghitt ünnep fényét emelte Rácz Rita énekművész szép éneke (Lakatos Lászlóné zenetanár kísér­te orgonán), amilyet ritkán hallot­tak az ódon falak és a jelenlevők. A népes hittanos csapatból kivá­lasztott 6 kislány is „angyalian” énekelt két szólamban, könnyet csalva a szemekből. A gyülekezet apraja, nagyja iga­zi lakodalmat csapott a kétszáz vendég tiszteletére. Ha Isten éltet minket, 1993. ok­tóber 16-án, szombaton újra fel­csendül az ősi Confirma, amikor nemcsak szüleim 10 éves itteni szolgálatáért, hanem - terveink szerint - a templombelső felújítá­sáért is hálát adhatunk a Minden- ség Urának. Balogh Zsuzsanna MEGÁLLAPODÁS A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ÉS A BAJOR EVANGÉLIKUS EGYHÁZ TESTVÉREGYHÁZI KAPCSOLATAIRÓL ÁDVENTI VÁRAKOZÓK SIMEON Mindössze néhány sor az, amit ádventi vára­kozónkról, Simeonról Lukács evangélista főije- gyez (Lk 2,25 kk). Rövid látványként feltűnik szemünk előtt, majd el is tűnik szeműnk elől. Alakja mégis ugyancsak figyelemre méltó, sőt irigylésre méltó az ádventi várakozók sorában. Kezdem az utóbbin. Irigylésre méltó vá­rakozó, nem hiába várt! Még saját életében meg­érte, amire vágyakozott. Korról korra megcsaló­dott emberek tömege vesz búcsút hivatásától s földi életétől úgy, hogy álmai teljesületlenek ma­radtak. Boldog Simeon! Ki célhoz érkezve hajt­hatja fejét nyugovóra! Magát a nevét is többnek vélhetjük szimbolikusnál. Simeon ugyanis „meg- hallgattatást” jelent. Persze nem valami bizonytalan óhajtása hall- gattatott meg. Az 6 várakozását bátran elvárás^ nak is minősíthetjük. Bizonyosra várt! Abba a Messiás-váró csoportba tartozott, melynek „messianizmusa” nem halovány reménykedésből állt csupán. Izzó, feszült várakozás volt az övék. Merész számítgatásoktól sem mentes várás a szabadító Felkentre, ki nemcsak tulajdon népé­nek hoz vigasztalást, de az egész világnak vilá­gossága lesz. A csalhatatlan prófétai lélek sugall­ta Simeonnak, hogy nem hal meg addig, míg meg nem látja az „Úrnak Krisztusát”, az Istentől küldött Szabadítót! És íme, karjába veheti. Beteljesedett a Lélek szava. Többé nem lehet úgy tenni, mintha nem történt volna meg. Ütött a világtörténet Istentől vezérelt órája. Ó, irigylésre méltó Simeon, egyik első részese ennek a csodának! Ámde figyelemre méltó is Simeon alak­ja, mondottuk. Kiváltképp értenünk kell ezt ma­gasztaló énekére, mely néki hattyúdala, de né- künk mindmáig komoly intelem. A vagy-vagy kérdésére figyelmeztet. Krisztus eljött s ezt meg- nem-történtté tenni ugyan nem lehet; meg-nem- ismétlődhető jelet adott magáról az Isten. Ez a jel azonban félreérthető. Nemcsak vonz, hódít, de ellenállásra is késztet. Simeon leteszi prófétai szolgálatát. A megszületett Gyermek veszi át a folytatást, melyben ott áll majd a kereszt is. (Rudolf Schüfernek van egy híres képe: egy lapon ábrázolja a Jászolt és a Fájdalmak Fér- fiát!) Számunkra sincs töretlen, sima útja a hitnek. Krisztus itt van s már nem is csak kisdedként, megfeszítettként, de megdicsőült Úrként - mégis döntés elé állít. Felszínre hozza, mi van bennünk. Mint Simeon mondja: elesésen át visz felemelés­re. Tapasztaljuk: Krisztus megbont, szétszakít bennünket, váróit. Az evangélium hirdetése nem veszi le rólunk az igen vagy a nem felelősségét. Figyeljünk hát e napokban is. Isten Lelke él és hat. Szól hozzánk például Simeon története által. Megragadhatod az Urat, vedd hit által karodba! Scholz László A MAGYAR ÖKUMENIKUS SZERETETSZOLGÁLAT ökumenikus istentisztelettel nyitja meg karácsonyi akció­ját december 24-én de. fél 11 órakor Budapesten a Blaha Lujza téren. Az istentiszteleten szolgálnak: dr. Harmati Béla evangélikus püspök dr. Hegedűs Lóránt református püspök Győri Kornél baptista lelkész, főtitkár Orbókné Szentiványi Ilona unitárius lelkész Az istentisztelet után 11 és 13 óra között a Szeretetszol­gálat mintegy 1000 tányér meleg ételt oszt szét a rászoru­lók között. Az akcióban részt vesz az Esti Hírlap szerkesz­tősége, valamint művészek és énekkarok szolgálnak kará­csonyi számokkal az akció idején. Alkalmi, de aktuális emlékezés Kolozsvár - 1992 Tudom jól, hogy egyházunkban sokan kötődnek az erdélyi evangélikusokhoz és konkrétan Kolozsvárhoz. Azt is tudom, hogy nagyon sok szép megemlékezés, aktualitást is felvállaló írás jelent meg lapjainkban. Mégis, úgy érzem, néhány sort írnom kell arról az ünnepségről, megemlékezésről - „egyszerű” vasárnapi istentiszteletről, melynek igehirdetője lehettem novem­ber 15-én a híres kolozsvári „fehér” templomban. 1992. június 24-én iktatta be az Erdélyi Magyar Evangélikus Egyház új püspökét - Mózes Árpádot - dr. Harmati Béla püspökünk Kolozsváron. A beikta­tási ünnepségen én is részt vettem. Ott kérdezte meg tőlem Kiss Béla kolozsvári lelkész, püspökhelyettes, hogy vállalnék-e igehirdetői szolgálatot azon a szószé­ken állva, ahol nagyapám 11 éven át (1912—23-ig) hirdette Isten igéjét kezdetben „csak” az I. világhábo­rú nehézségei közt, később pedig a Trianont követő nagyon is válságos helyzetben, amikor kétségessé vált a magyar evangélikus egyház jövője is. Igent mondtam. Ez év szeptemberében hazánkban járt az erdélyi egyház hivatalos delegációja, akkor rögzítettük az időpontot: november 15. Pénteken éjfél előtt értünk oda. - Csak háromnegyed órát álltunk a határon. A meglepetések sora várt azon az éjszakai beszélgetésen, melyen részt vett Mózes Árpád püspök, Kiss Béla püspökhelyettes - feleségével együtt. Novem­ber 14-én ünnepli a Kolozsvári Protestáns Teológia 100 éves évfordulóját, melyre hívnak. Elmentünk, s olyan élményben volt részünk... Csiha Kálmán református püspök prédikált. Prédikációja alatt gondolatban átél­hettem azt, mit jelent ma Erdélyben hivő keresztyén embernek lenni. Olyannak, aki többek közt hitéért is súlyos mártíromságot szenvedett, de mégis reménységgel néz a jövő elé, minden ellenkező külső jel ellenére is. A másik meglepetés annak a hírnek a közlése volt, hogy elkészült s elhelyezést nyert a templom oltárteré­ben az az emléktábla, mely megörökíti nagyapám kolozsvári szolgálatát. A vasárnapi istentisztelet a kialakult, felemelő éne­kes liturgiával kezdődött, majd a „gonosz szolga” története alapján szolgáltam igehirdetéssel. Nem volt véletlen, hogy igehirdetésemet azzal kezdtem: „Több összefüggésben is meghatottan, megrendültén állok ezen a szószéken, a gyülekezet előtt...” Kiss Béla lelkész az igehirdetés után emlékezett arról a szolgálatról, melyet dr. Kirchknopf Gusztáv végzett Kolozsváron a magyar egyház érdekében! Kritikus helyzetben exisztenciáját is feltette arra, hogy a Triano- ni békeszerződés után kialakult helyzetben a magyar egyház ügyét képviselje, hogy önálló, független, zsinati törvények alapján szabályozott egyházi élet megtartá­sát elősegítse. Ä több oldalról érkező gáncsoskodások következtében kénytelen volt - kiutasítás után! - eltá­vozni. (Dr. Raffay Sándor püspök adott szolgálati lehetőséget neki a Deák téri gyülekezetben, ahol 1930- ban bekövetkezett haláláig sokak számára - máig is emlékezetesen - végezhette szolgálatát. „Megrendültén”, Visszaköszön a történelem? (Ezt csak e cikk kapcsán írtam le, de csak azért, hogy ezzel is feltegyem azt a kérdést, hogyan becsüljük meg a múltban vállalt önzetlen szolgálatokat?) Az igehirde­tésben arról szóltam, hogy megbocsátás nélkül nem lehet sem élni, sem jövőt tervezni. Ez vonatkozik mindenre! Kiss Béla emlékező előterjesztésének utolsó mon­datai : „Emlékeztünk. S a falban elhelyezett tábla em­lékeztessen Dániel próféta szavaira: »Sokan azok kö­zül, akik alusznak a föld porában, felébrednek, néme­lyek örök életre, némelyek gyalázatra. Az értelmesek pedig*fénylenek, mint a fényes ég, és akik sokakat igazságra vezettek mint a csillagok, örökkön örök­ké!« - Legyen emlékezete áldott.” Ezért jártam feleségemmel és egyik fiammal Erdély­ben. Ezt szerettem volna megírni néhány sorban: jele­nünk értéséhez(?) hozzátartozik múltunk és múltunk megbecsülése. Hadd idézzem Pál apostol szavait, melyek megha­tározták nagyapám, apám, - talán az én szolgálato­mat is -: „csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De én mind ezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futáso­mat és azt a szolgalatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmé­nek evangéliumáról.” (Csel 20,23-24) ifi. Kendeh Kirchknopf György JL § A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Bajor Evangé­likus Egyház sajátos testvéregyházi kapcsolat létrehozásá­ban állapodik meg. Hozzá akarnak járulni lehetőségeik sze­rint ahhoz, hogy növekedjék az evangélikus keresztyének felismerhető és megélhető közössége (communio), amely lát­ható kifejeződését a lelki és szentségi közösségben, valamint a közös bizonyságtételben és szolgálatban nyeri el. Ezzel megerősítik a világ evangélikus egyházainak egymáshoz való tartozását és hitet tesznek amellet az egyház mellett, amelyik Jézus Krisztus teste ezen a világon. 2-§ 1. A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Bajor Evan­gélikus Egyház köcsönösen megosztják egymással a maguk lelki tapasztalatait és teológiai meglátásait, valamint diakó- niai és missziói munkájuk, oktatási és nevelési feladataik eredményeit. 2. A testvéregyházi viszonynak az egyházak minden szint­jén, egészen a gyülekezetek szintjéig élettel kell megtelnie. így ez a kapcsolat a kölcsönös adásban és elfogadásban meggaz­dagodásként lesz megtapasztalhátó. Az egyházak tanácsok­kal látják el, segítik és támogatják egymást a számukra adódó kihívások közepette. Mindebben különös figyelmet érdemelnek a Magyarországi Evangélikus Egyház német­ajkú gyülekezetei. 3.§ Mindkét egyház, sajátos módon akar egymásért felelőssé­get vállalni. Ehhez tartoznak többek között: 1. kölcsönös tájékoztatás az egyház és a diakónia terüle­tén történő jelentős eseményekről, jelentések, jegyzőkönyvek és kiadványok cseréje által; 2. kölcsönös látogatások; 3. részvétel a zsinat és az országos presbitérium ülésein és egyházi közgyűléseken; 4. az egyházak vezető testületéi képviselőinek rendszerint évenként tartott megbeszélései; a diakóniai szervezetek veze­tőinek bevonásával; 5. kölcsönös részvétel az egyházak által ápolt további ökumenikus kapcsolatokban; 6. a lelkészek és más egyházi munkások korlátozott idő­tartamra szóló cseréje; 7. együttműködés a teológiai főiskolák között; 8. ösztöndíjak biztosítása teológiai hallgatók és egyházi munkások számára; 9. meghívás továbbképzési rendezvényekre, részvétel szakkonferenciákon, munkaelképzelések cseréje; 10. együttes lelkészi munkaközösségek; 11. meghívás az ökumenikus tanulmányi kurzusra (Jo- sefstal); 12. kapcsolatok szorgalmazása gyülekezetek között egy­házmegyei szinten, valamint egyházi és diakóniai otthonok és létesítmények és azok fenntartói között; 13. együttműködés a diakónia területén tervek és segélyek végrehajtásában; 14. együttműködés az ifjúsági és az asszonyok között vég­zett munkában, az oktatás és nevelés területén (pl.: iskolai intézmények közötti testvérkapcsolatok), a széleskörű nyil­vánosság előtt végzett munkában (tömegkommunikációs eszközök) és a szórványszolgálatokban; 15. tanácsadás és segítés új munkaterületek kiépitésében. 4. § Az egymással megállapodó egyházak a Lutheránus Világ- szövetség tagjaiként összetartoznak. Ezért munkájuk fontos mozzanatait a Lutheránus Világszövetség illetékes szerveivel egyeztetik. 5. § Mindkét megállapodó fél tagja az Egyházak Világtanácsá­nak és az Európai Egyházak Konferenciájának. Ennélfogva azokat erről a megállapodásról tájékoztatják. > 6-§ A Bajor Evangélikus Egyház mint tagegyház tájékoztatja a Németországi Evangélikus Egyházat (EKD) és Németor­szág Egyesült Evangélikus Egyházát (VELKD) a megállapo­dásról és az ezen testvéregyházi kapcsolatnak a keretében történő fontos fejleményekről. 7 .§ Mind a Magyarországi Evangélikus Egyház, mind a Bajor Evangélikus Egyház megnevez egy-egy megbízottat testvér­egyházi kapcsolataik ápolására. M Ez a megállapodás egyelőre három évre érvényes. A har­madik év kezdetén a testvéregyházak megbízottai felülvizs­gálják a megállapodást és amennyiben szükséges, javaslatot tesznek szükséges változtatásokra, illetve kiegészítésekre. Budapest, 1992. szeptember 25.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents