Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-05-05 / 18. szám

Evangélikus Élet 56. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 1991. MÁJUS 5. HÚSVÉT UTÁNI 5. VASÁRNAP ROGATE ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 12 Ft Imádkozni annyit jelent, mint élni Krisztusban, szeretni Őt vele együtt szenvedni, lelkeket megnyerni, alávetni magunkat az Atya akaratának és vezettetni hagyni magunkat a Szentlélek rejtett világosságával. Bánk József mmmmm mmmm B—BP— A TARTALOMBÓL „Jöjjön el hát az anyák kora végre!" Ünnep Lajoskomáromban Életrekelt passió MIT TENNE JÉZUS? Van már félévszázada annak, hogy a Deák téri gyülekezeti teremben, a vasárnapi gyermekbibliaórán hallottam, megtanul­tam ezt a kérdést: és mit tenne Jézus? Évtizedek alatt, különböző élethelyzetekben váltakozó gyakorisággal jutott eszembe: mit tenne Jézus. Talán túlzottan is tenni akaró alkatomból követke­zik, hogy ez a kérdés vésődött belém, nem a másik, ugyancsak tanult, sokaknak talán méginkább ismerős: és Jézus mit szól hoz­zá? Ma a társadalomban és az egyházban is a korábbinál gyakrab­ban nyilall belém: mit tenne Jézus? Keresem az okát. Talán arról lehet szó, hogy míg nem is olyan régen a hivatalosok elvetették Jézust, nyíltan szembenálltak Vele, addig ma gyakran emlegetik, hogy az ö nevében, az ő tanításának a szellemében járnak el. De vajon ö mit szólna ehhez? És az egyházban, ahol a nehéz évtize­dekben is mégiscsak mindig őrá hivatkoztak és ma is feltehetőleg mindenki úgy véli, hogy öt követi? De vajon 0 mit tenne ma a hazában és mit az egyházban? Mit szólna mit szól a zsinati előkészületekhez, lassan megelevenedő munkaágakhoz, teológiai akadémiai és fasori gimnáziumi konf­liktusokhoz, milyen volt egyházi ingatlanokra tartana igényt és hogyan működtetné őket, mit mondana fiataloknak és mit az időseknek...? Nem gondolom, hogy rajongó volnék! A társada­lom megbolydult, megbomlott életéből adódó kérdéseket már meg sem kísérlem megfogalmazni. Bizonyos, hogy Jézus türelmes és megértő. Szándékosan nem írom a feltételes módot, hogy türelmes lenne, ő az és ebben lehet reménységünk. Körülöttünk - társadalomban és egyházban egyaránt - dübö­rög a türelmetlenség. Csaknem mindenki türelmetlenül vár vala­mit, amiről úgy véli, hogy önhibáján kívül nem jutott hozzá a múltban. Lehet ez siker, hírnév, előléptetés, lehet jobb anyagi helyzet, magasabb beosztás, sokfele elismerés, úgy ahogy telik az idő, úgy jönnek a csalódások, új keserűségek, új indulatok támad­nak. Immár nem lehet egy igazságtalan hatalmat, egy irreális helyzetet okolni a kudarcokért az újfent be nem teljesült vágya­kért. Ezek korlátját így már a többi ember, a nálunk látszólag sikeresebb ember jelenti, bennük, benne fedezzük fel gondjaink, konfliktusaink gyökerét. Innen az olykor gyűlölködésbe csapó indulatok. Közben érezzük, hogy másként kellene élni, nemcsak az egyházban, de legalább ott. ♦ Mit tenne Jézus? Ma sokat emlegetik, emlegetjük a tíz parancsolatot, mintegy helyreállítandó értékrend alapját. Különösen az életmódot szabá­lyozó második kőtáblát. És látva nem egyszerűen a szülők iránti tiszteletlenséget, hanem a család válságát, a sokfele gyilkos indu­latot, erőszakot, szexuális szabadosságot „az államtól lopni nem bún” túlélő mételyét és talán a mindennél jellemzőbb, felelőtlen sárbatiprását mások becsületének, könnyen születik meg-mások­ról!!! -az ítélet. Valóban innen indul újra minden? Nem inkább az Újszövetség két nagy parancsából: „szeresd az Urat a te Istenedet..„szeresd felebarátodat...” Nem ez a szeretet, amit csak Jézus adhat, jelentene esélyt a megújulásnak? Ha be tudnánk tartani a törvényt, nem lett volna szükség a Golgotára. Tisztelem i törvényt, de csak hitből, csak szeretetből lehet élni, lehet újrakezdeni, egyénnek, társadalom­nak, nekem is. A 80-as évek derekán egy Vigilia-interjúban már szóltam ar­ról, hogy fiatalon Pál tanítványának vallottam magamat, az évek múlásával egyre közelebb kerültek hozzám az evangéliumok. Páltól Jézusig, így is mondhatom. Az éjszakába nyúló izgalmas teológiai vitáktól az egyre erősebb, kegyelem utáni vágyakozásig, mert szükségünk, szükségem volt, van, az ő kegyelmére, a hegyi­beszéd egyszerű boldogságára. Kereszt nélkül nem lehet a Krisztus útján járni, nem lehet őt követni. A keresztvállalás is kegyelem. A szeretet, az ő szeretete erősebb törvénynél, igazságnál. Nem hiszem: az, hogy egyre fontosabb lett számomra az evan­gélium, Isten szeretete, az öregedés, a szellemi érdeklődés csökke­nésének a jele lett volna. Egyszerűen szükségem volt, van Jézusra és úgy láttam, látom, hogy csak ő segíthet ma is társadalmon és egyházon. Elutasítani a bűnt, de szeretni a bűnöst, új fényben ragyog az ősi igazság. Ezt tenné, ezt teszi Jézus, ezt kellene nekünk is tenni. A törvény Krisztusra vezérlő mester. Bevallom, él bennem a re­mény, lehetek ismét Pál tanítványa is. Akárcsak annak idején, fiatalon, éjszakai vitákban. A szeretet, a kegyelem megtapasztalá­sa nem ellentétes az értelemmel, csak éppen a ráció korlátáit, a szeretet végtelenségét kellett többször megélnem. Jézus követője­ként már nagyon jó Pál tanítványának lenni. Jó a vita is, ha egy test tagjai vagyunk. Mit tenne Jézus? Frenkl Róbert MÉCS LÁSZLÓ A KIRÁLYFI HÁROM BÁNATA Amikor születtem, nem jeleztek nagyot messiás-mutató különös csillagok, csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. A többiek láttak egy síró porontyot, de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot mintha babusgatná a szép napkorongot. Maga adta nekem édessége teljét, úgy ajándékozta anyasága tejét, hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék. Isten tudja honnan, palástot kerített, aranyos palástot vállamra terített, fejem fölé égszín mosolygást derített. Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat, ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat, mint királyi ember királyi urának. Amerre én jártam, kövek énekeltek, mert az édesanyám izent a köveknek, szíve ment előttem, előre követnek. Amíg ő van, vígan élném a világom, nem hiányzik nekem semmi a világon, három bánat teszi boldogtalanságom. -Az egyik bánatom: mért nem tudja látni egymást a sok ember, a sok-sok királyfi, úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni? A másik bánatom: hogyha ó majd holtan fekszik a föld alatt virággá foszoltan, senki se tudja majd, hogy királyfi voltam. Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna, minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna: kamatnak is kevés, nagyon kevés volna. Hogyha minden folyó telkemen átfolyna ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna, az én köszönetem így is kevés volna. Hogyha a föld minden színmézét átadom, az ő édességét meg nem hálálhatom, ez az én bánatom, harmadik bánatom. FOHÁSZ AZ ÉDESANYÁKÉRT Hálát adunk neked Istenünk az élet ajándékáért. Köszön­jük, hogy teremtő akaratodból minden édesanyát bevontál az élet-adás csodájába. Köszönjük Neked ma az édes­anyákat, akiktől életünket kap­tuk. Rájuk emlékezünk, akik már nincsenek közöttünk, és hiányuk évtizedek múlva is fájó emlék marad. Benne rejtőznek mozdulatainkban, szavaink­ban, egy-egy szokásunkban. A közösen átélt örömök, bána­tok, kudarcok kitörölhetetle­nül bennünk élnek. A meggon­dolatlan szavak, a közöny, a szeretetlenség, a gyermeki há­látlanság, ahogy mindig újra megsebeztük őket, még mindig fájnak! Köszönjük őket, akik­től az életet kaptuk. Köszönjük Neked, hogy to­vább adhattuk az életet. Kö­szönjük az édesanyai, nagy­anyai szolgálatot. Segíts, hogy tisztünket hűségesen betöltsük, viseljünk gondot a ránkbízot­­takról. Add, hogy megértéssel hordozzuk másságukat. Őrizz meg a szeretetlenségtől, rész­vétlenségtől. Add, hogy őszinte szívvel osztozzunk gyerme­keink, unokáink örömeiben és gondjaiban, hogy átvállaljunk valamit terheikből. Bocsásd meg minden önzésünket, mu­lasztásunkat. Köszönjük az édesanyákat, akik örömet találnak az anyai hivatásban. Akik örömmel vál­lalták a felelős anyaságot, és gyermekeiket tőled kapott ajándéknak tartják. Akikben az élet gondjai, anyagi nehézsé­gek nem tudják elhomályosíta­ni azt az örömöt, amit a gyer­mek nevelése, értelmük érzel­mük formálása jelent nekik. Köszönjük az édesanyákat, akik nem feledkeztek meg gyer­mekük keresztelésekor vállalt feladatukról és bízó hittel kul­csolják imára gyermekük ke­zét, s gondjuk van arra, hogy az élet kínálta sok lehetőség közül „az egy szükséges” az el­ső helyre kerüljön. Kérünk az édesanyákért, akiknek beteg a gyermekekük, és remény sincs a gyógyulásra. Azokért kérünk, akik nem lát­hatják nevelésük eredményeit. Őrizd meg őket a csüggedéstől, a megfáradástól. Hadd fogad­ják el gyermekük „másságát”. Adj nekik erőt, hogy lelemé­nyes szeretettel és derűvel tud­ják szolgálatukat végezni. Kérünk a gyermeküket egye­dül nevelő édesanyákért. Mér­hetetlenül több a gondjuk és felelősségük, és sokkal keve­sebb az örömük. Segítsd és ajándékozd meg őket kitartás­sal és erővel, bizakodással és felelősségtudattal. Hadd legyen munkájuk erdményes, érezhes­sék meg gyermekük ragaszko­dását, szeretetét és háláját. Kérünk azokért, akik a gyer­mekvárás idejét élik. Áldd meg a várakozás és boldog tervez­­getés idejét és ajádékozd meg őket egészséges gyermekkel! Kérünk az édesanyákért, akik életet adtak, gyermeket neveltek, és mégis egyedül ma­radtak, mert gyermekük elfe­ledkezett a szeretetről és a hálá­ról. Kérünk azokért, akik ma is hiába várják a köszönő szót, az egy szál virágot. Kérünk az anyákért, akik életet adtak, de megfeledkeztek édesanyai tisztükről, és elhagy­ták gyermeküket. Kérünk azo­kért, akik a legnagyobb hiány­tól szenvednek, mert anyai sze­retet nélkül kell felnőniük. Hadd kapjanak másoktól anyai szeretetet. Kérünk azokért, akik vissza­utasították az élet ajándékát és induló életnek mondtak nemet. Vezesd el őket bűnük felismeré­sére és adj nekik új lehetőséget. Dicsérünk Téged életadó Urunk! Ámen Keveháziné Czégényi Klára ASSZONYOK AZ EVANGÉLIUMBAN Mint az üstökösök, úgy tűnnek fel a Szentírás újszövetségi lapjain azok az asszonyok, akiket Jézus női követőiként tart szá­mon az utókor. Váratlanul, az ismeretlenségből bukkannak elő, aztán ideig-óráig Jézus fenyudvarában tündökölnek, titokzatos, sejtelmes esetek, történetek szereplőivé válnak. Nincs múltjuk, sem jövendőjük, rendszerint csak a jelenükkel találkozunk. A vi­lágirodalom különös vonzódással tallózgat közöttük, olykor meghökkentő, irreális kapcsolatokból épít fel drámai feszültsége­ket. Természetesen nem hiányzik a megfogalmazásból a szerelem sem, mert mi sem természetesebb, minthogy szerelmi vonzódás sodorja a legtöbb asszonyt Jézus közelébe. A bibliatudomány nem győzi a költészet állításait visszaverni, tompítani a lírát, s rá­mutatni arra, hogy bármilyen természetes egy-egy asszony ér­zelmi kitörése, bármilyen bensőséges Jézus kapcsolata az asz­­szonyokkal, egy láthatatlan üvegfal mégiscsak van közöttük, s így az asszonyok szerelmi hódolata isteni imádattá és őszinte hitté érlelődik. A magdalai, vagy a bethániai Mária, a jámbor Salomé, a Zebedeus fiák anyja és a többiek Jézusban az intim helyzetek ellenére is az Isten fiát látják, akiről lepattogzik minden ami földi, ami múlandó és amit a költészet a szerelem körébe utal. Szegezzük le, az evangéliumokban felbukkanó nők csendes imádata, hódolata csak a költészet megközelítésében válik em­berivé, földszagúvá. A Názáreti közöttük úgy jár-kel, mintha test nélküli lenne. Akik fenyudvarába kerülnek, tüneményes gyorsasággal megsejtik és rádöbbennek, hogy benne a Messi­ás, az Isten fia van jelen. Mint mondottam, az evangéliumok lápján úgy tűnnek fel az asszonyok, mint az üstökösök, csóvájukból látható valami még a feltámadás után is, de aztán kialszanak, elveszik fényük. Ám a Szentírás nemcsak üstökösöket ismer, tud galaxisokról is. össze­foglalóan: gyakran szólnak az evangéliumok asszonyokról, akik Jézus nyomába szegődnek és vele vándorolnak Palesztina úttalan útjain, városok, falvak zegzugos sikátoraiban, s hellyel-közzel kisebb-nagyobb szolgálatokkal fejezik ki az Úr iránti szeretetü­­ket. Névtelenek és arcnélküliek, sem koruk, sem múltjuk nincsen. Ott vannak a sokaságban, olykor külön csapatot képezve. A tö­megek lelkesedése, csodavárása magukkal ragadja őket is, talán hamarabb, mint a férfiakat, aztán csillogó szemekkel napokig, hetekig ott vannak a Mester nyomában. Asszonyok tolakodnak közelébe, hogy ruhája szegélyét érinthessék, asszonyok kiáltoz­nak, sikongatnak gyógyulásért, tördelik kezüket segítségért, asz­­szonyok jelentik ki, hogy szelíd beszéde utolérhetetlen. Ezek a név és arc nélküli asszonyok hívebb közösségi gyűrűt vonnak köréje, mint a férfak. ők szívükkel válnak rabjaivá a Mesternek, nem úgy, mint a férfiak, eszükkel, logikájukkal. S a szív nemcsak odaadóbb, de olykor bátrabb is és nagyobb kockáza­tokra képes, mint az ész és a logika. Ezért látunk pusztán a kereszt alatt is három asszonyt, s megrökönyödve tesszük fel a kérdést: a tanítványok hol maradtak? De ilyen arc, múlt és név nélküli asszonyok tolonganak a gol­gotái úton is Jézus mellett, miközben a római katonák idegesen dárdanyéllel próbálják a rendet fenntartani. Sírnak és jajveszékel­­nek. ők sejtik meg ebben az órában, hogy ennek a kereszt alatt roskadozó Rabbinak a menete halálos. Ők Jeruzsálem leányai, akik nem hagyják elverni magukat a vesztőhely felé menetelő Messiás mellől. Ők az utolsó hívek, a sirató menet. Egy közülük mégis névhez jutott. Egy késői egyházi hagyo­mány szerint Veronikának hívták, aki fátyolát, kendőjét nyújtot­ta a Názáretinek, hogy törölje le verejtékét. S ím lássatok csodát! Amikor visszakapta, Jézus töviskoronás arcának képe maradt a kendőn. Csodálatos legenda, amelynek utóélete mind a mai napig hullámzik a hívő szívekben. Talán nem kell firtatnunk, hogy Veronika neve is költött. A szentírásban sehol sem szerepel. A „vera" és „leon” szavakból foglalták egybe. Az ősiratok sem emlegetik. A kép is csak a 8. század elején bukkan fel Rómában, ahol 1011-ben állítanak oltárt tiszteletére és ahol hosszú századokon keresztül őrizték a kendőt. Egyébként Milánóban is őriznek belőle egy példányt. Maga a kendő Jézus arcmásával a torinói lepellel szinte egyenértékű, s a arcok is hasonlóak. A csodálatos legenda abból a különleges hitből született, hogy a későbbi századok nem tudták elviselni a név és arc nélküliséget, valamint azt, hogy ne adódott volna legalább egy valaki, aki a Via dolorosán ne fordult volna szolgálatával az Úrhoz. S ha már fátylát nyújtotta egy asszony, az Úr megajándékozta arcának lenyomatával. A késői utókor pedig nevet adott az asszonynak: Veronika. Szent Veronika lett. Rédey Pál JÉZUS A CSALÁDBAN Céltábla helyett édesanya Kabarétréfák, poénok és kiszólások gyilkos kereszttüzében ott áll az ANYÓS. Céltábla, és sok találat éri. Fel nem oldódó feszültségekkel, meg nem oldható problémákról, s ki nem beszélhető indulatokról tanúskodik ez. De arról is, hogy a megromlott emberi kapcsolatokban mindig megkeressük a bűnbakot. A mese világában élő gyere­kek számára sokkoló a vasorrú bába, de a mesétől elszokott felnőttvilág is megkereste a maga gonosz boszorká­ját, ez lett az anyós. Miért?- Van amikor azért, mert valóban sokat árt a fiatalok házasságának. Anyai ősösztönökkel rátelepszik a lá­nyára, csupa jó szándék, segítő és kí­mélő akarat vezérli, hisz oly nehéz sze­génykéknek. S közben nem veszi észre, hogy a fiatalok szeretnének önállóan dönteni, maguk lábára állni, a saját lehetőségeikkel ésszerűen élni. Csak­hogy ez nem megy, mert a rántás kava­­rásától kezdve a gyereknevelésig min­denbe beleszól valaki. Kislányom így, vagy éppen úgy, s az ifiasszony annyira természetesnek veszi, hogy anyja dönt, tesz helyette, s az anyja akarata érvé­nyesül, hogy a férj otthon szinte mellő­zött lesz. Hát nem csoda, hogy akkor már nem igyekszik haza a munkahely­ről, s a haverokkal leereszt néhány kor­só sört, s ha a feleség szót emel - az indulatos válasz sem marad el. A fe­szültségek lavinaként duzzadnak. Anya és lánya nagyon jól kijönnek egy­mással, együtt tesznek mindent, nagy egyetértésben, még a templomba is ka­ronfogva mennek, s ha az anyós pa­naszkodik vőjére, a lánya igenlően bó­logat: Nehéz ilyen emberrel együtt élni.- S van amikor azért, mert a férj és feleség közötti problémákat könnyebb egy harmadikra, egy kívülállóra fogni - az anyós lesz a céltábla. - Persze, mert tisztára olyan vagy, mint anyád - vágja oda az ifjú férj veszekedés közben a feleségének. S ahelyett, hogy leülné­nek, s őszintén megbeszélnék, hogy mi mindenen kellene ahhoz változtatniuk, hogy a házasságuk kiegyensúlyozott le­gyen - ahelyett a vétlen harmadik válik célponttá. Ha az őszinteség hiányzik, akkor a harag, az indulatok projektá­lódnak, kivetítődnek valaki másra, így a házasság látszatbékéje megmarad, csak a feszültség súlypontja kerül más­hová. Példák során csemegézhetnénk, eset­­tanulmányokat végezve, de a segítséget valójában az elcsépeltnek vélt két szó adja meg: őszinteség és szeretet! Az őszinte kapcsolatokban nincse­nek megoldatlan feszültségek. Ott min­denki tudja, mi a másik elvárása, mi az, amit nem tud elviselni, s mi az, amire valójában szüksége van. Az őszinteség néha fájdalmas, de jobb, mint évtizede­ken keresztül hazugságban élni és áltat­ni magunkat. A szeretetről pedig tud­juk, hogy türelmes jóságos, nem fuval­­kodik fel, nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, mindent elfe­dez, mindent remél. (lKor. 13.) Minden emberi kapcsolatban irány­adó lehet ez, s az anyós-vő anyós-meny kapcsolat sem kivétel ez alól. S akkor nem lesz többé támadások és viccek céltáblája az anyós sem. Én örülök, hogy így tudom szólítani: édesanya. - e -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents