Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-12-08 / 49. szám
EGY KISLÁNY SEGÍTSÉGET VÁR Az élet sokszor űz kegyetlen játékot valakivel. Néha ideig tartó testi-lelki fájdalmat okozva, máskor azonban egész életet téve tönkre. Mint annak a kislánynak esetében, aki újságunkon keresztül kér nyilvánosságot, feltárva szomorú életét és kérve testi, de méginkább lelki támogatást minden vele együttérzőtől. A kislány születése után hamar észrevették, hogy nem úgy mozog, mint a többi vele egykorú gyermek. A vizsgálatok kimutatták, a csípőjével vannak gondok és korlátozott lesz mozgásában. Édesanyja megpróbálta megtenni, amit lehetett. Munkája mellett rendszeresen hordta gyermekét Budapestre; A GYES azonban kevés volt a gyógyítás miatt fellépő költségnövekedések kiegyenlítésére. Anyagi problémái támadtak. Segítséget nem kapott családjától sem. Egyre jobban összecsaptak feje felett a hullámok. Amikor a teher elviselhetetlenné vált, az anya a pohárhoz nyúlt. Lányát egyre inkább elhanyagolta, mire ót elvették tőle. A gyermek először Sopronba került, a csecsemőotthonba. Majd azt követően Budapestre a Pető-intézetbe. Ezalatt az anyát idegkimerüléssel Győrben kezelték. A terápia sikertelen, így a következő állomás: Dénesfa volt. Úgy tűnt, hogy a kálváriának vége. Dénesfaról az anya jó eredménnyel került haza. Két évig absztinens. Gyermekét rendszeresen látogatta, majd hazahozta. Az eredeti állapot visszatért. 4900 Ft-os rokkantnyugdíjából vitte újra rendszeresen lányát gyógykezeltetésre Budapestre. Ám környezete nehézzé tette igazi visszatérését. Megbélyegzett maradt, az indokolt segítséget sem kapta meg. Ezt még talán elviselte volna, de sajnos egy komoly trauma következett be, nem először életében, amelyet egyedül nem tudott megemészteni. Tavaly tavasszal lányát kétszeri csípőműtét után harmadszor is megoperálták. Az anya reménysége ellenére a gyermek nem tudott elindulni. Az anya összeroppant. Lassan újra elindult a lejtőn. Ismét gyógykezeléssel próbálkoztak, de az anya alkoholizmusán már többé nem tudtak segíteni. Idén tavasszal halt meg. A kislány egy ideig a Pető-intézetben maradt, majd augusztusban Sopronba került az egészségügyi gyermekotthonba, ahol most is van. Eddig a szomorú történet. A kislány nem anyagi segítséget kér és vár. Noha, a vizsgálatok szerint mozgása fejleszthető lenne, ha olyan intézetbe sikerülne áttenni, ahol a megfelelő terápiát megkaphatná. Neki másra van szüksége. Látogatókra, akik éreztetnék vele, hogy nincs, nem maradt egyedül. Hétközben a családsegitö központ munkatársai meglátogatják, de a hétvégék borzasztóak. A nagyszülők és a mostohatestvérek sem látogatják. A kislány ereje egyre fogy. Reménységét, hitét veszíti el. A magány a lelket öli meg. Ez a kislány segítséget vár, csak néhány szót attól, aki hajlandó őt meglátogatni Sopronban az egészségügyi gyermekotthonban. A neve: Fűzfa Judit. Augusztusban volt 9 éves. Kiss Miklós Milyen az élet betegágyon? Ki tudja jobban, mi az operáció - az, aki már sokszor operált, vagy az, akit már sokszor operáltak? Elméleti-szakmai szinten természetesen a sebész. Húsba-vérbe vágó élményszinten viszont az, aki mondjuk a tizenkettedik műtétjére vár az onkológián. Egy tárgyias lelkületű katonasebész fronthelyzetben naponta tucatjával operálta a többnyire súlyos sebesülteket, s a jajgatókat-sírókat „jó katonásan” lehordta. Aztán egyszer ő kapott haslövést. Megmaradt. Lábadozóban így nyilatkozott: „Soha nem képzeltem volna, hogy létezik ekkora fájdalom.” Ki tudja, mit tesz betegnek lenni? Nem átmenetileg, hanem amúgy kiadósán, Damoklész kardja alatt feküdni, az élet útfelére vetve, részint tudatos, részint ködös félelmek kísérteties tüskebokrai közt, főként ha legkeservesebb témáira nem akad fül, talán a hozzá állítólag közel állók részéről sem. Ez a nagy tárgya dr. Hans- Christoph Piper hannoveri professzor BETEGÁGYON című kis könyvének, mindenekelőtt emberilelkigondozói szemszögből. Láttatni akar, érzékeltetni, mit is él át az ágy lakója, s miképpen lehet hittel-emberséggel legalább egy kicsit segíteni rajta, mintegy kölcsönözni neki lelkünk egy darabját, értő figyelmünket, hogy föllélegezhessen. Szívvel és tudással írja fejezeteit: í. Hogyan élem meg betegségemet? II. „Mit vétettem?” III. Gyógyítóim, ápolóim. IV. Látogatóim. V. A lábadozás. VI. Új tájékozódás. Nemcsak betegeknek való, hanem hozzátartozóiknak, gyógyítóiknak, velük foglalkozóknak, sőt: leendő betegeknek is - ne várjunk az úszni tanulással vízbeesésig. A 98 Ft árú, zsebformátumú könyvecske megjelenése december elején várható a „SZOLORG”-nál (1136 Bp. Hegedűs Gy. u. 13.). Sajtóosztályunk elsősorban gyülekezeti megrendelésekre számít. Betegeinknek ajándékként is adható. Bízvást ajánlhatja a fordító: Bodrog Miklós TÚRMEZEI ERZSÉBET Ragyogók lehetünk és csillagok! „Fébé”!=„Ragyogó"! Jézus Krisztus drága, alázatos szolgálóleánya, nevek tűnnek el századok alatt, milyen jó, hogy a tied ránkmaradt! Te vittél Rómába egy levelet, s benne találkozunk veled... életeddel a nekünk ismeretlen kenkreabeli kis gyülekezetben, ahol annyi Ínségen segítettél, Pál apostol támasza lettél, Krisztustól vett kincseid osztogattad, és ragyogtál, mert átragyogott rajtad Mestered fénye és szeretete. Út, szolgálat boldogabb lehet-e?! Bár sokan léphetnénk ma is nyomodba Krisztust követve, szolgálva, ragyogva! Szeretetre, fényre annyian várnak. Nagy a sötétség és nőnek az árnyak... de Krisztus fénye győztesen ragyog! S ragyogók lehetünk és csillagok, ha az 0 fényét és szeretetét visszük és sugározzuk szerteszét! „Fébé"! Neved biztatás, feladat. Köszönjük, hogy reánkmaradt, nem törölték el tűnő századok, s „ Ragyogó” lehet ma is, akin Krisztus szeretete és fénye átragyog! A MAGYAR ÖKUMENIKUS SZERETETSZOLGÁLAT SAJTÚKŰZLEMÉNYE A Magyar ökumenikus Szeretetszolgálat 1991. augusztus 27. óta működő nagyharsányl (Baranya megye) menekülttáborában 13.675 tőnek adott természetbeni segítséget elsősorban családi élelmiszer egységcsomag tormájában, összességében 29 tonna élelmiszert osztott ki közel 3 millió Ft értékben, 1100 doboz ruhát, több mint 7000 adag napi egyszeri meleg ebédet biztosított a megye különböző településein élő menekülteknek. így többek között Siklóson, Harkányban, Sáripusztán, Klstétfalun, Nagytiarsányban, Csamétán. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat továbbra Is folyamatosan végzi segítő szolgálatát Baranya megyében, alapvetően négy területen: - élelmiszer és ruhaosztás; - átmeneti szállás biztosítása;-tanácsadás, segélynyújtás; - családoknál történő elhelyezés. A Szeretetszolgálat füthető konténerek (elállításával további (érőhelyek biztosítására Is (elkészüli Ugyancsak gondoskodott a Magyar ökumenikus Szeretetszolgálat a táborban laké gyermekek (12 (ö) átmeneti taníttatásáréi Is. A Magyar ökumenikus Szeretetszolgálat köszöni a sok segítséget - postai küldeményeket, természetbeni III. pénzbeli adományokat - a gyülekezeteknek, magánszemélyeknek, Intézményeknek egyaránt Különösen azoknak, akik meglátogatták a nagyharsányl tábort Is, így fejezve ki testvéri szeretetükel együttérzésükéi Az eddig beérkezett pénzbeli adományok összege 365.162,-FL A Magyar ökumenikus Szeretetszolgálat továbbra Is várja és fogad tartós élelmiszereket ruha és pénzbeli adományokat Baranya megyében: Nagyharsány, Petőfi u. 12. Telefon: (72) 79-664. Budapesten: XI. kerület Tomaj u. 4. Telefon: 1865-453. OTP V. kerületi dók, Deák F. u. 7-9. Magyar ökumenikus Szeretetszolgálat: 218-98 055-508-41 831-7. (Jugoszláviai menekültek részére) In memóriám MÁCZAY LAJOS (1891-1957) Száz évvel ezelőtt született Máczay Lajos a nyíregyházi evangélikus Kossuth Lajos gimnázium vallástanára. Édesapja a 42 tanerős központi elemi iskola pedellusa volt. A jótanuló gyermek az elemi iskolából átkerült a gimnáziumba. Gimnáziumi évei alatt festtette ki templomát a nyíregyházi evangélikus gyülekezet. A festőművész az ügyeskezű Máczay Lajost is alkalmazta a festési munkálatokban. Templomunkban ülve sokszor rá gondolok, vajon melyik mintában lelhetném fel egykori vallástanárom kezevonását. Az érettségi után kenyérkereset után nézett és jelentkezett vasúti tisztnek, de alacsony termete miatt nem vették fel. Akkor még igényes lehetett a MÁV a testmagasságra és nem tekintett a kiváló szellemi képességére. Mikor ezt Geduly Henrik püspök megtudta, intézkedett és elküldte a fennhatósága alá tartozó eperjesi teológiára. Tőle nemcsak a hivatalos tananyagot tanultam Eperjesről, a vésztörvényszékről, hanem az ottani diákéletről is, hiszen Nyíregyházáról több lelkész és tanító is tanult a tiszai egyházkerülethez tartozó legfontosabb intézményben, az eperjesi kollégiumban. A tőle hallottakat kiegészítette Gömöri János, az eperjesi kollégium magyar igazgatója, aki a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején Nyíregyházán élt, és az ifjúsági Luther Körben beszélt nekünk az eperjesi diákéletről. Segédlelkészi éveit részben Rozsnyón töltötte, amelyet a háború végén el kellett hagynia: Újpesten szolgált, végezte a temetéseket is egyházi szertartás szerint. 1923-ban visszakerült nevelő intézetébe, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos gimnáziumba vallástanárnak és ott tanított 1944-ig. Tanítványai közül evangélikus lelkészek lettek: Tarján Béla, Krecsák Kálmán, Lovas Kovács András, Szíjas Pál, Jurányi Tibor, Veczán János, Fábry István, Lábossá Lajos és László, Bodrog Miklós. Nemcsak az evangélikus diákokat tanította, hanem a VIII. osztályban mindenkit, mert a bölcseletet ő tanította. Gimnáziumi igazgatómmal, Zsolnai Vilmossal együtt résztvett az 1934-1937 között zajló zsinat munkájában is. Én 1936-ban kerültem be a gimnáziumba. Az evangélikus elemiből a tanítóm hozzá irányított. Máczay Lajos gondoskodott arról, hogy mind a 8 gimnáziumi évem alatt az iskolai segélykönyvtárból ingyen kapjam a tankönyveket. Felsős diák koromban rám bízta a reformáció emlékünnepeken az előadás megtartását, amelyet addig mindig ő tartott meg. A harmincas években a gimnázium 88. számú Szabolcs cserkészcsapatának parancsnoka volt. Elvitt a nyári táborokba is. 1938-ban Szinpetriben táboroztunk, 12km-re az aggteleki cseppkőbarlang jósvafői bejáratához. A tábori életről, a cseppkőbarlangi látogatásunkról, az iskola filmfelvevő gépével készített felvételt a karácsonyi avatáskor levetítette. 1939-ben visszavitt bennünket Rozsnyóra, ahol segédlelkész volt. Természetesen az istentiszteleten ő prédikált. Résztvettünk a város főterén Kossuth Lajos szobrának újbóli felállításán. Elvitt bennünket Krasznahorkára és tőle hallottam azt a történetet, amelyet Jókai A lőcsei fehérasszony című regényében dolgozott fel. Újságíró is volt. A Nyíregyházán megjelenő Nyírvidék című napilap főmunkatársa volt. Sajnos ez okozta, hogy 1945 márciusában a nyíregyházi népbíróság halálra ítélte. Védőügyvédjét dr. Vietórisz Istvánt a védőbeszédéért szintén elítélték egy esztendőre. A halálos ítéletet a fellebbviteli bíróság 15 évre mérsékelte, de ezt sem töltötte ki. Börtönében rendszeresen meglátogattam. Szabadulása után agyvérzést kapott és nehéz körülmények között élt. Még 1956-ban résztvett gimnáziumunk alapításának 150. évfordulójára szervezett ünnepségek előkészítésében. 1957-ben hunyt el. Születésének 100. évében szeretettel emlékezem gimnáziumi vallástanáromra és egykori cserkészparancsnokomra. Dr. Reményi Mihály Evangélikus Élet 1991. december 8. KORÉN EMIL Az anyja mosónő volt. Az apja halott. Ő maga árva. Ezt ugyan nem nagyon érezte, vagy legalábbis nem úgy, mint mások. Virágba boruló tavaszon történt, hogy az apja már régóta feküdt az ágyon, s nagyon köhögött. Egyik reggelen mélyen aludt. Nem ébredt fel. Az anyja nagyon sírt, s őt kiküldte a szobából. Jóval később szép, nagy autó állt meg előttük. Csodálni összegyűltek a szomszédok s a pajtásai is ámulva nézték. Ő csak azon csodálkozott, hogy az apja nem ébredt fel, amikor beletették. Ő bizony még az éjszaka közepén is felébredt volna ekkora eseményre, nemhogy fényes nappal. A nap aranyosan tűzött át a porfelhőn, amit az autó vert fel. Könnyesen nézett utána az anyja s elsírta magát:- Apu elment. Azután a fejére tette a kezét, lassan lejjebb csúsztatta mosástól cserzett ujjait, megsimogatta az arcát s így szólt:- Szegény kis árvám... *- Hová ment apu? - kérdezte napokkal később, amikor még mindig nem jött vissza az autó az apjával.- A mennyországba, a názáreti Jézushoz - felelte az anyja.- És mikor jön vissza?- Ide már nem jön vissza. Ott vár meg minket.- Mi mikor megyünk? •- Majd egyszer. Most még sok dolgunk van itt. Ezt megértette. A sok szennyes, amit anyja a villamoson túlról, a nagy házakból hozott, garmadával állt a szobában, s ha ezek tisztára mosva megszáradtak, újabb csomók érkeztek. Azt is mind ki kellett mosni. A „szegény kis árvám” nem jelentett szomorúságot neki. Olyan valamit érzett, mint. amikor „szegény kis betegemnek” mondta az anyja, s bár bekötött torokkal, utálatos gargarizálási kötelezettségekkel, de fekhetett naphosszat s papírból hajót, meg csákókat hajtogathatott, míg édesanyja mindennel ellátta. • Gyurkáról én mindezt csak később tudtam meg. Karácsonytáji bibliaórán ismerkedtem meg vele ama nagy házak egyikében a villamoson túl, ahonnan az anyja a szennyest hordta haza. Mosolygós arcát, ha akarta volna, sem parancsolhatta komolyra. Szeme örömöt és nagy-nagy vidám fényeket tüzelt. Mielőtt elbúcsúztunk volna a villamostöltési megállónál, elmutatott a másik oldal felé:- Mi itt lakunk. Ez itt a telep! Kicsi karjával széles mozdulatot tett s egy világot zárt vele körül. Mosolygott, s annyi büszkeség tündökölt az arcán, mintha ezt mondta volna: ez itt a kacsalábon forgó kastély. Lent ólmosan nehezedett a telepre a decemberi koraalkony sírós köde. A ködbe töppedt nyomorult kis viskók gubbasztottak a sárrá dagasztott első hó lucskos keverékében. Bontásra ítélt telep volt a Mária Valéria egykori szükséglakás-telep. Itt-ott már tetőtől és ablakoktól megfosztott csupasz falak meredeztek. Nem lehetett tudni, vajon a sok látható rom közül melyiket bontotta emberi kéz, melyikbe tépett bele a mögöttünk volt háború agyara, s melyik emelt kalapot önként a nyomorúság terhe alatt. Itt-ott, a még épnek látszó házak közül füstcsík vigyázkodott elő a rozoga kéményekből s belemállott a ködbe. Ijesztően sivár volt mindén. Fázósan húztam összébb rajtam a kabátot. Megborzongtam. Varjúcsapat fenn az égen stílusosan károgott. Ilyen volt Gyurka kacsalábon forgó világa. Egyetlen szobájuk állandóan gőzben állt. Kenyér után kiáltó életük szappanos vízen csúszott a bizonytalan holnapok felé. Anyja kezét kicserzette a lúg, s Gyurka ha nagyot s mélyet akart lélegezni, kiállt az ajtó elé a szabad ég alá. Itt nőtt ő fel, ez töltötte be a világát, kicsi életét. Neki ez volt a Paradicsom. Nem vágyott senki másé után. Ha estére anyja kiöntötte a teknőből a sok fehér, habzó vizet, s a kötélen vizes suhogással lengtek a tiszta ruhák, összebújtak az ágyon, anyja szeméből szeretet illatozott, a sötétben eltűntek a nyirkos falak, el a rozoga asztal, a teknőláb, a kötélen nem ruhák, hanem a béke sejtelmes fehér zászlói lengtek, s az este otthont virágzott. Széles, derűs, szép nagy mesék keltek szárnyra, s ki merné tagadni, hogy Gyurkának ezek az esték voltak a valóság, s nem a nyirkos, pusztulásra ítélt telep. Ki tudja, mi az igazi valóság? Az-e, amit mi felnőttek ritkuló hajjal és sűrűsödő gonddal, egyre jobban odaszikkadva a világ rögéhez látunk, vagy az, amit a mesében élő gyermek szeme és szíve fog meg, emel magasra és épít fel, aki csak félig a földé, mert félig azé, akitől jött. Milyen jó is annak, aki szüntelenül és egészen azé, akitől jött! Gyurka anyja is ilyen lehetett, mert kicserzett kézzel és visszeres lábbal amikor nyugodni tért, boldog, nagy történeteket formált fia elé a názáreti Jézusról, aki a sírókat megvigasztalja, örül az örülőkkel, a gyermekek barátja, s aki a megfáradtakért jött...- Meg majd értünk jön, hogy apuhoz vigyen - toldotta meg fénylő szemmel Gyurka, s ez nagyobb valóság volt minden valóságnál. Ő volt az, aki elviselhetővé tette mindazt, ami látva elviselhetetlen. Ezért volt aztán, hogy az ő számára a názáreti Jézus épp oly valóság volt, mint - és ezen ne is mosolyogjon senki - a cinkotai Pali bácsi, aki olykor zörgő szép diókat hozott a zsebében, amikor néha meglátogatta őket. Bibliaóráink tündöklő mosolya volt ő. Ahová nem azért jött a töltésen túlra, a nagy házakba, mert ott kényelmesebb, tágasabb és szárazabb lakásokban fordulhatott meg. Nem irigykedett ő senkire, nem vágyott a máséra. Csak azért jött, mert arról a názáreti Jézusról hallgatott egyre többet, aki az élet melegét és szépségét jelentette az ö kicsiny életében, s akit egyre jobban megszeretett. Gyakran mentünk együtt hazatérőben a töltésre a villamosmegállóhoz, ahol én zajos, csörömpölő villamosra szálltam, ő pedig ment le - úgy látszott, hogy a nyomortelep viskói közé, - valójában az élet meleg mélye felé. * Egyszer aztán elmaradt, és nem jött azóta se többet.- Elköltöztek - bólogattak bibliaóráink öreg asszonyai. A valóság azonban sokkal terhesebb volt, semhogy ebbe az egyetlen szóba beleférne. Ehhez el kell valamit mondanom Gyurka további életútjából. Eljött egyszer hozzájuk egy férfi. Aztán egyre gyakrabbanjött. Az anyja egyre kevesebb szennyest hozott haza, s őt egyre gyakrabban küldték el hazulról. Addig-addig, míg egyszer az anyja belekarolt a férfiba, s így szólt Gyurkához:- Mától kezdve ez itt az apukád. Gyurka nagy, csodálkozó szeméből most az egyszer eltűnt a mosoly. Kicsit nyitva maradt a szája, de nem árulta el, hogy emlékszik jól az anyja szavára: „apu ide már nem jön vissza. Ott vár meg minket”. A názáreti Jézushoz sírt némán és ijedten, de csak a férfi esetlen hangja szólalt meg:- Hát aztán jóba’ leszünk, ugye - s felé nyúlt, hogy kézfogással nagyosan barátjának fogadja. De Gyurka gyermek akart maradni, s kelletlenül nyújtotta csak a kezét. Bútoraikat eladták. El a rozoga asztalt, a sarokban az ágyat, el a mosóteknőt s a lábakat. Amikor mindezt szekérre rakták, azzal a kötéllel kötötték össze, amin esténként a béke sejtelmes fehér zászlói lengtek. Beköltöztek a városba. Házmesterek lettek egy nagy bérpalotában. A bútorok szebbek voltak, mint az övéik. Az asztal fényes lapja csillogott. Volt szőnyeg és függöny is. Gőz nem tette nyirkossá a falakat, s nem kellett kimenni, ha nagyot akart lélegezni. Esténként azonban, amikor eloltották a villanyt, újra a telepen volt. A názáreti Jézus s a cinkotai Pali bácsi világában. De a harmadik nap már baj volt. Amikor elaludt a villany, s anyja szaván megindult a názáreti Jézus, hogy magához hívja a gyermekeket, megszólalt mellettük az esetlen férfihang:- Ugyan hallgassatok már! Van jó dolgotok még ilyenkor is trécselni! Te is mit tömöd a gyermek fejét ilyen idejétmúlt dolgokkal! Az ijedt csönd úgy feküdt el az ágyon, mint az ólom, vagy mint az őszi fojtó köd. Pillanatokig még a lélegzetet is hallani lehetett volna - ha mertek volna lélegzetet venni. Ekkor a kapucsengő éles berregéssel törte meg a csöndet. Utána még süketebb lett minden. Amikor pillanatokig nem mozdult senki, a férfi az anyja felé rúgott az ágyban:- Nem hallod? Eredj kaput nyitni! Az anyja megmozdult. Az ágy széléről visszafordulóban még simogatóan betakarta őt, majd magára kapva a viseltes pongyolát, papucsban lassan és némán megindult kifelé. Csak a kulcs csörrent halkan a kezében. Mintha a názáreti Jézus ment volna el. Örökre. * Minek mondjam tovább, hogyan nyelt az anya, s hogyan szenvedett a fia a mostohaapa mellett? Esténként, ha eloltották a villanyt, azonnal aludni kellett, s ami eddig esti boldog valóság volt, az álomban visszasírt múlt lett. Nappal pedig nem egyszer szólt rá anyjára a férfi:- Vidd ezt a gyereket valahová! Folyton láb alatt van. Egyszerre a nagyobb lakás is kisebb lett a telepinél, ő ilyenkor elhúzódott a szekrény mellé a dívány sarkára s ott, a sarokban érlelődtek benne a férfi-vonások: a dac, a gyűlölet, s a mindig ugrásra kész keserűség. * Azóta csak egyszer találkoztam vele. Én édes Istenem! Ott állt a villamos töltésén a megállónál, s korlátnak támaszkodva nézett a telep felé, amit már egyre bontottak. Az ő egykori lakásuk is már tető nélkül állt. Szája szögleténél két kemény vonás húzódott s a szeméből kihunyt az öröm. Feje alig ért föl a korlátig, de kicsi vállát öles keserűség terhe nyomta.- Gyurka, mit csinálsz te itt? - szólítottam meg. Rámnézett. Szomorú kis arca meg sem rezdült.- Nézek - felelte konokul és tompán. Mellé könyököltem a korlátra s - néztük együtt. I A villamos mögöttünk csörömpölve ment el. Hűvös böjti szelek fújtak. Átöleltem görnyedt kicsi vállát.- Gyurka, mi van veletek? Neked valami bajod van. Kicsi szája legörbült, s a korlátra borult.- Nekem már nincsen anyukám! Úgy sírt, mint a felnőttek. Összeszorított szájjal, hangtalanul. Nyitott nagy szeméből bőven ömlött a könny.- S a názáreti Jézus?- Oda nem jött velünk... A telepet bontották... Gyurka megindult a töltésről lefelé. Kimért, öreges léptekkel. Lassan elnyelte a köd. * Az anyja mosónő volt. Az apja halott. Ő maga árva. Most tudta csak igazán.
