Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-10-25 / 43. szám

Evangélikus Élet 1992. október 25. DIAKÓNIAI SZOLGÁLATUNK JÖVŐJE NE KULTUSZT, HANEM KULTÚRÁT! Országos Diakóniai Konferencia Sopronban A Győri Evangélikus Gyüleke­zet soproni vendégháza fogadta be ebben az évben egyházunk intéz­ményes és gyülekezeti szeretetszol­gálatának munkásait, az egyes ott­honok vezetőit, igazgató-lelkésze­it, az egyházmegyék diakóniai elő­adóit, espereseit, országos szintű diakóniai munkaágak vezetőit, ideértve a Fébé Evangélikus Dia­konissza Egyesület és a győri gyü­lekezeti diakonissza munka veze­tőit is. Ez a befogadás jelentette a teljes ellátás gondjának felvállalá­sát, a szép és kényelmes szobákban való elhelyezést, a konferencia megtartásához szükséges csend biztosítását, a lelki elmélyüléshez elengedhetetlen igei, istentiszteleti keret nyújtását. Nagy öröm volt a részvevők számára, hogy a szere­tetnek ebben a légkörében lehettek együtt négy napon át, s beszélhet­ték meg azokat a kérdéseket, ame­lyek ma foglalkoztatják a szeretet­szolgálat munkásait. A reggeli áhítatokon a Galácia- beliekhez írott levél 6. fejezetének 1-10 verse alapján írta szívünkbe a Diakónia Ura a szeretetszolgálat igéit. „Egymás terhét hordozzá­tok. - A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk meg.” Szebik Imre püs­pök előadásában diakóniai szolgá­latunk jövője bontakozott ki. Bár kétségtelenül vannak az előttünk álló sokrétű munkának olyan ne­hézségei, amelyek a minket várat­lanul és felkészületlenül ért kihívá­sok miatt adódtak, mégis ma sok tekintetben jobbak a lehetőségeink a szolgálat végzésére, mint koráb­ban - akár csak néhány évvel ez­előtt is - voltak. Anyagi vonatko­zásban jelentősen jobb a helyzet, mivel államunk is komoly mérték­ben támogatja a szeretetintézmé- nyeinkben folyó munkát. A diakó­niai munkások képzésére és to­vábbképzésére is sokféle lehetőség nyílik. Az igazi többlete a mi mun­kánknak valójában a keresztyén hitből fakadó szeretet szolgálatba indító készsége és fáradozása. A püspök előadását Mihácsi Lajos korreferátuma követte. Az idősek orvosi ellátásának kérdéseiről dr. Németh Ferenc fő­orvos adott tájékoztatót. A Győri Szeretetházban hosszabb ideje végzett orvosi szolgálatának ta­pasztalatai alapján nyújtott hasz­nos segítséget az otthonvezetők­nek és diakóniai munkásoknak. Az újonnan induló diakonissza szolgálat terveiről, lehetőségeiről, a külföldön folyó hasonló jellegű munka tanulmányozásából adódó tapasztalatokról számolt be Lup- ták Gyula és Madocsai Miklós, mint a két megalakult diakonissza­intézmény lelkészi vezetője. A sza­badulni vágyó alkoholistákkal va­ló foglalkozás tapasztalatairól Bo- zorády Zoltán, Muncz Frigyes és Vető Béla adott tájékoztatást, ugyanakkor szó esett a mentő szol­gálat kiszélesítésére irányuló ter­vekről, elképzelésekről. Egyes gyü­lekezetekben (így pl. a Nyíregyhá­za melletti Cserkeszöllősön, Györ- könyben és Szarvason) próbálkoz­nak klubszerű foglalkozások, illet­ve foglalkoztatások megszervezé­sével. Ezeket az elgondolásokat pályázatok elnyerése útján próbál­ják megvalósítani. Mindig nagy érdeklődésre tart számot az otthonvezetők és az igazgató-lelkészek beszámolója. Az öregotthonok és a fizikailag- szellemileg sérült gyerekek gondo­zása mindig sok problémát vet fel, de ezeknek a gondoknak felválla­lása, a terhek enyhítésére irányuló fáradozás, s az e téren tapasztalha­tó olykor igen kicsi, de mégis le­mérhető eredmény kimondhatat­lan öröm a munkát végzők számá­ra. Az állami támogatás felhaszná­lása révén is nagyobbak a lehetősé­gek az intézmények korszerűsítésé­re, a dolgozók megbecsülését job­ban kifejező magasabb illetmé­nyek megadására. A közelmúltban fejeződött be a Budai Szeretetott­honok korszerűsítése, de új intéz­mények létesítésére is nyílik lehető­ség (pl. Kiskőrösön és Lajoskomá- romban). A békéscsabai megújult, megszépült szeretetotthon életéből még videofilmét is volt alkalmunk megnézni. A diakóniai munkások konfe­renciájának mindig van egy szép szolgálata is. A helyi és környékbe­li gyülekezetek számára is igyek­szik továbbadni a diakónia evan­géliumát és elkötelezését. A konfe­rencia részvevői az egyik nap esté­jén a gyülekezetekben szervezett alkalmakon igehirdetéssel és az otthonok életéből vett színes be­számolóval szolgálnak. Az intéz­ményes diakónia így is keresi a gyülekezetekkel való kapcsolatot, mert szeretetszolgálatunk nem él­het híveink támogató háttere nél­kül. Az állami támogatás sohasem teszi feleslegessé a gyülekezetek tagjainak áldozatkész támogatá­sát, s főleg imádságát. A konferencia komoly munkaér­tekezlet volt, amelyről nem hiány­zott még az anyagi ügyek megbe­szélése sem, sőt a könyveléssel fog­lalkozók még a könyvviteli kérdé­sek megbeszélésére is találtak alkal­mat, hogy a vonatkozó rendeletek labirintusában könnyebben eliga­zodjanak. Az együttlét zárónapján közös kiránduláson vett részt egy autóbuszt megtöltő csoport. A szomszédos Burgenland két gyü­lekezetét látogattuk meg. Jártunk a felsőőri református és az őriszigeti evangélikus gyülekezetekben, ahol a gyülekezetek tagjainak jó része magyar anyanyelvű, és ezért az is­tentiszteleti szolgálatok egy része is magyar. A szép burgenlandi tája­kon, kanyargós hegyi utakon járva élveztük a Diakóniai Osztály aján­dékaképpen ezt a kirándulást. Jól­esett együtt lenni azokkal, akik a szeretetszolgálatban hordozzák mások terheit, és köszönet azok­nak, akik a kirándulást a megbe­csülés jeleként megszervezték és megvalósították. Isten áldása le­gyen diakóniánkon és annak mun­kásain. Vető Béla AZ ORSZÁGOS PRESBITÉRIUM HATÁROZATAI Az 1992. szeptember 25-én Budapesten tartott országos presbiteri ülés előző számunkban közölt határozatai mellett még a következő döntéseket hozta: Az iskolai igazgatótanácsokról Minden egyházi oktatási in­tézmény, óvoda, iskola, kollégi­um vezetésére igazgatótanácsot kell létrehozni. Az igazgatóta­nács tagjai között a következők kapjanak helyet: a területi egy­házközség, egyházmegye és egyházkerület 2-2 képviselője, az intézmény igazgatója és két tanára, nevelője, a szülők kép­viselője, a helyi önkormányzat képviselete. Az igazgatótanács tagjai jelölését az egyházközség és egyházmegye elnöksége és presbitériuma készíti elő az in­tézmény igazgatójával együtt és az Országos Presbitérium hagy­ja jóvá. Az igazgatótanácsok tagjait úgy kell kiválasztani, hogy azok között kellő szám­ban legyenek pedagógiai, gaz­dasági és jogi szakemberek, va­lamint lelkészek. Személyi kinevezések Az Országos Presbitérium az Igazgatótanács javaslatára dr. Gyapay Gábor igazgatói megbí­zatását a Budapesti Evangéli­kus Gimnáziumban az 1992/93. tanév végéig, azaz 1993. június 30-ig meghosszabbította. Ribár János volt szegedi lelkészt, bé­késcsabai hitoktatói lelkészi munkája mellett országos egy­házi iskolai osztályunkon szer­vezési feladatokkal bízta meg. FÓRUM a misszió és ökumené kérdéséről 1992. október 24. Ráday Kollégium, Budapest IX. Ráday u. 28. Program Megnyitó: dr. Bóna Zoltán Előadás: Misszió és ökumené Előadó: dr. Pásztor János Korreferensek: dr. Bálint Zoltán Győri Kornél Előadás: ökumenicitás és konfesszio- nalizmus Előadó: dr. Reuss András Korreferensek: dr. Bölcskei Gusztáv dr. Brückner Ákos Előd Paneldiszkusszió: A jövő egyháza, a jövő missziója Résztvevők: dr. Kovács Endre (római katolikus egyház), dr. Hegedűs Lóránt (református egyház), dr. Harmati Béla (evangélikus egyház), dr. Révész Ár­pád (baptista egyház), dr. Hecker Fri­gyes (metodista egyház), dr. Berki Fe- riz (ortodox egyház) Zárszó: dr. Viczián János Vádlottak padján Sinka István, egyik versében (Halált küldött az éji rét) végső útra készülődő ismerősének mondja: Szabó János, a te hazádban Szabó Jánosnak nem jó lenni! Szabó a leggyakoribb magyar családnevek közé tartozik (csupán a Kovács és a Nagy előzi meg), bízvást értelmezhetjük hát úgy Sinka idézett kijelenté­sét, hogy magyarnak lenni nem jó a magyar hazában. Igazat kell adnom a „fekete bojtárnak”, akit versei után személyesen is megismertem 1943-ban, a magyar utat kereső balatonszárszói konferencián. Nem azért osztom Sinka vélekedését, mert anyai ágon én is Sza­bó, hanem azért, mert magyar vagyok. Rossz a közérzetem, pedig már néhány éve annak, hogy megszabadultunk legutóbbi, „soros” rabtar­tónktól is. Valamiféle bűntudatot próbálnak belém plántálni és bennem megerősíteni; no nem keresztyé­nit, hanem nemzetit. Hatalmas hangerővel iparkod­nak elhitetni velem, olyan hogy magyar, tulajdonkép­pen nincs. S ha ennek ellenére mégis magyarnak tu­dom magam, azt ne hangoztassam a világért sem. Az csupán az én privát ügyem, maradjon csak bennem - ha már olyan szentimentális vagyok - a szívembe zárva. Ellenkező esetben megsérteném a világrendet. Annak a világnak a rendjét, ahol sokféle nép él s amelyek legtöbbje - magától értődőén - vállalja nem­zeti hovatartozását, emberi jogaival együtt. A magyar ezt nem teheti meg. Súlyos bűnei vannak a magyarnak más népekkel, nemzetekkel, etnikumokkal szemben. Tegye jóvá bűneit, de mert erre képtelen, legalább lapuljon meg, maradjon csendben, hogy a világ népei megtűrjék maguk között. Csendben vezekelni - a magyar számára ez az egyetlen lehetséges út. Csakhogy ez a magyartól megkövetelt némaság: a temetők csendje. Erről énekel a fekete bojtár: Ebből a nagy magyar csendből hova indulsz Szabó János? Látom köszönget a szemed, a szemed, a szép nagy álmos. Két kezedet ide hajtod, küzdő arcodat amoda. Ugye te szép dongószájú nem bántottak még így soha? Bűnösök vagyunk. Nem a mongol, nem a török, nem á szabadságharcainkat vérbefojtó uralkodók, nem a trianoni „béke”-diktátum, nem a hitleri fasiz­mus, nem a sztálini bolsevizmus; ó dehogy! Mi va­gyunk a bűnösök, mert mindezt túléltük s ha megfo­gyatkozva is, konoktíl megmaradtunk szabójánosok- nak, magyarnak. Hát ezért rossz a közérzetem. Bántanak, vádlottak padjára ültetnek saját hazámban, sokadmagammal, a többi szabójánossal együtt. ♦ Közeledik október vége, 56-os szabadságharcunk évfordulója. A vádak nyomasztó súlya alatt lehor- gasztott fejemet emelni kezdem, amikor harminchat esztendő távolságán átszűrődő hangok érnek a dob­hártyámig: Rólunk beszélnek minden nyelven sikong az éter és csodál: „Dávid harcol Góliát ellen.” Népmilliók aggódva nézik, hányán indulnak halni még? S küldi a nép ifjú vitézit. (Jobbágy Károly: A rádió mellett) Az egyenlőtlen harcot aggódva néző népmilliók között a „gloire” nemzetének fia, Albert Camus a magyar szabadságharc első évfordulóján „A magya­rok vére” című írásában vértanú népnek nevezi a magyart és kijelenti: Beszámoló az első Luther-olvasótáborról Csákvár, 1992. október 2-4. A Magyarországi Luther- Szövetség egy évvel ezelőtti meg­alakulásakor azt tűzte ki célul, hogy Luther műveit minél széle­sebb olvasóközönség számára te­gye hozzáférhetővé. A könyvki­adásnak egyelőre még nem terem­tődtek meg az anyagi feltételei, de a már rendelkezésre álló fordítá­sok és az életmű aktualitása iránti érdeklődés, valamint az olvasás igényének felkeltése is a Szövetség vállalt feladatai közé tartozik. Ezt az igényt hivatott kielégíteni egy új forma: Luther-olvasótábor szerve­zése. Az olvasótábor kettős célt tű­zött maga elé: egyrészt Luthernak egy rövidebb művét, a Magnificat- kommentárját szemináriumi kere­tek között dolgoztuk fel, négy al­kalommal. A fordító, Takács Já­nos jóvoltából minden résztvevő előre megkapta a szöveget és az egyes témákra (Luther és a Mária kérdés, igazságtétel-bizonyságté­tel, erő-erőtelenség) előre megkül­dött szempontok alapján lehetett készülni. Az egyes szemináriumo­kat a tábor szervezői: Brebovszky Éva, Csepregi András és ifj. Fabiny Tibor vezették. Élénk beszélgetés és vita alakult ki a témák kapcsán. Kik is voltak a tábor résztvevői? A szervezők célja a teljes nyitottság volt, „kortól, képzettségtől, feleke­zeti vagy egyesületi elkötelezett­ségtől függetlenül” vártuk „az is­mereteket szerezni vagy átadni kí­vánó” személyek jelentkezését. A huszonegynéhány résztvevő kö­zött voltak a közelmúltban érettsé­gizett diákok, teológus hallgatók, középiskolai tanárok, egyetemi oktatók, aktív vagy nyugdíjas lel­készek, nyolcvan év fele járó evan­gélikusok és reformátusok, hívők és keresők. Mindnyájan teljes egyetértésben, jó hangulatban for­dultunk az ügy felé. Az előadások magas szinten, de mégis mindenki számára közérthe­tő nyelven szóltak. Takács János előadásának a címe ez volt: „Miért fordítottam le a Magnifieat-ot?” Id. Magassy Sándor a Luther-ról szóló életrajzokról és a fontos teo­lógiai művekről szólt. A beszélge­tésben felvetődött, hogy több mű­vet kellene magyar olvasók kezébe adni: évtizedek óta kéziratban ter­jed Walter von Loewenich-nek a theologia crucis-tól szóló könyve, máig sincs lefordítva Philip Wat- son-nak a Let God Be God című, vagy Vajta Vilmosnak az istentisz­telet lutheri teológiájáról írt, néme­tül és angolul is megjelent könyve. Többször is hangsúlyoztuk, hogy mi nem Luther-kultuszt (képeket, szobrokat) akarunk, hiszen azok önmagukban bálványok lesznek, hanem Luther-kultúrát: műveinek olvasását, olvastatását és hatását szeretnénk előmozdítani. Luthert Krisztus-követésünkhöz szeret­nénk segítségül hívni. Csepregi András a keresztségről szólt Lu­ther „Az egyház babiloni fogsága” c. írása alapján. Szombat este Vég­helyi Antal „Luther és a kereszt teológiája” címen tartott előadást, majd ezek után Bogárdi Szabó Ist­ván református lelkész Luther és Kálvin egyházfogalmát hasonlí­totta össze. A vasárnap délelőtti két előadás is jól kiegészítette egy­mást: dr. Reuss András „A Szentí­rás közepe” címen Luther írásma­gyarázati elveiről szólt az egyes bibliafordítások előszavai alapján, ifj. dr. Fabiny Tibor pedig elsősor­ban Gerhard Ebeling nyomán Lu­ther hermeneutikájának időszerű­ségéről. Az előadók néha egymással is vitáztak, de a vitát mindig a jó és konstruktív szellem határozta meg. A kétnapos olvasótábor istentisz­telettel és úrvacsorával ért véget, amelyen id. Magassy Sándor szol­gált. Összefoglalva: vérbeli, izgal­mas, teológiai konferencia volt ez, ahol néha éreztünk valamit a régi konferenciák levegőjéből is. Nem voltak „szakemberek” és „laiku­sok”. Mindnyájan egyek voltunk a tanításban és a tanulásban. Pár embernek a közönnyel, sőt az el­lenszéllel szembeni kísérlete volt ez. Hisszük, hogy ez a kezdeménye­zés „mag" volt, amit az igazi „Szél" erejére bízhatunk. A jövő nyárra is tervezzük ha­sonló tábor szervezését, a Deák téri gyülekezet gondozásában lévő parókia ebből a szempontból is ideáüs helynek bizonyult. A Lut­her Szövetség azonban addig is folytatja munkáját. A Deák téri gyülekezetben októbertől minden hónap harmadik hétfőjén este hét órára várjuk az érdeklődőket. Eb­ben az évben felkért előadóink kö­zött szerepelnek D. Scholz László nyugdíjas lelkész, Sulyok Elemér bencés szerzetes és ifj. Fónyad Pál ausztriai evangélikus lelkész. Min­denkit szeretettel látunk. ■ Ifj. dr. Fabiny Tibor Három templom két emberöltő alatt (Folytatás az 1. oldalról) tagjai is hozzájárultak az ünnep­léshez. Szabó Dénesné gyülekeze­ti felügyelő és Csatári Mariann szavalatával, az ökumenikus énekkar Rezessy Miklós vezeté­sével énekelt. Re­ * * zessy Dorottya és Sólyom Tünde pe­dig zeneszámmal segítette az ün­neplésben a jelen­lévőket. Az ün­neplésen, a ven­dégfogadáson, a meghitt beszélge­téseken meglát­szott a gyülekezet családias, közös­séget építő egy- házszeretete. Tóth-Szöllös Mihály A MAGYAR ÖKUMENIKUS SZERETETSZOLGÁLAT HÍREI A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgá­lat megfigyelői tagként első ízben kapott meghívást az ENSZ Menekültügyi Fő­biztosság Végrehajtó Bizottsága 1992. október 5-6. közötti ülésére, Genfbe. A Végrehajtó Bizottsági ülést megelőző­en 1992. október 2-án a nem kormány­zati szervezetek genfi megbeszélésén - melyet Ogatha asszony az ENSZ Mene­kültügyi Főbiztosa nyit meg - szintén jelen lesz ugyancsak első ízben, rendes tagként a Magyar ökumenikus Szere­tetszolgálat képviselője. * Szeptember 18-án a Magyar Máltai Szeretetszolgálat élén Csilla von Bö- senlager meglátogatta a Magyar Öku­menikus Szeretetszolgálat ideiglenes menekülttáborát Nagyharsányban. A látogatás alkalmával lehetőség nyílt arra, hogy a Magyar Ökumenikus Sze- . retetszolgálat menekültügyi koordiná­tora, Kováts Béla tájékoztatást adjon a tábor életéről. Csilla von Bösenlager elismerően nyilatkozott a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat mene­kültek között végzett munkájáról. * A Magyar Ökumenikus Szeretetszol­gálat a súlyos boszniai harcok következ­ményeként kibővítette tevékenységét Az 1991 augusztusától működő táborban je­lenleg 130 fő elhelyezéséről és teljes ellátá­sáról gondoskodik. A megnövekedett ígér nyék miatt sátortábor felállítására került sor a nyári hónapokban. A hűvösebb idő beálltával, október elejétől megkezdődik a boszniai menekültek áttelepítése kőépü­letekbe. Ezzel egy időben a Magyar Öku­menikus Szeretetszolgálat második nagy- harsányi menekülttábora nyílik meg.- A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Majd egész Európa nevében szólva, mondja a No- bel-díjas író: - Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra... Csupán egy-két hangot zendítettem meg 1956 világ­kórusából; eleget ahhoz, hogy ne szégyelljem magyar­ságomat. Fejem fölemelem és kiegyenesedem. Velem együtt a többi - vád alá helyezett - szabójánosok is. Tamási Lajos az októberi harcok idején leikéből kiszakadt versét így fejezi be: El ne felejtse, aki él, ^ ^ hogy úgy született a szabadság, hogy pesti'utcán hullt a vér. Bizony sokan elfeledték. Szándékosan. És feledtet­ni akarják mindenkivel. Ők tudják miért, de senmü esetre sem a magyar nép javáért. Mi viszont emlékezünk. Emlékezünk azért, hogy erőt merítsünk Istentől kapott hivatásunk - magyar­ságunk - betöltésére. Közel van már október huszonharmadika. íróasz­talom polcáról kék dobozkát emelek le. Felnyitom. Benne - hófehér selymen - ötvenhatos emlékérmem nyugszik. Nézem, nézem és lassan betűzöm feliratát. A HAZÁÉRT ÉS A SZABADSÁGÉRT Azon veszem észre magam, hogy szemem bepáráso­dik és nehéz könnycsepp gördül végig arcomon. Nem restellem. Hálakönny az, melyet az Isten iránti hála préselt ki szememből. Amiért magyarnak teremtett. Sághy Jenő NYILATKOZAT „Legyünk a megbékélés emberei” A magyar Keresztény-Zsidó Tanács azzal a céllal alakult meg 1990 nyarán, hogy a keresztények és zsidók kölcsönös közeledését, a múlt sebeinek gyógyítását és a kiengesztelődést munkálja. A mindenható Istennek adunk hálát, hogy ennek szép és megnyugtató megnyilvánulásai vannak. Minden vallási felekezet képvise­lői egymás hitének és hagyományának kölcsönös tiszteletben tartásával együtt tudnak munkálkodni és közösen tudnak bizonyságot tenni ebben a hazában a történelem urának szabadító tetteiről. Hitük szerint minden ember Isten kép­mására teremtetett, bármely nép fia legyen, és bármely meg­győződést valljon is, és minden népre laterjed Isten szeretete, aki azt kívánja, hogy az ő világossága minden nemzet vilá­gossága legyen, üdvössége pedig eljusson a föld határáig. (Ézsaiás 49,6.) Ezért a különböző etnikai, vallási és kulturá­lis közösségek együttélésében nem veszedelmet látnak, amely ellen védekezni kellene, hanem a teremtő Isten gazdagságá­nak megnyilvánulását és az Ő ajándékát, amelyet hálás szív­vel fogadnak. A tanács, amelyhez a különböző vallási közösségek hiva­talosan tartoznak, arra buzdít minden hívőt - keresztényt és zsidót - hogy tekintsék feladatuknak a közjó munkálását. Tegyenek meg mindent a demokrácia érvényre juttatásáért, vállaljanak felelősséget a gazdasági, politikai, társadalmi életben. Kövessenek el mindent egy olyan új értékrend kiala­kításáért, amely mindenki számára biztosítja az emberhez méltó életet. A tanácsot aggasztják az utóbbi időben hangot kapott szélsőséges nacionalista és antiszemita megnyilvánulások. ' “Veszélyesnek tartja ezeknek a napi politika szintjén való jelentkezését, de még veszélyesebbnek magát a jelenséget! Ezeket a leghatározottabban elítéli, és kér mindenkit, hogy határolja el magát a fenyegető veszélytől, és küzdjön a szél­sőséges megnyilvánulások ellen. Elutasítja azt a próbálko­zást, amely a nemzeti nézeteltéréseket vallási vagy faji alapon igyekszik igazolni, mert azok így még élesebbé válnak. A tanács meg van győződve, hogy a vallásos emberek túlnyomó többségé így gondolkodik, és minden igyekezetük­kel a szélsőséges megnyilvánulások visszaszorítására törek­szenek. A jelen helyzetben a humánus egyensúly emberei kívánnak lenni, és nem emlegetnek antiszemitizmust, ahol az nincs, de nem hagyják említés nélkül az antiszemitizmust, ahol az megjelenik. Mindezeket tekintetbe véve a tanács kér mindenkit, hogy bármely felekezethez tartozzék, tegyen meg mindent a kire­kesztés szándéka ellen. A történelem'ura előtt felelősséggel tartozunk tetteinkért, döntéseinkért és mulasztásainkért. Le­gyünk a megbékélés emberei! Magyar Keresztény-Zsidó Tanács A Keresztény-Zsidó Társaság hivatalosan bejelenti csatla­kozását a Magyar Keresztény-Zsidó Tanács fenti Nyüatko- zatához.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents