Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-12-06 / 49. szám

Evangélikus Elet 1992. december 6. „DIAKÓNIA A VÁLTOZÁSOK KORÁBAN” Ez volt a jelmondata, címe, alaphangja a Finn Evangélikus Egyház diakóniai napjainak októ­ber 7-9-én Lappeenrantában. Mint meghívott magyar vendé­gek vehettünk részt Magyar László nyíregyházi lelkészünkkel együtt ezeken a diakóniai napo­kon. Négyévenként rendez ilyen diakóniai napokat a Finn Evangé­likus Egyház, hogy áttekintse a di­akóniai munkát és megbeszéljék az időszerű kérdéseket. A két magyar vendég részére a diakóniai napok előtt a Helsinki Egyházkerületben, azok után a Mikkeli Egyházkerületben szer­veztek látogatási programot. Két kedves finn diakonisszatestvérünk, akik idén már három hónapot töl­töttek hazánkban, hogy a magyar diakónia helyzetét tanulmányoz­zák és segítsék, megérkezésünkkor már várt bennünket Helsinkiben a repülőtéren, s az első héten Elsi Kaarakainen, a1 másodikon Tuovi Vastela volt a kísérőnk. Az első héten Ilkka Porio lelkész, a máso­dikon Ritva Hirvonen diakonissza testvérünk robogott velünk nagy távolságokra, hogy diakóniai in­tézményeket, gyülekezeteket láto­gassunk, az első héten még színes őszi, a másodikon havas téli tá­jon át. Helsinkiben találkozhattunk a Diakonisszaház Múzeumában a múlttal, a Diakóniai Intézet tan­termeiben, kórházában a jelennel. Részt vehettünk lelkészek tanács­kozásán Eero Huovinen püspök jelenlétében. Järvenpää diakóniai intézetében elbeszélgethettünk a növendékekkel. Belátogathattunk egy-egy gyülekezeti diakónus vagy diakonissza irodájába, ahol foga­dóórán várja minden nap a lelki­testi vagy anyagi segítséget kereső­ket... elkísérhettünk diakonissza­testvért tíz éve teljesen mozgáskép­telen, intézetben elhelyezett beteg­hez, másutt 90 éves, 12 gyermekes, özvegy édesanyához, akinek még élő 6 gyermeke közül 3 velünk ün­nepelte ezt a látogatást. Sok volna elsorolni minden ked­ves gyülekezeti alkalmat, találko­zást... A diakóniai napok élmé­nyeit, az előadásokat, megbeszélé­seket a jelen nehézségeiről, tervei­ről. Vetített képeken vonult el sze­münk előtt a 75 éves múlt... S egy „nemzetközi esten” észt, svéd, né­met vendégekkel együtt mi magya­rok is beszélhettünk a diakónia helyzetéről és reménységeiről ha­zánkban. Október 11-én, vasár­nap, Lappee egyik templomában a finnül jól tudó Magyar László lel­készünk hirdette az igét. Istentiszteletek, az ifjúság elő­adásai, úrvacsora tették áldások idejévé ezeket a napokat, heteket. Igen, „diakónia a változások korában”! A változások új meg új kérdéseket vetnek fel, akadályok, nehezedő gazdasági helyzet gátol­ná a munkát, de a mi Urunk teg­nap, ma és örökké ugyanaz, segít­ségre szorulók várnak ma is az ir­galmasság szolgálatára... indu­lunk hát tovább a diakónia útján Finnországban is, Magyarorszá­gon is. S hálásak vagyunk finn test­véreink segítő szeretetéért. Túrmezei Erzsébet diakonissza testvér DR. HARMATI BÉLA PÜSPÖK A VILÁGSZÖVETSÉG CÍMŰ EGYÜTT-EGYMÁSÉRT LAP SZERKESZTŐSÉGÉHEZ AZ ALÁBBI LEVELET INTÉZTE; ^ EGÉSZSÉGESEBB EGYHÁZÉRT! A Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye 1992. november 14-én Hartán tartott közgyű­lése meghirdeti az „EGYÜTT-EGYMÁSÉRT, AZ EGÉSZSÉGESEBB EGYHÁZÉRT” jelszó­val a lelkészek egészségvédelmi programját, melynek keretében 1993. június 12-én reggel 8 órára kiírja az Evangélikus Lelkészek Or­szágos Erőnléti Bajnokságát! A verseny fővédnöke: Dr. Harmati Béla püs­pök. Színhelye: Harta. Versenyszámok: súlyemelés fekvenyomásban, mezei futás férfiaknak 4 kilométer, nőknek 3 kilométer, evezés férfiaknak 400 méter, nők­nek 300 méter. A legszerényebb eredményeket is értékeljük! Célunk nem csúcseredmények elérése, hanem az egészségesebb, szebb élet megtalálása! A kezdősúly tetszés szerint, egyéni kívánságra kérhető, futásnál a táv megtételében pihenni, vagy gyalogolni is lehet, evezés a part mellett a Dunán biztonságos körülmények között. A jelentkezés mindhárom számra, az összetett versenyre szól, de külön kérésre egy-egy kivá­lasztott számra is be lehet nevezni. Indítunk 40 év alatti, 40 év feletti és nyugdíjas kategóriát is! A versenyen külön értékelés szerint részt ve­hetnek családtagok és nem lelkészek is! A sportolást vállalóknak kedvezményes szál­lást, étkeztetést és útiköltség hozzájárulást biztosítunk! A versenyhez kapcsolódóan megtartjuk az Északi és Déli Egyházkerület közötti futball­mérkőzést. Jelentkezni, illetve érdeklődni lehet Szabó Vilmos Béla hartai lelkésznél 1993. május 15- ig írásban, telefonon vagy személyesen. Cím: Evangélikus Lelkészi Hivatal 6326 Har­ta, Templom u. 48. Tel.: 50. MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ 1085 Budapest VIII., Üllői út 24. Telefon/Telefax: 1130-886 Budapest, 1992. november lo. A Világszövetség c. lap Szerkesztősége Postafiók 54. <, 1251 BUDAPEST AJÁNLOTT Tisztelt Szerkesztőségi Lapjuk 1992. november 4-1 számában közük Dóka Zoltán Írását "Meder és folyó" elmen. Ezen Írás tartalmazza a következő részletet: "...kötelességemhek tartom, hogy a pártállam által meggyötört magyar nép színe előtt kimondjam az igazságot az evangélikus egyházra nézve. ... Az egyházvezetés minden jelentős poszton ma Is azok kezében van, akiket erre még az Állami Egyházügyi Hivatal választott ki. ... Tavaly összehívtak ugyan egy zsinatot, de annak összetétele manipuláció eredménye és garancia arra, hogy a zsinat a pártállami személyek és struktúra átmentését megszavazza" ... A Nagyártjrszégl Evangélikus Egyház nevében tiltakozom a fenti valótlan és az Igazságnak nem megfelelő állítások ellen. Ezek sértik az egyház tekintélyét, az egyházi vezetés jóhlrét és a törvényesen megválasztott zsinat hitelét rontják. Kérem a Szerkesztőséget, hogy' lápjuk következő számában ugyan azon a helyen, ahol az állítás elhangzott, tehát az első oldalúit, közöljék ezen levelemet. Megemlékezés Kowarik Sándorról S zomorú hír érkezett a napokban a Tátra aljából, Poprádról: magyar nyelvű gyászjelentés. „Mély fájdalommal jelentjük a gyászhírt, hogy drága édes­apánk, nagyapánk, dédapánk, testvérünk, rokonunk Alexander Kowarik nyug. ág. h. evang. lelkész áldásos életének 84. évében rövid szenvedés után Poprádon. 1992. október 30-án elhunyt. Halottunkat a kezmaroki evangélikus templomban november 4-én 11.00 órakor megtartandó gyászistentisztelet után a feltámadás re­ményében felesége mellé temetjük el. Virágok ajándé­kozása helyett kérünk hozzájárulni a kézsmárki fatemp­lom megmentésére. A gyászoló család.” A felvidéki evangélikus egyház történetének, törté­nelmének sok évtizedes tanúja, kitűnő ismerője, kuta­tója, talán utolsó krónikása volt Kowarik Sándor. Lel­készi hivatása mellett egyháztörténeti cikkek írója, la­pok szerkesztője, egyháza hűséges szolgája a válságos időkben is. A pozsonyi evangélikus líceumba járt, ott végezte az evangélikus teológiát is, Okályi Adolf ma­gyar evangélikus lelkész alapítványa segítségével. A pozsonyi német esperesség káplánjaként Szepesola- szi választotta meg lelkészének. 1941. május 11-én az eperjesi magyar német ág. hitv. ev. egyházközség hívta meg lelkészének. Késmárkra 1945-ben, az epeijesi ma­gyar-német evangélikus egyházközség megszűnte után került. Élete legnagyobb eredményének tartotta a kés­márki evangélikus líceum könyvtárának a megmenté­sét, munkatársai, lelkészbarátai segítségével. Késmár­kot nyugdíjba menetelekor, felesége halála után cserél­te fel Popráddal, miután egyik leánya családjával egy házban kapott lakást. A régi családi bútorokkal, na­gyon szeretett felesége kézimunkáival, nagy könyvtára szívéhez nőtt minden darabjával kedves, barátságos otthont varázsolt magának, melynek ablakából a Tátra csúcsaira nyílik szép kilátás. Poprádi üdülésem alkal­mával mindig meghívott vendége voltam: a feketekávét maga készítette és tálalta a válogatott süteményeket. Fáradhatatlanul beszélt a felvidéki evangélikus egyház hajdani életéről, mutatta könyvtára gazdag, értékes anyagát, köztük az általa szerkesztett egyházi lapokat, saját írásait. Úgy láttam, legközelebb áll hozzá a kés­márki evangélikus kis fatemplom. Ezt említi későbbi leveleiben is: „...Most azon fáradozunk, hogy újból javítsák, de jól! Hát ezzel bizony sok írás és szaladgálás van. Feb­ruárban jártam a minisztériumban és a műemlékvédők bratislavai központjában és állandó érintkezésben va­gyunk a szepesszombati műemlékvédő hivatallal. - Ha újból erre j£r, kérem, értesítsen előzőleg, hogy ne kerüljük el egymást. Késmárk várost, a várat és az új templomot megtekinthetnénk együtt...” - írja 82 éve­sen. Az Evangélikus Életben megjelent írásnak nagyon örült, egyik levelében erről ír: „Nagypn köszönöm Poprádról szóló cikkét az Evangélikus Életből. Mivel a lapot rendszeresen küldik címemre, alkalmam volt hangulatos beszámolóját már régebben olvasni. De hálás vagyok a kivágott cikkért is, így van egy tartalék a gyerekek számára, talán elküldöm Kanadába. Na­gyon köszönöm magát a cikket is. De azt hiszem, érdemtelenül kerültem az élménybeszámoló központjá­ba. Amit mondtam, azért mondtam, hogy valamilyen nyoma legyen a Szlovákiai Magyar Evangélikus Szövet­ség munkájának az 1937-1944. közötti években. Erről majd még beszélünk. - Ami következő találkozásunkat illeti, szívesen segítek, kalauzolok itt is, Késmárkon is... Múlt vasárnap Késmárkon tartottam német úrva­csorái istentiszteletet...” Poprádon én is meghallgattam - szlovák nyelvű - prédikációját. Tartalmában, emelkedettségében, elő­adásmódjában - meghazudtolta korát. A nyáron Kinczler Irén evangélikus lelkésszel, Mú­zeumunk munkatársával töltöttünk egy kedves, tanul­ságos délutánt Kowarik Sándornál. Ismét előkerültek az értékes könyvek, egyháztörténeti emlékezések. Szó­ba került Késmárk, a líceumi könyvtár, a fatemplom, ahová jövő tavasszal hármunk kísérője, kalauza lesz, különösen a könyvtárban, ahol egyháztörténeti és iro­dalomtörténeti kutatómunkánkhoz kerestünk volna adatokat, anyagokat. Nem régen jött ki a kórházból, de csodálatosan szőtte a terveket a kis fatemplom meg­mentésére, ezért is örült annyira tervezett kutatómun­kánknak... Kedves házigazda volt, jókedvű, vendég- szerető: a kávét ismét maga főzte, bort töltött, csak, mint mondta, a süteményt leánya vásárolta, mert ő még nem tudott elmenni a cukrászdába, gyenge kicsit a műtét után... Beszélgetésünk egy részét magnóra vettem... frissen, jól beszélt. Kérte, legközelebb, ha Késmárkra megyünk, feltétlenül vigyem a kis magnó­mat, hogy könyvtári magyarázatát a helyszínen felve- hessem. Amikor megköszöntük a szép, tartalmas dél­utánt, kikísért az ajtóig, „viszontlátással” búcsúzott és azzal, készüljünk fel, mert sok mondanivalója lesz még a késmárki Evangélikus Líceumról és a fatemplomról... Ezóta már Késmárkon van! Az evangélikusok pedig szegényebbek lettek egy értékes igehirdetőjükkel, az értékek ismerőjével, megmentőjével. Sebeiken Pálma Kórustalálkozó Péteriben „Rád bízom, rád bízom, a nehéz napokat rád bízom” - énekelte több, mint kétszáz gyermek a zsú­folásig telt templomban október 17-én, Péteriben. A falu és a gyülekezet kétszázöt­ven éves évfordulóját ünneplő köz­ség még az év elején emlékbizottsá­got hozott létre az idei számtalan ...a holnap felől is reménység...” ünnepi megmozdulás megszerve­zésére. Az emlékév egyik kiemelke­dő eseménye volt az októberi isko­lai kórustalálkozó, amelyre hét környékbeli általános iskola küld­te el kisebb-nagyobb énekkarát. Komoly, színvonalas előadások­kal vettek részt mendei, monori, üllői, gyömrői és természetesen a házigazda falu Péteri iskolásai is a találkozón, amely nemcsak az együtténeklés örömét nyújtotta azoknak, akik eljöttek, hanem le­hetőséget is adott arra, hogy ismer­kedjenek a kétszázötven éves falu­val: a múzeumban a múlttal; az ünnepi évre kicsinosított utcákon, tereken a jelennel; az idén átadott általános iskolában járva pedig a jövő faluját, felnövekvő nemzedé­keit ismerve meg. „Nem félek, nem félek, ha volna ' mitől is, nem félek” - zengte az előre megtanult három közös ének egyikét a gyermeksereg, a nagy számú részt vevő közönséggel együtt a nyáron fölújított, igazi ünneplőbe öltözött templomban. Volt kórus, amely hangszeres kisé- rettel, volt, amely önálló műsorrá formált összekötő szöveggel, volt, amely kánonnal, vagy éppen csen­gő hangú szólóénekléssel tette vál­tozatossá, élvezetessé a találkozó délutánját. „Reménység, reménység, a hol­nap felől is reménység” - dalolták a kicsinyek a helyi lelkész, dr. Fol­tin Brúnó gitárkíséretével — mint­egy reménységet adva annak a szándéknak is, hogy lesz még ilyen kórustalálkozó ezután többször is ebben a kitűnő akusztikájú temp­lomban. A házigazdák minden­esetre szeretnének hagyományt te­remteni az iskolai kórusok találko­zójából Péteriben, mert egészen bi­zonyos, hogy egy-egy ilyen össze­jövetelen nem csupán a fülekig jut el az ének, hanem behatol egészen a lelkek mélyére is. S így válik va­lósággá az a Babits Mihály idézet is, amelyet a találkozó mottójául választottak: „Megmondom titkát édesem a dalnak: Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat... És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek." Dr. Foltinné Antal Klára Százéves a nyíregyházi evangélikus elemi iskola Száz évvel ezelőtt, 1892-ben épült fel a nyíregyházi Evangélikus Elemi Iskola Alpár Ignác tervei alapján. Hatvan évvel ezelőtt, 1932 szep­temberében kezdtem meg elemi is­kolai tanulmányaimat ebben az is­kolában. Nemcsak én, hanem csa­ládunk három generációja is ebben az iskolában tanult ez alatt a száz esztendő alatt, ezért családunk jog­gal nevezi ezt az iskolát a MI IS- KOLÁNKnak. Családi ereklyéink között őrizzük édesanyánk osztály­képét a század első évtizedéből. Meleg szeretettel gondolok vissza mind az iskola épületére, mind azok­ra a tanítóimra, akik elindítottak a tanulás útján, valamint osztálytár­saimra. Megadatott számomra, hogy az egyetemen professzorok, akadémikusok tanítványa is lehet­tem, de nem sértem meg az ő emlé­küket sem, amikor azt mondom, hogy az.v.olt a legcsodálatosabb do­logba számomra később is, hogy első elemista koromban megtanítottak írni, olvasni, számolni. Maga az iskola városunk legna­gyobb és legszebb iskolája volt a szemünkben. Amikor a harmincas évek elején a diakonisszák papír- és írószerboltot nyitottak a Luther Házban, olyan füzeteket árultak számunkra, amelyek címlapján a templomunk, vele szemben az is­kolánk és közöttük a Luther Ház és annak földszintjén elhelyezett püspöki hivatal volt látható. Tanítóim megtanítottak arra is, hogy a mi őseink, az a 300 család, akik Békéscsabáról, Szarvasról te­lepültek át, ők építették a templo­munkat és az iskolát is a Luther utcában, amelyet azelőtt Csabai utcának hívtak. Az épület hatalmas kapuja a földszinti előcsarnokba vezetett, amelyből 2 oldallépcső visz fel az emeleti előcsarnokba. Ennek észa­ki falán volt látható egy kép, Lu­ther Márton 1521-ben a wormsi birodalmi gyűlésen V. Károly né­met-római császár, az akkori világ leghatalmasabb ura előtt. A képet zalai Szalay Pál, a fiúpolgáristák művész-rajztanára festette, alatta a felirattal: „Itt állok és másként nem tehetek!” Ezt a képet a Kos­suth Gimnázium lépcsőházában is megfestette, amelyet 1940. október 31-én Túróczy Zoltán evangélikus püspök avatott fel. Szemben a Luther-képpel a déli falon 2 hatalmas márványtábla so­rolta fel a nyíregyházi evangélikus egyház első világháborús halottait. Ez ma a templomunkban van elhe­lyezve. A Díszterem nyílott ebből az előcsarnokból, amely nekünk első­sorban a gyermekistentisztelet he­lye volt. Iskolai ünnepeket, előadá­sokat tartottak benne, de sok gyü­lekezeti alkalom, ifjúsági előadás is zajlott le benne. Tantermeink fe­hérre meszelt falúak voltak, padló­zatuk olajozott. A fűtést vaskály­hák biztosították. Első osztályos tanítóm, Neu­mann Jenő volt, aki később magya­rosította a nevét Csaba Jenőre. 0 tanította édesapámat is. Tőle kap­tam az első kitűnő bizonyítványt és év végén Benedek Elek Meséit Csengery Kálmán földbirtokos ajándékaként. Másodikban Huray Gyula tanított, akit betegsége ide­jén leánya helyettesített, akit ké­sőbb a gyülekezet Rözse Istvánné- ként tisztelt. Harmadikban és ne­gyedikben Thaisz Kálmán tanított, aki Deményfalvi Kálmánra ma­gyarosított, és ő volt a gyülekezet másodkántora. Igazgatónk az ak­kor fiatal, agilis Kemény Péter volt, akinek elődei még abban az időben is éltek, Ruhmann Andor, Kubacs- ka István, Fazekas János. Iskolánk 981. számú cserkészcsapatának is tagja voltam. Parancsnokunk Tass Gyula tanító volt. Iskolánk udvara és épülete gyakran szolgált más célokat is. Itt rendeztek kiállításokat. Helyet adott a kereskedőtanuló-képzés­nek, 1917-ben a Leánygimnázium­nak. Itt indult meg 1944. novem­ber 20-án a Kossuth és Geduly Gimnáziumokban az oktatás. Vétenék a lelkiismeretem ellen, ha nem szólanék arról, hogy a Nyíregyházát újratelepítő 300 csa­lád leszármazottai sérelmezik, hogy őseik által épített iskolájukat nem kaphatják vissza. Sérelmek­ből újabb sérelmek származnak, tartja helyesen egy Nyíregyházán leírt vélemény. A nyíregyházi evangélikusok csak azt kérik visz- sza, amit őseik vérükkel és verejté­kükkel szereztek meg. Ezt Szebik Imre evangélikus püspök így írta le: „Az egyházak csak azt kérik vissza, amit híveik adományából és kétkezi munkával felépítettek - s most a társadalom javára fel akarják használni.” Az evangéli­kus iskolák tevékenységéről tanús­kodik dr.' Sarvay Tivadar kórházi belgyógyász főorvos a Kossuth Gimnázium 150. évfordulóján, 1956. május 27-én elmondott be­széde : „Tanáraink Kossuth szellemét ültették az ifjúság leikébe, ízig- vérig magyarság, szabadelvűség, demokrácia ezek a vezető elvek. Március Idusa a legnagyobb ün­nep az iskola történetében... Lu­theránus gimnáziumba jártunk, minden tanárunk lutheránus volt és ezt mi másfelekezetűek nem vesszük észre, mert a tanári kar szelleme nem ismeri a felekezeti különbséget.” Nyíregyházán van az ország má­sodik legnagyobb gyülekezete, ahol 100 pedagógus dolgozott a Kossuth és Geduly Gimnázium­ban, az elemi iskolákban városon és tanyán. Békességet szeretnék és türel­met. Türelmet, mely rózsát terem, olyat is mint Luther rózsája, amely kerüljön vissza az evangélikus ele­mi iskola kapujára úgy, mint ke­rült a Kossuth Gimnázium kapu­jára. « Maga a 300 család sem ismerte az erőszakot. Tűrt*és szenvedett, amit a nevében is viselt. Földes- uraival megegyezett földjeinek megvásárlására. Ezt az örökvált- ságot a reformkorban Deák Fe­renc példaként emlegette. A haza bölcse mondta azt is, ha a lajbit rosszul gombolták be, akkor újra kell gombolni. Ezt a gondolatot lehetne alkalmazni az iskola visz- szaadása esetében is. A jubileum örömünnepet jelent, de ha valaki valakit, vagy valamit elveszít, akkor rekviemet, gyász­zsolozsmát tart. Szeretném, ha a városalapító ősök leszármazottai is igazi örömünnepet ülhetnének azáltal, hogy visszakapják őseik verejtékes munkájával épített evangélikus elemi iskolájukat. Eb­ben reménykedem. Dr. Reményi Mihály MEGJELENT! A könyvet korábban meghirdettük. Akik előre megrendelték, 1200,- Ft-ért kapják meg. Még lehet előre rendelni ezen az áron a követke­ző címen: 1145 Budapest, Róna u. 174. Hegyi és Társa Kiadó. Bolti ára 1500,- Ft. Aki beküld 500,- Ft előleget, megkapja utánvéttel és 1000,- Ft-ot fizet.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents