Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-04-28 / 17. szám

Evangélikus Elet 1991. április 28. Születésnapi ajándék sok meglepetéssel - a Jubilate kórus Svédországban -IMA-EST A FASORBAN Kedves japán vendégek látogat­tak fővárosunkba és jöttek el faso­ri templomunkba, hogy együtt imádkozzanak velünk a világ né­peiért, a népek boldogságáért és békéjéért. A „Világ Békéjéért Imádkozó Egyesület” 1955-ben alakult meg, az atombomba-támadást elszenve­dett Hirosimában. Azóta mind Ja­pánban, mind a világ különböző országaiban szerveznek közös imádságokat, vallási és felekezeti hovatartozásra való tekintet nél­kül, minden politikai törekvéstől mentesen. Alapelvük az, hogy minden nép tagjai Isten gyermekei, akiknek szükségük van békére és boldogságra gyűlölet, háborúság és pusztulás helyett és Isten ezt a közös imádságot meghallgatja. Ezen a vasárnapon mosolygós arcú, szép, jellegzetes japán viselet­be öltözött nők fogadták a temp­lomba érkezőket és különféle ja­pán emléktárgyakkal ajándékoz­tak meg mindenkit. A köszöntő szavak után, melyet a templom lel­késze, illetve a japán csoport hiro­­simai születésű vezetője mondott el, a földkerekség 169 önálló álla­misággal rendelkező népéért hang­zott el az imádság, melyet spontán természetességgel az egész gyüle­kezet, magyarok és japánok együtt mondtak: „Legyen béke a Földön. Imádkozom a megnevezett nép boldogságáért és békéjéért.” Sok ország ismerős volt, voltak azon­ban olyan kis országok is, ame­lyekről talán most hallottunk elő­ször... Az utolsó, a 170. imádság azokért a térségekért, népcsopor­tokért hangzott, amelyeknek még nincs önálló államisága. Az egyes országok említésekor fasori fiata­lok lengették meg az ország zászló­ját és tűzték a tartójába. Fél óra elteltével a gyülekezet maga előtt látta a színes zászlóerdőt, az egész emberiség jelképét és bennünk visszhangzott Jézus szava: „Úgy szerette Isten a világot...” Szép japán énekeket, hangszeres zeneszámokat, magyar gyermek­­kórus énekét és orgonajátékot hallgattunk még az elcsendesedő imádság után. A templomból az egész gyüleke­zet átsétált a budapesti Városliget Hirosima-parkjába, ahol vendége­ink három japán cseresznyefát ül­tettek el, valamint egy szép fehér békeoszlopot állítottak, amelyen japán, angol és magyar nyelven ol­vasható: Legyen béke a Földön. - Átadtak egy szép táblaképet is, melyet államelnökünknek hoztak, s melyet a búcsúestén megjelent államtitkár vett át továbbadásra. Mi magyarok meghatottan hall­gattuk köszönő szavaikat, mert éreztük szeretetükben, hogy a földrajzi távolság ellenére emberi érzésekben és vágyakban, barát­ságban és szeretetben, imádságban és törekvésekben mennyire közel vagyunk egymáshoz. Kísérje Isten áldása további ne­mes szolgálatukat! Szirmai Zoltán A Jubilate kórus nagypénteken a storkágatráski templomban Amikor karácsony táján értesültünk egy svéd koncertkörút lehetőségéről, sok kétség volt a szívünkben: lehetséges-e nagyhé­ten és húsvétkor otthagyni a gyülekezetünket? Eljöhet-e egyszerre karvezető, papné, négy gyermekbibliakör-vezető az ünnepekre, ki, hogyan tudja megoldani az itthonmaradó gyermekek felügye­letét? Vajon mit tudunk mi adni a gazdag svédeknek? Isten azonban úgy egyengette az utat, hogy nagycsütörtökön elindulhattunk: repülőút Stockholmig, s onnan egy éjszakai bu­szozás után megérkeztünk a Sarkkör közelébe, az igazi Északra. Húsvéthétfő estig nyolc szolgálatunk volt: négy istentisztelet és négy önálló koncert. Mindegyik más faluban vagy városban, templomban, imaházban, gyülekezeti kombinátban. Az eddig is­meretlen svéd nevek megelevenedtek, fantasztikus épületcsodák, gyönyörű pasztellszínek, egyszerű, nemes szépségű természetes anyagok sokasága várt ránk. Szinte sohasem tudtuk előre a prog­ramot - így aztán egyik ámulatból a másikba estünk, meglepetés meglepetés hátán. A megbeszélt időpontban valahova elvitt vala­ki, ott énekeltünk a helyi vezető kívánsága szerint, legjobb tudá­sunk szerint, remélhetőleg Istennek tetsző módon. Élményeink száma rohamosan nőtt: csodálatos északi tájakat Sebők István finn kitüntetése Meleg, családias ünneplésben részesült Sebők István tanár a budapesti Finn Nagykövetségen, ahol Risto Hyvärinen nagykövet átadta neki a Finn Oroszlánrend első osztályú keresztjét, amelyet Koivisto finn köztársasági elnök adományozott Sebők Istvánnak, a finn-magyar barátság több mint fel évszázados eredményes ápo­lásáért. A kedves házi ünnepségen, amelyet Kalevala napján, a finn kultúra ünnepén tartottak, a péceli Állami Zeneiskola növendé­keinek köszöntő műsora vezetett be, Sebők István megköszönte a kitüntetést, visszaemlékezett a fel évszázados útra, amikor 1937- ben Nagytarcsán Sztehlo Gábor kiválasztotta őt, a hat elemis, csizmás 17 éves falusi fiút, rábízta az akkor finn tanulmányútjára induló Koren Emilre, s kiküldte a portanpää-i népfőiskolára, hoj$'HÜóári 'h'óiid Káza az addig1'hálunk ismeretlen oktatási tí- 1 pust.Jgyjc^rji^haza egy év múlva mérhetetlen.sok tapasztalattal, már a finn nyelv 'birtokában, és egy életre szóló sok barátsággal Nagy tárcsára, ahol a már megindult Tessedik Sámuel Evangéli­kus Népfőiskolán, amely az első ilyen-nemű intézmény volt, okta­tói munkát végzett. Ám csak alig nehány évig állhatott fenn az iskola. Hamarosan államosították, s megszüntették. A finnek közadakozásából épült egyik épülete a falumúzeum. Barátunk akkor folytatta iskoláit, középiskolai tanári diplo­mát szerzett, Pécelen telepedett le s tanított a szívébe zárt s onnan egyre kiáradó finn szerelemmel. Ott él ma is. Lehajtotta fejét, s elérzékenyülve mondta: Minden kegyelem volt... Osztoztak vele az örömben a meghívottak, mintegy 25-en, akiket a nagykövet ebéden vendégül látott. Ott volt feleségestül Pentti Hentinen lelkész is, akinek a bátyja egykor Sebők István padtársa volt Portanpää-ben a népfőiskolán. Ott láttuk többek között Nagy E.-né Ulla Hauhiát, Pap Évát, a Kalevala Kör elnö­két, ott a péceli polgármestert, ott feleségével együtt Szopori Nagy Lajost aki most menendő Helsinkibe magyar sajtóattasé­nak, ott Gáncs Péter nagytarcsai lelkészt és feleségét, és persze ott Koren Emilt is, az egykori „útitársat”. -nil láttunk, motoros-szánkóztunk, síeltünk, s nem győztük magunk­ba szívni a tiszta friss levegőt. Isten teremtett világának szépsége elemi erővel tört ránk. De mindezen túl, tollat azért ragadtam, amit a vendéglátó kórusnál átéltünk. Sandfors igen kis település, talán 200 lakosa sincs. Az EFS (svéd egyházi szervezet) házában működő énekkar vendégei vol­tunk. Mielőttünk soha nem járt náluk külföldi vendégcsoport, s utólagos bevallásuk szerint kicsit féltek is a szétosztott vendégek­től. Nagy szeretettel fogadtak, s napról napra több közös témánk akadt: igazi barátságok szövődtek. A legnagyobb élmény, hogy Istennek mindenhol van népe, s közös hitünk miatt bárhol rögtön otthon éreztük magunkat. Mivel a Deák téren nőttem fel, s most Nagytarcsán élek, igen sok külföldi testvérrel, csoporttal találkoztam már. Többször voltunk mi is külföldön - mégis ehhez fogható érzést még nem éltem át. A házigazdáink most tapasztalták meg először, hogy micsoda élmény két énekkar, két gyülekezet találkozása. Az utolsó két nap már biztosan tudtuk: nem véletlen volt ez a svéd út. Istennek terve volt velünk, küldetésünk volt Skellefteá környékén. S ebben a tudatban erősített meg házigazdánk igéslapja, amin megköszönik Istennek, hogy minket ilyen messziről elhozott közé­jük. Tíz éve alakult ifjúsági énekkarként a Jubilate kórus. Ez az út valóban születésnapi ajándék volt számunkra. Hálát adunk, hogy Isten elfogadta eddigi szolgálatainkat, s továbbra is kérjük az 0 áldását, hogy igazi szolgáló közösségként élhessünk a gyülekezet egészében. A szívünk egy darabját otthagytuk Svédországban, s most reménykedünk, hogy majd Nagytarcsán viszontláthatjuk drága vendéglátóinkat. Sandfors, Kägaträsk, Boliden, Kága, Jöm, Sjö­­botten, Skellefteá, Umeá örök emlék marad számunkra, énekka­runk nagy ajándéka. Tudtunk adni, tudtunk elfogadni, s megta­nultunk egy nagyon fontos svéd mondatot: „Jesus är med oss fór alia dagar intill tidens ände.” - „Jézus velünk van minden napon a világ végezetéig.” S ez volt a legfontosabb! Gáncsné Hafenscher Márta Sík Sándor: MOZART, HEGEDŰVERSENY Mozart hegedűverseny, Ojsztrah játszik Stradivariusán. Alázd meg magad szeleburdi versem, Némulj imára szám. Egy pillantás az emberarc mögé Egy dobbanás az emberszíven át... Ember, a szépség a hazád! Te nem lehetsz az ördögé. Csák egy pillantás, befelé, magadra. Ahol e percben búg a végtelen, Még egy szívdobbanás, és megjelen Lelked vásznán a boldog Isten arca. A találkozás egymással Krisztusban mindennél fontosabb. A találkozást igazi formájában a közös szolgálatban, a közös teherhordozásban, a közös imádságban, a közös bizonyságtételben lehet megélni. Egy ilyen találkozásnak szeretnék halkszavú króniká­sa lenni. Az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet kápolnájában lassan gyülekeztek az intézet mun-Megválasztották a soproni Evangélikus Gimnázium igazgatóját Az ősszel induló gimnázium igazgatóját három pályá­zó közül választották meg: dr. Lampért Gyula főisko­lai docens személyében. Legyen Isten áldása munkál­kodásán. Az 1991/92-es tanévben beinduló alsó- és középiskolai FILOZÓFIA-, ERKÖLCS-, HIT- és SZENTÍRÁSTUDOMÁNY-t tanító ökumenikus gondolkodású (katolikus, református és evangélikus) pedagógusok személyes vagy telefonon történő jelentkezését várjuk! Országos Hittudomnyi Kutató Tanintézet Központ 1016 Budapest Naphegy u. 13. - 17-55-245 katársai és betegei. Krisztus Urunk szenvedésére készültünk emlékezni, katolikusok, reformátusok, evangélikusok. A nagypénteki ökumenikus liturgia egyéves hagyományra tekint vissza. A passió olva­sás szolgálatát a fasori evangélikus gyülekezet ifjú­sága végezte. Utána a katolikus kórházlelkész, Lengyel Pál a kereszt előtti tiszteletadást vezette. A résztvevők ezalatt „A keresztfához megyek” nagyböjti énekkel hódoltak a Kereszrefeszített előtt. Az igehirdetésben Cseri Kálmán református lelkész tett bizonyságot bűneinket a kereszten elhordozó sze­mélyes Megváltónkról. Az úrvacsoraosztás a feleke­zetek saját rendje szerint történt. Az istentisztelet után két osztály betegei passió-árnyjátékot mutattak be a többi betegnek. A kivitelezésben egy bábművész segí­tett nekik. Egy beteg, aki jól gitározik, énekel, az ünnep csendjében a folyosón énekelt betegtársainak Jézusról. Az ünnep elmúlt, folytatjuk a szolgálatot a hétköz­napok szürkeségében. Valami azonban megmarad közöttünk, Jézus mindent összefogó szeretete, amely­ben tudtunk együtt szolgálni, örvendezni. Jó ebben a szeretetben találkozni egymással, mert a Megfeszített­re tekintve, eltörpülnek a különbségek. A Jézus szere­­tetében való találkozás nyitottá tesz minket egymás és a többi ember felé, akiket eddig lehet, hogy nem értet­tünk, nem ismertünk, vagy elvetettünk magunktól, mert mások voltak, mint mi. Az evangélikus fiatalok megfogalmazták az ünnep utáni bibliaórán, hogy eb­ben a szolgálatban vált teljessé a húsvéti ünneplés és így lettek nyitottabbak a szenvedők felé Jézus követé­sében. Kedves Olvasó! Egy kéréssel szeretném befejezni a tudósítást. Amikor imádkozol, emlékezz meg a betegekről és a szenvedőkről, hogy az Úrban talál­ják meg a békességüket, hogy terhüket türelemmel hordozzák el és a szenvedések okozta kételyek, ne­hézségek ne távolítsák el őket Jézustól. Emlékezz meg az orvosokról, akik sokszor nehéz körülmé­nyek között küzdenek a betegekért. Emlékezz meg minden lelkészről, beteglátogató idős és fiatal test­vérről, hogy munkájukban ne lankadjanak és Jé­zust tudják szolgálni minden erejükkel, mert együtt kell indulnunk minden emberhez, akik Jé­zust sóvárogva várják. Fodor Viktor EVANGÉLIZÁCIÓS KONFERENCIA TAHIBAN Az Ökumenikus Evangélizációi Munkabizottság az idén már harmadszor rendezi meg teológiai konferen­ciáját a tahi Református Lelkészüdülőben. A Munkabizottság szolgálatát kettős cél vezeti: hogy bátorítást és szakmai segítséget adjon mind­azoknak, akik az evangélizáció munkáját szívügyük­nek tekintik - másrészt minél szélesebb körű eszme­cserére, testvéri találkozásra nyújtson lehetőséget az ebben a szolgálatban fáradozóknak. Tavaly Budapesten és több vidéki városban rendez­tünk ilyen ökumenikus jellegű evangélizációkat. Mintegy másfél éve végzünk rendszeresen telefon­­igehirdetői szolgálatot az éjszakai órákban (este 8-tól reggel 7-ig) a budapesti telefonhálózatban, főleg azokra gondolva, akik ebben az időtartamban jutnak lelki mélypontra, kerülnek közel az öngyilkosság kí­sértéséhez is. Eddigi szolgálatunk jelei bátorítóak, a munka ki­­terjesztésére serkentenek. A készülő konferencia kö­zösségébe szeretettel várunk minden érdeklődőt. Je­lentkezni lehet Merétey Sándor lelkésznél (Budapest 1146, Abonyi u. 21.) vagy Hecker Frigyes szuperiten­­densnél (Budapest 1068, Felső Erdősor 5.) A konferencia május 21-én (reggel) kezdődik és 23-án délben fejeződik be. Részvételi díj: 900,- Ft. Imádkozzunk és dolgozzunk a magyar lelki ébredé­sért! Hecker Frigyes „ORGONA TRANSSYLVANICA” Alapítvány Erdély orgonáiért Erdély orgonaépítészete az európai és egyetemes kultúra szerves része. Termékei mint a magyar és német művelődés­történet emlékei, számunkra különös fontosságúak. Az okle­velek segítségével már 1350-től nyomon követhető az ott élők vallási kultúrájában betöltött szerepén keresztül az er­délyi művészet és technikatörténet eme reprezentánsainak fejlődése, és joggal állíthatjuk, hogy a ma még fennmaradt hangszerek az össz-európai orgonaépítés egy-egy korszaká­nak vagy stílusának tipikus - olykor igen jeles - alkotásai. Erdély orgonáinak száma - pontos adatok hiányában - hozzávetőlegesen másfélezerre tehető, melyek megőrzése gondos körültekintést és komoly anyagi hátteret igényel. Leromlott műszaki állapotuk, ugyanakkor kiemelt művé­szettörténeti értékük okán sürgetően időszerűvé vált egy ilyen irányú orgona-alap létrehozása. Az „ORGONA TRANSSYLVANICA" alapítvány célja: a pályázat útján vagy más módon kiválasztott kultúrtörténe­ti értékű erdélyi orgonák felújításának és állagmegóvásának támogatása, az erdélyi orgonaépítés és orgonaművészet segí­tése. Alapítói: Dávid István, dr. Entz Géza, dr. Lászka János, Páskándi Géza, Sára Sándor, Wemer Schmid, Szokolay Sándor, Tamási Áronné. Az alapítvány mentes minden politikai, ideológiai, nemze­ti, hitbeli, vagy egyéb kizárólagosságtól és működése során kerül bármiyen megkülönböztetést; ezzel is elő kívánja moz­dítani az Erdélyben élő népek kulturális örökségének meg­óvását, az ott élők közös hasznára. Az „ORGONA TRANSSYLVANICA” nyitott nemzet­közi alapítvány, így valamennyi magyar és külföldi állam­polgár, jogi személy, szakmai vagy egyházi közösség sokol­dalúan kapcsolódhat céljainak megvalósításához. Az alapít­vány fenntartás nélkül elfogad és köszönettel nyugtáz min­den névvel vagy név nélkül tett anyagi vagy más természetű adományt. A jelentősebb felajánlásokat az alapítvány illő módon közzéteszi. Székhelye: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. (Kodály Iskola) Számlaszám: Budapest Bank Rt. 252-10529 (forint) 407-151-941-3362-0 (deviza) Alapgondolatunk: egy-egy tiszteletdíj illetve egy-egy ren­dezvény Erdély orgonáiért. Az Orgona Transsylvanica első hangversenyét 1991. május 5-én este 8 órakor tartja a buda­pesti Mátyás templomban. Közreműködnek: Dávid István, Elekes Zsuzsa, Gergely Ferenc, Hock Bertalan, Peskó György valamint Ursula Philippi Nagyszebenből. Mindenkire számítunk, aki megjelenésével e nemes cél támogatóinak sorába kíván lépni. 1991. április 10. Az Alapítvány Kuratóriuma „A szőnyeg visszája” akik az Istent szeretik minden javukra van” - vallja Pál apostol a római gyülekezet­hez írott levelében. Tényleg így van ez? Jó napokban, sikerek idején mi is így gondoljuk. De amikor a próbák, a szenvedé­sek, a mélységek jönnek az éle­tünkben, ó hányszor szállunk szembe ennek igazságával?! Legyen előttünk egy igaz történet: egy középkorú asz­­szony élete mindenestől felbo­rult. Alig hitte, hogy a csaló­dást túl lehet élni, a problémák sokasága tornyosult, és úgy érezte: a gondok hullámai majdnem elnyelik. És akkor egyik percről a másikra egzisz­tenciája is bizonytalanná vált. Úgy érezte, hogy évtizedek óta becsülettel és hűséggel végzi munkáját, és majd innen megy nyudíjba... És most hogyan to­vább??? Uram, miért próbálsz erőmön felül? - jajdult fel. Ez már igazán nem válik a javam­ra!!! Azután eltelt egy nap, két nap és egymás után jöttek a telefonok, majd személyesen barátok, ismerősök: hallom, állásgondod van, ezt tudom ajánlani, ennek tudok utána­nézni, ide tudnálak elhelyez­ni... S alig két hét elteltével az asszony csodálattal regisztrál­ta: mennyi lehetőség! S midőn éppen már dönteni készült a legkedvezőbbnek tűnő mellett: kiderült, nem lesz létszámcsök­kentés, mégis maradhat. Uram, most értem, hogy ez is javamra vált - mondta boldog hála­adással az asszony -, hisz sose tudtam, hogy ennyi barátom, testvérem van, aki a saját gond­ja mellé felveszi az enyémet is, akinek fontos az én sorsom, gondom. Úgy van Uram, hogy Te a próbát is javunkra fordí­­tod. De gondoljuk tovább! Ha ez a történet nem happy and-del végződik, akkor a páli vallo­más nem igaz? Legyünk őszin­ték magunkhoz! Bizony van a szívünkben egy sor „miért”! Miért éppen én, miért éppen nekem, miért az én életem ala­kult ilyen kedvezőtlenül, miért az én gyerekem fordított hátat, miért én hurcolom ennek a be­tegségnek a terhét, miért, mi­ért??? Én úgy gondolom, hogy nem ennek az életnek a lehetősége, hogy minden kérdésünkre egyértelmű választ kapjunk. Egyre inkább úgy látom, ta­pasztalom, hogy e földi ván­dorút hasonlít a ködös reggel­hez. Ködben csak a táj, a vidék kontúrjai látszanak. Azután, ha felszakad a köd, egyszerre minden csodálatos élességgel kirajzolódik. Hiszem, hogy egykor a „színről-színre” látás pillanatában minden „miért”­­ünk egyszerre világos lesz. Cso­dálatosan fogalmazza ezt Re­­ményik Sándor: „A világ Isten-szőtte szőnyeg, mi csak visszáját látjuk itt, és néha - legszebb perceinkben - a színéből is - valamit” (A szőnyeg visszája) Addig pedig Terem tőnk iránti feltétlen bizalommal élhettünk, aki ismeri, látja, számontartja az ő gyermekeit. T. Kathona Zsuzsanna EGYÜTT A SZENVEDŐVEL A SZENVEDÉSBEN- Gondolatok egy kórházi ökumenikus passiói istentiszteletről -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents