Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-01-05 / 1. szám
Evangélikus Élet 1992. január 5 GYERMEKEKNEK JÁKOB Az öreg Jákob érezte, hogy már nem sok van hátra az életéből. Nem félt. Készült, mintha nagy útra indulna. A testvérek körbe állták Jákob betegágyát. Mindegyikük ott érezte még fején apja áldó kezét. Szívükben forgatták az áldás szavait. Néhány perccel azelőtt egyenként járultak oda, hogy az öregember elmondja utolsó, nekik szánt mondatait. A némaságot Jákob határozott hangja törte meg:- Ha majd elődeim mellé kerülök, atyáim mellé temessetek, a hettita Efrón mezején levő barlangba. Abba a barlangba, amely Kánaán földjén van, Mam- réval szemben, a makpélai mezőn, amelyet Ábrahám vett meg a mezővel együtt a hettita Efróntól, sírhelynek való birtokul. Oda van eltemetve Ábrahám, a felesége Sára, apám is, Izsák és anyám, Rebeka. Ott van eltemetve a feleségem Lea is. Ott akarok én is nyugodni. Felemelte a lábát az ágyra. Lehunyta a szemét. A testvérek csak álltak némán. Hosszú idő telt el, amire észrevették, hogy apjuk nem lélegzik. Csak József sírt. Átölelte apját és férfias zokogással gyászolta. A többiek lassan kimentek a szobából. Valami végérvényesen megszűnt. Apjuk biztonságot adó jelenléte nem segíti őket többé. Most lettek igazán felnőtté. József bebalzsamoztatta a testet. Az egyiptomiak jól értettek ehhez. A siratok hetven napig hallatszottak a ház körül. Még a fáraó családjából is sokan eljöttek, hogy kifejezzék tiszteletüket és együttérzésüket. József így szólt hozzájuk: - Apánk megesketett minket, hogy hazavisszük a holttestét Kánaán földjére. Ha jót akartok tenni, szóljatok erről a fáraónak! El kell mennem, hogy teljesítsem apám végakaratát. A fáraó családtagjai megértőén bólogattak. Valóban, néhány nap múlva futár hozta a fáraó engedélyét, hogy József és családja elmehet Kánaán földjére. Nagy sürgés-forgás támadt erre Gósen földjén. Az emberek készülődtek a nagy útra. A koporsót kocsira f IMÁDSÁG NAGY ELHATÁROZÁSOK Most az év elején nagy elhatározásokat teszek. Sokkal rendesebben fogok tanulni. Idén megtanulok angolul. A kutyát is elvállalom. Alig mondom ki, már tudom, hogy semmi sem lesz belőle. Tavaly is így volt. Köszönőín Istenem, hogy Te mindig megtartod az ígéreteidet. Nem olyan vagy, mint én. Ez jó, mert különben nagy bajban lennék. HALÁLA tették és elindult a menet. Még az egyiptomiak közül is sokan elmentek, hogy végső útjára kísérjék Izráelt. A fáraó néhány harci kocsit is küldött a biztonság kedvéért. Kilométereken keresztül vonult a tömeg. József szomorúan baktatott a menet elején. Nézte az előtte haladó szekér kerekét. A forgásban egyszerre fölidéződtek emlékei az otthoni házról. Apjáról és anyjáról. A boldog évekről. Hogy mesélte el apja a régi történeteket, amik vele történtek: a bátyjával való veszekedésekről, Istennel való birkózásáról. Eszébe jutottak mulasztásai, bűnei, amiket apja ellen elkövetett. Már nem is látta a kereket. A makpélai mezőn könnyű volt megtalálni a barlangot. Az emberek letelepedtek a barlang körül és csendes gyászünnepségbe kezdtek. A testvérek vitték be a koporsót. Aztán elfedték a sír száját. A csaló, akiből Isten harcosa lett, végigjárta a földi utakat. Egyedül az Isten nem sírt, hiszen Ő tudta, hogy Jákob nem veszett el. Ország-város ÁLLATOK Ez most nagyon könnyűnek tűnik. Állatokat kell kiírni a Bibliából. A pontozás viszont nagyon kemény, mert öt állatra lehet kapni egy pontot. Kérlek titeket, hogy minden állat neve mellé írjatok igehelyet, hogy könnyebben lehessen ellenőrizni. A kezdőbetű nem érdekes. A beküldési határidő: 1992. január 15. A levelezőlapra írjátok rá: ÁLLATOK! Cím: Koczor Tamás 2373 Dábas-Gyón, Luther u. 14. Dedinszky Gyula régi-új könyve Negyvenhat levél - egy esztendő. Negyvenhat levél - egy egész világ. Negyvenhat levél kerek 65 év régi világát eleveníti fel a ma már messzinek nevezhető múltból, a finn-magyar egyházi kapcsolatok hajnalából. A finn felébredtek egyesülete, Herättäjä-Yhdistys csinos kis könyvben kiadta Dedinszky Gyula leveleit, amelyeket 1927-28-ban írt ösztöndíjas évében Finnországból Veress Margitnak, menyasszonyának, tapasztalatairól, az akkori finn életről, tanulmányairól. Hűséges kép az akkori finn diákéletről, arról a csendes szerzetről, amely első sti- pendiánsunkat körülvette, s amelyben megtalálta második hazáját. Egyháztörténet és kortörténet egyszerre, meleg, személyes hangon. Dedinszky volt az első, a nagy lelkesedéssel, de nem minden nehézség nélkül megindult tanulmányi csere-folyamatban, ami azóta is szinte megszakítás nélkül folyik, de aminek alapjait neki kellett leraknia, kezdeti körülményeit megharcolni, megbecsülését kivívni. Ezt a megerősödésnek indult ügyet ahhoz a szoborhoz, Müntynen Szarvasgidájához hasonlítottam, ami ott áll az egyik parkban Helsinkiben, s éppen megszületett kis gida első lábraállásának bátortalan, ingadozó mozdulatát ábrázolja, ingatag lábakon, de már büszke, jövőbe néző fejjel tanúsítja a várható jövőt. így volt Dedinszky Gyula első zsengéje annak a folyamatnak, amely mindkét oldalról annyi szép kincset, boldog élményt, hasznos tapasztalatot termett évtizedeken át a két egyház jövője számára, amit annyian hordozunk életünk nagy és termő emlékeként arról az északi hazáról, felejthetetlen tájairól és embereiről, a hitről, ami ott született, vagy ért meg bennünk, erősöGyula Dadlnszky MAASSA MAAN TAVALLA Unkariloissflpencfiaatti kortoo moreiamé lleen Suomesto 1927-1928 dött és izmosodott hazai szolgálatunk javára. Mi, akik számára ő taposta ki az utat, a levelek olvastán akaratlanul is újra éljük a magunk rárakódott élményeit, s így nem egy esztendő és nem egy ember tanulságaivá válnak a levelek, de egy bővülő csoport epilék-megújításává s két egyház történetének részleg-rögzítésévé. Már akik értjük, - mert sajnos még csak finnül látott napvilágot a könyv, Martti Voipio fordításában. Mi volna, ha mi is rögzíthetnénk ennek az eredetiben magyar emlékezésnek kincsét egész egyházunk számára, s építenénk tovább a Laitinen Toi- vók, Viljanan Paavók, Zászkaliczky Pálok és Sztehlo Gáborok emlékeinek közreadásával! Ilyen melegen, ilyen közvetlenül, ilyen őszintén és ilyen lényegfeltárón, mint azt Dedinszky Gyula tette. Egyháztörténelmi tett volna, mint ahogyan ez a könyvecske is az. Koren Emil A nglia fővárosa külön ország a közel 10 millió lakosával. Rendkívül tarka kavalkádja a világ különböző országaiból odase- reglett diákoknak, üzletembereknek, kutatóknak, művészeknek és turistáknak. Emeletes autóbuszok és a földalatti közlekedés kiépített hálórendszere segíti célba érni a városban élőket és az alkalmi látogatókat. Angliában nincs személyi igazolványa az angol állampolgároknak. Kilétét olykor fondorlatos ügyességgel vagy ravasz fortéllyal lehet megállapítani. Baleset után olykor hónapok múlva sem derül ki az áldozat személye. Őszülő fejjel újra diáknak lenni, önmagában is sajátos élmény, egyetemi hallgatók között élni pedig különösen. Közelről látni az új nemzedék más értékrendjét, kialakult szokásaik korábbi nemzedékek hagyományától eltérő formáit megismerni, önmagában is gazdagító. Kicsit hozzájuk fiatalodik az idősebb ember is. Ezáltal jobban megérti őket, empátiakészsége erősödik. Sokunknak szüksége van erre mindinkább türelmetlenné váló társadalmi és egyházi közéletünkben. Londonban kedvesen fogadott Pátkai Róbert, a Nagy-Britanniá- ban élő evangélikusok Tanácsa elnöke, evangélikus lelkész. Aktív részt vállalt a Nyugaton élő magyarság összetartásában a Magyarok Világszövetsége társelnökeként. Együtt szolgáltunk a magyar evangélikus istentiszteleten. Magam részletes beszámolót tartottam itthoni egyházunk életéről, mely után számtalan kérdés zápoI 0 K N K bízd újra eleiedet krisztusra! 1992 van. Lassacskán 2000 éve tőlünk oly idegen földön, egy furcsa szokásokat követő nép között meghalt egy zsidó rabbi. Egy ember, aki az Isten Fi# is volt. Ember és Isten. Előbb részese a teremtésnek, mely általa és érte jött létre, majd hosszú-hosszú időn át az Atya jobbján e világ Ura. Ám elérkezett egy nap, mikor Isten megkönyörülve népén, emberré tette egyetlen Fiát. Úgy jött a világra, mint a többi csecsemő. Úgy nézett ki, mint a többi újszülött. De születését olyan csodálatos jelek vették körül, mint soha egyetlen gyermekét sem. Angyal beszélt Máriával, Józseffel és a pásztorokkal. Egy fényes csillag jelent meg a keleti égbolton, hogy Betlehembe vezessen három bölcset. Az Úristen hívta el őket, és hozzá tértek, „és leborulva imádták őt”. Rég történt eset, s mégsem felejtődik. Az Úristen irgalma és szeretete, amellyel elküldte Fiát közénk, ma is él. Ma is sokakat hív, hogy megtérve boruljanak lábához, hogy szakítsanak régi önmagukkal, és öltözzék fel az új embert. A mai napon külön nyomatéka van a régi lezárásának. Elhagytunk egy évet ismét, amely hozott sok gondot, nehézséget, leküzdhetetlennek látszó akadályokat, de adott örömöt is, boldog perceket, órákat, napokat. Sikerültek a vizsgáid, lett munkahelyed, feleséget vagy férjet kaptál, gyermekkel ajándékozott meg az Úr. De vajon tényleg boldog vagy-e, ha visszatekintesz? Megláttad-e mindezekben a te Atyád szerető gondoskodását? Érzel-e támaszt nehéz órákon, ha egyedül vagy? Hallod-e az ő hívó szavát? Valamit lezártál az életedben, s nem érzed-e, valami többre hivattál? Az Úr már megtette feléd az első lépést, mikor emberré tette egyszülött Fiát érted is. Vetkőzzétek le tehát a régi embert cselekedeteivel együtt, és induljunk el együtt a mi Mennyei Atyánk hívó szavára új évet és új életet kezdve, „öltsétek tehát magatokra - mint Isten választottal, szentéi és szerettei - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. Amit pedig szóltok vagy csele- kesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” (Kol 3,12-14; 17.) H. M. BEMUTATKOZUNK A pécsi ifjúság után most a kőszegiek következnek a sorban. Azt hiszem, Kőszegről magáról nem kell beszélni, hiszen ki ne ismerné ezt a határszéli városkát. Az itt működő evangélikus ifiről sajnos még nem mondható el, hogy ilyen híres lenne. Ki tudja, meddig maradtunk volna még az ismeretlenség szürke homályában, ha nem kapjuk Andrástól ezt a lehetőséget, hogy az elkövetkező négy szám ifjúsági rovatát mi írjuk. Váratlanul ért bennünket ez a kérés, hiszen ez ideig ilyen újságírói „profilja” nem volt a társaságnak. Hát most megpróbálkozunk ezzel is. Mindenekelőtt szeretnénk pár gondolatot magunkról mondani. Reméljük, nem veszitek azért nagyképűsködésnek és felvágásnak! Tudjuk, nagyon sok gyülekezeti ifjúság inkább elmondhatja magáról, hogy régi, összeszokott társaság, de azért mi sem panaszkodunk. Igazából csak 3—4 éve él és „ügyködik” a csapatunk, mióta egy Stuttgart melletti város, Vaihingen evangélikus ifjúságával felvettük a kapcsolatot. Tulajdonképpen ezelőtt is volt már ifi, de sajnos a régi társaság szép lassan kicserélődött. Most teljesen új felállásban, az előbbinél szélesebb tevékenységi körben működünk - 15-20 fiatal: középiskolások, egyetemisták, munkában állók. Számunkat tekintve nem vagyunk sokan, de a lelkesedés a fontos. Már említettük német testvéreinket, akiktől sok mindent tanulhattunk: hogyan kell gyermeknapot, családi istentiszteletet tartam, új játékokkal ismertettek meg minket, de azért mi is tudtunk egy-két ötletet adni. Már kölcsönösen meglátogattuk egymást, és felejthetetlen heteket töltöttünk el együtt. Persze, ez még nem meríti ki a munkánkat, sok más dologgal is foglalkozunk. Többször adtunk már elő színdarabokat nemcsak a saját, hanem a szomszédos gyülekezet tagjai előtt is. A szereplőgárda névsora már „előrevetítette a sikert”, ami azért nem is maradt el. A „sztárgázsinkból”, vagyis a gyülekezet adományaiból, és a magunk készítette ajándéktárgyakból rendezett karácsonyi vásáron összegyűlt pénzből tavaly nyáron emlékezetes börzsönyi kirándulásra futotta. A kirándulásokból, táborokból egyébként soha nem lehet elég, de azt hiszem, ezzel nem csak mi vagyunk így. Persze, a Karácsony és Újév közötti pár napot is együtt töltöttük, egy őrségi kis faluban. A kirándulásokon kívül azért jut idő még másra is. Ádventben .. közösen készítünk apró ajándékokat, igéslapokat a gyermek-bibliakörös és hittanórás kicsiknek, a Karácsony előtti napokon betlehemezni járunk idős, beteg gyülekezeti tagokhoz. Ezek mind-mind olyan alkalmak, lehetőségek, ahol átélhetjük a szolgálat örömét, megtapasztalhatjuk Isten munkáját közöttünk, ben- : nünk és általunk'ázoknák az életébéű ís. akikhéz Ő küld minket. Tudjuk, hogy emberi erőfeszítések mind hiábavalók, értelmetlenek ha csak önmagunkért és, nem Érte vagyunk együtt. Olyan jó érezni, hogy vi-»;?fl dám együttléteinken, kürtöskalács-partikon, kirándu-• lások közben is, ugyanúgy, mint a hivatalos ifjúsági; 1 órán is, egyedül 0 a középpont. Reméljük, nem tűnt azért felvágásnak ez a bemutatkozás, hiszen ez egyáltalán nem volt szándékunkban. Korántsem vagyunk „elit” társaság, hibáink nekünk is szép számmal vannak, de mindezek ellenére szeretnénk követni Jézust, Benne örülni és szolgálni mindenkor. LONDONI KEPEK rozott a hallgatók sorából. Hányféle helyről, az egykori monarchia különböző részeiből vetett a sors testvéreket a brit szigetek ködös fővárosába. A közös hit, az evangélikus hagyomány és az édes anyanyelv mégis egy közösséggé formálta őket. Ebben használta Isten Pátkai Róbeft testvérünket és hitvesét, az egykori irsai esperes lányát eszközül, hogy egy nagy családdá neveljék a nagyváros tengerében élő, de legtöbbször magányos magyar evangélikusokat. Részt vettem a Brit Evangélikus Egyház 1991. évi zsinati ülésén is. A mintegy ötvenezer evangélikust számláló, de soknyelvű evangéli- kusság a lett testvérek meghívására Londontól mintegy száz kilométernyire tartotta évi összejövetelét. A központi téma az ökumené kérdése volt. Érthető érdeklődéssel fordultak századunk egyik legelevenebb jelenségéhez. A nagy egyházak tengerében hogyan viszonyuljanak a más felekezetűekhez, mivel gazdagíthatják ők a többieket. Két kísértés jelentkezik. Az egyik az, hogy némelyek úgy vélik, lehet felekezetfölötti keresztyén hitet vallani, anélkül, hogy valamely egyház teológiai-hitbeli felfogásához csatlakoznánk. A másik kísértés pedig azt sugallja, rövidesen úgyis egyesülnek az egyházak, nincs jelentősége, hová tartozom. Különösen fiatalok körében fogalmazódnak meg e vélemények. A kísértések legyőzése érdekében ki kell alakítanunk saját felekezeti - a mi esetünkben evangélikus hitbeli látásunkat, megismerve múltunk értékőrző hagyományát és történelmünk fényes, árnyékteljes lapjait. Önmagunk azonossága ismeretében lehetünk készek a másik testvérrel való párbeszédre a kölcsönös lelki gazdítás szándékával. így valósulhatnak Urunk szavai: s lesz egy nyáj (lelki-hitbeli közösség) és egy pásztor, maga Jézus Krisztus. Sajátos élményt jelent a Westminster apátsági templomban átélni egy anglikán istentiszteletet. Rendkívül ünnepélyes. Az érkezőket szmokingba öltözött presbiterek köszöntik, s adják kézbe az istentisztelet nyomtatott rendjét. Színes liturgikus öltönyt viselő lelkészek és perselyadományt egybe- gyűjtő presbiterek ünnepélyes bevonulása jelzi az istentisztelet 1 kezdetét, hatalmasan felcsendülő * orgonazúgás kíséretében. Rövid prédikáció és minden vasárnap úrvacsora jelzi az ige és szentségek szoros összetartozását. Meglep az igehirdetés első mondata: a mi világunkban a pénz az isten. S aztán az igazoló példák sokasága... A kérdés tovább él a hallgatóságban: hogy van a te életedben? Szépen csengő kórus éneke oldja e fel a feszültséget. Az oltár előtt térdelve mi játszódik le a gazdag világ tengerében élő előkelő angol arisztokraták és polgárok leiké-1 ben, azt egyedül Isten tudja. Filmet mutatott az angol televízió egyik csatornája Magyarországról. Gyötrelmes gazdasági átalakulásunk jelenéről adott jelzéseket. Öröm volt látni, hogy magyar autóbusz száguld London és Oxford között, hogy egyre nyitottabbá válik a brit szigetvilág ha- ' zánk kereskedelme és kultúrája előtt. Egy különleges könyvről is ér-, demes szólni. Magyarok túlélik.. címmel jelent meg az angol olva?-/ sók előtt. Bizonnyal igaz, hogy nehéz időszakokat nem lehet másként, csak a túlélés belső akarásával magunk mögötti hagyni. Mégis nem túlélésre, haTi’ nem a valóság tényleges megélésére, sőt a Jézussal való élésre szabad, szükséges berendezked-. nünk, mert Ő azért érkezett kö-* zénk, hogy életünk, igazi, emberhez méltó, boldog életünk legyen, s Őbenne bőség vegyen mindnyájunkat körül. Szebik Imre