Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-07-19 / 29. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 57. ÉVFOLYAM 29. SZÁM 1992. JÚLIUS 19. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI VASÁRNAP ÁRA: 12 Ft Az igazi szeretet azonban nem csupán beszéd, hanem élő és megbizonyítható cselekedet, Krisztus beszédének megtartása. Az ilyen szeretet harcol és győz. Luther A TARTALOMBÓL BEIKTATTÁK ERDÉLY ÚJ EVANGÉLIKUS PÜSPÖKÉT ISKOLAÜGY AMADÉ DOMINIKA GRÓFNŐ ÉS A MALOMSOKI EVANGÉLIKUSOK Szabadtéri oltárnál Káposzta Lajos esperes, dr. Harmati Béla püspök és Szabó Vilmos Béla hartai lelkész Ég és föld összeért Újabb Makovecz-épület szentelése Siófokon A gyülekezeti ház bejárata- Hiszen ezt a templomot a se­villai világkiállítás magyar pavi­lonjáról mintázták! - szólt hango­san egy asszony, amint belépett a Siófok központjában fekvő Oulu parkba. Fel kellett világosítani, hogy ennek a fordítottja az igaz: Makovecz Imre először Siófokra tervezte meg a ma már európai hírűvé vált evangélikus templo­mot, majd ennek motívumait hasz­nálta fel a sevillai Héttorony meg­alkotásában. A kicsiny Siófok ilyenformán kilépett a világ nyilvá­nossága elé. Június végén pedig a templom mögött egy épületegyüt­test avathatott fel Harmati Béla püspök: a gyülekezeti házat, ugyancsak Makovecz Imre egyedi tervei nyomán. * Több gyülekezetből érkeztek autóbuszok, sok külföldi is jelen volt az avatás napján, amelyre két évvel a templomszentelés után ke­rült sor. Ez a két esztendő a ma­roknyi szolgálattevő részéről ugyanolyan lázas tevékenységben telt el, mint a templomépítés cso­dája során. Állandó anyagi gon­dok, emberhiány, sokak kételye vetette volna vissza a munkát, de néhány megszállott ember hite nem ismert lehetetlent. * „Uram Jézus, drága kincsem..., hozd idején segítséged...”, énekel­tük a 380. éneket, amely az évek során az építkezés himnuszává lett. Csodákat élt át a gyülekezet: a leg­nagyobb reménytelenségben is, amikor úgy tűnt, le kell állni az építkezéssel, megtapasztalták a se­gítséget, amely mindig „idejében” erkezett. Az ünnepség első fele an­nál az egyszerű tábori oltárnál zaj­lott a gyülekezeti ház átriumában, amelynél 5 éve az alapkőletétel folyt, s amelyre gondos kezek szinte min­dig tettek, észrevétlenül is, virágot. * „Egy lelkész álma valóra vált... Suomi fája templommá nemese­dett. .. Sevillába is eljutott ez a to­rony. ..” ilyen mondatok hangzot­tak el dr. Harmati Béla püspök igehirdetésében, amelynek további részében a kétségről és a könyör­gésről szólt, Salamon király temp­lomszentelési imádsága nyomán. Az ősi kétely máig: hat: lakhat-e Isten a földön, az Örökkévaló az idő dimenziójában? Az elmúlt 40-45 év is felerősíthette sokak ké­telyeit, de a legutóbbi évek történé­sei is. Ám a templomban minden kételkedő találkozhat Jézussal, megszólalhatnak a fák: Immánuel, velünk az Isten. S a templom a könyörgés háza is. A Makovecz- templom homlokzatán mintha két nyitott szem figyelne. Ez a nyitott szem azt sugallja: Isten számon tart minket. Ideológiák jönnek, a különböző korszellemek mennek, de Isten és igéje változatlan. A finn fa és a magyar építészet találkozott - Isten dicsőségére. * Körülnézek a zsúfolt templom­ban. Egy fejkendős néni végigzo­kogja az istentiszteletet. Tudom, Celldömölkről jött, hogy ezen az ünnepen együtt lehessen régi pap­jával. A padokban sokan könnyű nyári ruhában, talál innen egyene­sen a strandra mennek. Arvu Sáp- penen, a finn püspökhelyettes most is egyszerre méltóságteljes és köz­vetlen. S Mária néni! Igen, meg kell említeni egy ősz hajú asszonyt, Patakyné Bucsky Máriát, aki idős kora ellenére hallatlanul sokat fá­radozott, anyagi ügyek intézésével, szervezéssel, mikor mivel kellett, a siófoki építkezések sikeréért. A gyülekezetben ö vette igazán föl azt a tempót, amelyet Józsa Már­ton diktált. Nézem a lelkészt, aki hivatalosan évek óta nyugdíjban van, de valójában mást se csinál, csak megszállottként építkezik. Arcán leírhatatlan fáradtság, ki­merültség, járása lassú. Am ami­kor az építkezésről megteszi jelen­tését, szavai egyszerre megfénye- sednek, redői kisimulnak, derűje, humora a régi. Néhány nap múlva 75 éves. Az igazi születésnapi aján­dék ez a csodálatos épületegyüttes. *- Az oltártól néhány méterre ta­lán ugyanaz a kakas kukorékol, mint két évvel ezelőtt, a szentelés során - mondja Koren Emil, aki finn kapcsolatai révén ugyancsak sokat tett az építkezésért. Igazat kell adnom tréfás megjegyzésének, hiszen valóban méltatlan, hogy a templom környezete még mindig olyan gondozatlan: egyik oldalt tyúk- és kacsaólak a szomszédban, másik oldalt nyomorúságos szük­séglakások. Elkeserítő latvády, a polgármester, Molnár Árpád csak reményét tudja kifejezni, hogy a régóta húzódó csatát végre meg­nyeri az önkormányzat és az egy­ház. Makovecz épületeit ő is a vá­ros legszebbjeinek mondja, ame­lyeknek a világ minden részéről csodájára járnak. * „Gloria in excelsis Deo” - dicső­ség a magasságban Istennek, ének­li csengő tisztasággal Faragó Laura a templom karzatáról. Valóban Is­tené a dicsőség! Sok ember mun­káját dicsérhetnénk, Makoveczét és Józsa Mártonét, a gondnok há­zaspárét, a presbitérium munkáját a művezető mérnökét, a kötcseiek segítségét, az iparosok precizitását - de mindez abba az irányba kell hogy mutasson, hogy Istené a dicső­ség! * Gulácsy Lajos esperes a kárpát­aljaiak köszöntését hozta, arról a Munkácsról, ahol szolgálatát Jó­zsa Márton is elkezdte, s ahol már ugyanilyen merész álmokkal épít­kezett. A református esperes, bör­tönnel és lágerral a háta mögött, szomorúan utal arra, hogy Ma­gyarországról mennyi panaszt hall, ami mögött pedig hitetlenség húzódik. A magyar nép nem sze­gény, nem nyomorult - az erőfor­rást Krisztusban találhatja meg. Hasonló gondolatot fejez ki a finn püspökhelyettes is: Kelet-Európá- ból sok rossz hír érkezik hozzájuk Suomiba, de Magyarországról nem. Itt béke van, s a legszebb, hogy ebben az országban megaján­dékozott emberek élnek. ♦ Jelentésében Józsa Márton arról szól, hogy a templom, Krisztus ha­jója már két éve úszik, s húzza- vonja maga után a többit: a gyüle­kezeti termet, a parókiát, a ven­dégszobákat, amelyekből kis kon­ferenciatelep fejlődhet ki. A ma- koveczi terv próbás feladatait re­mekül oldották meg az építők. Is­ten háza után felépülhetett az em­ber háza, a papiak is, de a legfon­tosabb, hogy közben maga a gyü­lekezet is épült. Egyszer, a segéd­kező fiatalokkal tábortűz körül ülő Makovecz Imre ezt így fejezte ki: „templomot azért nehéz építe­ni, mert közben magunkat is kell építeni.” Az építő lelkész számára az elmúlt évek legnagyobb üzenete ez volt: „van tovább!” S abban a pillanatban, amikor 13 évvel ez­előtti agyérgörcsére utalna, meg- csuklik a hangja. De aztán erőt vesz magán, s immár a tőle meg­szokott öblös hangon mondja: van tovább! * A közgyűlés végén a püspök két szép, egyedi érmét adott át a lelkésznek illetve a tervezőnek. A míves munkán névre szóló fel­irat mellett Jákob álma nyomán a létra látható, rajta az angya­lokkal. Igen, Já­kob ott templo­mot épített. Az angyalszárnyak ott láthatók a siófoki templom­kapu fölött is. A létráról pedig Makovecz Imre hitvallása jut eszembe: „Az épí­tészet funkciója, hogy az eget és a földet összekösse." Siófokon össze­ért az ég és a föld. Fabiny Tamás együtt - egymásért / miteinander - füreinander Amint a cím mutatja, június 21- én Hartán nem egyszerűen a temp­lom felújítása utáni hálaadást tar­tották, hanem ennél többet. Talál­kozóra hívták a hazánkban élő, né­met istentiszteleti nyelvű gyülekeze­teket. Együtt - egymásért! Ez nem csupán mottója, felirata volt a talál­kozónak. Az ünnepség előzményei­ből és az ott látottakból ítélve ez valósult meg Hartán. Együtt dol­goztak az önkormányzattal és ez az együttműködés valóban példásnak mondható. Együtt a többi egyhá­zakkal, mert Harta „3 templomos” falu. Együtt magyarok és németek, mert kétnyelvű a gyülekezet. Együtt egyházunk német istentiszteleti nyelvű gyülekezeteivel, hiszen vol­tak ott Tolna-Baranyából, és Pusz­tavámról, Soltvadkertről, Mezöbe- rényből és a budavári németajkú gyülekezetből szép számmal. Együtt a németországi testvérgyülekezetek küldöttségével, mert van a nagy­községnek is testvérvárosa (Löss- burg) és van a gyülekezetnek még egy testvérgyülekezete is (Hohen- stein-Emstthal). És együtt ünnepelt mindezekkel dr. Harmati Béla püs­pök, Káposzta Lajos és Dudla Imre a Bács-Kiskun Egyházmegye veze­tősége, Nagy Ferenc József tárca­nélküli miniszter és Lukáts Miklós államtitkár a kormány képviseleté­ben, dr. Alexander Arnot német nagykövet, dr. Hambuch Géza a Magyarországi Németek Szövetsé­gének elnöke, dr. Balogh László a megyei közgyűlés aletaöke, dr. Lei­ten János Harta polgármestere, Négy esi Lajos református lelkész; dr. Pribitek László római katolikus plébános. Ott volt Pintér János nyugat-békési esperes és Szabó La­jos adjunktus feleségével, a Teoló­giai Akadémia képviseletében. Az ünnepi istentiszteletet nem a temp­lomban tartották, mert ez a hatal­mas gyülekezet nem fért volna be, hanem a templom körüli szép, ren­dezett, parkszerű téren, ahogy azt felvételeink is mutatják. Az „együtt” szó a felsoroltakat foglalta egybe. Az pedig az ünnepség tartal­mából, beszédekből és üdvözlések­ből tűnt ki, hogy mindez nemcsak együtt volt, hanem egymásért is, hiszen a hartaiak mindig is, most is arról tettek bizonyságot, hogy nem a különbözőségeket nézik és erősí­tik, hanem minden vonalon: gyüle­kezet és társadalom, magyarok és németek, helybeliek és más vidékről valók, itthoniak és külföldiek tud­nak egymásért élni, cselekedni. Jeremiási próféciát (Jer 7,1-7) választott a püspök igehirdetése alapigéjéül, mert - mint mondotta - „olyan kérdések szerepelnek a próféciában, melyek azóta sincse­nek, megoldva. Csak egyet emelek ki, ilyen az idegenek, a jövevények, a másfajta emberek elviselése a ma­gunk körében.” Az első dolog: Halljátok az Úr szavát... Bemenni a templomba, - ez egy dolog. Más dolog meghallani az Úr szavát. Nemcsak mi keressük Istent, Isten keres bennünket! Ez a mai évfordu­ló hálaadás azért, hogy az ősök nemcsak házaikat építették meg, de templomot is építettek. A temp­lomtól azonban el kell jutnunk a templom Urához, Jézushoz! Kü­lönben a templom nem más, mint emlékmű, múzeum. Nem a temp­lom véd meg, mint egyjcor a jeru- zsálemiek gondolták, - hanem az a Krisztus véd meg, aki követhető és meg tudja változtatni életünket. Mert azért van a templom, hogy .jobbítsátok meg életeteket és csele­kedeteiteket, akkor veletek lako­zom ezen a helyen”. Nem szabad bent maradni a templomban, ha­nem ki kell jönni mindannak az igaznak és szépnek, ami ott hang­zik. A mai hálaadás nyomán legyen erőnk meglátni a közös feladato­kat. Jézus üzenete szóljon, hogy igazabb legyen az élet, jobb munka, boldog család, egymást segítő falu- közösség, boldogabb társadalom legyen. Ünnepi közgyűlés volt a folyta­tás, melynek megnyitójában Ká­poszta Lajos esperes vázolta a török dúlás utáni települések történetét, kiemelve azt a vonalat, mely az evangélikus német telepesek jövete­lét jelentette és amelynek során Harta, Mezőberény és Soltvadkert népe is letelepedett. Szabó Vilmos Béla helyi lelkész a templom meg­újításának rövid történetét ezzel kezdte: „Hosszú távú tervet készí­tettünk, mely összezsugorodott a végrehajtásában két évre”. Kezd­tük a torony helyreállításával és a régi hagyomány szerinti pirosra fes­téssel. (Ezt a piros tomyú templo­mot énekelte meg versben a néhai előd, Palotay Gyula.) Azután a folytatásban gyorsított a helyi és megyei önkormányzat segítése, majd a Műemléki Hivatal, az egy­házkerületi Gusztáv Adolf-segély, a gyülekezet tagjainak adakozása és kétkézi munkája. Segítettek a né­met testvérgyülekezetek, sőj az Ul- mi Dunabarátok is. (Ez német ha­jósok társasága, akik kétévenként végighajózzák a Dunát, és kikötnek Hartán, tartani a barátságot. Meg­látva a szükséget, ők is hozták ado­mányaikat.) így készültek el a mun­kákkal jóval előbb, mint gondol­ták, sőt még a gyülekezeti ház és más melléképületek külsejét is „hozzáigazították” a templomhoz, hogy szebb legyen a tér képe. Számos köszöntés hangzott el. Nagy Ferenc József miniszter a kormány köszöntését tolmácsolta és a 122. zsoltár 7. versét olvasta üzenetképpen. Lukáts Miklós ál­lamtitkár arról szólt, hogy egy hete Szarvason volt magyarok és szlo­vákok közötti ta­lálkozás a Tesse- dik-ünnepségen, ma itt magyarok és németek találkoz­nak. Ez mutatja, hogy egyházunk­ban a két nemzeti­ségű gyülekezetek­ben békés építő munka folyik. Dr. Alexander Arnot német nagykövet azt köszöntötte, hogy magyar és német gyülekeze­tek jól megférnek, mutatta ezt a két­nyelvű istentiszte­let is. Identitását élje minden nem­zetiség, de legyen toleráns is. Kife­jezte óhaját, hogy a keresztyének erőteljesebben ér­vényesíthetnék hangjukat, hogy Európában kifej­lődhessen a közös­ség és a békés együttműködés. Dudla Imre egy­házmegyei fel­ügyelő köszöntöt­te a hartai gyüleke­zetét, a jövőnek szóló munkát, épí­tést, - kiemelve, hogy miközben dé­li határainkhoz közel háború dúl, itt építő szándékú kézfogás történik. Ez példaértékű. Pintér János espe­res a gyülekezet igyekezetét méltat­ta, hogy a Krisz­tustól kapott érté­keket építi bele a társadalomba. Né- gyesi Lajos refor­mátus lelkész és Pribitek László plébános a lelki életben való megerősödést kívánta továbbra is. Dr. Hambuch Géza a Magyarországi Németek Szövetsé­gének elnöke is a kétnyelvű gyüle­kezetét kérte e hagyomány ápolá­sára, mert ez jó a hartaiaknak, jó az országnak és jó Európának is. A két németországi testvérgyüle­kezet lelkésze is örömmel üdvözöl­te ünneplő testvéreit, megajándé­kozva őket. A közgyűlés után ko­szorúzás volt a hősök emléktáblá­jánál. Kiállítást is nyitottak a gyüleke­zeti házban, melyet Leitert János polgármester nyitott meg. A gyü­lekezet lelkésze a kiállításról így nyilatkozott: nem múzeumi jellege volt elsősorban, hanem lelkipász­tori indíttatásból, beszélgetések­kel, hosszú előkészítéssel épült, hogy megnyíljanak egymás előtt az emberek, vállalják önmagukat, munkájukat.” A nap műsora ebéd után is foly­tatódott. Több, mint hatszázan voltak a gyülekezet asztalának vendégei, majd visszamentek a tér­re, ahol először a vaskúti fúvósze­nekar adott térzenét, majd az óvo­dások magyar és német nyelven, a kisiskolások pedig német nyelven adtak műsort. Ezután a helybeli néptáncosok, majd a sportolók következtek cselgáncs-bemutató­val és végül ifj. Róth Márton hartai fiatal, aki a Szegedi Zeneművészeti Főiskola növendéke, a templom­ban orgonahangversenyt adott. A közönség délutánra sem fo­gyott el, jól érezte magát s talán ez a felszabadult, jó hangulat, közér­zet volt Isten egyik ajándéka a gyü­lekezet közösséggé formálódásán felül. sy A gyülekezet. Első sorban az állami és a német vendégek A vendég lelkészek Készül az ebéd Áldás a gyülekezetre, áldás a házra

Next

/
Thumbnails
Contents