Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-09-08 / 36. szám

■ Szomorúan olvastam ifj. Zász­kaliczky Pálnak az Evangélikus Élet 1991. július 21-i számában megjelent cikkét. Nemcsak azért voltam szomorú, mert szerintem el­hamarkodottan fogalmaz meg igazságtalan ítéleteket a zsinat egé­széről, hanem azért is, mert a cikk utolsó bekezdéséből az tűnik ki, hogy a szerző - vagy a ME VISZ? - nem tekinti magáénak a zsinatot vagy az Evangélikus Egyházat an­nak következtében, hogy a ME­­VISZ javaslatát a zsinat leszavazta. A felvetett kérdések fontossága és az ifjúság magatartásának fontos­sága miatt mindenképpen indokolt a cikkre komoly választ adni. Az Evangélikus Élet olvasói is joggal igényelhetik, hogy a cikkben jelzett kérdésekről pontos tájékoztatást kapjanak. Ezért, bármennyire nem szeretek vitacikket írni, zsinati pozí­ciómból folyó feladatomnak érzem, hogy reflektáljak ifj. Zászkaliczky Pál állításaira. Kezdjük a tények pontos ismer­tetésével, mivel a lapnak feltehetően nem minden olvasója látja ezeket teljesen világosan. A zsinat küldötteit az érvényben lévő 1966. évi zsinati törvénynek megfelelően választották meg. Mi­vel a törvényt csak zsinat változtat­hatja meg, nem volt más lehetőség a választások lebonyolítására. Ifj. Zászkaliczky Pál szerint ezek a vá­lasztási szabályok a demokráciá­nak még a látszatára sem töreksze­nek. Ezt a kijelentését elhamarko­dottnak tekintem, mert kritikáját nem indokolja és nem mondja meg, milyen választási módszert tarta­na demokratikusnak. A MEVISZ gyülekezetekhez kiküldött körleve­lében a választási szabályokat első­sorban két ponton kritizálta: 1. a zsinati küldöttek száma nem ará­nyos az egyes egyházmegyékben lé­vő gyülekezetek arányával, 2. nem a gyülekezeti közgyűlések, hanem az egyházmegyei, kerületi és orszá­gos közgyűlések választották a kül­dötteket, tehát nem közvetlen, ha­nem közvetett választás elvét követ­te a jelenlegi rendszer. Az első kriti­kai pont könnyen helyesbíthető, ha az egyházmegyék számszerű súlyát pontosan mérni tudjuk, kérdés azonban, hogy a gyülekezetek szá­mával vagy az egyháztagok számá­val kell-e azt mérni, és ha az utóbbi­val, akkor azt milyen kritériumok alapján lehet pontosan meghatá­rozni. (Ehhez definiálni kell előbb az egyháztagságot: ez a nagyon' bö­­ityolultc-kérdés szerepel a zsinat programjában.) A második kritikai pont ügyében sokkal nehezebb dönteni. Nem vagyok sem egyház­­jogász, sem alkotmányjogász, de politikai, szociológiai olvasmánya­im alapján tudom, hogy a különbö­ző (közvetett, közvetlen stb.) vá­lasztási rendszerek előnyeinek és hátrányainak könyvtárnyi irodal­ma van és abban nem találhatunk egyetértést abban a kérdésben, hogy melyik választási rendszer de­mokratikus és melyik kevésbé de­mokratikus. Úgy látom, hogy a jobb vagy rosszabb választási rend­szer kérdésének eldöntése mindig az adott körülményektől függ (pél­dául attól, hogy a gyülekezeti köz­gyűlésekre várhatóan hány gyüle­kezeti tag megy el és azok mennyire ismerik a jelölteket). A zsinati vá­lasztási rendszer feltehetően módo­sításra szorul, de aligha lehet egyet­len ülésszakon eldönteni, milyen le­gyen az új választási rendszer. A zsinatra benyújtott zsinati tör­vénytervezet is három változatot ír le, ezek között lehetne dönteni. A Pesti Egyházmegye Zsinati Előkészitő Bizottsága 1990. novem­ber 19-én levélben fordult a többi egyházmegyéhez, amelyben azt ja­vasolta, hogy a megválasztott zsi­nat alkosson új törvényeket a zsinat választásáról, összetételéről és tiszt­ségeiről, majd mondja ki önmaga feloszlatását és az új választási tör­vények alapján választott új zsinat üljön össze. Ezt a javaslatot a ME­VISZ magáévá tette és a gyülekeze­tekhez küldött 1991. január 31-i le­velében támogatásra ajánlotta. A zsinat első ülésszakán dr. Cserhá­ti Péter zsinati küldött, a MEVISZ elnöke ismertette a javaslatot. A zsinat a javaslatot komolyan vet­te, alaposan megvitatta. A hozzá­szólók többsége nem értett egyet a MEVISZ javaslatával. Ezután sza­vazásra került sor. (A kérdés fon­tosságára való tekintettel a szava­zás név szerint történt, a zsinat első ülésszakának jegyzőkönyvéhez csa­tolt melléklet név szerint felsorolja, ki hogyan szavazott.) Az olvasók pontos tájékoztatása érdekében szükségesnek látom a szavazásra feltett kérdés részletes ismertetését. A MEVISZ-javaslattal párhuza­mosan két másik javaslatot is tár­gyaltunk. Dr. Boleratzky Lóránt azt a javaslatot terjesztette elő, ANDORKA RUDOLF Mit gondolok a zsinatról? REFLEXIÓK IFJ. ZÁSZKALICZKY PÁL CIKKÉVEL KAPCSOLATBAN hogy a zsinat kezdje munkáját az­zal, hogy új zsinati törvényt alkot, ezen belül rendezi a választási sza­bályokat. A zsinati törvényjavaslat végén, a hatálybaléptetésre vonat­kozóan négy alternatív javaslat sze­repel, az első alternatíva azonos a MEVISZ javaslatával. Dr. Frenkl Róbert azt javasolta, hogy a zsinat ne foglalkozzék most a teljes zsinati törvény megváltoztatásával, hanem azonnal két lényeges ponton módo­sítsa azt: La korábbitól eltérő mó­don rendezze a zsinati elnökségét (ne az egyházvezetés tagjai legyenek automatikusan az elnökség tagjai, hanem a zsinat maga válassza meg elnökeit és alelnökeit, továbbá tisz­tikarának más tagjait, 2. a fasori gimnázium kapjon két zsinati kül­­dötti helyet. 43 szavazó Frenkl Ró­bert javaslatát, 17 pedig Boleratzky Lóránt javaslatát támogatta, egy szavazó tartózkodott, egy szavazat pedig érvénytelen volt. Ez a részletes és sok olvasó szá­mára talán unalmas ismertetés azért szükséges, hogy mindenki szá­mára világossá váljék: 1. a zsinat nem vetette el az új zsinati törvény tárgyalását, csupán úgy döntött, hogy előbb a két módosító javasla­tot tárgyalja, tehát a zsinati törvény a zsinat határozata szerint bármi­kor napirendre kerülhet (és előbb­­utóbb biztosan napirendre kerül), 2. az új zsinati törvény elfogadása után a zsinat az életbeléptetést ille­tően a fent említett első alternatí­vát, vagyis a MEVISZ javaslatát, tehát az önfeloszlatást és új válasz­tások kiírását fogadhatja el. Az utóbbi kérdésben természetesen másképpen is dönthet a zsinat, elfo­gadhatja a további három alternatí­va bármelyikét. Ifj. Zászkaliczky Pál vagy a ME­VISZ egész vezetősége természete-Csanád Béla ISTEN ÜTJAIN ■Először csak az ismerős nyomok, a csillagok játéka este, reggel, hűvös szivárvány csöndjeim fölött, csodálkozás kitartó figyelemmel, majd a jelek vadliba-csapata, a vé betűk elúszó jajgatása és csillapíthatatlan szomjúság az éjszakák hideglelése, láza, aztán a bizonyság üzenete: lásd, nevedet felírtam tenyerembe, és ha anyád el is felejtene, megőrzi életed szívem szerelme. S most már csak a hang, csak a szerelem, az arcomon időszaggatta arca, míg eljövend az égi tűzszekér, mely övéit magával ragadja. sen helyezkedhet arra az álláspont­ra, hogy továbbra is saját javaslata mellett áll ki, annak elfogadását szorgalmazza és, mint a fentiekből kitűnik, nincs elvi akadálya annak, hogy a zsinat azt bármely későbbi időpontban elfogadja. A MEVISZ- javaslat június 9-i leszavazása alap­ján azonban nem állíthatja azt, hogy ezzel a zsinat kinyilvánította magáról: „ 1966 szellemisége megfe­lel 1991-ben is,” és hogy „nem lett volna szabad elfogadni a kommu­nista környezettel való azonosu­lást”. (Apróbb, de nem lényegtelen­kifogásom e kijelentésekkel kapcso­latban már az is, hogy sem 1966 szellemiségét, sem a kommunista környezetet nem definiálják, ezért ezek nem mások egyszerű becsmér­lő minősítéseknél.) A demokráciá­ban a kisebbségnek el kell fogadnia a szavazás eredményét és demokra­tikus eszközökkel kell a többség ál­láspontjának megváltoztatására tö­rekednie. Ezek a minősítő kijelenté­sek nem egyeztethetők össze a de­mokratikus viselkedés szabályaival. Emlékeztetnek a Kommunista Pártnak a rákosi-korszakban alkal­mazott módszereire. Ez a párt az első két választáson kisebbségben maradt és ebben a helyzetben azt a taktikát alkalmazta, hogy minden­kit, aki nem értett egyet a párt állás­pontjával, egyszerűen „reakciós­nak” nyilvánított vagy még elíté­­lőbb minősítésekkel látott el és en­nek alapján kirekesztett a politikai életből. Sietek hozzátenni: csak a retorikában látok hasonlóságot, a helyzet teljesen eltérő: a Kommu­nista Párt támaszkodhatott a kezé­ben lévő magyar politikai rendőr­ségre és a szovjet KGB-re és ezeken keresztül megfélemlíthette azokat, akiket reakciósnak nyilvánított. De azért szeretném, hogy a mai teljesen eltérő körülmények között se alkal­mazzunk nem demokratikus retori­kát és módszereket, hanem próbál­juk megvalósítani mindenütt - most konkrétan az Evangélikus Egyházban - a demokratikus kul­túrát. Annál is inkább szeretném, hogy if]. Zászkaliczky Pál és a MEVISZ (és persze mindenki más egyhá­zunkban) ezt a demokratikus kul­túrát kövesse, mert én magam telje­sen egyetértek az ifj. Zászkaliczky Pál cikkében jelzett értékekkel és célokkal: a hirdetett ige, a gyüleke­zet elsődlegességével, a kommunis­ta korszakból ránk maradt törvé­nyek, rendelkezések, szokások megváltoztatásának szükségességé­vel, általában a megújulás szüksé­gességével. Nem végeztem közvéle­ménykutatást a zsinati küldöttek közt, de úgy látom, hogy legalábbis túlnyomó többségüknek ugyanez a véleménye. Meggyőződésem azon­ban, hogy ezeket az értékeket és célokat meg lehet valósítani de­mokratikus úton, sőt csak demok­ratikus eszközöket szabad ma erre felhasználni. A nem demokratikus eszközök igénybevétele akadályoz­za a megvalósításukat. Végül mélységes szomorúságo­mat kell kifejeznem azért, mert va­laki azt mondta ifj. Zászkaliczky Pálnak, hogy ez még nem az ő (vagyis a fiatalok) egyháza, zsinata. Szeretném, hogy a zsinatot és az egyházat fiatalok és idősebbek, nők és férfiak, budapestiek és vidékiek, nyugat-dunántúliak és tiszántúliak, lelkészek és nem lelkészek egyfor­mán magukénak éreznék. Ezért ké­rem ifj. Zászkaliczky Pált és a ME­VISZ minden tagját (ugyanúgy mint minden egyháztagot és min­den evangélikus csoportot), hogy szeretettel és megértéssel kövessék figyelemmel a zsinat munkáját, a demokratikus kultúrának megfele­lő mindenféle úton mondják el véle­ményüket, mert ezzel a zsinat mun­káját segítik, de lehetőleg tartóz­kodjanak az elhamarkodott és igaz­ságtalan ítéletektől, mert ezzel meg­nehezítik azt, hogy a zsinat megva­lósítsa közös céljainkat. AZ EVANGÉLIKUS LELKI SEGÉLY SZOLGÁLAT legközelebbi csendeshetét Piliscsabán a Béthel Evangélikus Missziói Otthonban tartja szeptember 22-től 28-ig. Erre az alkalomra szeretet­tel hívjuk mindazokat az alkoholizmusból és különböző megkötözött­­ségekből szabadulni vágyó testvéreinket, akik szabadulásukhoz segít­séget szeretnének kapni. Készséggel igyekszünk segíteni a megtérés és új élet útjának megtalálásában. Az együttlét vasárnap délután kezdődik, és a zárónap délelőttjén fejeződik be. Ennek a csendeshét­nek a részvételi díja személyenként 1200,- Ft. Szeretnénk azonban ennek az összegnak a csökkentését azáltal lehetővé tenni, hogy kér­jük és reméljük a szolgálatért felelősséget érző testvéreink adomá­nyát. Hálásan köszönjük a szolgálat céljára eddig küldött adományo­kat, s kérjük továbbra is testvéreink áldozatkészségét. [Adományokat az Evangélikus Országos Egyház csekkszámlájára (512-034725-1) vagy címére (1085 Budapest, Üllői út 24.) postautalványon a „Lelki Segély Szolgálat céljára" megjelöléssel lehet küldeni.] Csendeshe­tünk költségeihez egyházi segélyforrásból is kapunk támogatást, de szükségünk van testvéreink adományaira is, mert szeretnénk az alkal­mat a résztvevők számára költségmentessé tenni. A minden kegye­lem Ura áldásának reményében kérjük testvéreink áldozatkészségét és imádságát. A kenyér Apám az édesanyja sütötte rozskenyeret sosem feledte. Annak íze és illata oly elevenen megmaradt emlékezetében, hogy öreg emberként is minden bolti kenyérben az édesanyja sütötte kenyér ízét kereste, persze hiába. A kenyér, melyet az édesanya, az a szorgos kovácsfeleség sütött, nem is volt akármilyen kenyér. Az rozsból készült, mely a kitűnő hämäi humusz­ban termett, boglyakemencében sült, melegét a János kovács saját kezével kovácsolt kemenceajtó őrizte, s mely kenyér végül rúdon átfőzve a födém­szélen száradt ki. Az eredmény: mestermő, páratlan ízélmény. A kenyér becsülete, mely apámnál élete végéig megmaradt, mégsem jelentett puszta ízélményt. A kenyér tisztelete gyermekkora otthonának családi öröksége volt. A kenyérrel nem volt szabad akárhogyan bánni. Például nem volt szabad a kenyeret megfordítva, fejtetőre állítva az asztalra tenni. Aki ezt tette, az János kovácstól szigorú megrovásban részesült. „Gyerek, bánj tisztessége­sen azzal a kenyérrel" szólt ilyenkor. „A kenyér az Isten ajándéka, Ő adta, de el is veheti." A kovács e beszéde nem volt feltétlenül a szokásosnál mélyebb vallásos­ság bizonyítéka. A kenyér iránti tisztelet a génjeiből eredt, azoktól az ősöktől, akik a nagy éhínség idején fakéregből őrölt kenyeret ettek, de abból sem jutott nekik mindig. F. E. Sillanpää (Nobel-díjas finn író) „A fiú élte a maga életét" c. regényében maga is elzengi a kenyér dicsénekét. Ezt írja: „Szeretet és kenyér, ez az életnek ama két alapértéke, amelyek nélkül a jelen meg nem tartható, a jövő pedig el nem érhető." „Minden változik, azaz mégsem egészen minden. Van valami, aminek az értéke megmarad nemzedékről nemzedékre, valami, aminek az értéke sosem változik. Ez pedig a szeretet és a kenyér." írta: Malmberg Raili Finnből fordította: D. Gy. VAK, VAGY VILÁGTALAN? Ülök a buszon, s gyönyörkö­döm: sudár jegenyefák büszkén nyújtózkodnak az ég felé. Amott jázminbokor bontja szirmait. Az ezüstfenyők tűlevelei kékesszürkés színben csillognak. A következő utcán kétoldalt vadgesztenyefák, lombkoronájuk boltívet alkot, üde, zöld színét díszíti a sok fehér szirmú virág. A busz szinte ünne­pélyes lassúsággal suhan. Az abla­kon kitekintve látom, hogy egy sö­tétbarna szemüveges, vékony test­alkatú, kedves arcú fiatalember, kezében a fehér bot, jellegzetes ta­­pogatódzó tartásban megy a jár­dán. A járdafordulóban bizonyta­lanná válik - mögötte egy nő halad - majd mellé lép s karonfogva se­gíti. Vak, vagy világtalan? A két jelző ugyanazt jelenti? Nem! Egyáltalán nem! Az ép sze­mű ember is lehet vak, aki nem veszi észre a környezete szépségét, így nem is boldogítja azt. Az a vak, aki testi szemeivel nem lát, de egészséges lelkű, tud örülni minden hasznosnak, jónak, amely hozzásegíti kellemes testi és lelki közérzetéhez, erkölcsi egyensúlyá­hoz. Vannak testi és lelki örömök, szellemi és erkölcsi örömök. Pl. a zene hallgatása csodálatos világba röpíti. Hitre jutva megismerheti az Úr Jézus megváltó kegyelmét, így megtalálja a helyét az életben. Tel­jes értékű lehet! Zenét komponál­hat, irodalmi müveket alkothat, kézügyessége révén kefét, söprűt, kosarat készíthet. így hasznos tag­ja a társadalomnak, s egyéni élete is BOLDOG! Fenyvesiné Unatényi Magdolna PÁPALÁTOGATÁS UTÁN Megszokott dolog, hogy az igazán jelentős események, ahogy távolodunk tőlük, olyan ér­tékeket mutatnak fel, amelyeket a történések sokszínű sodra elfedett. Úgy vélem, ebben az élményben részesít a pápalátogatás is. Három fogálom köré tudom csoportosítani a pápai megnyilat­kozásokhoz fűződő gondolatai­mat: belső szoba, ökumenizmus, egyházkormányzás. Nehéz jól megfogalmazni az első élményt. Úgy éltem meg, hogy a pápa, a legnagyobb, a sokmilliós nyilvánosság előtt is élő kapcsolat­ban volt, maradt az Úristennel. Nem az immár legendás, golyóálló papamobil, hanem a belső szoba, az Istennel való kapcsolat jelentette védettségét, integritását és - azt hiszem - jelentős részben hatását is. Nemrég fiatalokkal beszélgettem a hit vállalásáról, arról, milyen nehéz, olykor különösen, kritikus helyzetekben, keresztyénnek lenni. Nos, a pápának sikerült, túl az értékes szolgálatokon, azt sugározni, hogy né­pünk nem egyszerűen a világ egyik vezető személyiségével, világrészeket átfogó intézményrendszer fejével, hanem egy mélyen hívő emberrel talál­kozik. Lám tv-kamerák is betölthetnek missziói feladatot. Hiszen az ő révükön kerültünk II. János Pál közvetlen közelébe, részesülhettünk személyisége kisugárzásában, abban, ahogy minden gesztusa, rezdülése Urára irányította figyelmünket. Nem a saját, nem az egyház, hanem Isten dicsőségét hirdette. Bizonyos, hogy a Magyar Katolikus Egyház számára felbecsülhetetlen értékű, a megbékélést, a megerősödést, a megújulást egyaránt szolgáló volt a látogatás. De kisugárzása, többek között az ökumenikus üzenet révén, hatott az egész hazai keresztyénségre. Kétségkívül a debreceni alkalom volt a legerőteljesebb az ökumenizmust tekintve, hiszen ez köz­vetlenül tolmácsolta a pápa álláspontját, magatartását. Minden történel­mi egyházban, természetesen az Ökumenikus Tanács valamennyi tagegy­házában, hatalmas segítséget kaptak Róma püspökétől azok, akik az ökumené elkötelezett hívei. A pápa személyes példájával is hirdette a II. Vatikáni Zsinat mondanivalóját. Ezt éreztem - a nemzetnek szóló gesztusértékén túl - a magyar nyelv használatában is. Ezért is hordozha­tott nemcsak Debrecen, hanem minden alkalom az egész hazai, sőt az egyetemes keresztyénségnek szóló üzenetet. Rendkívül fontos pillanatban kaptuk ezt a segítséget. Az egyházak emberi értelemben visszanyert szabadságát, a megnövekedett mozgáste­ret a régi gondok, veszélyek, feszültségek felbukkanása ma is fenyegeti. Csak a kölcsönös szeretet, megértés segíthet. Érdemes e folyamatban az egyháztörténelmet is tárgyilagosan értékelni. A különböző országokban eltérőek katolikusok és protestánsok szomorú emlékei, üldöztetésükről hitük miatt, de mindenütt minden félnek van megbánnivalója. A pápa nagy példát mutatott és nagy leckét adott a gályarabok emlékműve előtti tisztelgéssel. Nagy leckét mindazoknak mindegyik egyházban, akikben még ott a görcs, netán élnek ellenséges indulatok, akik még nem hajlan­dók bemenni a másik templomába, nem akarják beengedni a másikat magukhoz; együtt imádkozni sem tudnak. Láthattuk, lehet lenni jó katolikusnak és ökumenikus jó keresztyének, lehetünk jó lutheránusok, megőrizve hitünk, sajátos kegyességünk értékeit és lehetünk ugyanakkor jó ökumenikus keresztyének. Bevallom, az egyházkormányzó történelmi személyiség rám gyakorolt hatásában, megnyilatkozásain túl, szerepet játszottak az egyházuk életé­ben igen aktivan részt vevő katolikus barátaimmal folytatott beszélgeté­sek, valamint sajtókommentárok, visszhangok. Mindezekből a világ változásait, a meghatározó tendenciákat jól isme­rő, azokra érzékenyen, ugyanakkor felelősen és egyházhoz méltó módon reagáló államférfi képe rajzolódott ki. A történelem, a szovjet puccs adta az alkalmat, hogy itthon és határainkon túl mindenki érzékelhesse ezt. Néhány mondat hangzott el csupán a Hősök terén, de az adott pillanat­ban ez mindent kifejezett. Többek szerint a világ dolgaiban oly progresszív pápa, egyháza belső életében, például számos személyi döntésben, inkább konzervatívnak tekinthető. A jelzők veszélyesek is, ugyanakkor hordoznak igazságokat is. Az azonosságok adta nagy öröm nem kell, hogy elfedje a különböző­ségeket, egyházon belül sem. A mi számunkra a konzervatív vonást inkább az igen erős Mária-tisztelet jelentette. Világi nyelven fogalmazva, a konstruktív korszerű külpolitika, az ehhez képest konzervatív belpoliti­ka, úgy vélem ma nemcsak a katolikus egyházban figyelhető meg. Ha nem is rokonszenves számomra, megértem, hiszen a stabilitás igényét, a felelősséget tükrözi. De hozzám közel az egyházak azon erői állnak, köztük reménytkeltö müveit fiatalok, akik hiszik hogy a keresztyénség - konzervatív pajzs nélkül - hordoz üzenetet, eljuthat a jövő század emberéhez is. Újságíró barátomtól hallottam, olasz lapokban olvasta, hogy a pápa nemcsak Mindszenty József bíboros, hercegprímás sírjánál tisztelgett és imádkozott - ezt láthattuk a televízióban hanem hasonlóképpen lerót­ta kegyeletét Lékai László bíboros, esztergomi érsek sírjánál is. Ebben is van üzenet, méghozzá spirituális is, politikai is. Nincs szükség további kommentárra. Lehet nem egyet érteni mindenben az egyházkormányzás­sal, de a két bíboros sírjánál lerótt kegyelet mutatja e téren is nagyságát. - Más kérdés - ez már a mi mai életünket jellemzi hogy a Magyar Televízió csak az egyikről tudósított. Frenkl Róbert EVANGÉLIKUS TANKÖNYVEK AZ 1991/1992-es tanévben Isten kezében I. oszt. Hinni Taníts, Uram II. oszt. Tudom, kinek hiszek III. oszt. Urunk szolgálatában IV. oszt. Az élet könyve (Bibliaismerct) Ferenczy Erzsébet, Ferenczy Zoltán Hazai egyháztörténelem (Sólyom Jenő) Az evangélium igazsága (Pröhle Károly) Hitünk, életünk Konfirmációs Káté Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Gimnáziumi hittankönyv) EVANGÉLIKUS SEGÉDKÖNYVEK AZ 1991/1992-es tanévben A Biblia néprajza (Dedinszky Gyula) Hitünk alapjai (Ferenczy Zoltán) Taneszközök Magyarországon (Ádám Sándor) SEGÉDLELKÉSZ- ÉS DIAKÓNUS LELKÉSZ­KÜLDÉSEK AZ EGYHÁZKERÜLETEKBEN DÉLI EGYHÁZKERÜLET Az egyházkerület püspöke Kovács Lászlót a tolnanémedi gyülekezetbe, Kustra Csabát a siófoki gyülekezetbe, Baranyainé Rohn Erzsébetet a gyönki gyülekezetbe, Horváth Ferencet a szepetneki gyülekezetbe rendelte ki segédlelkészként szolgálattételre. ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLET Az egyházkerület püspöke Babka Lászlót a celldömölki gyülekezetbe, Sulyok Annát a terényi gyülekezetbe, Magyar Melindát a nemescsói gyülekezetbe, Alpár Geyzát a soproni gyülekezetbe, Fatalin Helgát átmenetileg a celldömölki gyülekezetbe, Koczor Györgyöt a gércei gyülekezetbe, Zellmann Pált a mencshelyi gyülekezetbe, Menich Zsuzsannát a Budai Egyházmegyébe hitoktatói megbízatással, Magassy Katalin diakónus lel­készt a nemeskéri gyülekezetbe, id. Magassy Sándorné diakónus lelkészt a sikátori gyülekezetbe rendelte ki segédlelkészként szolgálattételre.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents