Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-12-01 / 48. szám

Talán jobb híján jutott eszembe ez a kifejezés, egyre többször találkozva a saj­tóban és a tömegkommunikációban a poli­tikai gondolkodás és az egyházi fogalom­­rendszer sajátos, olykor már fura keveré­kével. Amiért a kifejezés élővé vált számomra, az nyilvánvalóan azon politikai törekvé­sekből következik - elsősorban az egyhá­zon kívül, de az egyház sem lehet teljesen mentes ettől a csapdától -, amelyek a lelki élet fogalmait, az Isten-ember kapcsolat dinamikáját, olykor magát az evangéliu­mot, mindazt, ami a teológia kompeten­ciája, a napi politika szolgálatába kíván­nák rejtve, vagy kevésbé rejtve állítani. A politikai célokból következően nem a tartalmat - ez pozitívum lenne -, hanem a felszínt, a frazeológiát kölcsönzik az egy­háztól, olykor akár éppen ellenkező értel­művé ferdítve az evangéliumi üzenetet, ha elképzelésüknek ez felel meg. Nos, ezt nevezem én politikai teológiá­nak, ahol a „teológiát” idézőjelbe kell ten­ni, hiszen valójában csak egyházi mezbe öltöztetett politikáról van szó. Még súlyosabb a helyzet, ha a politikai életben résztvevő lelkészek - veszedelme­sen emlékeztetve a korábbi rendszer béke­­papjaira-burkolják „egyházias” kifejezé­sekbe, többnyire az egyháztól éppenséggel idegen aktuálpolitikai mondanivalójukat. Természetesen senki nem kívánhatja, nem is tudja korlátozni a teológiai végzettség­gel rendelkező, politikai ambíciókat táp­láló, a politikai színtéren mozgó, külön­böző pártokhoz tartozó közéleti személye­ket tevékenységükben, de egyházi hátterük inkább e közéleti dudva kigyomlálását, az egyház integritásának a segítését indokol­ná, mint azt, hogy maguk is beleessenek a politikai teológia csapdájába. Sőt egyhá­zuk elleni támadásokkal igyekezzenek ma­gukat a politika felszínén tartani. Talán az örvendetes politikai változá­sokat kísérő úgynevezett ökumenikus is­tentiszteletekkel kezdődött el a folyamat. De ezekben még a politikai tartalom össz­hangban volt az imádsággal, a hálaadással és a könyörgéssel. Bár már ekkor is lát­szott, hogy vannak, akik egyéni érvényesü­lésüket is szolgálják, az ökumenikus alkal­makon a pozitív elemek voltak a meghatá­rozók. POLITIKAI TEOLÓGIA Mára azonban teljesen megfordult a kép. Az elmúlt lél évszázad bűnöseivel utó­lag leszámolni kívánók segítségül hívják a „teológiát”, mondván, hogy a bűnbocsá­natnak feltételei vannak, mások ezt a szem­léletet ki kívánják terjeszteni az egyházak­ra is, igényelve az egyházi személyiségek bűnösségének a vizsgálatát (egyetlen sze­rény pozitívum, hogy a kollektív bűn és a kollektív felelősségrevonás gondolatát legalább elvben elvetették, ez talán hat majd az egyházban is azokra, akik úgy vélték, hogy az egyházi tisztségviselők, minden vizsgálat nélkül, tisztségük alap­ján sommásan elmarasztalhatok). „Református ember vagyok” - nyilat­kozta a TV-ben egy politikus -, „ezért jól tudom, hogy a bűnbocsánatot meg kell előzze a bűnbánat”. Válaszolta ezt egy kérdésre, amelyben azt firtatták nem a megbékélés, a megbocsátás szolgálná-e a társadalom érdekét. A politikai teológia jellemző példája. Az Isten előtti bűnbánat összetévesztése azzal, amit a diktatúra évti­zedei után egyik ember ki akar csikarni a másiktól. Emberek előtti bűnbánatot a túlélés érdekében. Törj meg és megkegyel­mezek. Volt kitől tanulniok az elmúlt évti­zedekben a mai purifikátoroknak, akik jel­lemzően megjelennek ilyen korszakokban. Az „önkritika” volt az utolsó ingoványos mentsvára a „megtévedetteknek”. Ezt a gyakorlatot akarná folytatni a magát ke­resztyénnek is minősítő új hatalom?! - Nem hiszem, hogy ezért a negyven évért inkább meg kellett halnia Jézus Krisztus­nak, mint történelmünk megelőző évezre­déért. Nekünk, akik ezt a negyven évet éltük végig, természetesen azt kell megbánnunk, amit ebben vétkeztünk. Politikában, meg­alkuvásban is. De Isten előtt. Divatos, de lelki értelemben is igen találó kifejezéssel élve, Ő az, aki átvilágít. Rendelkezik ehhez minden dokumentummal. Akit már utol­ért, átvilágított életében az Úristen, ráéb­resztve a bűneire, az tudja mit jelent ez. És tudja mit jelent a kegyelem, az Isten szere­­tetének a megtapasztalása. Nem az Isten­nek, nekem van szükségem a bűnbánatom­ra, arra, hogy összetörjek, új életet kezd­hessek. Isten előtt nincs mentelmi jog. Minden­kit átvilágít, senki nem állhat meg előtte. A politikai teológia művelői szemlátomást úgy vélik, ők tiszták, beleülhetnek a bírói székbe. Talán nem véletlen, hogy politiká­ban, az egyházban is azok képviselik az evangéliumi álláspontot, az Isten előtti bűnbánatot, emberek közötti megbéké­lést, akik a legtöbbet szenvedtek, akiknek a hitelességéhez a legkisebb kétség sem fér. Hiszem, tapasztaltam is, hogy az egy­házban, a lelkészek és a hívek közül sokan már átengedték magukat az Isten általi átvilágításnak. Megbánták a múltat. A politikai teológia e^yik káros egyházi hatásának tartom, hogy mégsem sikerült eddig a zsinaton egy a múltat lezáró nyi­latkozatot elfogadni. - Vallom, hogy az egyházban is szükséges a közéleti tisztaság helyreállítása, a múlt ilyen értelmű lezárá­sa is, de ez nem jelentheti sem a törvény­nek, sem a legrokonszenvesebb etikának az evangélium fölé helyezését, ítélkezést egy­máson, hanem új kezdetet, ami bizonyos­ság arról, hogy átadtuk magunkat Isten ítéletének és kegyelmének. Korábban szórványosan, 1978-tól rendszeresen kaptam meghívásokat a Nyu­gaton élő magyarságtól többnyire előadá­sok, olykor igehirdetések megtartására. Azokban az években alakult ki, erősödött az a meggyőződésem, hogy az örök evan­géliumi üzenetből e nép számára ma Isten feltétel nélküli bűnbocsátó szeretete a leg­hangsúlyosabb. Ezt próbáltam, próbálom hirdetni, vallva, hogy az örök mondaniva­lóból, a teljességen belül más és más ra­gyoghat leginkább egy adott korban. Él­mény volt számomra szolgálni olyan öku­menikus úrvacsorái istentiszteleten, ahol a személyre szóló bűnbánó kérdések elma­radtak és Jézus Krisztus áldozata alapján, feltétel nélkül hivtunk mindenkit a bűnbo­csátó szeretet megtapasztalására. Nem tu­dom, a jövőben, egy teológiai megújulási folyamatban elképzelhető lesz-e egyhá­zunkban ez a gyakorlat is, de abban bizo­nyos vagyok, hogy ma nincs fontosabb üzenet egyházban, társadalomban, mint a megbékélés, megbocsátás üzenete. Frenkl Róbert Városi missziók nagygyűlése Birmingham, 1991. november A Birminghami Városi Misszió látta vendégül a világ nagyvá­rosai missziós közösségeinek képviselőit november 26-30. között. A cél az volt, hogy a misszionáriusok együtt keressék Isten útmu­tatását a városi missziók jövőjével kapcsolatban, és kölcsönösen ötleteket és erőt merítsenek ebből a nagy, világszerte működő közösségből. Egy olyan gondoskodó, bizonyságtételt hordozó és imádkozó hálózat kiépítésének lehetőségét kívánták megbeszélni, ami megvalósíthatná az ötletek, az információk és az Istentől kapott ihlet kicserélését. A konferencián 23 ország 130 delegátusa vett részt. A nagy­gyűlés felekezetközi jellegű volt, senkitől sem kérdezték felekezeti hovatartozását, csak a küldő szervezet iránt érdeklődtek. A programban két plenáris előadás hangzott el: „A misszió kihívása ma, s vízió a jövővel kapcsolatban” és „Világ-áttekintés” címmel. Mindkét előadás hangsúlyozta, hogy a világban soha nem nyílott még olyan sok és nagy lehetőség a misszióra, mint ma. A misszióknak a könyvekben, technikákban és szakképzett mun­kaerőkben rendelkezésre álló gazdagságukkal élniük kell. A régi fajta külmisszió ideje lejárt, ma a helyi misszióknak a saját kör­nyezetükben kell az embereket elérni. Krisztuscentrikusan kell ember-centrikusnak lenni a misszióban. A konferencia munkacsoportjai mindazokat a témákat felölel­ték, amelyek a városi missziók tevékenységi körébe esnek: otthon­talanok gondozása, munkanélküliek átképzése, család támogató szolgálat, önkéntes munkaerők szervezése, a szellemi és lelki fo­gyatékosok erősítése, nehéz fiatalokkal való foglalkozás stb. Ne­künk, akik még igencsak gyerekcipőben járunk a városi misszió terén, sok újat mondott mindegyik előadás és őszintén rácsodál­koztunk, hogy a Krisztus-hitből fakadó leleményes szeretet, ki-Puszta Sándor: BENNÜNK FÉNYLŐ CSILLAG sírásra görbült a szánk mikor a legszebben akartunk énekelni gyáva lett bennünk az öröm ahogy boldogok akartunk lenni induljunk szívünk dzsungelében az embert megkeresni a jóságot még ma el kéne kezdeni óh bennünk fénylő csillag merj már megszületni Városi misszió-busz képzéssel párosítva milyen nagy segítséget nyújthat Ínségben, nyo­morúságban lévő embereknek. A nagygyűlés alapötlete abból adódott, hogy a Birminghami Városi Misszió ez év őszén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, és úgy gondolták, hogy az „ezüst jubileum” kapcsán tapasztalatcse­rét tartanak a világ nagyvárosainak misszionáriusaival. Ilyen gaz­dag tapasztalatcserét jelentett az a nap, amikor módunk nyílt a vendéglátók munkájába betekinteni. Megnéztük központjukat, né­hány telephelyüket (otthontalanok háza, veszélyeztetett nők ottho­na, öregotthon stb.), és mindennek ismeretében azt éreztük, hogy - noha kegyességi gyakorlatuk számunkra kissé idegen volt - nagy­szerű munkát végeznek és Isten gazdagon megáldja munkájukat. A misszió egyre nő, utcai evangélizációs kampányokat is folytatnak: az egész embert, a testet és lelket együtt akarják gyógyítani az Úr Jézustól kapott mandátum alapján. Találkoztunk a szervezés bo­nyolításában is részt vevő munkatársakkal, akik között voltak bű­nözésből, alkoholizmusból, kábítószerfűggőségből megtértek is. Életük gyógyulását mások szolgálatával szeretnék meghálálni. A város gyülekezetei háttérként állnak a misszió mögött. Felekezet­­re való tekintet nélkül imádkozó, támogató és anyagi hálózat veszi körül és nagyon sok önkéntes munkás, aki napi munkaidején kívül vállal feladatot a missziónál. A város vezetői is nagyon méltányolják és segítik ezt a valóban áldott tevékenységet. Mit tanultam résztvevő testvéreimmel együtt ezen a konferen­cián? Megértettem, mennyire szükség van és milyen óriási lehető­sége az egyháznak a nagyvárosokban missziót kezdeni és folytatni. A magyar nagyvárosokban is szükség lenne erre. Tudom, hogy egy olyan kisebbségben élő egyháznak, mint mi evangélikusok vagyunk, erre nincs kapacitása, de lehetnénk egy közös összefogás kezdeményezői és sürgetői. Egy lehetetlennek látszó kérdéssel kapcsolatban így szólt hozzám zambiai lelkész-misszionárius test­vérem: „Dehogyis lehetetlen! Istennél minden lehetséges! Mától fogva minden nap imádkozom azért, hogy sikerüljön!” Igen, ezt tanultam meg Birminghamben: Istennél minden le­hetséges. Még talán egy Budapesti Városi Misszió is. Hafenscher Károlyné Ökumené az egyházi levéltárak között A közelmúltban igen fontos, úgy is mondhatnánk: egyháztörténeti esemény zajlott le Rómában a valdens egyház teológiai fakultás székházá­ban. Az egyházak levéltárainak, gyűjteményeinek vezetői, tanácsadói és munkatársai gyűltek össze,1 hogy a levéltári szakmai kérdéseken túlmenően a&Ülfl.oJaäwÄkezetek XÁX> századi JpLtéoetévef foglalkozó, előadásokat tárgyaljanak meg. A több mint száz részvevő élénk vitát folytatott a szakmai és történeti témákat feldolgozó referátumok után. A konferencia anyagát a nemzetközi levéltáregyesület külön kiadványban fogja közre adni. A konferencia részvevőit II. János Pál pápa is fogadta, aki köszöntésé­ben értékelte az egyházi levéltárak tudományos kutató és feldolgozó munkáját, amellyel nagy szolgálatot tesznek a tudomány és művelődés terjedése érdekében. Biztatott a további gyümölcsöző együttműködésre és a közös felelősséggel végzendő munkajogi alapjainak megteremtésére. A részvevőknek alkalmuk nyilt az ún. Vatikáni Titkos Levéltár megtekin­tésére és filmbemutatón való részvételre. Ennek során bemutatták a legérté­kesebb oklevelek között IV. Béla magyar királynak a pápához intézett néhány levelét is. Ez a levéltár 1880 óta már nyitva áll a kutatás számára. Az egybegyűltek elhatározták, hogy létrehoznak egy ökumenikus nemzetközi egyházi levéltári szövetséget. Ennek feladata lesz az Egyhá­zak Világtanácsában résztvevő tagegyházak és a római katolikus egyház levéltárai közötti együttműködés a levéltárosi szakmai és tudományos munka területén. Hazai egyházi levéltárainknak a nemzetközi szervezet­tel való kapcsolatát szorgalmazni és kiépíteni olyan feladat, amely tudo­mányos jelentősége mellett ismét egy lépést jelent az ökumené területén. Vető Béla /vlig fél éve emlékeztünk Sylves­ter János sárvári működéséről és Újszövetség-fordításának 450 éves évfordulójáról. Azóta újabb felfe­dezés során szerepel neve iroda­lomtörténeti körökben. Fónyad Pál Ausztriában szolgáló lelkész­testvérünk,,egy müncheni könyv­tárban találta meg Sylvester egy elveszettnek hitt latinul írott ver­sét. A bécsi egyetemen tanult, ami­kor 1550-ben egy bizonyos Guil­­lion (Wilhelm) Mamminger halá­lára a korabeli szokás szerint több társával együtt ö is írt búcsúverset, siratóverset. Az ilyen verseket nem csupán együttérzésből, hanem bi­zonyos anyagi ellenszolgáltatás fe­jében írták a diákok. A latin nyel­ven írott verset névre szóló ajánlás­sal látta el, ebből tudjuk, hogy mi­lyen alkalomból írta. A Mamminger család a mai Al­­só-Ausztriában élt, tagjai között több katolikus pap, kanonok is volt. A húsz éves fiatal halálára irt Epitaphiumot a latin nyelvű aján­lással együtt közöljük. ÚJ SYLVESTER KÉZIRAT IN MORTEM PRAEMATVRAM NOBILIS AC bnmdnifi. AJolefccnJii iominl Gullitlml Mdnmiingir ín Kircbperg ti Phldcb.gr* «J rrrofi te migmficluirl, Domini Ctorgij 9 Mimrrár.ger, Eqviih durjil .ftcrs Ro> ml no rum.Hunger i* cl Bohemld Régid Malrfíj/n de preuIncUruir. ír. fit int ru Aujhld confilidrij dmplijpn.l C7C fibj JilxDlJflml AJÍ rorum de Mllbrftot cenfulüjjiml, Epltdpbié iiutrfonim plelsln C7 lmom, ergo ¥. f ; odll»r^xli»V«rfp>-»rtr 1^(1111, fl VfENNAE A VSTRIAE EX ef/lclndTypogrdpbicd lo. dnnkCirbonú. M. D. L CCtj VJ--UUU.J Joanna Sylvester. 1 puaphtum, 'Vienna! ISSO ^LlVV'l9ÍQyO tTírriALlS Ll'litrot 'Vtrsuum nőmén defuncti subindicant Au lohan Sylualto /'1 ij/ V irtuiis coma au tölti laus útra, Viator V 11 am confetti hau ipiaque perpetuum / ngenium mura, Studium te nobilttasqut, L autűbui in coed culmtna fett luuentm 01 öttel enim notuo tua uittus putore temper 1. t u utndicai hau mentu ab inUtitu L áttolt, hoc corpus futtat Ilii Itßt creatum Iht ens atuma mane 1 patre creata dm ^ V UI Ifit Imi txtmplo m'lilur nnura inneniül, S i uolet ad summt leandere tuta pains. it nu oculos el in hoc uertel (ru nam pia) tame hl atrens amissas noniliialis opts it lepte diem nigro curet stßnare tayitlo emit, quo ceadii gloria summa, nouat. ‘M agntficat pater huni gentroso ptctoie plangat I nferias pulla uaieque ducat, item am jniias. Cr pnsca fida, nőm uirnts autta Q nato praatet ut id poscit in űrbe, pto „ENGEDJÉTEK HOZZÁM JÖNNI A KISGYERMEKEKET...” Mk 10,14 A budai és pesti egyházmegye rendezésében, október 18-án Pilis­­csabán folytatódott az evangélikus óvónők nyáron megkezdett közös együttléte, munkája. A találkozó célja: a keresztyén óvodai nevelés tapasztalatainak ki­cserélése és lelki megerősödés volt. Szomorú, esős időben autóz­tunk Orosházáról, a piliscsabai Missziói Otthonba. Didergető ko­raestében érkeztünk meg, de szívet melengető fogadtatásban részesül­tünk. Szálláshelyünkön kedves fi­gyelmesség, egy-egy bibliai idézet várt minket: „Jóságod és szereteted kísér éle­tem minden napján...” Zsolt 23,6. Úgy éreztük mind a négyen: haza­jöttünk! Az érkezés estjén nagy örömmel fedeztük fel az ismerősöket, és örültünk azoknak, akik először voltak közöttünk. Az augusztus óta eltelt hóna­pokban gyűjtött tapasztalatok, oktatási anyagok számbavétele után fogalmaztuk meg az előttünk lévő hétvége tennivalóit. Mindenki igyekezett úgy összeállítani az általa hozott óvodai nevelési­oktatási anyagot, szemléltető eszközöket, hogy egymást segít­hessük vele. Szombaton Győri Gábor oros­házi lelkész, a reggeli áhítat (Jn 6,1-11) után, beszélt a jelenlévők­nek az orosházi evangélikus óvoda munkájáról. Előadásában meg­­éreztük - amit meg is fogalmazott - mindannyiunk számára fontos: A gyermekeknek élmény legyen a Jézussal való találkozás! Munkánk során legfontosabb tananyag a Biblia:- mert ez hiányzik legjobban az egyházi óvodai nevelésben,- a gyermek egészen biztosan el­fogadja a számára vonzó bibliai történeteket,- mert minden más keresztyén tanítás ebből indul ki,- a Bibliának személyes üzenete van,-és végül: jól beépíthető az óvodai nevelési anyagba. Az elméleti előadást egy óvodai foglalkozás gyakorlati bemutatása követte. Az előadásokat megbeszélések, olykor viták követték. Az elképze­léseknek, módszereknek széles skáláját ismertük meg így. Értékes oktatási anyag-összeál­lításokat, színes szemléltető képek gyűjteményét, jól használható ze­nei anyagot kaptunk egymástól, a már működő várpalotai, soltvad­­kerti, győri, nyíregyházi, nagytar­­csai evangélikus óvodák, illetve óvodai csoportok jelenlévő képvi­selőitől, óvónőitől. Ugyanakkor az ökumenikus óvodai csoportok problémáit is jelezték a résztvevők. Az óvodás gyermekek tanításá­nak módszerét, avatott segítő, Ta­­kácsné Kovácsházi Zelma mutatta be nekünk. Élvezetes előadásban hallottunk két újszövetségi törté­netet. „A gyermek Jézus” és a „Ke­nyércsoda” általa előadott törté­netét jegyzetelni nem igen tudtuk, mert gyermekként hallgattuk elő­adását. Az együttlétet arra is felhasznál­tuk, hogy útmutatást, felvilágosí­tást kérjünk Tőle napi munkánkra vonatkozóan. A gyermekek oktatása során használható eszközökről, mód­szertani eljárásokról értékes tájé­koztatást, segítséget kaptunk dr. Muntagné Bartucz Judittól is. A vasárnapi istentisztelet után kö-, szönetünket fejeztük ki a lelkész­nőnek mindannyiunk nevében azért, hogy a találkozót gondos vendéglátóként megszervezte szá­munkra. Lelkileg megerősödve, sok-sok értékes tapasztalattal felvértezve köszöntünk el egymástól vasárnap kora délután, abban a reményben:- hogy februárban Orosházán, majd májusban Soltvadkerten, új­ra találkozunk,- hogy munkánk során remél­jük, a gyermekek megérzik majd, Jézus különösen is szereti és magá­hoz öleli őket. Révészné Tóth Erzsébet A RENDKÍVÜLI HÍD „ISTEN FIA..., AKI SZERETETT ENGEM ÉS ÖNMAGÁT ADTA ÉRTEM.” Gál 2,20 Hatalmas tűz ütött ki egy sokemeletes ház­ban! A tetőn dolgozó munkások számára nem maradt semmilyen menekülési lehetőség. Segély­kiáltásukra végre megérkezik a tűzoltó autó és azonnal emelkedik félfelé a létra. Nagy iramban kúszik fel azon egy tűzoltó. Ami alulról nem nagyon látható, az éppen az a súlyos helyzet, hogy a létra rövid és nem éri el egészen a tető szélét. A tűzoltó jól látja a munkások kétségbe­esését, felismeri reménytelenségüket. Nincs vesz­tegetni való idő. Az átgondolás pillanatai után azonnal cselekszik és páratlan hőstettet hajt vég­re. A létra legfelső fokára állva felfelé kap a levegőben a tető pereméhez. Mozdulata kocká­zatos, de sikerül elérnie a tető szélét. Kezével abba kapaszkodik, miközben csizmái a létra utolsó fokán állnak. Ily módon élő hidat képez a létra és a tető között. A munkások a tűzoltó testén keresztül baj nélkül elérik a létrát és le­ereszkedhetnek azon a földre. Mire azonban az utolsó is eljut a létrához, az életmentő tűzoltót elhagyja minden ereje. Lentről rémült sikoltozás hallatszik, amikor a derék tűzoltó a szédítő ma­gasból a mélybe zuhan. Az égő ház tetején dolgozó munkások talá­lóan példázzák sok-sok ember helyzetét, akik üdvösségbizonyosság nélkül még az örök ítélet felé tartanak. Az ítélet elfordíthatatlan. Nincs lehetőség menekülésre. Az emberi mentő és ön­mentő kísérletek mindenféle létrája - a fenti pél­dához hasonlóan - túl rövidnek bizonyul. Csu­pán egyetlen lehetőség marad, hogy az emberek megmenekülhessenek kilátástalan helyzetükből: ez az az „élő híd”, amelyet Jézus Krisztus, az Isten és az ember közötti közvetítő készített. Ez azonban neki ítéletet és halált hozott a Golgota keresztjén, hogy mi megmenekülhessünk és él­hessünk. így hidalta át Jézus Krisztus, az Isten Fia, az Atyától elválasztó szakadékot - példát­lan szeretetének önfeláldozó cselekedetével. (átvétel német evangélikus naptárból) Göllner Pál Az ökumenikus szeretetszolgálat sajtúküzleménye Várhatóan a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgá­lat is bekapcsolódik a Szovjetunió téli élelmiszer-segé­lyezésébe. 1991. október 31-én a svájci Genfben egyeztető megbeszélésen találkoztak a tengerentúli és a nyugat­európai protestáns segélyszervezetek képviselői. A tanácskozásra Kelet-Európából meghívást ka­pott a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat veze­tője is. Lehel László lelkész elmondotta, hogy a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat a tranzitszállításokon túl várhatóan Ukrajna, ill. Kárpát-Ukrajna élelmi­szer-segélyezésében is részt fog venni. A Szeretetszol­gálat külföldi finanszírozásból az elmúlt esztendőben 55 tonna magyar élelmiszert szállított Kárpát-Ukraj­­nába, az ottani egyházak által történő szétosztásra.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents