Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-08-25 / 34. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 56. ÉVFOLYAM 34. SZÁM 1991. AUGUSZTUS 25. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 13. VASÁRNAP ÁRA: 12 Ft A hálátlanság a jótettekre ösztönző erőt tartóztatja fel a világban Albert Schweitzer A TARTALOMBÓL TESTVÉRI EGYÜTTLÉTEK AZ ÖREG TÚR PARTJÁN KUNOS JENŐ KITÜNTETÉSE OLVASÓI LEVÉL A TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSRÓL AZ ÖREGSÉG NEM SZÉGYEN, DE NEM IS ÉRDEM JELENTKEZÉS HITOKTATÁSRA Az 1991/1992. iskolai tanévben mindazok a tanulók továbbra is résztvehetnek a hitoktatásban, akik az előző tanévben beiratkoztak. Azok számára, akik eddig nem jártak, vagy most kezdték el iskolai tanulmányaikat, a jelentkezést az illetékes tanintézet igazgatójánál, illetve az illetékes lelkészi hivatalban lehet megtenni a tanév megkezdéséig. mondotta egykor egy református teológiai professzor az őt kora miatt gúnyosan lekezelő kollégájával vitázva. A Példabeszédek könyve 16,31 meg arról biztosít: „Igen szép és ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtaik." A brazil/portugál bibliafordítás még hozzáteszi az igazság szó elé a „ha” szócskát is. Ilyen érzések töltötték el azt az idős lelkészt, akit egy kis magyar emigrációs gyülekezet szeretettel visszahívott egy ciklusra szolgálattételre, a brazíliai Sáo Pauloba. A beiktatást, megkésve ugyan, Seick Henrik püspöki jogkörű regionális és Wille Hermann helyi esperes lelkészek végezték el az itteni szokás szerint négy presbiterünk segítségével. A kápolna zsúfolásig megtelt és ez alkalommal kivételesen két nyelven folyt a liturgia és az igehirdetés. A püspök az egymás terhe hordozásán keresztül a szeretet hídverésére buzdított a lelkész és hívei között. A lelkész a maga bizonyságtételében meg arról szólt, hogy valaha otthon holtukig szolgálhattak a lelkészek, itt a szolgálatunk feladata ebben az idegen világban sem lehet más, mint elégni, elhamvadni csonkig, mint a gyertya, de közben másoknak továbbadni a Krisztus világosságát. (Jn 5,35.) A már hét évvel ezelőtt megkezdett és azóta is épülő kapcsolat melegét sugározták a közgyűlési és az azt követő köszöntések Bálint János felügyelő, a hívek, valamint a helyi magyar egyházak vezetői részéről. Szépen szolgált Bach korállal a Bartók Béla énekkar is Bálintné Frey Ilona asszony vezényletével. A közgyűlés végén magnóról adottan, hangerösítővel, megszólaltak az orosházi „pompa harangok” s ezek szavának aláfestésével csendültek fel a Himnusz hangjainak első akkordjai. Ez az időpont öszszeesett azzal az idővel, amikor odahaza is szóltak a harangok hazánk tényleges felszabadulása és szuverenitásának visszanyerése emlékére. Szem nem igen maradt szárazon, emlékezett, sírt az egész gyülekezet. A sok baráti jókívánság személyes tolmácsolása még sokáig együtt tartotta a gyülekezetei. A püspök, repülőgépe kora délutáni indulásáig a gyülekezet vezetőinek a vendége volt. Magyar nyelvű gyülekezeti szolgálatunk az itteni közel milliós nagyságrendű brazil evangélikus egyházban kissé visszafogottnak, beszűkültnek tűnhet az ö dinamizmusukéhoz képest, ök már több nemzedéken át azonosultak a brazil élettel. A kisebb lélekszámú, egyre fogyó, gyermekeikben könynyebben asszimilálódó magyarság ragaszkodása egy gyülekezet körén belül is kultúránkhoz, múltunkhoz, nemzeti hagyományainkhoz, nem a többi evangélikus gyülekezet sajátosságaihoz tartozik. Mégis az itteni német gyökerű egyházunk száz évig megtartotta szinte kizárólagosan a német nyelvű szolgálatait, iskoláit egészen a második világháborúig. Csak a második világháború után lett egy, illetve, ha arra szükség volt, kétnyelvűvé. Ezért akarják az itteni észt, magyar, lett, japán egyházaink megőrizni beépültségük mellett is függetlenségüket, nyelvi önállóságukat, amíg csak lehetséges ez. Sáo Pauloban a mi kis gyülekezetünk tartja össze a legtöbb fiatalt ökumenikus alapon, de rendszeres igehallgatással egyházunk keretében a cserkészcsapataiban. Regös csoportjaiban, Arany János Színjátszókörében, énekkarában. Van a 17 milliós nagyvárostól 65 km-re egy több hektáros Erdély cserkészparkunk, ahol tábori istentiszteleteket tartunk minden hónapban egyszer. Istentisztelet minden vasárnap van, míg a nivós ökumenikus vándor-bibliaóráinkat, melyek igen színvonalasak, havonta tartjuk. Mióta a brazil hivatalos evangélikus egyházunk szakított azzal az alapfelfogásával, hogy csak a „németek” egyháza legyen, látva a birodalomnyi nagyságú országban a nagy missziói lehetőségeket, a 45 éves múlt leopoldvillei Teológiai Főiskolájából kikerülő fiatal lelkészek egyre nagyobb számmal szóródnak szét szolgálatra egész Brazíliában. Csak az utóbbi években 69 új parókiát létesítettek, itt egyenlőre 62 lelkész, számos diakonissza, diakónus nyert kihelyezést. Ezenkívül 31 új lelkész is kapott más, speciális munkakört. 2000-ig nagy missziói lendülettel kívánják erősíteni evangelizációs szolgálatukat. Ezek az új támaszpontok még kapnak támogatást részben az itteni egyházi központjuktól, részben a németországi evangélikus egyháztól. Nagyszerű munkát végeznek a nagyvárosokban ezrével csavargó, kolduló gyermekek összeszedésében, emberré nevelésében. Van országos viszonylatokban a lelkigondozás mellett működő mezőgazdasági segítő, tanácsadó szolgálatuk és az elmaradott helyeken igen fontos egészségügyi tanácsadást végeznek a diakonisszák és a diakónusok is. Van Diakonissza Anyaházuk is. Az itteni indiánok rezervátumainak a védelméért bátran síkraszállnak, köztük missziói munkát is végeznek. Küzdenek a földreform törvény végrehajtásáért. Végeznek szolgálatot szükség szerint a katonák, egyetemi hallgatók körében és a kórházakban is. Mindezt a munkát 336 parókiához tartozó 1615 szolgálati helyen, támaszponton végzik. Van külszolgálatuk Brazílián kívül öt más országban is. Benne vannak az itteni ökumenikus Tanácsban és a Brazil Bibliatársulatban is. Azáltal, hogy ez az egyház kilépett a kényelmes és leszűkitetten népi összetartásra épült közösségéből s azzal, hogy szolidaritást vállalt azokkal, akik „sírnak, éheznek és Szomjúhoznak”, lett igazán egyházzá. Elnökük dr. Gottfried Brakemeier püspök, aki egyben a Lutheránus Világszövetség jelenlegi elnöke is. Az ő vezetésével minden társadalmi igazságtalanság ellen is szót emelnek. Van önálló Sajtóosztályuk, nyomdájuk is, a Naptárukat két nyelven jelentetik meg, ugyanígy a traktátusaikat is. Ha egyházközségünk kicsiny pont is ebben a közösségben, mégis egy presbiterünkön keresztül képviselve vagyunk az esperességi, (regionális) kerületi szintű testületekben is. (Ráth Károly). Ha a finnek által támogatott japán egyház, valamint a lett, észt és más egyházak is fenn akarnak maradni az anyanyelven hirdetett igeszolgálat mellett, akkor addig, amig arra igény van, ezt a magyar emigrációs szolgálati pontot is fenn kell tartani. Van itt svéd, időnként finn, valamint angol (amerikai) nyelvű evangélikus gyülekezet is, de azok munkája független a helyi brazil egyháztól, valamint a Lutheránus Világszövetségtől, mivel gazdag hazai egyházi háttérrel rendelkeznek. A mi szolgálatunk a drága útiköltségek és gyülekezet kicsiny volta miatt is csak a Világszövetség támogatásával lehetséges. Ugyanilyen indokok alapján, áldozatok árán is, fenntartjuk a Tolna-Baranyában lévő kicsíny^yülekezeteinket is. Ugyanakkor nem szigetelődünk el a brazil egyházunktól sem, mert összejöveteleiken, gyűléseiken aktívan részt veszünk. Ápolva az ökumenikus, protestáns testvériséget, megrendítő volt, hogy a beiktatásomon még két hete részt vevő Apostol János református lelkész társam azóta váratlanul elhúnyt. Templomépitő, gyülekezetalapító és közel 60 éve itt szolgáló lelkész is volt egyben. Halála űrt jelent, mert nincs magyar nyelven szolgálni tudó utóda. Míg a magyar nyelvű szolgálat ott megoldódhat, addig a mi gyülekezetünkön keresztül én vállaltam a református presbitérium felkérésére, havonta legalább két alkalommal a magyar nyelvű szolgálatot, valamint az úrvacsoraosztást is. Az Ige is azt mondja: „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gál 6,2). Temetési szolgálatát és az emlékistentiszteletét is én végeztem el. (Adatok az: Informaíáo IECLB. XIII. Évf. 112. számából valók.) Sáo Paulo, 1991. VII. 24. Bcnkö István A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa nevében tisztelettel és szeretettel köszöntőm II. János Pál pápát, a Római Katolikus Egyház fejét, Róma püspökét, a baráti lengyel nép nagy fiát, a testvért a Jézus Krisztusban. Hálát adunk Istennek ezért a napért, amely nyilvánvaló jele az Ő minden gyűlölséget és meghasonlást legyőző szeretetének. Ő vezetett el bennünket a hitviták és vallásháborúk századai után, hogy újra felismerjük egymásban a testvért, akiknek Istentől közös elhívásunk és közös küldetésünk van. Meg kell emlékeznünk tiszteletadással azokról, akik az elhidegülés évszázadaiban sem feledkeztek meg Krisztus főpapi imájáról, „Hogy mindnyájan egyek legyenek... hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn. 17,21). 1948-ban az Egyházak Világtanácsának megalakulása Amsterdamban és 1964-ben a II. Vatikáni Zsinat ökumenikus dekrétumának elfogadása döntő lépést jelentett a magyar ökumenikus mozgalom kibontakozásában is. Az évenként megtartott imahetek és a gyakori ökumenikus istentiszteletek lassan megváltoztatják az egyházaink közötti kapcsolat légkörét. A Szentlélek munkája nyomán eljutottunk arra a felismerésre, hogy hitünk alapjai közösek, amikor hitvallást teszünk a közösen elfogadott ókeresztyén hitvallások, az Apostoli Hitvallás és a Nicea Konstantinápolyi Hitvallás szellemében a Szentháromság Istenről, a mindenség teremtőjéről, a történelem Uráról, a megváltó Jézus Krisztusról és az újjáteremtő Szentiélekről, aki létrehozta és élteti az anyaszentegyházat, Krisztus testét, az új teremtés zálogát. Ezek a felismerések és a 2000 éves egyháztörténet tanulságai arra tanítanak, hogy meglássuk a még közöttünk lévő különbségeket is, de úgy, hogy azokat kölcsönös tisztelettel és türelemmel igyekszünk megismerni és dialógusban az álláspontokat közelebb hozni. Meggyőződésünk, hogy előre kell lépnünk nemcsak a közös imádkozás, hanem a párbeszéd területén is úgy, hogy hitünk legszentebb kérdéseit behatóan megvizsgáljuk. Reméljük, hogy ehhez a lépéshez történelmi pillanat II. János Pál pápa látogatása Magyarországon és ez az ökumenikus istentisztelet. A hely, ahol ez a történelmi találkozás végbemegy, a Debreceni Református Nagytemplom, nemcsak a magyar református egyháznak, hanem az egész magyar protestantizmusnak jelképe. Ez a templom jelképe a magyar nép olthatatlan szabadságvágyának és századokon át újra és újra feltörő szabadságharcainak. De jelképe a reformáció legnemesebb hagyományainak, amelyben a keresztyén hit, gyökereit és törzsét megtartva, keresi helyét és küldetését az újkori Európában. A hely és az ökumenikus istentisztelet történelmi órája elkötelez bennünket, krisztushívő magyar keresztyéneket közös küldetésünk vállalására. Európa szekularizációja már a középkor végén, a renaissance szellemi mozgalmában elindult és ezt siettették az egyházak hosszantartó ellenségeskedései is. Hogy elhiggye a világ, mind az egyén, mind a társadalmak számára Krisztus, a krisztusi lelkűiét, a krisztusi etika a megoldás, ahhoz szükséges a közös missziói fellépés. Csak így várhatunk áldást arra a törekvésünkre, hogy az evangélium szelleme újra áthatja Európát. Az elmúlt évtizedek megpróbáltatásait együtt élték át Közép-Kelet-Európa egyházai, így a mi egyházaink is. Együtt nyertük el a szabadságot és együtt kívánjuk munkálni népünk erkölcsi és gazdasági felemelkedését. Együtt kívánunk reménykedni hazánk és Európa és a világ jövőjéért, a teremtett világ megőrzéséért és megújulásáért. Tudjuk, hogy II. János Pál pápának sok tennivalója és sok gondja van, mégis arra kérjük Őszentségét, hogy két dolgot vegyen fel teendői listájára. Az egyik a nemzeti kisebbségek helyzetének és jogainak ügye Közép-Kelet-Európában. E kérdés rendezetlensége veszélyezteti e térség népeinek közelmúltban visszanyert szabad demokratikus rendjét. A másik kérdés egyházaink belső ügye. Hazai és külföldi protestáns egyházak vezetői közül sokan ösztönöztek, hogy kérjem meg Önt a mai napon, hogy tűzze napirendre a vegyesházasságok ügyének toleráns és krisztusi szeretetben való megoldását. A Magyar Ökumenikus Tanács tagegyházai figyelemmel és imádsággal kisérik 11. János Pál pápa, Krisztusban tiszteletre méltó testvérünk fáradozását az emberiség sürgető kérdéseinek megoldására. Ismerjük szociális érzékenységét, szeretetben való nyitottságát nemcsak más keresztyén egyházak, hanem más vallások igazságainak felismerésére. Bízunk abban, hogy látogatása hazánkban, a római katolikus testvéregyházban, és részvétele a debreceni ökumenikus istentiszteleten fordulópontot fog jelenteni az egyházak közötti kapcsolatban és együttműködésben. Életére és szolgálatára Isten áldását kérjük. Isten hozta közénk! Dr. Kocsis Elemér a Tiszántúli Egyházkerület püspöke az Ökumenikus Tanács elnöke Szenteld meg az ünnepnapot! Régi afrikai mese jutott eszembe a címet látva. Egyszer regen fehér emberek mentek keresztül az őserdőn. Útjuk elején kísérőket fogadtak, bennszülötteket, akik felszerelésüket viszik, s az utat mutatják. Egy idő múltán megálltak a sötétbőrű kísérők, a fehéreket pedig aggodalom töltötte el - veszélyre gondoltak. Am a kérdésre: miért álltunk meg? - ennyi volt a válasz: azt várjuk, hogy a lelkünk utolérje a testünket. A Biblia első lapjain ezt olvassuk: A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon... Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot (Gén 2,2.3). Isten az embert is úgy alkotta, hogy bizonyos ritmust szabott az ember életének. Meg kell állnia az embernek, s a munkával eltöltött napok után pihenőnapot kell tartania. Sőt! Isten így parancsolja: Szenteld meg az ünnepnapot! Mit jelent ez? Három dolgot: Istenre figyelsz, az embertársra figyelsz, s magaddal törődsz. Istenre figyelsz - Keresed az alkalmat a vele való találkozásra. Luther ezt írja: Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy igéjét és az igehirdetést meg ne vessük, hanem szentnek tartsuk, örömest hallgassuk és tanuljuk. (Kis Káté) Igehallgatás és az ige tanulása nem bizonyos szokásokhoz, személyhez, időhöz vagy helyhez kötött alkalom. Emlékszem a Bakonyban szabad ég alatt, napsütésben gyerekek és felnőttek közösen végzett istentiszteletére. Az Isten igéje az, ami szentté teszi a pihenőnapot, a vasárnapot. Isten szavára figyelni, őt dicsérni, énekelni, imádkozni - ez az, ami megszenteltté teszi az ünnepet. Ez az, ami élő és ható beszéd, ez az, ami segít, hogy „utolérje a lelkünk a testünket”. Embertársra figyelsz - az ember nem tud egyedül élni. Az, hogy igazán magadévá tetted a hallott isteni szót, emberi kapcsolataidon mérhető le. Szeretni a másik embert, akivel egy családban élsz, akivel egy tankörben töltőd időd jelentős részét, akivel hetente többször találkozol a gyülekezetben - nem könnyű dolog. Megszentelni az ünnepnapot ezt is jelenti: építed a testvéri kapcsolatot másokkal. Magaddal is törődsz - a vasárnap erre is jó. Kipihenheted ilyenkor magad, azzal foglalkozhatsz, ami a hobbyd. Isten nem tiltja a munkát! A Nagy kátéban ezt olvassuk: Hogyan történik ez a megszentelés? Nem úgy, hogy a kuckóba ülünk és nem végzünk semmi durva munkát... Ha egész héten tanultál, bizony jól esik egy kis fizikai munka. Ha pedig fizikai munkával keresed kenyered, jól esik pihenésképpen olvasni, zenét hallgatni. Szenteld meg az ünnepnapot! - arra figyelmeztet, hogy csak ha a „lelked utolérte a testedet”, ha Isten igéjével feltöltekeztél, akkor tudsz közösségi emberként élni, teljesítve a szeretet kettős parancsolatát: Szeresd az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és teljes elmédből, és szeresd felebarátodat, mint magadat!-ez MEGHÍVÓ A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) tisztelettel és szeretettel meghívja az 1991. szeptember 1-i ünnepségeire 10,30 A Líceum II. világháborús áldozatainak emléktábla-avatása az iskola udvarán (Sopron, Széchenyi tér 11.) 11 óra Tanévnyitó istentisztelet az evangélikus templomban (Sopron, Templom u.). Igét hirdet: Szebik Imre püspök 12 óra Tanévnyitó ünnepély a templomban 15 óra A Soproni Líceumi Diákszövetség alakuló közgyűlése az iskola tornatermében (Sopron, Széchenyi tér 11)
