Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-12-15 / 50. szám
KÖZPONTI KÉRDÉS EGYHÁZUNK ÖNKORMÁNYZATA Ülésezett a Déli Egyházkerület Presbitériuma November 11-én tartotta őszi ülését a kerület presbitériuma. A gyűlés jelentőségét növelte, hogy meghívottakként, tanácskozási joggal részt vettek rajta a kerület egyházmegyéinek esperesei és felügyelői. A püspöki jelentés központi témaként tárgyalta az egyházi önkormányzat kérdését. Ezt indokolja egyrészt az egyház mai helyzete, amikor olyan új munkaágak, intézmények születnek újjá, amelyek irányítása átgondolandó és eldöntendő. Ilyenek pl. az óvodák, iskolák, belmissziói otthonok, kórházmisszió, börtönmisszió, katonai lelkigondozás, külmisszió. Másrészt 1992-ben esedékes az országos egyházi tisztújítás. Ma már egyedül az országos presbitérium és az országos bizottságok azok, amelyeket még az ún. régi egyházi vezetés iktattak hivatalukba. - Hasonló helyzetben csupán azok a gyülekezetek vannak, amelyek „elfelejtkeztek” a presbitérium lejárt mandátuma utáni választásról. - A kerületi presbitérium határozatot is hozott ebben a kérdésben, és ajánlását megküldi az országos presbitériumnak. A választásokat az egyházmegyei presbitériumok készíthetnék elő - belevonva a gyülekezeti presbitériumokat is -, így területarányos jelölést lehetne biztosítani - gondolva a nők és a fiatalok bekerülésére is. Örömmel számolt be a püspöki jelentés a megújulás jeleiről. Soha nem volt annyi teológiai hallgató az utóbbi évtizdekben! Soha nem volt ennyi lehetőségünk, mint amennyi most áll előttünk. Nagy kérdésünk, hogy mennyire tudunk megfelelni a társadalom spiritualitás utáni éhségének. Kiemelten foglalkoztak a jelentések és a hozzászólások újrainduló iskoláink ügyével. Két alapmodell van kialakulóban: egyházunk a következő években fokozatosan átvesz működő iskolákat vagy fokozatosan beépít evangélikus osztályokat. A Déli Egyházkerületben középiskola indításában a közeljövőben érintett gyülekezetek: Deák tér, Aszód, Orosháza, Békéscsba, Szarvas. Gondjaink között a legégetőbb pillanatnyilag a lelkészhiány, ami előreláthatólag csak az ezredfordulóra oldódik meg. Kevés a szakképzett hitoktató, intézményvezető, nevelő. Ez utóbbival külön is foglalkozott a felügyelői jelentés. Alaposan elemezte, hogy mi tesz egy iskolát ténylegesen evangélikussá. Döntő, hogy az evangélikus iskola tanára tudatos evangélikus keresztyén legyen. Hosszú távon ez megvalósítható. Több tárgypont mellett részletesen foglalkozott még a gyűlés a nemzetiségi kérdéssel és a zsinattal. Kevés a szlovákul tudó fiatal lelkész, mégis 1700 szlovák - és 511 német - istentiszteletet tartottak lelkészeink egy év alatt. A zsinattal kapcsolatban pedig az a reménység fogalmazódott meg, hogy a lassú kezdés, sok aprólékos ügyrendi vita után - különösen a szakbizottságok munkája nyomán - a zsinati munka új lendületet kap.-y-r Emlékérem Ősz derekán ötvenszavas táviratot kaptam: értesítést arról, hogy a Magyar Köztársaság elnöke az 1956 évi októberi forradalom és szabadságharc évfordulója alkal' mából nélcem az 1956-os emlékér-met-adományózza. - Az október 22-én feladott táviratot csak 24-én vehettem kezembe, de éppen jókor ahhoz, hogy a kért időben, tehát másnap megjelenhessek a kijelölt városban és helyen az érem átvételére. Hozzátartozókkal együtt néhányszázan vettünk részt a békesség jegyében fogant csendes ünnepségen. Először a posztumusz kitüntetéseket osztották szét a hozzátartozók (elsősorban özvegyek) között. Szomorúság fekete felhője borult reánk. Különösen, mikor az a néhány jólismert név is elhangzott, melyeknek tulajdonosai a legdrágábbat, életüket áldozták fel annak idején a nemzet szolgálatában és a haza szabadságának védelmében. Majd eloszlott a gyász fekete felhője és enyhült az emlékezés szomorúsága. Őszinte hála fészkelte be magát a szívünkbe, midőn a köztársasági megbízott felkérésére egyenként az elnöki asztal elé járultunk a nemzet nevében mondott köszönő szavak és az 56-os emlékérem személy szerinti átvételére. Hálával telt meg a szívünk, hogy megérhettük ezt. Hosszú idő múltán eljött számunkra a teljes rehabilitáció napja. Köztársasági elnökünkön keresztül maga a nemzet adja vissza becsületünket, akik az ötvenhatos eseményekben való részvételünk miatt megrögzött gonosztévőkhoz illő elbánásban részesültünk. Öröm színezte pirosra emlékezésünket, amikor arra gondoltunk, hogy a közvetlenül bennünket ért elismerés tulajdonképpen az egész nemzetet illeti. Az ötvenhatos jelszó - aki magyar, velünk tart - a valóságot fejezte ki. Diákok, munkások, értelmiségiek, parasztok egy emberként küzdöttek és álltak helyt nemcsak a budapesti barikádokon, hanem ki-ki a maga helyén. Tehát a kitüntetésben is az egész nemzet részesül velünk együtt. A szabadságharc 35. évfordulójára hazug rágalmak, mellébeszélések, ködösítések nélkül egyértelművé vált, mi történt 1956-ban. Nem kevesebb, mint az, hogy a nemzet rehabilitálta önmagát. Petőfi szavait múlt időbe helyezve: lemostuk a gyalázatot. Helyreállt a nemzet becsülete. Kiviláglott ez 1991 október 23-án, amikor a Magyar Köztársaság elnöke a nemzet túlnyomó többségének szóló „a hazáért és a szabadságért” kitüntetést adományozta a vérbefojtott szabadságharcot követő bosszúhadjárat elsőrendű áldozatainak, szenvedőinek, megalázottjainak. Haza. Sokak szerint elvont fogalom csupán. Az ötvenhatot megelőző évtizedben az ország vezetői mindent elkövettek azért, hogy ezt a fogalmat még elvontabbá, tisztázatlanabbá, sőt egyenesen bűnössé tegyék. Súlyos bűnnek minősült mindaz, ami nem szolgálta kifejezetten a „világ proletárjai egyesüljetek” jelszó és felszólítás megvalósulását. Ötvenhatban kiderült, hogy számunkra húsba, vérbe vágó realitás a haza: ez a darabka föld a Duna- Tisza mentén. Szabadság. Könnyen nélkülözhető luxuscikk. Mikor a fővárosban megkezdődtek a lövöldözések s hírük vidékre is eljutott, volt aki értetlenül kérdezte, dehát miért is harcolnak odafenn, hiszen van mit enni. Kitűnt, hogy a szabadság nem puszta sallang, fölösleges ráadás, hanem az emberhez méltó élet létszükséglete, mint a tiszta levegő és tiszta víz. Érette sokan fegyvert ragadtak és ha szükséges volt, életüket is odaadták, mint az elődök 1848-ban, vagy még előbb a kuruckorban. Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal - hangzott el annak idején a beismerés a magyar rádióban. Ennek az önkéntes vallomásnak az igazságát nem lehet vitatni. És azt sem, hogy a hazugság szinte mindannyiunkat beszennyezett, ha másként nem, „a vétkesek közt cinkos, aki néma” alapján. 1956 szabadulást hozott a mindent behálózó hazugságtól; letördelte rólunk bilincseit, leszaggatta köteleit. Kezembe veszem a piros-fehérzöld szalagon függő emlékérmet. Egyik oldalán felirat indokolja az adományozást: a hazáért és a szabadságért. Másik oldalon a mármár legendás évszám, 1956, és két keresztbe tett kard felett pajzsként a szívet melengető Kossuth-címer. Az érme üzenete: szabad hazában szabadok vagyunk! Ezen túlmenően a kardok és a pajzs egyházunk diadalénekének második sorát juttatják eszembe: jó fegyverünk és pajzsunk. Istenről zengjük ezt. Övé a szabadítás! Sághy Jenő Kettős ünnep Csőváron November 10-én kétszeres örömmel adhatott hálát a csővári gyülekezet. Az öröm első oka, hogy végre sikerült felújítani templomunk belsejét. A régi már-már roskadozó padok helyett a gyülekezet újakat készíttetett. Felújíttattuk orgonánkat is, hogy ezentúl tisztán dicsélje Istent. A fehérre meszelt falak először talán furcsának tűntek, de mikor minden elkészült, s a templom teljes szépségében ragyogott, mindenki megértette, hogy a tisztaságot, s a feltámadásba vetett reménységünket hirdetik. Különösen is szépen csillogott az Isten háza az új csillárok fényében. Örömünk második oka az volt, hogy ez alkalommal történt a már hat esztendeje itt szolgáló Tamásy Zoltánná lelkészszé avatása. Az ünnepség délután három órakor kezdődött. Az Úristen szép idővel ajándékozott meg bennünket. Ennek azért is örültünk, mert a felújított templom kicsinek bizonyult, s így sokan csak a nyitott ajtókban állva ünnepelhettek. Miután elénekeltük az „Erős vár a mi Istenünk”-et, dr. Harmati Béla püspök szolgálata következett. A heti ige, 2Kor 6,2 alapján hirdette Isten üzenetét. A prédikáció először a templomról szólt. Sok helyen ismerik a régi közmondást: „a templom nem szalad el”. De az ige ezt mondja: „íme most van a kegyelem ideje! íme most van az üdvösség napja!” Valóban, az Isten háza, mely jelenlegi formájában 165 éves, itt lesz még jövő vasárnap is, nem szalad el, de az életünk elszalad - hangzott az üzenet. (Szomorúan igazolta püspök szavait az a tény, hogy egy akkor még velünk együtt ünneplő fiatal presbiter testvérünket néhány nappal később, ugyanerről a helyről kísértük el az utolsó úton.) Majd az igehirdetés személyesen a felavatandó felé fordult. A püspök arra biztatta, hogy a reá bízott szolgálatot ugyanolyan szeretettel végezze, mint eddig, de immár teljes joggal, Luther-kabátban. Megható volt, ahogyan az igék és áldások után tizenhat lelkész ajkáról csendült fel az ősi Confirma: „Erősítsd meg Istenünk, amit cselekedtél értünk”. Ezután ünnepi szolgálatok következtek. Először a Bátori család előadásában hallhattunk egy gyönyörű Hándel-szonátát, majd a penci leánygyülekezet énekkara lepett meg bennünket szolgálatával. Az ének szövegét id. Harmati Béla írta, zenéjét pedig néhai Gerengay Pál szerezte. Ezután Illés Lajos erre az alkalomra komponált müvét adta elő a felújított orgonán. Végül Gerengay Vilma szavalt a fehérre meszelt templomról. Az ünnepség díszközgyűléssel zárult, melyen a felújítás rövid ismertetése után köszöntések hangzottak el a felavatott lelkésznő felé. A Teológiai Akadémia, az egyházmegye, a szomszédos acsai gyülekezet, az iharosberényi testvérgyülekezet képviselői szóltak. Református részről Makkai Lilla lelkésznő meleg szavait hallhattuk. Köszöntés hangzott el még Koren Mihály polgármester részéről, Urbán Tibortól, a penci filia felügyelőjétől, s a csővári presbiterasszonyoktól. A köszöntéseket dr. Harmati Béla püspök szavai zárták. A kétórás ünnepi istentisztelet után a megterített asztalok körül folytattuk az ünneplést, testvéri beszélgetések közben. Reméljük, hogy a köszöntést mondó gyermekek szava is igaz: „a közeli Ősagárdon született püspök bácsi nálunk otthon érzi magát”. De legfőbb reménységünk az, hogy Tamásy Zoltánné ezután is azt fogja hirdetni, amit eddig, s amit az oltárra újonnan került felírat így foglal össze: „Krisztus meghalt értünk, mikor még bűnösök voltunk.” Tamásy Zoltán Petrőcz Lászlóné Advent Várlak Uram, mindig várlak úgy kellenek az új ádventek, úgy kellenek az újult vágyak. Gondok rejtőznek arcomon, térj be hozzám, térj be, drága vendégem: Jézusom! Lásd: erőm oly kicsi és futásom oly nagy! Nélküled nem bírhatom ki. Térj be hozzám, várlak, szelíd szavadtól tudom, majd oszlanak az árnyak. Egyengesd útját a jónak, a békesség-adásnak, a csendes, tiszta szónak. Jer áldott vendég, várlak, úgy kellenek az új ádventek, úgy kellenek az újult vágyak, úgy kell a megváltás szava! Ragyogd be földi életem, áldott Reménység-csillaga. BÍZZÁL, IZRÁEL, AZ ÚRBAN! Orgonaszentelés Foton Szívből fakadó bizonyságtételként hangzott az „Erős vár a mi Istenünk” október 27-én a délutáni istentiszteleten, Foton. Ekkor szentelte fel dr. Harmati Béla püspök templomunk felújított orgonáját. Igehirdetésének alapigéje a 130. Zsoltár néhány verse volt és ennek a zsoltárnak szavait írtam beszámolóm címéül. Isten kegyelmes segítségét tapasztaltuk meg ugyanis abban, hogy eljutottunk az avató- és hálaadó istentiszteletig, hiszen a templomba alig beférő gyülekezetben többen voltak, akik korábban a felújítás befejezéséről csak így tudtak szólni: „Mi azt már nem érjük meg!” 1984-ben azzal a reménységgel kezdtük a munkát, hogy 1987-re befejezzük. A fiatal orognaépítő váratlan halála azonban meghiúsította terveinket. Hónapokig úgy éreztük, hogy a munkát képtelenek vagyunk elölről kezdeni. Több próbálkozásunk kudarcot vallott: senkit sem találtunk, aki a megkezdett munkát elgondolásaink szerint folytatta volna. Amikor „szívünk szerint való” mesterre akadtunk, nyíltan megmondta, hogy csak 1992-ben állhat rendelkezésünkre. Csodának érezzük, hogy a megígért kezdés előtti évben szólalt meg orgonánk. Ezt a csodát fogalmazta meg az építésről készült beszámoló első mondata: „Orgonánk később készült el, mint elterveztük, de sokkal előbb mint remélni mertük.” A felújítás tervét Trajtler Gábor lelkész-orgonaművész készítette. Az orgonaszekrény új homlokzata az ablakokkal azonos ívelésű, színével nagyszerű összhangban van a templom belső terével. Valamennyi régi síp beépült, így most orgonánknak 1018 sípja van, a régi hat regiszter helyett pedig tizenöt. A felújítás munkáját Kiss István szombathelyi orgonaépítő mester leányával végezte. Mindketten nagy hozzáértéssel, lelkiismeretességgel, végtelen türelemmel és szeretettel dolgoztak, valóban mestermunkát végeztek. A szükséges anyagi fedezetet, 1100000 forintot, híveink saját erejükből teremtették elő. Püspökünk igehirdetésében említette, hogy orgonánk szentelése nemcsak gyülekezeti, hanem országos ügy, mivel egyházunk kántorképzése Foton történik. Reménységünk, hogy orgonánk szolgálata túlnő gyülekezetünk keretein. Legyen Istené a dicsőség azért, hogy megszólalhatott! És legyen áldott minden tervezés, imádság, munka és adomány, amely lehetővé tette, hogy megszólalt! Bohus Imre ATYÁM JÓL TUDJA... A Hegyibeszédben Jézus a gondtalanságot is tanítja nekünk. „Ne aggodalmaskodjatok” - mondotta. „Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak... Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak és nem fonnak”. Jézus nem tiltotta a munkálkodást, sem a tervezgetést. Sőt, ily értelemben mindenkinek törődnie kell a holnappal. Hiszen egész társadalmunk a távlati tervezésre és fejlesztésre épül. De hát mit is tilt tulajdonképpen e szavaival Jézus? Tiltja az aggodalmaskodást! Helyette a gyermeki bizalmat, a szent gondtalanságot állítja célul elénk. Nekünk jogunk van úgy élni, mint a mező virágainak és az ég madarainak, az Atya tenyerén. De hogyan tanulhatjuk meg a gondtalanságot? Parancsra ezt senki meg nem teheti. Azonban érdemes Jézus érvelésére figyelni. Jézus azt mondta, hogy aggodalmaskodásával senki sem növelheti meg termetét egy arasszal sem. Az aggodalmaskodás semmit sem segít. Ellenkezőleg, azzal csak fogyasztjuk erőnket. A másik érv: „Mert jól tudja a ti menynyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van.” Jézus e mondásának hallatára lelkűnkben megcsendülnek a jól ismert finn ének szavai: „Atyám jól tudja, az erőt Őadja." Igen, Atyám jól tudja! Ebben bízhatok... Az ilyen gyermeki gondtalanság forrása a hit bizodalma, az Istenre való hagyatkozás. Az, hogy újra és újra arra emlékezem: „Atyám, jól tudja.” Suokunnas Seppo Finnből fordította: D. Gy. ___! I -1- _ f?l Evangélikus Elet 1991. december 15. LÁSD ISTEN KEZÉT! Ülésezett az Északi Egyházkerület Presbitériuma A gyorsan rohanó életben szükséges időnként megállni, hogy visszatekintsünk a megtett útra. Ekkor tudunk hálát adni a megtapasztalt kegyelemért. Ilyen megállást és visszatekintést tartott az Északi Egyházkerület Presbitériuma, amikor november 11-én megtartotta őszi ülését. Mindenki örömmel regisztrálta egyházunk három legfontosabb eseményét az elmúlt hónapokból: a zsinat összehívását és beindulását, a soproni gimnázium újraindítását és azt, hogy a teológiánkra az I. évfolyamba a 45 jelentkező közül 25 hallgatót vettek fel. Az elmúlt idők eseményeit elemezve, Szebik Imre püspök kienelte, hogy jó látni: Isten formálja és alakítja életünket. A mai életünknek is van keresztje, de éppen ezért vesszük észre Isten nagyságát. Hálával kell gondolnunk a hitoktatás kiszélesedő lehetőségére, a kórházlátogatások nagy számára, a nyári ifjúsági konferenciákra és a megelevenedő gyülekezeti életre. Tehertétel számunkra viszont az, hogy az egyházakat nagyon negatívan fogadják az önkormányzatok. Ellenséget látnak bennünk, amikor visszakérjük a tőlünk elvett iskolát vagy más épületet. Volt olyan községi önkormányzat, hogy inkább hirtelen le akarta bontatni az üresen álló volt evangélikus iskolát, amit az egyház óvodának kér vissza, mert telket az egyházak egyelőre nem kérhetnek vissza. Az egyházellenes gondolkodás, amit az elmúlt években tanítottak, még sokáig nem fog megszűnni a közgondolkodásban. Viszont igen nagy öröm azt látni, hogy a gyülekezeti tagok az infláció ellenére sem az egyházon takarékoskodnak. Ezért épülhetett és szépülhetett az elmúlt hónapokban is sok templom és papiak. Értékelte a püspök a római pápa magyarországi látogatását. A nyár elején több negatív állásfoglalás hangzott el protestáns részről, kifogásolták még a közös ökumenikus istentiszteletet is, de az a tény, hogy a vatikáni állam feje, Róma püspöke, egy keresztyén testvér, a lengyel-magyar barátság képviselője és egy melegszívű idős ember látogatott el hozzánk, feledtette a negatív állásfoglalásokat. A debreceni gályarabok emlékművénél letett koszorúja és imádsága mutatta, hogy ő jó keresztyén testvér akar lenni. Természetesen a jövő feladatait is számbavette a püspök: erősíteni a lutheránus gondolkodást a teológiánk és a gyülekezeteink életében, fejleszteni kell a gyülekezetek közt a testvéri közösséget, szükséges kiépíteni azt az iskolahálózatot, amibe beletartoznak a diákotthonok is; Piliscsabán és Révfülöpön missziói telepeket szeretnénk kialakítani, a diakónusok és diakonisszák képzését kell megszervezni stb. A hozzászólások után hangzottak el az egyes munkaterületekről szóló jelentések. így alakult ki a jövő képe, amit igyekszünk megvalósítani. Lesz erőnk annak megvalósítására? Eddig is Isten kegyelme hordozott bennünket, ezt mutatta az elmúlt időkre való visszatekintés. Ezért merünk most előre tekinteni, mert ott is reméljük és látjuk Isten kezét. Missura Tibor KI DOLGÁT MIND AZ ÚRRA HAGYJA... Amanda rövid, fürtös haját megrázta, majd eltökélten ennyit mondott: „most, vagy soha”. Három év óta dédelgetett tervét valóra válthatja! A nagyszobában az egyik oldalsó ablakot áttenni a kisszobába. így a szekrénysor egy vonalba kerül, s jobban érvényesül. A rekamié felszabadult oldalra helyeződik. Az ablakokat földig érő függöny díszíti. Előtte a színes televízió, jobb sarokban pedig virágállvány. A férje még a nyomaték kedvéért megjegyezte: „aztán a szakemberekről gondoskodjál, te fogod fizetni őket”! Kőművesnek jó lesz Ficsor szomszéd - gondolta Amanda. Már futott is hozzá. - Ficsor úr, elvállalna egy kis munkát? - Hát egyedül nem megy, de asztalosnak jó szakember a Vincze gyerek, de csak este van otthon. - Amanda boldogan ment a bibliaórára. Kezdő ének: Kik dolgát mind az Úrra hagyja És benne bízik szüntelen Azt ö megőrzi és megtartja Sok földi bajban ínségben Aki az Úrban bízva jár, Homokra az nem épít már. Szívét boldog öröm járta át. Úgy érezte, éppen neki szól az ének. Hazafelé jövet beugrott Vinczéékhez. A Tibi gyerek nem volt otthon. De amíg az édesanyjával beszélgetett, éppen hazaért.- Kisfiam, téged keres Amanda néni. Egy kis munkát kéne csinálni.- Hát én csak szombaton és vasárnap érek rá.- Rendben van. Ficsor úr ajánlott téged, együtt dolgoztok. Szombaton reggel nyolc órakor kezdték el. Először az ablakot kellett kivenni és áthelyezni a kisszobába. Falbontás, vésés, a por szállt, mindent belepett. Még jó, hogy a padlót és a bútorokat csomagolópapírokkal borították, hogy védje őket. Szorgalmasan dolgozott a két munkás. Úgy látszott, hogy Tibi vasárnap estére végez az asztalosmunkával. Amanda szombaton este kért a férjétől ötszáz forintot, mivel kevés a pénze, s csak hétfőn kapja meg a nyugdíját. A félje átadta - „kölcsönbe” - „Mert amit te a kelekótya fejedbe veszel, annak úgy kell lenni. Majd megfulladok a portól” - szitkozódik dühösen. Ámanda nyelt egyet, majd eszébe jutott a kedves ének: „Ki dolgát mind az Úrra hagyja” - csak gondolatban énekelte végig, ami csodálatosan megnyugtatta most is. Vasárnap a félje dolgozni ment. Megérkezett Tibi, és Ficsor úr. Munkához láttak. Amanda vette a vödröt, s felmosta a konyhát és a folyosót. A nagyszoba ajtaja előtt a papírok közül papírpénz kandikált ki. Tágra nyílt szemekkel számlálta, négyezer forint volt. Zsebébe tette, s elkezdett gondolkodni, kié is lehet? A férje állt itt tegnap este, amikor átadta neki a pént „kölcsönbe”. Talán akkor ejtette le... Tisztázni kéne! Megkérdezte Ficsor urat ő szokott-e bevásárolni otthon? (igaz, most vasárnap van, az üzletek zárva).- Áj dehogy, azt a feleségem végzi. Én nem tartok pénzt magamnál - mondja mosolyogva.- Hát te Tibor?- Én is odaadom a fizetésemet az anyukámnak. Csak egy-két százast tartok meg zsebpénznek. Amanda előtt világossá vált, hogy csak a férje ejthette ki az ezreseket. Este kifizette Tibornak a munkadíjat. Hétfőn meghozta a postás a nyugdíjat. Gondosan eltette, hiszen még Ficsor urat is neki kell kifizetni. A félje szokásos zsörtölődése még fokozódott. Amanda most már tudta, hogy miért! Kérdezgette, van elég pénzed?- Miért, neked talán van?- Igen, van - felelte mosolyogva. A férje fürkészve nézett az arcába.- Olyan sok nyugdíjat kaptál?- Hát a nyugdíj az majdnem mind elfogy, még ki kell fizetni Ficsor úr munkadíját. De találtam pénzt!- Csak nehogy hamisak legyenek. Hol találtad?- Itt a szobában. Nézd, nem hamis, valódi ezresek! A félje lángragyúlt arccal számolgatta a pénzt.- Nekem éppen ennyi hiányzik - suttogta elfúlt hangon.- Tedd el, válaszolt mosolyogva Amanda. A férje úgy nézett rá, mintha most látná először. Majd hirtelen a karjai közé kapta, s hevesen átölelte.- Köszönöm drága! Amanda ajkán felcsendült az ének: Az Úr csodásán működik, De útja rejtve van, Tenger takarja lábnyomát, Szelek szárnyán suhan, Mint titkos bánya mélyiben, Formálja terveit, De biztos kézzel hozza fel, Mi most még rejtve itt. Fenyvesiné Unatényi Magdolna
