Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-08-02 / 31. szám

Evangélikus Élet 1992. augusztus 2. I ■ Emlékezés Zászkaliczky Pálra Harminc éve hunyt el Zászka­liczky Pál, a volt Pesti Felső Egy­házmegye esperese, fóti lelkész. Halálhírét akkor nem közölte egyetlen hazai egyházi sajtóorgá­num sem. Temetésén mégis hatal­mas gyülekezet volt együtt. Most emlékezünk reá D. Ordass Lajos püspök írásával, akinek egyik leg­belsőbb munkatársa, egy ideig he­lyettese is volt. A feltámadás re­ménységével emlékezünk reá.-Zászkaliczky Pál 1962. augusztus 6-án, életének 57. évében, a harma­dik szívinfarktusa után elhunyt. Halálának a híre megdöbbenést keltett az egész ország evangéli- kusságában. Temetése napján tör­ténetesen Budapesten tartózko­dott rengeteg lelkész még az ország legtávolibb részeiből is. Meg kel­lett ugyanis hallgatniok a moszk­vai békekongresszusról szóló be­Javaslat a „Luther-olvasótábor” programjára A Magyarországi Luther Szövetség Elnöksége Luther írásainak tanul­mányozására 1992. október 2-4 között Csákváron, a Bp. Deák téri gyülekezet otthonában olvasótábort szervez, s az alkalom egyben a Szö­vetség éves munkaprogramjának a kezdetét is jelentené. (Elképzeléseink szerint havonként szervezünk majd megbeszélésekkel egybekötött elő­adásokat.) Az olvasótábor célja kettős. Egyrészt Luther egy rövidebb művét szeretnénk közösen megbeszélni. A táborra jelentkezők a kijelölt szöve­get előre megkapják, hogy az összejövetel előtt azt mindenki elolvashas­sa. A három nap alatt több alkalommal kerülne sor a szöveg feldolgozá­sára. Egy olyan szövegre gondolunk, amely magyar nyelven megjelent és napjainkban is különösen aktuális. Ilyen lehet például Luther etikai írása a rosszról és a jóról, ami Tizennégy vigasztaló kép címen jelent meg Virág Jenő fordításában 1942-ben, vagy Luther Magnificat -kommentár­ja (ford. Takács János, saját kiad. 1989) Másrészt a „szemináriumi” munka mellett előadókat hívunk meg, akiket egy-egy fontos téma vagy egy Lutherről szóló könyv (pl. Loewenich, Watson, Ebeling, Elért, Vajta stb.) ismertetésére kérünk. A szervezésnek ebben a fázisában témákra és előadókra is szívesen fogadunk javaslatokat. A végleges programot szep­tember első napjaiban minden résztvevőnek megküldjük. Csákvár Budapesttől ötven kilométerre van, személygépkocsival, ill. autóbusszal közelíthető meg. A tábor önköltséges, ennek összegét, ill. az utazással kapcsolatos részleteket is a nyárvégi körlevelünkben fogjuk közölni. A gyülekezeti otthon max. 50 főnek tud szállást adni. Minden Luther iránt érdeklődő, ismereteket szerezni vagy átadni kívá­nó személy jelentkezését - kortól, képzettségtől, felekezeti és egyesületi elkötelezettségtől függetlenül - örömmel és nyitottan várjuk. A jelentkezést 1992. augusztus 20-ig kérjük megküldeni a következő címre: Brebovszky Éva lelkész, 1052 Budapest Deák tér 4. Budapest, 1992. június 15, Brebovszky Éva sk. ifj. Fabiny Tibor sk. A Magyarországi Luther Szövetség alelnökei, az Olvasótábor szervezői A hagyományok ápolásáért - Londonban (MTI) Megalakult a Magyarok Angliai Országos Szövetsége (MA- OSZ). Az egyesület vallásfelekeze­tek és politikai nézetkülönbségek­től függetlenül akar tevékenykedni a hagyományok ápolásáért, min­den magyar érdek képviseletéért, az egyetemes emberi szabadságjo­gok alapján - mondta Londonban Pátkai Róbert, az angliai evangéli­kus egyháztanács püspöki jogkörű elnöke, a szövetség most megvá­lasztott elnöke. A MAOSZ az első szervezet Nagy-Britanniában, amely az ed­dig csak különböző, sőt eltérő po­litikai alapállású egyesületekben tevékenykedő magyarok összefo­gására törekszik. Abban is első ta­lán az egész világon, hogy nem csak egyesületeknek, hanem egyé­neknek is lehetővé teszi a tagságot, az újjászerveződő Magyarok Vi­lágszövetsége elveivel összhangban - mondta az elnök. A MAOSZ-ba belépett 14 ang­liai magyar szervezet között van­nak vallási egyesületek, kultúrkö­rök, a vidéki városokban élő ma­gyarok helyi segélyegyesületei és meggyőződéses alapon szervezett csoportok is. Az angliai magyar egyesületek tagsága összesen 2200 körül lehet, a szimpatizánsok köre körülbelül 7000 főre terjed ki. összesen vagy 25 ezer magyar él Nagy-Britanniá­ban. Az egyéni tagság tehát sok új honfitársunk bevonását teszi lehe­tővé - mondta Pátkai Róbert, s utalt arra is, hogy törekedni fog­nak nem elsősorban nyelvi, hanem tudati alapon bevonni a második, harmadik nemzedékbeli magyaro­kat is, akik az anyanyelvet esetleg már nem ismerik. (Magyar Hírlap) AEDES MUSIS ERÉCTAE A múzsáknak emelt hajlék számolót. Ez délelőtt volt. - Ezt a szolgamódra való egybesereglést bizonyos szempontból Isten rende­lésének is föl lehet ismerni. Mert ezek a papok Budapesten értesül­tek arról, hogy aznap délután te­metik a Budapest melletti Foton Zászkaliczky Pált. Különben alig­hanem részvétlevéllel keresték vol­na föl a gyászoló családot. Most nem volt akadálya a személyes megjelenésnek. Utoljára talán dr. Raftay Sándor bányakerületi püs­pöknek 1947. évi temetésén volt együtt annyi evangélikus lelkész temetési szertartáson... Mikor ko­rai halálhírét vettem, akkor már én feküdtem szívinfarktussal és csak lélekben tudtam elkísérni utolsó útjára. Temetéséről részletes be­számolót feleségemtől kaptam. Később másoktól is. Ezek a hírek egyöntetűen tanúsították, hogy valami egészen fölemelő és nagy dolog történt. Rendkívüli volt az, hogy Zászkaliczky kifejezte halá­los ágyán azt az óhaját, hogy - finn szokás szerint - fiai végezzék el a temetési szertartást. Részt vett a temetésen az egész fóti, mogyoródi evangélikus gyülekezet. Sőt aligha­nem az igazságnak megfelelően így is lehet mondani: részt vett Fót egész katolikussága és református- sága - papostól. Az egész község gyászolt... Egybehangzóan azt is bizonyították a hírek, hogy ezen a temetésen lenyűgöző volt a föltá- madáshit megnyilvánulása... Ke­resztyén temetés volt tehát Foton. - Más emlékező írásban a monda­nivalót le szokták zárni a halál láto­gatásának megemlítésével, a teme­téssel. Zászkaliczky Pállal kapcso­latosan - csaknem így kell monda­nom - itt keli igazán hozzákezdeni a torlódó események leírásába. Mert az ezután előállt események elválaszthatatlanul hozzátartoznak életéhez... (Ordass Lajos: önéletrajzi írások, 983-984. o.) „Együtt” Ez a kifejezés jellemezte azt az egy­házmegyeközi lelkészi csendesnapot, amelyet június 29-én Hatvanban tar­tottunk, Keveházi László lelkész, teo­lógiai előadó, és Keveháziné Czégényi Klára pili'síTélkészek szolgálatával. Együtt-— az ige körül. Szükséges az evangéliummal megerősödnünk a lel­készi szolgálatban is, hogy „ki ne szá­radjunk”, legyen mindig időszerű mon­danivalónk a ránkbizottaknak - ezért nekünk is élni kell belőle! A Lk 13,1-9 alapján elhangzott evangélizáló igehir­detés nemcsak lelkészi szolgálatunk személyes jellegét, hanem a hozzá ka­pott idő felhasználását is „mérlegre tet­te”. Együtt - az emlékezésben és a re­ménységben. Az előadások nyomán nemcsak az elmúlt 40 évet vizsgáltuk önkritikusan, és bűnbánattal, hanem erőt adó reménységben előre is tekin­tettünk, hiszen aktiv lelkészek és lelké- szi/gyülekezeti munkatársak voltunk együtt. Együtt - a fraternitásban. A Borsod- hevesi és a nógrádi egyházmegyéből gyűltek össze szép számban a résztve­vők, de Hajdú-szabolcsi szolgatársak­nak is örülhettünk. A hozzászólások­kal és testvéri beszélgetésekkel is köze­lebb kerülhettünk egymáshoz - gon­dokhoz, örömökhöz. Együtt - a bűnbocsánatban. Összejö­vetelünk végén, a Jel 3,8 alapján tartott igehirdetés és az úrvacsora a hálát, az örömöt és a reménységet jelentette Jé­zus Krisztusban. Csendesnapunk alkalomszerű foly­tatását remélve, a legfontosabb felis­merésben erősödtünk meg: együtt va­gyunk! B. B. Az ember tudatát általában a nyelv tölti ki - de az egyes ember tudatát a saját anyanyelve telíti, számára az anyanyelv a nyelv. A nyelvnek, az anyanyelvnek kü­lönösképpen alapvető szerepe van a megismerésben, éppen nyelv és gon­dolkodás szoros kapcsolata miatt. Az egyén ismereteinek java részét a nyelv közvetíti a kultúrába való be- lenevelődés, a szellemi értékek megismerése jórészt a nyelv révén valósulnak meg. A kultúra egész léte kommunikáció, az anyanyelv pedig ennek a kommunikációnak legfőbb eszköze. A kultúra részének tekinthető a nyelv abban a vonatko­zásában is, hogy maga is kulturális termék, egyediesíti, sajátos voná­sokkal ruházza fel az azonos jel­rendszert használó emberi közössé­geket. A nemzeti nyelv kiművelésének vágya a magyar felvilágosodás kez­detén politikai és esztétikai prog­ramként jelentkezett, Bessenyei munkásságában pedig mindmáig aktuális gondolatként fogalmazó­dik meg nemzeti és egyetemes együ­vé tartozása, összefonódásas. Bes­senyei magyar nyelvi programja, amely egyesítette magában a felvi­lágosodás eszméit és a nyelvújítás gyakorlatát, a politikai és esztéti­kai kiforratlanság jóié tudott emel­kedni, túlszárnyalt kora kötöttsé­gein és előremutatott többek között abban is, hogy türelmetlenségre hajlamos korában nemzeti türelem­re és jó értelemben vett egységre figyelmeztetett. Bessenyei nagyszabású program­ja saját korában szerény intézmé­nyes keretek közt kezdett megvaló­sulni. Az irodalmi élet kezdeti és kezdetleges fórumai között ott ta­láljuk a Kis János körül szervezett soproni Nemes Magyar Társasá­got, amely két évszázada, 1790-ben diák-önképzőkörként alakult meg az Evangélikus Líceumban, és kez­detektől fogva az anyanyelv ápolá­sát tűzte zászlajára. Ebben a haladó szellemiségben diákok nemzedéki nőttek fel a Líceumban, itt szerezte meg műveltségének alapjait Berzse­nyi Dániel is, az iskola későbbi név­adója. Az emberiségre és hazaszeretetre nevelés jegyében, az iskola hagyo­mányainak ápolására és hírnevének öregbítésére alakult meg a Soproni Evangélikus Líceumi Diákszövet­ség 1918-ban. Ezt a hagyományt felelevenítve, 1991. szeptember 1- én, ötvenhárom öregdiák aláírásá­val a Diákszövetség újjáalakult. Új­jászerveződött, mégpedig remélhe­tően azzal az alázattal, amely életre hívta háromnegyed századdal eze­lőtt, a haza építésének nemes szán­dékával a semmitmondó, fellengzős programok helyett a tartalomra he­lyezve a hangsúlyt. A Diákszövetség alapítványt ho­zott létre, amelynek célját a követ­kezőkben határozta meg: a Líceum nemes hagyományainak ápolása, az iskola öregdiákjai közti barátság elmélyítése, a Líceum és tanulóinak anyagi és erkölcsi támogatása, a nehéz helyzetben lévő öregdiáktár­sak támogatása, a tanulók részére kitűzött pályamunkák díjazása, il­letve a Líceum részére zászló ado­mányozása. Ez utóbbira ünnepélyes keretek közt, Pünkösd vasárnap­ján, a soproni evangélikus templom­ban, istentisztelet keretében került sor. A szó mindig többet jelent puszta önmagánál. Voltak ítéletidők, ami­Az ír születésű fiatalember Dub- linban nőtt feli, de 20 évesen - megrészegülve az aranyláztól Ausztráliába utazott. Nem sokkal megérkezése után olyan találkozá­sa volt Istennel, hogy életét az Ő szolgálatába akarta inkább állíta­ni, és ezért visszatért Írországba. Bátyja, aki Indiában szolgált kato­naként - egy kedves hindu városba hívta: Faizabadba. Itt egy német misszionáriussal való találkozása meghatározta szolgálata irányát: elhatározta, hogy a leprások közé megy. Az indiai nép kiáltó szüksé­gét átélve, így írt: „Irtóztam és meg voltam babonázva, de érez­tem, hogy ebben a világban az a keresztyéni szeretet, hogy elme­gyünk ezek közé a szegény szenve­dők közé és elvisszük nekik az evangéliumot, a vigasztaló üzene­tet.” Feleségével, Alice Grahame- val dolgoztak együtt egy indiai lep­ra-faluban egészen addig, míg fele­sége megromlott egészségi állapota miatt vissza kellett térniök Angliá­ba. Két évig tartó otthonlétüket arra használták fel, hogy a leprá­sok számára gyűjtéseket rendezze­nek. Amikor visszatértek Indiába, Dublinban barátai megalakították az „Indiai Leprások. Missziója” A LEPRAMISSZIÓ KÖZLEMÉNYE Tudomásunkra jutott, hogy a déli határunk melletti menekülttáboroknak „takarók”-ra is szükségük van. Ezért a Lepramisszió részére maradék fonal­ból készített 20 x 20 cm-es négyzetekből összeál­lított takarók egy részét a „kötögetö” testvérek utólagos jóváhagyásával a menekültek részére juttatjuk el. Természetesen a leprakórházak is megkapják azt, amire szükségük van. Szeretettel kérjük nőtestvéreinket, hogy- gyűjtsék össze maradék gyapjú vagy mű­szál fonalaikat, bontsanak fel kimosott régi kö­tött holmikat;- kössenek 20 x 20 cm-es négyzeteket, vagy 120x20 cm-es csíkokat;- állítsák össze ezeket 200 x 120 cm-es taka­rókká horgolással, és körülhorgolva;- akik csak összeállítást vállalnak, jöjjenek el a Lepramisszió Központjába - XV. Alagi tér 13. - minden kedden 10-14 óra között, hogy itt másokkal együtt összeállíthassák a takarókat vagy feldolgozásra való anyagot vigyenek el magukkal. Ez a munka segít felesleges holmijaink hasz­nos feldolgozásában, az ínséget szenvedők, fű­zők megsegítésében anélkül, hogy pénzt kellene fordítanunk rá. Jézus mondja: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek” Máté 5,7. Dr. Dobos Károly a Lepramisszió vezetője ban, hogy tenniakarásuk nem pusz­ta kinyilatkoztatás és a hétközna­pok méltóak lesznek az ünnepi al­kalmakhoz díszbe öltöztetett isko­laépülethez. Ilyen értelemben jelképesnek ér­zem, hogy a zászlóavatáshoz a Diákszövetség Pünkösd vasárnap­ját választotta. Mindegyre Nemes Nagy Agnes gondolata ötlik fel bennem: „Néha egy új, kozmikus pünkösdre gondolok, amikor min­denkire leszállanák a tüzes nyelvek, és megértjük egymást. És megszűn­nek a nyelvi elszigeteltség kínjai.” Szentpáli Csaba nevű társaságot. Komoly segítsé­get jelentett ez az ottani munká­nak. És amikor kanadai és USA- beli érdeklődök is bekapcsolódtak a támogató-munkába, azt Kínára és Burmára is kiterjesztették. Ettől kezdve „Indiai és Keleti Leprások Missziójá”-nak nevezték szerveze­tüket. 1913-ban a Bailey házaspár ellátogatott Ausztráliába és Új- Zélandba és itt is létrehozták be­számoló kőrútjuk nyomán a támo­gató bizottságokat. Még ebben az évben kiterjedt munkájuk Afriká­ra is. Ezért nevük ezután csak „Leprások Missziója”, 1964-től pedig egyszerűen „Lepramisszió” lett. A Bailey házaspár 1937-ig fá­radhatatlanul dolgozott. Ekkor 91 éves korában W. Bailey meghalt. Isten áldása kísérte munkáját, a „mag” gyökeret eresztett, és ma már „virágzó növény”. Az ered­mény egyszerűen így fogalmazható meg: 35 országban évente 400 ezer leprás beteget kezelnek. Részlet a World Digest, az Üj- Zélandi Lepramisszió Negyedéves Kiadványából (1992. 380. sz.) Közli: Bencze Imréné KÖZLEMÉNY A Kisfaludi Evangélikus Gyü­lekezet és Kisfalud Község Ön- kormányzata pályázatot hirdet a kisfaludi evangélikus templom tervezési megbízásának elnyerésé­re. A pályázati kiírás átvehető Vadosfán Sümeghy József lel­késztől, Kisfalud Község Polgár- mesteri Hivatalában, valamint a Magyarországi Evangélikus Egy­ház Országos Irodájában (Bp. VIII. Üllői út 24.) A pályázat le­adásának határideje: 1992 09. 30. * A Dunaújvárosi Evangélikus Gyülekezet pályázatot hirdet a dunaújvárosi evangélikus temp­lom és gyülekezeti ház tervezési megbízásának elnyerésére. A pá­lyázati kiírás átvehető Reisch György lelkésztől (Kisapostag Petőfi u. 49.), Dunaújváros Ön­kormányzatának Városfejlesztési Irodájában (Dunaújváros Város­háza), valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájában (Bp. VIII., Üllői ú. 24.) A pályázat leadásának határ­ideje: 1992. 09. 30. A lepramissziós munka Istennek engedelmeskedő magvetője Wellesley Bailey (1846-1937) KIKNEK ÁLL A VILÁG? M eggyszörp után kutakodók a Julius Meinl féle nagy csemegeüzlet polcain, amikor meglepő eseménynek válók szemtanújává. Egy meglehetősen szakadt külsejű fiú felkiált, gyorsan megugrik, a kezé­ben lógó bevásárló kosarat odacsapja az üi;es kosarak oszlopára úgy, hogy kosara tartalma a padlóra szóró­dik, az egész rakat pedig összedől, ő maga kirohan a boltból, hogy hasonló küllemű és korú cimborájával találkozhassék, akit az imént pillantott meg a bejárat közelében.- Ide sem jössz be többet - háborodik fel a pénztá­rosnő. Középkorú hölgy minden emóció nélkül, higgadtan jelenti ki:- Ezeknek áll most a világ. Kiknek? Hát a hangos és gátlástalan erőszakosok­nak. Túlzásnak tűnik, de nem az. Ha körülnézünk - országunkon kívül és hazánkon belül - sok minden, amit látunk, az asszonyt igazolja. Sőt. Kijelentéséhez még hozzátoldhatjuk: nemcsak most, mindig is így volt ez. Látszólag zűrzavar uralkodott és uralkodik a világon. Keserűen állapítja meg Vörösmarty Mihály: Mindig így volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett. (A vén cigány) Legköltőibb magyar költőnk Tóth Árpád hetven évvel ezelőtt, az első világháború után írja Elég volt a vágta című versében: Minek is nyargalnánk? Hová? Ki elébe? Itt is, ott is örök cudar: Egy a világ képe. Dobogni lélekkel Haszontalan próba, Míg mi élünk, nem lesz más e Veszett Európa. Lesújtó kép: az Isten nélküli ember világa. Egyete­mesnek tűnik, mégsem az. Sokan ellentmondanak. Reviczky Gyula (Pán halála) szerint A szenvedők bírják eztán a földet. Áprily Lajos a nincstelen csavargót mondja a világ birtokosának Zöld asztalomon vadgyümölcs az étel, otthon-kínáló tűz nem int felém, de mondd, volt-e valaha szép világod valakié úgy, ahogy az enyém? (A csavargó a halálra gondol) A végső szót a testté lett Ige: Jézus mondja ki a Hegyi beszédben. A szelídeknek áll a világ, övék a föld (Mt 5, 5). Nem a lármás erőszakosoké, hanem a csendes halk szelídeké. övék a teremtett világ minden szépsége és gazdag­sága. Nékik ítélte az, aki nem kiált és nem lármáz, nem hallatja szavát az utcán (Ezs 42, 2). Kik ezek a Jézus által boldognak mondott szelí­dek? Hogyan lehetne hozzájuk tartozni, a boldo­gok közé? Az Ószövetségben (lKir 19) olvassuk, hogy Jezábel királyné halálra keresi Illés prófétát, aki erőszakos cselekményeket hajtott végre. Illés bár nem önös ér­dekből, hanem legjobb meggyőződése szerint, Isten parancsának engedelmeskedve tette, amit tett, mégis menekülésre kényszerül a királyné bosszúja elől, üldö­zött vaddá válik. A bujdosás nélkülözései, fáradalmai és az életéért való rettegés nagyon elkeserítik. Végső kimerültségében, Istennel perlekedve a halált kívánja; talán azzal a titkos gondolattal, hogy Isten bosszút áll majd hűséges szolgája szenvedéseiért és végtelen ha­talmával porba sújtja, összezúzza annak ellenségeit. Egyelőre semmi ilyen látványos megtorlás nem történik. Illésnek be kell érnie az Isten által nyúj­tott pihenési, alvási lehetőséggel, étellel, itallal s ennek következtében külső és belső megerősödés­sel. így válik alkalmassá az Istennel való igazi ta­lálkozásra. Illés szája ize szerint indulnak a dolgok: hegyeket szaggató, kősziklákat hasogató nagy erős szél, földin­dulás, tűz... Ám Isten nincs e - Seregek Urához méltó - látványos és hangos történésekben: viharszélben, földrengésben, tűzben... Vihar bömbölése, földrengés harsogása, tűz ropo­gása után halk szó hallatszott. Érthető lett volna, ha Illés - telve lévén füle felszabaduló természeti erők, elemi csapások lármájával - nem hallja meg ezt az alig érzékelhető, felfogható hangot. De meghallotta lelké­nek belső csendjében, ráismert Isten hangjára és enge­delmességre mozdult... A sem Istennel, sem emberrel nem törődő erősza­kosak által támasztott lármában, zűrzavarban is lehet csendje a léleknek, a mi lelkűnknek is. Meghallhatjuk, felfoghatjuk mennyei Atyánk szerető, szelíd szavát, és engedelmeskedhetünk annak. Akaratjának útja kes­keny út, de szemünk azzal a boldogító felismeréssel tágulhat rá Isten egész, teremtett szép világára, hogy miénk az - öröklés rendje szerint - a gyermekeké, akik bizodalmas hittel figyelünk Atyánk szavára. Elmondhatjuk hát alázatosan, nem kérkedve, még­is teljes bizonyossággal:- Nékünk áll a világ. Sághy Jenő kor a jövőt mentette az, aki a szava­kat őrizte. A kimondott szónak ma­napság is erkölcsi tett értéke van, a szellemi-erkölcsi támogatásra most is fokozottan van szükség. Gombamód szaporodó jó indula- tú szövetségnek, társulások és tár­saságok, alapítványok és baráti kö­rök korában önkéntelenül felvető­dik az emberben: tartalmában mi újat nyújthat egy, az iskola és a tanulóifjúság gyámolítását céljául kitűző Diákszövetség? Az értékme­gőrzésen túlmenően, képes lesz-e majdan értékteremtésre is? A Di­ákszövetség életrehivói hisznek ab-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents