Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-10-11 / 41. szám
V 1 57. ÉVFOLYAM 41. SZÁM 1992. OKTÓBER 11. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 17. VASÁRNAP I f T jLT 1 I ÁR A: 12 Ft ilHMfil ^ emberek együttélése akkor jut válságba, mikor hiányzik belőlük a megbocsátás ereje. Martin Niemöller A TARTALOMBÓL TALÁLKOZÁS A NÉMET TESTVÉRGYÜLEKEZETTEL VESZÉLYES JELENSÉG „NYITOTT AJTÓT ADTAM ELÉD!” Ünnepélyes eskütétel az Üllői úti imateremben A májusban megválasztott új Országos Presbitérium első ülését tartotta szeptember 25-én az Üllői úti székházban. Istentisztelettel kezdődött az imateremben, melyen mindkét püspökünk végzett szolgálatot. Dr. Harmati Béla püspök volt az igehirdető. A napi ige (IKor 1,9) alapján szólt a presbitériumhoz az elhívásról és a közösségről. (Vocatio et communio.) Külső és belső elhívásról szoktunk beszélni. Az előbbi megtörtént a megválasztással, most pedig közel vagyunk hozzá, hogy megérezzünk valamit az utóbbiból. Közelebb kerülünk az egyház ügyeihez, közelebb Istenhez. Az Istenhez való közelség egymással való közösséget is hoz magával. Isten hűsége újra és újra a miénk. 0 kérdez, mi feleljük: Itt vagyok, küldj el engem! Az ünnepélyes eskütétel liturgiáját Szebik Imre püspök vér gezte. Ezzel az eseménnyel megtörtént az új presbitérium beiktatása. EURÓPAI EGYHÁZAK KONFERENCIÁJA 1«. NAGYGYŰLÉSE ÜZENETÉBŐL (részletek) Kedves Testvéreink a Krisztusban! 1. 1959 óta tizedszer gyűltek össze Európa minden részéből a keresztyén nők és férfiak az Európai Egyházak Konferenciájának Nagygyűlésére. Mindnyájukat a Krisztus szeretetéből fakadó békességgel és örömmel köszöntjük. Ez a szeretet mindegyikünket körülölel. A Nagygyűlés témáját szeretnénk megismertetni: „Egy az Isten - Krisztusban egy új teremtés”. 2. Ezúttal a csodálatos Prága városában, Európa szívében gyűltünk össze. Egy szabad városba jöttünk, és egy szabad országba, melynek hosszú történelme bátorság, ellenállás és a valódi hitért való harc. Az egyházak és a gyülekezetek szívélyes fogadtatást készítettek számunkra. Európában mindenütt mélyreható változások mentek végbe. Sok ember él remények és félelmek között. Mi imáinkkal, panaszunkkal és közbenjárásunkkal Isten előtt állunk. Halljuk ígéretét, amely mindenkire egyenként, minden népre és az emberiségre a teremtett világgal együtt érvényes: „Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, imé újjá lett minden.” (2Kor 5,17.) 3. Az Európában végbemenő sokoldalú változásokat tekintve, számunkra világossá vált, az ökumenikus mozgalom történetében új fejezet kezdődött. Hova vezet az út? Európa ma válaszút előtt áll. Hogyan őrzik meg az egyházak egymással való közösségüket? Ebben van a kihívás felénk, Európa egyházai és keresztyénéi felé. 4. Európa sok részéből érkező testvéreinktől hallottuk, akik érintettek a konfliktusokban, hogy minden oldalon vannak emberek, akik megpróbálnak békességben élni, és ezért dolgozni. Fiatal emberek tagadják meg az erőszakot. Nekik ugyanúgy szükségük van a mi figyelmünkre és támogatásunkra, mint a terror és az üldözések áldozatainak. Kérünk Benneteket: legyetek hűségesek a közbenjáró imádságban. Gondoskodjatok arról, hogy a kisebbségek ne legyenek lenézettek, hanem méltóságban élhessenek. Álljatok a menekültek, jogfosztottak, elnyomottak mellé. 5. Az Isten új lehetőséget adott nekünk az európai népek megújítására és evangelizálására. Legnagyobb feladataink egyike maradt, hogy emberek millióit egész Európában Jézus Krisztus boldog követésére hitelt érdemlő módon, vonzóan és megindítóan hívogassuk. 6. Különösen Nyugat-Európa egyházainak kell a kelet-európai testvéregyházakat a szolidaritás lelkének erejével támogatniuk. A keresztyéneknek saját országaikban kell az ökumenikus Tanácsban elkötelezettséggel munkálkodva példát mutatni, s ezt gyülekezeti szinten is megvalósítani. így ők minden más kis és nagy felekezet keresztyénéivel rendszeresen találkozhatnak, nem csak arra kell törekedniük, hogy egymást jobban megismerjék és együtt ünnepeljék az istentiszteletet, hanem arra is, hogy közös feladatok végzésére összefogjanak. 7. A megújuláshoz megtérésre van szükségünk. Erre kérjük Istent. Az Urra várunk, aki nekünk ajándékozza jelenlétét szent vacsorájában, úgy, hogy elismerhetjük: „Imé most van itt a kegyelem ideje, íme itt az üdvösség napja.” (2Kor 6, 2.) Várjuk az ő jövetelét, hogy a teremtést teljességre vigye. „íme mindent megújítok.” (Jel 21,5.) Két jelentés vezette be az új vezetőket egyházunk életének folyamatába. Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő így is vezette be jelentését: „az új ciklus kezdete arra is kötelez, hogy az egyházi élet nagyobb összefüggésében is megpróbáljuk elhelyezni tevékenysé- günket.” Dr. Harmati őé/a püspöki jelentésében pedig kettős feladatra vállalkozott: egyrészt információt, tájékoztatást adott, másrészt a következő időre nézve javasolt programot és megjelölte a prioritásokat. Az országos felügyelő jelentésében többek között ezt mondta: Ma már, a viszonylag rövid távlat ellenére is, tisztán látható, hogy 1989-ben valóban lezárult hazánkban - az egyházi élet terén is - egy korszak, az egyházak korlátozásának, közvetlen állami irányításának a négy évtizedes időszaka. Ezt jelentette de facto 1989 nyarán az Állami Egyházügyi Hivatal megszűnése, de jure pedig az 1990/ 4-es törvény, a vallás- és lelkiismereti szabadságról. Ez a törvény túlmegy az egyházak jogi integritásának a helyreállításon, történelmünkben először választja szét teljes mértékben az államot és az egyházat. Ez a törvény kristályosodási pont, igazi kihívás, meghozatalát követően valósult meg - tart ma is - a politikai rendszerváltozás. Ez pedig azzal járt, hogy az évtizedeken át gúzsbakötött egyházak hirtelen merőben más helyzetbe kerültek, korlátlan lehetőségekhez jutottak. Az egyház azonban nem önmagáért való intézményrendszer, feladata az evangélium hirdetése, a szolgálat sok fajtája a misszió, a lelkigondozás, a nevelés, a szeretetmunka, a szociális tevékenység. A szolgálat hallatlanul megnövekedett lehetősége és a társadalomban ezt kifejezésre is juttató igény azonban természetesen nem járt a hívek és a szolgálók, a személyi és a tárgyi feltételek azonnali gyors növekedésével. Ami nem kétséges. Állam és egyház következetes szétválasztása, ha lehet még világosabbá teszi a tényt, az egyház szolgálatát nem egyszerűen saját intézményein belül, mondjuk így egyszerűen: a gyülekezetekben végzi, hanem a társadalomban, melyben él. A kettő nem ellentétes, sőt feltételezi egymást, hiszen az élő gyülekezet egyik ismérve a szolgálat. Szembesülnünk kellett és kell azzal, hogy a kettő egyidejű folyamat. Egyházépítés, gyülekezetépítés és szolgálat a társadalomban. Nem mondhatjuk, hogy kérünk türelmet, ha nem is negyven, de legalább négy évet, hogy megerősödjünk, akkor majd jövünk és Elhozzuk a rászorulók számára az evangélium üzenetét és a szeretet szolgálatát. Nem mondhatjuk, de élnünk kell ebben a feszültségben. Az aratni való sok, a munkás kevés, minden értelemben. Hitünk nem válhat rajongássá, nem kergethet irreális kalandokba, ugyanakkor az ettől való félelem nem erőtleníthet el, tehet végül is hitetlenné. Isten bölcsességét kérve, nyitott szemmel kell segítsük egymást PRÁGA 1992 Látogatóban Morvaországban H étvégén - szeptember 5-én - kiürültek az előadótermek, ahol az Európai Egyházak Konferenciáját megrendezték. A küldöttek többsége élt a lehetőséggel, hogy a vendéglátó ország gyülekezeteivel ismerkedjék. A sokféle lehetőség közül mi Morvaországot választottuk, így indultunk el autóbuszon egy kisebb csoporttal együtt Brno felé ketten magyarok, Szebik Imre püspök és e sorok írója. Este volt már, mikor megérkeztünk Morvaország fővárosába, az ipari vásárairól ismert Brnóba. A feltúrt mellékutcákon kicsit nehezen találtuk meg szálláshelyünket. Annál nagyobb örömöt jelentett a Csehszlovák egyház tagjainak vendégszeretete, amivel többnemzetiségű csoportunkat fogadták. Másnap reggel némi bizonytalankodás után elosztottak bennünket, s a város különböző templomaiban szolgáltunk ill. vettünk részt istentiszteleten. Többen a csoportból a huszita gyülekezetekkel találkoztunk. Ez az egyház egészen fiatal egyháznak számít a többi protestáns egyház között. Csak nevében kapcsolódik Húsz Jánoshoz. 1920-ban alakult a római katolikus egyház reformmozgalmának radikális szárnyából. Gazdag, énekes liturgiájában sokat megőrzött a régi hagyományokból. Tanításuk Szentírás-központú, nagy hangsúly esik az úrvacsorái közösség gyakorlására. 185 000 tagja van. Az egyház élén pátriárka áll, ez nekünk protestánsoknak kissé szokatlan elnevezés. Már 1947 óta szolgálnak köztük női lelkészek. Jelenleg csaknem a lelkészek fele női lelkész, de a laikusok is aktivan szolgálnak a gyülekezetekben. Gyülekezeteik többsége cseh-morva területen van. Csoportunk ortodox tagjaival találkozva délután Dél-Morvaország egyik kis falujába látogattunk el. A falu ortodox búcsújáró hely. A második világháború alatt mártírhalált halt Gorazd, prágai püspök szülőfaluja, őt harmadmagával a németek végezték ki, mert befogadta a náci helytartó, Heydrich ellen elkövetett merénylet tetteseit. A megtorlás az egész ortodox egyházat érintette. Megfosztották minden vagyonától, papjait kényszermunkára vitték. Csak a háború után újult meg az egy- és ez már az Országos Presbitérium közvetlen teendője - a legjobb döntések meghozatalában. Állam és egyház szétválasztása nem jelenti a kapcsolatok megszűntét, tanulási folyamatban élünk, tanuljuk az újfajta, egyenrangú partneri együttműködést azért a népért, nemzetért, társadalomért, amelyben szolgálunk. A folyamat nem nélkülözhet zökkenőket, mégis alapvetően kedvezőek a tapasztalataink. A különböző szintű állam- igazgatási szervekkel a politikai struktúrákkal, közte a pártokkal korrektek a kapcsolatok. Ugyanakkora korábban jelzett gondokhoz, ellentmondásokhoz, mind a társadalomban, mind az egyházon belül továbbiak járultak. A társadalomban az egyházak szabaddá válását, a politikai változást követő eufória nagy pillanatai után, hamar gerjesztődött egy új, talán nem is annyira új egy- házellenesség, ami leginkább kézzelfoghatóvá vált a hitoktatás, az iskolák, az egyházi ingatlanok ügyében. De nyilvánvalóan többről, egészen mélyen az egyházi szolgálat elutasításáról van szó, ami a lehetséges konkrétumokban jut kifejezésre. Történelmi távlatból lesz csak megítélhető, mennyiben váltották ki ezt a magatartást mapk az egyházak és mennyiben párosul a múltból továbbélő magát marxistának nevező ateizmus, a szabadelvűsépek álcázott istentelen- séggel, kölcsönösen erősítve egymást, csaknem