Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-08-23 / 34. szám
Evangélikus Élet 1992. augusztus 23. BENCES SZERZETES, MINT MINISZTERI BIZTOS A Művelődési és Közoktatási Minisztérium ötödik emeletének egyik szobájában bencés szerzetes dolgozik, mint miniszteri biztos. Dr. Korzenszky Richárd Pannonhalmáról került erre a helyre. Vele beszélgetünk, mert hivatala éppen az iskolaév közeli kezdésével kapcsolatos. 0 az a segítő a minisztériumban, aki az egyházi iskolák működésének, újraindításának szakértője. Hogy miképpen lett miniszteri biztos és mi a feladatköre, erről kérdeztük őt. Szerkesztő: Elsőként azt kérdezem, hogy mióta vannak kapcsolatban az egyházak az iskolákkal? Mi a köze az egyháznak az iskolákhoz? Korzenszky R.: A magyar iskolaügy ezeréves évfordulójára készül 1996-ban. Erre az ad okot, hogy 996- ban alapították a Pannonhalmi Apátságot. Szent István apja, Géza fejedelem hívta be a bencéseket, elsőrenden azért, hogy tanítsanak. Az egyház az iskolájával ezer éve belépett hazánk életébe. Szerk.: Sok vitát kavar ma az egyház és az iskola témája társadalmunkban. Hogyan volt ez a múltban ? K. R.: A nyugati kultúrkör világában az egyház volt a tudás intézményes továbbadásának helye. Az istentiszteletekhez könyvekre volt szükség, ezeket olvasni, magyarázni kellett és ez hozzátartozott a bencések, majd a többi egyházban tanítók feladatköréhez. Érdekes megjegyezni, hogy a legelső magyarországi iskolásfiú a pannonhalmi Boldog Mór, a későbbi pécsi püspök volt. A tanítás tekintetében a Pannonhalmi Főapátság mindig is meghatározó jellegű volt. Szerk.: Hogyan lett pannonhalmi bencés? K. R.: Pannonhalmi diák voltam és 1959-ben léptem be a rendbe. Teológiát tanultam, majd az ELTE-n voltam magyar-orosz szakos hallgató. 1973- ig Győrött tanítottam, majd Szennay András főapát titkára lettem Pannonhalmán. Ekkor ismerhettem meg a magyarországi egyházi helyzetet, az egyházakat. Sok ökumenikus kapcsolat tanúja voltam. 1979- ben a pannonhalmi gimnázium igazgatója lettem és 1989-ig vezettem az intézményt. A rendház perjele (prior = elöljáró) lettem és ekkor kaptam a felkérést Andrásfalvy Bertalan minisztertől, hogy miniszteri biztosként legyek segítségül. Szerk.: Mit jelent ez a beosztás? Milyen jogkörrel jár? K. R. | Nem rendelkezem különös jogkörrel, nem vagyok hatóság, sem intézkedő ember. Egy speciális terület szakértője és szaktanácsadója. Részt veszek az oktatási törvény előkészítő munkájában, koncepciójának kidolgozásában. Másik feladatom, az ún. pedagógiai háttérintézmények szervezésével, feladatkijelölésével kapcsolatos. Szerk.: Az egyházi iskolák létesítésével, újraindításával hogyan van kapcsolata? K. R.: A nem állami és nem önkormányzati fenntartású iskolák körében is segítséget nyújtok. Vezetési tapasztalataimat itt jól tudom felhasználni. Közvetlenül a „frontvonalból” láthattam a csatározásokat, összeütközéseket ezen a területen. Micsoda indulatok szabadultak fel az egyházi iskolák újraindítása ürügyén?! Legtöbbször valóban csak ürügyről van szó. Nem szabad összetéveszteni az iskolát - mint épületet -, az iskolával, mint intézménnyel! Szerk.: Milyen problémák vetődtek fel az egyházak igénybejelentése kapcsán? K. R.: Az igénybejelentés általában borzolja a közÖKUMENIKUS LELKÉSZCSENDESNAPOK A RÁDAY KOLLÉGIUMBAN szeptember 22-25-ig. A szolgálatot ismét SAMUEL KAMALESON tartja. Lelkésztestvéreinknek a közeljövőben körlevelet küldünk. Mindenkit szeretetttel hívunk! ökumenikus Evangélizációs Munkaközösség véleményt. Pedig ez nem jelenti azt, hogy egy-két éven belül megindul az egyházi iskola. A törvény lehetővé teszi, hogy az egyházak szerepet vállaljanak az oktatás, nevelés munkájában, a kultúrában és a szociális gondoskodásban a diakóniában, egészségügyi munkában. Erre lehet visszakérni és természetesen hitéleti célra is. Amikor egy-egy épület szóba jön, nyugtalan lesz az önkormányzat, a pedagógusok, a szülők. Előkerülnek ilyen kérdések: világnézeti semlegesség, lelkiismereti szabadság. Még ma is bizonyos klerikális egyházkép uralkodik, sokszor protestáns területen is. Az egyházat azonosítják az egyházi vezetőkkel, még politikusok is. Pedig az egyház a gyülekezeti tagokból áll, a hívők közössége. Az igény náluk jelentkezik és erre a kihívásra kell megfelelő választ adni a megfelelő szervezeteknek, gyülekezeti vagy egyházi vezetőknek, állami és önkormányzati szerveknek. Amikor egy iskolát visszaadnak, nem kegyet gyakorolnak, hanem saját állampolgáraiknak, adófizetőiknek igényét elégítik ki. Szerk.: Milyen félelmekkel lehet találkozni a pedagógusok soraiban? K. R.: Az elmúlt évtizedekben a legkiszolgáltatottabb réteg volt a pedagógusok csapata. Nekik parancsoltak „balra át!”-ot és katasztrofális volna, ha most bárki is Jobbra át!”-ot parancsolna. De mindig voltak egyházi közösségükhöz hű pedagógusok, akik ha nem is otthon, de jártak istentiszteletekre, vagy szívük mélyén megőrizték hűségüket és keresztények maradtak. Érdekes, hogy pályázatok esetén a rendelkezésre álló helyek sokszorosa az a szám, ahányan jelentkeznek. Szerk.: Mitől lesz egyházi egy iskola ? K. R.: Az iskola az emberré válás feszültségének helye. Ezt kell keresztény módon megoldani. Itt olyan tanárokkal találkozik a fiatal, akiknek a közösséghez tartozása, hite nem csupán szó, formális dolog, hanem átsugárzik egyéniségükön valami a Krisztushoz tartozásból. Ezek a gyermekek olyan biztos igazodási pontokat kapnak az életben, melyek kijelölik fejlődési irányukat. Nincs keresztény matematika, biológia vagy más tantárgy, de van keresztény tanár, aki azt úgy adja tovább, hogy a gyermekek megérzik elkötelezettségüket. Szerk.: Minisztériumi munkájában valamennyi egyház érdekében munkálkodik? K. R.: Munkámban elsősorban a minisztériumi munkatársakat segítem, hogy meg tudják érteni az egyházi iskola probléma világát. Nem csupán a katolikus egyház érdekeit képviselem, bár nem tagadom meg a bencés rendbeli közösségemet, családomat. Hétvégeken megyek haza, mert létfontosságú számomra, hogy az otthoni liturgiában toeg tudjam fü- röszteni lelkemet. De valamennyi egyházi iskola szívügyem! Nincs különbség a tótkomlpsi evangélikus óvoda vagy a debreceni református gimnázium, egy esetleg valahol megindítandó katolikus tanítóképző főiskola vagy az izraeliták vallási alapon szerveződő iskola-kezdeményezése között. Ez a munkám nem életcél számomra, de e mostani időben kihívás önmagámmal szemben. Szerk.: Köszönjük az iskolákért végzett munkát és köszönöm a beszélgetést. tszm A Trans World Radio (Monte Carlo) norvég hittestvéreink által fenntartott adásainak SZEPTEMBERI programja 17.3(M7.45-ig a 31 m-es rövidhullámon (9435 kHz) szeptember: 5. szombat - missziói negyedóra: Hafen- scher Károlyné 6. vasárnap - áhítat: Szabóné Mátrai Mariann 12. szombat - Gémes István sorozata 13. vasárnap - áhítat: Füzessy Zoltán 19. szombat - levelesláda: Pósfay György 20. vasárnap - áhítat: Varga Pál 26. szombat - gyermekprogram Nagytarcsá- ról: Gáncs Péter 27. vasárnap - áhítat: Ferenczy Zoltán vagy ahogyan azt az egyik Ruhr vidéki hetilap vezércikke címében olvasom: „Mitriessende Musik”... Ez év tavaszán került sor a magyar Hermons együttes első külföldi turnéjára Németországban. A multimédiás „Oratórium Anas- tasis” előadását több világi lap mellett az esseni egyházi „Der Weg” is méltatja! Visszaemlékezem 1989 tavaszára. Talán kevesen tudják, hogy az új siófoki templom első istentiszteletét jóval annak felszentelése előtt tartottuk! Minket is magával ragadott a félkész templomban Győri János Sámuel „Föltámadás oratóriumának,, előadása. Most kezemben az újságcikkekkel faggatom barátomat, az oratórium szerzőjét és e koncertkörút szervezőjét: ' - Modern zenével, oratóriumos műfajjal hogyan tudtátok megnyerni, sőt „megragadni" a színvonalas egyházi zenéhez szokott német testvéreket?- Ismerve a német egyházzenei igényeket egy kicsit féltem az úttól. Közismert, hogy a német egyházban a keresztyén könnyű zenét is magas szinten művelik. Emiatt sok töprengés és lázas fölkészülés előzte meg ezt a turnét. Egyben biztos voltam: ha valami módon érthetővé tudom tenni az Oratórium szövegét akkor már nem lehet nagy baj! Bíztam a zenénkben, az oratóriumos műfajban! Ezt még nyugaton is kevesen művelik. A keresztyén könnyűzenei fesztiválokon leggyakrabban dalszerű kompozíciókat hallani. Megvallom, sok esetben úgy érzem, hogy a hallgatóságnak csak a zene tetszik, s így az olykor hozzá nem illő keresztyén szöveg másodlagos szerepet tölt be. Ez nem ok nélkül válik aztán az egyházi könnyűzenét ellenzők számára támadási felületté. 1 Te, hogyan próbálod ezt megoldani?- Az oratórium egy történetet, egy drámát mutat be. Ebben alkalom nyílik többféle modernzenei hangzás alkalmazására. Például a pokol-jelenetnél nem tűnik erőlte- tettnek a keményebb műfaj, miközben ugyanebben a tételben Jézus hagyományos dallamívet énekel.- Ha valahol, akkor az oratóriumokban nagy hangsúly esik a szövegre! Hogyan hidaltátok át a nyelvi különbözőséget?- Ehhez kellett a multimédia, magyarul a több „eszközös” előadás. A negyventagú kórus feje fölé két diavetítő meditativ képeket, egy harmadik pedig a német szöveget vetítette úgy, mint a feliratos filmekben. A látványhoz járult még a koreográfia. Ez valóban többsíkű, összehangolt munkát igényelt, melyhez egy összeszokott ■O'. , . csapat kellett! Az elismerés mégsem a technikának szólt, sokkal inkább a lelkes ének- és zenekarnak, amely átéléssel szolgált. * Hol adtátok elő az oratóriumot?- Németország öt, teljesen különböző gyülekezetében. Az egykori NDK egyik városában Ba- belsbergben, egy tipikus faluban Bamewitzben, és Nyugat-Berlin- ben. Innen utaztunk a Ruhr-vidékre, Essenbe és Hattingenbe. Élmény volt, hogy egy berlini fiatalokból álló csoport utánunk jött, hogy újra meghallgasson bennünket!- A sikeres turnénak lesz-e folytatása?- Igen! Legközelebb Gödöllőn adjuk elő - természetesen magyar változatban - a „JUBÁL fesztiválon”.- Hallhatnánk egy pár szól erről a rendezvényről?-Most, hogy Ősagárdról elkerültem, az ún. „ŐSÖK fesztivált”, az ősagárd-i Ökumenikus Köny- nyűzenei találkozót nem szervezhetem tovább. Ennek egyik folytatása ez a gödöllői, keresztyén felekezetek és a város polgármesteri hivatala által támogatott rendezvény ! Az ősagárdi tapasztalatokra építve vállaltam a Jubál fesztivál megszervezését, mely Gödöllőn lesz, 1992. szeptember 26-27-én. (Jubálról azt olvashatjuk a Bibiiá-; ban, hogy ő volt atyja minden síposnak és lantosnak - lMóz 4,21.)- Egyéb terveid az Anastasis- szal?- Felbuzdulva a sikereken tervezünk egy erdélyi utat! Egy testvérünk most fordítja román nyelve. A norvég fordítás, Terray László lelkiismeretes munkájaként már évekkel ezelőtt elkészült. S ha Isten is úgy akarja, jövő tavasszal északi testvéreinkhez is elvisszük!- Köszönöm a beszélgetést! Blázy Árpád Beszámoló a HEKS és a KEK által rendezett menekültügyi tréningprogramról A svájci protestáns szeretetszolgálat (HEKS) és a Keresztyén Egyházak Konferenciája (KEK) 1992. június l.ésjúlus 10. között tréningprogramot szervezett a közép- és kelet-európai országok egyházai által delegált szakemberei részére. Erre a tréningprogramra meghívást kapott a Magyar ökumenikus Szeretetszolgálat, s így lehetőségünk nyílt a tréningprogramon való részvételre. Az első két hetet Genfben az Ökumenikus Központban töltöttük, ahol elméleti előadásokat hallottunk a menekültügy európai összefüggéseiről, s egyes nemzetközi szervezetekben tettünk látogatásokat. Az előadások, s szemináriumok közül ki szeretnénk emelni néhányat, amely számunkra különös jelentőséggel bírt. Frans Bouwen a menekültügy és az egyházak című előadásában a menekültügy bibliai alapjairól beszélt, amely alapján minden egyháznak vállalnia kell a rászorultak, menekültek támogatását. Frans Bouwen kiemelte annak veszélyét, hogy a menekültek áldozatai a jelenlegi gazdasági helyzetnek, a nacionalizmusnak, az egyes országok ún. „belső biztonsági törekvéseinek”, a resz- triktív állami politikának. Gilbert Jegaer és Philip Rudge a menekültügy jogi kérdéseit elemezték, hangsúlyozván azt, hogy a genfi menekültügyi konvenció módosítása elengedhetetlenül szükséges, s a nyugati európai országok nem kormányközi szervezeteinek menekültügyi munkáját ismertették. A nemzetközi szervezetek sorában meglátogathattuk a Nemzetközi Vöröskeresztet (Croix .Rouge), ás Nemzetközi Egészségügyi Világweryszetet. LWHQ), az, ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR). A két hetes elméleti képzést követően a közép- és kelet-európai országokból érkező résztvevők három hetes gyakorlati képzésen vettek részt. így Kováts Béla Rotterdamban a VWR (Vluchtelingen Werk), dr. Trócsányi László Párizsban a Cimad (Service Oecuménique d'Entra- ide) szervezeténél tölthette el a szakmai gyakorlatot. Megismerhettük a franciaországi és hollandiai egyházi menekültügyi szervezeteinek munkájával és az ottani állami hatósági ügyintézéssel. Megállapíthattuk, hogy az egyházi alapítású segélyszervezeteknél az alkalmazottak igen erős motivációval rendelkeznek, szolgálatnak tekintik munkájukat, s több százan ún. be- nevolként, ingyesen segítik a segélyszervezetek munkáját. Imponáló volt az alkalmazottak szakmai ismerete is, alapelvük, hogy az állami hatóságoknak csak akkor tudnak partnerei, egyes esetekben ellenfelei lenni, amennyiben több, vagy legalább annyi szakmai ismerettel rendelkeznek, mint az állami tisztviselők. Az erős motiváció, gazdag szakmai ismeretek pedig megadják ezen szervezetek társadalmi presztízsét. Bármerre jártunk ezen szervezetek nevében, azt mondhatjuk, hogy nyitott kapuk fogadtak mindenfelé. A három hetes szakmai gyakorlatot követően ismét a genfi ökumenikus Központban találkozhattak a résztvevők, s az egyes országokban eltöltött időszakról egymásnak "tájékoztatást „nyújtottunk,. A tréningprogram, eredményesen zárult, hitbelileg, szakmailag feltöllekezve érkeztünk haza, s megszerzett ismereteinket igyekszünk idehaza haszonosítani a menekültek érdekében. Külön örömünkre szolgált, ohgy a genfi ökumenikus Központban az ige szavával is hirdethettük Istennek országát, Istennek Józsué részére adott parancsa úgy érezzük, hogy a menekültügyi munkát végzők részére is erőt kell, hogy nyújtson: „Légy bátor és | erős, ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az Úr a Te Istened mindenben, amiben jársz” (Józs 1,10). A tréningprogram folytatásaként a résztvevők 1993 januárjában Budapesten találkoznak, ugyanis a HEKS a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálattal közösen a tréningprogram lezá- | rásaként egy hetes szakmai találkozót tart. Végezetül szeretnénk köszönetét mondani Walter Tschoppnak aki a tréningprogram alatt mindvégig velünk volt, tanácsaival, szeretetével igyekezett szakmai programjainkat mind eredményesebbé tenni. Ugyancsak köszönettel tartozunk Rosemarie Oetikernek, a HEKS Menekültügyi Osztálya vezetőjének is, aki lehetővé tette, hogy Zürichben a HEKS szervezeti felépítését, munkamódszerét, s menekültügyi munkáját részleteiben is megismerhessük. Kováts Béla és dr. Trócsányi László Magyar ökumenikus Szeretetszolgálat Mivel már szó esett arról, hogy ismét alkalmaznak lelkészeket honvédségünknél, és mivel békében és háborúban szolgáltam ilyen minőségben, megpróbálom közétenni tapasztalataimat. Talán sikerül eloszlatni téves képzeteket, hamis értesüléseket. Már a múlt világháború idején is más volt a szolgálat, mint régebben. Jó lenne, ha a jövőben még inkább javulna ennek a hivatásnak módja, tartalma. Nézetem szerint jó lenne, ha katonalelkésznek neveznék a honvédségnél szolgáló lelkészeket. Viszont az is igaz, hogy történelme van ennek a hivatásnak, de talán az új elnevezéssel halványulnának a hozzátapadt régi rossz emlékek. A két világháború között a honvédségnél úgynevezett katonai egyházak voltak. Szervezetileg némiképpen hasonlítottak a civil egyházakhoz (volt katolikus és protestánskatonai egyház) s élükön a püspökök álltak. A katonai egyházak lelkészeinek katonai rangjuk is volt: a püspöknek tábornoki, a főesperesnek ezredesi, az esperesnek alezredesi, az alesperesnek őrnagyi, a főlelkésznek századosi, a lelkésznek főhadnagyi rangnak megfelelő rendfokozata volt. Rangjelzésüket nem csillag jelezte. A zubbony fekete bársony hajtókáján fehér kereszt jelezte a lelkészi mivoltot, a katonai rangot pedig arany karpaszomány a zubbony ujján. Ezek a katonai egyházak a civil egyházakkal egyetértésben szerveződtek úgy, hogy a civil egyházak javaslata alapján nevezték ki a püspököket és a tényleges tábori lelkészeket. Fegyvertelen szolgálat volt, mert a tábori lelkészek sem békében, sem háborúban semmiféle fegyvert nem hordhattak. Sajnos azonban ez csak elv volt, mert sokan úgy gondolták hogy az egyenruhának elengedhetetlen kelléke a fegyver, melynek viselését úgynevezett önvédelemből illendő volt hadműveleti területen hordani. Sőt voltak olyan hadműveleti területről szabadságra hazautazó tartalékos tábori lelkészek, akik itthon is fegyveresen jelentek meg. A tábori lelkész szolgálatának tartalmát egyháza hitvallása szabályozta, ebbe nem szólhatott bele más, mint a tábori püspök, akitől soha sem jött olyan parancs, hogy a harcba induló alakulatok fegyverét meg kell áldani, vagy éppen harcra buzdítani az ütközetbe indulókat. A tábori lelkészek békebeli szolgálata ugyanaz volt, mint minden gyülekezeti lelkészé: igehirdetés, hitoktatás a katonai intézetekben, valamint a laktanyák népének lelki gondozása. Háború esetén a hadra kelt seregnél minden ezrednek felekezet szerint külön tábori lelkésze volt. A magasabb parancsnokságokon - pl. hadosztály-, hadseregparancsnokságokon - is voltak lelkészek. A lelkészek hadi felszerelése egy koffer volt, melyben úrvacsorái edények, halotti anyakönyv és temetőkataszter volt (a két könyv minden második lapja perforált volt). Az anyaTÁBORI LELKÉSZ VOLTAM könyvelés az úgynevezett azonossági jegy alapján történt. Minden katona felszereléséhez hozzátartozott ez a két fémlapból álló, gyufásdoboz nagyságú, egymáshoz csuklós pánttal csatlakozó lap. Minden katonának volt azonossági száma, olyan, mint a mostani személyi szám. Az azonossági szám 10 számjegyből állt, melyből meg lehetett állapítani az illető születési helyét és dátumát, a születési anyakönyvi sorszámát. Az összecsukható két fémlap között írásban is fel volt jegyezve minden személyi adat. Ezek a papírlapok azonban könnyen elázhattak, de a fémlapokba lyukasztott számok megmaradtak. Ezt az azonossági jegyet minden katonának, mint egy medáliát, fémszálas zsinóron a nyakában kellett volna viselni. A temetőkataszterbe bele kellett rajzolni a temetés helyének térképi helyét, a sjr helyét. Istentiszteleteket mindig ott és akkor tartottak, amikor és ahol a hadi helyzet megengedte. Békeidőben a tábori lelkészek úgynevezett erkölcsi-oktatást végeztek. Időnként megjelentek laktanyákban, ahol vallásfelekezet szerint, megfelelő helyen előadásokat tarthattak. A lelkészeknek ilyenkor is volt alkalmuk evangéliumot hirdetni. Alkalom volt személyes kapcsolatok kialakítására, lelkipásztori beszélgetésekre. Ezeknek az alkalmaknak rendkivüli fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Különösen az újoncok között volt fontos a lelkipásztori munka. A katonasorba került fiatalember bekerülvén a laktanyába, olyan merőben más környezetbe jutott, amelynek kemény fegyelméről addig csak az idősebb, katonaviseltektől hallott, akik hazakerülvén elmesélték mi mindenen mentek át a szolgálati idő alatt. Én nem tudom, ma milyen a laktanyák és a gyakorlóterek nyelve, de élénken emlékszem, milyen volt, amikor én voltam újonc (minket ugyanis annak idején nem kiskatoná- nak neveztek). A katonai fegyelem kegyetlenül erőszakos eszközeivel valósággal betörték a szabad polgári életből oda került fiatalságot. Ennek hagyományai visszanyúlnak az első világháború előtti közös hadseregben alkalmazott embertelen, az emberi mivoltot megalázó eszközeiig. Állítom, hogy egy állatot nem kínoztak meg annyira, amikor hámba, vagy igába törték, mint az embert. Természetesen ehhez idomult a kiképzés nyelve is, a durva káromkodástól a legocsmányabb trágárságokig. Az igaz, hogy áz újoncok legtöbbje nem olyan környezetből jött, ahol kizárólag az illendőség legszigorúbb szabályai szerint beszéltek, de a kaszárnyái nyelvhez képest az gyönyörű szaloünyelvnek számított. Ezt persze nemcsak az úfl. zsujtás őrmesterek gyakorolták, hanem a magas iskolát végzett tiszt urak voltak igazi mesterei, példaadói, mintha a katonai akadémiákon külön tudományként tanították volna. Ebben a környezetben kellett a tábori lelkésznek megszólítani a testileg, lelkileg próbára tett és megkínzott fiatalembereket az Isten igéjének igaz tanításával. Ugyanezt kellett tennie még fokozottabban, amikor mint kiképzett katona a hadra kelt sereggel a harctérre indult. A kiképzett katona már mindent tudott, amit ott tennie kell, de azt is tudta, hogy ott mindennapos a halál, és a családjától távol kell szembenéznie a minden perc veszedelmével. Ebben a környezetben is ugyanaz a tábori lelkész feladata, és ha a tábori lelkész hivatása magaslatán áll, tudja, miként kell lelkészként megszólítania az embert a háború szörnyű zivatarában. Ott az a parancs gyilkol, ami a felsőbb katonai vezetéstől jön, mindkét oldalon. A háborúban azonban nem mindig lő, szúr, vág, robbant a katona, mert sokszor vannak olyan eseménytelen időszakok, amikor csak feszülten várakoznak a parancsra. Ezek a süket, eseménytelen várakozások teszik legjobban próbára a katona idegzetét, de ilyenkor van alkalom személyes beszélgetésekre. Ilyenkor nem bátorítani és harcra uszítani kell az embereket, hanem beszélni velük egyszerű emberi hangon, sőt sokszor még együttimádkozásra is nyäik Sikálom. Egyszer egy öreg .őrnagy ári mondta nekem, hogy az imádkozó ember nem jó katona. Csak két nagy magyar katona példáját hoztam fel neki: Hunyadi Jánosét és Bethlen Gáborét. Az egyiknek kardja markolatán az olvasó is rajta volt, a másik háborúban is a Bibliát olvasta. A halál közelében, szeretteitől távol az ember - talán félelmében vagy reménykedve - Istenre gondol, vagy ha nem, úgy mindig eléje lehet tenni kapaszkodóként, hogy reménykedhessen. Ez a tábori lelkész dolga. Hallottam, hogy volt lelkész, aki megtagadta ezt a szolgálatot! Én csak sajnálni tudom azt a kollégát, aki ezt a szolgálatot valamilyen teológiai tévedés alapján megtagadta. A keresztyén embernek nemcsak otthoni békés körülmények között van szüksége az evangélium vigaszára, de méginkább ott, ahol közel a halál. Ha fontosnak tartjuk a kórházi, a börtönszolgálatot, a különféle szenvedélybetegek mentését, akkor nem hanyagolhatjuk el azokat, akiket az állam parancsa hívott katonai szolgálatra. A lelkész nem tagadhatja meg a katonalel- készi szolgálatot, de határozottan megtagadhatja a harcra uszítást, a fegyverek megáldását, az ellenség embereinek gyűlöletét, akiket éppen olyan parancs kényszerít fegyvert fogni, mint bennünket. Emberekét tesz katonává a parancs, és nem az ő bűnük, hogy harcolniok kell! Ezek az emberek joggal várják a harctéren is az egy- házSzolgálatáf. • Mátis István amis i.i-íii summa n i m ;bu B OK
