Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-12-15 / 50. szám
Evangélikus Elet 56. ÉVFOLYAM 50. SZÁM 1991. DECEMBER 15. Advent 3. VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Nem kisebbítem Keresztelő Jánost, sőt nagyra értékelem... Mert nemcsak jósolgat az Úrról, hogy előbb vagy utóbb jön majd, hanem mint jelenvalóra mutat: íme itt van. LUTHER ÁRA: 12 Ft A TARTALOMBÓL KÖZPONTI KÉRDÉS EGYHÁZUNK ÖNKORMÁNYZATA KETTŐS ÜNNEP CSŐVÁRON LÁSD ISTEN KEZÉT! Advent -BIZONYOSSÁGOT AJÁNDÉKOZ A harmadik ádventi gyertya fénye is felragyog ezen a vasárnapon, s vele az ige (Mt 11, 2—10) világossága is, hogy meggyőzzön, bizonyosságot adjon arról, hogy a názáreti Jézus az Isten Fia, a megígért Megváltó, aki eljött, és ígérete szerint visszatér. Igénk fénye Keresztelő Jánost életének mélypontján, börtönmélyben, elbizonytalanodott lelkiállapotban mutatja be. ő, aki messze hangzó szóval hirdette Jézusról, hogy „Aki utánam jön, erősebb nálam” (Mt 3,11), továbbá azt, hogy „a fejsze pedig ott van már a fák gyökerén”, most úgy látta, hogy Jézus nem az, akit ő bejelentett, ő bűnösökre lesújtó, ítélő Messiást várt. Ezért voltak kétségei Jézus felől. Advent harmadik vasárnapjának ez az igéje a mi, Jézushoz való viszonyunkat is tisztázni akarja. Rá akar világítani a mi elbizonytalanodásunkra. Gyakran jutunk mi is „mélyre”, rossz lelkiállapotba és sokszor támadnak nekünk is kétségeink Jézus felől. Ha nem úgy alakul az életünk, ahogyan szeretnénk, akkor kétségbe vonjuk hatalmát, megkérdőjelezzük szeretetét, és felteszszük a kérdést: csakugyan Isten Fia ő? Ha nem sújt le hatalmával ellenségeinkre, még a létét is kérdésessé tesszük. Más esetben, bűneink súlya alatt vergődve, kétségbe vonjuk bűnbocsátó szeretetét, kegyelmét, örök életet adó irgalmát. Keresztelő János magától Jézustól kért bizonyosságot: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?" - kérdezte követei által. Jézus válaszában nem bizonygatta: én vagyok a megígért Messiás, hanem azokra a tetteire utalt, amelyekben Ézsaiás próféciái (29, 18k.) teljesedtek be. Hallóvá és látóvá tette az embereket, testi és lelki vonatkozásban egyaránt. Úgy is, hogy a bűn fizikai következményét megszüntette, de úgy is, hogy az Isten szavának meghallására süketek számára megadta a megértés lehetőségét, és az Isten cselekedeteinek meglátására vakok részére világosságot adott és ma is ezt teszi. Az ige fényében Jézus nekünk is bizonyosságot akar adni. ö a Megváltó, aki a világot nem elveszíteni, hanem megmenteni akarja. Ha ezt a Jézust várjuk, megszűnnek kétségeink. Meggyőződhetünk arról, hogy ő a Szabadító. A bibliai történeten keresztül arra is rávilágít Urunk, hogy az ő isteni küldetésével kapcsolatos bizonyosságot emberek közreműködésével adja számunkra. Jézus Keresztelő tanítványait küldi: „Menjetek és mondjátok el... amiket hallotok és láttok”, így ó, Keresztelő János is közvetítők elbeszéléséből ismerte meg Jézus messiási cselekedeteit. Ma számunkra is ez a lehetőség adatott. Az egykori szem- és fültanúk Bibliában leírt bizonyságtételén keresztül, Isten Szentlelke által juthatunk el mi is arra a bizonyosságra, hogy Jézus az Isten Fia, akiben „megjelent az Isten kegyelme minden ember üdvösségére” (Tit 2,11). Igénk végén Jézus a párbeszédnél jelenlévő sokaság előtt Keresztelő isteni küldetéséről tesz bizonyságot, de közvetve saját küldetésére hívja fel mindenki figyelmét. Ezzel azt világosítja meg az ige, hogy a hozzánk érkező ádventi Király mindenki számára messiási küldetése bizonyosságát akarja ajándékozni. Ezért Scholz László, A Messiás c. versével valljuk: „Ne várjatok már másra, Sóvárgó emberek, Világnak Messiása Sietve közeleg." Pintér János Az ősegyházi hagyományok - erre nézve különösen is becsesek az evangéliumi tudósítások - rendkívül fontos szerepet tulajdonítanak Keresztelő Jánosnak. Hogy próféta volt, azt maga Jézus is állította róla: „bizony mondom nektek, prófétánál nagyobb...” akinek személye nemcsak egybemosódott Illéssel, mivel a hit szerint Illésnek vissza kellett jönnie, rhielőtt a Messiás megjelenik, de az ószövetségi próféciák leírásai is pontosan illettek reá. Ő az a történeti alak, akivel Josephus Flavius is bőven foglalkozik, akinek hatását a messiási korszak kezdetén érzékelnie kellett Izráel valamennyi társadalmi rétegének, bezáróan az uralkodókig, Heródes Antipásig, aki kivégeztette. Josephus bő részletességgel ír az esszenusokról, akik tartózkodtak az erkölcstelenségtől, megvetették a gazdagságot, nem volt külön városuk, sőt általában a pusztában éltek szent szegénységben, vagyonuk közös volt, sokat meditáltak, megtisztító, szent fürdőt alkalmaztak, hitték, hogy a test romlandó, a lélek azonban halhatatlan s állították, hogy meg tudják mondani a jövendőt. És „valóban ritka eset - jegyzi meg Josephus -, hogy valamelyik jóslatuk ne teljesednék”. Itt, ebben a josephusi szövegkörnyezetben, az esszenusok között kell keresnünk a Keresztelőt is, aki voltaképpen egy magányos óriás a szürke szektatagok között, számos, esetleg számtalan tanítvánnyal. Szava lebilincselő, tekintélye felmérhetetlen. Ám azt az életformát vállalta, amelyet közössége, szegénységben és a pusztában élt, hozzá ment a sokaság, hangjától részegeden, vagy rettent meg a bűnösök serege, s általa keresztelkedett meg. Az esszenus közösség külön „megérne egy misét”. De mi inkább Jánosra figyeljünk, arra a prófétára, aki Jézus szerint a „legnagyobb az asszonyoktól születettek között”. Személye akkor válik titokzatossá, ha történeti környezetében vizsgáljuk, s elemezzük azt a hatást, amelyet fellépésével elért. Ugyanis a mozgalom, melyet maga is képviselt az adott történelmi időben rendkívül jelentős volt, számolt vele nemcsak a messiási várakozással beoltott hívő tömeg, de a politikai hatalom is, nem kevésbé azok a vallási-politikai pártok, amelyek a zsidó kultusz és az államvezetés hivatalos letéteményesei voltak. Közelebbről a farizeusok és szadduceusok. Feltehetjük a kérdést, vajon az esszenusok mozgalmát hová sorolta a korszak történelme? Látott-e a mozgalomban valamiféle politikai kihívást, a kialakult rend megdöntésének szándékát? Mindenesetre, hogy nem elszigetelt mozgalomról volt szó, arra nézve a történész Josephusra kell hivatkoznunk, de az evangéliumokból is sok minden kiderül róluk. Meg kell jegyeznünk, hogy egyfajta versengés és féltékenység fennállt János és Jézus tanítványai között is, amely mit sem von le a Keresztelő és mozgalma nagyságából. A dolgot bonyolítja egy lélektani motívum is. Kibogozva a történelemből János és Jézus személyét, azt kell mondanunk, hogy nemcsak kortársak voltak, de megközelítően egyidősek is. Feltehetően a két személy fellépése is egy időre esett, jóllehet az evangéliumok a Keresztelő fellépését Jézus elé helyezik. Ám a leírásokból is inkább arra következtethetünk, hogy időben közel esett egymáshoz fellépésük. János alázatán múlott azután, hogy néhány tanítványa Jézushoz csatlakozott. Szokatlan, ijesztő külseje mégis Istentől érintett, meleg szívet takart. Hatalmas szava, ítéletet harsogó mondanivalója, kemény, szigorú, előrelátó tekintete, hogy felismerte az idők jeleit, nem tévesztették el hatásukat: csupa prófétai attitűd. Az ősegyház minden védekezésére szükség volt, hogy személyét túl ne értékeljék. A lélektani kérdés változatlan: mi idézte elő János „törését”, „meglepetését”, amikor Jézussal találkozott és vállalkozott a háttérbe vonulásra? Ki kell jelentenünk, tudatos próféta volt. Olyan valaki, aki hitt küldetésében, aki a prófétásággal járó megpróbáltatásokat vállalta halálig. Azt azonban tudnunk kell, hogy fellépésének idején ezekkel a „stigmákkal” nem kizárólag ő rendelkezett. Számos próféta - álpróféta - kóválygott az országban, meggyőző és hangos önreklámozással; sőt messiás is, akiktől óvakodni kellett. Sokat közülük feljegyzett a történelem is. Némelyik csodatévő erővel is rendelkezett, bár legtöbbje sarlatán, szemfényvesztő volt. János - szemben az önjelölt prófétákkal és messiásokkal - nem ígért semmiféle megmentő csodát, a hagyományok egyetlen csodájáról sem tudnak. S aki előtt megalázkodott, akivel szemben megszelídült, a találkozás pillanatáig maga sem tudott semmiféle csodát felmutatni. Mégis Ő lett számára „az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit”. Ha ennek a kimagasló óriásnak a magatartását összevetjük az úton-útfélen felbukkanó álprófétákkal - akikkel szemben Jézusnak is volt néhány szava - akkor válik felbecsülhetetlenné és nagyszerűvé tette, hogy ti. „alászállt”, s aki pusztán „kiáltó szó” maradt. Egyetlenegy hamis próféta nem jutott el erre a konzekvenciára. Csak János, aki „megvallotta, hogy nem én vagyok a Krisztus, sem Illés, a nagy próféta”. Ezt a lélektani fordulatot csak Pál damaszkuszi útján történt fordulatával tudjuk megérteni. Vagyis az Isten megvilágosító Lelkének munkája nyomán. Mert tegyük fel a kérdést, milyen irányt vett volna Jézus fellépése, ha a Keresztelő nem borul eléje, ha elvakulj és nem ismeri fel Jézusban a Krisztust, ha roppant tekintélye folytán nem csatlakoztatja az esszenusok mozgalmát az Úrhoz - minden rivalizáció ellenére - ha nem mozdított volna meg óriási tömegeket Jeruzsálemben és Júdeábán a messiási korszak közelsége érdekében, ha nem szántotta volna fel mélyen a lélek ugarát. Egyszóval egészen másként kellett volna az Újszövetség történetét megírni. Ám mi sem igazolja ékesebben a Keresztelő Istentől küldött prófétaságát, minthogy felismerte Jézusban a Messiást: „Ez az, akiről mondottam, énutánam jön egy férfiú, akinek nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam”. A Keresztelő ebben az élesre exponált képben marad örökre az egyház legádventibb prófétája. Rcdey Pál A Magyar Bibliatanács Közgyűlésének nyilatkozata 1991. november 15. Az 1949-ben alakult Magyar Bibliatanács, amelynek alkotó tagjai a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Baptista Egyház, a Metodista Egyház, az Adventista Egyház és a Magyar Ortodox Egyház 1991. november 15-én tisztújító közgyűlést tartott. A következő tisztségviselőket választották meg: Elnök: Dr. Harmati Béla evangélikus püspök. Ügyvezető elnök: Dr. Kocsis Elemér református püspök. Alelnökök: Dr. Hecker Frigyes metodista szuperintendens, dr. Márkus Mihály református püspök. Titkár: Tarr Kálmán, a Református Sajtóosztály vezetője. Jegyző: Győri Kornél, a Baptista Egyház titkára. A Magyar Bibliatanács felmérte több mint 40 éves munkáját és Isten iránti hálaadással állapította meg, hogy a Brit- és Külföldi Bibliatársulat (egy angol missziós társaság) jogutódjaként történelmünk egy nagyon nehéz korszakában át tudta venni és folytatni tudta a magyar nyelvű Biblia szövegének gondozását, kiadását és terjesztését. Több mint 20 évi munkával 1975-ben elkészült az új fordítású Biblia, így az 1949 óta folyamatosan kiadott Károli Bibliával együtt, e kétféle Bibliából több mint 1,5 millió példány jelent meg az elmúlt 42 évben, s így minden akadályoztatás ellenére, a legnagyobb példányszámban megjelent magyar nyelvű könyv az elmúlt évtizedekben. A közel 130 nemzeti bibliatársulatot tömörítő Bibliatársulatok Világszövetsége amelynek a Magyar Bibliatanács is tagja - képviseletében a Magyar Bibliatanáccsal szoros partneri viszonyban lévő Holland Bibliatársulat képviselői is jelen voltak a közgyűlésen, sokoldalú együttműködési készségüket kifejezve. A Magyar Bibliatanács elhatározta, hogy bibliatársulattá alakul és minden, a Biblia iránt elkötelezett szervezetet és magánszemélyt hív e munkában való részvételre. E célból a Magyar Bibliatanácsot alkotó tagegyházak egy „Magyar Biblia Alapítvány” létrehozását határozták el, csatlakozásra kérve hazai és külföldi érdeklődőket, hogy a magyar nyelvű Biblia ügyét - határainkon belül és kívül is - eredményesen tudják szolgálni. NEMZETKÖZI EGYHÁZI TANÁCSKOZÁS A HÁBORÚT SZENVEDŐK ÉS MENEKÜLTEK ÜGYÉBEN Magasszintű egyházi találkozó színhelye volt országos székházunk. Á Horvátország és Szerbia között folyó háború az egész világ figyelmét magára hívja. Amerikai egyházi kérésre hívtunk meg három jugoszláviai evangélikus egyházi vezetőt, hogy itt találkozhassanak amerikai egyházi vezetőkkel és megbeszéljék egyrészt az események alakulását, másrészt a segélyezés módozatait. Amerikai részről itt volt Chilström püspök és felesége, William Rush főosztályvezető, Cyndall püspök, Trexles szerkesztő és Kalandova lelkésznő, itt volt még a német Diakonisches Werk elnöke, D. Kari Heinz Neukamm is. Jugoszláviából eljött Beredi András püspök Újvidékről, Vlado Deutsch esperes Zágrábból és Novák Ludvik, muraszombati esperes. Egyházunk részéről dr. Harmati Béla és Szebik Imre püspök, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálattól Lehel László igazgató. Fontos volt ez a megbeszélés, mert - mint kitűnt - az amerikaiak még mindig úgy tudják, hogy Jugoszlávia egységes állam és szinte semmit nem tudnak az etnikai és kisebbségi problémákról. A keleteurópai helyzetet egyformának látták, nem érzékelték azokat a változásokat, melyek ezekben az államokban az utóbbi években történtek. Megtekintették a határmenti menekülttáborokat és személyes benyomásokat szereztek az ott lakók elbeszéléséből - elhagyott lakóhelyük romjairól, azokról a lelki traumákról, melyek ezeket az embereket érték. Déli szomszédaink nemcsak azt mondták el, milyen gyötrelmeket szenved a nép a háborútól, de Deutsch esperes azt is elmondta, hogy „elegünk van a konferenciákból, elvárjuk Európától és az Egyesült Államoktól, hogy végre tegyenek valamit a békéért és a népirtás megakadályozására. Gyermekek, idősek és nők - magyarok is - halnak meg naponta.” Beredi püspök kifejezte reményét, hogy az ENSZ és más nemzetközi szervek segítségével eljutnak a békére. Novák esperes pedig a segítség konkretizálásához adott útmutatást. Chilström püspök megköszönte a konkrét tájékoztatást. Céljuk az volt, hogy az egyházak szemén keresztül vizsgálják a helyzetet. Örömét fejezte ki, hogy az egyházaknak jó kapcsolataik vannak egymással. Egyházi segítséget, a‘kapott tájékoztatás továbbadását ígérte. Neukamm elnök német segítséget ígért. Az Egyesült Államok és Németország fellépése nemzetközi segítséget jelent a háború végéért. A segítésben válogatás nélkül részesítenek majd mindenkit, hiszen a kommunista vezetésű szerb hadsereg válogatás nélkül támad evangélikus, katolikus, ortodox és iszlám embereket, valamennyien szenvednek és rászorulnak. Ludvik esperes szükségesnek tartotta a mostanihoz hasonló találkozókat a kapcsolattartás érdekében és kifejezte azt a reményét, hogy nemzetközi egyházi összefogás nyomást gyakorolhat a háborús erőkre és a béke és nyugalom helyreálltát segíthetik. Egyházunk vezetősége külön megbeszélést is folytatott az amerikai egyházi vezetőkkel. A Munkástanácsok Országos Szövetsége a találkozó résztvevőihez levelet küldött, melyben kérte, hogy egyházaikban tolmácsolják követelésüket, hogy szűnjön meg emberek lemészárlása. „Hiszünk abban, hogy az egyházak és szeretetszolgálatok emberi módon, emberi hangon fel tudják rázni a közvéleményt, a hívőket a- békéért, az egymás megértéséért, megbecsüléséért folytatott harcban,? - fejeződik be a levél. tszm