anakronisztikusán az elmúlt évtizedek után. De nem hallgathatunk az egyházi élet . belső feszültségeiről sem, akkor sem, ha többen vannak, jószándékú emberek is, akik ezeket lebecsülik, arra hivatkozva, hogy kevesen képviselik, mind az úgynevezett egyházi radikalizmust, mind a múltat, a múlt, a közelmúlt, visszarendeződést jelentő folytatását. Tapasztalhattuk eleget, az elhallgatás növeli a szélsőségekben rejlő veszélyt, fokozza vonzásukat az inpdozók számára. De az egyszerű, tisztességes józanság is azt kívánja, hogy ne rejtsük véka alá semmilyen gondunkat. Kissé leegyszerűsítve a képet: az egyházban is meg kell küzdenünk a békés átmenet kínjaival. Még akkor is, ha az egyházban a kontinuitás sokkal természetesebb - a cezúrák természetes igénye ellenére - mint a mégiscsak alapvető politikai változást átélt társadalomban. Az egyházban is jelentkezett a paradox együttműködés a radikálisok és a múlt képviselői között - ha csak minimálisan és néhány személyi szálon keresztül is az egyház, a megmaradt és a visszatérő hívek, a sokat megélt lelkipásztorok, a gyülekezeti munkások minél nagyobb csapatát intepálni és aktivizálni igyekvő, befogadó és nem kirekesztő, a politika nyelvén centristának nevezhető egyházvezetési stilus ellen. - Ez azonban nem jelenti azt, hogy lemondtunk volna, vagy lemondanánk az igazságtételről az egyház keretei között, amint ezt több korábbi lépés is megmutatta. Láthatjuk, hogy az állam számára is milyen gondokat jelent ez a kérdés, ami az egyházban még sajátosabb. Hiszen itt mindenki egy üldözött struktúra része volt, ebből a pozícióból kerültek ki a kollaboránsok. akik most jellemzően - bűnbánat helyett - az üldözöttség egyházi mezét veszik maguk- ra. Tovább bonyolítja a képet, hogy mint hasonló helyzetekben mindig vannak, akik az igazság bajnokaiként előzik meg a velük kapcsolatos igazságtételt, egyben környezetüket, barátokat, rokonokat is kivonva az esetleges - nem felelőssépevonás, nem számonkérés - múltbeli magatartással szembesülés alól. Ismételten, ez a békés átmenet sajátsága, az egyházban különösen, ami nem mentesít minket a közelmúlt egyház- történelmének - benne a jelentős és kevésbé jelentős személyiségek szerepének - a feldolgozása, tisztázása alól. Talán mindebből nyilvánvaló, hogy nem tartom elviselhetőnek az elmúlt évtizedek gyakorlatának bárminemű folytatását, a megújulás az egyházban is, az adminisztrációban különösen az értékrend helyreállását, a tisztességes munka becsületét, az egészséges szelekciót kell jelentse. A múlttal való leszámolás, az igazságtétel őszinteségét számomra nagyon egyszerűen csak az hitelesíti, ha valóban az egyházépítés a prioritás és ez bizonyosan kedvezően hat vissza az etikai megújulásra is. Bízom benne, hogy törekvéseink tisztességét az is mutatja majd és ennek munkálása feladata is megújult Országos Presbitériumnak, hogy azok a lelkészek és nem lelkészek - tartozzanak bármely egyházi irányzathoz akik különböző fenntartások miatt nem vesznek részt a közegyházi munkában - és hiányuk nemcsak fájdalmas, hanem objektiven is jelentős KÖZLEMÉNY A Magyarországi Evangélikus Egyház újonnan megválasztott Országos Presbitériuma Budapesten, 1992. szeptember 25-én tartott első ülésén hálát ad Istennek azért, hogy az elmúlt évtizedek egyházakat ellenőrző és korlátozó korszaka után egyházunk ma szabadon élhet és tevékenykedhet. Különösen is jelentősnek tartjuk, hogy evangéliumi és történelmi hagyományainknak megfelelően részt vállalhatunk a nevelési-oktatási, a kulturális és szociális-egészségügyi területeken az államosított volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése révén is. Meggyőződésünk, hogy a Jézus Krisztus követőiként megélt keresztyén erkölcsi értékek szükségesek a mai magyar társadalom számára. Elszomorító módon elszaporodott a tiszteletlenség a másik emberrel szemben. Gyűlölködés és erőszak, nemzeti, vallási és egyéb alapon történő kirekesztés kíséri életünket. A Presbitérium veszélyesnek tartja ezeket a jelenségeket és a jézusi felebaráti szeretet, békesség és megbocsátás, az erőszakmentes humánus társadalom építésén kíván munkálkodni és síkraszáll a teremtett élet védelmében a maga eszközeivel. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnöksége ház élete. Egyháza szentté avatta a mártír püspököt. Szülőfalujában minden évben megemlékeznek róla. Idén, látogatásunkkor egy kis kápolnát szenteltek fel emlékének. A kápolna előtt tartott ünnepség után a falu apraja-nagyja - sokan színes népviseletben s természetesen a vendégek is, a falu kultúrházába vonultak, ahol műsorral adóztak a falu híres szülötte emlékének. Szives vendéglátás után, késő este vettünk búcsút a vendéglátó falutól, s indultunk vissza Prágába egy eddig számunkra ismeretlen egyház, a szép morva népviselet, és a cseh ortodox egyház hősi közelmúltjának ismeretével és emlékével. Reméljük, nemcsak ismereteink gyarapodtak, hanem egymáshoz közelebb kerülve, Krisztus egyházának egysége is épült közöttünk. Sárkány Tibomé ismét vállalják a testvéri együttműködést, a közös szolgálatot, ami természetesen nem igényli véleményük feladását. Az egyházban mindig jó értelemben vett pluralizmus, sokszínűség volt, ennek megőrzése értéket jelent. A múlt folytatásaként, torzulásként élem meg, hogy nem tudunk a közös hitben szót érteni, nem tudunk elszakadni a feketefehér gondolkodástól, nem tudunk többek között a nyolcadik parancsolat és annak lutheri magyarázata alapján együtt lenni. Jelentése további részében néhány konkrét kérdéssel foglalkozott a felügyelői jelentés, többek között a zsinat munkájával, az iskolaüggyel és az új helyzetben követendő új munkastílus kérdéseivel. Dr. Harmati Béla püspöki jelentésében középponti téma a működőképes egyház volt. y A működőképes egyház Jelentésem központi témája a működőképesegyház. Néhány vonatkozásban szólnom kell a mai működésről, a működés hiányosságairól és a jövő terveiről. Az ekkleziológia, az egyházról szóló tanítás mindezt a külső rend kategóriájába sorolja, tehát nem az egyház lényeges ismertetőjelei, az evangélium és a szentségek közé. A külső rend, az egyház működőképessége azonban azt jelenti, hogy ez az a keret, amelyik lehetővé teszi a gyülekezeti szinttől kezdve a „proprium”, az egyház sajátos szolgálata megvalósítását... Egyházunk megújulásának, az ún. „rendszerváltásnak” egyik jele éppen az volt, hogy minden szinten megtörténtek a tisztségviselők és a presbitériumok újraválasztásai. Tehát minden esperest és egyház- megyei felügyelőt, presbitériumot és kerületi vezetőségeket és végül az, országos presbitériumot és országos tisztségviselőket is újraválasztottuk. A jelenleg érvényes törvények szerint lejárt ezen testületek mandátuma és szükséges volt a választás a rend érdekében, a törvényesség érdekében. Bár hat évre történtek ezek a választások, lehet, hogy a zsinati rendelkezések szerint előbb készül el az új szervezeti egyházi beosztás és elrendeli a zsinat az új rend szerinti választásokat. Addig azonban az egyház működő- képessége érdekében szükség van a jelenlegi testületek működésére. A Zsinat feladata a törvényalkotás, és e funkció szükséges kiegészítése, de elválasz- tot tan működő egyházi „hatalmi ág” a végrehajtás, az ügyintézés, a képviselet, az egyes szinteken működő presbitériumok és közgyűlések... A rendszerváltást 1987. október 24-től számítom az egyházban, amikor öt évvel ezelőtt a déli kerületi felügyelővel együtt elkezdtük azt a munkát, amelynek eredményeit mára már láthatjuk. Nem adnak okot az elbizakodásra az eredményekbe mindenképpen hálaadásra köteleznek. Úgy adta Isten, hogy útra indulhattunk, megszabadulhattunk az akkori szocialista államhoz kötött egyházi rendtől. A „szabad egyház a szabad államban” elv érvényesül az új 1990- es vallási és lelkiismereti törvényben és az államosított egyházi ingatlanok 1991 és 2001 között történő visszaadása, az intézmények újraindulása, amelyek között az óvodák és iskolák kiemelt helyet foglalnak el, megpezsdítette a gyülekezetek életét. Mit jelent a működőképes egyház? Ha a gyülekezetek szintjén kezdjük, akkor elsősorban arra kell gondolnunk, hogy biztosítani kell a lelkészi szolgálatot, a hitoktatást, a konfirmációt nemcsak a népesebb gyülekezetekben, hanem a szórványokban is. Ennek egyik legnagyobb akadálya a lelkészhiány. Ma egyházunkban kereken kettőszázhatvan lelkész illetve lelkészi munkatárs szolgál, és a tennivalók gyülekezeti elégséges ellátásához még legalább száz munkatárs kellene. Megvizsgálva a lelkészek demográfiai utánpótlási és nyugdíjazási helyzetét, azt kell mondanunk, hogy 2000 előtt nem sikerül a lelkészhiányt leküzdenünk, még a mai örvendetesen nagy teológus hallgatói számok mellett sem. Ezért tehát nem reálisak azok a zsinati javaslatok sem, amelyek a területi átrendezéstől várják az egyházi szolgálati feltételek jobb megoldását. Mivel lelkészi gárdánk közben öregszik is, még kevésbé leszünk képesek a növekvő feladatok megoldására. így több, függetlenített azaz gyülekezeti munkától adminisztratív vezetői beosztásba helyezett esperes, espereshelyettes vagy püspökhelyettes kinevezése a jelenlegi létszám mellett nem reális. A megoldás tehát nem három vagy négy kerület vagy kilenc vagy bárhány szuperintendencia, hanem a munkatársak számának emelése, egy más régi ismerős szót használva tehát az ún. „káderképzés”. Ezért is öröm, hogy a Teológiai Akadémiánk hallgatóinak száma annyira növekszik, hogy komolyan kell foglalkoznunk azzal, hogy az öt éve épült intézményt bővíteni kellene. Bármilyen új területi beosztást fog elrendelni a Zsinat javulást a lelkészhiány területén csak 2000 körül várhatunk a jelenlegi adatok szerint. A gyülekezeti szint másik működőképes- ségi kulcskérdése, mennyire tudja bevonni a lelkész munkájába, az egyház életébe a gyülekezet a presbitereket, a nem lelkészi elemet... Az egyházközségek mellett egyházunk alapvető egységei az egyházmegyék, ahol a gyülekezetek még belátható távolságban élnek egymástól, ahol kiépülhet a kölcsönös találkozások és tapasztalatcserék során a szükséges „communio sanctorum”. A jövőben föltétlenül szükséges, hogy az esperesek mellett a hitoktatás, a kántorképzés, az ifjúsági munka, stb. területén nemcsak lelkészek, hanem tanárok, nem lelkészek munkatársként segítsék a túlterhelt egyházmegyei vezetőt. Több egyházmegyében a közeljövőben esperesi választásokat tartunk és az előjelek szerint egyre nehezebb valakit erre a posztra találni, hiszen segédlelkészi segítség (Folytatás a 2. oldalon) TIÍ FS1F7FTT A 7 TIIIÁVÁÍ A^7TO I I’ PBFQftlTFDTíTM UljILkJlL/tiLí 1 1 tVáLu U J 1 VJ 1 1 WIVij/j/HjUkJ. llVLoDl I iLlvIUlVI
