Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-05-12 / 19. szám
Evangélikus Élet 56. ÉVFOLYAM 19. SZÁM 1991. MÁJUS 12. HÚSVÉT UTÁNI 6. VASÁRNAP EXAUDI ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS ÁRA: 12 Ft A Lélek ezt a kettőt akarja elérni és megteremteni minden keresztyénben: először bizonyosodjék meg a szívük, hogy kegyelmes Istenük van: azután legyenek képesek maguk is segíteni másokat könyörületességgel. Luther A TARTALOMBÓL A BETHÁNIAI MÁRIA NINCS „VÉLETLEN", - MERT A TEMPLOMOKAT ISTEN ÉPÍTI ADNI-DE HOGYAN? Evangélikus missziós munka Argentínában A betérő felnőttek konfirmációja A messzi Argentínából, dr. Hefty László esperestől kaptunk levelet, melyben ottani szolgálatáról ír. Levele azért is érdekes, mert az egész országban folyó evangélikus missziói munka hátterében mutatja be a kis magyar evangélikus szórvány missziói munkáját és életét. E levél alapján közöljük az alábbiakat. Argentínában az evangélikus keresztyén hit egy évszázadon keresztül csak a németajkú bevándorlók között volt feltalálható, spanyol nyelven nem folyt missziós jellegű munka. Az Észak-amerikai Evangélikus Egyház egyetemes Zsinatjához Tartozó Női Csoportok Missziós Szövetsége küldte Argentínába az első evangélikus misszió-ZSINATI FÓRUM MISKOLCON A zsinatot közvetlenül megelőző fórum-sorozat utolsó alkalma április 20- án Miskolcon volt. A gyülekezet nagyterme teljesen megtelt, mintegy 130-150 érdeklődő töltötte meg három egyházmegyéből, a Nógrádi, Borsod- Hevesi és Hajdú-Szabolcsi egyházmegyéből. Szebik Imre püspök dr. Török Gáborral, a kerület jogtanácsosával érkezett meg régi otthonába, gyülekezetébe és egyházmegyéjébe. Ez a kapcsolat rányomta bélyegét az egész napra. Érezni lehetett a családias hangulatban, ahol nyugodt légkörben és valóban féltő szeretettel hangzottak el kérdések, tanácsok, ajánlások. Kalácska Béla balassagyarmati esperes áhítatát Ef 2,14-18 alapján tartotta. Sok ellenségeskedést találunk mai világunkban, de ez az ige arra figyelmeztet, hogy Isten Jézus Krisztusban minden ellentétet legyőzött és eggyé tette a „két nemzetséget”. Az egyház egysége mindennél fontosabb és ez a Krisztusban valósul meg. A zsinatról szólva elmondta, hogy a megalkotott törvény csak a meder, a lényeg az evangélium cs ez kell, hogy megtöltse az egyházat, ettől várható megújulása. Szükség van a mederre a jó rend érdekében. Szebik Imre püspök bevezető szavaiban arról szólt, hogy mind a társadalom, mind az egyház nehéz helyzetben van. Három nagyon fontos feladata van ma az egyháznak: 1. minden gyülekezetnek rendeznie kell sorait, 2. új szolgálati struktúrát kell találni, és kialakítani a megszaporodott kihívások miatt, és 3. szükség van a lelkészi kar belső egységére, lelki megújhodására. A zsinat szó görög megfelelője tartalmaz ilyen jelentést is: együtt küzdeni valamiért és együtt imádkozni. Erre szüksége van a mi zsinatunknak is. Szólt még a különböző felekezetek különböző zsinat-értelmezéséről, megjegyezve, hogy a mi hagyományainkban a törvényalkotó zsinat formája található. Ugyanakkor lehet egy teológiai felmérést is végezni, - ha lesz hozzá erő - melyben az egyház mai hitét és szolgálatát erősíthetjük meg. Dr. Török Gábor jogi oldalról vetette fel a zsinat kérdését és arra a következtetésre jutott, hogy az egyház ma is él, ne gondoljuk, hogy egy új törvénynyel feltétlenül jobban megy majd az élet. Az új törvénykönyvnek három követelményt kell teljesítenie: rövid legyen, közérthető legyen és kerettörvény legyen. Az evangélium szolgálata a gyülekezetben történik, a közegyház felépítését ennek kell alávetni. A résztvevők az eddigi fórumokon felvetett kérdések mellett érdekes és fontos újakat is felvetettek. Tisztázni kell az egyház - és a lelkészek (!) - érdekképviseletét, hogyan vagyunk jelen a társadalomban. A törvényhozó. végrehajtó és bírói hatalom szétválasztását többen is kérték. Szóba került, hogy esetleg a két kamarás parlament oldaná meg a képviselet kérdését. Más felszólalók belső egyházi kérdéseket érintettek: az egyháztagság kérdését, az önkéntes vagy kötelező egyházfenntartást, a lelkészek, esperesek és püspökök határidős szolgálatát, a lelkészi díjlevelek módosítását, a nem lelkészek szolgálatának rendezését, a fenntartáshoz a jövedelem 1 %-ának felajánlását, a bíróságoknál a három fokozat kiépítését és a védő személyének meghatározását. Figyelemre méltó volt Bozorády Zoltán esperes szava: Két fontos dolog van, ami a zsinaton felül az egyház megtartását és megújulását segíti, a megtérés lelkészeknél és a gyülekezet tagjainál és a közösen végzett misszió. Sárkány Tibor miskolci esperes, a házigazda rövid áhítattal zárta a fórumot. lKor 14,33 alapján szólt arról, hogy az első gyülekezeteknek nem volt ugyan törvénykönyvük, de a gyülekezet jó rendjére nagyon vigyáztak. Ezt tükrözik az apostoli levelek is. Pál így fogalmazott: Isten nem a zűrzavar, hanem a békesség Istene. A diabolos zavar össze mindent. Isten megbékít önmagával és az emberekkel és így tart rendet közöttünk. Imádkozzunk, hogy hitben, lélekben megújuljanak gyülekezeteink s mi magunk. tszm VALLÁSI HATALOMVÁGY ÉS LELKI KÉNYSZERZUBBONY Közösségi önzés, hatalomvágy is van, és az akár a Krisztus köpenyét is magára kanyaríthatja. János egyszer jelentette Jézusnak: egy ismeretlent, aki az ő nevében végzett ördögűzést, eltiltottak ettől, mivel nem tartozik közéjük (Mk 9,38). No persze, ha egyszer nem „mifélénk", nem céhbeli, idegenszerü, akkor húzza meg magát. Csak mi vagyunk valakik! Nos, ezt a monopóliumigényt Jézus nem hagyta jóvá. Ő kisajátithatatlan, és semmilyen felekezet, irányzat nem tekintheti magát az igazság egyedüli birtokosának, de még főbérlőjének sem! örülhetünk, ha Gazdánk elfogad bennünket tűrhető szolgáinak. Erős fenntartással lehet fogadni minden lehengerlő fellépést - gondolva arra, hogy Péter apostolnak a legcsúfosabb bukása előtt volt a legnagyobb szája. Az ilyesmi intő előjel, akárcsak az önjelölt „bölcsek" mindent (jobban) tudása. A rámenős „tévedhetetlenek” - szektások vagy más csodalények - a maguk képére és hasonlatosságára szeretnék átplasztikázni a keresztyénség arculatát. Az ilyen világban persze ők lennének a Megváltó első helyettesei. Iszonyú nagy kísértés: uniformist a hitvilágra, s mi leszünk a tábornokok! Az efféle indulatra egy jó humorú evangélizátor annyit mondott: „Az Úristen nem virsligyáros!” (Hogy ti. csupa egyformát teremtene.) Pál apostol a gyülekezetét belülről fenyegető legnagyobb veszélyt alighanem a lelki hiúságban, a szolgálat ruhájába bújt karriervágyban látja, ővele is hányán rivalizáltak! Ez a „vagyok olyan legény, mint te” versengősdi az egyházat arénává alacsonyíthatja, akkor is, ha „finom" eszközökkel vívnak. Kísértetiesen hasonlít az ilyesmi a különböző mitológiákból (pl. a Kalevalából) ismert sámán- vagy látnok-párviadalokra, amikor életrehalálra megy a „ki a különb” mérkőzés. (Hogy aki veszít, legalább „lelki hulla” legyen.) A mindenkori politikai, gazdasági stb. világporondon talán nem hasonló a kép? Pál döbbenetes intelmet köt az efezusi presbiterek lelkére: még közülük is akadnak majd „farkasok”, akik egyéni becsvágyból maguk mögé akarják felsorakoztatni a gyülekezetét (ApCsel 20,30). Másütt ennek konkrét megjelenése Diotrefész, aki minden áron „főkeresztyén” akart lenni (3Jn 9-10). Korántsem mindig egyértelmű a helyzet. Túl egyszerű volna, ha az egyik oldalon csakis hótiszták, a másikon meg talpig mocskosak állnának. Ahol ezt - ha csak megközelítőleg is - így állítják be, ott katasztrofális baj lehet az önismerettel. Megint Péter a lélegzetelállító példa: alighogy kösziklaalapnak nyilvánította őt Jézus, oly elbizakodottan cselekedett, hogy a Mester kemény visszautasítással Sátánnak nevezte (Mt 16,23). Ezzel Péter nem lett végérvényesen Sátán, mert fölemelte a kegyelem, de az intés félelmetes: a legáldottabb férfiból vagy nőből is kitelhet valami kiadós tévelygés, amibe még jobban „belesegítheti” kritikátlan rajongóinak tábora! S akkor a Nagy Vezető, ha „csak” - mondjuk - 70% elismerést kap, de 30% kritikát is, belátás helyett úgy megsértődik, mintha a bíráló magát Jézus Krisztust szúrta volna szíven, s ezt képiesen ki is fejezi. Csoda ezután, ha vezetettjei is jobbára fölényeskedve kárhoztatnak minden más felfogást, és saját torzulásaikkal szemben vakok? A fentiek, sajnos, nem egyetlenegy csoportra vagy mozgalomra illenek rá többé-kevésbé. A lényeg az, hogy az öntúlértékelő, szívük mélyén lelki hatalomra éhes, uniformizáló törekvések tekintélyuralmiak, s megvan a szentesített „egyenruhájuk”: erősen kötött, kényszeredett magatartásrendszerük. Majdnem mindig nagyon szigorúak, könnyen összetévesztik a komolyságot a komorsággal s a missziót az agresszióval. Kedvenc foglalkozásuk a tilalmak farizeusi szaporítása és túlhangsúlyozása. Néha már beteges aggályosságukat vagy merevségüket nagy buzgón igyekeznek terjeszteni. („Kényszerzubbonyt vegyenek!”) Könynyen hasonlítanak azokra a zordon tévtanítókra, akiktől Pál Gál 4,10-17-ben és Kol 2,16-23-ban nagy nyomatékkai óv. A legtöbbször meggyőzhetetlenek, akár egy hanglemez. - „Átkozzuk ki" őket? Nem a mi dolgunk a végítélet. És: komoly értékeket is hordoznak. (Kitűnő volna a kalácsuk, ha nem volna benne patkószeg vagy egy-két rovar.) Ne vegyünk hát mindent egy kalap alá, de igenis alkalmazzunk egészséges, mértéktartó kritikát: „Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg” (IThessz 5,21). Egy missziói konzultáción (Bad Herrenalb, NSZK, 1989) egy távol-keleti lelkész szomorúan jegyezte meg: náluk a húsz-egynéhány evangelikális irányzat külön-külön magának térít, s a többiekkel nemigen fogódzik. Csak nem lesz így nálunk is? Vagy máris így van? Bodrog Miklós náriust. 1908-ban érkezett Buenos Airesbe Silas D. Daugherty lelkész, de minthogy nem beszélt spanyol nyelven, barátját, S. E. Hallberg svéd származású diakónust kérte meg, hogy legyen segítségére egy gyülekezet megszervezésében, Caserosban, Buenos Aires egyik külvárosában élő angol származású vasútépítő munkások között. Hallberg diakónus hajlott a kérésre és 1911. október 11-én együttesen megalakították a még ma is fennálló „Szentháromság” evangélikus gyülekezetét negyvennégy alapító taggal. Az istentiszteletek és a presbiteri ülések nyelve kezdettől fogva nem az angol, hanem a spanyol volt. Később ugyanott cserkészcsapatot is alakítottak. 1912-ben a Daugherty lelkészt kiküldő női szövetség elhatározta, hogy visszahívja kiküldöttét anyagi okok miatt. Ezek után Hallberg diakónus maradt a caserosi Szentháromság gyülekezet élén, lelkészi minőségben. Megalakult a Latin-Amerikai Munkát Támogató Társulat, ez most már szélesebb keretek között működött. Munkáját megkoronázta Efraim Ceder lelkész meghívása a hittérítő szolgálatra. Ceder és Hallberg lelkészek Buenos Aires Belgrano nevű kerületében több mint húsz résztvevővel spanyol nyelvű vasárnapi iskolát létesítettek. Belgrano a középosztálybeli családok jómódú kerülete, ahol a csekély anyagi támogatásból - amelyre Ceder lelkigondozói munkája számíthatott - nem tudták megfizetni a megfelelő helyiség bérét, így a két lelkésznek fel kellett adnia a lényeges, de költséges vállalkozást. Ehelyett a kertes külvárosba, Villa del Parquera helyezték át működési területüket. Ez helyes választásnak bizonyult. 1919-ben Ceder lelkész felesége elhunyt s ott maradt a lelkész gondozásában két piciny gyermeke. Amikor még ugyanabban az évben megérkezett dr. Edward Müller misszionárius, Ceder kérte megbízóitól visszahívását az Egyesült Államokba, mely meg is történt. Dr. Müller Ceder és Hallberg lelkészektől átvette a Villa del Parquén elkezdett gyülekezeti munkát és helyes elgondolással rendkívüli eredményekre jutott. Dr. Müller négy éven belül négy virágzó gyülekezetét hozott létre. Mind a négy városban iskolát is alapított. 1923-ban a gyülekezetek összesen 350 felnőtt tagot fogtak össze evangélikus közösségbe. E sikeres téritő munka nagy költségekkel járt, melyre dr. Müller kiküldői nem számítottak, de a jó eredmények láttán az Északamerikai Evangélikus Egyház (ULCA) Külmissziói Osztályának főtitkára egymás után küldte a további misszionáriusokat és világi egyházi munkásokat, nehogy megtorpanjon a nagyszerű térítő munka. Remek kezdet volt, csodálatos növeke-JÉZUS A CSALÁDBAN „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez. .1 Móz. 2,24. Ez az elszakadásra való felhívás magában hordja azt, hogy elszakadni és elengedni nem könnyű. Pedig csak az tudja házastársát és szüleit közelebb hozni egymáshoz, aki tud elszakadni is. Természetesen a két család jó viszonyához még sok minden szükséges. Ruth könyvében csodálatos, szinte megható példáját olvassuk anyós és menye kapcsolatának. Igaz nem él a férj, a fiú, de ennek ellenére, vagy éppen ezért érdemes odafigyelni erre az együttélésre. Naomi elbocsátja, mélységes megértéssel elengedi menyeit. Ruth ragaszkodik Naomihoz, az anyós elfogadja ezt a ragaszkodást. Az együttélés során Naomi szabad utat enged Ruth gondolatainak, terveinek, akaratának, nem áll boldogsága útjába, sőt tanácsolja. Ruth elfogadja a tanácsolást. Érdemes megfigyelni, hogy az elválásról szinte vita kerekedik, érvek, ellenérvek sorakoznak föl. Naomi megkockáztatja, hogy nagyobb az ő keserűsége, mint menyeié. Kényes kérdés lehet. Nem tökéletes egyetértésről, zökkenőmentes összhangról van szó. Mégis megvitatják, s elfogadják egymás érveit. Az elfogadás fontos szerepet játszik. Nem kell heves érzelmekre várni és gondolni. Egyszerűen tudni kell elfogadni egyiknek is, másiknak is. A házasságot, annak sikerét, harmóniáját is befolyásolja, hogy a házasságra készülő felek el tudják-e fogadni egymás közvetlen családját. Hiszen nem egy egyénhez köti csupán az életét, hanem egy egész családdal kerül kapcsolatba. Az egyén kiszakíthatatlan ebből a közösségből. Illetve, ha kiszakítják a házasság révén, azt a házasság sínyli meg. Ez azonban nincs ellentétben az elszakadni, és elengedni tudással. De mit is jelenthet közelebbről az elfogadás? Ha ajándékot kapok, nem biztos, hogy eltalál-Florencio Varelán a karácsonyi istentisztelet keretében 15 gyermeket konfirmáltak déssel, hiszen 1920 és 25 között évente 27 százalékkal növekedett a spanyol nyelvű evangélikus egyház. A korábban Quilmes nevű külvárosban tartott magyar nyelvű szórvány istentiszteleteken részt vevő evangélikusok jórésze átköltözött a Florencio Varela nevű, igen gyorsan növekvő, Buenos Airestöl kereken 50 kilométerre fekvő városba, mert ott olcsóbban lehetett házhelyet vásárolni. 1972-től kezdve Florencio Varelán folytak a magyar nyelvű istentiszteletek és a hitoktatás. Viszont, hogy a családokban felnőtt harmadik nemzetséget megtarthassák az egyház közösségében, el kellett kezdeni a spanyol nyelv használatát. Ahogy az első nemzetség tagjai kihaltak, egy igeolvasás, ima és éneken kívül már semmi más nem folyt magyar nyelven, a gyermekek elkezdték meghívni Isten imádatára és Igéje hallgatására barátaikat, szomszédaikat. Három évvel ezelőtt, 1988-ban az Észak-Amerikai Evangélikus Egyház (LCA) Külmissziói Osztálya (DWME) dél-amerikai ügyeket intéző titkára (James Henneberger) azt az ajánlatot tette segítséget kérő levelünkre válaszként, hogy ha mi helyileg összegyűjtünk másfélezer dollárt, akkor a Külmissziói Osztály azt tízszer annyival megtoldja, hogy ezáltal megvehessük Florencio Varelán a gyülekezeti központnak alkalmas ingatlant. A Buenos Aires-i Krisztus Keresztje magyar evangélikus gyülekezet folyósított kölcsönt és rövidesen megindult egy mindenes nagyterem építkezése a szükséges mellékhelyiségekkel. Ennek a felavatására 1989. április 22-én került sor. Ekkor már újra fellendült az evangélizáció a gyermekek és az ifjúság körében. Pár hónappal később az ország kormányzása csődbe ment és a szegény nép között a munkanélküliség következtében éhínség tört ki. A legtöbb városban az éhes emberek kirabolták az élelmiszerüzleteket. Nem így történt Florencio Varélán, ahol a városi hatóságok 89 közkonyhát létesítettek. A Krisztus Keresztje gyülekezet tagjai Belgranóban hónapokon keresztül rendszeresen támogatták. A misszió, amelyet ott elindítottunk, jól beilleszkedett a környékbe. A gyerekek és édesanyjuk ezután részt vettek a keddi napokon tartott konfirmációi oktatáson és bibliaórán, valamint a kéthetenként megtartott istentiszteleteken. Ezekre az alkalmakra másfél órai autóút után érkeztem és az anyagyülekezet néhány tagja mindig elkísért és segítségemre volt. Három esetben törtek be Florencio Varelán a misz(Folytatás a 3. oldalon) ják az ízlésemet, kívánságomat, nem biztos, hogy minden esetben azonnal használni tudom azt, de azért elfogadom, nem utasítom cl, elteszem. Lehet, hogy az idő múlásával mégis hasznát veszem, megtetszik. Az elfogadás nem biztosan, s nem mindig jelenti azt, hogy azonosulok azzal, amit elfogadok, legyen az gondolat, érv, vélemény. Amit elfogadok, azzal tudok együttélni, nem dobom ki az életemből, megfér mellettem, ott van a gondolataimban. Eszembe jutott, hogy Mária se értette Jézus tetteit, szavait mindig, sok esetben biztos, hogy nem értett vele egyet, de elfogadta. Azt olvassuk Lukács evangéliumában a tizenkét éves Jézus történetében, hogy nem értették Jézus válaszait, de Mária megőrizte azokat szivében. S az Isten útjaival minden ember így van. Hányszor nem értjük, de nem utasítjuk el, szivünkben őrizzük szavait, igéit, forgatjuk azokat. Az elfogadásba tehát sok minden belefér, széles a skála. Természetesen belefér a szeretet, a harmónia is. De ha a nézetek összeütköztetésén túl az egyeztetésig jutunk csupán el, az is belefér. A harag, a szembenállás már kívülesik a skálán. Érdemes tehát az elfogadás terén belül maradni, mert ha ezen kívül lépünk, önmagunk ellen dolgozunk, s főként az ellen, akiért folyik a harc, a férj, a fiú ellen. Tudjuk, mindenki csak nyerhet azon, ha képesek egymás mellett élni, elfogadni. Mégis mennyi vesztésre álló anyósmeny kapcsolat van. Vegyük kézbe a Szeretet Himnuszát: .....a szeretet mindent elfedez... mindent eltűr”... Ha szereti az édesanya a fiát, miért nem tűr és fedez el ez a szeretet sok-sok hibát, magáét és az ifjú feleségét? Ha szereti az ifjú feleség a férjét, miért nem tűri és fedezi el az a szeretet a hibákat, magáét és anyósáét? Ha szereti... Bencéné Szabó Márta ELFOGADÁS
