Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-10-20 / 42. szám

JÉZUS NÉLKÜL NEM LÁTJUK MEG A FÉNYFORRÁST... Confirma üeus... Hazai egyházunk egyik legjobban hagyományőrző területe Nógrád megye evangélikussága. Hagyomá­nyaik nem kövültek bele a múltba, azokat a mában is élik és érvényesítik. Ebben a hagyományban külö­nösen erős a közösség megtartása, a közösségi élet ápolása. De ehhez vezető kell, aki összefog, célt mu­tat, lelkesít, élére áll a közösségnek. A múlt év folya­mán 18 évi szolgálat után Rezessy Miklós, az ipolyve­­cei gyülekezet lelkésze Vecsésre távozott. A gyüleke­zet nehéz időnek nézett elébe, mert kérésére mindun­talan azt a választ kapta, hogy nincs lehetőség arra, hogy önálló gyülekezet maradjanak, lelkészt kapja­nak. Kilenc hónapig a balassagyarmati lelkészek jár­tak ki istentiszteletet tartani, lelkészi szolgálatot vé­gezni. A gyülekezet meghirdette az állást, rendben tartotta épületeit, várt, hogy mégis csak lesz pásztora a nyájnak. A nemrég felavatott diakónuslelkész Ben­kö Ferenc megérezte a hívásban Isten hívását és küldő szándékát és vállalta a szolgálatot. Benkö Ferenc a budavári gyülekezetben nőtt fel, ott lett presbiter és a gyülekezet jegyzője. Közben végezte el a levelező tanfolyamot a Teológiai Akadé­mián és felavatása után először a saját gyülekezetében végzett szolgálatot. Most önállóan egy nógrádi kis községben folytatja a gyülekezet örömére a pásztori munkát. Szeptember 22-én, vasárnap délután kicsi volt az ipolyvecei templom, nagyobb volt a gyüleke­zet, mint amennyit befogadhatott volna. Igaz, ez a nap egyúttal két gyülekezet találkozása - és reméljük, hogy tartós kapcsolatának kezdete - is volt. A buda­váriak egy autóbusznyi népe kísérte el új szolgálati helyére Benkö Ferencet. Mindenkinek arcán ott ült az öröm, de azt hiszem a legsugárzóbb arcúak az ipoly­­veceiek voltak; ezek az arcok azt fejezték ki, mégis van papunk, megmarad a közösségünk, nem hiába hoztunk áldozatot. Mert hoztak. Nem kell sokat ma­gyarázni, hogy egy alig kétszáz lelkes gyülekezetnek milyen fenntartási járulékot, adakozást kell fizetni ahhoz, hogy tisztességgel fogadja és megtartsa lelké­szét. Készek voltak erre és lám, meglett a gyümölcse áldozatkészségüknek. Peskó Gyögy orgonamüvész - a budaváriak „kán-Az ünnepi istentisztelet gyülekezete Olvasói levél tora” - is eljött. Keze alatt az orgona is beállt az örvendezök sorába, és vezetésével zengett a gyüleke­zet éneke. A budaváriak énekkara pedig szolgálatával segítette áhítatunkat. Kalácska Béla a nógrádiak esperese Gál 3,28 alap­ján hirdette az igét. A szolgálatába induló lelkésznek és a gyülekezetnek egyképpen mondta el, hogy Sau­­lusnak korábban megvolt az Istene, erkölcsi rendje, de mindez egy csapásra összeomlott. Új világ érkezett el Krisztusban, nincs többé a régi, vele kell menni. Tovább Krisztussal! Az ige kínálja a mai azonosságo­kat: a nemzetiségek története bukások története, nem lehet megoldani. A felekezetek szembenállása sem szűnik meg. Társadalmi szinten sok a baj, bővül a szakadék szegények, gazdagok között. Az a baj, hogy nem Krisztusban keressük a közös nevezőt. Az új indulás Krisztussal legyen a lelkész és a gyülekezet megújulása és összeforrása a szolgálatban. Benkö Ferenc Lk 14,1-12 alapján arról tett bizony­ságot, hogy Isten szeretete végtelen és csodálatos, ez mutatkozik Jézus gyógyításaiban. Szeretetet és segít­séget mindenkor kell gyakorolnunk. Jézus nélkül nem látjuk meg a fényforrást, mely a célt mutatja. Rossz helyen keresünk. Jézus nélkül nem találjuk meg az utat. Bátorító köszöntések hangzottak az induláshoz. Az esperes az agapé jelenlétére kérte a lelkészt. Rezessy Miklós, az előd, a stafétabot átadásáról szólt és egy kánonnal megénekeltette a gyülekezetét. Garami La­jos a balassagyarmatiak, a Lelkészi Munkaközösség és a maga nevében kérte: „Becsüld meg ezt a kis gyülekezetét.” Tóth József a község polgármestere kérte, hogy erősítse a hitet, tanítson és neveljen. Ma­­docsai Miklós a budaváriak nevében mondta: „a jó hírről érdemes beszélni!” Köszöntött még a szomszéd bánki gyülekezet nevében Lehoczky Endre lelkész és az évfolyamtársak nevében Köhler Julianna mezőbe­­rényi gyülekezeti munkatárs. ígéretes volt a kezdés, adja Isten, hogy akarata szerint legyen a folytatás is. tsz.m A Vecsési Evangélikus Gyülekezet - amely hivatalosan 68 éve alakult meg - október második vasárnapján ünnepelte harmadik templomának 20 éves jubileumát. Az első templom pontosan 60 évvel ezelőtt épült fel a mostani helyén. Ennek a templomnak már csak sárguló fényképét láthatjuk, mert mindössze 12 évig tölthette be rendeltetését. Az utolsó istentisztelet 1944 október 31-én, reformáció ünnepén volt. A hálaadás és könyörgés emberi hangját ekkor már a harci repü­lőgépek zúgása és a bombák robbanása nyomta el. A kiürítés következtében szinte lakatlanná vált köz­ségben féktelenül tombolt a háború. A végzetes na­pon, december 9-én az ófalusi rk. templom és a ma­lom kéménye után 13.30-kor az evangélikus templom is megsemmisült. A gátlástalan cinizmus jeleként a robbantásokat még keskenyfilmre is vették a filmhír­adó részére, és levetítették a budapesti mozikban. Ezek után, bár a háború végétért, a kritikusan lecsök­kent lélekszámú gyülekezetnek még reménye sem le­hetett arra, hogy elpusztított templomát újból felépít­hesse. Más megoldást készített elő Isten. Mégpedig olyan gyorsan, amire senki sem gondolt. A második templom fából készült. A romok eltaka­rításával egyidőben már a cölöpök helyét kellett sür­gősen kiásni, mert 1946 nyarán az Egyházak Világta­nácsának ajándékaként megérkezett Svájcból - teljes berendezéssel együtt! - az a fatemplom, amely 25 éven át oly’sok vecsési evangélikusnak nőtt a szívéhez. Hagyományőrzésként a fatemplom oltára az első templom oltárának kisebb másolata lett; s az egykori oltár helyén, a romok között lett felállítva a harang­láb. A három helyett csupán két harang maradt meg a háború után, de a nagyobbik az újraöntés során az eredeti „békeharang” anyagát is magábaötvözte. A fatemplom kicsi tornyán az első templom oltárának megmentett keresztje állt. Az isteni gondviselés csodá­jaként szolgált ez a hangulatos, kedves templom ab­ban az átmeneti időszakban, amíg a gyülekezet hité­ben is megerősödve elkezdhette az első templom alap­jaira az új - immár harmadik - templomának építését. A harmadik templom felszentelése 1971 október 10.­­én történt. Az akkori fényképeken látható kis vad­gesztenyefák ma már árnyékba borítják a templomot. A gyülekezet evangélizációval készült fel a 20 éves jubileum megünneplésére. „Találkozások Jézussal” címen Széli Bulcsú kispesti lelkész tett bizonyságot arról esténként, hogy Jézus Krisztus nem csak az egykor élt tanítványokat hívta megtérésre, hanem ma is, minket is hív, hogy kövessük Őt. A köböl épült templom így nyújt lelki otthont azoknak, akik „élő kövekként” épülnek egymásra, és imádkozó közössé­get alkotva segítik egymást Krisztus követésében. Ma is megszívlelendő számunkra az az üzenet, amely a templom alapkő-okiratában olvasható: „Az a vágyunk, hogy ez a templom legyen béke-templom. Találjon benne Istennel békességet sok szív, és sugá­rozzon belőle a segítő szolgálat ereje hazánk és a világ békéjének megőrzésére. Álljon ez a templom az isteni- és emberi béke szolgálatában, és ne legyen soha áldo­zatává háborús pusztításnak.” így legyen! Ezért imádkozzunk továbbra is a felrobbantott templom alapjaira épült 20 éves templomban. Rezessy Miklós ÚJRA MEGALAKULT A SOPRONI LÍCEUMI DIÁKSZÖVETSÉG Tisztelt Szerkesztőség! Ezúton szeretném megköszönni az Evangélikus Élet augusztus 4-i szá­mában megjelent „Tizenkét év múltával" című cikket. A szemé­lyes emlékezés valóban hozzájá­rult, hogy az idei első kántorképző tanfolyam zenés istentisztelete a kelenföldi templomban július 7-én olyan közvetlen hangulatban zaj­lott. De úgy érzem, ez ennek az alkalomnak csupán egy momentu­ma volt. Szeretnék bepillantást ad­ni arról, ami ezeknek az ünnepi perceknek a hátterében áll. A jú­nius 24—július 13. között folyó fóti tanfolyamra jelleínző volt a gyere­kek öntevékenysége. Volt olyan áhítat is, melyen előadó sem szó­ban, sem zenében nem szerepelt: az előkészítéstől a megvalósításig minden a hallgatók munkája volt. így a kelenföldi istentisztelet szol­gálatának legnagyobb részét is ők végezték. A tanfolyam első napjai­ban szinte reménytelen feladatnak tűnt a közel negyven helységből, különböző zenei előképzettséggel érkezett, mintegy hatvan gyerek­ből egységes énekkart kovácsolni. Zentai Katalin és Stréda Eszter énektanárnők munkájának és a gyerekek lelkesedésének köszön­hetően alig két hét után színvona­lasan szólaltatta meg a kórus Pal­mer, Rezessy László és Gárdonyi Zoltán müveit, kánonokat és egy spirituálét is. A júniusi tanfolya­mokon az utóbbi években egyre színvonalasabb kamarazenélés folyhat. Ezt a csoportot F. Varjú Gyöngyi fuvolatanárnö készítette fel. Hadd álljon itt azoknak a gye­rekeknek a névsora, akik az amúgyis sűrű napi programon túl vállalták a sok öröm mellett fárad­sággal is járó gyakorlást, próbá­kat: Babinszki Zsuzsa, Bálint Ger­gely, Bátori Piroska, Benkö Dóra, Bokor Tamás, Cziczka Anita, Gá­­lik Eszter, Makán Hargita, Márton Anikó, Raisz Borbála, Torgyik Tí­mea. Ők Bach, Vivaldi, Händel és régi német mesterek muzsikáját Szeptember 1-én a líceum öreg­diákjai is ünnepeltek Sopronban: az egyház visszakapta 434 éves ősi iskoláját. Kegyelettel emlékeztek meg a II. világháborúban hősi ha­lált halt iskolatársaikról, s részt­­vettek a templomban a tanévnyitó istentiszteleten. Délután ünnepi közgyűlés volt a tornateremben. Mintegy 60 öreg­diák mondta ki a határozatot: fel­újítja a régi Diákszövetséget. Elfo­gadta a közgyűlés az alapszabályt, meghatározta a Diákszövetség ne­mes céljait, s megválasztotta az el­nökséget és a 12 tagú választmányt. Elnök: Görög Tibor, alelnökök: Mersich Endre és dr. Nikolics Ká­roly, titkár: Molnár Ernő, számve­vő bizottsági elnök: Hollósy Elek, pénztáros: Körös László. A Diákszövetség legközelebb jú­nius 7-én tartja országos nagy­találkozóját. Még novemberben a választmány levéllel keresi meg a közel 1000 öregdiákot és várja a további jelentkezőket e nagymúltú baráti egyesületbe. Soproni Líceumi Diákszövetség Választmánya JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS A LÍCEUMBA A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) az 1992/93. tanévre várja azon nyolcadik osztályos vagy általános iskolát végzet­tek jelentkezését, akik tanulmányaikat egyházi középiskolában kí­vánják folytatni, az általános iskolában jó eredményeket értek el és elképzeléseik között a főiskolai-egyetemi továbbtanulás szerepel. A választható szakirányokról, nyelvekről és a felvételi módjáról a jelentkezési lap beszerzésével együtt a Győr-Soproni, Vasi, Veszprémi, Zalai Evangélikus Egyházmegyék lelkészi hivatalainál, valamint a Gimnáziumban (Sopron, Széche­nyi tér 11., tel.: (99/12-250) lehet érdeklődni. A felvételi előreláthatóan 1991. november és december hónap­ban lesz. szólaltatták meg, életkorukat meg­haladó művészi színvonalon. Egy­házzenénk jövője szempontjából biztató, hogy köztük lehet a bécsi, a pesti, és a szabadkai konzervató­rium egy-egy növendéke is. Remél­jük, hogy művészetüket, - hege­dűn, fuvolán, zongorán, és orgo­nán - felnőttként is a musica sacra szolgálatába állítják majd. Ez a ze­nés istentisztelet a tanfolyam idejé­nek kétharmadánál ízelítőt adott egy gyülekezetnek a kántorképzés­ben folyó munkás hétköznapokról melyet mégis ünneppé varázsol a mindannyiunkat összekötő zene­szeretet és a hasonló gondolkodá­súak már-már családias közössége. Köszönet az előadóknak és a hall­gatóknak, akik nyári vakációjuk­ból három hetet komoly munkára szánnak, és köszönet az otthonve­tőnek, Gulyás Erzsébetnek, aki olyan megnyugtató hátteret bizto­sít a munkának, és túl minden em­bernek szóló köszönetén Isten előtti hálával őrizzük meg a három hét emlékét - a tanulás, az igehall­gatás, a beszélgetés és a vidám együttlét lehetőségét. Velem együtt azt hiszem sokak szívében vissz­hangzik még a kánon, mely nem­csak a kelenföldi istentisztelet, de egy héttel később a tanfolyam záró istentiszteletének is búcsúdarabja­­volt: Gloria, gloria in excelsis Deo, halleluja, halleluja! Finta Gergely Budahegyvidéken megszólalt az űj orgona... (Ceruzasorok a finn-magyar testvérgyülekezet találkozójáról) Vasárnaponként és hétköznap estéken a csendes budai utcában orgona tiszta hangjára figyelhetnek fel az arra járók. Van, aki az ismerős egyházi dallamokra pillanatra megáll... Talán emlékezik, vagy elgondol­kozik? A budahegyvidéki evangélikus gyülekezet egy­kori villából kialakított kis templomában a régi öreg harmóniumot a finn testvérgyülekezet segítségével új orgona váltotta fel: hangja talán messzebbre is el­hangzik, azokhoz is, akik több évtized előtt még en­nek a gyülekezetnek voltak építő tagjai. Az új orgona történetéről beszélgettünk Köszeghy Tamással, a gyülekezet halkszavú, mindig segítőkész lelkészével.- Tudom, hosszú volt az út, amíg az orgona ideér­kezett. Milyen segítséggel és honnan került ez a külső­re is szép, komoly építmény, a „hangszerek hangsze­re” a Tartsay utcába?- Régóta szerettünk volna a finnekkel testvéri kap­csolatot létrehozni a fiatalabb generáció révén, akik a mai finn-magyar egyházi kapcsolatot ápolják. Meg­tettük az első lépéseket, de ebben a finn egyházi veze­tőségnek kellett döntenie, mert ez a kapcsolat a test­vér-gyülekezet bizonyos anyagi támogatásával is jár. 1989. augusztusában a puhjonrantai egyházi konferen­ciai központban tartott magyar-finn-észt lelkészi konferencián én is résztvettem. Vasárnap a tuusulai istentiszteleten prédikáltam, már mint a magyar test­vérgyülekezet lelkésze. Ugyanis akkor tudtam meg, hogy kérésünket elfogadták és velük vehetjük fel a kapcsolatot. A konferencia végén bemutattam gyüle­kezetünket, feladatait és terveit. A következő évben egy gyülekezeti delegáció jött hozzánk látogatóba Kristi Suomi vezetésével, aki hazatérve javasolta gyü­lekezetének, hogy nagyon öreg harmóniumunk he­lyett nyújtsanak segítséget új orgona vásárlásához. Javaslatát a gyülekezet elfogadta. Az itthoni árak nagyon magasak voltak, ezért egy nyugatnémet céggel vettük fel a kapcsolatot, mely igen kedvező ajánlatot tett. Miután a finnek által felajánlott összeg így sem volt elegendő, a Luther Márton Szövetség főtitkára, dr. Peter Schellenberg felajánlotta, hogy kiegészíti az összeget. Természetesen az orgona „megszületésében” a gyülekezet tagjai is résztvettek, anyagi és gyakorlati segítséggel. Dr. Széchey Béla presbiter, diakonuslelkész ismeretsége révén jutottunk el a nyugatnémetországi Ahlborn orgonakészítő céghez, a hazaszállítást ugyan­csak presbitereink vállalták: Gadó Pál Volkswagen mikrobuszával, Kézdy Pál segítségével került haza. Az orgona már május közepe óta használatban van, de avatására - a finnek kívánságára, - csak most kerülhetett sor. így lett a budahegyvidéki gyülekezet szép ünnepe szeptember 15-e. A vasárnap 11 órai istentiszteleten Szebik Imre az Északi Egyházkerület püspöke Köszeghy Tamással, a gyülekezet lelkészével és a finn vendégek közreműködésével látta el a bensősé­ges avató-szolgálatot. A Luther Márton Szövetség főtitkára meghívásuknak nem tudott eleget tenni, le­vélben köszöntötte az ünneplő gyülekezetét. Baráti szavakkal szólt a templomot zsúfolásig megtöltő evangélikusokhoz Sakari Vuorinen, a tuusulai gyüle­kezet vezető lelkésze a kíséretében lévő két küldött nevében is. Az istentiszteleten Maija Vuorinen kántor, karmester művészi játékával matatta be az új orgonát. A következő napon a finn küldöttség találkozott a pesthidegkúti gyülekezettel is. Megismerkedtek Buda­pest nevezetességeivel és Köszeghy Tamás és presbite­rek kíséretében ellátogattak a Dunakanyarba, Eszter­gomba és Pannonhalmára. Ez a kirándulás öröm és meglepetés volt a finn vendégek számára: öröm, mert megismerték hazánk szép tájait és egyik értékes mű­emlék-együttesét, a pannonhalmi főapátság felbecsül­hetetlen értékű egyháztörténeti gyűjteményét - a gim­­názium igazgatója, angol tanára kalauzolásával. Meglepetés amit hazafelé is emlegettek, - az a meg­különböztetett szeretet, amellyel fogadták őket. A vi­lághírű könyvtár bemutatása után megvendégelték látogatóikat, majd ebéd után kötetlen beszélgetés kö­vetkezett, amely mindannyiok számára emlékezetes. A testvérgyülekezet küldöttei kedves emlékekkel távoztak Magyarországról. Hazautazásuk előtt még megbeszélték a gyülekezeteik közötti kapcsolat to­vábbi erősítését, a cserelátogatásokat, tapasztalatcse­réket. Orgonájuk szép hangja azóta is fel-felhangzik. Lehet, hogy eljut azokhoz is, akik évtizedekkel ezelőtt a budahegyvidéki gyülekezet tagjai, hívei voltak. Sebeiken Pálma EBRED A HAJNAL... Az Őrség lankái között csendes­szerényen meghúzódó őrimagya­­rósdi templomból egy héten át reg­gelente ennek a szép éneknek a dallamai szüremkedtek ki az igazi kánikulát hozó nyár forróságától szenvedő poros falusi utca térsé­geire, hogy áhítattá édesedjenek. Odabenn negyven gyermek énekelt szívvel, szájjal, buzgó lélekkel. Va­lamennyien a Vasi Egyházmegye gyülekezeteiből érkezett fiatalok, akik - immár másodízben - ze­nei táborba gyülekeztek össze, hogy zenei ismereteikben, az or­gonajáték és az éneklés tudomá­nyában, s nem utolsósorban ke­resztyén hitükben képességeiket fejlesszék, elmélyítsék és gazda­gítsák. A foglalkozás egyik része az énektanulás volt. Új énekesköny­vünk reggeli és esti énekeivel, vala­mint az ún. gitáros énekekkel is­merkedtek a fiatalok. Ez utóbbiak - Koczor György és Varga Gyön­gyi vezetésével - különösen is nagy népszerűségnek örvendtek. Az énekkari munkát ebben az esztendőben is Horváth Imre kar­nagy vezette, aki feleségével együtt kezdettől fogva nagy lelkesedéssel, odaadással és szakértelemmel irá­nyította a tábor kórusát. Míg ta­valy a kánonéneklés mellett csak egy négyszólamú éneket sikerült megtanítani, addig idén már öt ha­sonló darab megtanulására is fu­totta erőnkből. A fiataloknak tíz hangszer állt rendelkezésére a gyakorláshoz. A tanítás szolgálatában a szakok­tatók mellett az egyházmegye lel­készei is segítségünkre voltak. Öröm volt hallgatni, ahogyan az apró kezek ügyeskedése nyomán a szép koráldallamok megszólaltak az oktató termekben. A legügye­sebbek közülük már arra is vállal­kozhatnak majd, hogy odahaza egy-egy istentiszteleten kántori szolgálatot végezzenek. Nagy szükség lesz rájuk, hiszen me­gyénkben sok gyülekezetben nin­csen kántor. A napi munka mellett jutott idő a pihenésre is. Felüdülést a közeli Vadása-tó hüs vize biztosított, ahová hála a ragyogó jó időnek - minden nap elmehettünk. Kiss István táborvezető minden­ben segítségünkre volt, Irénke és Erika néni pedig a kánikulában nem éppen könnyű konyhai szol­gálatot végezte jó szívvel és sok szeretettel. Valami végérvényesen elkezdő­dött. S ahogyan a felkelő Napot sem lehet többé visszaparancsolni, úgy a mi Napunk is Isten jóvoltá­ból végérvényesen feltámadt. Hosszúak a nyári nappalok. So­káig kell várnunk, míg a Nap újra nyugodni tér. Hisszük, hogy előt­tünk is még nagyon hosszú út áll. Az éjszaka elmúlt, s a nappal elkö­­zelgett. Ébred a hajnal... Weltler Sándor 20 éves a vecsési evangélikus templom

Next

/
Thumbnails
Contents