Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-10-11 / 41. szám

Evangélikus Elet 1992. október 11.

Találkozás a német testvérgyülekezettel „Nyitott ajtót adtam eléd!”

Vannak testvéri találkozások, melyek egyre inkább fokozzák a vágyat a további együttlét keresésére. Ebben határok sem jelenthetnek áthidalhatatlan akadályt.

BAD WIMPFEN beivódott a soproniak gondolkodásába és a gyülekezet életébe.

A kezdet 1946, amikor az otthontalanná, hazátlanná vált, zömében evangélikusok ebben a szép német kisvárosban, Bad Wimpfenben és környékén helyet, kenyeret és otthont kaptak. Sok volt soproniban olyan mélyek voltak a sebek, hogy azokat nem egy elvitte a sírba is. Voltak, akik évek múltán az osztrák határ szöges drótjáig merészkedve néztek át szülővárosuk tornyaira. De nem kevesen voltak, akik á reményt nem adták fel, hogy ismét test- és lélekközelben megláthatják Sopront. Megtörténhetett ez elsősorban a rokoni szálakon keresztül.

GYÜLEKEZETI SZINTRE terelődött először 1985-ben, amikor még ez nem volt természetes és bizonyos bátorság kellett ahhoz, hogy nyitott kapukról beszéljünk - mindkét város címerében ez látható amikor még zárt kapuk voltak sok vonatkozásban. Nem hallgathattuk el mégsem a két gyülekezet egymás iránti nyitottságát, mert Isten a történelem viharaiban egymás mellé sodort bennünket. 1989-ben legalizálta a két gyülekezet testvéri kapcsolatait és most ennek nyomán indult Sopronból a presbiteri küldöttség Bad Wimp- fenbe meghívás alapján, hogy megerősödjenek a hittestvéri szá80 évvel ezelőtt, 1912. október 4-én született Kiss János Nyíregyházán és a közelmúltban halt meg egyházunk kántorképzésének munkása. Innen Nyíregyházáról indult el arra az országosan ismert munkájára, amelyet a negyvenes években a Keresztyén Ifjúsági Egyesületben, majd annak megszűnése után egyházunk kántorképzésében végzett. Őrá emlékezem.

A nyíregyházi Pacsirta utcai, hívő kerékgyártó mester házasságát Isten öt gyermekkel áldotta meg. Mind az öt gyermekét taníttatta. Az öt gyermekből négy volt fiú, akik közül három a tanítói pályát választotta. Mind a három fiú nyíregyházi gyülekezetünk tanyai iskoláiban végezte tanítói tevékenységét. A nyíregyházi evangélikus egyházközség 200 éves iskolatörténetében egyedülálló eset, hogy egy család 3 fiúgyermeke egy időben tanított.

Kiss János volt a fiúk között a legidősebb. Miután elvégezte az elemi iskolát, tanulmányait tovább folytatta a polgári fiúiskolában és itt Nyíregyházán az állami tanítóképzőben. Tanyai tanítói tevékenységét a felsősóskúti iskolában kezdte meg, ahol 7 esztendőt töltött el. A tanyai iskolák rendszere a múlt században teljesedett ki, amikor 2-3 tanyai településen egy-két tantermes iskolák épültek. A tantermek tágasak voltak, nagyméretű ablakokkal. Az iskolák mellett 2 szobás tanítói lakások is épültek, ahol a tanyai tanítók a nép között élve, vállalták annak sorsát. A tanyai nép sem hagyta magára tanítóját. Magáénak érezte és minden családi ügyébe beavatta. Lakodalom, keresztelés nem múloU el a tanító jelenléte nélkül. Lakodalomban a parasztszekereken a városi nagytemplomba tartó násznépben rangos vendég volt a tanyai tanító.

Nyíregyházán a Salamon bokortól a Tamás bokorig, Felsősóskúttól Alsósimáig a tanyai iskolák behálózták a tanyai világot. Minden tanyasi gyermek tanulhatott. A fiatal tanítók, akik a legtávolabbi iskolában kezdtek tanítani, biztosak voltak benne, hgoy az idők folyamán egyre közelebb kerülnek a központhoz. 10-15 év alatt bejuthattak a városi iskolába, mire gyermekeiket középiskolában kellett tanittatniok. Ezt a rendszert még ma is a legigazságosabbnak minősítik a hajdani tanítók.

Kiss János azonban nemcsak tanító volt, hanem népművelő is. Jól emlékszem rá, amikor 1939-ben egyházunk kötelékében népfőiskolát szerveztek, ennek is ő volt a szervezője. Hűséges tagja volt egyházunknak. A tanyasiak között végezte a lévita tanító feladatát is.

lak előttünk álló feladataink elvég- zésere.

A PRESBITERI DELEGÁCIÓ tagjai voltak e sorok íróján kívül: Varga Lajos másodfelügyelő, Bi- czó Zsolt gondnok, valamint Härtner Mihályné, dr. Gimesi Szabolcs, Steiger János és Gálos István presbiterek. Augusztus 28-30. között szép napokat tölthettünk testvéreink között. A Neckar folyót átölelő város ragyogásánál csak a presbiter-testvérek minket átölelő, vendéglátó szeretete volt fényesebb. Ezt tapasztaltuk, amikor hajókiránduláson voltunk együtt a Neckaron, amikor szombat este elbeszélgettünk közös örömeinkről és gondjainkról és átadhattuk a soproni testvérgyülekezet ajándékát, Giczy János festőművész szárnyasoltárát, melynek közepén a soproni templom látható, jelképezve, hogy az ott hangzó evangélium köt össze minket. Az oltár- szárnyakat átívelő szivárvány, bár megtörtségében jelzi a gyülekezet életének nehéz szakaszait, mégis a reménységet állítja elénk. Abban a reménységben, hogy összetartozunk, írtuk alá azt az OKIRATOT, mely testvéri kapcsolataink gyökerét rögzíti. Álljon most előttünk teljes szövegében, segítségül

A harmincas években a nyíregyházi evangélikus fiatalság vasárnaponként összejött a központi elemi iskolánk tanácstermében, később a tanítószobában, ahol iparos, kereskedő és fiatal értelmiségiek hasznosan töltötték el a délutánt, akár társasjátékokkal, majd ezt követően Bibliával. Én a legkisebbekhez tartoztam a serdülő csoportba, akikkel rendszerint egy idősebb szenior foglalkozott. Nővérem korcsoportja alkotta ennek a Luther Körnek nevezett ifjúsági csoportnak a derékhadát. Ebbe a körbe beletartozott mind az öt Kiss-testvér is.

Amikor 1937-1939 között meghaltak a nyíregyházi idősebb papok, felfrissült a lelkészi kar is. 1938-ban elsőnek szeretett fiát Hulvely Istvánt hívta haza a gyülekezet Kiskőrösről, aki később Rozsé Istvánra magyarosította a nevét. 1939-ben kerültek Nyíregyházán lelkésznek Turóczy Zoltán, Balczó András, Joób Olivér, Solymár János. A lelkészi feladatkörök megosztása után Solymár János kapta az ifjúsági lelkészi munkakört, aki otthont is szerzett az ifjúság számára. Előre megtervezett és kinyomtatott havi munkaterv szerint a lelkészek és más előadók bevonásával folytak a foglalkozások. Bekapcsolódtunk az országos KIÉ munkájába is. Téglajegyeinkkel járultunk hozzá a Vas utcai székház építéséhez is. Ilyen funkciója során járt körünkben a fiatal Bonnyai Sándor is, aki akkoriban KIE-lelkész volt.

Kézenfekvő volt, hogy ilyen kapcsolatok mellett az agilis Kiss János a negyvenes évek elején a budapesti KIÉ központ munkatársa, titkára lett és felkerült Budapestre. Innen már országosan ismert a munkája mind a KIÉ-ben, mind pedig egyházunk kántorképzésében.

Befejezésül csak a személyes kapcsolatomat szeretném megemlíteni. Kiss Jánossal életemben először 8 éves koromban találkoztam, amikor is evangélikus elemi iskolánk 981. számú Kovács István cserkészcsapatával életem első cserkész- táborában voltam a Zemplén megyei Erdőbényén. Cserkészparancsnokom Tass Gyula tanító volt, de Kiss János cserkésztisztként segédkezett neki. Ebből az időből emlékszem rá, mint csinos tüzérzászlósra, aki Nyíregyházán katonáskodott.

Kiss János most lenne 80 éves, ha közöttünk lehetne. Korábban hívta haza az életnek és halálnak Ura. Születésének 80. évfordulóján meleg szeretettel emlékezem vissza Kiss Jánosra, aki közülünk Nyíregyházáról indult el az országos KIÉ és egyházunkban végzendő áldásos munkájára.

Dr. Reményi Mihály

azok számára, akik hasonló kapcsolatok létesítése előtt állnak gyülekezeti szinten.

Az eddigi lépések egymás felé arról bizonyítanak, hogy egymástól valóban tanulni szeretnénk, ezért keressük a közös utakat. Erich Th. Herberg a német testvér- gyülekezet lelkésze a 15 tagú, zömében fiatal presbitériumával (náluk egyháztanács), ebben kezdettől fogva döntő lépéseket tett nagy nyíltsággal és a szeretet felelősségével. Városi szinten is létesült testvéri kapcsolat nemrég hivatalosan is, jóval a gyülekezeti kontaktus után. Noha az első kapcsolatfelvé-' tel nem gyülekezeti szinten történt, hanem városi énekkarok keresték fel először egymást.

Múzeumuk Bad Wimpfenben kezdettől fogva olyan anyagot tár elénk a szülővárosról Sopron/ Ödenburgról, melynek sok darabja páratlan. Schindler András, aki városok szintjén az óhazával való összeköttetések irányítója és a gyülekezetek kapcsolatában is nem egyszer kimagasló szolgálatot végzett, meleg átéléssel mutatta be a gazdag múzeumi-kiállítási anyagot, hiszen szülőföldjét és környékét tárta elénk. A vasárnapi istentiszteleten együtt lehettünk a kéttornyú öregtemplomban, melyben a két testvérgyülekezet lelkészei szolgáltak és a helyi énekkar lelkesen énekelt.

Azzal búcsúztunk hétfőn reggel, amikor hosszú forró nyári napok után először részesültünk a felfrissítő eső áldásaiban, hogy elmélyítjük a testvéri kapcsolatot, melynek egyik legfontosabb szála: konfirmált gyermekeinket bekapcsoljuk a kölcsönös levelezés és látogatás nyomán abba a vérkeringésbe, amely megindult gyülekezeteink életében és felfrissíti további kapcsolatainkat.

Srimon János

FÉNY A SÖTÉTSÉGBEN

A Magyar Börtönpasztorációs Társaság közgyűléséről

A Szeged Kálvin téri református gyülekezet veu- dégszeretete készített helyet saját gyülekezeti termében, a Magyar Börtönpasztorációs Társaság ezévi közgyűlésének, szeptember másodikén. Az előző napon szakmai továbbképző tanfolyamon vehettek részt az ország egész területéről ideérkező missziói munkások. Mindkét nap eseményei örömmel töllhették el a résztvevőket, amint ezt tapasztalhattam másokon és magamon is.

Erre az örömre okot adott mind a tanfolyam előadásainak, mind pedig a közgyűlésnek lelki és szellemi színvonala, tartalma egyaránt. Öröm volt látni, hallani az egyév alatt történt fejlődést, változást. Az egyszerű keretek között megindult missziói tevékenységet az egybáz Ura gazdagon megáldotta. Mindenekelőtt az erre vállalkozók szivében meglévő odaszánással, buz- gósággal. Ezt követően a szervezet keretei bővültek. Amíg egy éve a közgyűlés résztvevői alig láttak jövőt e munkában, az idén dr. Maják Mátyás MBT-ügyveze- tő elnök beszámolójából arról értesülhettünk, hogy az elítéltek szabadulás utáni életéhez elengedhetetlenül szükséges átmeneti otthonok láncolatát, annak kiépítését kezdheti meg a Társaság, az időközben beérkezett adományokból. Ugyanakkor hallhattunk arról is, hogy a sajtóforgalom - elsősorban a feléje megnyilvánuló igény nyomán - megsokszorozódott; túllépte hazánk határait. Öröm volt tapasztalni, hogyan sokszorozta meg Isten a misszió erejét, az egyházakon kívüli társadalmi szervezetek odaadó segítségével. A „falakon” belüli sötétséget a világosság lénye oszlatja, és hisszük, hogy a „misszió fájának” egyik ága nem csak virágba borult, hanem Isten áldása nyomán az áldott gyümölcstermésnek is együtt örülhetünk majd.

Sipos Árpád református lelkész

A vallási toleranciának is vannak határai, a tűrőképesség is véges, amikor pedig vallásos mezbe öltöztetett embertelenséggel találkozunk, akkor nem hallgathatunk.

A különböző beteges, vallásosnak nevezett téveszmék nemcsak a szabad országra jellemzőek. Mindenkor romboltak a mélyben, miközben képviselőik mártírként sajnáltatták magukat. Most pedig, amikor gyökeresen megváltozott helyzetben a szabadság gyakorolható is, ezek az agresszivitást a fundamentalizmussal ötvöző irányzatok, szekták - bár fellépésük alapján inkább kegyes galeriknak nevezhető csoportok —, látszólag szabadon garázdálkodhatnak közöttünk. Kétségbeesett szülők őket megtagadó gyermekek, a csoportok által „kegyes” agymosáson átesett már-már agyalágyult fiatalok jelzik térítéseiket.

Hiszen ezen csoportok vezetői a szabadság látszata mögött nagyon is meghatározott, zárt, diktatórikus módon vezetik az önmagukat oly szabadoknak vallók, közben csak veszélyes álharmóniában tengődök szerencsétlen közösségét. A jézusi szeretet szólammá, frázissá válik szavaikban. A legszentebbet szentségtelenítik meg mindazzal, amit képviselnek. Isten jórendjét rúgják föl, a Bibliát hamisan idézve. A család szeretetközösségét tartják hiábavalónak, hogy kiszakítva serdülő fiatalokat a szülői házból egy bizonyos, az életüket tönkretevő közösségbe rántsák, módszereiket ismerve nyugodtan mondhatjuk; kényszerítsék őket.

Keresik azokat a helyeket, alkalma- ezzel a jézusi örömüzenettel indultak útra háromnapos nagyszerű konferenciájukról az Evangélikus Külmissziói Egyesület tagjai és barátai: a Monte-Carlói Rádióadó magyar adásának hallgatói, a szervezők és szolgáló magyar, s külföldi munkatársak. Úgy éreztük, a Lélek szele zúgni kezd, pünkösdi tűz gyulladt a szívekben, s biztatott: „Még várnak a szigetek!”

A nagy tárcsái templom Tichy Kálmán által festett számyasoltá- ra ezt tárta elénk állandó meditá- ciós témaként. Isten népének vinnie kell a jó hírt az ÉLŐről és az ÉLETről szóló üzenetet mindenfelé - várják még a távoli „szigetek” is. Ezzel köszöntötte a megjelenteket a helyi lelkész, Gáncs Péter, aki most a norvég misszió által működtetett NO RE A Rádió magyar adásának szerkesztését vette át dr. Pósfay Györgytől.

De erre a missziói küldetésre emlékeztetett a napi alapos bibliatanulmány is (Seikku Paunonen és Matti Korpiaho, Finnország) a hozzá kapcsolódó csoportbeszélgetéssel. Személyes hangok szólaltak meg és a konferencia a finnek, norvégok, horvátok, erdélyiek által szinte nemzetközivé nőtt csapata a hazai testvérekkel eggyé forrott az imaközösségekben, a baráti beszélgetésekben. Nagytarcsa nemcsak 45 évvel ezelőtt adott otthont a külmissziói iskolának - mert bizony volt evangélikus külAhol Jézus Krisztus megjelenik, ott igen gyakran drámaian felizzik a levegő. Igaz: a nyitójelenet akár langyosnak is tűnhetnék, hiszen egy magas végzettségű vallási szakember, a szigorú hitelveket valló farizeusok (=„elkülönültek”) tekintélyes társaságának tagja hívja meg asztalához Jézust, akit bizonyára érdekes, ám egyben kissé gyanús jelenségnek vél. Most talán közelebbi benyomást szerezhet róla. Mélyen szántó szakeszmecsere várható részéről, hűvös, „hogyan vélekedik kolléga úr” stílusban. (Nem szeretünk-e mi is inkább páholyból beszélni - „vallási kérdésekről”, nehogy hirtelen személyessé melegedjék a téma?)

Am a „véletlen" berobban az erkölcsre kínosan ügyelő vendéglátó számára botrányszerű kellemetlenséggel egy közönséges utcanő formájában. Ez viszont - akaratlanul is fokozva a drámai kontrasztot - döbbenetesen másképp viselkedik ezúttal, mint a „szakmájabe- liek”. Teljesen megtörtnek látszik, s alighanem pattanásig feszült csendben, hátulról szinte odalopódzik Jézus lábához, hogy azt könnyeivel öntözze, hajával törölje, s drága olajjal kenje meg. A minősített kegyes számára ez skandalum, s „az ilyet” egy igazi próféta megvetéssel utasítaná ki, de azonnal! Mert ha nem, mi lesz a világból?!

Lélegzetelállító szerepcsere következik be perceken belül: aki a lehető legtisztátalanabbnak számított, megtisz- tultan távozik, sőt társadalmilag is re- habilitáltan, mert az „eredj el békével' ezt is jelentette az adott légkörben. Komoly bűnbánatra a jézusi bűnbocsánat

kát, ahol keresztyén fiatalok gyűlnek össze, hogy közelebb férkőzve hozzájuk, magukkal hívják őket, gyülekezetükből is kiszakítva a gyerekeket.

Próbálták ezt ezen a nyáron evangélikus táborainkban is. Piliscsabáról azonban épen úgy elküldték, mint ahogyan Balatonszárszóról is kidobtuk őket.

Történt ugyanis, hogy már a második napon két fiatal kérte, hogy részt- vehessen az esti programon. Nevüket nem mondták meg, csak azt, hogy Gyulának és Adriánnak hívják őket. Később kiderült, hogy „felderítők” voltak, akik aztán értesítették társaikat, mert másnap a „kemény mag”, négy fiatalember meg is érkezett. Ok már nagyon aktívak voltak, az előadáshoz történt hozzászólásukban tagadtak is mindent, amit mi vallunk, önmagukat pedig nagyon egyszerűen „csak” keresztényeknek nevezték. Azonban minden szavukból érződött ennek a szent szónak tagadása. Hamar rájöttünk, hogy itt a táborban veszélyes az, amit képviselnek. Ugyanis kihívás lehetett volna jelenlétük pl. a fiatal lelkészek konferenciáján, de nem Balatonszárszón, ahol talán éppen helyüket keresők gyűltek össze. Kértük, hogy távozzanak. Erre semmi hajlandóságot nem mutattak, sőt pillanatok alatt a szünetben magánbeszélgetésekbe kezdtek a fiatalokkal, akiknek érdekődését éppen eléggé fölkeltette jelenlétük.

Hangsúlyozom: nem veszélyes a párbeszéd! Jó az, ha hitünket, nézeteinket meg tudjuk védeni és éppen a vitákban edződhetünk. Sőt, nyugodtan mondmissziói iskolánk is valaha! amelynek épülete most gyönyörűen berendezett falumúzeum, hanem az újjáéledő Külmissziói Egyesület konferenciáját is nyitott szívvel, tárt otthonokkal, példás vendégszeretettel fogadta be. Köszönet érte!

A konferenciai napok csúcspontja mindig az evangélizáló igehirdetés volt, Gémes István stuttgarti lelkész lelkes szolgálatával. Ezsaiási igék szólaltak meg és célozták meg a szíveket. Ébresztettek és bűnbánatra indítottak, bátorítottak és új indulásra serkentettek: „a misszió nem várhat addig, míg rendeződnek a külső körülmények, hanem a küldöttnek indulnia kell! Isten fénye felragyogott népén! (Ézs 60.) Vigyázzunk a fényre - a sötétet nem kell óvni! - s ne feledjük, hogy a keresztyénség, a krisztus-gyermekség kötelezettség. Ha megtértél - feladatot is kaptál: vigyed a fényt! Érettek a mezők az aratásra. Kelj föl hát és indulj!"

A Feltámadott így küldötte tanítványait: „Tanúim lesztek Jeruzsálemtől egészen a föld végső határáig." Ma már úgy tűnik - hangzott a finn missziói beszámolóban - fordított az irány: a szélektől kell indulni a központ felé: Európán át Jeruzsálem felé. Ez ma a keresztyénség legélesebb kihívása: tanúságot tenni a mohamedánok és Izrael fiai között „egészen az Olajfák hegyéig, a Golgotáig”.

is ilyen radikális. S ki is váltja a hivatásos hit- és erkölcsszakértő némáidé arcára biztosan kiülő rosszallását. 0 a magasztos morál kérlelhetetlen törvényét óhajtja képviselni, mit neki holmi érzelgős jelenet! Bele is merevedik vélt tisztaságába, szánalmasan magára marad száraz, öntelt „igaz" voltával, s nyilvánvalóan nem tud mit kezdeni a megtestesült kegyelemmel: a Názáreti - vei. így is van megírva, drámaian így válnak ketté az utak (Lk 1,53): „Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött eV üresen.”

Szép a történet? Ne siessük' el a bóló- gatást, mert ennél az „Isteni színjátéknál” nem nézők vagyunk, hanem szereplők, és a színen szint kell vallanunk. Egy hasonló témájú versét Chamisso így fejezi be: „S a kettő közül én melyik vagyok?" A magatartásunkkal, a lelkületűnkkel választunk, s újulunk meg, vagy kövesedünk bele egyéni, vagy közösségi „különb” mivoltunkba - ami nincs... Arra van itt szükség, amit Luther evangelica desperatio-nak, evangéliumi kétségbeesésnek nevezett. Ennek tükrében akárhogy mustrálom magam, Isten színe előtt elveszett vagyok, mert e földi kegyes valutáimnak: tisztes polgári erkölcsömnek, elsőosztályú egyhá- ziasságomnak vagy éppen megtértsé- gemnek nincs árfolyama ott, még ha „itt” jól jegyzik is azt.

Bármilyen sütetű is a „farizeus” - mert nem csupán egyféle kiadás van belőle forgalomban, s bármelyikünk lehet azzá a maga nemében - hajlamos a bűnt statisztikailag mérni (akkor is, ha ennek ellenkezőjét vallja). Napi 2-3 dahatom: az egyik legveszélyesebb az, ha nem vagyunk vitakészek, nem vagyunk hajlandók a párberszédre. De mindehhez partner is kell! Jóindulatú és nem sunyi. Olyan, aki bemutatkozik, akiről tudjuk, hogy ki is ő. Olyan, aki nem vall embertelen és ebből következően istentelen nézeteket.

Egyet tehettünk: kivezettük őket a konferencia területéről. Volkswagen mikrobuszuk várta őket, jelezve ez is, hogy nem a szakadtak irgalmas csapatával találkoztunk. Aztán Gyulát viszontláttuk a televízió Nulladik típusú találkozások című műsorában, ahol mint a szekta tagját szólaltatták meg és amelyben édesanyák szóltak a vezetők manipulációiról.

Legutóbb pedig a 168 óra című rádióműsor szeptember 26-i adásában hallhattunk erről a dunaföldvári központtal működő szektáról. Ebben mondta egy kétségbeesett édesanya: „Olyan ellentmondásban élnek, ami meghülyíti ezeket a gyerekeket. A saját lányomon tapasztaltam, hogy olyan szintre épitik le, ahol már lelassulnak a reakciói, lelassul a mozgás, lelassul a gondolkodás és vele a beszédkészség”.

Kegyetlen kegyesek - fogalmazta róluk egy barátom. Ezekkel a báránybőrbe öltözött farkasokkal nagyon kell vigyáznunk! Bár vallom, hogy az egyházaknak, nevelőknek, józan barátoknak és mindenekelőtt a család szeretetkö- zösségének nagyobb ereje lehet, mint ezeknek a szektáknak, mégis szólnunk kell, és ha a fiatalok nem hallják, akkor kiáltanunk, és ha ez is kevés, akkor éppen az ügy érdekében drasztikusan fel kell lépnünk ezek ellen a kegyetlen kegyesek ellen, kiknek dunaföldvári kis csoportja csak egy a sok közül.

Nagy László

A tanúságtétel azonban itthon kezdődik! Külmisszió nem élhet belmisszió nélkül! Legszűkebb környezetünkben, magyar népünk között - hiszen a „dzsungel” a házunkhoz érkezett! - mutatott rá Keveházi László, az Egyesület elnöke. Európa nagyvárosai, Budapest sem kivétel, már buddhista, muzulmán és hindu gócokká lesznek csakhamar.

Hogyan tovább? - hangzott a kérdés. És jöttek az egész gyakorlati válaszok, sőt konkrét tervek születtek. Felvenni a kapcsolatot más evangélikus missziókkal, finnugor testvérnépek felé nyitni. Dr. Bálint Zoltán fogalmazta meg világosan : szánj .minden péntek este 8-9 óra között ÖT PERCET arra, hogy gondolsz a nagy ügyre, emlékezel a jézusi parancsra, küldetésünkre és imádkozol a misszióért. Aztán toborozz fiatalokat a táborunkba. Alakíts a gyülekezetedben missziói kört, vagy köröket, akik kapcsolatot tartanak a Külmisz- sziói Egyesülettel. Készíts és gyűjts kézimunkát, majd szervezz karácsonyi vásárt, ahol értékesíteni lehet ezeket. Ne feledd hát az anyagi támogatást sem. A NOREA-adó is kis emberek apró adományaiból él és folytatja tovább működését a szokott időpontokban. Kelemen Erzsébet diakonissza testvér pedig várja a hallgatók leveleit. Nyitott ajtót adott elénk a mi Urunk!

Bencze Imre

(A salzburgi Christuskirchében augusztusban elhangzott üdülö-lelkigondozói igehirdetés magyar, összefoglaló változata, Lk 7,36-50 alapján.)

rab bűnöcske = szép bizonyítvány, hisz’ a másoké sokkal rosszabb. Nem mintha ez közömbös volna, de nem számolunk azzal, hogy milyen katasztrofálisan rosszul ismerjük magunkat, s például „fölöttébb igaz” voltunkkal (Préd 7,16) mennyire elcsúszhatunk. Mintha valaki azzal dicsekednék, hogy mások 200 méteres vízbe fognak halni, ő viszont csak 20 (netalán csupán 2) méteresbe!

Jó pár éve hallottam egy amerikai úszó olimpikon esetét: belefúlt egy 5 (öt) centiméteres tócsába, amelybe nagy eső után'tökrészegen belezuhant, s abból is megszívta magát, nem bírván tartósan kiemelni belőle a fejét. Vigyázat: a „csudanagy" kegyességtől is veszedelmesen meg lehet mámorosodni! Hányán szédülnek meg a saját megtérésüktől, holott ha az valódi, akkor az azzal járó alázatosság is meggyőző. Ám ha az illető ’’bizonyságtételéről” lerí a felfuvalkodottság (amit talán közösségének kollektiv öntúlbecsüléséből merített), akkor... nos, ki-ki folytassa érzése szerint. Az ezzel pontosan ellenkező lelki baleset azé, akinek jellemző imája így hangzanék: „Hálát adok neked Uram, hogy én nem vagyok farizeus, mint amilyen például X. Y.”

A mindenkori farizeus többé-kevésbé fölényes hittudatú, gondolkozása beszűkült, minden tágkeblűség gyanús neki, ő a tilalomfa-erdő avatott kerülője, merev szabályrendszert vett és örökít át, ahogy az ő lelkén uralkodnak vezetői, úgy ő is a rá hallgatókén, szabályimádó és betűrágó, álmai gyakran rémítőek, mert saját lelke visszajelzi neki képmutatását, ezért inkább nem is emlékszik álmaira, kedélye sokszor nyomott, főként mert nem őszinte önmagához, valódinak vélt kegyes maszkjába egyre jobban beleszeret, úgy hogy az lassan ránő arcára, s már le se lehetne venni. („Maszkéta”?) - Egyébként nem olyan egyszerű a helyzet, hogy valaki vagy teljesen farizeus, vagy egyáltalán nem, mert a legkülönbözőbb átmenetek lehetségesek. A legkönnyebben az lesz farizeus, aki ezt önmagánál kizártnak tartja. Különben minél dogmatikusabb és kizárólago- sabb egy hit vagy meggyőződés, annál több rámenős farizeust termel ki magából. Ezek után egymásra is rálicitálhatnak főleg szigor és komolyság tekintetében, miközben titkos kételyeiket, vétkeiket kivetítik „ellenségeikre”.

Az átlag önelégültség is elég azonban ahhoz, hogy felületesen a „közönségesekhez” mérve magunkat, Jézus Krisztus lényegében hidegen hagyjon bennünket, mert „én sose csaltam, loptam” stb. Isten igéje azonban „sziklazúzó pöröly”, s mélyebb önismerethez, töredelemhez vezethet minket. Akkor aztán elpárolog a méricskélő kedvünk, hiszen pontosan ugyanarra a kegyelemre vagyunk rászorulva életünk minden napján.

A dráma jobb esetben katarzishoz, megtisztuláshoz segíti a nézőt. De mi a krisztusi kegyelemnek megragadottjai vagyunk, s nem valami „hálás publikumot” képezünk. Forradalmi ez a történés annyiban, hogy Jézus öntetszelgé- sünk beteg rendjét felforgatja, hogy végre talpára: az irgalom talajára állítsa. Ebből nő ki a hála erkölcse, a kegyelem étosza. Ilyen megújulással áldjon meg mindnyájunkat a minket hatalmasan szerető Isten.

Bodrog Miklós

OKLEVÉL

„A Soproni Evangélikus Egyházközség Presbitériuma és a Bad Wimpfeni Evangélikus Egyházközség Egyháztanácsa elhatározták, hogy testvéri kapcsolatba lépnek egymással. Közös alapjuk a Szentírásban adott, a reformáció Hitvallási Irataiban megvallott Evangélium Jézus Krisztusról, a mi Urunkról.

Tanít bennünket, minden politikai és világnézeti határokon túl az emberben az Isten szeretett teremtményét meglátni, aki bocsánatból él és szabadságra elhivatott.

Részesíteni kívánjuk egymást a másik gondjaiban és bajaiban, de örömeiben is.

Őszinteséggel és nyíltsággal akarunk egymás felé közeledni. Utakat akarunk keresni, hogy egymástól tanuljunk."

KISS JÁNOS a fiatal nyíregyházi tanító

VESZÉLYES JELENSÉG- Kegyetlen kegyesek Forradalmi erkölcsdráma?

Soproni cs Bad-Wimpfcni presbiterek