Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-06-14 / 24. szám

Evangélikus Élet 1992. június 14. iftS GYERMEKEKNEK SÁTOR ÉS LÁDA Mózes, hóna alatt az új táblákkal lement a hegy­ről. 0 maga sem vette észre, hogy az arca sugár­zik. Izráel fiai minden nap elmentek a hegy lábához, hogy ott várják vezetőjüket. A negyven nap bizony lassan telt. Aztán egy nap végre megpillantották Mó­zest. Sokan elé akartak szaladni, de ahogy a arcába néztek, megrettentek.- Nézzétek, milyen fényes az arca!- Nem maga Isten lép most közénk? Mózesnek bátorítania kellett őket. Végül eltakarta az arcát, hogy az emberek közelebb merészkedjenek.- Emberek! - szólt Mózes ünnepélyesen. - Gyűlje­tek össze, hogy elmondhassam nektek az Úr üzenetét. Az emberek összegyülekeztek és Mózes hosszasan beszélt hozzájuk. Mindenki némán hallgatta. Tudták, hogy most alakul ki népük rendje. Tudták, hogy amit most tesznek, évszázadokig kísérni fogja őket. Büsz­kék voltak és bíztak az Úrban. Másnap a megbeszélés szerint kezdődött az élet. Áron egy hatalmas leplet terített a tábor közepére. Az emberek pedig hozták adományaikat. Mindenki ho­zott valamit. Volt, aki drágaköveket, aranyat, éksze­reket. Volt, aki szép fonalakat, vagy megszőtt leple­ket. Volt, aki olajat vagy szépen faragott fát. Volt, aki füstölőszereket. Mindenki hozta még a számára drága kincseket is. Nem embereknek gyűjtöttek, hanem Is­ten sátrához adakoztak. A sátor tervei már készen voltak. Két embert jelölt ki erre Isten. Név szerint Becalél és Ohiliáb voltak azok, akik az építkezést irányították. Hamarosan kitűnt, hogy az Úr jól vá­lasztott. Ezek az emberek kitűnően értettek a sátorké­szítéshez, faragáshoz, takácsmunkákhoz. Este lett. Az emberek által összegyűjtött ajándékok hatalmas hegyet formáltak a tábor közepén. Mózes átadta az építőknek az adományokat. Egyben megpa­rancsolta azt is, hogy az adakozás fejeződjön be. Más­nap nekiláttak a sátor elkészítéséhez úgy, ahogy ezt Isten elrendelte. Hatalmas sátorlapokat készítettek. A lapokat kifeszítették. A szép díszítésekkel nem fu­karkodtak. Szívüket-lelküket adták a munkához. Tudták, hogy Isten hajlékát készítik a kezükkel. Né­hány nap múlva elkészült a sátor. Az emberek csapa­tokba verődve bámulták. Tiszteletteljes suttogással dicsérgették szépségét. A java azonban még hátra volt. A mesterek nem is pihentek meg. Most kellett elkészíteniük a sátor be­rendezését. Elsőként Becálel a legfontosabb kelléket faragta ki, a szövetség ládját. Hosszasan tárgyalt Mó­zessel mielőtt nkeikezdett. A ládát fából faragta ki és arannyal díszítette. Tetejét két aranyból készült an­gyal tette méltóségteljessé. Az oldalára kis karikákat forrasztott. A karikákon két nagy rudat vezetett át. így vált a láda hordozhatóvá. Naponként újabb és újabb berendezési tárggyal készültek el. Végül elérkezett a nap és készen állt az Úr sátra. A mesterek fáradtak voltak. Gyönyörködve nézegették kezük munkáját és várták Mózest, hogy ő is megtekintse. Maga az Úr is gyönyörködve nézte a kijelentés sátrát. Lám nem csak a borjú készítéséhez értettek. Most büszke volt népére. KEDVES GYEREKEK A nyári időszakban nem kez­dünk új játékot, hiszen nyaralni mentek. Kérlek azonban bennete­ket arra, hogy küldjétek nekem a nyári szünetben is leveleket. Elsőként arra biztatlak, hogy ír­játok meg, milyen volt az elmúlt tanév? Volt-e nálatok az iskolában hitoktatás? Hogy éreztétek maga­tokat az órákon? Mivel foglalkoz­tatok? Szívesen venném, ha beszámol­nátok arról is, hogy volt-e tanévzá­ró istentisztelet a gyülekezetetek­ben? Arra gondoltam, hogy a beszá­molóitokból közölnék egyet-egyet. Talán így is tanulunk egymástól. Várom tehát leveleiteket. Címem: Koczor Tamás 2373 Dabas-Gyón Luther u. 14. HITTANFÜZET Végre levetem az előző évet, Uram. A füzeteimet kidobálom, vége a sok nehéz napnak - itt a nyár. Kezemben van a hittanfüzetem. Kicsit más, mint a többi. Ugyan melyik füzetem első lapjára íratták fel velem ezt a szót: SZERETET? Ez áll az első lapon. Középen, nagy betűkkel. SZERETET Utána a lapok már mind Rólad szólnak Uram. A rajzok és a feliratok. Mennyi hittanon voltam ott. Itt hiányoz­tam. Igen, ezen nem volt ott a füzetem. Most úgy látom, hogy az az első lap szól igazán Rólad. A többi csak magyarázat. Tétován felreteszem a füzetet. Hogy dobhatnám ki, ha Rólad szól? Mit fogok vele kezdeni... ? I A 0 K N K A testvérség napja Gyülekezeti találkozó Dunaegyházán 1992. május 24-én, vasárnap az iharosberényi evan­gélikus gyülekezet egy csoportja Tamási Tamás és Tamási Tamásné vezetésével ellátogatott a dunaegy- házi gyülekezethez. Vései, pogányszentpéteri, iharosi és somogycsicsói testvérek is tagjai voltak a kis cso­portnak. Dunaegyházán, ahol Tamási Tamásné édes­apja a lelkész és Apostagon nagy szeretetel fogadtak bennünket. Megnéztük a dunaegyházi tájházat, az apostagi zsinagógát és gyönyörködtünk egy szép Du- na-holtágban. A rövid híradás hűen, hírszerűen csak ennyi lehet, mert nem tudnánk szavakból akkora kelyhet önteni, amekkorába az ott kapott szeretet beleférne. Hiszem, mindig túlcsordulna a kehely ugyanúgy, mint a ven­déglátók és vendégek könnyei az arccsont káváján a búcsúzáskor. Mert nem lehetne leírni az elhangzott Igék, prédikáció, énekek szívben megéledését, lélekbe- töltődését, életünkre ható áradását. Az igazi testvér­ség napja volt Dunaegyházán a templomban, a gyüle­kezeti teremben és az otthonokban; a finom ételek fölött egymás felé lebbenő, szeretettel, gondokkal és szépségekkel teli szavakban, mondatokban. Ez az él­mény soha nem fog elmúlni életünkből, mert folyta­tásra késztet, mert a Krisztus szeretete tartja egybe, mit én is éreztem akkor, s a gondnok, Pista bácsi is, abban az utolsó, búcsúzó ölelésben. KOVÁCS IMRE Kenyerem „Maradjatok hűségesek a földhöz!” (Friedrich Nietzsche és Dietrich Bonhoeffer emlékének.) Nem kenyerem a lélek szárnyalása, bársonyfinom költők hímes dala. Nem kenyerem a rajongó szív vágya: megkapni Istent, belső nászszobába. * Itt vagyok, igy kenyerem földiek keserve, mosolyból és kínból kigyöngyöző ostya. Étkem a Fiúnak forgácson nőtt szava, sója emberi könny, égivei keverve. Táplálék minden, a törékeny, esendő: az élő elhulló álma, a megholtak járma, s mi nem volt, de lesz majd eljövendő. Kenyerem a néne. Kezeire nézve, tenyerének árka hűség eledele. Kutyám csaholása sokszor arcpirító, kenyerem az Isten kutyatekintete. Fiam gagyogása, asszonyomnak vágya, elcsukló sírása, szeme ragyogása, kenyerem a minden, kenyerem a nincsen, kenyerem az ámen — úgy legyen. Első találkozás a kolozsvári testvérosztállyal Osztáyfőnökünk javaslatára foglalkoztunk azzal a gondolattal, hogy Erdélybe, Kolozsvárra menjünk az év végi osztálykirándulásra. Fő célunk az volt, hogy meg- ismerke4jünk,4Z %gyik&tl(Wij>imnäziummagyqr osztó-, lyának diákjaival, s tartós barátságot^ plpkitstjnk . kj véíiill'. Most, Igy a tavlatíoFnézve úgy érezzük, hogy ez nagyon jól sikerült. Olyannyira, hogy már szinte ők is osztálytársainkká váltak.A fogadtatás amelyben ré­szünk volt, nagy csodálattal töltött el bennünket. Csa­ládoknál voltunk elszállásolva, így bepillantást kaptunk a mindennapi életükbe. A gazdag programban, amit számunkra állítottak össze a 3 napra, szerepelt istentisztelet amely a kolozs­vári evangélikus templomban volt, láttuk Mátyás szülő­házát, a Mátyás-szobrot, a híres Szent-Mihály templo­mot és természetesen a házsongárdi temető sem marad­hatott ki, ahol láttuk Apáczai és felesége, Koós Károly és többi híres ember sírját. Városnézés, előadás megle­petésnek közös bulik, kosárlabda-meccs, s egy egészna­pos kirándulás a gyönyörű erdélyi tájakon. A Tordai-hasadék kimerítő megmászása után Toroc- kóra indultunk, ott nagy meglepetésünkre összetalál­koztunk a Budapesti Evangélikus Teológia 2. évfolya­mával akik szintén osztálykiránduláson voltak. A ko­lozsvári testvéreinkkel együtt eltöltött további órák is felejthetetlen élményekkel gazdagítottak minket. Boldogság számunkra, hogy láthattuk a magyar tör­ténelem oly fontos területének egy részét, s megismer­hettük az ottani emberek életét és szokásait. Hálásak vagyunk Istennek, és mindazoknak akik segítségével ez a találkozás létrejöhetett. Evangélikus Gimnázium, Fasor II. b. ........ IFJÚSÁGI. KONFERENCIA ,, I, ..,, . BALATONSZÁRSZÓN 1- . , * Egyházunk 1992. augusztus 23-29-ig Idén is meg­rendezi a 18 és 30 év közötti fiatalok konferenciá­ját. Helyszín a balatonszárszói evangélikus üdülő. Részvételi díj 1200,- ft, amit majd a konferencián lehet befizetni. Jelentkezni lehet június 20-ig a kővetkező címen: Fabiny Tamás, 1102 Budapest, Kápolna u, 14. Uram, van időm ! Teológusok a Kápolna Színpadon Szeretnék segíteni - de nincs időm Szeretnék olvasni - de nincs időm Szeretnék imádkozni - de nincs időm\ Michel Quoist imádságának e né­hány sora jutott eszembe, mikor a teológusok 1/2 li­kőr a próba vége felé pakolni kezd­tek. Vizsgaidőszak eleje és így is több mint tízen időt sza­kítottak egy 35 perces darab be­mutatására. Órákon át állít­juk be a fényeket, stúdióvá varázsol­va a színpadot, ahonnan Az Isten riportere legújabb adását közvetítik. Amíg a riporter kérdéseket tesz fel négy embernek a MiAtyánkkal és az imádsággal kap­csolatban, addig van időnk a rendezővel, Lénárt Vik­torral a következő jeleneteket megbeszélni. Gyors és rövid utasítások után kérdezősködni kezd a reformá­tus teológusok produkciója iránt. Rövid válaszom két hangeffekt bejátszása közé korlátozódhat. Elhada­rom, hogy Lázár Ervin Berzsián és Dideki című mese­játékát adták elő a szerző és közel 200 néző előtt. Az egy hétig tartó mindennapos próbájukat hatalmas siker koronázta. Külön kedvessé és családiassá tette az alkalmat, hogy az érkezőket egy-egy saját kezűleg készített papírvirággal köszöntötték, melyekkel az előadás vége felé a néző maga is részese lehetett a játéknak. Egy zenei bejátszás és vége a stúdiójelenetnek. Most gyorsan kell cselekedni, igaz a színpadon csak a ripor­ter ül. Elgondolkozik azokon a kérdéseken, amelyeket néhány perce ő tett fel pergő amerikai stílusban. A halvány fényben megjelennek az imádságra buzdító Angyalok, a tényeket közlő Hangok és a mindent megkérdőjelező Kételyek. Szinte hibátlanul működik a bonyolult technika, de most következik a legnehe­zebb rész: az összes fényt maximális erősségre kell állítani és a színpadon ott áll az összes szereplő. Fel­hangzik a taps, Viktor megkönnyebbül, de a stúdió­ból mégis szorongással lépett ki, a szünet után a PRO­MISE zenekar tagjaként ő is játszik. Klasszikus és kortárs költők versei csodálatos harmóniában szóltak a félelmetesnek hitt hangszerek kíséretében. Ez a két este is bizonyította a Kápolna Színpad technikai lehetőségeit és látogatóinak nyitottságát, akik az Úr üzenetét befogadják akár modern vagy középkori hangszerelésben, akár amatőr vagy profi előadásban, akár báb- vagy színjátszásban. Buzdítok minden testvért, hogy vállalja a sajátjá­nak akár szolgálatban, akár elcsendesedésben, imá­ban e színpadot és szolgálatát. „Uram, van időm! Minden idő az enyém, . amit Te nekem adtál: életemnek évei, éveimnek napjai, napjaimnak órái mind az enyémek.” Marton Tamás Református Teológusok Színjátszóköre Lázár Ervin szerzővel Régi barátsággal, régi szellemben Az utolsó miskolci prepák ötven éve ballagtak „A volt TISZAI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜ­LET TANÍTÓ­KÉPZŐ INTÉZE­TÉNEK utolsó prepái 1942. május 16-án ballagtak. Tisztelettel emlé­kezünk az iskola több évszázados múltjára, Rima­szombatra, Nyír­egyházára, Eper­jesre és a nekünk különösen kedves városra, Miskolc­ra. 1992. tavaszán, a volt növendékek.” A szép kiállítású meghívóra hu- szonketten jelentek meg, üdvözölték egymást a régi barátsággal, a régi szellemben. Az ünnepség az evan­gélikus templomban az ősi ének után Veczán Pál diósgyőri evangélikus lelkész hálaadásával kezdődött. Hálaadással, hogy megérhették ezt a napot, amikor az ötven évvel ezelőtt kézbe kapott oklevél bizonyította felkészültségükről tanúságot téve, híven végzett mun­kájukról, generációk neveléséről számolhattak be, ki-ki önmagába tekintve is számot adhat az elmúlt évtize­dekről. Dr. Szilágyi Ferenc ny. református lelkész ige­hirdetésében a nagyon sokat vesztett magyarság életé­ben, hitében a túlélés akaratát, a „túlélem” jelentőségét emelte ki, amelyhez az iskola szelleme, a nevelés, a lelki védettség adott erőt. Szabó István római katolikus plé­bános rövid beszédében is összefoglaló szép értékelést adott az iskola jövőbe tekintő múltjáról: „A templomok köveibe a történelem véglegesen be- leírja önmagát, de minden ember mikrotörténelmét is megőrzi, akik falai között éltek. A templom csendjében ezért érezzük itthon magunkat és itt elcsitul mindaz a gyarlóság, amelyet talán saját házainkban megélünk. Most Isten háza hazatérőket fogad. Hazatérőket, akik ötven évvel ezelőtt iljú energiával, csodálatos tervekkel, álmokkal, félelemmel és kíváncsisággal indultak a nagybetűs ÉLETbe. A megérkezöket talán nem a volt tanáraik várják, de az isteni gondviselés idevezette az egyházak lelkipásztorát. Fél évszázada nem beszéltek ennyit - mint napjainkban - az ökumenizmusról, hanem az evangélikus tanítóképző falai között megvalósították azt. Ez az iskola szinte az országból fogadta -felekezet- re való tekintet nélkül - a jelentkezőket. A katolikusok is - éppen a szegényebbek - akik nem tudtak Egerbe menni, öt év alatt itt sajátították el „a nemzet napszámo­sa”-inak tudományát. Lehetőség volt, hogy Dalányi Já­nos, a mindszenti plébánia kántora mellett megtanulják a római katolikus szertartások liturgiáját, kántori tudni­valókat. A kis evangélikus egyház - e méltatlanul elfelej­tett iskolája, - a katolikus egyháznak értékes embereket adott. Köszönjük, hogy a krisztusi szeretet mindennapi aprópénzzé váltásával mi is gazdagodhattunk. Önök öt éven át abban a türelemben, egymás iránti tiszteletben nevelődtek, ami egész életükre meghatározóvá vált. Ami­re ma is oly nagy szüksége lenne hazánknak és egyháza­inknak. Bízunk abban, hogy Pál szeretethimnuszának szavai napjainkban új életet kapnak és szeretetközös- ség alakul ki nemzetünkben.” őszinte szavait imával, a breviárium szombat délelőtti himnuszával fejezte be. Sárkány Tibor evangélikus esperes - aki hivatalos elfoglaltsága miatt csak az ökumenikus istentisztelet végére tudott megjelenni - mint házigazda is köszön­tötte a félévszázados emlékezésre, családjaikkal megje­lenteket, az egykori evangélikus tanítóképző diákjait, akiket az iskola szelleme - a sok évtizedes megpróbálta­tások alatt is összetartott. A jól ismert, ősi egyházi énekeket Cs. Szabó Pál kísérte - a még diákkorukból ismerős, közel kétszáz éves orgonán. Ezután a volt iskola homlokzatán lévő emléktáblán az osztály nevében Réti Zoltán festőmű­vész - a szép meghívó, emléklap készítője - koszorút helyezett el, majd az épület dísztermében - dr. Szádecz- ky Zoltán városi jegyző a város önkormányzata nevé­ben üdvözölte a megjelenteket. Kovács Lajosné - az épületben jelenleg működő Kossuth Gimnázium igaz­gatójának köszöntő szavái után dr. Komáromy Sándor, a Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola főigaz­gatója átadta az ARANY-diplomákat, Simon Istvánná pedig a Pedagógus Szakszervezet ajándékát. Az 50 éve képesítőzöttek nevében Szelényi Zoltán szólt, Réti Zol­tán és Deme Andor pedig a jubileumra készített emlé­keiket adták át társaiknak. Á 25 éves találkozón felvett mozgófilm bemutatása után - osztályfőnöki óra-sze- rűen került sor beszámolásra, beszélgetésre, emlékek idézésére, a találkozókat tíz esztendeje fáradhatatlanul szervező Kisgyörgy István ny. általános iskolai igazgató vezetésével. Tartalmas, tanulságos találkozás volt 22 aranydiplomással 1992. május 23-án Miskolcon. Sebeiken Pálma 1 A PROMISE-együttes »A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents